Ábrányi Kornél
Tisza Kálmán
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Prolog
Tisza Kálmán az apja fia
Tisza Kálmán és a protestantismus
Teleki László tragédiája
Teleki Mihály és Tisza Kálmán
A balközép
Tisza Kálmán és gróf Andrásy Gyula
A fusió
A hon mentés
A végszó
Függelék
Előszó
Kevés embernek sikerült az, hogy nemzete történetében, s igy közvetve a világ történetében, egész korszak kereszteltessék az ő nevére.
És ha voltak, kiknek ez sikerült, ezek közt is nagyon keveseknek sikerült az, hogy a nevükre keresztelt korszak annyira magán viselje egyéniségüknek jellemvonásait, hogy a korszakból épp úgy lehetne jellemezni az egyént, mint az egyén jellemvonásait ismerve, megirni ama korszak történeti jellemzését.
A sors e tekintetben nem igazságos: vagy ha az, akkor olyan ideális magaslaton áll, mint a római pápa, kinek nem szabad honfi szivvel szeretni hazáját, nemzetét; mert talán az a nemzet is, mely hazáját, mely őt szülte, nemzetét, mely fölnevelte, megtámadja, sőt leigázza, szintén - catholicus!
Szegény IX-ik Pius! minő lelki harczokat állhatott ki, mikor az osztrák kétfejü sas, mint Prometheus keselyüje ült a lelánczolt Itálián, s rágta máját; s mikor a rab megcsörgeté lánczait, és rabkezeivel arra kérte Istent, hogy alázza meg kegyetlen zsarnokát: az Isten helytartója, a római pápa, az egykori Mastai gróf nem imádkozhatott nemzetével, mert neki annak elnyomóit is védeni s szeretni kell!
Vajjon nincsen-e sokszor ilyen lelkiállapotban az ideális magaslaton álló sors, - látva, hogy a történet és tények logikája, mely a fizikai okoknak épp úgy resultátuma, mint okozata az erkölcsi tényezőknek, oly dolgokat indít meg, melyeket a világrend örök törvényeinek alkotmányosságán székelő végzet megváltoztatni nem képes, csakis elintézni kénytelen? Nem sir-e fájó könyeket a fátum, ha mint kilőtt golyó nem térhet ki, mikor utjába XII. Károly koponyája, vagy egy Zrínyi Miklós nemes szive áll? Nem szállja-e meg szivét haragos szégyen, ha a megindított erőknek arithmetikai egyensulyozása malomkövek közé szorítja a nemest, mig a silány, szerencsés positiójában a megmaradás győzelmének örül?
...
Tisza Kálmánról az ő számbavehető ellenségei, a kik nem személyes sértődésből és nem a benne vetett önző remények fölötti csalatkozásból gyülölik őt, azt tartják, hogy Tisza Kálmán egy szivtelen, egy zsarnoki természetű, gyülölködő, bosszúálló, és minden nemes aspirátió nélküli, bizonyos irányban fényes eszű, de ambitiójához képest korlátolt tehetségü lény.
Azonban még azok is, a kik igy gondolkoznak róla, visszaborzadnak attól, ha e kiindulási pontokból birálván Tisza Kálmán politikai tényeinek rúgóit és következményeit, azon veszik magukat észre, hogy belekerülnek a szélsőbal Fahrwasserébe, s abban kell kilyukadniok, hogy Tisza Kálmán bevégzett "áruló."
Ezt a vádat kimondani rá még olyan emberek sem akarják, a kiknek szivében e föltevés ellen talán kevés mentség lakik.
S mi tartja vissza őket attól, hogy e szörnyű vádat kimondják Tiszára?
Az, hogy Tisza Kálmán anyagi haszonra nem szorúl.
Csinálhat oly rosz politikát, a mi elvesztheti a hazát, de ebben mala fides nem vezérelheti. Lehet vak saját büneinek következményeire, lehet elég gyönge, hogy tévedéseit hizelgőinek szemüvegén keresztül nézze, lehet oly természet, mely valamint sok élő lény a mérges levegőben tenyész, hát csak ott érzi magát jól, a hol a hatalom és a gonoszság lép szövetségre: de hidegen meghányva-vetve jót roszat, bizton megkülönböztetve a hasznot és a kárt, mely valamely cselekményből a hazára háramlik, hogy a jó és rosz közt, a haszon és a kár közt, a priori, tudva s akarva a roszat és a károst választaná, ezt még Németh Berczi sem teszi fel Tiszáról, mert ő sem tartja, hogy Tisza elárulta, csak azt, hogy Tisza "feláldozta" ambitiójának a hazát!
...