ÖT HÉT A LÉGHAJÓN



IRTA:
JULES VERNE



FORDITOTTA:
ZEMPLÉNI P. GYULA



FÜGGELÉKÜL:
EGY DRÁMA MEXIKÓBAN





MÁSODIK KÉPES KIADÁS.





BUDAPEST, 1900.
EISLER G. KIADÁSA.

 


A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0/deed.hu

 

Elektronikus változat:
Budapest: Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2022
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár
Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztálya
ISBN 978-963-417-525-4 (online)
MEK-17620



TARTALOM

ÖT HÉT A LÉGHAJÓN.

ELSŐ FEJEZET.

Egy nagy tetszéssel fogadott szónoki beszéd vége. - Dr. Fergusson Sámuelt bemutatják. - "Excelsior!" - A doktor szobra. - Meggyőzött fatalista. - Lakoma a Traveller's clubban. - Számos alkalmi pohárköszöntő.

MÁSODIK FEJEZET.

A "Daily Telegraph" egy czikke. - Tudományos tollharcz. - Petermann ur támogatja barátját, Fergusson doktort. - Koner tudós válasza. - Fogadások. - A doktornak különféle ajánlatokat tesznek.

HARMADIK FEJEZET.

A doktor barátja. - Barátságuk története. - Dick Kennedy Londonban. - Váratlan, de semmikép sem megnyugtató inditvány. - A nagyon kevéssé vigasztalólag hangzó közmondás. - Pár szó az afrikai vértanuk névsoráról. - A léghajó előnyei. - Fergusson doktor titka.

NEGYEDIK FEJEZET.

Felfedező utazások Afrikában. - Barth, Richardson, Overweg, Werne, Brun-Rolle, Peney, Andrea Debono, Miani, Guillaume Lejean, Bruce, Krapf és Rebmann, Maizan. Roser, Burton és Speke.

ÖTÖDIK FEJEZET.

Kennedy álmai. - Névelők és névmások a többes számban. - Dick ráfogásai. - Séta Afrika térképén. - Mi marad a körző két hegye közt. - Jelenlegi expedicziók. - Speke és Grant. - Krapf, Decken, Heuglin.

HATODIK FEJEZET.

Párját ritkitó inas. - Ő megpillantja Jupiter bolygóit. - Dick és Joe vitorlája. - Kétely és bizalom. - A mérés. - Joe. - Wellington. - Ő egy fél koronát kap.

HETEDIK FEJEZET.

Mértani részletek. - A léghajó hordképességének kiszámitása. - A kettős léghajó. - A burkolat. - A csolnak. - A titokteljes készülék. - Élelmi szerek. - Még egy toldalék.

NYOLCZADIK FEJEZET.

Joe önérzete. - A Resolute parancsnoka. - Kennedy fegyvertára. - Berendezések. - A búcsúlakoma. - Az elutazás február 21-én. - A doktor tudományos ülései. - Duveyrier Livingstone. - A légutazás. - Kennedyt elhallgattatják.

KILENCZEDIK FEJEZET.

Körüljárják a Fokot. - A közfedélzet. - Joe tanár világrajzi kurzusa. - A léghajó kormányzásáról. - A légköri áramlatok kifürkészéséről. - Euréka.

TIZEDIK FEJEZET.

A korábbi kisérletek. - A doktor öt ládája. - A durr-gáz-fujtató. - A fütő-készülék. - Kezelési módja. - Biztos siker!

TIZENEGYEDIK FEJEZET.

Megérkezés Zanzibarba. - Az angol konzul. - A bennlakók kedvezőtlen hangulata. - Kumbeni szigete. - Az eső csinálók. - A léggömb duzzasztása. - Elutazás április 18-án. - Utolsó üdvözlet. - A Viktória.

TIZENKETTEDIK FEJEZET.

Utazás a tengerszoros felett. - A Mrima. - Dick beszédei és Joe terve. - Kávé reczipe. - Usaramo. - A szerencsétlen Maizan. - A Duthumi hegy. - A doktor térképei. - Éjjeli tartózkodás egy Nopál fölött.

TIZENHARMADIK FEJEZET.

Időváltozás. - Kennedy láza. - A doktor gyógyszere. - Utazás szilárd talajon. - Az imendsei meder. - A Rubeho hegy. - Hatezer lábnyi magasságban. - Egy napi pihenő.

TIZENNEGYEDIK FEJEZET.

A gummifa erdő. - A kék zerge. - Jeladás a gyülekezésre. - Váratlan támadás. - Kanyenye. - Egy éjszaka az éterben. - Wabunguru. - Dsihue-la-Mkoa. - A vizkészlet. - Megérkezés Kaseh-ba.

TIZENÖTÖDIK FEJEZET.

Kaseh. - A zajos vásár. - A Viktória megjelenése. - A Wauganga. - A hold fiai. - A doktor sétája. - A lakosság. - A királyi Tembe. - A szultán feleségei. - Királyi részegség. - Joet imádják. - Hogy tánczolnak a holdban. - Hirtelen fordulat. - Két hold a mennyboltozaton. - Az isteni nagyság állhatatlansága.

TIZENHATODIK FEJEZET.

Vihar előjelei. - A Holdföld. - Az afrikai szárazulat jövője. - Az utolsó itélet gépe. - A táj képe naplementekor. - Állat- és növényvilág. - Vihar. - A tűz földöve. - A csillagos ég.

TIZENHETEDIK FEJEZET.

A holdhegyek. - A zöld oczeán. - Kivetik a horgonyt. - Az elefánt mint vontató. - Jól táplált tűz. - A vastagbőrü halála. - Sütőkemencze a szabad ég alatt. - Lakoma a zöldben. - Egy éj a szilárd talajon.

TIZENNYOLCZADIK FEJEZET.

Karagwah. - Az Ukerewe-tó. - Egy éjjel a szigeten. - Az egyenlitő. - Léghajózás a tó felett. - A vizesések. - A föld látképe. - A Nilus forrásai. - A Benga sziget. - Debono Andrea névaláirása. - A zászló Anglia czimerével.

TIZENKILENCZEDIK FEJEZET.

A Nilus. - A reszkető hegy. - Az országra vonatkozó emlékjelek. - Az arabok elbeszélései. - A Nyam-Nyam. - Joe okos gondolatai. - A Viktória ide-oda jár. - Léghajózások. - Blanchardné asszony.

HUSZADIK FEJEZET.

A mennyei palaczk. - A füge-pálmafák. - A "mammouth-trees"-ek. - A harczi-fa. - A szárnyas fogat. - Két néptörzs küzdelme. - Vérfürdő. - Isteni közbenjárás.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET.

Különös zaj. - Éjjeli támadás. - Kennedy és Joe a fában. - Két lövés. - Segitség! Segitség! - Válasz franczia nyelven. - A reggel. - A hittéritő. - A mentési terv.

HUSZONKETTEDIK FEJEZET.

A fénycsóva. - A hittéritő. - Szöktetés egy fénysugárban. - A Lázár rendi szerzetes. - Kevés remény. - A doktor gondja. - Lemondásteljes élet. - Átkelés egy vulkán fölött.

HUSZONHARMADIK FEJEZET.

Joe haragja. - Egy igazságos ember halála. - A virrasztók. - Szárazság. - A temetés. - A kovatömbök. - Joe elragadtatása. - Drága súlyteher. - Az aranyhegyek felvétele. - Joe kétségbeesése kezdődik.

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET.

A szél lecsendesül. - A sivatag közeledése. - Vizszükség. - Az éj az egyenlitő alatt. - A jelenlegi helyzet ismertetése. - Kennedy és Joe erélyes válaszai. - Még egy éj.

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET.

Némi kis bölcsesség. - Felhő a szemhatáron. - Ködben. - A nem várt léggömb. - A jelek. - A Viktória pontos látképe. - A pálmafák. - Egy karaván nyomai. - Kút a sivatag közepén.

HUSZONHATODIK FEJEZET.

Száztizenhárom fok. - A doktor fontolgatásai. - Kétségbeesett keresés. - A durrgázfujtató kialszik. - Százhuszonkét fok. - A sivatagot szemlélik. - Éjjeli séta. - Pusztaság. - Ájulás. - Joe tervei. - Egy nappal elhalasztva.

HUSZONHETEDIK FEJEZET.

Tulságosan nagy meleg. - Elmezavarok. - Az utolsó vizcseppek. - Egy kétségbeesett éjszaka. - Öngyilkossági kisérlet. - A samum. - Az oázisok. - Him és nőstény oroszlán.

HUSZONNYOLCZADIK FEJEZET.

Pompás est. - Joe konyhája. - Előadás a nyers husról. - James Bruce története. - A bivouak. - Joe álmai. - A hőmérő esik. - A hőmérő ismét emelkedik. Készülődések az indulásra. - Az orkán.

HUSZONKILENCZEDIK FEJEZET.

A tenyészet jelei. - Egy franczia iró fantasztikus gondolata. - Pompás egy ország. - Adamov királyság. - Speke és Barton felfedező utazásai Barth utaival összekötve. - Az Atlántike hegyek. - A Benue folyam. - Yola városa. - A Bagele. - A Mendif-hegy.

HARMINCZADIK FEJEZET.

Mosfeia. - A seik. - Denham, Clapperton, Qudney, Vogel. - Loggum fővárosa. - Toole. - Szélcsend Kernak felett. - A kormányzó és udvara. - A támadás. - Galambok mint gyujtogatók.

HARMINCZEGYEDIK FEJEZET.

Éjjeli utazás. - Mindhárman. - Kennedy ösztöne. - Óvintézkedések. - A Shuri folyó. - A Tsad tó. - A tó vize. - Az orrszarvu. - Hasztalanul kilőtt golyó.

HARMINCZKETTEDIK FEJEZET.

Bornu fővárosa. - A biddiomáh-k szigete. - A kondorkeselyük. - A doktor aggodalmai. - Óvintézkedés. - Támadás fenn a magasban. - Szakadás a gömb burkolatában. - Az esés. - A magasztos önfeláldozás. - A tó északi partja.

HARMINCZHARMADIK FEJEZET.

Sejtelmek. - A Viktória egyensulyának helyreállitása. - Fergusson doktornak uj számitásai. - Kennedy vadászata. - A Tsad tó teljes kifürkészése. - Tangalia. - Visszatérés. - Lari.

HARMINCZNEGYEDIK FEJEZET.

Az orkán. - Kényszerült elutazás. - Egy horgony elveszte. - Komor fontolgatások. - Egy elhatározás. - A forgó szél. - Az eltemetett karaván. - Kedvezőtlen és kedvező szél. - Visszatérés délre. - Kennedy az őrhelyen.

HARMINCZÖTÖDIK FEJEZET.

Joe története. - A biddiomáhk szigete. - Imádás. - Az elnyelt sziget. - A tó partjai. - A kigyófa. - Gyalog utazás. - Szenvedések. - Moskitok és hangyák. - Éhség. - A Viktória elvonulása. - A Viktória eltünése. - Kétségbeesés. - A sár. - Egy utolsó kiáltás.

HARMINCZHATODIK FEJEZET.

Sötét pont a láthatáron. - Egy arabs csapat. - Az üldözés. - Ő az! - Esés a lóról. - A megfojtott arab. - Kennedy egy golyója. - Hadi csel. - Szöktetés repülés közben. - Joe megmentése.

HARMINCZHETEDIK FEJEZET.

A nyugatra vezető út. - Joe ébredése. - Önfejüsége. - Joe történetének vége. - Tagelel. - Kennedy aggodalmai. - Ut északon. - Egy éj Anghade mellett.

HARMINCZNYOLCZADIK FEJEZET.

Gyors utazás. - Okos elhatározások. - Karavánok. - Állandó esőzések. - Gao. - A Niger. - Golberry, Geoffroy, Gray. - Mungó park. - Laing. - Caillié René. - Clapperton. - Lander John és Richard.

HARMINCZKILENCZEDIK FEJEZET.

A Niger hajlásában levő föld. - Fantasztikus látképe a Hombori hegyeknek. - Kabra. - Timbuktu. - Barth doktor terve. - A hanyatlás. - A hova az ég vezet.

NEGYVENEDIK FEJEZET.

Fergusson doktor aggodalmai. - Folytonos déli irány. - Sáskafelhő. - Dsenna látképe. - Sego látképe. - Szélirányváltozás. - Joe sajnálkozása.

NEGYVENEGYEDIK FEJEZET.

A Senegal közeledése. - A Viktória mindinkább esik. - Még több sulyterhet dobnak ki. - Al-Hadsi, a marabut. - Pascal, Vincent és Lambert urak. - Mahomed vetélytársa. - Az alig megmászható hegyek. - Kennedy fegyverei. - Joe hadicsele. - Állomás egy erdő felett.

NEGYVENKETTEDIK FEJEZET.

Nemes versengés. - Utolsó áldozat. - Kiterjesztés. - Joe ügyessége. - Éjfél. - A doktor őrködése. - Kennedy őrködése. - Elalszik. - Az égés. - Az üvöltés. - Hatáskörön kivül.

NEGYVENHARMADIK FEJEZET.

A talibák. - Üldözés. - Kietlen föld. - Mérsékelt szél. - A Viktória esik. - Az utolsó készletek. - A Viktória ugrásai. - Védekezés puskalövésekkel. - A szél erősebb lesz. - A Senegal. - Guinea vizesései. - A megmelegitett levegő. - Átkelés a folyamon.

NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET.

Befejezés. - A jegyzőkönyv. - A franczia telepitvények. - A medinai állomás. - A Bazilic. - Saint-Louis. - Az angol háromárboczos. - Visszatérés Londonba.


EGY DRÁMA MEXIKÓBAN.

I.
Guajan szigetről Acapulcoba.

II.
Acapulcoból Cigualanig.

III.
Cigualanból Tascoba.

IV.
Tascotól Cuernavacaig.

V.
Cuernavacából Popocatepetlig.






ÖT HÉT A LÉGHAJÓN.


ELSŐ FEJEZET.

Egy nagy tetszéssel fogadott szónoki beszéd vége. - Dr. Fergusson Sámuelt bemutatják. - "Excelsior!" - A doktor szobra. - Meggyőzött fatalista. - Lakoma a Traveller's clubban. - Számos alkalmi pohárköszöntő.

Az 1862-ik évi január havának 14-ik napján a hallgatók nagy száma gyült egybe a királyi földrajzi társaság üléséhez, Londonban, Vaterlooplace 3. Sir Francis M... elnök, gyakorta felhangzó tetszészajjal félbeszakitott beszéde folyamán fontos hirt közölt nagyérdemü társaival.

Szónoki tehetségének e ritka próbája végül néhány recsegő frázisban végződött, melyekben széles árral ömlött szét a hazafiság.

"Angolország, utazóinak rettenthetetlen bátorsága folytán, a földrajzi felfedezések terén, mindig élén állt a nemzeteknek; mert, a mint az természetes, a nemzetek egyikének mindig a többiek előtt kell járnia. (Élénk helyeslés). Fergusson Sámuel doktor, ez ország dicsőségteljes gyermekeinek egyike, eredetét nem fogja megtagadni. (Mindenfelől: nem, nem!) Ez a kisérlet ha sikerül, az afrikai térképészet szétszórt ismereteit kiegésziteni és összekötni fogja (Riadó taps) és ha nem sikerülne (Soha! Soha!) az egész világ mégis az emberi szellem legmerészebb vállalkozása gyanánt fogja azt bámulni. (Dühös lábdobogás.)

- Hurrah! Hurrah! orditott az e gyujtó szavak által felvillanyozott társaság.

- Hurrah a rettenthetlen Fergussonak!" kiáltott a hallgatóság egyik legizgatottabb tagja.

Lelkes éljenzések hangzottak. Fergusson nevét emlegette mindenki és van okunk feltenni, hogy a mikor angol torkokból eredt szét, rendkivül sokat nyert értékében.

Az üléstermet a zaj valósággal megreszkettette. Nagy számmal gyültek egybe az elvénült, kimerült, merész utazók, kiket élénk vérmérsékletük körülhordozott mind az öt világrészben; többé-kevésbbé, testileg vagy erkölcsileg, mindannyian a hajótörések, tüzvészek, az indiánusok tomahawkjai, a vadak szekerczéi, e polynéziaiak kinpadjai és gyors vasai elől menekütek meg! De szivük dobogását Sir M... beszéde alatt nem fojthatta el semmi sem és emberemlékezet óta bizonyára ez volt a legnagyobb szónoki siker a londoni királyi földrajzi társaságban.

Angliában azonban a lelkesedés nemcsak szavakban nyilvánul; ez még gyorsabban teremt pénzt, mint a verőgép "Royal mint"-et.

Még ugyanabban az ülésben elhatározták, hogy Fergusson doktornak további bátoritásul elismerő gratificatiot fognak nyujtani. Kétezerötszáz font sterlingben állapitották meg a jutalmat. Az összeg nagysága helyes arányban állt a vállalkozás fontosságával.

A társaság egyik tagja kérdést intézett az elnökhöz a tekintetben, hogy Fergusson doktort nem fogja e hivatalosan bemutatni.

"A doktor a társaság rendelkezésére áll, felelt Sir Francis M...

- Hadd jőjjön be hát! kiáltottak mindenfelől. Oly rendkivül merész embert saját szemeivel szeret látni mindenki.

- E hihetetlen ajánlatnak talán csak a mi lóvá tételünk a volt czélja, szólt egy öreg, megbénitott cammadore.

- Hátha az a Fergusson doktor tényleg nem is léteznék! szólalt meg egy rosszakaratu hang.

- Akkor fel kellene őt fedezni, mondá a társaság egyik jókedvü tagja.

- Fergusson doktor lépjen be", szólt Sir Francis M... egyszerüen és a doktor riadó tapsvihar közt lépett be, a nélkül, hogy arczán a legkisebb izgatottság jelei tüntek volna fel.

Körülbelül negyven éves, rendes termetü és testtartásu ember lehetett. Arczának élénkebb szine vérmessége mellett tanuskodott, hideg, szabályos vonásai voltak és erős, hajóorrhoz hasonlitó orra felfedezési utakra látszott őt kijelölni. Szelid, inkább értelmes mint merész tekintete nagy varázserővel ruházta fel arczát, karjai rendkivül hosszuak voltak, abból a módból pedig, a mint lábait szokta a földre lehelyezni, a nagy gyaloglót lehetett felismerni.

A doktor egész megjelenésén nyugodt komolyság ömlött el és senkisem gondolt arra, hogy a legártatlanabb misztifikáczió eszköze lehetne.

A hurráhkiáltások és a tapsok nem is szüntek meg, a mig Fergusson doktor szeretetreméltó kézmozdulatával csendet nem kért. Odafordult a bemutatása czéljából behozott szék felé, felállt, erélyes tekintettel jobbja mutatóujját égnek emelve, felnyitotta száját és egyetlen szót ejtett ki:

"Excelsior!"

A vén cammadore, kit e különös ember egészen megnyert, Fergusson beszédének a londoni királyi földrajzi társaság értesitőjébe leendő és minden módositás nélkül való felvételét kivánta.

Ki volt hát ez a doktor? És miféle vállalkozásnak akarja erőit szentelni?

Az ifju Fergusson apja, ki az angol tengerészet derék tagja volt, fiát - annak legzsengébb korától fogva - beavatta hivatása veszélyeibe és kalandjaiba.

A kitünő gyermek, ki a félelmet sohasem látszott ismerni, már eleitől fogva élénk szellemet, mohó kutatási vágyat, a tudományos munkák iránt szembeötlő vonzalmat tüntetett fel és ezenkivül rendkivüli ügyességgel birt, hogy bonyodalmas esetekben kikerüljön a hinárból és átvergődjék az élet minden helyzetén. Soha zavarba nem jött, még akkor sem, a mikor első izben kellett villával ennie, a mi oly kevés gyermeknek szokott sikerülni.

Képzeletét mihamar a merész vállalkozásoknak és a tengerben tett felfedezéseknek olvasása lelkesitette, a fiu szenvedélyes érdeklődéssel kisérte a találmányokat, melyek a XIX. század első részét oly nagyon kitüntetik. Mungo-Park, Bronce, Caillié, Levaillant sikereiről álmodozott és azt hiszem, nemkevésbé Selhirk, Robinson Crusoe fáradalmairól és küzdelmeiről is, kiknek dicsőségét ép oly nagyra becsülte. Hány órát töltött el mellette Juan Fernandes szigetén! Az elhagyott matróz gondolatait sokszor méltányolta, de akárhányszor titkos birálgatás alá vetette terveit. Ő sok mindent máskép csinált volna, mert talán jobban vagy legalább is ép oly jól! de sohasem forditott volna hátat e szerencsés szigetnek, a hol oly boldog volt, mint egy király, kinek alattvalói nincsenek... Oh, ha mindjárt a tengerészet első lordjává lehetett volna is.

Rátok bizom annak eldöntését, hogy e hajlamai kalandos ifjusága idejében fejlődtek-e ki, mely alatt a sors össze-vissza dobálta mind az öt világrészben; atyja - mint művelt ember - nem mulasztotta el egyébként, hogy az élénk szellemnek a vizrajz, a természet- és erőműtan komoly tanulmányozásával meg ne adja a szilárd alapot, beavatván őt egyuttal a növénytan, az orvosi tudományok és a csillagászat legalább felületes ismereteibe is. A midőn a derék kapitány meghalt, az akkor huszonkét éves Fergusson Sámuel már körüljárta a világot; beállott a bengaliai mérnökcsapatba és több alkalommal kitüntette magát; de a katona élet nem tetszett neki, a parancsolással keveset törődött, engedelmeskedni pedig nem szeretett.

Elbocsájtatását kérte és vadászva, növényeket gyüjtve, az indiai félsziget északi részébe vonult. Ezt aztán Calcuttától Surateig teljesen bebarangolta. Egyszerü sétát tett csupa kedvtelésből.

Surateból Ausztráliába megy és 1845-ben Sturt kapitány expedicziójában vesz részt; ennek ugyanis az volt a feladata, hogy felfedezze azt a Kaspi tengert, melynek állitólag Uj-Hollandia belsejében kellett léteznie.

