Vajdasági marasztaló
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
Bevezető gondolatok
MÚLTUNK, FOGYÁSUNK
Dr. Hegedűs Antal: Vajdaság története 1944-ig
Mgr. Mirnics Károly: Demográfiai jellemzők, társadalmi mutatók
Gábrityné dr. Molnár Irén: Gazdasági életünk útvesztői
Gábrityné dr. Molnár Irén: Szellemi élet: elszigeteltség vagy nyitottság?
ÉRTÉKEINK
Dr. Bori Imre akadémikus: A vajdasági magyar irodalom
Dr. Csáky S. Piroska: A kutatás színtere a könyvtár
Dr. Gerold László: A vajdasági (szabadkai) színjátszás története és jelene
Dr. Franyó Zsuzsanna: Az Újvidéki Színház rövid története
Mgr. Beszédes Valéria: A bácskai és bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása
Gábrityné dr. Molnár Irén: Vallási életünk
JELENIDÉZŐ
Mirnics Zsuzsa: Koldusbotra jutott kisebbségi médiák
Ifj. Korhecz Tamás mgr: Jog és joggyakorlat
Mgr. Mirnics Károly: Politikai önszerveződés
Dr. Bosnyák István: Adatok a délvidéki magyar tanügyi, művelődési, tudományos és művészeti civil szervezetek múltjához és jelenéhez
CÍMTÁR
Oktatási intézmények
Egyházi hivatalok és intézmények
Civil szervezetek és művelődési egyesületek
A tanulmányok szerzői
Szerb nyelvű tartalom
Angol nyelvű tartalom
Bevezető
A történelem megmásíthatatlan tények sorozata, amelyet azonban korok és rendszerek újra meg újra átírnak, újramagyaráznak; történelem-formáló események kerülnek átmenetileg süllyesztőbe, vagy hallgatás övezi őket; jelentéktelen események kapnak nagy, történelminek nevezett hangsúlyt - rendszerek, politikák, érdekek szerint.
A történelem során népek sorsa fonódik össze, egybeforrasztva sok egyén kis harcát a megmaradásért. Az elmúlt évszázadokban sokan és sokszor elsiratták a Kárpát-medence e különös nyelvű népét. S volt rá ok bőven: háborúk, elnéptelenedett vidékek, szegénység, betegség, évszázados rabság, önpusztító magába fordulás ... Saját népének bölcsei, államférfiai, írói is sokszor mondtak előre megírt gyászbeszédet a megjósolt sír fölött. S hányszor elhangzott a költőéhez hasonló feljajdulás az évszázadok alatt: "Az egész világ hallja: haldoklik egy ország"! S közben eltelt ezer év - s a magyarság megmaradt. És mi is, itt a végeken, a letöredezett peremen is megmaradtunk, pedig a történelmi viharok a kívül, a túlon rekedteket, a peremre szorultakat, a kicsiket százszorosan sújtották.
A vajdasági magyarság az anyaországtól leválasztott nemzetrészként viselte sorsát a Jugoszláv Királyságban, majd a titói szocializmusban, hogy az újkori balkáni háborúk hullámverésében újra megmaradásáért küszködjön. Az elszegényedés és a megfogyatkozás ellenére, a magyarok államiságának ezredik évében mégis- mégis elmondhatjuk, hogy veszteségeink dacára vagyunk; s van történelmünk, vallásunk, szellemi életünk, hagyományunk, irodalmunk, művelődési és politikai szervezeteink. A vajdasági magyar lakosság háromnegyed része tömbben él (Bácska, Tisza mente), a többi szórványban (Bánát, Dél-Bácska), magyarok mintegy 78 helységben (Bácskában 54, Bánátban 22 és Szerémségben 2). Nyolc településen a magyar lakosok száma meghaladja a tízezret. Vigasztalóan sok vagy szívszorítóan kevés? E könyv se felelet rá, és a számok sem ad- ják meg rá a választ: az érték, a sok-kevés fogalma a tett minőségében rejlik.
0A Vajdasági marasztaló hír az ezredfordulón azokról, akik maradtak, alkotnak, aggódnak, dolgoznak. Egy szelet azok sorsából, közösségi gondjaiból, eredményeiből és sokszor megszállottságából, akiket e tájon ért az ezredforduló. Nem rábeszélés a maradásra, hiszen az egyetlen marasztaló a valóság lehet, s a fészekrakáshoz béke kell, a gyermekneveléshez - a maradáshoz - biztonság és távlat. S hiábavaló lenne a tudós, az író, a politikus szenvedélyes érvelése, ha a tények távozásra ösztönöznének. "Mert sem erő, sem bölcsesség - nem lehet elég, hogy megójja - a házat, amelyben rakója - nem lelheti meg a helyét." - mondhatjuk Illyéssel, az igazszavú költővel. S bizony, a közelmúltban újra és újra nehéz idők jártak, amikor a családok nem lelték helyüket. S mégis ... létezünk, sőt alkotunk, teremtünk, harcolunk iskolánkért, anyanyelvünkért, tájékoztatásunkért, egyházainkért; jogaink következetes alkalmazását kérjük, szervezeteket hoztunk létre, irodalomunkból, könyveinkből merítünk erőt, hogy egymást, főként pedig a fiatalokat támogassuk, aggodalommal ugyan, de jövőjüket egyengessük. A megmaradási ösztön, az örök emberi forrás: a bízni akarás marasztalja azokat, akik maradtak. Életképességünknek számtalanszor adtuk tanújelét a kisebbséget próbára tevő, nehéz időkben. Gondjainkat nem felnagyítva, önmagunkat nem elsiratva, eredményeinket nem túlozva, esélyeinket azonban őszintén mérlegelve adunk hírt magunkról a millennium évében - hátha egymásba kapaszkodó kezeinkhez újabb kezek kulcsolódnak.
A szerkesztők
Szabadka, 2000 februárjában