---

Tartalom

[ELŐSZÓ]

I. ÁLDOZATI ÉNEKEK (GITANJALI)

TE ALKOTTÁL VÉGTELENNEK...
TÜRD, URAM...
HERCEGI KÖNTÖSBE...
HIVATALOS VOLTAM...
FELHŐ FELHŐN TORNYOSUL...
FOHÁSZ ESŐS JULIUSI NAPON
ZIVATAROS ÉJJEL ELHAGYATVA...
FÁRADT VOLTOM ÉJSZAKÁJÁN...
ÉJJELI VENDÉG
A RAB
A SZENTSÉGTÖRŐK
MAJD HA MINDEN ÉRZÉS...
ZARÁNDOKUT
HALK LÉPÉSÉT HALLOTTAD-E?
KUNYHÓM KAPUJÁNÁL
JÖTT A KIRÁLY
SZIVED BÁGYADT...
FÉNY, DRÁGA FÉNY...
OH, SZIVEM SZERELME, UGY VAN AZ...
GYERMEKMOSOLY, GYERMEKÁLMOK...
NŐ A FÖLDI ÁRNYÉK...
NAP NAP UTÁN...
OH, HADD FONJAK...
HA ELJÖN A HALÁL
MEGKAPTAM AZ ELBOCSÁTÁST...

II. A "KERTÉSZ" DALAIBÓL

A KERTÉSZ ÉS A KIRÁLYNÉ
RAB MADÁR ÉS VADMADÁR
AZ IFJU HERCEG
MINT MIKOR A PÉZSMA SZARVAS...
KÉZ A KÉZBEN, SZEM A SZEMBEN...
SÁRGA MADÁR ÉNEKELGET...
A KÉT NŐVÉR
IFJU, JÖJJ!
SZÓLJ HOZZÁM, SZERELMEM...
TE VAGY AZ ESTI FELHŐ...
SZIVEM, A VADON MADARA...
OH, NE MENJ EL...
HOGY NE ISMERJEK RÁD
KELLEMEDNEK BILINCSÉTŐL...
FEJEZD BE AZ UTOLSÓ DALT...
VIRÁGODBÓL ÉN IS SZEDTEM...
A VAK LEÁNYKA
OH ASSZONY...
A KŐBE VÉSETT SZÉPSÉG
BUCSU
ÁLOM KÖDÖSVÉNYÉN...
A BOLOND ÉS A BÖLCSEK KÖVE
A VADÁSZ
A HALÁLHOZ
SÁRGA RIZSMEZŐN...

---

Előszó

Az európai iróvilágban nagy meglepetést keltett, mikor 1913-ban a Nobel-dijak birálóbizottsága az irodalmi dijat a szinte biztosra jelölt stájer Roseggerrel szemben az indus Rabindranath Tagorenak itélte oda. A költő nevét ugyanis Európában akkor még alig ismerte valaki, ami a közlekedés és nemzetközi érintkezés háboru előtti tökéletessége mellett egyenesen bámulatos, mert azon a nagy területen, ahol a bengál nyelvet beszélik, Tagore neve negyven év óta a legnagyobb tisztelet és megbecsülés tárgya. E tisztelet alapja az a hatvan kötetnyi lirai, drámai, elbeszélő, vallásbölcseleti és szociológiai irodalmi munkásság, melyet a ma hatvan éves költő tizennyolc éves korától kezdve kifejtett s melyről honfitársai a bengál irodalom legujabb korát Rabindranath Tagore korának nevezték el.

Ezt akkor Európában még nem tudták s ezért mindenki kiváncsi volt a költő irodalmi munkásságára, elsősorban arra a kötetre, mely állitólagos kiválóságával megszerezte neki a legnagyobb és legmegtisztelőbb európai pályadijat. A "Gitanjali" volt ez, lirai költemények, nevezetesen Bráma vallása szellemében irt áldozati énekek gyüjteménye, mely a bengál eredetiből forditva, a költő saját, mesteri prózaforditásában angolul 1913-ban jelent meg a Macmillan and Co. londoni cégnél. A következő évben ugyanott és ugyancsak a költő saját prózaforditásában megjelent a Kertész-ciklus (The Gardener, songs of life and love), az előbbivel ellentétben Rabindranath Tagore világi dalai, melyeknek tárgya az élet és szerelem. A két kötet Tagore lirai munkásságának legértékesebb terméke s amannak zsoltármélységü vallásos költészete, emennek megragadóan meleg, közvetlen, szindús és hellyel-közzel csipkefinomságu dalai a világirodalom legnagyobb lirikusai sorába emelik szerzőjüket.