Fergusson Sámuel 1850-ben visszatért Angliába, a felfedezési vágy ördöge jobban bántotta, mint valaha és igy 1853-ig Mac Clure kapitányt kisérte az expeditión, melylyel az amerikai szárazulat partját a Behring uttól a Farewelt fokig kellett felfedezni.

A legnagyobb fáradalmakban minden egyes éghajlat alatt Fergusson szervezete kitünően bevált és a legborzasztóbb nélkülözések közt is jól érezte magát. Egyszóval igazi ősmintája volt az utazóknak, kinek gyomra a kivánsághoz képest tágul és zsugorodik, kinek lábai a rögtönzött fekhelyhez képest megnyulnak vagy rövidebbekké lesznek, ki a nap minden órájában aludni és az éj bármely perczében felébredni tud.

Mindezek után csodálkozhatunk-e még, ha fáradhatatlan utazónkat az 1855 és 1857 közti években ott találjuk, hogy az egész nyugati Tibetet Slagintweit fivérek társaságában járja be, hogy ez utazásról aztán a lehető legérdekesebb néprajzi feljegyzéseket hozza haza?

E különféle utazások alatt Fergusson Sámuel legtevékenyebb és legérdekesebb tollu levelezője volt a "Daily Telegraph"-nak, a Penny lapnak, mely naponta száznegyvenezer példányban jelenik meg és alig elég néhány millió olvasónak. Doktorunkat ismerték is mindenütt, bár nem volt tagja semmiféle tudományos intézetnek, bár sem a londoni, párisi, berlini, bécsi vagy szt-pétervári földrajzi társaságokhoz sem tartozott, bár az utazók clubja vagy a "Royal Polytechnic Institution" tagjainak sorában sem szerepelt, hol barátja Kokburn statisztikus elnökölt.

Ez a tudós egy napon, abban a reményben, hogy örömet szerez neki vele, a következő feladat megoldását tüzte eléje: Ha tudjuk, hogy a doktor a világ körül tett utazásai alatt hány mérföldet tett meg - valjon a sugarak eltérésére való tekintettel - mennyivel több utat járt a feje, mint a lábai? és továbbá: ha a doktor lábai és feje által bejárt mérföldek számát pontosan ismerjük, számittassék ki testi nagysága hajszálnyi pontossággal.

Fergusson azonban mindig távol maradt a tudós társaságoktól, mert ő azokhoz a harczosokhoz számitotta magát, kik tettekkel küzdenek és nem szavakkal.

A mi doktorunk inkább felfedezésekre és kutatásokra forditotta idejét, mintsem unalmas értekezésekre.

Beszélik, hogy egy angol jött egyszer Genfbe, hogy ott a tavat megnézze és e czélból beült a régi, omnibus fajtáju kocsik egyikébe, melyben a helyek az utasok számára kétoldalt vannak felállitva. Szerencsétlenségre ugy esett azonban, hogy az utas háttal került a tó felé és megtörtént, hogy körutazását a legnyugodtabban be is fejezte, a nélkül, hogy a genfi tónak csak egy részecskéjét is látta volna, mert arra, hogy néha meg is fordulhatna, nem is gondolt; daczára ennek, a genfi tótól elragadtatva, tért vissza Londonba. A mi most már Fergusson doktort illeti, ő bizony igen sokszor fordult meg utazása alatt, még pedig oly ügyesen, hogy nagyon sokat látott a világból.

E tekintetben egyébként csak természetének engedett és van okunk feltenni, hogy egy kicsit fatalista volt. Nagyon "maradi" fatalizmusnak hódolt azonban, mert önmagában és a gondviselésben bizott. Azt állitotta, hogy sorsa inkább belesodorja őt az utazásokba és kevésbé vonzódik hozzájuk és hogy gőzmozdonyhoz lehet őt hasonlitani, mely nem önmagát irányozza, mert irányát a vágányút szabja meg.

"Én nem követem utamat, - szokta volt mondani - az ut követ engemet."

Mindezek után nem oly meglepő többé az a higgadtság, melylyel Fergusson doktor a királyi földrajzi társaság tetszésnyilvánulását fogadta; ő felette állt az efféle nyomoruságos dolgoknak, mert sem büszke, sem hiu nem volt és Sir Francis M...-nek tett ajánlatát a lehető legegyszerübbnek találta. Még csak észre sem vette a roppant hatást, melyet vele keltett.

Az ülés bezárta után a doktort diadalmenetben kisérték a Traveller clubba, Pall-Mallba, hol pompás lakoma volt elkészitve. A felhordott fogások száma arányban állt az ünnepelt személy jelentőségével és a kecsege, mely a fényes ebédnél szerepelt, három hüvelykkel sem volt rövidebb, mint maga Fergusson Sámuel.

Számos pohárköszöntőt mondtak, franczia borokat ittak a nagy utazók emlékére és egészségére, kik Afrika földén hires nevet vivtak ki maguknak. A pohárköszöntők, angol szokás szerint, az ünnepeltek betürendjében követték egymást. Utolsónak maradt Fergusson doktor, ki ez utazók munkáit, hihetetlennek látszó kisérletével egyesiteni és az afrikai felfedezések sorát betetőzni fogja.



MÁSODIK FEJEZET.

A "Daily Telegraph" egy czikke. - Tudományos tollharcz. - Petermann ur támogatja barátját, Fergusson doktort. - Koner tudós válasza. - Fogadások. - A doktornak különféle ajánlatokat tesznek.

Másnap, a "Daily Telegraph" január 15-iki számában a következő tartalmu czikk jelent meg:

"A végtelen afrikai pusztaságok titka feltárul valahára; egy modern Oedipus fogja nekünk a rejtély kulcsát nyujtani, melyet hat évezred tudósai nem birtak megfejteni. Azelőtt a Nilus forrásainak kikutatását, fontes Nili quaerere, őrült tervnek, megvalósithatatlan agyrémnek tartotta a közvélemény.

"Miután Barth doktor a Denhamtól Clappertonig megjelölt utat Sudanig követte, Livingstone doktor rettenhetetlen bátorsággal kutatott a Jó Remény fokától a Zambezi torkolatáig, Burton és Speke kapitányok pedig a nagy beltengereket fedezték fel, három utat tártak fel a modern műveltség előtt; az átmetsző pont, a hová még semmiféle utazó el nem juthatott, Afrika tulajdonképeni szive; minden igyekezetnek ide kell most irányulnia.

"Most azonban a tudomány e bátor bajnokainak munkáit Fergusson Sámuel doktor merész kisérlete fogja egymással kapcsolatba hozni.

"Ez a vakmerő felfedező, kinek pompás kutatásait olvasóink oly gyakran és osztatlan érdeklődéssel kisérték, czélul tűzte ki magának, hogy egész Afrika felett keletről nyugatnak léghajón fog elhaladni. Ha jól vagyunk értesülve, e csodálatos utazásnak kiindulási pontja Zanzibar szigete lenne a keleti ponton. A mi tervbe vett végpontját illeti, azt egyelőre csak a gondviselés tudhatja.

"E tudományos felfedezés után terve tegnap hivatalos alakban is a királyi földrajzi társaság elé került és a társaság a vállalat költségeinek fedezésére kétezerötszáz fontnyi összeget szavazott meg.

"Olvasóinkat folytonosan értesiteni fogjuk e bámulatra méltó utazás részleteiről, milyenre a földrajz történetében még nincs eset."

A mint az igen könnyen elképzelhető, e czikk rendkivüli feltünést keltett; eleinte általános lelkesedéssel fogadták; Fergusson doktort sokan csak képzeletbeli lénynek, Barnum által feltalált szélhámosnak tartották, ki, miután az Egyesült-Államokban már eleget dolgozott, most a brit szigeteken szándékozik a világot elbolonditani.

Tréfás válasz jelent meg Genfben a Bulletins de la Societé Geographique februári számában, ez szellemes módon kigunyolta a londoni királyi földrajzi társaságot, a Traveller clubbot és az óriási kecsegét.

De Petermann ur Gothában megjelent "Közleményei"-ben alaposan elhallgattatta a genfi folyóiratot, mert ő szerencsére ismerte Fergusson doktort és jótállt merész barátja rettenthetetlenségeiért.

Nemsokára különben meg kellett szünnie minden kételynek, az utazás előkészületei tovább folytak Londonban; lyoni gyárak jelentékeny selyemszövet rendeléseket kaptak a léghajó épitéséhez, végül pedig Nagy-Britannia kormánya a "The Rezolute" nevü szállitó gőzöseit, Pennet kapitány vezetése alatt, a doktor rendelkezésére bocsájtotta.

Rövid idő mulva bátoritó nyilatkozatok történtek mindenfelől és a szerencsekivánatok csak ugy özönlöttek. A tervezett utazás méretei egész terjedelmükben a párisi "Buletins de la societé geographique"-ben jelentek meg és érdekes czikk közöltetett ugyane tárgyról a "Nouvelles Annales des voyages, de la geographie, de l'histoire et de l'archeologie de M. V. A. Malte Brun" czimü folyóiratban. Koner Walther rendkivül gondos értekezése, mely a "Folyóirat az általános földrajzi ismeretekről" czimü vállalatban látott napvilágot, győzelmesen igazolta az utazás lehetőségét, a sikerre való kilátást, az akadályok természetét és a levegőben való közlekedés végtelen előnyeit, csak a kiindulási pont ellen volt kifogása és inkább Massauah-t, Abessynia kis kikötővárosát ajánlotta, a honnan James Bruce 1768-ban a Nilus forrásának kikutatására indult. Egyebekben feltétlenül bámulja Fergusson doktor erélyes szellemét és háromszoros érczréteggel bekeritett szivét, mely az oly utazás tervét kitalálni és azt végrehajtani tudta.

A "North American Review" nem minden irigység nélkül látta, hogy e nagy dicsőség Angolország számára van fentartva, a doktor inditványát tréfás szinezetben tüntette fel és meghivta őt, hogy a mennyiben utban van, menjen mindjárt tovább Amerikáig.

Egy szóval, a nélkül, hogy az egész világ folyóiratait felsorolnánk, biztosan állithatjuk, hogy a "Journal des missions evangeliques"-től kezdve a "Revue Algérienne et coloniale"-ig, az "Annales de la propagation de la foi"-tól a "Church missionary intelligencer"-ig nem létezett egyetlen tudományos folyóirat sem, mely e tényről a legkülönfélébb változatokban ne értekezett volna.

Jelentékeny fogadások történtek Londonban, valamint egész Angliában is, 1. Fergusson doktor valóságos vagy csak képzelt létezésére nézve, 2. magára az utazásra vonatkozólag, melyet egyesek nézete szerint megkérdezni, mások szerint tervezni sem szabadna, 3. Fergusson doktor visszatérésének valószinüsége vagy valószinütlenségét illetőleg.

Nagyobb összegek szerepeltek ezuttal a fogadások könyvében, mint akár az epsomi lóversenyek alkalmával.

A hivők is és hitetlenek, a tudatlanok és tudósok figyelme igy fordult a doktorra és ő lett a nap arszlána, nem is sejtve, hogy sörényt visel. Szivesen beszélt a vállalkozásról, mert a világ legtermészetesebb és legbarátságosabb embere volt. Akárhány merész kalandor kinálkozott, hogy osztozkodni akar a kisérlet dicsősége- és veszélyeiben, de Fergusson minden ajánlatot visszautasitott, tagadó válaszának épenséggel nem adván okát.

Aztán a különféle feltalálók serege jelentkezett nála, hogy a léghajó kormányzására való rendszerüket ajánlgassák, de ő nem fogadott el semmit és ha azt kérdezték tőle, ő maga talált-e fel valamit ez irányban, makacs módon megtagadta a határozott nyilatkozatot és még buzgóbban foglalkozott utazása előkészületeivel, mint valaha.



HARMADIK FEJEZET.

A doktor barátja. - Barátságuk története. - Dick Kennedy Londonban. - Váratlan, de semmikép sem megnyugtató inditvány. - A nagyon kevéssé vigasztalólag hangzó közmondás. - Pár szó az afrikai vértanuk névsoráról. - A léghajó előnyei. - Fergusson doktor titka.

Volt Fergusson doktornak egy barátja. Nem volt ez az ő második én-je, nem volt alter ego-ja - két tökéletesen egyenlő lény közt igaz barátság nem létezhetett volna, - de ha Dick Kennedynek és Fergusson Sámuelnek mások is voltak tulajdonságai és képességei, sőt más-más volt vérmérsékletük is, - de azért "egy sziv egy lélek" voltak ők, a mi épenséggel nem zavarta őket - sőt ellenkezőleg.

Emlitett Dick Kennedy skót ember volt a szó teljes értelmében; nyilt jellemü, elszánt és makacs természetü. Leith nevü kis városban lakott, Edinburg mellett, jó mértföldnyire az "ócska füstös fészektől." Gyakran halászott, de mindig és mindenütt, testtel és lélekkel, a vadászatot üzte; és ezen épenséggel nem lehet csodálkozni, mert ő Caledonia szülötte volt, a ki megszokta azt, hogy a felföld hegyei közt barangoljon. Kitünő karabélylövő hirében állt és azt beszélték róla, hogy golyója, ha azt egy kés pengéjére lövi, nemcsak keresztülvágta, de ily módon oly két egyenlő részre is osztotta, hogy mérlegelésnél épenséggel nem volt sulyukban különbség.

Kennedy arczkifejezése élénken emlékeztetett Glendining Halbertére, a mint azt Walter Scott a "kolostorban" jellemezte; bár kecses és ügyes, de azért herkulesi testi erővel volt megáldva; arcza napbarnitott, szemei élénken feketék, merészsége természetes és határozott, egy szóval: jóság és megbizhatóság rejlett a skót egész lényében, mely már előre is megnyert mindenkit az ő számára.

Ez a két barát Indiában ismerkedett meg egymással, a mikor egy és ugyanazon ezrednél szolgáltak, mig Dick a tigris- és elefánt-vadászaton mulatott, Sámuel növényeket és rovarokat gyüjtött. Mindegyikük fényes sikerekkel dicsekedhetett a maga körében és a doktornak akárhány oly növény került a kezeibe, mely egy pár elefántagyar értékével ért fel.

A két fiatal embernek soha sem nyilt alkalma, hogy egymás életét megmentse, vagy hogy egyéb szivességeket tegyenek egymásnak; ép ezért tiszta, zavartalan barátság is volt köztük. A sors gyakran elválasztotta egymástól, de rokonszenvük mindannyiszor ujból összehozta őket.

A mióta Angolországba visszatértek, a doktor expedicziói folytán sokszor szétváltak; de mihelyt haza jött, első sorban, hivatlanul is, mindig barátjához tért be és nála töltött el néhány hetet.

Dick a multról fecsegett, Sámuel pedig terveket szőtt; az egyik előrenézett, a másik visszapillantott és ugy történt, hogy az egyiknek jellemvonása a megtestesült izgatottság, a másik a legtökéletesebb nyugalom volt.

Miután a doktor Tibetből hazajött, jóformán két esztendeig nem emlegetett ujabb felfedező utakat és Dick remélte, hogy utazási vágya és kalandok után való törekvése végre megszünt. Ez a gondolat elragadtatta őt. "Ha még oly jól tud is az emberekkel elbánni, mondá magában, előbb-utóbb rossz véget kell érnie; büntetlenül nem mehet senkisem az emberevők és a vadállatok közé." Igy hát Kennedy felkérte barátját, hogy vessen véget utazásainak, megemlitvén előtte, hogy a tudománynak már sok, az emberek hálájának pedig nagyon is tulságosan sok szolgálatot tett.

A doktor erre nem felelt; a legközelebbi időkben gondolkozóvá lett, titokban számitgatott, éjjeleit aprólékos munkákkal töltötte el, számok és számsorok felett virrasztva; sőt a legkülönösebb gépezetekkel kisérleteket is tett, melyeknél nem lehetett tudni, hogy mit jelentsenek. Az az egy azonban bizonyos volt: valami uj, nagy gondolat forrt Fergusson Sámuel agyában.

"Mi felett tünődhetett annyit?" kérdé magában Kennedy, a midőn barátja január hóban elhagyta őt, hogy Londonba térjen vissza.

Kérdésére a feleletet a "Daily Telegraph"-nak már közölt czikke adta meg.

"Szent Isten!" kiáltott fel, "hát megőrült az az ember? Afrikát léghajón beutazni! Ezen gondolkozott tehát az elmult két év alatt!"

Minden felkiáltások helyett képzeljetek magatoknak ugyanannyi, a homloknak mért ökölcsapást és akkor aztán megközelitő fogalmatok lehet arról a kitörésről, melylyel a mi derék Dickünk dult-fult ilyenkor.

A mikor vén gazdasszonya és bizalmasa, Elspeth asszony ugy vélekedett, hogy minden mysztifikáczió lehet, ő igy felelt:

"Esztelenség! Hisz csak ismerem az emberemet! Nagyon rávall, szóról-szóra! A levegőben utazni! Majd már a madarakra kezd féltékenykedni! Nem, ebből semmi sem lesz! Módját lelem, hogy megakadályozzam! Igen, ha szabad kezet engednének neki, ki állhat érte jót, hogy egy szép napon a holdvilág felé nem indul!"

Még ugyanaznap este Kennedy elkeseredetten és nagy nyugtalanság közt ült be a General Railway Static felé robogó vonat egyik kocsijába és a következő reggel Londonba érkezett.

Három negyedórával később a bérkocsi a doktor kis háza előtt, a Soho squaren állt meg vele.

Áthaladt az előcsarnokon és öt erőteljes ütéssel jelentette be magát, mit az ajtónak mért. Erre aztán Fergusson felnyitotta azt.

"Dick? kérdé a legkisebb meglepetés nélkül.

- Igen, ő maga, felelt Kennedy röviden.

- Te a téli vadászatok idején Londonban tartózkodol? Mi hozott ide?

- Egy végtelen ostobaság, melyet meg akarok akadályozni.

- Ostobaság?

- Igaz az, a mi lapban olvasható? kiáltott most Kennedy, kirántva zsebéből a Daily Telegraph illető számát és odatartva azt barátja elé.

- Ah, erről beszélsz te! Ezek az ujságok csakugyan kipletykálnak mindent! De hát ülj le kedves Dick!

- Nem, nem ülök le. Mondd meg nekem, csakugyan és igazán az a szándékod, hogy azt az utat megtedd?

- Határozottan, előkészületeim már folynak és én...

- Hol vannak előkészületeid? Ezer darabra töröm azokat! Ide velük!"

A derék skót most igazán haragra lobbant.

"Csendesülj, kedves Dick, felelt a doktor; ingerültségedet teljesen méltánylom. Haragszol, hogy uj terveimet még nem közöltem veled.

- Ezeket ő uj terveknek nevezi!

- Én ugyanis nagyon el voltam foglalva, szólt Sámuel folytatólag; az utóbbi időkben igen sok dolgom volt. Daczára annak azonban, nem utaztam volna el a nélkül, hogy neked ne irjak...

- Ah, bánom is én azt...

- Mert az volt a szándékom, hogy magammal vigyelek.

A skót olyat ugrott hirtelen, hogy még egy kecskebaknak is becsületére vált volna.

"Ah! vagy ugy! mondá; te azon vagy tehát, hogy mindkettőnket a bolondok házába juttass!

- Biztosan számitottam rád, kedves Dick és sok más ajánlkozó kizárásával téged választottalak utitársammá."

Kennedy megmerevedett a meglepetéstől.

"Ha tiz perczig meghallgatsz, köszönettel fogsz érte tartozni, szólt a doktor tovább.

"Csakugyan komolyan beszélsz?

- Feltétlenül.

- És ha nem akarlak elkisérni?

- Azt nem fogod tenni.

- De ha mégis vonakodom?

- Ugy egyedül utazom.

- Üljünk le, szólt a vadász és beszéljünk higgadtan. Attól a percztől kezdve, a mint tudom, hogy nem tréfálsz, a dolog mindenesetre megérdemli, hogy megbeszéljük.

- Ha nincs ellenedre, a mellett reggelizhetünk is, kedves Dick".

A két barát leült, egymással szembe, egy kis asztal mellé, melyen jobbról nagy halmaz vajaskenyér, balról egy óriási téás üst állt.

"Kedves Sámuel, a te terved valósággal őrült; végrehajtására gondolni sem lehet, egy szóval lehetetlen!

- Azt majd csak akkor fogjuk pontosan tudni, ha megkisértettük.

- De ép azt a kisérletet nem kell megtenni.

- És miért nem? ha kérdeznem szabad.

- Gondolj csak a veszélyekre, a sokféle akadályokra.

- Az akadályok, szólt Fergusson szerfelett komolyan, azért vannak, hogy legyőzzük azokat és a mi a veszélyeket illeti - ki kérkedhetik azzal, hogy kitérhet előlük? Az életben minden veszélyes. A legnagyobb szerencsétlenség érhet valakit, a mikor az asztalhoz ül, avagy kalapját felteszi. Egyébként megjegyzendő, hogy mindaz, a mi már történt, ujra meg fog történni és hogy a jövő csak távolabb eső jelen.

- Ismerem nézetedet, szólt közbe Kennedy, vállait felvonva, te fatalista vagy!

- Igen, de a szó legszebb értelmében. Ne foglalkozzunk tehát azzal, a mit a sors esetleg fenntartott számunkra, de inkább a jó angol közmondást tartsuk szem előtt: a ki akasztófára született, sohasem fog vizbe fulni.

Erre mitsem lehetett felelni, de azért Kennedy mégis egész tömeg közelfekvő okot hozott fel a czélbavett vállalkozás ellen, melyek részletesebb elmondása unalmassá válnék.

"De ha már ez az afrikai utazás mindenkép életboldogságod főfeltételét képezi, szólt egy órai élénk vitatkozás után, miért nem akarod ugyanazon ösvényeket járni, melyeket már előtted jártak a közönséges halandók?

