---

Tartalom

ELŐSZÓ

KÖNYVEK
  Római és török kori fürdők emlékezete
  Balneológiai szakirodalom
  Magyar Balneológiai Egyesület
  Osztrák és cseh fürdők a Monarchiában
  Erdélyi fürdők
  Herkulesfürdő
  Felvidéki gyógyfürdők
  Hévíz
  Budapest gyógyfürdői
  Balaton, mint gyógyhely
  Balatonfüredi gyógyvíz
  Harkány
  Sikonda
  Hidroterápia - vízgyógyászat
  Klimatikus gyógyhelyek és tengeri fürdők
  A fürdőruha divat változása
  Fürdőhelyek mindennapjai
  Fürdőélet, fürdőhelyek a művészetekben
  Ásvány- és gyógyvizek

FOTÓK
TÉRKÉPEK
PLAKÁTOK (HIRDETŐOSZLOPON)
KÉPESLAPOK

TÁRGYAK
  Ivópoharak, porcelánemléktárgyak
  Ásványvizes üvegek
  Vízminták és ásványvizek
  Fürdőruhák, egyéb ruházati kiegészítők
  Egyéb kiegészítők
  Műszerek

IRODALOM

---

Előszó

Néhány éve még mosolyogtunk azon, aki a balneológiáról azt hitte: bálnatenyésztéssel foglalkozik, és - tengerünk nem lévén - mint a hazánkban művelt egyik fölösleges tudományt állították pellengérre. Ma már talán átlagos képzettségű honfitársaink többsége is tisztában van a szó jelentésével. Vannak ma már a szakmán kívül is, akiknek mond valamit Zsigmondy Vilmos, Than Károly vagy Pávai-Vajna Ferenc, Moll Károly, a Schulhof testvérek neve. Fontos is ezt tudatosítani, hiszen nekünk van a világon másodikként megalakult tudományos társaságunk ezen a területen. Idén 125 éves ugyanis a Magyar Balneológiai Egyesület, mely megalakulásakor 1891-ben még a Magyar Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete nevet viselte. A történelmi Magyarország, mint tudjuk, egy teljes földrajzi egységet, az egész Kárpát-medencét foglalta magába. E földrajzi egység pedig geológiailag a Pannon-medencét jelöli, melynek ismert egy érdekes anomáliája: itt jelentősen vékonyabb a földkéreg. Ennek köszönhetjük azt, hogy termál- és ásványvizekben oly gazdagok vagyunk: csak a mai Magyarország területén 1300 hévízkutat tartunk nyilván. (Összehasonlításként: a hatszor nagyobb Franciaországban 1200-at.) Ennél még több van a teljes Kárpát-medencében, hiszen politikai határokat a geológia és a hidrológia, vagyis a természet nem ismer.

Ezen a vidéken a fürdőkultúra egészen a római korig nyúlik vissza. Alsó- és Felső-Pannónia valamint Dacia provinciák a Pannon-medence nagy részét érintették, híres fürdőhelyekkel, és itt elég Aquincum nevét említeni. A török hódítás a fürdők reneszánszát hozta, később a Habsburg-birodalomban a vegyészet és az orvoslás fejlődésével egyre többet alkalmazták a hévizeket gyógyításra is. 1549-ben Wernher György írt először Magyarország csodálatos vizeiről. 1718-ban Csáky Imre kalocsai érsek-bíboros már a magyarhoni ásvány- és gyógyvizek összeírása ügyében a császárhoz fordult, ezt azonban csak 1763-ban rendelte el Mária Terézia. A szándékot azonban a tett vonakodva követte, így az összeírás végül a 19. század második felére tolódott.

A dualizmus korában már az arisztokrácia, ill. a felső középosztály szokásai között találhatjuk az évente többszöri üdülést az ország különböző klimatikus gyógyhelyein és fürdőhelyein: Karlsbadtól Abbaziáig, Ruzsbachfürdőtől Herkulesfürdőig. A fürdőkúrák a fürdőorvosi kar felügyelete mellett zajlottak, természetesen ivókúrával és egyéb, akkor már rendelkezésre álló módszer (iszap, masszázs és egyéb fizioterápia) felhasználásával. Ezek az üdülések éppúgy voltak alapvető társasági programok, mint egészségfejlesztési célzatúak. Ez főleg, de nem kizárólag, a gazdagabbak kiváltsága volt. A "Károly király gyermeknyaraltatási akció" keretében adriai klimatikus gyógyhelyeken nyaralhattak szegény gyermekek is.

A Monarchia és vele a történelmi Magyarország azonban szétesett. De annak ellenére, hogy Trianonban, majd később a második világégés után újra elcsatolták leghíresebb gyógyfürdőinket: a felvidéki Pöstyént, Bártfát, Szliácsot, a kárpátaljai Visket, a délvidéki Palicsot és a számtalan erdélyi gyógyhelyet, ezen a téren nincs okunk nagyon keseregni. Hévíz, Sárvár, Harkány vagy Hajdúszoboszló ma éppoly híresek, mint anno a régiek voltak.

Elmondhatjuk tehát, hogy gyógyfürdőink története két nagy fejezetre tagolható: az országcsonkítás előtti és utáni időkre. Ez a gazdag kiállítás mindkét nagy korszakkal foglalkozik: külön tárlókban láthatjuk az elcsatolt országrészekről szóló anyagokat. Trianon után pedig felfedezte az ország a Balatont, és új termálfürdők is létre jöttek. Sajátos mondén élet alakult ki a fürdőhelyeken színházi élettel, bálokkal, helyi gasztronómiával, fürdőruhadivattal. Ezeket pszichés tényezőként hozzáadhatjuk a vizek és a klíma gyógyhatásához. Erről is sok érdekességet láthatunk a kiállításban.

Már a 18. században aránylag pontos analitikai felméréseket végeztek tudósaink az egyes hévizek ásványi összetételéről. Ennek ellenére még ma sem ismerjük a gyógyhatás egzakt mechanizmusát, egy-két kivételtől eltekintve. Külön öröm abból a szempontból is, hogy ez a kiállítás itt Pécsett jött létre, hogy egyetemünk orvoskarán az idén már 10 éves az orvostan-, gyógyszerész- és TTK-s hallgatók számára meghirdetett "Magyarország ásvány- és gyógyvizei, balneológia" című féléves kurzus, és annak angol verziója. Doktori iskoláink több hallgatója is szerzett vagy most szerez ebben a témában doktori fokozatot. Két orvoskari intézetünkben is intenzív kutatás folyik a gyógyvizekkel kapcsolatban, és ma már a balneológus kollégák némelyike "a pécsi iskola" megtisztelő néven emleget minket.

Ajánlom tehát e kiállítást mindazoknak, akik szeretnek elrévedni múltunk egy-egy különleges fejezetében. E tekintetben fürdőkultúránk és gyógyfürdőink története mindenképp történelmünk fényesebb lapjaira kívánkozik.

Dr. Varga Csaba
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának docense
Magyar Balneológiai Egyesület vezetőségi tagja

---