---

Tartalom

"NINCS VISSZATÉRÉS ÉS MEGÁLLÁS SEM, SEHOL ÉS SOHA" (Benke László költészetéről)
1. Késleltetett költői indulás
2. Újabb csalódások
3. Az Élet forgatagában
4. Költői beérés - bő terméshozam
5. Az összegzés ideje
6. Útban Isten felé...
7. Számvetés az életúttal

VAN-E, LESZ-E OTTHONA NEMZETÜNKNEK A XXI. SZÁZAD EURÓPÁJÁBAN? (Benke László prózai munkáiról)
1. Pályakezdés a csepeli OMK-ban; az első írások
2. A rendszerváltást követő időszak "állapotrajza" Benke László szociografikus írásaiban
   Gyalogos riportok (Hét Krajcár Kiadó 1995.)
3. Önéletrajzi fogantatású regények
   Sértők és sérültek (2001.)
   Otthonkereső (2008)
4. A nép és nemzet sorsáért felelősséget érző író töprengései jövőnkről

FÜGGELÉK

---

Fülszöveg

1971-ben mint fiatal győri középiskolai tanár kerültem kapcsolatba a csepeli Munkásotthonban 1962 óta működő Olvasó Munkás Klubbal, amelyet Tamási Lajos (az 1956-os Piros a vér a pesti utcán c. "elhíresült" költemény szerzője) vezetett, akit a forradalom leverése után a perifériára száműztek, megfosztva minden publikációs lehetőségtől. Az OMK meghívta a győri Kassák Kollégiumot (melynek én voltam akkor a szellemi mentora, Kassákról épp ez idő tájt írván doktori disszertációm); s az igen színvonalas Kassák-est után továbbra is kapcsolatban maradtam a Klubbal. Tamási, aki hosszú évtizedeken át szigorú rendőri megfigyelés alatt állt, a kassáki szellemi nevelési koncepció jegyében foglalkozott az érdeklődő, tanulni vágyó munkásokkal (idősebbekkel és fiatalokkal); miközben a "demokratikus szocializmus" eszméjét próbálta bennünk elültetni.. Kassák maga már 1964-ben - a Klub vendégeként - felhívta figyelmüket a valódi, alulról építkező demokratikus társadalom eszményére, amelyet majdan a művelt, önérzetes, etikus, a közösség javát szolgáló "kollektív individuumoknak" kell/ene/ megvalósítaniuk, híven '56 szelleméhez. S ezzel ki is jelölte számukra az utat, amelyen - akár ellenszélben is - haladniuk kell.

1979-ben Pestre kerültem az akkor szerveződő Tanárképző Főiskolára (1983-tól: ELTE Tanárképző Kara); s magam is igyekeztem Kassák szellemiségét tanítványaimnak továbbadni. 1987-ben az OMK kiadta kandidátusi disszertációm (Kassák az emigrációban, 1920-26); amelynek megjelentetésére az akkori cenzurális viszonyok közepette semmi reményem nem volt. Az ún. "műhelyfüzetek"-sorozat gondozója ekkor már Benke László volt. S bár a Klub 1990 után - funkcióját vesztve - már inkább csak a "társas élet" színtere lett (Tamási halála /1992/ óta Tamási Lajos Klub néven működik), mégis sokan hűek maradtak egykori szelleméhez. Benke László, a Hét Krajcár Kiadó vezetője, azóta is ápolja az "örökséget", nem mondva le '56 eszményeinek ébrentartásáról.

Én pedig, lassan kilépve az Időből, megkíséreltem átmenteni a Jövőbe annak a heroikus korszaknak az eredményeit, hogy "el ne felejtse, aki él": 1956 ma is kilátópontot jelent a nemzet számára XX. századi történelmünk megismeréséhez és értékeléséhez.

G. Komoróczy Emőke

---