- Miért? kiáltott a doktor nekihevülve; mert eddigelé még minden kisérlet meghiusult! Mert Mungo Parknak a Niger mellett történt meggyilkoltatása óta, Vogelnek Wadaiban történt eltünéséig, Qudney és Clapperton halála óta Murmur- és Sakatuban, a franczia Maizanig, kit darabokba vagdaltak, - Laing őrnagytól, ki a tuaregek keze által lelte halálát, a hamburgi Roscher meggyilkolásáig 1860-ban, számos áldozattal szaporodott az afrikai vértanuk jegyzéke! Mert teljesen lehetetlen, hogy valaki az elemekkel, az éhséggel, a szomjusággal, a lázzal, a vadállatokkal és a még vadabb néptörzsekkel megküzdhessen! Mert azt, a mit egy módon nem lehet elérni, más módon kell megkisérteni és végül, mert ott, hol egyenesen nem lehet keresztülmenni, mellette vagy felette kell elmenni.

- Hisz ha csak arról lenne szó, hogy felette elmenjünk! szólt Kennedy; de hisz te felette el akarsz repülni!

- Nos, érvelt a doktor a legnagyobb higgadtsággal, mitől féljek? A mint azt elképzelheted, ugy intézkedtem, hogy léghajómon a leeséstől nem kell tartani. De ha az, minden elővigyázat daczára mégis cserben hagyna engem, a földre érve, mégis csak egyforma viszonyok közt lennék a többi felfedező utazókkal; az én léghajóm azonban jónak fog bizonyulni; megbizhatunk benne, számithatunk rá.

- Sőt ellenkezőleg, nem szabad számitanunk.

- Dehogy is nem, kedves Dick; mindaddig nem szándékozom megválni léghajómtól, mig nem értem Afrika nyugati partjára. Ezzel a gömbbel minden lehetséges; nélküle pedig megint áldozatául esnénk az ilyen expedicziók veszélyeinek és természetes akadályainak. Vele ép ugy daczolhatok a meleggel, az áramlatokkal és viharokkal, mint a Számummal és az egészségtelen éghajlattal; sem a vad állatok, sem az emberek nem árthatnak nekem. Ha nagyon melegem van, felszállok; ha fázom, lejebb bocsájtkozom. A hegy felett elrepülök, az örvényen át ellebegek; átrepülök a folyókon és áramlatokon mint a madár és ha vihar tör ki, akkor föléje emelkedem és fentről uralom. Előre haladok, anélkül, hogy elfáradnék és megállok, anélkül, hogy nyugalomra lenne szükségem! Átlebegek a városokon és az orkán gyorsaságával majd magasan fenn szállok a levegőben, majd csak száz lábnyira a föld szine felett; és szemeim előtt feltárul Afrika térképe a világ nagy atlaszában!"

A derék Kennedy bizonyos meghatottságot kezdett érezni és mégis szédülés fogta el a szemei előtt feltáruló kép láttára. Sámuelt a csodálat és aggodalom vegyes érzelmével nézte; már a világürben látta magát repülni.

"Mindezek után, kedves Sámuelem, szólt végre, megtaláltad-e az eszközt, a melylyel a léghajót kormányozhatod?

- Nem! Ez lehetetlenség.

- De hiszen akkor ugy utazol...

- A hova a sorsnak tetszik, de mindenesetre keletről nyugatnak, mert a paszát szeleket akarom felhasználni, melyeknek állandó irányuk van.

- Óh, persze! szólt Kennedy gondolkozva; a paszát szelek... persze... Szükség esetén... Mindenesetre lehetséges volna...

- Lehetséges volna? nem, derék barátom, ez már bizonyos. Az angol kormány szállitó hajót bocsájtott rendelkezésemre és az már befejezett tény, hogy megérkezésemnek előre látható idejében, három vagy négy hajó szállingózik majd a nyugati part mentén. Legkésőbb három hó mulva Zanzibarban leszek, hogy a léghajó megtöltését eszközöljem és onnan szállunk majd fel a légbe...

- Mi! kiáltott Dick.

- Ha még van kifogásod, hát szólj, Kennedy barátom.

- Nem egy, de ezer kifogásom van! de mondd meg csak a többi között: ha megtekinteni szándékozol a földet és kényed-kedved szerint akarsz felemelkedni és leszállani, ezt nem teheted anélkül, hogy gázodból el ne veszits. Már ez a körülmény is meggátolta eddig a hosszu utazásokat léghajón.

- Kedves Dickem, csak azt az egyet mondom neked, egyetlen parányt, egyetlen csepp gázt sem fogok elveszteni.

- És mégis tetszésed szerint akarsz felszállani és lebocsájtkozni? Hogy akarod ezt létrehozni?

- Ez az én titkom, Dick barátom. Csak légy bizalommal irántam és az én jelszavam legyen a tied is: "Excelsior!"

Jól van tehát: "Excelsior!" felelt a vadász, ki egyetlen szót sem értett latinul.

Szilárdan el volt tökélve, hogy minden lehető eszközzel ellene lesz a doktor elutazásának, egyelőre azonban azt szinlelte, mintha csatlakoznék a doktor nézetéhez. Megelégedett azzal, hogy megfigyelte barátját, ki most hozzáfogott, hogy felügyeljen az utazásához szükséges előkészületekre.



NEGYEDIK FEJEZET.

Felfedező utazások Afrikában. - Barth, Richardson, Overweg, Werne, Brun-Rolle, Peney, Andrea Debono, Miani, Guillaume Lejean, Bruce, Krapf és Rebmann, Maizan. Roser, Burton és Speke.

A légvonalat, melyen Fergusson doktor haladni akart, nem választották találomra. Utazásának kezdőpontjára vonatkozólag mély tanulmányokat tett meg és érett megfontolás után elhatározta, hogy Zanzibár szigetéről száll fel. Ez Afrika keleti partjain fekszik, a déli szélesség 6° foka alatt, azaz közel négyszázharmincz földrajzi mérföldnyire az egyenlitőtől. Innen indult el az imént az utolsó expediczió, melyek a nagy tengereken keresztül küldettek a Nilus forrásainak felfedezésére.

Ideje lenne most már, hogy közelebbről megvilágitsuk itt a felfedezési utakat, melyeket Fergusson doktor egymással összekötni szándékozik. A legfőbb két expediczió volt a Barth doktoré 1849-ben, Burton és Speke hadnagyoké 1858-ban.

Barth doktor, ki Hamburgban született, engedélyt nyert a maga és földije, Overweg számára, hogy elkisérhesse az angol Richardson expediczióját, ki Sudanba volt egy küldetéssel megbizva. Ez a terjedelmes föld az éjszaki szélesség 15 és 10° foka alatt fekszik, azaz, ha oda el akarunk jutni, ezerötszáz mérföldnyire kell behatolnunk Afrika belsejébe.

Mindaddig e földterületeket csak Denham, Clapperton és Qudney leirásából ismerték, 1822-től 1824-ig. Richardson, Barth és Overweg, buzgalmukban, hogy a felfedezéseket továbbra is kiterjesszék, Tunisba és Tripolisba kerültek, ép ugy, mint elődeik és Mursukig hatolnak, Fezzau fővárosáig.

Azután letérnek az egyenes utról és a tuaregek vezetése alatt nyugotnak fordulnak Ghât irányába és nagyon sok nehézséggel kell megküzdeniök. Karavánjuk, számos fosztogatás, fegyveres kezekkel történt támadások után és ezerféle zaklatás után októberben megérkezik az asbeni nagy oázishoz. Barth doktor itt megválik társaitól, hogy kirándulást tegyen Agadas városába és azután ujból az expediczióhoz csatlakozik, mely deczember 12-én tovább halad. Damerghu tartományban a három utazó elválik egymástól és Barth a Kanoba vezető utra tér, hova hosszas, türelmes kitartás és jelentékeny pénzáldozatok árán végre megérkezik.

Daczára annak, hogy heves lázban szenved, márczius 7-én egyetlen szolga kiséretében elhagyja a várost. Utazásának főczélja, hogy kifürkészsze a Tsad-tavat, a melytől eddig még háromszázötven mértföldnyire van. Keletnek indul hát előre és eléri Közép-Afrika nagy birodalmának valódi központját, Suricolo városát Bornuban. Itt értesül Richardson haláláról, kit megöltek a fáradalmak és nélkülözések. Barth folytatja utazását és három hét multán, április 14-én, Tripolisból való elutazása után egy évre és tizennégy napra, megérkezik Ngornu városába.

1851, márczius 29-én ismét utban látjuk őt Overweggel, hogy Adamauba, a tó déli felén levő királyságba ellátogasson; elérkezik Jola városig, az éjszaki szélesség 9° foka alatt: ez volt a legvégső déli határ, melyet a merész utazó elért.

Augusztus havában visszatért Kukába, keresztül utazza ezután Mandarát, Barghimit, Kanem-et és a legvégső keleti határon eléri Masena városát, a nyugoti hosszuság 17°20' foka alatt.[1]

Overweg halála után, ki utolsó kisérője volt, 1852, november 25-én nyugatra fordul, meglátogatja Sockotot, áthalad a Nigeren és végre megérkezik Timbuctuba, hol a legrosszabb bánásmódban és nagy nyomorban, nyolcz hónapig kell epednie a seik kinzásai alatt. De a keresztény jelenlétét nem akarják tovább tűrni a városban; a fullane-ok ostrommal fenyegetődznek. A doktor tehát 1854, márczius 17-én elhagyja Timbuctut, a határra menekül, hol harminczhárom napig a legnagyobb elhagyatottságban kénytelen megmaradni: novemberben visszatér Kanoba és ismét elmegy Kukába, hol négy havi pihenés után tovább halad a Denham uton. 1855, augusztus végével viszontlátja Tripoliszt és mint az egyetlen, ki az expeditióból életben maradt, szeptember 6-án megjelenik Londonban.

Ez volt Barth merész utazása, melyre vonatkozólag Fergusson gondosan megjegyezte magának, hogy ez az éjszaki szélesség 4° és a nyugati hosszuság 17° fokán nem jutott tul.

Képzeljük most el, mit végeztek Burton és Speke hadnagyok Kelet-Afrikában.

A különféle expedicziók, melyek a Niluson felfelé haladtak, sohasem juthattak el a folyam titokteljes forrásáig. Werne Ferdinánd német orvos előadásai szerint, az 1840-ben Mohamed-Ali védnöksége alatt kezdeményezett expediczió Gondokoroban, az éjszaki párhuzamos kör 4 és 5° foka alatt állott meg.

1855-ben, Brun-Rollett, ki Savoyában született (éjszaki Sudanban Sardinia consuljává lett kinevezve, hogy Vandeyt helyettesitse, ki ott lelte halálát) Chartumból indult ki, gummival és elefántcsonttal kereskedve elért Beleniáig, egészen a 4° fokon tul és innen betegen tért vissza Chartumba, hol 1857-ben meghalt.

Sem Peney doktor, az egyiptusi közegészségügy feje, ki egy kis gőzhajón lejebb ért egy fokkal Gondokoro alá és visszatérte után a kimerültségtől meghalt Chartumban, - sem a velenczei Miani, ki megkerülve a Gondokoro alatt levő vizeséseket, elérte a második párhuzamos kört, - sem Andrea Debono, a máltai kereskedő ki még tovább folytatta vizsgálatait a Niluson, nem tudtak tuljutni az eddig még át nem haladott határon.

1859-ben, a franczia kormány megbizásából Lejean Vilmos ur a Vörös tengeren keresztül haladt Chartumba és huszonegy hajóslegénynyel és husz katonával hajóra ült a Niluson, de nem tudott Gondokoronál tovább jutni és a legnagyobb veszélyekkel kellett megküzdenie a lázadó négercsapatok ellenében. A D'Escayrac Lauture által vezetett expeditió, szintén hiába igyekezett, hogy eljusson a hirhedt forrásokig.

De e végzetes czél előtt az utazók mind megállottak; Nero kiküldöttei régente elértek a 9. szélességi fokig; tizennyolcz évszázad mulva tehát csak 5 vagy 7 fokkal, azaz, háromszáz - háromszázhatvan földrajzi mértfölddel jutottak csak előbbre.

Több utazó megkisérlette, hogy elérjen a Nilus forrásához, a mennyiben Afrika keleti partjának bizonyos pontjáról indultak utnak.

Az 1768. és 1772. közti időben a skót Brac Massauahból, Abiszinia kikötőjéből indult el, bejárta Tigret, meglátogatta az axumi romokat, tévesen abban a hiszemben volt, hogy megtalálta a Nilus forrásait és semmiféle emlitésreméltó eseményt nem hozott magával utjából.

1844-ben Kraft doktor, az anglicanus egyház hittéritője, gyarmatot alapitott Mombasban, Zanzibár partjain és Rebmann pap társaságában, háromszáz mérföldnyi távolságban a parttól két hegyet fedezett fel, a Kilimandsarót és a Keniát, melyeket Heuglin és Thomton urak nemrég megmásztak.

1845-ben a franczia Maizan Bagamayoban, szemben Zanzibárral partra szállott és elért Dejela-Mhorába, hol egy törzsfőnök a legkegyetlenebb kinzások között végeztette ki.

Az 1859. év augusztusában, Roser, a fiatal hamburgi utazó, ki arábiai kereskedő karavánnal indult utnak, elért a Niassa tóig, hol álmában megölték.

1857-ben végre, Burton és Speke hadnagyok, kik mindketten a bengaliai sereg tisztjei voltak, a londoni földrajzi társaság által küldettek ki, hogy a nagy beltengereket kifürkészszék, junius 17-én elhagyták Zanzibárt és egyenesen nyugat felé haladtak.

Négy havi, hallatlan szenvedések után, málháiktól megfosztva, a teherhordók nélkül, kik a bennszülötteknek áldozatául estek, Kasehbe, a kereskedők és karavánok központi gyülőhelyére értek, ott voltak a Holdföld kellő közepén és becses tapasztalatokat gyüjtöttek e terület erkölcseire és szokásaira, a kormány- és vallásra, valamint Faunája és Flórájára vonatkozólag; azután a nagy beltengerek elseje, a Tanganyka felé eveztek, mely a déli szélesség 3 és 8° foka alatt fekszik; oda 1858. február 14-én érkeztek meg és meglátogatták a különböző, jobbára kannibál néptörzseket, melyek partjait lakták. Május 26-án visszaindultak és junius 20-án ismét Kasehba vonultak be. Ott, a kimerültség folytán megbetegedett Burtonnak több hónapon át feküdnie kellett; azalatt Speke háromszáz mérföldet meghaladó kirándulást tett északnak, az Ukerewe-tó felé, melyet augusztus 3-án pillantott meg, mindamellett csak elejét lehetett megszemlélnie a szélesség 2°31' foka alatt.

Augusztus 25-én visszatért Kasehba és Burtonnal együtt ismét Zanzibár felé indult, hová a következő év márczius havában ujra megérkeztek. A merész két utazó most ismét hazament Angliába és a londoni földrajzi társaság az évi dijat itélte nekik oda.

Fergusson doktor nyomatékkal megjegyezte, hogy sem a déli szélesség 2-ik, sem a keleti hosszuság 29-ik fokát át nem lépték.

Az volt tehát a feladat, hogy Burton és Speke felfedező utazásai Barth doktoréval hozassanak kapcsolatba, e czélból pedig, tizenkét fokot tulhaladó földterületet kellett bejárni.



ÖTÖDIK FEJEZET.

Kennedy álmai. - Névelők és névmások a többes számban. - Dick ráfogásai. - Séta Afrika térképén. - Mi marad a körző két hegye közt. - Jelenlegi expedicziók. - Speke és Grant. - Krapf, Decken, Heuglin.

Fergusson doktor nagyban siettetté az utazás előkészületeit és ő maga intézte léghajója épitését, melyről különben a legmélyebben hallgatott. Már huzamosabb idő óta foglalkozott az arab nyelv és a Mandingok különféle tájszólásainak tanulmányozásával és kitünő nyelvérzéke folytán, rohamosan haladt e tekintetben.

Ezalatt barátja, a vadász, nem hagyta el; oly aggódva őrködött mellette, mintha attól félne, hogy a doktor, előzetes bejelentés nélkül, egyszerre csak a levegőbe száll. Hogy veszélyes tervétől eltéritse, a legnyomósabb érvekkel állt eléje, de ezek nem győzték meg Fergusson Sámuelt; kért, könyörgött, esedezett, rimánkodott, de a doktort mindez nem hatotta meg. Dick észrevette, hogy barátja ugyszólván ujjai közül csúszik ki.

A szegény skót valóban sajnálatraméltó volt; a rémület érzete nélkül már az azurkék égboltozatra sem nézhetett fel; álmában, szédülést érzett és minden éjjel ugy tetszett neki, mintha mérhetetlen magasságból buknék le hirtelen.

Meg kell még jegyeznünk, hogy e borzasztó rohamok és lidércznyomások folytán egyszer-kétszer az ágyból is kiesett, mire aztán a következő reggel első dolga volt az, hogy Fergussonnak megmutatta a fején támadt zúzódásokat.

"És mégis, mondá, "gondold meg - csak három láb magas és ilyen zúzódás! Most fontold meg kérlek - -! Ez a bánatos czélzás azonban mi hatással sem volt a doktorra.

- Nem fogunk leesni, felelt röviden.

- De mégis megtörténhetnék...

- Mondom, hogy nem fogunk leesni!"

Ily határozott felelet után Kennedynek hallgatnia kellett. A mi a jó Dicket különösen nyugtalanitotta és ingerelte, az a körülmény volt, hogy Fergusson egy idő óta hallatlan módon visszaélt a névmások többes számának első személyével:

"Mi ekkor és ekkor készen leszünk... mi akkor és akkor elutazunk..., mi igy és ugy fogunk eljárni..." mondá minden alkalommal. És ép igy tett a birtokos névmással az egyes és többes számban:

"A mi léghajónk..., a mi gömbünk..., a mi felfedezési utazásunk..., a mi felfedezéseink..., a mi emelkedéseink... és a szegény skótnak a háta is borsódzott, bár szentül eltökélte magában, hogy nem utazik.

De nem akart nagyon ellenkezni barátjával és megvalljuk még azt is, hogy egész titokban az utazáshoz alkalmas ruhát küldetett magának Edinburgból.

Egy napon, midőn végre leereszkedett annyira, hogy bevallja, hogy ha a szerencse kedvez, a siker koczkája ugy áll a vállalathoz, mint egy az ezerhez, végre ugy tett, mintha alkalmazkodnék a doktor óhajaihoz; de hogy az utazást még jobban elodázza, egész sorát kezdte a legválogatottabb kifogásoknak.

Azt kezdte most tárgyalni, tényleg hasznos és alkalmas-e ez az expediczió, tényleg szükséges a Nilus forrásainak felfedezése?... mondhatják-e majd magukban, hogy az emberiség boldogságáért működtek?... Hogy boldogabbak lesznek-e Afrika néptörzsei, ha alkalmat nyujtanak nekik a művelődésre?...

Hogy teljesen biztosak-e abban, hogy nem találnak-e ott nagyobb műveltségre, mint itt Európában?... Talán igen. - És nem várnának-e még az expediczióval?... Egykor bizonyára sokkal praktikusabb és kevésbé életveszélyes módon fogják beutazni Afrikát... Ki tudja, nem áll-e be ez az eset egy hónap vagy egy fél év mulva; egy év letelte előtt, kétségkivül érkezik majd oda valami afrikai utazó...

E czélzások olyan hatást szültek, a minőt nem szándékoztak szülni; a doktor magán kivül volt a türelmetlenségtől.

"Te szerencsétlen Dick, te álbarát, igazán azt akarnád, hogy ilyen dicsőség mást érjen? Meghazudtoljam egész multamat? Vissza riadjak az akadályoktól, melyek nem valódi akadályok? Gyáva habozással fizessek az angol kormánynak és a londoni királyi földrajzi társaságnak, mindazért, a mit értem tett?

- De..., szólt Kennedy ujból; ugy látszik, hogy különös előszeretettel viseltetett e szócska iránt.

- De, szólt a doktor folytatólag, nem tudod te azt, hogy utazásomnak versenyeznie kell a most kezdődő vállalatokkal? Hogy uj utazók készülnek felfedező utra Közép-Afrikába?

- De...

- Hallgass meg jól, Dick és vess egy pillantást erre a térképre.

Dick belenyugodott sorsába és ugy tett, amint barátja kivánta.

- Kövesd a Nilus menetét, szólt Fergusson és utazzál Gondokoroba.

Kennedy elgondolta magában, milyen könnyü ez az utazás a... térképen.

- Fogd e körzőnek egyik végét, szólt a doktor és illeszd erre a városra, melyen túl még a legmerészebbek sem jutottak. Most keresd a parton Zanzibar szigetet a déli szélesség 6° foka alatt. Kövesd most ezt a párhuzamos kört Kaseh-ig, menj végig a 33 hosszusági fokon egészen az Ukerewe-tó kezdetéig, addig a helyig, a hová Speke hadnagy eljutott.

- Szerencsésen czélhoz értem! Még egy kicsit messzibre is, majd beleestem a tóba!

- Nos, most már tudod? ugy-e, mit remélhetünk jogosan a parti lakosokról adott leirások után?

- Sejtelmem sincs róla.

- Hogy ez a tó, melynek alsó vége a szélesség 2°30' foka alatt fekszik, - egyidejüleg, két és fél foknyira terjed az egyenlitőn túl.

- Igazán?

- Ez éjszaki végéből azonban egy viz ered, melynek a Nilussal kell egyesülnie, ha ez ugyan nem maga a Nilus.

- Ez csodálatos dolog volna.

- Most helyezd körződnek másik hegyét az Ukerewe tónak erre a végére. Hány fokot számlálsz a két vég között?

- Alig két fokot.

- És tudod-e Dick, hogy ez hány mérföld?

- Nem tudnám megmondani.

- Alig százhusz mérföld, ez annyi mint semmi.

- Annyi mint semmi, Sámuel?

- Tudod-e, hogy most mi történik?

- Nem, szavamra mondom!

