Nagy Vendel
Ízes történetek
TARTALOM, UTÓSZÓ
Tartalom
1. Fejezet
ELŐSZÓ, AMI JÓ LENNE UTÓSZÓNAK IS
13. Fejezet
TOJÁSOS ÉTELEK
14. Fejezet
A LECSÓ, VARIÁCIÓK EGY TÉMÁRA
15. Fejezet
A GULYÁS LEVES, AMIBŐL HOGY LESZ PALÓC LEVES?
16. Fejezet
BENSŐSÉGES BELSŐSÉGEK, A PIRÍTOTT MÁJ
17. Fejezet
A FARSANGI FÁNK ÉS EGYÉB HUNCUTSÁGOK
18. Fejezet
HULL A SZILVA A FÁRÓL... JA, MEG A DIÓ IS...
19. Fejezet
SÖR, BOR, PÁLINKA, LEHETEK-E BOLDOG...
20. Fejezet
BEFEJEZÉS, VÉGELSZÁMOLÁS
Utószó
KEDVES OLVASÓIM ÉS BARÁTAIM...
Az idők szavára hallgatva akartam írni egy szakácskönyvet, de kettő lett belőle. Írás közben rájöttem, hogy nem törekedhetek a teljességre, hiszen milliónyiféle étel van a világon, sohasem végeznék velük.
Mégis mi volna az, amitől kissé más lenne az én saját könyvem a többi hasonló témában íródottól?
Arra gondoltam, van jó pár történetem a gyermekkoromtól napjainkig, melyeket irodalmi formába öntve mellékelhetek a receptekhez, aztán ez megfordult, a recepteket rendeltem a történetek alá, mint kiegészítő elemeket, mintegy mellékesen.
Az első kötet tizenkét fejezetének sikerén felbuzdulva még nyolc újabb olvasmányt öntöttem formába a második kötetben.
Remélhetőleg van olyan, akinek tetszik ez a receptúra, élményekkel fűszerezve, s indíttatást érez arra, hogy megkeresse az első kötetet is, mely ezzel azonos címmel jelent meg három évvel ezelőtt a MEK gondozásában.
Így lenne teljes a kétkötetes receptkönyv. Bizonyára jó volna kézben fogva olvasni és színes képekkel tarkítani a könyvet, mint ahogy a nagyok csinálják, aztán horribilis összegért árulni a boltokban, de ez nem az a műfaj.
Nagyon hálás vagyok a MEK dolgozóinak, hogy e-könyvként is megjelenhetek.
Aki odafigyelve olvassa ezt a hangulati elemekkel tarkított receptúrát, megismerheti családom rejtett titkait és vágyait, sajnos a szereplők legtöbbje már nem is él.
Nagyszüleim, drága szüleim és ikertestvérem már rég Rúzsamájba költöztek, ahová terveim szerint én is kerülök majd.
Ahogy mondani szokás, ha mostanság hazajönnének, ugyanott tudnánk folytatni a beszélgetést, ahogy és ahol abbahagytuk annak idején.
Ők nem, csak én lettem öregebb tíz, húsz évvel haláluk óta.
Jókat ennénk és innánk, mint azelőtt, nem a zabálás és az italozás rosszabbik formája szerint, hanem a tisztesség és a barátság okán, a mértékletesség nyomvonalát követve.
Mindegyikükről írtam jó pár verset és történetet, megörökítés gyanánt, mivel a könyveim legismertebb szereplői ők mindennapi történeteikkel, és talán a könyvtárban tovább megmaradhatnak, mint az én gépemen, melyet bármikor kitörölhetnek a delejes manók.
Ebben a második kötetben bemutatok színfoltként pár témába illő verset, emléket állítva a szereplőknek és a tanyának, szőlőnknek, melyek már nincsenek meg, eladtuk, mivel nincs, aki tisztességgel megmunkálja, karbantartsa azokat. Nem jártam azóta arrafelé, mivel meghasadna a szívem, ha látnám az enyészetet.
Így múlik el egy család virágzó élete.
Köszönöm szépen mindazoknak, akik olvasták ezeket a fejezeteket, visszajelzések szerint sokaknak megindult a gyomornedvük, mikor olvasták az általuk még soha nem evett ételek receptjeit, vagy akik már ettek ilyeneket, de valami oknál fogva már áttértek modernebb étkezésre, s most velem nosztalgiáznak. Ha tehetik, kellő odafigyeléssel próbálják ki a régi recepteket, kíváncsiságtól indíttatva. Ha ízlik és koccintásra is sor kerülhetne egy szekszárdi kadarkával, gondoljanak ránk, rájuk, és tegyék el maguknak a szívük és agyuk raktáraiba, hogy sokáig megmaradjon a teremtett érték, mindaddig, míg valaki ebben vagy jobbított formában tovább nem viszi a következő nemzedékeknek.