---

Tartalom

Előszó
Magyarország boldog ország
Tiszán reng egy kicsiny sajka
Szőke kis lány eszemadta
Botor Kálmán
Lantom jövel elő
Csalódások csalódása
Bódi bácsi
Akaratos egy lány
Papucsfi
Hasztalanúl találgatom
Ha szerettél minek mentél
Káldor
Én istenem, én istenem
Nem kell nekem senki lánya
Tudtam én azt, hogy megbánod
A pártfogolt
S. L. T. bárónő emlékkönyvébe
Nem megyek semmire
Nem megyek én tihozzátok
Mameluk dal
Megnősülök a nyáron
A kortes, a választó és a költő
Megfogadtam már vagy százszor
Ölelve tartom szende szép arám
Zelma
István
Kinek nincsen felesége
Nem adom egy zsák aranyért
Romvári
Mihály barátom
Ó-év határán
Rózsaszinű a kedélyem
Mosolyog a remény
Nevem napján
Fifike Sándor
Nincs nekem más gondolatom
A méltóságos úr
Vig Józsi
Farsangkedden
Húzzad czigány, húzzad
Endre
Hamvazószerdán
A fontoskodó
Emma
Tavaszszal
Csillagsugáros fényes éjjelen
Az udvari költő
Itt a farsang
Csirke Péter
Bucsú
Scholtes Zelmához
Utálom a politikát
Fénylik a hold
Mi adná enyhemet
Mit ér nekem ez az élet
Igyekszem elfelejteni
Csapást csapás követ
Fülmile tolvaj
Hiába nyíl kacajra ajkam
Róza
Engemet is meglep néha
A hátamon három kereszt ül
Sűrü apró örömeim
Aranyhajszál
Sohaj
Felköszöntő
A búszerzői csárdában
Ne küldj kérlek a Tiszára
Mily jó itt lenn alant
Menyegzőm napján
Irénke panasza
Az agglegény
Mily boldog volnék én
Haragszik az édes anyád
Legkedvesebb helyem
Sarolta
Vigasztaló

---

Előszó

Hatalmasan dobog szivem, midőn e kötetet útnak eresztem. Az öröm mondhatlan boldog érzete és az aggódó félelem szorongó érzete váltakoznak abban. Örülök véghetetlenül, hogy a miért lelkem 22 év óta úgy sovárgott, beteljesült: ime közrebocsáthatok költeményeimből egy, megválogatott darabokból álló, kötetet; van és leszen alkalmam hallani felőlük - szabadjon remélnem, hogy elfogulatlan - birálatot; s lesz módom meggyőződni, ha vajjon a hivatottak avagy csak a kontárok közé tartozom-e?! ha vajjon áldás vagy átok-e rajtam az a megmagyarázhatatlan kéjeskinos ösztön, mely nyugtot nem hágy s szünetlenül előre készt?!

Sokáig haboztam, mig e kötet kibocsájtására magamat elhatározám. És még most is nem kevés bátorság kellett hozzá. Hatalmas és nagynevü irók, akadémiai tagok pártfogásával, - hirlapirók és szerkesztők barátságával nem dicsekedhetvén, szegény árva fejem remeg a gondolattól, hogy ösmeretlen voltom miatt müvemre elolvasás nélkül fogják kimondani, hogy az az évenkint megújulni szokott irodalmi "zöld ár" terméke. Vajha csak annyira érdemesittetném, hogy az igen tisztelt irók és szerkesztők ne restellenék a fáradságot e kötetet beható figyelemmel elolvasni és elfogulatlan jóakarattal - a politikai ellen- vagy rokonszenv kizárása mellett - tisztán irodalmi érték szerint megbírálni.