- Nos, halld tehát. A földrajzi társaság nagyon fontosnak ismerte el a Speke által felfedezett tó kikutatását. Védnöksége alatt Speke hadnagy, most kapitány, egyesült az indus hadsereg kapitányával, Szant urral, élére álltak egy sok tagból álló pompásan felszerelt expedicziónak és most az a feladatuk, hogy áthaladjanak a tavon és azután térjenek vissza Gondokoroba; ötezer fontot meghaladó segélyt szavaztak meg nekik és Capland kormányzója hottentotta katonákat bocsájt rendelkezésükre. 1869-ben, október végével indultak el Zanzibárból. Ezalatt John Petherik nevü angol, a királyné ő felségének chartumi konzulja, a Foreign-Officetől közel hétszáz fontot kapott, hogy gőzhajót szereljen fel Chartumban, lássa el elegendő élelemmel és menjen el Gondokoroba, ott majd bevárja Speke kapitány karavánját és ujra ellátja őket élelemmel.

- Finomul van kieszelve, szólt Kennedy.

- Láthatod tehát, hogy sietnünk kell, ha részt akarunk venni ezekben a felfedező munkálatokban. És ez, a mit eddig elmondtam neked, még nem minden; mig biztos léptekkel haladnak a Nilus forrásainak felfedezésére, más utasok merészen behatolnak Afrika szivébe.

- Gyalog, szólt Kennedy közbe.

- Igenis, gyalog, felelt a doktor, a nélkül, hogy meg akarta volna érteni a czélzást. Krapf doktor, nyugaton, a Dschob folyón szándékozik az egyenlitő alatt előrejutni; és Decken báró elhagyta Monbast, megvizsgálta a Kenian és Kilimandsaro hegyeket és most Közép-Afrika felé halad.

- Mindig gyalog?

- Mindig gyalog, vagy öszvéreken.

- Én előttem ez majd mindegy, szólt Kennedy.

- Végre, Heuglin ur, a chartumi osztrák alkonzul, nagyon jelentékeny expedicziót szervezett, melynek első czélja, hogy felkeresse Vogel utazót, kit 1853-ban elküldtek Szudánba, hogy részt vegyen Barth doktor munkálataiban, s 1856-ban azzal az elhatározással hagyta el Bormit, hogy kikutatja a Tsad-tó és Darfur között lévő ismeretlen földet, ez idő óta azonban nem került elő. A levelek, melyek 1860. juniusban Alexandriába érkeztek, azt az értesitést hozták, hogy Wadai király parancsára megöletett; de Hartmann doktor levelei, melyeket az utazó atyjához intézett, arról értesitenek bennünket, hogy egy bormi fellah elbeszélései szerint, Vogelt csak fogva tartják Waraban, nincs tehát még veszve minden remény, hogy ujból feltalálhassák. A Szász-Coburg-Gothai uralkodó herczeg elnöklete alatt egylet alakult (Petermann barátom titkára ez egyletnek) és országos gyüjtés utján fedezték az expediczió költségeit, melyhez nagyon sok tudós csatlakozott. Heuglin ur junius havában indult utnak Massauahból és mig Vogel nyomait követi, egyidejüleg az a feladat terheli, hogy kutasson ki minden, a Nilus és a Tsad-tó között levő szárazföldet, azaz egyesitse Speke kapitány utazását a Barth doktoréval. És ha ez megtörtént, egészen bejárták Afrikát keletről nyugatra.[2]

- Hisz ez pompás, szólt a skócziai, ha ott lenn minden oly szépen el van intézve, ugy nekünk már nincs ott mit keresnünk."

Fergusson doktor nem felelt, csak megvetőleg vonta fel vállait.



HATODIK FEJEZET.

Párját ritkitó inas. - Ő megpillantja Jupiter bolygóit. - Dick és Joe vitorlája. - Kétely és bizalom. - A mérés. - Joe. - Wellington. - Ő egy fél koronát kap.

Fergusson doktornak egy páratlanul buzgó inasa volt, ki a Joe névre hallgatott; kitünő természet, ki testtel, lélekkel szolgálta urát. Még parancsát is helyes értelemmel szokta teljesiteni, még mielőtt ura kifejezte volna azokat és sohasem duzzogott, sohasem haragudott, hanem mindig jó kedvében volt, jobb inast már kivánni sem lehetett volna.

A mi lételének részleteit illeti, Fergusson teljesen megbizhatott benne. Valóban, kitünő, derék Joe volt! olyan inas, ki megrendeli az ebédet, ki magáévá tette ura izlését, ki becsomagolja a bőröndöt és nem felejti ki sem a harisnyákat sem az ingeket, ki kezében tartja ura kulcsait és titkait, anélkül, hogy valaha visszaélne velük.

De milyen férfiu is volt a doktor a mi derék Joenk szemeiben! milyen tisztelettel és bizalommal fogadta el ura tanácsait! Ha Fergusson mondott valamit, ez ellen már csak balga szólhatott! Minden helyes volt, a mit Fergusson gondolt, minden okos volt, a mit mondott, a mihez hozzá fogott, minden lehetséges volt és minden csodálatra méltó volt, a mit befejezett. Joet darabokba lehetett volna vágni, olyan eljárás, melyet minden esetre csak a legnagyobb ellenkezéssel vittek volna véghez - véleményét a doktor, ura felől, sohasem változtatta volna meg.

A mikor tehát Fergusson kifejtette abbeli tervét, hogy Afrikát a levegőben akarja átutazni, ez Joera nézve befejezett tény volt; attól a percztől fogva, hogy ura ezt a vállalatot elhatározta, akadály nem létezett többé és hogy ő, a hű inas, elkiséri-e urát, az rá nézve legkisebb kétséget sem szenvedett, bár erről még sohasem volt szó.

Neki jutott különben osztályrészeül, hogy gondosságával és csodálatos ügyességével, a legnagyobb szolgálatokat tegye urának. Ha az állatkertben tornamesterre lett volna szükség majmok részére, ő lett volna erre a czélra az igazi mester; mert ugrálni, mászni, repülni és más ezer lehetetlen művészetet végbevinni, rá nézve kicsiség volt.

Ha az expeditiónál Fergusson volt a fej és Kennedy a kar, ugy Joe a keze lesz annak. Már több utra is elkisérte urát és birtokában volt némi felületes ismereteknek, melyeket a maga módja szerint lassan-lassan elsajátitott; de legfőbb erejét képezte a remek életbölcselet, a kellemes optimismus; mindent könnyünek, következetesnek, természetesnek tartott és a szitkozódás vagy panaszkodás szükségét még hirből is alig ismerte.

Más, nagybecsü tulajdonai között, még meg volt az az adománya is, hogy kitünő szemmel, majdnem csodálatos messzelátással birt; osztozott Moestlinnek, Kepler tanitójának abban a különös képességében, hogy fegyverzetlen szemmel meg tudta különböztetni Jupiter bolygóit és a Plejadok csoportjában tizennégy csillagot tudott számlálni, melyek közül az utóbbiak a kilenczedik helyet foglalják el nagyság tekintetében. De azért ő nem volt büszke vagy gőgös; sőt ellenkezőleg! már messziről köszönt és kellő alkalommal nagyon jó hasznát tudta venni szemeinek.

A nagy bizalom mellett, melyet Joe a doktorba helyezett, nem szabad csodálkoznunk a folytonos veszekedéseken, melyek, természetesen szem előtt tartva a kellő tiszteletet, Kennedy és a méltó inas között folytak. Az egyik kételkedett, a másik hitt; az egyik a tisztán látó okosságot, a másik a vak bizalmat képviselte; de a doktor képezte a középutat a kétség és bizalom között, a mivel azt akarom kifejezni, hogy sem az egyik, sem a másik által nem befolyásoltatta magát.

"Nos, Kennedy ur?" szólt Joe egy szép napon.

- Mit akarsz, derék fiam?

- Most közeledik a pillanat; nekem ugy tetszik, mintha legközelebb a holdba indulnánk.

- Ez alatt természetesen a Holdföldet érted; bár nem fekszik olyan messzeségben, de azért légy nyugodt, a veszély még mindig elég nagy.

- A veszély? veszélyről szó sem lehet oly férfiunál, mint Fergusson doktor.

- Nem akarlak megfosztani boldog ámulatodtól, kedves Joem, de a mire ő most vállalkozni szándékozik, egész egyszerüen bolondnak való dolog. Különben, ez az utazás semmikép sem fog létesülni.

- Nem fog létesülni? Akkor hát ön nem látta a léghajót, melyet Boroughban[3], Mittchel ur mühelyében készitenek?

- Résen leszek, hogy ne is lássam.

- Akkor ön igazán szép látványtól fosztja meg magát Kennedy ur, remek egy épület! és milyen szép alakja van, a kecses csolnak! Mily jól érezzük majd magunkat benne!

- Te egészen komolyan gondolsz tehát arra, hogy uradat elkiséred?

- Az természetes! kétséget sem szenved! szólt Joe. Elkisérem én, a hova ő akarja. Még csak az kellene! Hagyjam talán egyedül utazni, mikor már az egész világot beutaztam vele! Ki segitene neki, a mikor kifárad, ki nyujtana neki erős kezet, ha egy örvényen akar keresztül ugrani? Ki ápolja, ha beteg találna lenni? Nem, Dick ur, Joe mindig ott lesz a helyén!

- Derék fiu, szólt a skót.

- Különben jöjjön velünk, Kennedy ur, szólt Joe.

- Természetes, hogy elkisérlek benneteket, szólt Kennedy, hogy Sámuelt még az utolsó perczben lebeszéljem ily balga dolgok kiviteléről. Még Zanzibarba is elkisérem, hogy megtegyem a mi tőlem telik, csakhogy ez az ostoba terv ne létesüljön.

- Tisztelet, becsület, Kennedy ur, de ön még csak egy hajszálnyira sem fogja eltériteni uramat tervétől. Az én uram nem olyan hebehurgya, mint ön gondolja. Ha ő valamit kezdeményez, nagyon sokáig gondolkozik a dolgon és ha már egyszer határozott, a pokol minden ördöge sem tántorithatja meg elhatározásában.

- Majd meglátjuk!

- Ne áltassa magát ilyenforma reményekkel. Különben nagyon érdekünkben van, hogy ön velünk tartson. Az oly kitünő vadásznak, mint ön, Afrika remek föld. Nem lesz oka, hogy megbánja utazását.

- Nem is fogom megbánni, különösen, ha ezt a keményfejü Sámuelt meggyőznöm sikerül és itthon marad.

- Körülbelül, szólt Joe, hisz ön tudja, hogy ma lesz a mérés.

- Miről beszélsz?

- Nos, a doktor urat, önt és engem, mindhármunkat megmérnek.

- Mint a jockeykat!

- Igenis, de ne féljen. Fogyasztó kisérleteket nem fognak önön eszközölni, ha nagyon nehéz lesz, ugy veszik majd önt, a mint van.

- Semmi szin alatt sem egyezem bele, biztositalak! szólt a skót határozottan.

- De Kennedy ur, azt hiszem, hogy gépéhez van erre szükség.

- No már csak végezzen e nélkül!

- De ha a pontos számitások hiján nem tudnánk felszállani?

- Az épen kedvemre való dolog lenne!

- Legyen elkészülve rá, Kennedy ur; uram mindjárt értünk jön majd.

- Nem megyek veletek.

- Azt csak nem teszi?

- De megteszem.

- Már tudom, szólt Joe nevetve, ön csak azért beszél igy, mert gazdám még nincs itt, de ha már majd szemtől-szembe lesz önnel és igy szól: "Dick - bocsánat e merészségemért, Kennedy ur - Dick, pontosan meg kell tudnom, mennyit nyomsz", akkor ön eljön velünk, erre fogadni mernék.

- Nem fogok elmenni veletek.

E perczben a doktor belépett dolgozószobájába, a hol a beszélgetés folyt; erősen Kennedyre nézett, ki nem nagyon jól érezhette magát, azután igy szólt:

- Dick, jer velem és te is Joe; tudnom kell, mily nehezek vagytok.

- De...

- Kalapodat fenn tarthatod. Jer.

És Kennedy is elment. Együtt mentek el Mitchel ur mühelyébe, hol már fel volt állitva a gyorsmérleg a futósulylyal. A doktornak tényleg ismernie kellett kisérőinek sulyát, hogy léghajójának egyensulyát beállithassa. Felszólitotta Dicket, lépjen a mérleg hidjára, mit ez minden ellenkezés nélkül meg is tett; de igy dörmögött magában:

"Jól van, jól! ez még semmire sem kötelez."

- Százharminczöt font, szólt a doktor és a számot beirta jegyzőkönyvébe.

- Nagyon nehéz vagyok?

- Isten ments, Kennedy ur, felelt Joe, különben én könnyü vagyok - és ez majd kiegyenliti a dolgot.

És e szókkal Joe, csupa lelkesedéssel a dolog iránt, a melyet szolgált, elfoglalta a vadász helyét, buzgalmában majdnem feldöntötte a mérleget a felszállásnál. Most imponáló állásba vetette magát, körülbelül olyanba, mint a hogy Wellington a Hyde-Park bejárata előtt Achillest utánozza és sisak nélkül is pompás alak volt.

- Százhusz font, jegyzé meg a doktor.

- He, he, mosolygott Joe önérzettel. Miért mosolygott? Valószinüleg ő maga sem tudta volna megmondani ennek okát.

- Most rajtam a sor, szólt a doktor és mindjárt feljegyzett százharminczöt fontot, mint saját személyének sulyát. Mindhárman nem nyomunk többet négyszáz fontnál.

- Ha expedicziója megkivánja, doktor ur, akkor husz fonttal megsoványodhatnám talán, ha kissé szűkebb konyhán élnék.

- Szükségtelen, fiam, felelt Fergusson. Ehetsz, a mennyit akarsz; és most fogd e fél koronát és lakmározzál kényed-kedved szerint."



HETEDIK FEJEZET.

Mértani részletek. - A léghajó hordképességének kiszámitása. - A kettős léghajó. - A burkolat. - A csolnak. - A titokteljes készülék. - Élelmi szerek. - Még egy toldalék.

Fergusson doktor már régebben foglalkozott expedicziójának közelebbi részleteivel és gondjának fő tárgyát természetesen a léghajó képezte, ez a csodálatra méltó jármű, mely hivatva volt, hogy őt a levegőn keresztül vigye.

Első sorban elhatározta, hogy a léghajót köneny gázzal tölti meg, hogy ne kelljen nagy terjedelműre csinálnia. E gáz készitése nem okoz nehézségeket, tizennégy és félszer könnyebb, mint a levegő és a legkielégitőbb eredményeket szolgáltatta a léggömbi kisérleteknél.

Nagyon pontos számitás után, a doktor arra a meggyőződésre jutott, hogy az utazáshoz nélkülözhetlen tárgyak sulya négyezer fontot tesz ki: azt kellett hát kikutatni, mily nagy a felszállitó erő, mely felemelni képes ezt a sulyt és ehhez mérten mily nagy a hordképessége.

Négyezer font sulyt képvisel negyvennégyezernyolczszáznegyvenhét köbláb[4] kiszoritott levegő, mi ugyanannyit jelent, hogy negyvennégyezernyolczszáznegyvenhét köbláb levegő körülbelül négyezer fontot nyom.

Ha a léghajót negyvennégyezernyolczszáznegyvenhét köbláb tartalommal látják el és levegő helyett könenygázzal látják el, mely tizennégy és félszer könnyebb és igy csak kétszázhetvenhat fontot nyom, megmarad az egyensulykülönbözet, mely megfelel háromezerkétszázhuszonnégy fontnyi sulynak. A különbözet a léggömbben levő gáz és a légköri levegő sulya között, adja a léghajó felszállitó erejét.

De ha a léghajóba bevezetnék az emlitett negyvennégyezernyolczszáznegyvenhét köbláb gázt, ez teljesen megtelnék; ennek azonban nem szabad megtörténnie, mert ugyanoly mértékben, mint a hogy a léghajó a kevésbé sűrű légrétegekbe száll, a beszoritott gáz arra törekszik, hogy kiterjeszkedjék és nemsokára megrepesztené a burkolatot. A léghajókat ezért rendesen csak két harmadrészben szokták megtölteni.

De a doktor elhatározta, hogy bizonyos, csakis általa ismert terv következtében, léghajóját csak félig tölti meg és miután negyvennégyezernyolczszáznegyvenhét köbláb köneny gázt kell magával vinnie, ily módon kettős horderővel látja el léghajóját.

Hosszukás alakban készitette, mely tudvalevőleg czélszerübb; vizszintes átmérője ötven, függélyes átmérője pedig hetvenöt láb volt[5]; oly gömbözetet nyert tehát, melynek tartalma kerek kilenczvenezer köblábat tett ki.

Ha Fergusson doktor két léggömböt használhatott volna, a siker még valószinübb lett volna számára; ha az egyik léghajó a levegőben szétrobbanna, a terhek kidobálása után tényleg fenntarthatja magát az ember a másik segélyével. De két léggömb kezelése nagyon nehéz, ha arról van szó, hogy egyforma emelkedő erővel birjanak.

Hosszas tünődés után Fergusson doktor, egy okos gondolat következtében két léggömb előnyeit egyesitette, a nélkül, hogy elvállalta volna azok hátrányait is; két nem egyenlő nagyságut készittetett és egymásba illesztette őket. A külső léggömb, melynek megadta a fent emlitett terjedelmet, egy kisebb, ugyanilyen alaku gömböt tartalmazott, melynek vizszintes átmérője csak negyvenöt lábat és függélyes átmérője hatvannyolcz lábat tett ki. E belső léggömb tartalma tehát csak hatvanhétezer köbláb volt; ez ott fog uszni az őt környező folyadékban; szelep nyilt egyik gömbből a másikba és igy szükség szerint a kettőt össze lehetett kötni egymással.

Ez a berendezés azt az előnyt nyujtotta, hogy, ha lebocsájtkozás czéljából gázt kell kibocsájtani, előbb a nagy gömb gázát bocsátják ki, még ha egészen kiüritenék is, a kicsi mégis érintetlen marad; a belső burkolattól aztán meg lehet szabadulni, mint egy alkalmatlan sulytól és a második léggömb, most már egyedül, nem szolgál oly annyira játékszeréül a szélnek, mint a félig üres léghajók.

Megvan még ennek az az előnye is, hogy baleseteknél, mint például, ha a külső léggömbön repedés történik, a másik teljesen érintetlen marad.

A két léggömb lyoni keresztszövésü selyemből készült, melyet guttaperchával vontak be. Ez a gummi-gyantás anyag teljesen vizáthatlan; a savak és gázok egyáltalán nem ártanak neki. A selymet a gömb felső sarkában, hol legerősebben feszült, kétszeresen alkalmazták.

Ez a burkolat határtalan ideig képes a folyadékot visszatartani. Kilencz négyszöglábja egy fél fontot nyomott. Miután azonban a külső léggömb felülete körülbelül tizenegyezerhatszáz négyszöglábat tett ki, burkolata hatszázötven fontot nyomott. A második gömb burkolata, melynek felülete kilenczezerkétszáz négyszögláb volt, csak ötszáztiz fontot nyomott; egészben tehát ezerszázhatvan font.

A kötelek, melyek a csolnakot tartják, a lehető legerősebb lenből készültek és a két szellentyü, épen ugy, mint a hajó kormánya, a legnagyobb gondosság tárgyát képezte.

A csolnak, mely köralaku volt és melynek tizenöt láb volt az átmérője, kötőfűzből készült és könnyü vasabroncscsal lett megerősitve; alsó része rugótollakkal volt ellátva, melyeknek az esetleges lökések meggátlása volt a czéljuk. Sulya, beleértve a kötelek sulyát is, nem haladta meg a kétszáznyolczvan fontot.

Ezenkivül a doktor négy szekrényt készittetett, két vonalnyi vastag bádogtól és ezeket csövekkel kötötte össze, melyek ismét csapokkal voltak ellátva. Ez által közel két hüvelyk átmérőjű kigyócsövet kötött össze egymással, mely utóbbi két nem egyenlő hosszu, egyenes vonalban végződött, melynek legnagyobbja huszonöt láb volt, mig a legrövidebb csak tizenöt láb hosszu volt.

A bádogszekrények oly módon lettek a gondolába illesztve, hogy lehetőleg csekély helyet foglaljanak el; a kigyócső, melyet csak később szándékoztak beilleszteni, külön lett elcsomagolva, szintugy egy nagyon erős, Bunsen-féle villamos telep. Ez a készülék oly okosan volt összeállitva, hogy nem nyomott többet kétszáz fontnál, beleértve még huszonöt gallon vizet is, mely egy külön szekrényben volt elhelyezve.

Az utravaló készülékek a következők voltak: két légmérő, két bussole, egy sextant, két időmérő, egy mű láthatár és egy altazimuth, hogy távoli és megközelithetlen tárgyakat közelebb hozzanak. A greenwichi csillagvizsgáló-intézet rendelkezésére állt a doktornak. Ez különben nem szándékozott természettani kisérleteket tenni, csak az iránynyal akart tisztában lenni, hogy meghatározhassa a főfolyamok, hegyek, városok fekvéseit.

Három jól kipróbált, vas horgonynyal látta el magát, valamint könnyü ellentállási képességgel biró, közel ötven láb hosszu selyem hágcsóval is.

Fergusson még élelmiszereinek sulyát is pontosan kiszámitotta, ezek a következők voltak: tea, kávé, kétszersült, sós-hus és pemmican, mi száritott husból készült és emellett, hogy nagyon csekély helyet foglal el, nagyon sok tápláló alkatrésze volt. Ital gyanánt kellő mennyiségü pálinkán kivül, két vizládát állitott fel, melyek mindegyike huszonkét gallon[6] vizet foglalt magában.

E különféle élelmiszerek elfogyasztása lassankint csökkenti majd a léghajó által hordandó sulyt, mert a léggömb egyensulya a légkörben tudvalevőleg rendkivül érzékeny.

Egy egészen jelentéktelen suly vesztesége elegendő ahhoz, hogy nagyon észrevehető változást idézzen elő a helyzetben.

