---

Tartalom

Előszó
Bokréta van
Utcza hosszat
Erre kis lány
Csurom viz a
Elmondhatnám
Karó mellett
Virágzik a
Lakodalom
Elaludt a kis lány
Jaj de fáj
Hej csapláros
Kenyeremnek
Hej busongó
Elborult az
Kutam géme
Ha benézek
Buda buda-bácsi
Se tarhatom
Suhog a szél
Dévajkodás
Asszonfai
Ne nézz reám
A csengei
Hej az én szeretőm
Agiczafa
Pirosrózsa ködben
Haja haja
Úgy imádlak
Rozmaringszál
Kurtakocsmán
Bársonyos levelü
Kiskertemben
Szent iványi temetőben
Azt gondolnák
Családképek
Pillantásid
Ispilány
Szülő földem
Alkonyul a puszta
Piros az ég
Hugomasszony
Megy a kosár
Pej paripám
Szemetelt az őszi eső
Iczinpicziny kis lány
Szőke galamb
Félig meddig
Est borong
Csak egy az én
Csorda hajtón
Haj no fakóm
Magyar mente
Jaj istenem
Lecsöppent a
Csendes éjjelén a
Mákszem pirosbogár
Ha nem szólnának ellene
Édes hugám
Örömmel pillant a
Ez a sik az
Nem adhatok
Kukoricza kákón pille
Becskereken
Körösparton
Hajregürejtem
Haldoklik a

---

Előszó

Ugy látszik, hogy általánosulni kezd irodalmunkban a hit, miszerint leginkább a népköltészet alapján fejlődhetik nálunk egy tisztán eredeti nemzeti költészet, mely bírván a magyar gondolkozásmód, jellem, szokások és nyelv eredeti kellékeivel - menten minden idegen zománczoktól, a magyar élet hű kisugárzása és tüköre leend. - Részemről teljesen át vagyok hatva e hit igazságától s kérdésentulinak tartom mikép a nép leginkább meg van őseredetiségében, s azért nyelvünk sajátságainak, nemzeti szokásaink s érzületeinknek ő leghivebb antiquariusa. Pietással kell tehát beszállanunk hozzá, hogy házi életének szekrényeiből az általa megőrzött kincseket kiszemelhessük s legalább nehány morzsával pótolhassuk azon hiányt is, melyet a nép családi erkölcseivel vajmi keveset bibelődő történet a régibb időben betölteni elmulasztott.

De midőn a magyar élet ezen ereklyéit vizsgáljuk: ne legyünk tulszigoruak a nyersebb eredeti tételek megitélésénél. Hagyjuk az antik gyűrű darabos foglalványát, csak a kő ne legyen hamis, mely benne ragyog. A foglalvány eltüri a módositásokat; de idő kell hozzá, hogy a költészet e végtelen tengere, melyet a tevékeny nemzeti élet most kezd úgyszólván felzavarni: önmaga megtisztíthassa magát. - Részemről ellensége vagyok a nemesebb érzést sértő nyegleségeknek, s tudom, mikép a vadrózsába is bele lehet oltani a nélkül, hogy a gyököt megsértsük; de mégis azt hiszem: mikép vigyázatosaknak kell lennünk a vadrózsa töréseinek lenyesesénél, mert könnyen veszélyeztethetjük a gyököt s a gyök életét is. - Ne gyengítsük tehát egyelőre az alapot, melyre épiteni akarunk tulszigoru izléstani fogalmaink által, mert könnyen kivetkőztethetjük eredetiségéből; minek aztán az lesz eredménye, hogy meg lévén hamisítva az alap, torz sarjak fakadnak belőle. -

Én úgy vélekedem, mikép a költészetet nem kell elszakasztani az élettől, legyen az zománcza ennek, s mint ilyen: a természetiesség alapján fejlődjék s tökéletesbüljön. Ne álljon ugyan ellentétben a kor fejlődéséből kinőtt izléstani fogalmakkal: igyekezzék eredetisége megtartása mellett lassanként simulni ezekhez; de legyen meg benne eltorzítlanul jelleme, zománcza, lelke is azon életnek, melylyet feltüntetni hivatása lőn.

Ily elvek nyomán irtam ismét egy kötetke népies költeményt. Hiszem, hogy a nép, kivált a kemenesvidéki, sajátjára fog benn ismerni, mert jelleméhez, szokásaihoz s érzületéhez híven adom vissza neki azt, mit mesés életének csatornái, fáradozásim jutalmául lelkembe csepegtettek.

---