---

Tartalom

Előszó
1. §. Bevezetés a magyar nyelv, irodalom és tudományosság történetébe
2. §. Kutfői

Irodalmunk előkora. Hunn irodalom
3. §. A magyarok ősei a scythák, a tudományokban nem voltak járatlanok
4. §. A hunnok már Etele alatt érzék nemzeti nyelvök határtalan becsét
5. §. A hunnok Etele holta után számtalan viszontagság közt föntarták nyelvöket
6. §. A költészet állapota a hét vezér idejében
7. §. A hunnok eredeti betüiket keletiesen használták

Nyelvünk I. korszaka.
8. §. A keresztény hit fölvételével gyarapodott a nemzet tudományossága
9. §. Nevezetesb tanintézetek, és azoknak az értelmiségre befolyása
10. §. A kereszténység fölvételével divatba jött romai nyelv nem nyomta el a nemzetit; sőt ez szépen virágzott a maga körében
11. §. Mind a mellett e korszakból csak a két halottas beszédet birjuk
12. §. A két halottas beszéd megismertetése, és iratása évének meghatározása
13. §. Szerzőjök nem tót, hanem magyar ajku pap volt
14. §. E beszédek nyelvbeli sajátságai
15. §. Béla király névtelen jegyzőjének magyarsága, és boldog Margit apácza élete fontossággal birnak
16. §. E korszakban a könyveknek ritka, és drága volta

Nyelvünk II. korszaka.
17. §. Noha Robert Károly magyarul nem tudott, mégis a magyar nyelv, uralkodása alatt teljes virágzásban volt
18. §. Nagy-Lajos, Mária, Zsigmond, a magyar nyelvet pártolták, s az udvarban ápolták
19. §. Albert, Ulászló, Erzsébet és László királyok előtt sem volt ismeretlen
20. §. Albert, vagy I. Ulászló alatt iratott a bécsi és müncheni codex
21. §. Bennök több figyelemre méltó nyelvbeli sajátságok tünnek föl
22. §. Hunyadi János országkormányzó magyarságát kétségbe nem vonhatni
23. §. Mátyás magyar udvara példányul szolgált egyeseknek
24. §. Mátyás éveiből fönmaradt nyelvemlékek és nevezetességek
25. §. II. Ulászló és II. Lajos alatt a magyar nyelv, legalább a kir. udvarnál, hanyatlott. Ez idétti nyelvemlékek közül a góri codex, és Kinizsi Pálné imakönyve érdemel emlitést
26. §. E korszak nevezetesb tanintézetei
27. §. Mátyás budai könyvtárának keletkezése, pusztulása
28. §. A budai k. könyvtárban magyar könyveknek is kellett lenniök
29. §. Gereb László budai prépost, és a sajtó hazánkban

Nyelvünk III. korszaka.
30. §. I. Ferdinand, és uralkodása alatt a magyar nyelv divata
31. §. Nyelvünk állapota a XVII. és XVIII. században
32. §. Nyelvünk virágzásának főbb akadályai
33. §. Tanintézeteink hanyatlása. A jezuiták letelepitése; a magyar k. egyetem
34. §. A nemzetiség ébredésével terjed a nemzeti nyelv
35. §. A magyarságnak nyomai Erdélyben és Horvátországban
36. §. A XVI. században többen magyaritották a sz.-irást
37. §. E századból egyéb jeles vallási műveket is birunk
38. §. E század nyelvészei, szótár- és történetirói
39. §. A XVII. század kitünőbb irói
40. §. E század alaposb nyelvészei. Apáczai Csere János bölcsész
41. §. A XVIII. században a tudományok majdnem minden ágában mutathatunk derék irókat
42. §. A XVI. század rimes verselői: Tinódi Sebestyén; gr. Balassa Bálint; Rimai János stb.
43. §. Erdősy (Silvester) János; Vilmáni Libécz Mihály
44. §. A XVII. század költői közül kitüntek; gr. Zrinyi Miklós; b. Liszti László; Beniczky Péter; gr. Koháry István; Gyöngyösi István; b. Amade László stb.