A doktor nem feledkezett meg sem a sátorról, mely a gondola egy részét volt megvédendő, sem a takarókról, melyek az utazóágynemüt képezték, de még a vadász puskáiról, golyó- vagy lőporkészletéről sem.

Ime az áttekintése különféle számitásainak:

Fergusson

135

font.

Kennedy

153

"

Joe

120

"

Az első léggömb sulya

650

"

A második léggömb sulya

510

"

Csolnak és kötelek

280

"

Horgonyok, készülékek, puskák, takarók, sátor, különféle szerek

196

"

Hus, pemmieán, kétszersült, tea, kávé, pálinka

380

"

Viz

400

"

Készülék

700

"

A köneny sulya

276

"

Sulyteher

200

"

Összesen

4000

font.

Ezekre a dolgokra osztotta fel a doktor egyenkint azt a négyezer fontot, melyet magával vinni szándékozott; csak kétszáz font sulyteherre számitott "csak előre nem látott esetekre", a mint mondá, mert hála készülékének, bizva bizott, hogy nem fogja hasznát venni.



NYOLCZADIK FEJEZET.

Joe önérzete. - A Resolute parancsnoka. - Kennedy fegyvertára. - Berendezések. - A búcsúlakoma. - Az elutazás február 21-én. - A doktor tudományos ülései. - Duveyrier Livingstone. - A légutazás. - Kennedyt elhallgattatják.

Február 10-én az előkészületek már befejezésükhöz közeledtek és az egymásba illesztett gömbök teljesen elkészültek; az erős légnyomást, melyet beléjük hajtottak, kibirták és ez a próba jóságuk mellett bizonyitott, valamint az épitésükre forditott gondosságról is tanuskodott.

Joe nem birt magával örömében; folytonosan útban volt a Greek Streetről, Mitchel úr mühelyéhez, mindig dolga volt, mindig jókedvü volt; aki csak hallani akart róla, mindenkinek mesélt az esetről és mindenekfelett büszke volt arra, hogy urát elkisérheti. Sejtem különben azt is, hogy a derék ficzkó néhány fél koronát szerzett azzal, hogy a léggömböt mutogatta, a doktor gondolatait és terveit tárgyalta és az embereket figyelmeztette a most sokat emlegetett doktor személyére, ha egy félig nyitott ablaknál időzött, vagy alkalomadtával végig ment az utczán. Ezért nem szabad haragudnunk Joera; joga volt hozzá, hogy kortársainak kiváncsiságából egy kis hasznot igyekezzék huzni.

Február 16-án a Resolute horgonyt vetett a greenwichi határon. Nyolczszáz tonna súlyu csavargőzös volt ez és kitünő vitorlás, mely legutóbb azt a megbizást kapta, hogy Sir James Ross sarkvidéki expediczióját lássa el ujból élelmiszerekkel. Pennet parancsnok szeretetreméltó férfiu hirében állott és különös érdeklődéssel viseltetett a doktor utja iránt, kit már régtől fogva ismert. Pennet sokkal inkább lehetett volna tudós, mint katona, járművén mindazonáltal négy karronad[7] volt; melyek azonban még sohasem ártottak senkinek és csak az volt a czéljuk, hogy a legbékésebb alkalmakkor zajt csináljanak.

A Resolute belseje rendeztetett be arra a czélra, hogy a léghajót magába fogadja és ezt február 18-án a legnagyobb óvatossággal át is szállitották a hajóra. A hajó földjére tették, hogy minden balesetnek elejét vegyék; a csolnak minden járulékával együtt, a horgonyok, kötelek, élelmi szerek, valamint a vizes ládák is, melyek majd megérkezésükkor töltetnek meg, mind Fergusson szemei előtt lett a hajóra rakva.

A köneny gáz előállitására tiz tonna kénsavat rakodtak, valamint tiz tonna ócska vasat is. Ez a mennyiség még az elégnél is több volt, de gondoskodni kellett esetleges veszteségekről is. A gáz fejlesztő-készülék, mely közel harmincz hordóból állott, a hajó fenekére került.

Mind e különféle előkészületek február 18-ának estéjén be voltak fejezve és két kényelmesen berendezett hajószoba várta Fergusson doktort és Kennedy barátját. Bár mennyit esküdözött is az utóbbi, hogy nem utazik vele, mégis egész vadászati felszereléssel ment a hajóra, mely két kitünő, kétlövetü hátultöltőből és gyakran kipróbált karabélyból állott, mely Purdey Moore és Dickson urak, edinburgi gyárából került ki. Ilyen fegyverekkel a vadász, biztosan kilőhette kétezer lépésnyi távolságból egy zergének a szemét. E fegyverekhez, előre nem látható esetekre, még két hatlövetü Colt-revolvert is csatolt; a lőportartó, tölténytáska, ólom, elég mennyiségü golyók, nem haladták túl a doktor által kijelölt sulyt.

A három utas február 19-én szállt hajóra és a kapitány és tisztjei nagy kitüntetésekkel fogadták őket. A doktor nagyon hidegnek és tisztán expedicziójával elfoglaltnak látszott; Dick rendkivül izgatott volt, de mégis igyekezett, hogy azt titkolja és végül Joe, ki ide-oda ugrált örömében és a legtréfásabb dolgokat beszélte. Nemsokára ő volt a legvigabb pajtás a hajón, kit mindenki szeretett.

Harmadikán a királyi földrajzi társaság nagy bucsulakomára hivta meg Fergusson doktort és Kennedy urat. E lakomán résztvettek a Resolute parancsnokai és tisztjei is, az étkezésnél vidám élet uralgott és hizelgő pohárköszöntőkben sem volt hiány, melyek mind Fergusson doktort illették. Annyiszor ittak az egészségére, hogy ha a jó kivánság mind teljesül, száz évre is biztositva lenne a vendégek élete. Sir Francis M... mérsékelt, de méltóságteljes meghatottsággal elnökölt.

Bár Dick urnak nagyon ellenére volt, mégis jó része a szerencsekivánatoknak őt is illette. Miután ittak a bátor Fergussonra, Anglia dicsőségére, nem volt szabad elmulasztani, hogy ne igyanak a hős Kennedy urra, kisérőjére is.

Dick mélyen elpirult, mit szerénysége rovására irtak és a minek csak az volt a következménye, hogy még megkétszerezték a tetszés nyilatkozatokat. Kennedy Dick még jobban elpirult.

A csemegénél megérkezett a királynénak egy küldöttje; üdvözletét küldte a két utazónak és sok szerencsét kivánt nekik vállalatukhoz. Ez természetesen ismét köszöntőre adott alkalmat. "A legkegyelmesebb felséges asszony egészségére."

Végre éjfélkor a vendégek megható bucsuzás és meleg kézszoritás után elváltak.

A Resolute csolnakjai a Westminster hidnál várakoztak, a parancsnok, utasai és tisztjei kiséretében helyet foglalt a csolnakokban és a Themse árja nemsokára Greenwichbe hozta a társaságot.

Egy órakor már mindenki mély álomban pihent a hajón.

Február 21-én, reggel három órakor a kazánok már fütve voltak, öt órakor felszedték a horgonyokat és a csavar nyomása alatt a Resolute a Themse torkolata felé vette irányát.

Az magától érthető, hogy a hajón a társalgás tisztán Fergusson doktor expedicziója körül forgott. Ha látták vagy hallották, a mint vállalatáról beszélt, oly bizalmat keltett mindenkiben, hogy a skócziain kivül, rövid idő mulva már senki sem kételkedett az expediczió sikerében.

Az utazás hosszu, tétlenül eltöltött óráiban, a doktor valóságos földrajzi tanfolyamot végeztetett a tisztekkel. A fiatal emberek nagyon érdeklődtek az Afrikában negyven év óta folytatott felfedezések iránt, beszélt nekik Berth, Burton, Speke, Grant felfedező utairól és leirta nekik azt a titokzatos földrészt, melyet a tudomány most oly élénken fürkész. Éjszakon a fiatal Duveyrier a Saharát fedezte fel és a tuaregek főnökeit Párisba hozta. A franczia kormány főfelügyelete alatt két expedicziót szereltek fel, melyeknek éjszakról nyugatra haladva, Timbuktuban kellett volna keresztezniök egymást. Délen, a fáradhatlan Livingstone mindig az egyenlitő felé igyekezett és az 1862-ik év májusától kezdve, Mackensie társaságában a Ravoonia folyón haladt felfelé. A tizenkilenczedik század semmikép sem fog elmulni, a mig Afrika fel nem fedi a világ előtt a méhében hatezer év óta őrzött titkokat.

Fergusson hallgatóinak érdeklődését leginkább az keltette fel, midőn leirta nekik aprójára az utazáshoz megteendő készületeit, megakarták csinálni számitásainak próbáit és vitába kezdtek, melybe a doktor minden további nélkül belevegyült.

Általában mindenki csodálkozott az aránylag csekély mennyiségü élelmiszeren, melyet magával visz és egyszer valaki kérdést is intézett a doktorhoz erre vonatkozólag.

- Ezen ön csodálkozik? felelt Fergusson. De hát mit gondol ön, mennyi ideig leszek uton? Csak nem hónapokig? Akkor ön nagyon téved; ha az én utazásom hosszura nyulna, el lennék veszve és nem is jutnánk el czélunkhoz. Tudja meg tehát, hogy Zanzibártól, a Senegál partjáig a távolság nem több háromezerötszáz, mondjuk négyezer mérföldnél. Ha tehát tizenkét óra alatt kétszáznegyven mérföldet lehet megtenni, mi meg sem közeliti vonataink gyorsaságát és ha éjjel-nappal utaznék az ember, hat nap elegendő volna arra, hogy bejárjuk Afrikát.

- De akkor ön nem látna semmit, nem csinálhatna földrajzi felvételeket és nem ismerhetné meg e földrészt kellően.

- Azért fogok én mindenütt időzni, felelt a doktor, persze, a hol ezt jónak látom és különösen akkor, ha nagyon heves légáramok elragadással fenyegetnek.

- És ez nem fog elmaradni, szólt Pennet; néha olyan orkánok dühöngenek, melyek kétszáznegyven mérföldnél többet tesznek meg egy óra alatt.

- Látja, szólt a doktor, ilyen gyorsaság mellett, Afrikát tizenkét óra alatt lehetne bejárni. Zanzibárban lehetne felkelni és Saint-Louisban lefeküdni.

- De ellehetne ilyen gyorsasággal egy léggömböt ragadni? kérdé egy tiszt.

- Már volt rá eset, felelt Fergusson.

- És a léghajó ezt kiállotta?

- Teljesen. Napoleon megkoronáztatásának idejében, 1804-ben Garnerin léghajós tizenegy órakor este bocsájtott el egy léghajót Párisból, melyre aranybetükkel következő szók voltak irva: "Paris, 25 frimaire an XIII, cournnemente de l'empereur Napoléon par S. S. Pie VII."[8] Másnap reggel öt órakor, Róma lakói ugyanezt a léghajót látták lebegni a Vatikán felett, keresztül látták repülni a római Campagne felé és a braccianoi tóba látták elmerülni. Ez bizonyitéka annak, uraim, hogy a léggömb kibirja ezt a gyorsaságot.

- A léggömb, lehet! - de az ember? szólt Kennedy.

- Az ember is! Mert a léggömb mindig mozdulatlan az őt környező levegőhöz képest: ez maga nem halad, csak a légtömeg; gyujtsatok pl. gyertyát egy gondolában és a láng nem fog ide-oda pislogni. Ha léghajós lett volna Garnerin gömbjén, az egy cseppet sem szenvedett volna a gyorsaság miatt. Különben sem szándékozom kisérletet tenni ezzel a gyorsasággal és ha éjnek idején léghajómat odaköthetem egy fához, vagy a föld valamely kiemelkedéséhez, semmikép sem fogom ezt az alkalmat elmulasztani. Mi különben két hónapra való élelmiszert viszünk magunkkal és semmi sem fogja a mi ügyes vadászunkat meggátolni abban, hogy bőségesen ne zsákmányoljon vadat, a mikor majd lebocsájtkozunk a földre.

- Ah, Kennedy ur, önnek alkalma lesz remek lövésekre, szólt egy fiatal midshipman, irigy szemekkel nézve a skotlandit.

- Eltekintve mindentől, szólt egy másik, az ön élvezete karöltve jár majd a hirnévvel.

- Uram, felelt a vadász... méltányolom az önök bókjait... de nem fogadhatom el azokat...

- Hogyan? kiáltottak minden oldalról, ön nem fog utazni?

- Nem fogok utazni.

- Ön nem fogja elkisérni Fergusson doktort?

- Nemcsak azt nem fogom tenni, de jelenlétemnek tisztán az a czélja, hogy az utolsó perczben visszatartsam.

Minden szem a doktorra irányult.

- Ne hallgassanak reá, felelt ez nyugodt arczczal. Ez oly kérdés, melyet nem szabad vele tárgyalni, ő alapjában nagyon jól tudja, hogy el fog jönni velem.

- Szent Patrickra mondom! kiáltott Kennedy, biztositom önöket...

- Ne biztosits senkit Dick barátom, te meg vagy már mérve lőporoddal, puskáiddal, golyóiddal együtt, már be vagy illesztve léghajónkba, ne beszéljünk hát többet róla."

És Dick e naptól fogva Zanzibárba érkeztéig tényleg nem nyitotta ki többé száját, ép oly kevéssé beszélt az utról, mint más egyébről. Hallgatott.



KILENCZEDIK FEJEZET.

Körüljárják a Fokot. - A közfedélzet. - Joe tanár világrajzi kurzusa. - A léghajó kormányzásáról. - A légköri áramlatok kifürkészéséről. - Euréka.

A Resolute sebesen evezett a Jóreményfoka felé és bár a tenger erősen hullámzott, az idő nagyon szép volt.

Május 30-án, huszonhét nappal a Londonból való elutazás után, a táblahegy tünt fel a szemhatáron; a Fokváros egy dombon fekvő amfiteátrum alján, már távcsövek segélyével látható volt és a Resolute nemsokára horgonyt vetett a kikötőben. De a parancsnok csak addig időzött, mig megrakodott szénnel és ez megtörtént egy nap alatt, másnap a hajó már délnek tartott, hogy körülhajózza Afrika déli csúcsát és hogy betérjen a Mosambique csatornába.

Joe nem először utazott a tengeren, mihamar otthon érezte magát a hajón és mindenki szerette nyiltszivüsége és jókedveért. Ura hirnevének visszfénye sugarait veté reá is, ha beszélt, ugy hallgatták, mint egy jós igéit.

Mig a doktor a tiszti zárkákban folytatta tudományos kurzusát, Joe ott trónolt a közfedélzeten és a maga módja szerint papolva, követte a legnagyobb történészek által mindenkor követett eljárást.

Ilyenkor természetesen leginkább a légutazásról volt szó. Joenak meggyült a baja, mig a nehéz felfogásuak megértették, hogy a vállalat egyáltalán kivihető, de miután egyszer meggyőződtek annak lehetőségéről, a matrózoknak, Joe által felizgatott képzeletük már nem ismert határt.

A remek elbeszélő elhitette hallgatóságával, hogy ez ut befejeztével, még sok más utazást fognak megtenni, ez csak kezdete a nagyszerü vállalatok egész sorának.

"Tudják barátaim, ha megkiséreltük már egyszer ezt az utazási módot, akkor ezt nem is lehet többé nélkülözni legközelebbi expedicziónknál, ahelyett, hogy egyik oldalról a másikra mennénk, egyenes irányban fogunk haladni, amennyiben folytonosan felszállunk.

- Jól van! tehát egyenesen neki mennek a holdnak, szólt egy bámuló hallgató.

- A holdnak? felelt Joe; nem, valóban, ez nekünk nagyon is közönséges! A holdba mindenki utazhatik! Különben is, ott nincs viz és az utazóknak nagyon sok készletet kell elvinniök magukkal... szintúgy néhány üvegcse levegőt, bármily kevés kell is a lélegzetvételre.

- Valjon kapni-e ott gint? kérdé egy matróz, ki, ugy látszik, nagyon kedveli ezt az italt.

- Azt sem, kedvesem! nem, a holdról szó nincs, de mi a csillagok között akarunk sétát tenni, a bájos bolygók között, melyekről uram oly sokat beszélt nekem. - Azzal kezdjük majd, hogy ellátogatunk a Saturnushoz...

- Ahhoz, kinek olyan gyürüje van maga körül? kérdé a hajóőr.

- Igen, a karika gyürüje. De azt nem tudják, hogy mi lett a feleségéből.

- Hogyan! olyan messzire akartok felszállni? kérdé egy hajósinas csodálkozva. Akkor az ön gazdája valóságos ördög?

- Ördög? nem, annak nagyon is jó!

- Tehát a Saturnushoz? kérdé egyike a legtürelmetlenebb hallgatóknak.

- A Saturnushoz? igen, természetesen! azután majd ellátogatunk Jupiterhez; ez nagyon fura ország, a hol a napok csak kilencz és fél óra hosszuak - mi nagyon előnyös a tunyákra nézve; a hol az év pl. tizenkét évig tart, a mi ismét igen czélszerü az oly egyénekre nézve, kiknek még csak egy fél évük van hátra az életükből. Ez kissé meghosszabbitja létüket!

- Tizenkét év! ismétlé csodálkozva a hajósinas.

- Ugy ám, kis fiam; ha te ott születtél volna, most még mint csecsemő ülnél anyád ölén és az az ötven éves ember, alig négy éves, csinos kis baba volna.

- Ez hihetetlen! hangzék a hátsó fedélzeten.

- A tiszta valóság, bizonyitgatá Joe meggyőződéssel. De igy van az! ha az ember a nélkül, hogy körülnézne, csak tovább tengődik, akkor nem tanul semmit és tudatlan marad, mint a tengeri malacz. Jertek csak el a Jupiterre, ott majd láttok csodát eleget! Ott fenn nagyon tisztességesen kell viselkedni, mert igen kellemetlen testőrsége, a trabantok vannak körülötte!

Kaczagtak, de félig meddig mégis hitelt adtak szavainak; tovább beszélt még a Neptunról, ki nagyon szivesen fogadja a tengerészeket és a Marsról, kinél a katonák vannak első rangban, mi végre is nagyon kellemetlen dolog. A mi a Mercurt illeti, az nagyon csunya világ, csupa tolvajok és kereskedők vannak ott együtt, kik annyira hasonlitanak egymáshoz, hogy alig lehet őket megkülönböztetni. Végül még a Vénusról valóban elragadó képet nyujtott nekik.

- És ha erről az expediczióról visszatérünk, szólt a szeretetreméltó elbeszélő, megkapjuk a déli keresztcsillagot, mely ott fénylik a jó Isten gomblyukában.

- Tetteitekkel ki is érdemeltétek azt! szóltak a tengerészek.

Igy teltek el vidám beszélgetések között a hosszu esték a hátsó fedélzeten, mig a tisztek körében tovább folytak a doktor tanulságos társalgásai.

Egy nap a léghajó irányozhatásáról beszélgettek és Fergussont sürgősen felszólitották, hogy mondja el véleményét erre vonatkozólag.

- Nem hiszem, szólt a doktor, hogy sikerülni fog a léghajók kormányzása. Ismerem az összes erre nézve megkisérelt vagy ajánlt módszereket, de egyetlenegynek sem volt sikere, egyetlenegy sem vihető ki. Meg fogják érteni, hogy behatólag kellett ezzel a kérdéssel foglalkoznom, mely oly nagy érdekkel bir reám nézve; de a géptan jelenlegi ismeretei által nyujtott eszközökkel nem tudtam megoldani. Fel kellene fedezni egy rendkivüli hatalommal biró mozgóerőt, mely egyszersmind lehetetlenül könnyü volna! És még akkor is lehetetlen lesz a küzdelem a roppant erejü légáramlat ellen. Mindeddig különben sokkal többet foglalkoztak a csolnak irányozhatásával, mint a gömbével. És ez hiba.

- De mégis pontos vonatkozások vannak a léghajó és a hajó között, volt a válasz, és ezt tetszés szerint lehet irányozni.

- Ezt tagadom, felelt Fergusson doktor. A levegő végtelenül ritkább, mint a viz, melybe a hajó csak félig merül alá, mig a léghajó teljesen a légkörben lebeg és vonatkozással az azt környező fluidumra, teljesen mozdulatlan marad.

- Ön tehát abban a nézetben van, hogy a léghajózás terén mit sem lehet többé szólani?

- Dehogy! Ha a léghajót nem tudjuk irányitani, valami mást kell igyekeznünk elérni, hogy legalább is ott a rá nézve kedvező légköri áramlatokban birjuk megtartani. Oly mértékben, a hogy emelkedünk, épugy válnak ezek is egyenlőbbekké és állandó irányt követnek; nem zavartatnak már többé a hegyek és völgyek által, melyek a földgömb felületét bevonják és tudvalevőleg ez a főoka a szelek változásainak és egyenlőtlen erőinek. De ha ez égövek meg vannak határozva, a léghajót csak a neki alkalmas áramba kell helyezni.

- De akkor, szólt a parancsnok, állandóan emelkedni vagy lebocsájtkozni fog kelleni, hogy elérjék azokat. Ebben rejlik az igazi nehézség, kedves doktor.

- És miért, kedves Pennet ur?

- Értsük meg egymást: ez csak a nagyobb utazásoknál lesz nehézség és akadály és nem az egyszerü sétautakon.

- És miért, ha szabad kérdenem?

- Mert csak ugy lehet emelkedni, ha súlytehert dobnak ki és csak gázveszteséggel lehet lebocsájtkozni, és mert ennél az eljárásnál az ön gáz- és súlyteher készletei gyorsan elfogynak.

- Kedves Pennet, ez ép az egész kérdés, ez az egyetlen nehézség, melyet a tudománynak kell valamikép legyőznie. Nem a léghajók irányozhatóságáról van szó, hanem inkább arról, mint lehet felülről lejönni, a nélkül, hogy ezt a gázt elpazaroljuk, mely, ha ugy szabad kifejeznem magam, a léghajó erejét, vérét és lelkét képezi.

