Tartalom

Bevezetés

A jelen tanulmányban értelmezett magyar tamgák kalandos úton, nagy kerülővel jutottak el hozzám. Benkő Istvántól kaptam a jeltáblákat azzal a kéréssel, hogy ha lehetséges, akkor elemezzem őket. Hozzá Ajbolat Kuskumbajev kazak történésztől kerültek, ezért eleinte azt gondoltuk, hogy sztyeppi jelekről van szó. Csak később sikerült azonosítanunk a jelek forrását. Ajbolat Kuskumbajev ugyanis Baski Imre könyvében találta, aki viszont a Néprajzi Lexikonból vette azokat.

A hasonló tamgák (birtok-, nemzetség- és mesterjelek) ilyen nézőpontból, a magyar hieroglifákkal való olvashatóság szempontjából még feldolgozatlanok. Maga a magyar hieroglif írás is csak egy friss felfedezés, ezért a hieroglifák lelőhelyeinek felmérése még nem fejeződhetett be. A hieroglifikus olvasási móddal jelentős adatforrást lehet feltárni.

Több hasonló (például a kőfaragó-, tutajos- vagy sóvágójelekből álló) táblázatot állítottak már össze a tudós elődök, amelyekben hieroglifikus jelhasználatra is bukkanhatunk. Ezek jeleit eddig elsősorban a latin betűkkel vetették össze, de persze nem sok eredménnyel. Volt néhány kutató, aki esetenként a székely betűkkel is megpróbálkozott, azonban ez sem vezethetett olvasathoz, bár a jelek némelyikét formailag jól azonosította. E próbálkozások is csak egy-két emlékre (például régi kassai sírkövekre) terjedtek ki s az eredménytelenség miatt a közzétételük is elmaradt.

Mivel a magyar hieroglifákból (szójelekből) álló ligatúrákat nem lehet egy hangot jelölő rovásbetűkkel elolvasni, ezek a kísérletek elvileg sem vezethettek eredményre.

Van tehát egy sor értelmezésre, elolvasásra váró tamgánk. Közülük mutatunk most be néhányat, felajánlva némelyikükhöz egy lehetséges olvasatot (1-3. ábra). A hieroglifikus írásrendszer története, az egyes jelek rokonsága, képi tartalma, jelentése és akrofóniájának leírása megtalálható a megjelenés előtt álló Magyar hieroglif írás c. kötetben