---

Tartalom

A szerző előszava
A kiadó előszava

I. Jézus személyisége
  1. A pogány források
  2. A keresztény források
  3. A Jézusért való küzdelem

II. A római császárság társadalmi viszonyai
  1. A rabszolgagarázdálkodás
    a) A földbirtok
    b) A házi rabszolgaság
    c) A rabszolgaság az árutermelésben
    d) A rabszolgagarázdálkodás technikai elmaradottsága
    e) A gazdasági pusztulás
  2. Az állami élet
    a) Az állam és a kereskedelem
    b) A patriciusok és plebejusok
    c) A római állam
    d) Az uzsora
    e) Az abszolutizmus
  3. A római császárság gondolkozásmódja és érzésvilága
    a) Támasznélkülisége
    b) A hiszékenység
    c) A hazudozás
    d) Az emberiesség
    e) A nemzetköziség
    f) A vallásosság
    g) Az egyistenhit

III. A zsidóság
  1. Izráel
    a) A szemita népvándorlások
    b) Palesztina
    c) Isten fogalma a régi Izráelben
    d) Kereskedelem és filozófia
    e) Kereskedelem és nemzetiség
    f) Kanaán, a népek útja
    g) Az osztályharcok Izráelben
    h) Izráel pusztulása
    i) Jeruzsálem első pusztulása
  2. A zsidóság a száműzetés óta
    a) A száműzetés
    b) A zsidó diaszpóra (szétszóratás)
    c) A zsidó propaganda
    d) A zsidógyülölet
    e) Jeruzsálem
    i) A szadduccusok
    g) A farizeusok
    h) A zeloták
    i) Az esszeusok

IV. A kereszténység kezdete
  1. Az őskeresztény község
    a) A község proletár jellege
    b) Az osztálygyülölet
    c) A kommunizmus
    d) A kommunizmussal szembeni ellenvetések
    e) A munka megvetése
    f) A család szétrombolása
  2. A keresztény messiás gondolat
    a) Isten országának eljövetele
    b) Jézus leszármazása
    c) Jézus forradalmisága
    d) A keresztrefeszitett föltámadása
    e) A nemzetközi megváltó
  3. Zsidó keresztények s pogány keresztények
    a) A pogányok közti agitáció
    b) A zsidók és keresztények közti ellentét
  4. Krisztus szenvedésének története
  5. A községi szervezet fejlődése
    a) A proletárok s a rabszolgák
    b) A kommunizmus megszünése
    c) Az apostolok, próféták és tanitók
    d) A püspök
    e) A kolostorok
  6. A kereszténység és a szociáldemokrácia

---

Előszó

A kereszténység kérdésével és a biblia kritikájával már nagyon régen foglalkozom. A Kosmosban már huszonöt év előtt foglalkoztam "A bibliai őstörténet keletkezésével" s két évre rá a Neue Zeitben "A kereszténység keletkezésével". Régi kedvenc tárgyamhoz térek tehát most vissza. De azért ennek is megvan az oka. Ugyanis "A szocializmus előfutárjainak" második kiadása adta meg rá az alkalmat.

Amennyire ennek a munkámnak birálatait ismerem, főleg a bevezetést kifogásolták, amelyben az őskeresztény kommunizmust irtam le. A birálók szerint fölfogásom ellenkezik a legujabb kutatások eredményeivel.

Ezek után a birálatok után nemsokára Göhre elvtárs is annak a véleményének adott kifejezést, hogy ma már tulhaladott az az álláspont, amelyet Bruno Bauer vitatott s Mehring is, valamint magam még 1885-ben elfogadtam, hogy Jézus személyéről semmi biztosat sem lehet mondani s hogy a kereszténységet az ő személye nélkül is meg lehet magyarázni.

Tizenhárom év előtt megjelent munkámat tehát mindaddig nem akartam ujra kiadni, mig a kereszténységre vonatkozó régi véleményemet az uj irodalom áttanulmányozásával ujra meg nem vizsgálom.

E tanulmányok alapján arra a kellemes meggyőződésre jutottam, hogy nincs mit módositanom. Tanulmányaim azonban annyi uj szempontot tártak föl, hogy "Az előfutárok" bevezetéséből uj könyv lett.

Távol áll tőlem az a gondolat, hogy tárgyamat kimeritettem. Ez már csak rendkivüli terjedelme miatt sem lehetséges. Megelégszem azzal, hogy ha sikerült a kereszténység azon oldalának a megértését előmozditanom, amely a materialista történelmi fölfogás szerint a lényeges oldal.