- Igaza van, kedves doktor, de ez a nehézség még nincs megoldva, megoldási módja nincs feltalálva.

- Bocsánat, fel van találva.

- Ki találta fel?

- Én!

- Ön?

- Azt csak feltételezhetik, hogy e nélkül nem igen jutott volna eszembe, hogy Afrikát léghajón utazzam be; huszonnégy óra elteltével hoppon lettem volna a gázzal!

- De Angliában mitsem közölt ebből?

- Nem, mert nem állott érdekemben, hogy találmányommal nyilvánosan foglalkozzanak; feleslegesnek látszott az előttem. Titokban tettem meg az előkészitő kisérleteket, melyek kielégitő eredménynyel jártak, többre pedig nincs szükségem.

- Nos, kedves Fergusson, és most megtudhatni már az ön titkát?

- Igenis, uram, az egész szerfelett egyszerü.

A hallgatók figyelme a végsőig feszült és a doktor, nyugodt hangon, megkezdte a következő fejtegetést:



TIZEDIK FEJEZET.

A korábbi kisérletek. - A doktor öt ládája. - A durr-gáz-fujtató. - A fütő-készülék. - Kezelési módja. - Biztos siker!

"Ismételten megkisértették, uraim, a tetszés szerint való fel- és leszállást, a nélkül, hogy gáz vagy pótteher veszett volna el a léggömbből. Egy franczia léghajós, Meunier, e czélt úgy akarta elérni, hogy egy benső tartóban szoritotta össze a gázt. A belga van Hecke doktor, szárnyak és lapátok segélyével igyekezett egy függélyes irányban ható erőt létesiteni, mely azonban a legtöbb esetben kétségtelenül elégtelennek bizonyult volna. Tényleg emlitésre sem méltók az e különféle eszközökkel elért gyakorlati eredmények.

"Én tehát elhatároztam, hogy e kérdést a megelőző módszerektől teljesen eltérőleg fogom tárgyalni. Első sorban is a pótterhet, legalább elvben, teljesen elhagyom és csak igen korlátolt mennyiségben, kényszeritő körülmények beállta esetére, tartom fenn, ha pl. készülékemben valami hiba esnék, avagy ha közvetlenül emelkedni akarok, hogy egy előre nem látott akadálynak kitérjek az útjából.

"Az én eszközeim, melyek a fel- és leszállást létesitik, egyszerüen abból állanak, hogy különféle hőmérsékletek alkalmazásával a léggömbbe zárt gázt kiterjeszthessem vagy megsürithessem. És ez eredményt a következő módon érem el:

"Önök látták, hogy a hajóba több ládát raktak be, melyek czélja önök előtt ismeretlen volt; e ládákból ötöt vittem el.

"Az elsőben körülbelül huszonöt akó viz van, melyet néhány csepp kénsavval vegyitek el, hogy működési képességét fokozzam; erős Bunsen-elem segélyével bontom fel. A vizben ugyanis tudvalevőleg két rész köneny és egy rész éleny van. Ez utóbbi az elem behatása alatt tevőleges sarkáról egy másik ládába megy át. A harmadik, felette álló és kettős teriméjü láda a könenyt veszi magába, mely a semleges sark felől áramlik.

"A csapok, melyek egyikének kétszer oly nagy a nyilása, mint a másiknak, e két ládát egy negyedikkel kötik össze, melyet vegyládának akarok elnevezni. Ott vegyül el ugyanis a viz felbontásából keletkezett két légnem. E vegyszekrény belső űre körülbelül huszonegy köbláb.

"E láda legtetején csappal ellátott érenycső van. Önök értenek, uraim: a készülék, melyet itt leirok, egyszerü robbanó légfujtató, melynek hőfoka a kovácsfujtatóét felülmulja. Ezután, ugy-e bár, áttérhetek készülékem második részére.

"Légmentesen elzárt gömbömből, alant két egymástól kissé elválasztott cső indul ki, melyek egyike a köneny felső, másika pedig annak alsó rétegeiből ered. E két cső bizonyos távközökben erős kaucsuk sarkokkal van ellátva, melyek segélyével a léghajók ingását követheti. Mindkettő belenyulik a hajóba, ott hengeralaku vasládában végződnek, melyet világitó ládának is nevezhetünk és melynek két végét ugyanazon érczből készült két erős fedél zárja el.

"A léghajó alsó részéből kiinduló cső, az alsó fedélen keresztül a hengerszerü ládába fut be, majd csavarszerüen hajlitott kigyócső alakját veszi föl, melynek egymás fölé helyezett gyürüi, a ládának majd egész magasságát kitöltik. A kigyócső legfelül kis kúpban végződik, melynek üres alapsikja, gömbszelet alakjában, lefelé van forditva.

"E kúp felső csúcsán át halad a második cső és mint mondám a léggömb felső részén behatol. A kis kúp gömbszelete érenyből van, nehogy a durrgáz fujtató behatása alatt elolvadjon, mert ez a vasláda feneke fölött, a csavarszerüen hajlitott kigyócső közép részén van alkalmazva és lángjának hegye, könnyen izzásba hozza a gömbszeletet.

"Önök, uraim, bizonyára ismerik a szobafütő készülék rendeltetését és tudják azt is, hogy mikép működik. A szoba levegője a csöveken vonul keresztül és fokozott légmérséklettel tér vissza. E szerint tehát az, a mit ép most leirtam, nem egyéb, mint fütő készülék.

"De most végül, hogy megy végbe az egész? Amint a durrgázfujtató meggyuladt, a kigyócső könenygáza felhevül és az üres kúp gázával együtt, gyorsan felszáll a csövön keresztül, mely azt a léghajó felső rétegeibe juttatja. Alant üres tér képződik és bevonzza az alsó rétegek gázát, a mely szintén fölhevül és folytonosan megujul: igy aztán a csövekben és a kigyócsőben rendkivül gyors gázáramlat keletkezik, mely a léggömbből indul ki, oda tér vissza és folytonosan túlhevül.

"Ámde a gázok minden egyes hőfoknál térfogatuk 1/840. részével gyarapodnak. Ha tehát a hőt 18 fokkal emelem, a léghajó könenye 18/480. részszel, vagyis ezerhatszáztizennégy köblábbal fog kiterjedni. Ezerhatszázhetvennégy köblábbal több levegőt fog tehát kiszoritani, a mi ismét hajtó erejét fogja százhatvan fonttal öregbiteni. Ez tehát ugyanazt az eredményt szüli, mintha ugyanannyi sulyu pótterhet dobnék ki.

"Ha a hőt száznyolczvan fokkal emelem, a gáz 180/480. részszel fog kiterjedni: tizenhatezernégyszáznegyen köblábbal többet fog kiszoritani és hajtó ereje ezerhatszáz fonttal fog növekedni.

"Könnyen megértik uraim, hogy ily módon, igen könnyen állhatnak elő az egyensuly különbözetek. A léghajó térfogata ugy van kiszámitva, hogy az félig felfuvott állapotában oly sulyu levegőt szorit ki helyéből, mely a köneny burkolata, az utasok és a megterhelt hajó sulyának pontosan megfelel. A mikor igy megdagadt, egyensulyban marad. Sem nem esik, sem nem száll.

"Hogy emelkedés létesüljön, durrgáz fujtatóm segélyével, a gázt oly hőfokig hevitem, mely magasabb az ezt környezőnél; a fokozott hő folytán feszereje is növekedik, és jobban kiduzzasztja a gömböt, mely annyival magasabbra emelkedik, a mennyivel többre terjesztem a könenyt.

"Az esés természetesen ugy történik, hogy a durrgáz fujtató hevét mérséklem és a hőfok megcsappan. Az emelkedés tehát rendszerint gyorsabban fog megtörténni, mint az esés. Ámde ez szerencsés körülmény. Soha sincsen érdekemben, hogy gyorsan essem, mig a nagyon gyors felszállás által az akadályoknak térek ki utjukból: a veszélyek különben lent fenyegetnek és nem fent.

"Egyébként, mint mondám, bizonyos mennyiségü sulyteherrel rendelkezem, mely arra képesit, hogy szükségkép még gyorsabban emelkedhessem. A léggömb felső sarkán alkalmazott szelep csak a biztonság érdekében van ott, a gömbben mindig egyforma mennyiségü köneny van, a hőfok változások, melyeket a bezárt gázban létesitek, már magukban véve is előmozditják annak föl- és leszálló mozdulatait.

"Most pedig uraim, a gyakorlati alkalmazásra vonatkozólag, még a következőket akarom megjegyezni:

"A köneny és élenynek a durrgázfujtató csúcsában történő elégése csakis vizgőzt teremt. A hengerszerü vasláda alsó részét, tehát a gőz elillanása czéljából csővel láttam el: ezt biztonsági szelep zárja el, mely két légköri nyomáson alól megnyilik; a mint tehát a gőz a feszültség e fokát elérte, magától illan el.

"És most egész pontos számadatok következnek:

"Az alkatrészére bontott viznek huszonöt akójából, kétszáz font éleny és huszonöt font köneny származik. Légköri feszültség behatása alatt az első ezernyolczszázkilenczven köblábra, az utóbbi háromezerhétszáznyolczvan köblábra terjed, egészben véve tehát a vegyülék ötezerhatszázhetven köblábnak felel meg.

"Ámde durrgáz fujtatóm teljesen ujitott csapja, oly láng mellett, mely hatszorta erősebb, mint a nagy világitó lámpák lángja, óránkint huszonhét köblábat fogyaszt. Átlag tehát és hogy kevésbé jelentékeny magasságban maradhassak, óránkint kilencz köblábnál többet nem fogok elégetni, huszonöt akó vizemből e szerint hatszázharmincz óráig, azaz huszonhat napnál valamivel hosszabb ideig tartó hajózásra lesznek képesitve.

"De mert tetszés szerint szállhatok le és vizkészletemet utközben megujithatom, arra is képesitve vagyok, hogy utazásomat végtelen időtartamig terjesszem ki.

"Ebből áll az egész titok, uraim; nagyon egyszerü és a mint az egyszerü dolgoknál általában, ugy itt sem maradhat el a siker. A gáz összeszorulása és kiterjedése a léghajóban: ez az én módszerem, melynek sem mesterséges szárnyakra, sem egyéb gépies mozditó erőre nincs szüksége. Fütő készülékemmel a hőfok változásokat létesitem, a durrgáz fujtató segélyével felhevitem azokat, ez sem kényelmetlen, sem nehéz.

"Azt hiszem, hogy ezzel a siker összes lényeges föltételeit egyesitettem."

Fergusson doktor ezzel bevégezte beszédét és zajos elismerésben részesült. Egyetlen kifogást sem lehetett felhozni, ő mindent előre látott és kiszámitott.

"Nem tagadható azonban, hogy a dolog nagyon veszélyessé válhatik, mondá a parancsnok.

- Sebaj, felelt a doktor röviden, csak végrehajtható legyen.



TIZENEGYEDIK FEJEZET.

Megérkezés Zanzibarba. - Az angol konzul. - A bennlakók kedvezőtlen hangulata. - Kumbeni szigete. - Az eső csinálók. - A léggömb duzzasztása. - Elutazás április 18-án. - Utolsó üdvözlet. - A Viktória.

Kedvező szél gyorsabban vitte a Resolute hajót czélja felé. A Mozambique csatornán keresztül vezető utazás különös szerencsével folyt le és igy a tengeri utazás jó előjelnek volt tekinthető a légutazásra nézve. Mindenki vágyott már az érkezés percze után és segédkezni akart Fergusson doktornak az előkészületeknél.

Végre megpillantották Zanzibár városát, mely a hasonnevü szigeten fekszik és április 15-én, reggeli 11 órakor a hajó horgonyt vetett a kikötőben.

Zanzibar szigetet az afrikai parttól csak egy csatorna választja el; legnagyobb szélessége nem haladja tul a harmincz mértföldet és a maskáti Imámnak képezi tulajdonát, ki Anglia- és Francziaország szövetségese. Ez országok gyarmatai között bizonyára ez a legjobb. A kikötőben nagyszámban gyülnek össze a szomszéd tartományok hajói és a sziget jelentékeny kereskedést üz gummi-, elefántcsont és különösen ébenfával, mert Zanzibar nagy rabszolgavásár. Ott összpontosulnak ama csaták zsákmányai, melyeket a belföld főnökei szüntelenül folytatnak egymással; és ez a kereskedés kiterjed az egész keleti partra és egészen a Nilus tartományokig. Jean Vilmos ur franczia zászló alatt nyiltan látott itt rabszolga kereskedést űzni.

A mint a Resolute megérkezett, a zanzibari angol konzul azonnal a hajóra jött, hogy szolgálatait felajánlja a doktornak, mert az európai lapokból már egy hónap előtt értesült annak terveiről. Csakhogy mostanig ő is a hitetlenek sorába tartozott.

"Kételkedtem, ugymond, miközben kezét nyujtá Sámuelnek, de most már nem kételkedem többé."

A doktornak, Kennedy Dicknek és természetesen a derék Joenak is felajánlta saját házát és általa nyert Fergusson értesitést különféle levelekről, melyeket Speke kapitánytól kapott. Ez, valamint kisérői is borzasztóan szenvedtek az éhség és a kedvezőtlen időjárás miatt, mielőtt az Ugogo földre léptek; csak nagy nehézségekkel juthattak előre és kételkedtek abban, hogy a legközelebbi időben adhatnak-e majd hirt sorsuk felől.

"Ezek oly veszélyek és nélkülözések, melyeket mi majd el fogunk kerülni", szólt Fergusson doktor.

A három utas podgyászát elvitték a konzul házába és most hozzáláttak a léghajó kirakodásához; a jelző toronynál, mely hatalmas épület és mely megvédheti a keleti szél ellen, erre alkalmas helyet találtak. A vastag torony, mely nem nagyon különbözött egy felállitott hordótól, (ehhez képest a heidelbergi hordó persze kicsiny hordócska lett volna) erődül szolgált és erkélyén lándzsával felfegyverkezett Belutsok, egy neme a naplopó nagyszáju rendőröknek, képezték az őrséget.

De mikor a léghajó kirakodásához akartak fogni, a konzult arról értesitették, hogy a sziget lakossága erőszakkal ellene szegül ennek. A vakbuzgóság által feltüzelt szenvedély nem gondolkozik. A hir, hogy megérkezett egy keresztény, ki fel akar szállani a levegőbe, izgatott hangulatot keltett, mert a négerek, kik még könnyebben izgathatók fel, mint az arabok, e tervben ellenséges szándékot láttak vallásuk ellen és azt hitték, hogy háborura akar indulni a nap és a hold ellen; ez a két csillagzat pedig az afrikai lakosságra nézve a legnagyobb tisztelet tárgyát képezi. Elhatározták tehát, hogy ellene szegülnek ez istent káromló vállalatnak. A konzul, ki a mint mondám, értesült erről a hangulatról, tanácskozott a dologban Fergussonnal és Pennet parancsnokkal. Utóbbi nem akart meghátrálni a fenyegetések elől, de a doktor rábirta végre, hogy más utra térjen.

"Végül mindenesetre a mienk lenne a győzelem, ugy szólt, szükség esetén még az Imam katonái sem tagadnák meg tőlünk szolgálataikat; de kedves Pennet uram, mily hamar történhetik valami baleset! Egyetlen csapás elegendő lenne, hogy óriási kárt okozzon a gömbön és a légutazás kérdésessé válhatna, sőt lehetetlenné lehetne téve az ilyen sérülés következtében. A legnagyobb vigyázattal kell tehát eljárnunk.

- De hát mihez fogjunk? Ha megkisérlenők, hogy az afrikai parton kössünk ki, ugyanilyen nehézségekre bukkannánk.

- Mi sem egyszerűbb, mint ez, felelt a konzul; látják önök a kikötővel szemközt fekvő szigeteket? Vitesse léghajóját az egyik ilyen szigetre, vétesse magát körül matrózokból álló őrséggel és nem kell a veszélytől tartania.

- Jól van szólt a doktor, ily módon a legnagyobb nyugalomban végezhetjük be előkészületeinket."

A parancsnok alávetette magát e tanácsnak és a Resolute utasitást nyert, hogy Kumbeni szigethez közeledjék. Április 16-ának délelőttjén, a léghajót a nagy erdők tisztásának közepén biztonságba helyezték.

Két, nyolczvan láb magas árboczot állitottak fel, melyek ugyanily távolságra állottak egymástól; felső végükön csiga volt, melynek segélyével a léghajót erős kötelekkel emelni lehetett; ez idő szerint még nem volt megduzzasztva és a belső gömb olyformán volt fent a külsőhöz erősitve, hogy ezt ép ugy emelhették, mint amazt. Mindegyik gömb alsó részéhez oda lettek erősitve a köneny részére alkalmazott vezetékcsövek.

Április 17-ike azzal telt el, hogy rendbehozták a gázfejlesztő készüléket, mely harmincz tonnából állott, melyekben a viz felbomlását az által eszközölték, hogy ócska vasat és kénsavat nagy mennyiségü vizzel hoztak összeköttetésbe. Miután a köneny szivárgása közben megtisztult, óriási központi tartóba jutott, a honnan a vezetékcsöveken keresztül bejutott mindegyik léggömbbe. Ily módon mind a két gömb pontosan megszabott gáztömeggel telt meg.

E műtéthez ezernyolczszázhetven gallon kénsav, tizenhatezerötven font vas és kilenczszázhatvanhat gallon viz kellett.

A műtét a következő éjjel, hajnali három óra felé vette kezdetét és majdnem nyolcz órát vett igénybe. Másnap reggel a léggömb hálójával fedve, kecsesen lebegett a csolnak felett, melyet nagyszámu földdel telt zsákokkal tartottak vissza. A fujtató készüléket a legnagyobb gondossággal hozták müködésbe és a léghajóból kiinduló csövek pontosan a hengerszerü szekrényhez erősittettek.

A horgonyok, kötelek, eszközök, utazó takarók, sátrak, élelmiszerek és fegyverek a nekik szánt helyet kapták a csolnakban; a vizkészletet Zanzibárból hozták ide és a kétszáz fontnyi sulyterhet, ötven zsákban felosztva, felhalmozták a csolnak alsó helyiségében, de olyformán, hogy könnyen hozzáférhető legyen.

Az előkészületek esteli öt óra felé értek véget, a sziget körül folytonosan őrködtek és a Resolute csolnakjai mindenfelől bejárták a csatornát.

A négerek ezalatt dühüknek kiabálás, orrfintorgatás és testüknek csodás elforgatása által adtak állandó kifejezést; varázslók jártak fel s alá a felizgatott tömeg között a végtelenségig szítva haragjukat és néhány vakbuzgó úszva igyekezett a szigethez jutni, de visszaverettek.

Ezután kezdetüket vették a varázsmondások és ördögűző mókák; az esőcsinálók, kik azt hiszik, hogy a felhőknek parancsolhatnak, az orkánokat és a köves záporesőt[9] hivták segitségül. E czélból a tartomány különféle fáinak leveleiből letéptek egy csomót és gyenge tűznél felfőzték, miközben leöltek egy birkát, hosszu tűt szurva szivébe. De daczára minden szertartásuknak, az ég tiszta maradt és hiába vágták le birkájukat, hiába csináltak annyi komédiát.

A négerek most őrült orgiákat csaptak, és a kókuszfa nedvéből készült "Tembo"-nak nevezett likőrféle, valamint a rendkivüli módon fejbe szálló "Togva" nevü sörfélével egész a sárga földig itták le magukat. Dalaik, melyekben ugyan nincsen dallam, de melyeket nagyon pontos ütemben adnak elő, késő éjjelig követték egymást.

Esteli hat órakor utoljára gyültek vacsorához az utasok, a parancsnok és tisztei asztalához. Kennedy, kit már senki sem kérdezett többé, egész halkan, érthetetlen szókat suttogott maga elé s nem tévesztette el szem elől Fergusson doktort.

E lakoma különben nagyon szomoruan folyt le. A fenkölt percz közeledése mindenkiben kinzó fontolgatást és nyugtalan gondolatokat keltett. Vajjon mit tartott fenn a sors a merész utazók számára? Fognak-e még találkozni a házi tűzhelynél, barátaik körében? Ha szállitó eszközük cserben hagyja őket, mi lesz belőlük a vad néptörzsek között, ama kifürkészetlen vidékeken, talán mélyen benn a sivatagokban.

Ezen, csak időnkint ébredező gondolatok, melyeket mindig visszafojtottak, most már nem engedték magukat elüzni az oly nagyon felizgatott képzeletből. Fergusson doktor, ki mindig hideg és nyugodt volt, egyről is, másról is beszélgetett; de hiába igyekezett, hogy elűzze a szomoruságot, mely mindenkin erőt vett.

Miután féltek a doktor és kisérőinek személye ellen intézhető ellenséges támadástól, mindhárman a Resoluton aludtak; de hat órakor reggel elhagyták fülkéjüket és elmentek a Kombeni szigetre.

A léghajó könnyedén himbálódzott a keleti szél áramlatában. - A földzsákokat, melyek a gömböt tartották, husz matróz váltotta fel. Pennet parancsnok és tisztjei jelen voltak az ünnepélyes elutazásnál. E perczben Kennedy hirtelen odalépett a doktorhoz, megfogta kezeit és igy szólt:

"El vagy hát tökélve, Sámuel, hogy elutazol?

- Egész határozottan, kedves Dickem.

- Ugy-e bár én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy meggátoljam ezt az utazást?

- Bizonyitom, ha kell.

- Ugy erre vonatkozólag megnyugtathatom lelkiismeretemet és - én elkisérlek.

- Biztosan tudtam ezt, felelt a doktor és arczvonásain látható volt bizonyos meghatottság.

Közelgett a válás percze. A parancsnok és tisztjei mélyen meghatva megölelték rettenhetlen barátaikat és a büszke, örömben uszó Joet sem zárták ki ebből; és a jelenlevők mindegyike még külön megszoritotta a doktor kezét.

