Tartalom

Ajánlás

TISZTELT BARÁTOM!

Kinek szentelhetném a nagy DANTE e müvét, az elsőt munkái közől nyelvünkön, mint NEKED, ki, valamint csüggedni nem tudó bajnoka nemzeti irodalmunknak s fáradhatatlan aknásza nyelvéleti kincseinknek: úgy nálunk egyik ritka csodálója vagy DANTÉnak. NEKED szentelem azt, ki fogod méltányolni tudni e csekélynek látszó mű fontosságát, élvezni annak szépségeit, elnézni a magyarítás gyöngéit. NEKED, ki használod a pillanatokat, hogy helyreüss soksok évi mulasztásokat; ki gazdálkodol a jelennel, hogy kevesebb hézagot találjon nyomunkban a jövő: mint találunk mi a multban, melynek ép, zamatos morzsáit is szent ereklyék gyanánt gyüjtöd és nyujtod át a hullatag jelennek, hogy jól tenyésző magot vess aratásúl a talán vidorabb életü jövőnek, melynek fiai közt vajon inkább leend-e, mint a jelenéi közt, ki felfogni, méltányolni tudja a súlyos perczeket, melyek benyomása alatt TE oly buzgóan sáfárkodol?

Mindegy. Lelked szent sugalma: ösztönöd, és jutalmad egyszersmind. Magyar vagy, s ez elég, hogy kebled kész az áldozatra. Avagy nem a legépenégőbb áldozatot mutatod-e be elhagyott köz oltárunkon, midőn éjeidet, nappalaidat, lelked minden gondolatát, szived minden dobbanását, szóval minden életedet, őseink nyelvéletének szenteled? Nagy jutalom; valóban nagy, és édes minden jutalom felett, a szent munka tiszta öntudata! TE bírod ezt; kell, hogy bírd. Másra nem számitasz; jól teszed. Alig van, sőt nincs is, biztos díj egyébben; s ki erre számit, azonfölül, hogy majd mindig csalódik: félig elveszté még érdemét is a jutalomra!

Nem hizelgek, tudod. Sohasem ismerém magamban e gyáva bűnt; s Istenemre mondom, mainap nincs kedvem, sem időm, s kivált irányodban okom sincs, azt megtanúlni! DANTEval vagyunk, a NAGYgyal, ki halálba gyűlölé a hizelgést, türte sok éven át a számkivetés nyomorát, szenvedte a hazátlan szív legmetszőbb kínait inkább, semhogy hizelgés által megváltsa gyötrelmeit; s POKLÁban jó mélyen, a harmadik köröny harmadik osztályában, büzhödt sárba hajítá, érdemök szerint, a fetrengő hizelgőket. - E mestertől tehát ilyet nem tanulok.

Midőn ezelőtt sok évvel emlitném ELŐTTED, hogy DANTE "Divina Commediája" forditásáról gondolkozom, igy kérdezél: "Hát a VITA NUOVA kész-e már?"

Meglepett igéd, mert én, mint bizonyára sok más csodálói is, a "Költők költőjének," elmerűlve az "Isteni Színjáték" roppant nagyságába, kimondhatatlan szépségeibe: csak ezt, s még akkor birtokomban kevés magyarázatait olvasgatám. Prózai műveit s kisebb költeményeit, csak nevökről s hallásból ismerém. Kérdésed kelté föl kiváncsiságomat ezek iránt, s köszönet figyelmeztetésednek, már ezek nagy részével is megismerkedém.

Az ÚJ ÉLET e szerint NEKED köszöni magyarságát. Azért fogadd azt, mint zálogát elismerésemnek, melylyel fönnebbi igédért tartozom.

Papvölgy, 1854. september 25-ikén.
CSÁSZÁR.