Nyelvünk IV. korszaka.
45. §. A XVIII. század közepén fogyni kezdett a nemzeti nyelv szeretete, s becsülése
46. §. II. József császár intézkedései fölébreszték a nemzetet legdrágább kincse védelmére
47. §. 1790 óta nemzeti nyelvünk emelkedni kezdett; fejlődését azonban a háborus idők akadályozták
48. §. Az 1830-diki országgyülés törvényes határozatai
49. §. 1839-ben az országgyülés magyarul üdvözli föls. királyunkat
50. §. Az 1843-diki országgyülés lelkesedése szép eredményt szül
51. §. 1847-ben Nov. 12-én V. Ferdinand királyi trónjáról magyarul szól a magyarokhoz
52. §. E korszak jelesb nyelvtudósai: Révai Miklós, Verseghy Ferencz, Kazinczy, Guzmics, Beregszászi Nagy Pál, gr. Teleki László, Sajnovics, Baróti Szabó Dávid, Szeder stb.
53. §. Nyelvtan- és szótár-szerzők
54. §. Nevezetesb költői e korszaknak: Faludi, gr. Haller László, b. Orczy Lőrincz, Barcsay, gr. Rádai, gr. Teleki Adám, Bessenyei, Báróczy
55. §. Ányos, Dugonics, Horváth Adám, Baróti Szabó Dávid, Révai, Virág Benedek
56. §. Kazinczy, Verseghy, Dayka, Csokonai Vitéz Mihály, Kis János, Szemere Pál, Bacsányi, Tóth L., gr. Teleki Ferencz
57. §. Kisfaludy Sándor, Berzsenyi, Kisfaludy Károly, Kölcsei, Bajza, Guzmics
58. §. Garay, Császár, Erdélyi, Sujánszky, Kunoss, Tompa, Petőfi, Kerényi stb.
59. §. Fáy, Vitkovics meséivel, Szentmiklóssy epigrammáival, és gr. Gvadányi vig költeményeivel tünt ki
60. §. Horváth Endre, Czuczor és Vörösmarty hősköltők
61. §. Regény-, novella- és beszélyiróink
62. §. Szinköltészet a XVI. századtól legujabb időkig
63. §. E korszak jelesb müvei
  A) Bölcsészetiek
  B) Nevelésiek
  C) Történetiek
  D) Utazásra vonatkozók
  E) Földirást tartalmazók
  F) Természettaniak
  G) Mathematikaiak
  H) Törvény-, jog- és statustaniak
64. §. Polgári szónoklat
65. §. Egyházi szónoklat, s erre vonatkozó jelesb müvek
66. §. Tudományos folyóiratok
67. §. Szépirodalmi lapok
68. §. Egyházi és gazdászati folyóiratok
69. §. Zsebkönyvek
70. §. Az ugy nevezett ujságok
71. §. A magyar t. társaság előkészületei
72. §. Az 1825-diki országgyülés, és gr. Széchenyi István
73. §. A magyar t. társaság czélja és foglalatosságai
74. §. A magyar t. társaság négyféle tagjai
75. §. Gyülései
76. §. Pénztára; évkönyvei; különféle jutalmak
77. §. A Kisfaludy-Társaság állapota
78. §. Szinészet története
79. §. E korszakban fönálló főbb tanintézetek, u. m. a győri, kassai, nagyváradi és pozsonyi k. akademiák
80. §. Az egri, pécsi, temesvári, szombathelyi, nagyszombati, székesfejérvári stb. nyilvános lyceumok; s néhány szó a convictusokról