Bizonyos az, hogy vallástörténeti ismeretek tekintetében nem mérkőzhetem a teológusokkal, akiknek élethivatása ezeknek a kérdéseknek tanulmányozása, mig énnekem ezt a könyvet a szerkesztőségi munka és politikai tevékenység után fönnmaradt időben kellett irnom, olyan időben, amikor az osztályküzdelemben résztvevő minden embert ez a küzdelem teljesen lefoglalt, s igy a multtal alig-alig értünk rá foglalkozni: az orosz és a török forradalom kitörése közti időben.

Azt hiszem azonban, hogy a proletárság osztályharcaival való foglalkozás különösen képessé tesz arra, hogy az őskereszténység lényegével foglalkozzam, amitől a teológia tanárai olyan távol állanak.

...

Nyilvánvalóan egészen lehetetlen a tárgyilagosságot megőrizni, hogyha valaki saját korának társadalmi ellentétei és küzdelmei körül érdekelve van s ezeket a mult ellentéteinek és küzdelmeinek megismétléseként fogja föl. Hogyha ezeket precedenseknek tekinti, amelyek amazokat vagy igazolják vagy helytelenségüket még inkább kiemelik, ha tehát a mult megitélése a jelentől függ. Hogyan lehessen az ilyen lelkiállapotu ember elfogulatlan? Minél lelkesebb valaki, annál inkább ki fogja emelni a multnak azon tényeit, amelyek álláspontját támogatják, mig azokat, amelyek az ellenkezőt igazolják, jelentékteleneknek és alárendelteknek tekinti és mellőzi. A kutató moralistává vagy ügyvéddé lesz, aki a mult bizonyos intézményeit – az egyházat, monarchiát, demokráciát stb. – vagy dicséri vagy ócsárolja, aszerint, amint a jelenleginek barátja vagy ellensége.

Egészen más a helyzet azonban, hogyha a gazdasági tényezők figyelembevétele alapján tudjuk, hogy a történelemben semmi sem ismétlődik, hogy a mult gazdasági viszonyai visszahozhatatlanul elmaradtak, hogy a mult osztályellentétei és küzdelmei a maiaktól lényegesen eltérők s hogy a modern intézmények és eszmék a külső hasonlóság dacára egészen más tartalmuak, mint a régiek. Be kell látni, hogy minden korra a saját mértékét kell alkalmazni, hogy a jelen törekvéseit csak a jelen viszonyai alapján lehet megérteni, hogy a mult eredményei vagy kudarcai semmit sem jelentenek, sőt hogy a jelen követeléseinek igazolása céljából a multra való hivatkozás egyenesen megtévesztő hatásu lehet. Ezekről a francia demokraták és proletárok az utolsó század folyamán ismételten meggyőződhettek, amikor inkább a francia forradalom "tanai"-ra, mint az osztályviszonyok megismerésére vetettek sulyt.

A történelmi materialista elfogulatlanul tekinthet a multra akkor is, ha a jelen küzdelmeiben élénk részt vesz. Az ő tekintetét a gyakorlat a mult sok jelensége tekintetében csak élesitheti, de meg nem zavarhatja.

Az őskereszténység gyökereinek kutatásához én is a nélkül a szándék nélkül fogtam hozzá, hogy akár istenitsem, akár ócsároljam, csak megérteni törekedtem. Tudtam, hogy bármilyen eredményre jutok is, az az ügy, amelyért küzdök, emiatt nem fog szenvedni. Bizonyos ugyanis, hogy akármilyen volt is a császárság korának proletársága, akármilyenek voltak is törekvései és ezek eredményei, a modern proletárságtól mindenesetre teljesen különbözött. Ez más helyzetben van s más eszközökkel küzd. Akármilyen hősiességet, sikert, gyatraságot, kudarcot mutassanak is föl azok a proletárok, ebből a mai proletárság lényegére s kilátásaira semmiféle következtetést vonni nem lehet.

De ha igy áll a helyzet, akkor milyen gyakorlati célja van a történelmi tanulmányoknak? A hétköznapi fölfogás szerint a történelem a politika óceánjának tengeri térképe, amely megmutatja azokat a zátonyokat és örvényeket, amelyek a korábbi tengerjárók szerencsétlenségeit okozták s igy arra való, hogy az utódokat a bajoktól megmentse. De ha a történelem vizének árja folyton változik, hogyha az örvények folyton helyet cserélnek, ha minden kormányosnak ujra s ujra föl kell mérnie a vizet, hogy utját biztositsa, hogyha a régi térkép félrevezet, akkor mi másért tanulmányozzuk a történelmet, mint régiségkedvelésből?

Akinek ez az álláspontja, az a fürdővel a gyereket is kiönti.

