---

Tartalom

Előszó
Fonóházban szól a duda
Zöld vetés közt
Czifra subám
Szegezés bánt
Egy kis halom virul
Őszi fákon
Busulok én
Kemenesi füzes-berek
A hajnali kakas szóra
Ejnye te kis rózsa szinű
Oda hajtok delelőre
Ez az utcza
Hegyen állok
Fut a fakó
Jertek pajtás
Megoldom a kerekemet
Réz sarkantyum
Levél szinyes faluderék
Temetőben ütöttem fel
Rózsát hintek
Jó idő jár
Száll a felhő
Huzódnak a bárány-felhők
Csurgóra áll a kalapom
A felföldön, Kemenesen
Hideg szél fuj
Ha rózsámnak
Hej azért, hogy
Huzd rá czigány
Azt mondják szemet szur
Semmit se félj
Haragszom rád
Hej, eb fujja, kutya járja
No, mondom
Csárda van itt
Eltörött a szekerem kereke
Kikeletkor hajt a rózsa
Gyere rózsám
Bubánatom
Kis kertemben járok
Hej szép öcsém
Megérett a fehér retek
Virágosan szép az erdő
Megrepedt selyem kötényed
Az én szivem
Összedőlt a kocsma fala
A magányos élet isten átka
Ragyagói hires vendégfogadó
Katykaringós selyem kendőm
Elmaradt a hármas halom
Egyenes vagy
Megállott a tói malom
Gyere ki
Halavány vagy
Ne vonakodj
István bácsi, Orsa néni
Kis kertemben, a domb fölött
Árok árok
Messze kolompul
Hej a lány kapós ám
Mielőtt én
Minek nekem a szerelem
Kemenesi határszélen
Ki a legény
Rába vize
Zöld erdőben
Holdvilágos éjszaka van
Gyöngyikém, galambom
Azt beszélik
Hej hej feleségem asszony
Szép a szemed
Fáj a szivem
Zöld erdő
Körülöttem egy virág se
Sötét köd ereszkedett
Csálés ökröm bimbó nevü
Ez az utcza sikra fagyott
Megfogadtam
Gyöngy a szemed
Boldog világ
Szép a torony
A muzsika dineg-dönög
Mint őszi levél
Jancsi pajtás

---

Előszó

Az itt összegyüjtött költemények nem mások, mint egyes sugárkák nagy részt azon nép életéből, mely vasmegyének "Kemenes" nevezet alatt ismert részét lakja.

Eredeti fajtánk megérdemli, hogy költészetére figyelmet forditsunk: ismerjük kedélyes gondolatait, becsületes szivét szilajságában ugy, mint a szerelem enyelgő örömeinél, hogy egyet ölel a barnán, baklós csizmaszárára csap tenyerével, harmadfelet ugrik s nagyot rikkant jó kedvében.

Mint csendes parti levél figyelek a néptenger hullámzatára, hallgatom szójárásait, kilesem érzelmeit. Eredeti szilaj gondolatai viszhangra találnak lelkemben: közibök vegyülök, kihalászom érzelmeiknek drága gyöngyeit s azok öszszeillesztésében találom örömeim legkedvesbikét.

Mennyi eredetiség? mennyi sajátszerü gondolatok e népnél?..... S minden kiejtése, minden szava egyegy vonás az eredeti kép kiegészitéséhez.

A nép élete hasonlit azon mezőhez, mely kebelében a régi kor kincseit öntudatlanul ápolgatja. Uj világot kell adnunk e kincseknek, átültetvén azokat e nemzetiralom kertjébe. Általánositanunk a jól gondolt tájszavakat, életet adnunk a nép jellemző kifejezéseinek, hangot örömeinek, nyomatékot, jelentőséget gondolatainak a népköltészet által. S pedig nem azért, mert a népköltészet napjainkban divat, hanem: mert a nép eredeti jelleme, kedélye, lelkülete, nyelvének sajátságos szépsége, kifejezéseinek tájszerüsége leginkább dalaiban s legtöbbször jó kedve, vagy legalább a lélek oly hangulata által mutatkoznak, midőn a cselekvés körül a sziv érzelmeinek is kijut a maguk szerepe, s ez az oka, hogy e szavak, e kifejezések visszaadására is legalkalmasb a népköltészet: hű és népszerü leirása azon jeleneteknek, melyekben az érintettem szavak, vagy a táj szokásaival kapcsolatban lévő jellemző kifejezések leginkább használtatni szoknak.

E nézetektől vezérelve fogtam én is a "Kemenesi czimbalom" irásához, melyben Vasmegye' e szép része tisztán magyar lakosságának ajkáról lelesett nyelven nyujtok a közönségnek egy igénytelen, de talán nem épen érdek nélküli gyüjteményt.

A szerző.

---