---

Előszó

Midőn néhány év előtt, 'Adalék honi nyelvünk s irodalmunk történetéhez' (Pozsony, 1844.) czimü munkácskámat, távol a fitogtatás, kérkedés vagy ragyogni vágyás gondolatától is, sajtó utján közre bocsátám, egyedüli czélom volt: az akademiai pályát futó nemzedékkel a magyar nyelv és irodalom történetéből a legszükségesbeket - mintegy dióhéjba szoritva - alaposan, és részrehajlás nélkül megismertetni. Sikerült azonban a szaktudósok méltánylásával is találkoznom; mit több széles tudományu honfi magasztaló s buzditó levelei, mellyekkel megtiszteltetém, eléggé tanusitanak. Uj ösztönül szolgáltak ezek buvárlataim folytatására, s a megkezdett pályán további haladásra. "Tegyen mindenki annyit," gondolám Horváth Istvánnal (Tud. Gyüjt. 1835. V. K. 107. l.) "a mennyit tehet, s nem fog szemrehányást érdemelni az értelmesektől."

Mit jelen munkámban nyujtok, nem agyam szüleménye; hanem történeti emlék igazolta valóság: de különben ugy ohajtom azt tekintetni, mint folytonos buvárlat szülte meggyőződésem eredményét. Elvemhez hiven mindenütt egyedül arra törekvém, hogy mindenkinek a magáét megadjam. "Veszszen el a historia, ha nagyit, ha levon." Felekezeti-, vagy pártszellem nem vezérlék tollamat, mint más sokakét. Meglehet mindazonáltal, hogy mindenkit kielégiteni nem fogok; nem különösen azokat, kik a történteket szines üvegen szeretik nézni, s gáncsolni mind azt, mi nézeteikkel, vagy beszivott előitéleteikkel ellenkezik: de erről én nem tehetek; ez nem az én hibám. Hizelgő tömjénezésnek ápolója, védője soha nem voltam. Az igazság előtt, illik, hogy némuljon el a szenvedély, enyészszék el a balvélemény, törpüljön el a rossz akarat. Azonban azzal sem kecsegtetem magamat, hogy munkám mi kivánni valót sem hagya hátra: lehetnek igenis hiányai; de mit én elmulasztottam, üsse helyre más szaktudós: a tört uton könnyebb haladni, mint a göcsörtös ösvényen.

Mi magyarok - valljuk meg az igazat, sujtson bár az bennünket, - szinte mostanig nem sokat törődtünk azokkal, kiknek egyébkint olly sokkal tartozunk. Értem a magyarul irókat. Ezek ápolák a gyenge növényt, melly csak mostanában verhetett erősb gyökeret. Ezek fejleszték, csinositák a nyelvet; ezek szilárditák meg a nemzetiséget. Közülök hányat ismerünk közelebbről? Bizony nem sokat! A külföld iróit nem egyszer halljuk dicsértetni honosaink rovására: mi reánk csak homályt vet. Tiszteljük az idegen irókat; de véreinktől se tagadjuk meg az érdemet. Nevesb költőink viszonyait a fáradhatlan munkásságu Toldy : "Handbuch der Ungrischen Poesie" (Pest und Wien, 1828. 2. B.) czimü derék munkájában megismerteté ugyan; de felednünk nem kell, mikép ezek iróinknak nagyon csekély részét teszik. Midőn tehát művemnek mint egy kiegészitéseül, a magyar mindkét rendbeli irók hosszabb, vagy rövidebb életrajzát, a XV. századtól kezdve a legujabb időkig, a t. közönségnek bemutatom, nem csak a több részről nyilvánult kivánatnak teszek eleget: hanem egyszersmind egy igen érezhető hiányt pótolok irodalmunk mezején. Minő munkába, minő fáradságba került e majdnem 300 magyar iró életrajzának gyüjtése és összeillesztése, fölösleg mondanom; tudják ezt, kik ismervén helyezetünket, hasonló téren már izzadának. Érzem, mikép sok jeles irodalmi nevezetesség hiányzik; de ennek sem én vagyok oka. - Egyébkint fogadják őszinte köszönetemet és hálámat, kik megkeresésem következtében vállalatomat elésegiteni sziveskedtek.

Irtam Pozsonyban, Dec. 25-én, 1848.
FERENCZY.

---