Kilencz órakor a három utitárs helyet foglalt a hajóban; a doktor meggyujtotta durrgáz-fujtatóját és megélénkitette a lángot, hogy gyorsan ható hőséget idézzen elő, mire a léggömb, mely még a földön teljes egyensulyban himbálódzott, néhány percz mulva lassan emelkedni kezdett. A matrózoknak egy keveset engedniök kellett a kötelekből és a hajó husz lábnyira emelkedett. A doktor ott állt két kisérője közt, leemelte kalapját és igy kiáltott:

"Barátim, adjunk léghajónknak oly nevet, mely szerencsét hozzon reá! nevezzük "Viktóriá"-nak!

Messzehangzó hurrah-kiáltás felelt:

"Éljen a királyné! Éljen Anglia!"

E perczben a léggömb hajtóereje rendkivül növekedett. Fergusson, Kennedy és Joe utolsó üdvözletet intettek barátaiknak.

"Bocsássatok el mindent!" kiáltott a doktor.

És a Victória gyorsan felemelkedett a levegőbe, mig tiszteletére a Resolute négy ágyuja egyszerre szólalt meg.



TIZENKETTEDIK FEJEZET.

Utazás a tengerszoros felett. - A Mrima. - Dick beszédei és Joe terve. - Kávé reczipe. - Usaramo. - A szerencsétlen Maizan. - A Duthumi hegy. - A doktor térképei. - Éjjeli tartózkodás egy Nopál fölött.

A levegő tiszta és a szél mérsékelt volt; a Victória majdnem függélyesen emelkedett 1500 lábnyi magasságig, mely a légsulymérő higanyoszlopának esése folytán két vonal hiján két hüvelykkel[10] jeleztetett.

E magasságban érezhető áramlat délnyugatra hajtotta a léggömböt. Mily pompás látkép tárult fel az utasok szemei előtt! Zanzibár szigetét teljesen áttekintették és ez sötétebb szinben domborodott ki, mint egy nagy gömbrajztekén; a szántóföldek különféle mintáju szőnyegek szinezetét öltötték magukra és nagy csokroknak látszó facsoportok jelezték az erdőket és ligeteket.

A sziget lakói oly apróknak látszottak, mint megannyi rovarok. A hurrahkiáltások és a lárma, lassanként elhangzottak a távolban és a hajó ágyulövései gyengén hallatszottak a léghajó boltozatos alsó üregeiben.

"Mily szép mindez!" kiáltott Joe, ki elsőnek szakitotta meg a hallgatást.

Nem kapott választ. A doktor azzal foglalkozott, hogy a légsulymérő változásait figyelje meg és hogy megismerkedjék a felszállásnak különféle jelenségeivel. Kennedy lenézett és nem volt elég szeme, hogy mindent láthasson.

Miután a napsugarak segédkeztek a durrgáz-fujtatónak, a gáz feszültsége nőtt és a Victória 2500 láb magasságot ért el. A Resolute oly nagynak látszott, mint egy közönséges bárka és nyugaton az afrikai part megmérhetetlen habos szegélyével tünt fel.

"Hiszen önök nem szólnak semmit?" kezdé Joe ujból a beszédet.

- Mi nézünk, felelt a doktor és távcsövét a szárazulatra irányitotta.

- Én nem tehetek róla, nekem beszélnem kell.

- Amint neked tetszik, Joe; beszélj, a mennyit csak akarsz.

És Joe egész tömegét hozta elő a hang utánzásoknak. Oh! ach! ho! egymás után hangzott el ajkairól.

Mig a tenger felett haladtak, a doktor alkalmasnak találta, ha megmaradnak abban a jelentékeny magasságban, miután igy nagyobb kiterjedésében láthatja a partot: a hőmérő és légsulymérő, melyek a félig nyitott sátor belsejében voltak, mindig ott függtek szemei előtt és egy második künn alkalmazott légsulymérő az éjjeli őrség igényeinek szolgál.

Két óra mulva a Viktória, miután valamivel több, mint nyolcz mérföldnyi utat tett meg óránkint, észrevehetőleg közeledett a parthoz. A doktor elhatározta, hogy most megint közelebb jön a földhöz; mérsékelte a durrgázfujtató lángját és a léggömb nemsokára háromszáz lábnyira a földtől, leereszkedett.

Mrima fölött volt most, igy hivják a keleti partnak ezt a részét. A partot gyökérfákból alkotott szegély védte meg és az apály idejében látni lehetett, mint rágja vastag gyökereit az Indiai Óczeán foga. A homokzátonyok, melyek egykor a partvonalat alkották, kiemelkedtek a láthatáron és északnyugaton a Neguru hegy csúcsa volt látható.

A Viktória elszállt egy falu fölött, melyet az orvos, térképén, Kaolenak ismert fel. Az egész egybegyült lakosság a düh és félelem üvöltését hallatta és hiába lőtték nyilaikat a levegő óriására, mely méltóságteljesen lebegett el mind e tehetetlen düh fölött.

A szél délnek fujt, de a doktor e miatt nem nyugtalankodott, miután ezáltal meg volt adva neki a mód, hogy a Burton és Speke kapitányok által választott utat követhesse.

Kennedy most ép olyan beszédes lett, mint Joe; mindketten belemerültek a beszélgetésbe, melylyel csodálkozásuknak adtak kifejezést.

"Ugyan menjetek a ti postakocsitokkal! kiáltott az egyik.

- És gőzhajóitokkal! szólt a másik.

- És a vasutakkal, tette hozzá Kennedy, melyeken beutazzák az országokat, a nélkül, hogy látni lehetne azokat!

- Úgy ám, e léggömb, az már egészen más valami! szólt Joe ismét; nem is venni észre mint halad tovább és a természet feltárul szemünk előtt, mint valami nagy festmény!

- Mily remek látkép! mily csodálatra méltó! álom a hamakban![11]

- Nem reggeliznénk? szólt Joe, kinek a friss levegő nagyon jó étvágyat okozott.

- Nem rossz gondolat, fiam.

- A főzéssel gyorsan végzünk; van kétszersült és hús.

- És kávé, a mennyi csak tetszik, tette hozzá a doktor. Megengedem neked, hogy durrgázfujtatomtól kölcsön végy egy kis meleget, van annak elég és ily módon nem kell tartanunk a tűztől.

- A jelenlegi körülmények között az borzasztó is volna! felelt Kennedy. Alapjában véve ez nem is sokban különbözik attól, mintha lőporhordót czeppelnénk magunk felett.

- Nem egészen úgy van, felelt Fergusson; ha a gáz lángot vetne is, előbb lassankint felemésztődnék és mi csak lassan esnénk a földre, mi természetesen nagyban csökkenti a veszélyt; de legyetek nyugodtan, a mi léghajónk légmentesen van elzárva.

- Egyelőre együnk, szólt Kennedy.

- Ime, uraim, kiáltott Joe és a mig én elfogyasztom adagomat, oly kávét gyártok önöknek, mely kitünőség dolgában semmi kivánni valót sem hagy majd hátra.

- Tény az, szólt a doktor, hogy Joenak száz más jó tulajdonsága mellett megvan az a tehetsége is, hogy el tudja késziteni ezt a pompás italt; különféle anyagok elegyitéséből állitja elő, melyeket soha sem akart nekem elárulni.

- Nos, uram, itt Isten szabad levegője alatt rábizhatom önre reczipémet. Ez egész egyszerü s egyenlő részben elkevert mokka, bourbon és rio numez vegyülékéből áll."

Néhány percz mulva Joe három csésze párolgó kávét töltött be s kitünő reggelit fogyasztottak el, melyet a vendégek jó kedve füszerezett; ezután mindenki megfigyelési helyére ment.

A táj rendkivül termékenynek látszott; a kigyódzó és szűk utak a zöld lombsátrak alá elrejtőztek. Elhaladtak oly részek felett, a hol javában érett a dohány, kukoricza és árpa; imitt-amott óriási rizsföldek mutatkoztak egyenes száraikkal és biborpiros virágjaikkal. Nagy, czölöpökre épitett ketreczekben, juhokat és kecskéket láttak, melyeket a leopárd elől zártak ide. Dús növénytenyészet, tarka, gyakran változó külsőt kölcsönzött e buja talajnak. Számos faluban ismétlődtek a lármás és bámész jelenetek, a mint a Viktóriát megpillantották és Fergusson doktor volt oly vigyázatos, hogy a nyilak távkörén kivül tartózkodott, a lakosok, szorosan egymás mellett álló kunyhóik körül csoportosulva, még sokáig néztek az utasok után, bőven rájuk zuditva szitkaikat.

Délben az orvos, miután térképét megnézte, oda nyilatkozott, hogy Usaramo (U-vidék) tartomány fölött vannak. A táj itt sürüen be volt hintve kókusdió és papaya (dinnye)-fákkal, valamint pamutfákkal, melyek fölött a Viktória szinte ellebegett. Joe egész természetesnek találta ezt a tenyészetet, ha az ember tekintetbe veszi azt, hogy Afrikában van. Kennedy nyulakat és fürjeket látott, melyek hivogatólag siettek egy-egy lövés elé, de ez csak lőporpazarlás lett volna, miután a vadnak összegyüjtése most valóban lehetetlen volt.

A léghajósok tizenkét mérföldnyi gyorsasággal haladtak előre óránkint és nemsokára a hosszuság 38°30' foka alatt voltak, Tunda falu fölött.

"Itt fogta el az erős láz Burtont és Speket, szólt az orvos, s rövid ideig azt hitték, hogy nem fogják folytathatni vállalatukat. Pedig nem voltak messzire a parttól, de a fáradság és nélkülözés szörnyü módon érezhetővé vált.

E vidéken tényleg folytonos malária uralkodik, a doktor is csak ugy kerülhette ki a ragályt, hogy léghajóját fölvitte a nedves föld miasmái fölé, melyből a forró nap mind felszivta a kigőzölgéseket. Időnkint karavánok tüntek fel, melyek most pihentek és az esti hüvös levegőt várták, hogy utukat azután folytathassák. A karaván egy nagy, tövisekkel és más szurós növénynyel elkeritett helyen tanyázott, mely mögé a kereskedők nemcsak a vad állatok, de a tartomány vadtörzsei elől is rejtőznek. Látták, a mint a bennszülöttek ide-oda futkostak és menekülni igyekeztek, a hogy a Viktóriát megpillantották és Kennedy nagyon szerette volna őket közelebbről látni, de Sámuel szilárdan elleneszegült ez óhajtásnak.

"A főnököknek lőfegyvereik vannak, igy szólt s a mi gömbünk nagyon is könnyü czélpontja lenne egy golyónak.

- Esést okozna egy lövés által származott lyuk? kérdé Joe.

- Nem közvetlenül, de a lyuk nemsokára nagy szakadássá válhatnék, melyen át a mi gázunk elillanna.

- Maradjunk hát tiszteletteljes távolságban e hitetlenektől. Mit gondolnak majd magukban, ha itt látnak repülni bennünket a levegőben? Okvetlenül imádni akarnának bennünket.

- Hadd imádjanak csak a távolból, felelt a doktor. Mindig biztosabb ez. Nézzétek csak, a táj más külsőt nyer, a falvak megritkulnak, a gyökérfák eltüntek, ezzel a szélességi fokkal megszünik a tenyészet, a talaj hegyessé válik és hegyek közelségére enged következtetni.

- Csakugyan, szólt Kennedy, ugy látszik, mintha ez oldalon némi magaslat tünnék fel.

- Nyugaton..., ezek az Urisara első lánczolatai, valószinüleg a Duthumi hegy, mely mögé, reménylem, elrejtőzhetünk majd éjszakára. Erősebben engedem majd működni a durrgáz fujtatót, mert öt- hatszáz lábnyi magasságban kell tartanunk magunkat.

- Önnek különben kitünő gondolata volt ez, doktor úr, szólt Joe csodálkozva, a gépezet kezelése sem nem nehéz, sem nem fárasztó; meg kell forditani a csapot és a dolog készen van.

- Itt kellemesebb a levegő, lélegzett fel szabadon a vadász, midőn a léggömb felemelkedett; a napsugarak visszfénye a piros homokon már türhetlenné vált.

- Mily pompás fák! kiáltott Joe; igazán szépek, bár nagyon természetesek; egy tuczat ilyen törzsből egy egész erdőt lehetne csinálni.

- Ezek baobab-ok (majomkenyérfák), felelt Fergusson, nézzék csak azt, biztosan százlábnyi a kerülete.

- Talán épen e fa aljában ment tönkre a franczia Maizan 1845-ben, mert most Déje la-Mhora fölött vagyunk, a hova egyedül hatolt előre. Egy főnök ragadta meg, oda kötötte egy baobab törzséhez s mig a csatadal szólt, a vad néger lassan lefejtette az európainak minden egyes testrészét. Azután bemetszette torkát, majd ujra megélesitette eltompult kését és a szerencsétlennek letépte fejét a törzsről, mielőtt azt még teljesen levágta! A szerencsétlen franczia még csak huszonhat éves volt!

- És Francziaország nem kért elégtételt ezen gonosztettért? kiáltott Kennedy.

- Frankhon reklamált, a zanzibari said mindent megtett, hogy hatalmába keritse a gyilkost, de minden fáradozása sikertelen maradt.

- Nem vágyom itt maradni, szólt Joe; emelkedjünk, doktor úr, emelkedjünk.

- Annál is szivesebben, Joe, miután a Duthumi hegy emelkedik előttünk. Ha számitásaim helyesek, még esteli hét óra előtt túl leszünk rajta.

- Éjjel nem utazunk? kérdé a vadász.

- Nem, vagy legalább is lehetőleg keveset; kellő vigyázattal és éberséggel meg lehetne ezt tenni minden veszély nélkül, de nem elég az, ha elutazunk Afrika fölött, látnunk is kell azt.

- Eddigelé még nem igen van okunk panaszra, uram és parancsolóm. Sivatag helyett jól beültetett, termékeny földre találunk! Igy adjon hitelt az ember a földrajzi tudósoknak!

- Várj csak, Joe, várj csak, majd megválik később.

Esteli fél hét óra előtt a Viktória a Duthumi hegy előtt volt, és hogy tulhaladhasson rajta, háromezer lábnál magasabbra kellett emelkednie, de ehhez a doktornak a légmérsékletet csak tizennyolcz fokkal (10° Celsius) kellett hevitenie. Igazán azt lehetett mondani, hogy léghajóját tényleg csak kezeinek egy nyomásával kezeli. Kennedy csak megjelölte neki az elkerülendő veszélyeket és a Viktória, alig érintve a hegyet, keresztül repült rajta a levegőben. Nyolcz órakor leszállt a tuloldali lejtőn, kivetették a horgonyokat és ezek egyike erősen levágódott egy óriási nopál ágaiba. Joe mihamar lebocsájtkozott a kötélen és jól megerősitette azt. Lenyujtották neki a selyem létrát és ő ügyesen felmászott rajta. A léghajó majdnem egészen nyugodt volt, mert a keleti szél ellen fedve volt.

Elkészitették a vacsorát és az utasok, kiket felizgatott a légutazás, hatalmas hézagot csináltak készletükben.

"Mily nagy utat tettünk ma meg? kérdé Kennedy és ijesztő nagyságu ételdarabokat dugott szájába.

A doktor a hold megfigyelése utján megcsinálta a vázlatot és segitségül hivta a kitünő térképet, mely vezetőjéül szolgált. Ez a "Legujabb felfedezések Afrikában" czimü atlaszhoz tartozott, melyet Fergusson tudós barátja, a góthai Petermann adott ki és küldött meg neki. Az atlasznak az egész utra kellett megfelelnie, mert magában foglalta Burton és Speke utazási tapasztalatait a nagy tavak területein, Sudant, Barth doktor szerint, az alsó Senegált Lejean Vilmos szerint és a Niger-Deltát, Baikie doktor szerint.

Fergusson még egy másik művet is szerzett, mely a Nilusra vonatkozó összes eddigi tapasztalatokat egyesitette magában. A mely műnek a következő czime volt: "The sources of the Nile, being a general survey of the basin of that river and of its head streams with the history of the Nilotic discovery by Charles Beke, th. D." Birtokában voltak továbbá a the Proceedings of the Royal Geographical Society of London-ban megjelent térképek és igy nem kerülhette el figyelmét az eddig felfedezett földrész egyetlen pontja sem.

Mikor megcsinálta a vázlatot a térképre, ugy találta, hogy az eddig bejárt ut a szélességben két fokot vagyis százhusz mérföldet tett ki nyugat felé.

Kennedy kiemelte, hogy az utirány délnek van jelölve, de a doktor nagyon meg volt elégedve, miután a mennyire lehetséges, ki akarta kémlelni elődeinek nyomait.

Elhatározták, hogy az őrségre vonatkozólag az éjet három részre osztják, hogy mindegyik a maga részéről gondoskodhassék a többiek biztonságáról. Kilencztől kezdve a doktor, tizenkettőtől Kennedy és reggeli három órától Joe fog őrködni. A két utóbbi lefeküdt hát a sátor alá a takarókba burkolva és békésen aludtak, mig Fergusson doktor őrködött felettük.



TIZENHARMADIK FEJEZET.

Időváltozás. - Kennedy láza. - A doktor gyógyszere. - Utazás szilárd talajon. - Az imendsei meder. - A Rubeho hegy. - Hatezer lábnyi magasságban. - Egy napi pihenő.

Az éj nyugodtan telt el, de Kennedy, szombat reggel bágyadtságot és lázas érzést emlegetett, mikor felébredt. Az idő megváltozott. Az ég sürü felhőkkel volt elboritva és uj özönvizre látszott készülni. Komor föld ez a Zungomero, melyben talán tizennégy nap kivételével mindig esik januárban.

Szakadó eső zuhogott nemsokára az utasokra; az ugynevezett "Wullah"-k, pillanatnyi felhőszakadások által keresztülvágott utak járhatlanokká lettek, de különben ezek is nehezen voltak járhatók a töviskes bokrok és óriási folyondárok miatt. Tisztán észrevehetők voltak a kéntartalmu mocsárlég kigőzölgései, melyekről Burton kapitány mesél.

"Burtonnak igaza van, szólt a doktor, a mikor azt mondja, hogy e szag után itélve, minden bokor mögött egy holttest feküdhetnék.

- Csunya ország, tette hozzá Joe, és ugy látszik, mintha Kennedy urnak nem lett volna itt különös kedvére az éjjeli tartózkodás.

- Tényleg erős lázam van, szólt a vadász.

- Ezen nem csodálkozom, kedves Dick, mert egész Afrikának egyik legegészségtelenebb vidékében vagyunk. De itt nem tartózkodunk soká. El innen!

Joe ügyesen eloldotta a horgonyokat és a létra segélyével ismét a hajóra szállt. A doktor gyorsan megszaporitotta a gáz feszültségét és a Viktória, meglehetősen erős szél által hajtatva, elrepült.

E dögvészes ködön keresztül alig lehetett néhány kunyhót látni. A föld észrevehetőleg megváltozott. Afrikában gyakran fordul elő, hogy csekély kiterjedésü, egészségtelen vidékek, teljesen egészséges földvonalakkal vannak határolva.

Kennedy szemlátomást nagyon szenvedett és a láz borzasztón erőt vett erős természetén.

"Most egy cseppet sem időszerü a betegség", igy szólt, beburkolódzott takarójába és lefeküdt a sátor alá.

- Csak türelem, kedves Dick, vigasztalta őt Fergusson, nemsokára ismét egészséges léssz.

- Egészséges? Valóban, Sámuel, ha uti gyógytáradban van valami szered, mi ismét talpra állit, add ide azonnal. Behunyom szemeimet és kinyitom a számat.

- Van még ennél jobb is, Dick barátom és a láz ellen egészen természetes szert szerzek neked, mely mibe sem fog kerülni.

- És mikép szerzed azt meg?

- Nagyon egyszerüen; egész kényelmesen e felhők fölé emelkedem, melyek elárasztanak bennünket és eltávozom e dögvészes légkörből. Csak tiz perczre van szükségem, hogy a könenyt kiterjeszszem.

Még nem telt le ez az idő, midőn az utasok már tul voltak a nedves égövön.

"Várj csak még egy kicsit, Dick, és érezni fogod a tiszta levegőt és a nap behatását.

- Milyen nagyszerü gyógyszer! kiáltott Joe; mégis csak csodálatos!

- Nem, ez csak természetes!

- Óh, abban nem kételkedem!

- Dicket a friss levegőbe menesztem, mint a hogy ez Európában naponta megtörténik és mint a hogy elküldeném Martinique-ba, a Pitonokra[12], hogy szökjék a sárga láz elől.

- Óh, ez a léggömb igazi éden, szólt Kennedy, ki már is jobban érezte magát.

- Mindenkép oda vezet", szólt Joe vidáman.

A felhő tömegek, melyek e perczben a hajó alatt összetömörültek, csodálatos látványt nyujtottak; elgurultak egymás fölött és pompás fényben olvadtak össze, miközben visszavetették a nap sugarait. A Viktória négyezer lábnyi magasságot ért el; a hőmérő a hőmérséklet esését jelezte; a föld nem látszott többé. Közel ötven mérföldnyi távolságban a Rubeho hegy emelkedett ki fénylő csúcsával; az Ugogo földnek határát képezte a hosszuság 36°20' foka alatt. A szél husz mérföldnyi gyorsasággal fujt óránkint, de az utazók semmit sem éreztek ebből a gyorsaságból; nem éreztek rázkódást, de még azt sem, hogy egyáltalán haladnak.

Három órával később a doktor jövendölése beteljesedett. Kennedy nem érzett többé lázat és étvágygyal reggelizett.

"Ez a kénsavas chininnel vetekedik, szólt rendkivüli megelégedéssel.

- Határozottan, szólt Joe, ide fogok visszavonulni vén napjaimra."

