Auguste Rodin, korunk legnagyobb, tán egyetlen nagy, de bizonyára egészen új utakon haladó szobrásza 1840 november 4.-én született Párizsban s 1917 szeptember 17.-én halt meg.

Életrajza - mondja róla Gustave Kahn - mint mindazoké a művészeké, akik a művészi ideáljuk felé törést tették életük egyetlen céljává, eseménytelenül egyszerű s határkövekül csak egy-egy kiállitás, egy-egy szobor megalkotása, dolgozati módjának némely megváltozása helyezhető belé.

A híres ércöntő és állatszobrász, Barye tanítványa volt, de nem igen látogatta óráit; aztán más mesterhez pártolt s tárlatra küldött első művének, a zúzott orrú ember-nek katalógusbeli fölemlítése a szokást követve oda teszi neve után: szerzője Rodin, Barye és Carrier-Belleuse tanítványa. 1864-től 1870-ig dolgozott ennek a csinos párizsi szobrokat készítő ügyes mesternek műtermében vagy inkább műhelyében, ahol inkább a munka durva részeit végző segéd, mint tanítvány volt. Hogy innen távozik, egy belga művésszel, Van Rasbourg-ral társul s hét évig dolgozik a brüsszeli Börze diszítésén. Első sikerét 1877-ben aratja az Érckor szoborral, melyet ércbe öntet s így a Luxembourg-múzeum számára megvesz az állam. S 1900-ban, a világkiállítás mellett s rajta kívül, a Pont de l'Alma sarkán egy zömök rotundában kiállítja lázas alkotó ereje mozdulatlanul is mozgalmas termékeit.

A hivatalos kiállítás-rendezők, az akadémikusok, a kis malter-gyúrók nem igen akarják észrevenni, de ezren és ezren haladnak a karcsú oszlopcsarnokon át a rotunda felé és ... Rodin s'impose, ahogy a francia mondja tömören: rákényszeríti magát a világra.

S van benne valami! Rodin mint nyugtalan harcos jelenik meg a szobrászat néma világában, amelyet felforgat újításaival. Neki nem elég a három dimenzió adta lehetőség, a többé-kevésbé nyugodtan álló, ülő vagy térdelő, guggoló alak. A három felületet pár hatalmas síkkal meghatárolja s e síkokat a kampókká görcsösödő kezek, könyökös mozdulatok, szögbe vágott térdek, félrehajló csípők, hátrarántott vállak, nyílásba torzuló szájak, lépésnek duzzadó lábikrák, lógó keblek, eldomborodó culus-ok, kicsukló lapockák, mellre szegett fejek, hinárként csavarodó karok, mozgásba gyötört izmok, pattanásnak feszülő inak száz-meg-száz apróbb-nagyobb síkjával, foltjával zilálja nyugtalanná. Egyszóval, a legnagyobbat teszi, amit szobrász tehet: mozgást ad a mozdulatlanságban.

Ezért fogadták idegenkedéssel s ezért bámuljuk ma. Ezért csóválta fejét az "örvendetes ujság" hirdetésére siető Keresztelő János-a előtt az óvatos kritika, ezért riadt vissza (1898) a párizsi Société des Gens de Lettres a Balzac - szobortól, ezért adtak szenvedélyes vitákra alkalmat a Calaisi polgárok, ezért gúnyolták a Panthéon előtt gubbasztó Gondolkodó-ja miatt - s ezért, mindezért tartják ma Európa legnagyobb szobrászának.

Az 1900-as világkiállítás után a pont de l'alma-i fehér rotundáját újra fölépítette Meudon Val Fleury-ben s itt, a tágas teremben a dépôt des Marbres szűk műterme után, itt, a nyugalmas nagy természetben a Vaugirard esti mozgalma után, görög szobrok patinás és fiatal férfiak-nők eleven meztelensége között élvén dolgozott példával, szóval és vésővel azon, hogy a csak hasznosat hajhászó bestiális korunk - ő mondta így - megtanulja: az emberiség egyik legnagyobb haszna a haszontalan művészet.

LACZKÓ GÉZA