Tartalom

Bevezetés

A forradalom után vagyunk; a Világosnál elbukott független magyar nemzeti állam kihalt, leigázott központjában. A polgárháború, a kivégzések, az elfogatások, a bujdosásba menekültek és emigráltak által szinte megtizedelt országban koldusokká fosztogatott, gyászoló nyomorultakból állott a nemzet. Családok ezrei veszítették el fenntartójukat; a jószágelkobzások és a magyar értékek megsemmisítése folytán pedig vagyonukat is. Az ország megfosztva alkotmányától, magyarsága lábbal tiporva. A politikai és kulturális központok pusztaságok; a szereplő és vezető szellemek kiirtva, vagy bujdosásban; Pestről is, az ország más helyeiről is szinte eltűnt a magyarság, vagy rettegve hunyászkodott meg a bosszúálló hatalom előtt. Ha szívében nem is, a külsőségekben legalább igyekezett németté lenni, hogy ki ne hivja maga ellen a gőgös, vérszomjas győző haragját. Az első volt a sorban az ország szive: Buda és Pest. A magyar társadalom eltűnt falai közül; a nemzeti kormány elmenekült, az arisztokráczia vagy száműzetésbe bujdosott, vagy birtokaira húzódott vissza, vagy felköltözött - Bécsbe. Budapest meghalt. Az élet, a zaj és az öröm - írja korképértékű Rajzai-ban Szilágyi - kihalt falai közül, mert a győzők magasan hordott fejükkel, a katonák büszke, tarka csoportjai s az alázatosan sompolygó s magukat mutogatni is alig merő és inkább csak lopva tovább surranó legyőzöttek nem elevenítik föl az utczákat. Általános, megdöbbentő szélcsend volt még ekkor, milyen a nagy vihart követni szokta... Pest arcza olyan volt, mintha kicserélték volna. Víg, mulatni szerető népe eltűnt, s ha volt zaj vendéglőkben, kávéházakban, utczákon, az idegen és ismeretlen egyének hetykélkedése volt... Pest német várossá lett...

Az irodalom is szertezüllött. Hova lett a régi s hova lett az ifjú, új irodalom, a márcziusi ifjúság? ... Az öregek jórészt már a forradalom előtt bevégezték pályafutásukat: Vörösmarty alig szólalt meg évenként egyszer; Bajza szinigazgató lett; Nagy Ignácz elhallgatott; Gál falun nevelősködött; Garay elnémult; Eötvöst a politika csábította el, Kossuth és Széchenyi pedig a tettek mezejére léptek az iróasztalok mellől. Szalay László, Szigligeti, Jósika s a fiatalon már veterán Kemény Zsigmond dolgoztak még ugyan, mikor az ifjú irodalom, élén Petőfivel és Jókaival, betört a csendes berkekbe, de a forradalmi idő jobban kedvezett ezeknek az új tehetségeknek. Csengery Antal, Pálffy Albert, Degré Alajos, Obernyik Károly, Bérczy Károly, Pákh Albert, Tompa, Kerényi, Lisznyay, Irinyi, Frankenburg, Bogdán Lajos, Vahot, Pompéry, Czakó, Emődy, Dobsa, Vasváry, Csernátony, Kazinczy Gábor, Sárossy, Lauka, Sükei, Vas Gereben, Berecz, Bulyovszky, Oroszhegyi, Xantus, Losonczy, Szilágyi, Vajda, Adorján, Ludassy Mór; a legutoljára feltűnt Arany János és - Kecskeméthy Aurél. Ezeket nevezi Jókai kortársainak a forradalmi időkből. Lelkesedés, tehetség, tűz volt mindnyájukban annyi, hogy tudtak segíteni históriát csinálni, de élni valója - legalább annak, akinek tollával kellett a kenyerét megkeresnie - bizony szűken akadt. A legnagyobb honorárium volt - mondja Jókai - ivenként 16 forint; egyes verseiért Petőfi kapott legtöbbet - 5 forintot. Heckenast, Emich, Hartleben, Geibel önálló munkáknál egy kötet prózát 150-180 frttal díjaztak, de azt előre kiadták. A hirlapoknál dolgozó írókat, ujságírókat is ugyancsak szerényen fizették. Jókai havi díja a Jelenkor-nál 35 forint volt s az akkor roppant híres a Pesti Hirlapban: Pákh Albert 40 forintot kapott. Igaz, hogy az életmód mesésen olcsó volt akkor: Jókai hat forintot fizetett egy butorozott szobáért havonta Szigligetinek; öt forintért kapott ebédet, egy forintért kiszolgálták, vacsorára jó volt egy kis tej-vaj, az három forint, a reggeli meg el is maradhatott. Így hát 15 forintból meg lehetett élni szépen, "úri módon" - már a kinek inyére volt ez az úri mód s a ki meg tudta keresni ezt a 15 forintot is. Hanem az volt a baj, hogy egy szál tollal még ezt a 15 forintot is nehéz volt megkeresni. Politikai lap, a melyikhez "magára tartó írónak lehetett szegődni", volt kettő; az egyiknek kellett két rendes munkatárs, a másiknak három. Volt három divatlap is, de azok közül az egyik anathéma alá volt vetve, abba nem lehetett írni; a másik kettő honorált, de szűken. Az egész irodalmi piacz a Pesti Hirlap-ból, Jelenkor-ból, Életképekből. Pesti Divatlap-ból és a Honderű-ből állott. Ezeknek dolgozott az egész ifjú magyar irodalom: "a franczia iskola, mely Lamartine-tól, Hugó Viktorig s Dumastól Beranger-ig mindent egyesített magában, a mi eszmében szép, kivitelben merész, érzelmekben megragadó, a mi a szívet hevíti, a mi a lelket felemeli. A franczia írók nemes rajongásai, erős meggyőződései, dicső ábrándjai magokkal ragadták mindazt, a ki ifjúságot s nemes ábrándokat bírt."

Csak egyetlen egyet nem, egy gyermekifjút - Kecskeméthy Aurélt. "Nagyon szép gyerek volt, vidám, könnyüvérű fiú" - írja Jókai. - "Elmés gunyora nem kimélt senkit, még saját magát sem. Nagy szenvedéseken át vezette őt a világba az élet s ezek tanították meg tagadni mindent és kikaczagni mindent."

...