Azon aggasztó és leverő tünemények közepett, melyeket napjainkban a köz- és magánélet fölmutat, a vigasztalást és reményt nyujtó jelenségek egyike az a tény, hogy az a hatalom, amit a mult idők emlékezete a lelkekre gyakorol, növekedőben van.

A képzőművészet és a költészet, a történetírás és az ékesszólás soha ezelőtt nem észlelt buzgósággal vetélkednek abban, hogy a letünt nemzedékek kiemelkedő egyéniségei iránt a hála és tisztelet érzéseit táplálják; egyszersmind soha ezelőtt nem észlelt rokonszenvvel találkoznak a közönség összes rétegeiben.

Ezt miként világszerte, úgy hazánkban is tapasztalhatjuk; aminthogy csak imént is a Rákóczy-kultusz erőteljes újjászületésében tapasztaltuk.

Még a mult század első felében a Himnusz költője, Kölcsey, II. Rákóczy Ferenc végső menedékhelye Rodostó felé fordulva, panaszolá:

Bujdosóknak sírja te,
Pontusz határain,
Nem leng egy sóhajtás feléd
Hű ének szárnyain!

Most pedig, II. Rákóczy Ferenc szabadságharca megindításának kétszázados évfordulóján, megdobbant az egész nemzet szive, melynek mélyéből a legnemesebb érzések fakadtak. Kivételes egyértelműséggel dicsőitette az egész nemzet - az emlékünnepek megszámlálhatatlan sorozatával - Rákóczy személyében a lángoló haza- és szabadságszeretet, az elvhűség és áldozatkészség eszményeinek megtestesülését.

A mi érzelmeink is beleolvadnak ebbe a harmóniába. De amikor hódolattal hajolunk meg Rákóczy hazafiúi erényei előtt, épen az emléke iránt tartozó kötelesség sugalja azt, hogy figyelmünket egyéniségének olyan jellemvonásaira irányítsuk, amelyekkel mások alig foglalkoztak.

Értem mély vallásosságának, érzésekben, tettekben és irodalmi művekben való megnyilatkozásait, amelyekre annál inkább kell súlyt fektetnünk, mert hazai és külföldi illetékes szakférfiaknak általam kikért véleményei megegyeznek abban, hogy a katholikus egyház története nem mutat föl világi férfiút, ki a belső hitélet legfelsőbb irányának, az askezisnek irodalmi művelésében magasabb tökélyre emelkedett, mint Rákóczy Ferenc.

Ugyanezen szinvonalon állott két évtizeden keresztül az ő vallásos élete. Erre nézve is itéletünket szilárd alapokra fektethetjük; mert lelkének legrejtettebb mélységeit ő maga Isten előtt tett gyónás formájában írt önéletrajzával világítja meg.