Ime a röpiratok ezen termékeny korában egy uj brochure, mely szintén a közönség figyelmére tart minden szerénysége mellett is egy kis igényt! S ezt minő alapon? - kérdi tán némelyik olvasni akaró. Igaz, hogy a szükölködő, vagy a fájdalmakkal küzdő sem egyhamar felelhetne azon kérdésre: minő jognál fogva nyilnak meg könyörgő, illetőleg panaszló ajkai; mindazáltal a meghallgatásra emberiségi okoknál fogva is számit. Én formuláztam okaimat, szives olvasó! Tolle, lege! vedd és szánj e nehány lapnak egy pár tán különben is üres órát: ez alatt lesz időd nemcsak elolvasni, hanem egy kissé megszivlelni is a tárgyat: a székelyek kivándorlási ügyét.

- Ah! nem korszerü tárgy, kivitele pedig zilált nemzetéleti viszonyaink közt éppen gyakorlatiatlan.

Igazad lehet; themánknak, a székely rendszeres gyarmatositásnak gyakorlati kora rég nem volt; de hogy legyen, előbb eszedbe és jóindulatu szivedbe kell a székelyek ügyét begyarmatositanunk, hogy az ebbeli cselekvés korának koránya minden alkalommal ébren találjon.

Hogy pedig e tervépitményünk, vagy - illetékesen szólva - csupán bizonyos részre figyelmeztető székely "lármafá"nk irányában az inkább kritikus, mint okulni akaró olvasó is tájékozva legyen: ezennel kijelentjük, hogy, habár szózatunk hitelét és hitét a miénk gyanánt elfogadni s azt védeni is készek vagyunk; ha mindazáltal egész nagyfontosságu tárgyunk fölfogásában és keresztülvitelében az olvasó nem annyira egy politiko-diplomatikus ész félig elrejtett manoeuvre-it, mint az érző sziv természetes kinyomatát fogja észlelni: ám egészitse ki az ő jóakarata ezen hiányt, annyit mindenesetre alkalma lévén megismerni, hogy a magyar nemzettest legegyenesebben mellőzött szenvedő tagja "egy régi baj"-ának ügyében megfelelő egyenességgel emelt szót a két Magyarhaza minden jókeblü, különösen itt tényezőképen fölléphető lelkes polgárához annak a jobb sorsra érdemes szegény székely fajnak mélyen érző fia.

***-on, január 18 1863.
A szerző