Roma szegregációs folyamatok a csereháti és dél-baranyai kistérségekben
TARTALOM, ISMERTETŐ
Tartalom
Baranyi Béla: Bevezető gondolatok
Baranyi Béla - G. Fekete Éva - Koncz Gábor: A roma-szegregáció kutatásának területi szempontjai a halmozottan hátrányos helyzetű encsi és a sellyei-siklósi kistérségekben
Kovács Teréz: A sellyei (-siklósi) KSH-térség rövid leírása
G. Fekete Éva: Cigányok a Cserehát-Hernád-Bódva vidéken. Tájegységi elemzés
Virág Tünde: Az etnikai szegregáció változatai
Ismertető
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői különböző kutatóműhelyek eltérő szemléletű, a társadalmi problémákat más és más szempontból vizsgáló kutatói, akik most ugyanazt a jelenséget különböző megközelítések alapján írják le: hogyan változik egy hátrányos helyzetű, aprófalvas térség társadalomszerkezete, ezen belül a településeken élő, cigánynak mondott népesség térbeli elhelyezkedése.
A különböző cigány csoportok helyzetével foglalkozó szociológiai, szociográfiai kutatások már a hetvenes évektől két alapvető fontosságú tendenciára hívták fel a figyelmet. Az egyik a sorvadó kistelepülések, aprófalvak, (Csalog, 1979; Dezséry, 1975, Havas, 1976; Mózes 1980; Szelényi, 1992; Fleck - Virág, 1998, 1999; Havas, 1999; Durst, 2002; Ladányi-Szelényi, 2004) a másik az alacsony státuszú, leromló, slumosodó városi lakónegyedek, egy részének 'elcigányosodása' (Győri, 1980; Ambrus, 1988; Ladányi, 1989). Havas Gábor 1987-ben végzett összehasonlító vizsgálatot a baranyai és a borsodi 'elcigányosodó' kistelepülések társadalmában bekövetkezett változásokról, a két terület aprófalvai közötti különbségekről. A nyolcvanas évek végén Baranyában és Borsodban 30-40 elcigányosodó kistelepülés volt, többségében olyan ezer fő alatti falu, ahol nem volt sem helyi tanács, sem tsz központ. Havas szerint '20 százalék az a kritikus határ, amelyet elérve a konfliktusok megsokszorozódnak, a nem cigányok elköltözésének üteme jelentősen felgyorsul és éppen ezért az elcigányosodás folyamata nagy valószínűséggel visszafordíthatatlanná válik.' (Havas, 1994:153)
A gettósodó aprófalvakról szóló tanulmányok részletesen leírják az elmúlt évtizedek politikai döntéseinek migrációs hatásait: a lehetőségekkel rendelkezők menekülését jobb helyzetű településekre, és a megüresedő házakba érkezőket, akik általában a falusi szegénység legelesettebb rétegeit képviselik, a környező cigánytelepek lakóit, és minden más hányatott sorsú családot.
Ezekben a falvakban olyan csonka társadalmak alakultak ki, ahol a falu lakóinak jelentős részére jellemző a több generációra visszatekintő szegénység, az alacsony iskolázottság és a tartós kirekesztettség. Ezen új etnikai gettók más minőséget teremtettek a cigányság életében: már nemcsak a településen belül élnek elszigetelten, hanem maga a település vált elszigeteltté: az ott lakók térben és társadalmilag oly messze kerültek más társadalmi rétegektől, hogy a gettóból való elmozdulások mind tényleges, mind szimbolikus értelemben lehetetlenné vált.
A kötetben szereplő tanulmányok a Havas Gábor által is elemzett két aprófalvas terület példáján keresztül azt mutatják be, milyen változások következtek be ezen aprófalvak helyzetében a rendszerváltást követő gazdasági-társadalmi változások hatására.
A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején kezdődő gazdasági átalakulás során igen nagy számban szűntek meg munkahelyek. A munkahelyek száma, ami 1989-92 között mintegy egyharmadával csökkent. A kvalifikálatlan munkaerő által is elvégezhető munkák arányának csökkenésével és a magasabb képzettséget igénylő új munkahelyek létrejöttével jellemezhető, alapvetően kedvező átstrukturálódási tendencia csak tovább rontotta az alacsony iskolázottságú népesség felzárkózási esélyeit. A nyolcvanas évektől kezdődően a munkahelyek leépülése elsősorban azokban a gazdasági ágazatokban volt számottevő (nehézipari központok, mezőgazdasági szövetkezetek) ahol az államszocializmus időszakában elsősorban szakképzetlen munkaerőt, többségében cigányokat alkalmaztak. A rendszerváltást követő gazdasági társadalmi átalakulás legnagyobb vesztesei kétségkívül a cigányok egyes csoportjai voltak. E szakképzetlen réteg a kilencvenes évek elején feleslegessé vált a munkaerőpiacon. A magyarországi cigányok helyzetét elemző kutatások adatai szerint, míg nyolcvanas évek közepéig a cigány férfiak foglalkoztatottsága szinte teljes volt, addig ma szinte csak minden harmadik cigány férfinak van állása; de még ez a minimális foglalkoztatottság is jelentős regionális eltéréseket mutat, a munkavállalás lehetősége erősen függ a lakóhelytől (Janky-Kemény, 2003).
A cigányok munkaerőpiaci pozíciója gyengébb, mint a nem cigányoké, amit az alacsony iskolázottság, a területi egyenlőtlenségek és a velük szembeni diszkrimináció magyaráz (Kertesi, 1994). Bár a hetvenes évek elejéhez viszonyítva a kilencvenes évekre jelentősen emelkedett a cigányok iskolázottsága, de a cigányok és nem cigányok közötti iskolázottsági olló lényegében változatlan marad. Mindeközben a rendszerváltást követő években a cigány gyermekek egyre erőteljesebb iskolai elkülönítése mutatható ki (Kertesi, 1995; Havas-Kemény-Liskó, 2002). A cigányok és nem cigányok területi elhelyezkedésében településtípusonként tapasztalunk igazán nagy különbségeket: az 1000 fő alatti aprófalvakban a teljes népességnek csak 7,8 százaléka, de a cigányoknak mintegy 20 százaléka százaléka él (Havas, 1999).
Forrás: http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu