Fészekhagyó vajdaságiak
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
Bevezető gondolatok
Szirmai Károly: Elvándorol az erdő
Mirnics Károly: Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak
Dr. Szalma József: Migráció, kisebbségi jogok, nemzetközi jogszabályok
Dr. Saša Kicošev: Népszámlálási statisztikai mutatók (A vajdasági magyarság területi megoszlása és létszámának változása a XX. század folyamán)
Bogdán József: Maradj velünk!
Gábrityné Dr. Molnár Irén: A jugoszláviai magyarok vándormozgalmának okai és méretei
T. Mirnics Zsuzsanna: Hazától hazáig (A Vajdaságban és Magyarországon tanuló vajdasági magyar egyetemi hallgatók életkilátásai és migrációs szándékai)
Dr. Sági Zoltán: Délvidéki lelkiállapot
Surányi Zoltán: Kényszerpálya (vagy) az Ígéret Földje? (Vajdasági magyar újságírók kényszerpályán a XX. század utolsó évtizedében)
Dr. Franyó Zsuzsanna: Rekviem eltávozott színművészeink középnemzedékéért
Dr. Tóth Pál Péter: Jugoszláviából Magyarországra
Papp Árpád: A vajdasági magyar áttelepülők sorsa az anyaországban
Mészáros Zoltán: Hogyan találta fel magát a magyar értelmiség 1991-2000 között, Törökkanizsán
MELLÉKLET
Vándormozgalmak - számokban
Tudományos élet
Szervezeti tevékenység
A tanulmányok szerzőiről
Sadržaj
Contents
Bevezető
Elvándorol az erdő
(részlet)
... Mozdulatlanul álltam, és hallgatóztam. Éreztem, hogy alattam ébren van és nesztelenül lélegzik az erdő. Majd napnyugat felé néztem, ahová pásztásan elhúzódott a köd, s láttam, hogy ereszkedik le a hegyoldalakról csendben, könnyű felhőgomolyba takarózva az erdő, s hogy menetelnek végtelen hosszú sorban, szállongó felhőrongyokba fogózva a messzi országúton a fák.
Leszálltam a tetőről, völgyekben bujdostam, elhagyott utakon bolyongtam. Az egyik keresztúton összetalálkoztam a menetelő fákkal.
- Hová készültök? - szólítottam meg őket.
- Elmegyünk innen messzire, tengereken túlra - válaszolta az egyik vénbütykös fa.
- Elfáradt, megrokkant már a ti lábatok ahhoz, miért hagynátok itt a földet?
- Nem kellünk mi már neki, kiásnak belőle, kiszaggatják gyökereinket, kemény fejszecsapások irtják, pusztítják a régi erdőt.
- El fogtok pusztulni a nagy úton, gyönyörű szálfáitokat tengerviharok verik majd szerte, és sós víz ringatta, halott törzsetek alá idegen sírt fövenyez a zöld szemű mélység.
- De a fiatal életvágyakat mégis áttutajozza a tenger, s a messzi vizekbe néző, magas partokon gyökeret eresztve újból fölsorakoznak a régi szálfák.
- Kevesen lesztek, szellőbújta lombjaitok susogását az idegen fák értetlenül hallgatják, elnyel benneteket a tenger, a bajaitokban, szétszórtan, kinek mondjátok majd: testvér?
- De beszédre figyelő lombjaink megtanulják az új erdőtenger végtelenbe is elhallatszó zúgását, s nem lesznek többé árvák.
- De elárvul az itteni hegyoldalakon a lombbeszéd, mert nem lesz, aki a régi magot elvesse, és fává növelje.
- Mondjad, mit ér, ha annyi darabka föld sem akad, amibe a fák gyökerüket betapossák? - kérdi az egyik.
- S mondd, ki tehet róla, ha az élet fába kívánkozik, és lenni akar? - mondta a másik.
- S mondjátok, mit ér - kérdeztem tőlük -, ha magatokban meghaltok, hogy másokban éljetek?
De akkor már fölszedelőzködtek és elindultak.
- Hát mégis elmentek, ha a szívetek meghasad is belé? - szóltam utánuk.
- Ha szívünk meghasad is belé - válaszolta egy görnyedt hátú, nagyon vén fa.
Hosszan utánuk néztem, amint egyenként eltűntek a messzeségben.
Azóta éjjelenként gyakran kijárok, végigbarangolom a völgyeket, utakon bolyongok, melyeket mindenki elhagyott, vagy megállok a kopasz hegytetőn, s elnézem, hogy szakadozik föl a mélyedésekből a köd. Sokszor úgy érzem, hogy százezer elhagyott sír feküszik alattam, olyan nagy csend van azóta a hegyoldalakon.
Szirmai Károly