Nagyon kevés igénynyel lépek a nyilvánosság elé. Sem elég müveltségem, sem elég tudományom, sem elég olvasottságom és irodalmi jártasságom nincs ahhoz, hogy én a mai igényeknek megfelelő kitünő müvekkel szolgálhatnék. De hát nekem, a nép gyermekének, - a nagyapám csapómesterember volt, az atyám sebész - aki tanitás és nevelősködés által vihettem annyira, hogy jogot végezzek, - s aki nemeslelkű emberbarátok, mint gróf Szapáry Gyula, Kovács László, dr. Vezekényi István, Szepessy Mihály, Szabó Miklós és Osztrovszky József - fogadják valamennyien forró és hálás köszönetemet! - kegyes pártfogásainak köszönhetem, hogy jogi tanulmányaim bevégzése után Gyöngyösön megyei esküdt, azután a m. kir. Curia, mint legfőbb itélőszéknél segédfogalmazó, 3 hónapra rá a budapesti kir. itélőtáblán fogalmazó és csakhamar - 28 éves koromban - tszéki biró lettem, - folytonos hivatalos elfoglaltságom mellett időm sem volt arra, hogy irodalmi tanulmányokat tegyek, hogy a hazai és más nemzetek irodalmát tanulmányozzam s hogy magamat az irodalmi téren tovább képezzem. Biz' én csak lopva irtam verseimet mindig. Nem lesz tehát csoda, ha verseimben kitünő kritikusaink - ha ugyan a bírálatra érdemesitik! - hibákat fognak felfedezni. Ez okból neveztem én szatiráimat "tövisek"-nek, - dalaimat "vadvirágok"-nak; mert hiszen azok rendszeresen nem művelt földben termettek, - a parlagon pedig tövisnél és vadvirágnál egyéb nem tenyész.

Meg fognak ütődni sokan, hogy kir. tszéki biró létemre politikai szatirákat merek közrebocsátani. A birói függetlenség felfüggesztésének szerencsétlen korszakában elég kellemetlenséget álltam már én ki politikai és társadalmi szatiráim miatt. Most, midőn a függetlenség ismét helyreállott; most, midőn egy Pauler áll az igazságügy élén, ki a véleménynek, a politikai meggyőződésnek sérthetlen szabadságát a biróban is tiszteli: nem szabad föltennem, hogy a legjobb akarat által vezérelt tiszta, szent hazafias szándékból keletkezett, a politikai és társadalmi élet ferdeségeit bár kiméletlenül ostorozó - de sérteni senkit sem akaró - szatiráim birói állásomra hátránynyal lehessenek, vagy épen indokúl szolgálhassanak, nem mondom titkos üldözésre, de annak idejében netaláni előmenetelem meggátlására. Hiszen én mint biró sem szűntem meg hazafi lenni! s ha már állásomnál fogva a politikai küzdelmekben részt nem vehetek: nem lehet megtiltva nekem, hogy honfibúm és fájdalmam gúnykaczajban ne törjön ki, midőn úgy politikai, mint társadalmi életünkben annyi a szomorúan nevetséges?!

Kötelességem kijelenteni, hogy szatiráim meghatározott egyénekre nem vonatkoznak, senkit sérteni nem akarnak. A költő csak egyes vonásokat les el az életből és azokat általánositva, eszményitve dolgozza fel. Minél sikerültebb a szatira: annál többen ösmernek abban önmagukra. Ép azért a jó szatira a politikai és társadalmi ferdeségek, fonákságok ellen a leghatalmasabb gyógyszer.

Nem zárhatom be soraimat anélkül, hogy az én szeretett egykori tanáromnak, Szvorényi József egri gymn. igazgatónak, aki első ébresztette föl bennem hazafias gyönyörű előadásaival a költészet iránti hajlamot és azt gyöngéd szeretettel ápolta és fejlesztette, irányomban tanúsitott gyöngéd szereteteért és szives fáradozásaiért szivem mélyéből jövő forró és hálás köszönetet ne mondjak. Áldja meg őt az Isten!

Erzsébetváros (Erdély) 1880. sept. 14.
KÁPLÁNY GÉZA.

---