Hogy a hasonlatnál maradjunk, azt kell mondanunk, hogy a történelem a politikai jármü kormányosa számára hasznavehetetlen ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán haszontalan. Föltéve, hogy valaki nem közvetlen irányitónak akarja használni. Arra való, hogy megismerje, hogy mely vizben evez. Hogyha ugyanis valamely jelenséget meg akarunk ismerni, ugy ennek egyedüli módja azt megtudni, hogyan keletkezett. A mai társadalmat nem érthetem meg, ha nem tudom, hogyan jött létre, ha nem tudom, hogy egyes jelenségei: a kapitalizmus, hübériség, kereszténység, zsidóság stb. hogyan fejlődtek.

Ha annak az osztálynak, amelyhez tartozom vagy amelyhez csatlakoztam, föladataival és kilátásaival tisztában akarok lenni, akkor tisztában kell lennem a társadalom szervezetével, akkor ezt teljesen meg kell értenem, ami pedig lehetetlen, ha fejlődését nem ismerem. A társadalom fejlődésének ismerete nélkül senki sem lehet tudatos és messzelátó osztályharcos, mert ha az ember a környezet és a pillanat befolyása alatt áll, ugy sohasem biztos abban, hogy nem kerül olyan mederbe, amely csak látszólag visz előre, holott szirtek s zátonyok közé sodor, ahonnan nincs kiut. Nem lehet persze tagadni azt, hogy sok olyan sikeres osztályharc volt, amelynek részesei nem ismerték annak a társadalomnak lényegét, amelyben éltek.

A mai társadalomban azonban az ilyen eredményes harc kilátásai mindinkább csökkennek, éppen ugy mint ahogyan ma már sem élvezeti cikkeit, sem élelmét nem választhatja az ember ösztön és megszokás alapján. Ezek egyszerü viszonyok közt megfelelhettek. Minél müvészibbek lesznek az életviszonyok a technika és természettudományok haladása folytán, minél jobban eltávolodnak a természettől, annál nagyobb mértékben válik minden egyesre nézve a természettudományi megismerés szükséggé, mert enélkül a sok mesterséges termék közül nem tudja kiválasztani a szervezetének szükséges cikket. Amig az emberek csak vizet ittak, addig elég volt az ital megválasztására az ösztön, amelynél fogva megkülönböztették a pocsolya vizét a forrásétól. A gyártott italok megismerésére már nem elég az ösztön. Ezekhez tudományos megismerés is szükséges.

Ugyanez a helyzet a politikában s a társadalmi életben. Az őskor apró és évszázadokon át változatlanul maradt közületeiben arra, hogy valaki megtalálja a maga társadalmi helyét és teljesiteni tudja föladatát, elegendő volt a megszokás és a "józan ész", vagyis a személyes tapasztalat alapján szerzett belátás. Ma azonban, amikor a piac az egész világ piaca s még igy is folyton változik, amikor a munkások milliónyi csoportokban szervezkednek, amikor a tőkések milliárdokat koncentrálnak a kezükben, lehetetlen, hogy egy feltörekvő osztály, amely nem elégedhetik meg a meglévő állapottal, hanem a társadalom megujitásán kell munkálkodnia, ennek a küzdelemnek eredményes folytatására csak a józan észre és a tapasztalatra támaszkodjék. Ma már minden küzdőre nézve elengedhetetlen szükségesség, hogy látókörét tudományos képzés alapján kitágitsa, hogy igy megismerje a társadalom területi és időbeli összefüggéseit, de nem azért, hogy a mindennapi aprólékos munkát abbahagyja vagy elhanyagolja, hanem hogy a társadalom összmunkájával összhangba hozza. Erre annál nagyobb szükség van, minél inkább fokozza ez az egész földgömbre kiterjedő társadalom a munkamegosztást s igy az egyest mindinkább arra szoritja, hogy valami különlegességet termeljen, hogy különös munkát végezzen, s igy őt szellemileg lefokozni törekszik, önállótlanná teszi s képtelenné arra, hogy megértse az óriásivá dagadt összfolyamat müködését.

Aki élethivatásává tette a proletárság fölemelését, annak ilyen körülmények között kötelességévé válik ennek a lelki ürességnek és korlátoltságnak meggátlása, ami csak azzal lehetséges, hogyha a proletárság figyelmét a nagy összefüggésekre, a széles látókörökre és magasztos célokra irányitja.

Ennek a legjobb módja a történelemmel való foglalkozás, amely a társadalom fejlődésének menetét áttekinthetővé és megérthetővé teszi s amely megmagyarázza a társadalmi mozgalmakat éppen ugy, mint a ma uralkodó erők eredetét.

Ha azt akarjuk, hogy a proletárság társadalmi belátásra, öntudatra és politikai érettségre tegyen szert, ugy meg kell tanitani a történelmi materializmus alapján a társadalom fejlődésének menetére. Mert a mult tanulmányozása nem üres kedvtelés, hanem a jobb jövő kiküzdésének és a jelen harcainak hatalmas fegyvere.

Berlin, 1908 szeptember.
K. Kautsky

---