Borbély Sándor
Némák megszólaltatása
TARTALOM, ISMERTETÉS
Tartalom
I. HANGTANI ANYAG
1. A kis betűk és az ezekkel alkotott szók
2. A nagy betűk és az ezekkel alkotott szók
3. Hangkapcsolások
II. SZÓTANI ÉS MONDATTANI ANYAG
Ismertetés
Midőn e munkácskára vállalkoztam, egy tartozásomat is óhajtottam leróni a magyar siketnéma-oktatásnak, t. i. hogy a II-III. osztály számára írt s már megjelent Beszédtanítási vezérkönyvemnek kezdete is legyen.
A két kötetű abc-s könyvecskémnek szerkesztési alapgondolata három ponton nyugszik.
1., Azt tapasztaltam ugyanis, hogy eddigi tanítási eljárásunk szerint az I-osztályos növendékeknél több-kevesebb eredménnyel kifejlesztettek ugyan a beszédhangok s azok ugyancsak több-kevesebb szóban be is gyakoroltattak, de az I-osztály vége s a II. osztály kezdete között mégis oly nagy hézag van, hogy ott csak ugrásról és aztán bukdácsolásról lehet szó, mert nincsen kellő áthidalás. Ugyanis: Egyrészt nem elég az I. osztály eddigi eredménye, másrészt sok a II. osztálytól való követelmény. A II. osztály tananyagát noha soknak látszik - nem ajánlom, hogy kevesbítsük. Helyette inkább törekedjünk fokozni az I. osztály eredményét. Ezt pedig az I. osztályú tananyagnak lépcsőzetesebbé tételével és többszöri ismétlésével érhetjük el.
Eddigi mód szerint - általánosságban szólva - az volt a tanmenet, hogy az egyes betűk (hangok) alatt csoportosítottunk néhány szót, pl. e, szem, kefe, teve, fekete stb. és ezeket itt egyvégtében gyakoroltattuk. Ennek két hibája van. Egyik ez: Nem vettük eléggé észbe, hogy az az akadozó nyelvű néma, aki már tudja ugyan pl. az e, sz, m, f, t, v, k hangokat, és a szem, kefe, teve szókat is ki tudja már ejteni - tűrhetően, az még nem elég mozgékony nyelvű arra, hogy vele pl. a fekete szót is kiejtetni akarhassuk. Tehát mintha nem lett volna meg eddigi eljárásunkban a kellő fokozatosság.
A másik hiba pedig az, hogy ha egyszer jól-roszul általestünk az illető hangok alá csoportosított szók kiejtésén, akkor mintegy abban a tudatban éltünk, hogy most már bármelyik ide besorozható szót is jól el kell olvasni tudnia a tanulónak anélkül, hogy annak hangtani nehézségeivel kellőleg foglalkoztunk volna. Pl. Erzsébet, Aranka stb. Azért e szempontokra, különös figyelemmel voltam. A fokozatosság és ismétlés elvét összekapcsolva, a gyakorlatban akként valósítottam meg, hogy a kiejtendő és leírandó hangokra, szókra, szólamokra több fokozatot csináltam, s ugyanekkor egyszersmind jogcímet találtam és adtam az ismétlésre is.
2., Midőn ez abc-vel egy érzett hiányt akartam kitölteni, egyben, vagy másban valamivel tökéletesebbet, jobbat is szándékoztam adni az eddigieknél. Ezért alkalmaztam a képeket is. A képek nézése tudvalevőleg általában minden ember lelkére élénkítőleg hat. Még inkább a gyermekére. Mennyivel inkább a siketnémáéra, aki érzéketlen füle helyett is a szemét használja! Nem vagyok barátja annak a tanításbeli túlságos képmutatásnak, mely az eleven, valóságos életet is festett képekkel akarja helyettesíteni. Azonban, ahol a közvetetlenség hiányzik, ott nemcsak lehet, de kell is szerepet biztosítani a képnek. A siketnéma testi fogyatkozása és lelki parlagiassága pedig ennél többet is követel. Olyan a tanulatlan és kisded siketnéma lelke, mint a fogékonytalan futó homok, melyet előbb a szemnek kellemes és a léleknek üdítő ültetvényével kell le- és megkötni, hogy aztán a hasznos meg is megfogamzhassék benne. Ám a beszédretanítás kezdetén nem választhatjuk mingyárt az életnek legérdekesebb jelenségét a tanítás anyagául. Itt a hangképzés nehézsége a legfőbb és leginkább követendő szempont. Kénytelenek vagyunk tehát a hangkiejtés szempontjából sokszor csupán fonétikai értékű, tehát kevésbbé érdekes hangcsoportokon kezdeni és végrehajtani a tanítást. A páva, pata, púp, makk, mák, stb. fonetikai szempontú szókat kell előbb szerepeltetnünk, hogysem a jó, kell, nem szabad, szeretem stb. gyakorlati értékű szólamokat mondhatnók.
E kényszerhelyzetben szomjuhozza a lélek azt az élénkséget, melyet a képek adhatnak. Ezen kívül a kép abban is segíti a lelket, hogy ez a hangcsoportot és a fogalmat összekösse, megőrizze s szóanyagot gyűjtsön a beszéd számára.
3., Harmadik alapgondolata az volt az abc-s könyvemnek, hogy melléje, de külön kötetben módszertani utasításokat, gyakorlati tanácsokat is illesszek. Egyrészt két évtizednél több időn át szerzett tapasztalatom, másrészt az a hasonló tény bátorított fel erre, hogy felsőbb utasításra én készítettem volt el a közelmúltban a beszédtanításnak II. III. osztályú vezérkönyvét is, melyet szintén megfelelő módszertani magyarázatok kísérnek. A tanítási eljárásnak legalsó lépcsőjét im össze akartam tehát illeszteni - habár utólagosan - a már elkészült és elhelyezett II. és III. lépcsővel. Ha ez indítóokhoz még hozzáveszem, hogy a siketnémaoktatásnak a közeli múltban történt külsőleges fejlődésével aránylag sok ifjú ember lépett a siketnémaoktatás terére, úgy vélekedem: hasznára is lehetek némely egyeseknek, kik a tapasztalaton alapuló ismeretet nem tartják kevesebbnek az elméleti úton szerzett tudásnál. - Meg aztán: néptanítóink is gyakorta találnak útjokban tanulatlan siketnémákat. Ha e kis munkámmal nem taníthatom is meg őket arra, hogy a hangfejlesztés szempontjából elegendő eredménnyel foglalkozhassanak a siketnémával, arra mégis akartam módot találni, hogy a néptanítóság köréből a siketnémák tanításmódja iránt hozzám jutott számos érdeklődésre ezzel a munkácskával válaszolván, az érdeklődők ismeretkörét bővítsem s ezzel a közműveltségnek ily módon is hasznára legyek.
Vácz 1913. május hó 1.-én
Borbély Sándor
Forrás: Az Elméleti rész előszava
https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/32532/