Mindez azonban csak később derült ki az elfogult és ellenséges Európa, valamint a magam számára is, aki, mikor a két kötetet meghozattam, alig vártam egyebet, mint legfeljebb érdekes exotikumot. Ehelyett kaptam a Gitanjaliban egy bámulatosan magas, bár a mienktől elütő kultura keretében egy istent dicsőitő zsolozsmatiszta, megkapó vallásos költészetet, a Kertészben mély, mert általános emberi érzéseket mesterien megérzékitő remek dalokat, melyeket bármely európai költő is megirhatott volna, de persze csak a legnagyobbak közül való. Az exotikum, melyet a kárörvendő Európa várt, csak annyira szoritkozott, hogy a költő itt-ott felemliti a kusm-, deodar- és lótuszvirágot, vagy mint a Kertész-ciklus egyik dalában ("Álom ködösvényén járva..."), célzást tesz a lélekvándorlásra. Általában bámulatos, hogy a költő mekkora müvészi önmérséklettel alkalmazza a külső "indus" kellékeket, ellentétben az Indiát festő európai irókkal, pl. Hans Heinz Evers-szel és Rudyard Kiplinggel, akiknek kirakatbengalizmusa megunatja az olvasóval Indiát.

Eleinte az volt a szándékom, hogy mindkét kötetből leforditok egy-egy darabot harminc év óta készülő világlirai anthologiám számára, de mikor egyre több leforditásra méltó költeményre akadtam, láttam, hogy a két kötetből egy, Tagore egyedülálló költészetét jellemzően bemutató kötetet lehetne összeállitani. A feladatot megnehezitette az a körülmény, hogy nem tudván bengálul, a költő angolnyelvü prózaforditására voltam utalva. Viszont ez a prózaforditás oly szép és észrevehetőleg oly nagy szeretettel készült, hogy eredetinek volt tekinthető, ha nem is tudta felejtetni a verses külalak hiányát. Mivel pedig harmincéves gyakorlatban élesült érzékem a bibliai egyszerüségü prózasorokból is kiérezte az öntudatlanul is benfelejlett ritmus lüktetését s észrevette a rimet, melyre a szerző-forditó néhol akaratlanul is ráhibázott (pl. a Gardener 17., a Gitanjali 57. dalában), a kétségtelenül hű angol forditás alapján adva volt a rekonstrukció lehetősége. Hogy még bizonyosabb legyek dolgomban, elmentem Vikár Bélához, az ázsiai nyelvek kiváló kutatójához, akitől megtudtam, hogy a bengál verselés ütemes és rimes. Ilykép felkészülve, versben leforditottam s még 1914-ben közre is adtam a költő egyik legszebb költeményét, "Az ifju herceg"-et, a Magyar Tudományos Akadémia első osztályának 1914. júniusi ülésében pedig Vikár Béla bemutatta néhány verses műforditásomat a Gitanjaliból és a Kertészből. Azóta a lapok és folyóiratok szakadatlanul közlik verses Tagore-forditásaimat, melyeknek egy kötetre tervezett anyagát itt veszi az olvasó.

Módszeremet több izben támadták, különösen a prózaforditók, akik - nem egészen érdektelenül - azt is terjesztették, hogy a bengál verselés nem ismeri a rimet. Miután azonban Rabindranath Tagore európai tartózkodása alkalmából kiderült s az általa Berlinben és Bécsben bengál eredetiben felolvasott versek nyomán bebizonyosodott, hogy igenis, e versek ütemes ritmusuak és rimekben gazdagok, a kérdés javamra el van döntve. Mivel pedig az összes európai irodalmakban az angol prózaforditás nyomán a költő költeményeinek csak prózaforditása forog közkézen, előállt az az érdekes helyzet, hogy eddig az európai irodalmak közül egyedül a magyar irodalomban van Rabindranath Tagore költeményeinek formahű verses forditása.

Budapest, 1922. március 10.
Zoltán Vilmos.

---