Könczöl Miklós
Törvényszéki retorika, jogászi érvelés
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Szabó Miklós: A szavak ereje. Beszédaktus és jogi aktus Lysias beszédeiben
Bajnok Dániel: "Mindenki tudja." Aischinés érvelése a Timarchos ellen mondott beszédben
Nadja El Beheiri: A regimen morum a magistratus és a senatus között
Andrási Dorottya: Érveléstechnika vagy filozófia? Iurisprudentia a ius in praxi szolgálatában Cicero De legibusában
Nótári Tamás: Eredetiség és szerkesztettség a Pro Milonében
Radványi Anna: Circumvenio jelentése Ulpianusnál
Erdődy János: Regula és definitio a római jog forrásaiban és a jelenkori jogi oktatásban egy konkrét eset tükrében
Deli Gergely: Mitől elegáns egy jogi érv?
Szilágyi Csaba: Gellius bírói dilemmái (Noctes Atticae 14, 2, 1-26)
A kötet szerzői
Előszó
Kötetünkben a 2014. május 22. és 24. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán megrendezett XI. Magyar Ókortudományi Konferencia "Törvényszéki retorika - jogi érvelés" szekciójának előadásait adjuk közre.
A szekció megszervezésének célja elsősorban az volt, hogy lehetőséget biztosítson az eszmecserére a jogelmélet és jogtörténet, valamint az ókortudomány hazai művelői közt. Ezt a célt annyiban mindenképpen sikerült elérni, hogy a résztvevők nem kizárólag római jogászok voltak, sőt olyan is akadt köztük, aki nem a hazai jogi karok valamelyikének oktatója. A statisztikánál jóval érdekesebb - és fontosabb - azonban, hogy nemcsak az előadók és hallgatóik között alakult ki az ülés során több esetben ígéretes párbeszéd, hanem az itt közreadott írásokban is fölfedezhetünk olyan közös kérdéseket, melyek a közös válaszkeresés reményére jogosítanak.
Az első ilyen kérdés a "jogiság" minőségére vonatkozik, tehát arra, hogy mitől lesz "jogi" egy érv, ezáltal pedig egy eljárás vagy okfejtés. Szabó Miklós ennek a jogiként megalkotott és elfogadott "második természetnek" a megjelenését mutatja be Lysias törvényszéki beszédeinek példáján. Bajnok Dániel szintén görög tárgyú írásában más szempontból problematizálja a jogi érvelés fogalmát, rámutatva arra, hogy egy per során a jogszabályokra tett hivatkozások olykor csak ürügyként szolgálnak arra, hogy a bírák döntésükkel kifejezzék egy személy életmódját érintő tetszésüket vagy nemtetszésüket. Hasonló megállapításra jut az okfejtés helyett a társadalomtörténeti kontextust előtérbe helyező írásában Nadja El Beheiri, aki a censori regimen morum intézményének fejlődését vizsgálja. Hangsúlyozza ugyanakkor - Mommsen elméletével szemben foglalva állást -, hogy ezek a döntések nem a korlátlan mérlegelési jogként értett "önkény" (Willkür) megnyilvánulásai, hanem egy jól körülírható értékrend rögzítését és megerősítését szolgálják.
A "jogiságon" belül elmélet és gyakorlat kapcsolatát - a kötet tanulmányainak második közös kérdését - veszi szemügyre Cicero De legibusára koncentráló tanulmányában Andrási Dorottya, elsősorban a dialektika szerepét hangsúlyozva abban a munkában, a joggyakorlat elméleti igényű rendszerezésében, melyet a szerző egyik legfőbb feladatának tartott. Szintén Ciceróval, a Milo védelmében mondott beszéddel foglalkozik Nótári Tamás esettanulmánya. Nótári különös figyelmet fordít az eset tényeinek rekonstrukciójára és Cicero szónoki stratégiájára, bemutatva ezáltal a jogászi és szónoki gyakorlat működését. A beszéd érdekessége továbbá, hogy Cicero a megjelentetés előtt minden valószínűség szerint átírta a szöveget - ez a történeti-filológiai érdekességen kívül azzal a tanulsággal szolgál, hogy az érvelés funkciója nem csak a bírák meggyőzése lehet.
A következő három szöveg, Radványi Anna, Erdődy János és Deli Gergely fejezete a közös forrásanyagon - a Digestán - túlmenően is figyelemreméltó koherenciát mutat. Mindhármukra igaz, hogy úgy törekszenek egyes fogalmak - Radványi a circumvenio, Erdődy a regula és a definitio, Deli pedig az eleganter - szabatos magyarázatát adni, hogy a szöveghelyek mögött álló gyakorlati problémákból indulnak ki. Radványi ennek révén egy látszólagos ellentmondás föloldására vállalkozik, s amellett érvel, hogy a circumvenio természetes voltáról szóló szöveghely aligha tekinthető jogelvnek. A már említett koherenciát tovább erősítve Erdődy írása éppen arra mutat rá, hogy a másodlagos irodalomban gyakran általános érvényűnek tekintett regulák és definitiók pontos funkciójának megállapítása minden esetben a források gondos értékelését igényli. Deli hasonló szellemben, egy konkrét szöveghelyet kommentálva tárja föl Ulpianus Celsusra vonatkozó megjegyzésének lehetséges értelmét, bepillantást engedve a korabeli iurisprudentia érveinek működésébe.
A kötetet záró tanulmány, Szilágyi Csaba írása, egy irodalmi forrás, a Noctes Atticae egyik története elemzésén keresztül kapcsolja össze végül a két kérdéskört. Az elé vitt eset eldöntését visszautasító Gellius megfontolásainak vizsgálata az elméleti, filozófiai és retorikai háttér bemutatása révén igyekszik választ adni a jogi döntés korlátainak kérdésére. Ezzel egyrészt a kötet első írásainak témájához kapcsolódik, másrészt viszont a Szent Tamásra tett utalásokkal túl is mutat a kötet történeti - de nem tematikus - határain.
A kötet tanulmányainak formáját illetően - a sorozat szerkesztési szabályainak érvényesítésén túl - teljes egységesítésre nem törekedtem. Ehelyett igyekeztem a szerzők szándékát is figyelembe véve a gondolatmenethez leginkább illő tagolást és idézési formát kialakítani. Egységes viszont a kötet a tekintetben, hogy a görög szavak átírásánál az ún. "tudományos" (és nem az "akadémiai") hagyományt követi, a forráshivatkozásokban pedig az Oxford Classical Dictionary rövidítéseit veszi alapul.
Végezetül kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor köszönetet mondok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának a megjelentetés lehetőségéért, valamint Szabó Istvánnak, a Tanulmányok sorozat szerkesztőjének, amiért ülésünk anyagát a sorozat kötetei közé fogadta.
A szerkesztő