Reggeli tiz óra felé a levegő kitisztult. A felhőkben ür támadt, a föld ismét látható lett és a Viktória alig észrevehetőleg közeledett feléje. Fergusson doktor áramlatot keresett, mely inkább északkeletre vigye és azt a földtől hatszáz lábnyi távolságban találta meg. A föld egyenetlen, szinte hegyes lett. A zungomeroi kerület elmosódott keletről, e szélességi fok utolsó kókuszfáival együtt. A hegycsúcsok nemsokára tisztábban tüntek fel; imitt-amott néhány csúcs emelkedett és minden perczben vigyázni kellett a hegyes ormokra, melyek felszállni látszottak.

"Csupa sziklák között vagyunk, szólt Kennedy.

- Légy nyugodt, Dick, majd körülvitorlázzuk azokat.

- Mindennek daczára, mégis csak remek módja ez az utazásnak!" szólt Joe.

A doktor tényleg csodálatraméltó módon kezelte léggömbjét.

"Ha itt kellene gyalogolnunk ezen a süppedékes talajon, mondá, egészségtelen piszokban vonszolnánk magunkat tovább. Tevéink fele már kidült volna a kimerültségtől Zanzibárból való elutazásunk óta. Mi kétségkivül már olyanok volnánk, mint a kisértetek és a kétségbeesés vett volna már erőt rajtunk. Folytonos harczban élnénk vezetőinkkel és ki lennénk téve határtalan durvaságaiknak. Nappal nedves, kiállhatatlan, nyomasztó melegség! Éjjel gyakran elviselhetlen hideg és ama legyek csipései, melyek csápjai átfurják még a legsürübb vásznat is és őrültté tehetik a legtürelmesebb embert. Nem is emlitem a vadállatokat és néptörzseket!

- Én nem szivesen kisérleném meg, szólt Joe röviden.

- Nem túlozok semmiben, felelt a doktor, de ha olvasnátok az utazók elbeszéléseit, kik elég bátrak voltak, hogy e vidékekbe merészkedtek, könnyek tolulnának szemeitekbe."

Tizenegy órakor elhaladtak az imendsei medencze fölött; a dombokon összesereglett néptörzsek hiába fenyegették a Viktóriát fegyvereikkel; végre elérkeztek a föld utolsó hullámszerü emelkedéséhez, a Rubeto közvetlen lánczolataihoz, melyek Usagarában a harmadik és legmagasabb hegylánczolatot képezik.

Az utasok pontos képet alkothattak maguknak a talaj hegyrajzi alakulásáról. A három elágazás, melynek első lejtőjét a Duthumi képezi, három tágas fennsikkal van egymástól elválasztva; e magas hegyhátak lekeritett kupokból állnak, melyek között a talaj sziklákkal és kövekkel van behintve. E hegyek legmeredekebb lejtője szemben fekszik a zanzibári parttal; a nyugati lejtők csak hajlott fennsikot képeznek. A földsülyedések fekete, termékeny földdel vannak befedve és erőteljes növényzettel vannak benőve. Különféle folyamok erednek itt, melyek kelet felé folynak és a Kinganiba ömlenek, óriási sykomorok, tamarindák, tökkfák és pálmirák csoportjai között.

"Vigyázz! parancsolá Fergusson doktor. A Rubeho-hoz közeledünk, melynek neve e vidék nyelvén annyit jelent, mint "a szelek utazása". Jó lesz, ha csúcsait bizonyos magasságban járjuk körül. Ha térképem pontos, ugy több mint ötezer lábnyi magasságba kell emelkednünk.

- Sokszor lesz alkalmunk felső földöveket érinthetnünk?

- Nagyon ritkán; Afrika hegyeinek magassága, csak közepesnek látszik Európa és Ázsia hegycsúcsaihoz képest. De Viktóriánk mindenesetre nehézségek nélkül haladna el felettük."

A gáz nemsokára kiterjedt a hőség behatása alatt és a léggömb nagyon határozottan emelkedett. A köneny kiterjedése különben veszélytelen volt és a léghajó óriási belseje még csak háromnegyed részben telt meg, a légmérő higanyoszlopa majdnem nyolcz hüvelykkel esett és hatezer lábnyi emelkedést jelzett ily módon.

"Sokáig utazhatnánk igy? kérdé Joe.

- A föld légköre hatezer toise[13] magas, felelt a doktor. Nagy gömbbel igen magasra lehetne felszállani. Erre vállalkoztak Brioschi és Gay Lussac urak; de ekkor a vér kitolult szájukon és fülükön. Nem volt a belégzéshez alkalmas levegőjük. Néhány év előtt, két merész franczia, Barral és Bixio urak, szinte felmerészkedett a magasabb légkörbe, de léggömbjük elszakadt...

- És ők leestek? kérdé Kennedy élénken.

- Természetesen! de ugy, a hogy tudósoknak kell esniök, hogy azért kár ne essék bennük.

- Nos, uraim, szólt Joe, tetszésünktől függ, hogy utánozzuk őket, de miután én a magam személyében, nem sorozom magam a tudósok közé czélszerübbnek tartom, ha tisztességes középuton maradok, se nagyon magasan, se nagyon alacsonyan. Nem kell nagyon becsvágyónak lenni."

- Hat ezer lábnyi magasságban a levegő sürüsége érezhetően csökkent, a hang csak nehezen terjedt és a szó alig érthető. A tekintet zavaros lesz és a szem, a midőn letekint, csak nagy, meglehetősen határozatlan tömegeket lát, az emberek és állatok teljesen eltünnek a láthatárról, a vasutak keskeny szallagokká, a tavak kicsiny patakokká lesznek.

A doktor és kisérői most rendellenes állapotban érezték magukat. A rendkivül gyors légköri áram száraz hegyek fölött ragadta el őket, melyek csúcsán nagy hósikok lepték meg a szemet; a hegytáj szaggatott látképe, neptuni munkára mutatott, még a világ első napjaiból.

A nap ott ragyogott a tetőponton és sugarai függélyesen értek a kopár hegycsúcsokra. A doktor pontosan lerajzolta a hegyeket, melyek négy különféle falból állanak és majdnem egyenes vonalban huzódnak el egymás mellett.

A Viktória nemsokára lefelé szállt a Rubeho tulsó lejtőjén, mely fákkal és sötétzöld cserjékkel volt benőve, majd a hegycsúcsok és szakadékok ismét sivatagszerü tájt képeztek, mely ott vonult el az Ugoro föld előtt; távolabb lent, alant, sárga, száraz sikságok terültek el, melyeknek egyetlen növényzetét a tüskebokrok és sósnövények képezték.

Néhány kis liget, melyek a távolban erdőkké sürüsödtek, szegélyezte a láthatárt. A doktor közeledett a földhöz, kivetették a horgonyokat és az egyik nemsokára belevágódott egy óriási sykomore ágaiba.

Joe gyorsan lecsuszott a fára és óvatosan megerősitette a horgonyt; a doktor működésben hagyta durrgázfujtatóját, hogy megőrizze léghajójának bizonyos emelkedő erejét, mely fenntarthassa a levegőben. A szél majdnem hirtelen lecsendesült.

"Most pedig Dick barátom, szólt Fergusson, végy magadhoz két puskát, egyiket a magad részére, a másikat Joenak és lássatok hozzá, nem hozhattok-e délre egy kis zergepecsenyét.

- Fel a vadászatra! kiáltott Kennedy ujjáéledve, gyorsan kimászott a hajóból és leszállt. Joe legurult egyik faágról a másikra és Kennedyre várt, miközben jól kinyujtózott a biztos talajon. A doktor, ki a csolnakot két társa sulyával megkönnyebülve látta, most teljesen elolthatta durrgázfujtatóját.

- De el ne szálljon, uram! kiáltott Joe visszafordulva.

- Légy nyugodt, fiam, erős kötelékek tartanak vissza. Fel akarom használni ezt az időt, hogy kiegészitsem jegyzeteimet és sok szerencsét kivánok nektek a vadászathoz, valamint egy adag óvatosságot is. Különben innen áttekintem a környéket és ha valami gyanusat látok, lövök a karabéllyal. Ez majd jeladás lesz nektek, hogy idesiessetek.

- Helyesen van, felelt a vadász.



TIZENNEGYEDIK FEJEZET.

A gummifa erdő. - A kék zerge. - Jeladás a gyülekezésre. - Váratlan támadás. - Kanyenye. - Egy éjszaka az éterben. - Wabunguru. - Dsihue-la-Mkoa. - A vizkészlet. - Megérkezés Kaseh-ba.

A kopár, kiszáradt talaj agyagszerü földből állott, melyet a hőség megrepesztett; elhagyatottnak látszott; csak imitt-amott látszottak karavánok nyomai, valamint megfehéredett, félig lerágott emberi- és állatcsontok, melyek egy és ugyanazon porban enyésztek el egymás mellett.

Félórai gyaloglás után, Dick és Joe szemükkel lesben és ujjukat a ravaszon tartva, mélyen bementek egy gummifa-erdőbe. A nélkül, hogy vadász lett volna, Joe mégis ügyesen tudott elbánni a fegyverrel.

"De jól esik, Dick úr, hogy megint gyalogolhatok egy keveset, pedig ez a talaj nem nagyon kényelmes", mondá, midőn a kovadarabokkal behintett földön elhaladtak.

Kennedy egy jel által értésére adta kisérőjének, hogy hallgasson és álljon meg. Kutyák nélkül kellett szimatolniok és bármily ügyes volt is Joe, azért még sem volt olyan orra, mint egy vizslának vagy agárnak.

Egy folyam medrénél, melyben még néhány pocsolya álló viz volt, talán tiz zergéből álló kis nyáj csillapitotta szomjuságát. Ezek a kecses állatok sejteni látszottak a veszélyt; minden korty után megemelték csinos fejecskéjüket és a vadászok irányában vizsgálták a levegőt.

Mig Joe mozdulatlan maradt, Kennedy megkerült néhány bokrot, lőtávolba ért és lőtt. A nyáj egy pillanat alatt eltünt és csak egy zergebak, melyet pompásan eltalált, rogyott össze. Kennedy reávetette magát zsákmányára; ez "Blawe-bak" volt, pompás halványkék állat, melynek hasa és lábainak belső oldalai oly fehéren fénylettek, mint a hó.

- Mesteri lövés! kiáltott a vadász. Ez nagyon ritka zergefaj és reménylem, hogy jól kikészithetem és megőrizhetem a bőrét.

- Csakugyan? Ön komolyan gondol erre, Dick ur?

- Természetesen! Nézd csak ezt a fényes szőrt!

- De a doktor nagyon határozottan ellene lesz ennek a súlyszaporitásnak.

- Igazad van, Joe, de mégis borzasztó, hogy egy ily szép állatot egészen itt hagyjon az ember!

- Egészen? Nem, Dick ur, a legtáplálóbb részeket leveszszük és az ön engedelmével oly jól meg fogok felelni feladatomnak, mint a nagyrabecsült mészárosok előljárója Londonban.

- A mint akarod, barátom; de remélhetőleg tudod azt is, hogy mint vadászt, ép oly kevéssé hoz zavarba a kérdés, hogy mint daraboljak fel egy vadat, mint az, hogy mint ejtsem el.

- Erről meg vagyok győződve, Dick ur; azért ne szabadkozzék soká és épitsen e három kő tetejébe sütőkemenczét; száraz fát fog találni eleget és én akkor csak néhány perczre kérem, hogy izzó szenét használhassam.

- Ez nem fog soká tartani", felelt Kennedy.

Azonnal hozzálátott a kemencze épitéséhez, melyben a tüz néhány perczczel később fellángolt. Joe az antilopból közel egy tuczat kotelettet, valamint a czombból a leggyengébb darabokat kivágta, melyek ügyes kezeiben mihamar a legizletesebb rostélyosokká változtak.

"Ej, de jól esik ez majd Sámuel barátomnak, szólt a vadász.

- Tudja, Dick ur, hogy mire gondolok?

- Nos, bizonyára arra, a mit csinálsz, beefsteakjeidre.

- Nem, Dick ur; arra gondolok, hogy milyen arczot vágnánk, ha nem találnánk meg a léghajót.

- Istenem, milyen borzasztó gondolat! Te arra gondolsz, hogy a doktor cserben hagyhatna bennünket?

- Nem, de ha horgonya eloldódnék?

- Lehetetlen. Különben Sámuel akkor könnyen leszállhatna léggömbjével; meglehetős ügyesen kezeli.

- Igen, de ha a szél elragadná, ha nem tudna visszatérni hozzánk?

- Hallod-e, Joe, hallgass el baljóslatiddal; egy cseppet sem kellemesek azok.

- Ó, Kennedy ur, minden természetes, a mi e földön történik; de miután minden megtörténhetik, mindenre el kell készülve lennünk...

E perczben lövés visszhangzott a levegőben.

- Hallga! szólt Joe.

- Karabélyom! Ráismerek durranására.

- A jeladás!

- Veszélyben vagyunk!

- Vagy talán ő, szólt Joe.

- Előre!

A vadászok gyorsan felkapták zsákmányukat és visszafelé indultak az uton, melyet Joe ágtörésekkel jelzett meg. A sürü bozót meggátolta őket abban, hogy a Viktóriát láthassák, melytől már nem lehettek messzire.

Most második lövés hallatszott.

- Ej ha, de sürgős, szólt Joe.

- Hallod-e! még egy lövés!

- Ez olyannak tetszik, mint a személyes védekezés.

- Siessünk."

És futottak, a mily gyorsan csak tudtak. A mint az erdő szélére értek, elsőnek is ott látták a Viktóriát a helyén és a doktort a hajóban.

"Mi baj van? kérdé Kennedy.

- Nagy Isten! kiáltott fel Joe.

- Mit látsz?

- A fa körül egy sereg négert, kik ostromolják a léggömböt."

Bár még két mértföldnyi távolságban voltak a léghajótól, Joe mégis látott vagy harmincz egyént a sykomore alján, kik élénk mozdulatokat tettek, üvöltöttek és ugráltak. Néhányan felmásztak a fára, annak legmagasabb csúcsára. A veszély nagyon komolynak látszott.

- Uram el van veszve! kiáltott Joe.

- Csak nyugalom, Joe, őrizd meg hidegvérüségedet és éles tekinteted. Négy ilyen szerecsen szinü fenevadnak élete kezeinkben van. Előre!"

Rendkivüli gyorsasággal közel egy mérföldnyi utat tettek meg, midőn ismét lövés dördült el a hajóból; ez minden valószinüség szerint egy nagy ördöngős ficzkóra volt irányitva, ki éppen azon igyekezett, hogy a horgonykötélen felmászszon. Teste élettelenül hullott le egyik ágról a másikra és közel husz lábnyi távolságban a földtől függve maradt; lábai és karjai ott himbálództak a levegőben.

"Ho! kiáltott Joe és megállott; mi az ördögbe kapaszkodik még ez a fenevad?

- Az mindegy, felelt Kennedy. Szaladjunk hamar! Gyorsan!

- Ah! Kennedy ur, kiáltott Joe és majd megszakadt nevettében; a farkán függ! valóban a farkán! Majom! Mindannyian majmok!

- Még mindig jobb, mintha emberek lennének", felelt Kennedy és az üvöltő tömeg közé vetette magát.

Tényleg egy sereg vad, borzasztó, kutyafejü pávián volt, melyekre ránézni is iszonyu volt. Néhány lövés azonban nemsokára észre téritette őket és utálatos fintorgatások után a csapat minden oldalra elmenekült, mig többen ott maradtak a harcztéren. Néhány percz mulva Kennedy megmászta a létrát, Joe felkuszott a sykomorán és kiszabaditotta a horgonyt. A hajó lesülyedt egészen hozzá és ő minden nehézség nélkül beleugrott. Néhány perczczel később a Viktória felemelkedett a levegőbe és mérsékelt szél által hajtatva, nyugat felé repült.

"Ez volt aztán a vihar, kiáltott Joe.

- Előbb azt hittük, hogy benszülöttek ostromolnak.

- Szerencsére csak majmok voltak, felelt a doktor.

- A távolból a különbség nem igen nagy, kedves Sámuelem.

- A közelből sem, szólt Joe.

- Bármint is áll a dolog, felelt Fergusson, ennek a majomtámadásnak nagyon komoly következményei lehettek volna reánk nézve. Ha a horgony nem tudott volna ellentállani az ismételt rázkódtatásoknak, - ki tudja, merre kergetett volna el a szél?

- Mit mondtam önnek, Kennedy ur?

- Igazad volt, Joe; élvezd diadalodat. De nem az antilop-beefsteak-et készitetted akkor, melynek látása oly nagy étvágyat gerjesztett bennem?

- Meghiszem azt, felelt a doktor, az antilop hús rendkivül jó.

- Itélje meg maga, uram, az asztal teritve van.

- Valóban, szólt a vadász, ezeknek az antilop szeletkéknek oly kitünő vadpecsenye illatuk van, mely nem megvetendő.

- Nagyszerü! én akár halálom napjáig antilop husból táplálkozhatnám, szólt Joe tele szájjal. Különösen, ha még egy pohárka grog is volna hozzá, mely elősegithetné az emésztést.

Joe elkészitette az emlitett italt, melyet áhitattal izleltek meg és élveztek sorra.

- Mostanig igazán pompásan megy a dolgunk.

- Kitünően, szólt Kennedy.

- Látja Dick ur? Még sajnálja, hogy elkisért bennünket?

- Szerettem volna látni azt, ki ebben meg akart volna gátolni," felelt a vadász elszánt arczkifejezéssel.

Délutáni négy óra volt; a Viktória most gyorsabb légáramba került, a talaj előbb alig észrevehetőleg hegyesebbé vált és a légmérő higanyoszlopa nemsokára 1.500 lábnyi magasságot jelzett a tenger szine felett. A doktor kénytelen volt léghajóját meglehetősen erős gázkiterjedéssel támogatni és a durrgáz fujtató szüntelenül müködött.

Hét óra felé a Viktória a Kanyenye medencze fölött lebegett; a doktor azonnal megismerte ezt a tiz mérföldnyi termő földet, baobab és tökkfák közzé rejtett falvaival. Ez az Ugogo föld egyik szultánjának székhelye, a hol a művelődés talán nem olyan visszamaradott: ott ugyanis ritkábban adják el a családtagjokat, de az állatok és emberek is békésen élnek együtt gömbölyü, gerendázat nélkül felépitett kunyhóikban, melyek messziről nem igen különböznek egy-egy szénaboglyától.

Miután Kanyenyét elhagyták, a terület kopár és köves lett; de körülbelül egy óra mulva, midőn Mdaburutól némi távolságban termékeny lapály fölé kerültek, a növényzet ismét dúsan tenyészett. A nap végével a szél is elcsendesült s a levegő is szunyadozni látszott. A doktor hiába keresett a különféle légrétegekben friss szellőt és mikor meggyőződött a természet mély nyugalmáról, elhatározta, hogy az éjet ott tölti el magasan az étherben és léggömbjét a biztonság kedvéért még ezer lábnyira emelkedni engedte. A Viktória teljesen mozdulatlan maradt és köröskörül pompás, csillagfényes ég tündökölt és mély csend uralkodott.

Dick és Joe békésen elnyujtóztak fekhelyükön és az igazak álmát aludták, mig a doktor őrködött. Éjfélkor Kennedy kelt fel, hogy Fergusson Sámuelt felváltsa.

"Ha a legkisebb véletlen fordulna elő, költs fel azonnal, szólt a doktor Dick barátjához és mindenekelőtt ne téveszd szem elől a légmérőt. Tudod, hogy most ez az iránytünk!"

Az éj körülbelül 27 fokkal (14° Cels.) volt hidegebb, mint a nappali légmérséklet és a sötétség beálltával megkezdődött a vadállatok éjjeli hangversenye is, melyeket a szomjuság és az éhség kiüzött rejtekhelyeikből. A békák duettben hallatták hangjukat a sakál üvöltésével, mig az oroszlán mély basszusa kisérte az eleven zenekar akkordjait.

Midőn Fergusson doktor másnap reggel ismét elfoglalta helyét és megnézte iránytüjét, észrevette, hogy a szél iránya az éjen át nagyon megváltozott. A Viktória két óra óta harmincz mérföldnyire tért el éjszakkelet felé, ott lebegett most Mabunguru felett, mely föld sürüen volt behintve kövekkel és szikla törmelékekkel. - A keleten sürü erdők voltak, melyek közt imitt-amott egy-egy falu volt elrejtve. Hét óra felé kerek sziklát pillantottak meg, melynek majdnem két mérföldnyi volt a területe s mely egy óriási teknőczhöz hasonlitott.

"Jó uton vagyunk, szólt Fergusson doktor, ott fekszik Dsihue-La-Mkoa, hol néhány perczre megállunk majd. Megujitani szándékozom a durrgázfujtatóhoz szükséges vizkészletet. Kisértsük meg valahol megakasztani léghajónkat.

- Itt nagyon kevés fa van, szólt a vadász.

- Mindazon által kisérletet tehetünk, Joe, vesd ki a horgonyokat."

A léggömb lassankint veszitett emelkedő erejéből és most a földhöz közeledett. Az egyik horgony beleakadt egy sziklahasadékba és a Viktória meg volt erősitve.

Ha megálltak is, a doktor mégis müködni hagyta egy keveset a durrgázfujtatót, mert a léggömb csak akkor maradhatott volna a durrgázfujtató segélye nélkül a levegőben, ha a hajó teljes szélcsendben pihent volna a földön.

A térképek szerint a Dsihue La Mkoa nyugati lejtőjén nagy állóvizek vannak. Joe egyedül ment oda egy nagy tonnával, mely körülbelül tiz gallont foglalt magában, egy elhagyott falu mellett meg is találta a helyet és alig háromnegyed óra mulva már visszatért a vizkészlettel a nélkül, hogy valami különös esemény fordult volna elő. Fergusson bizonyos türelmetlenséggel várta már, mert mindig aggodalommal töltötte el, ha legrövidebb ideig kellett is a cseppet sem vendégszerető földön tartózkodniok.

A vizet minden nehézség nélkül rakták fel, miután a csolnak majdnem egészen lebocsájtkozott a földre; Joe felszedte a horgonyt és ügyesen felmászott urához, ki most már ujra megélénkitette lángját és a Viktória tovább evezett légi utján.

Négyszáz mérföldnyire voltak Kasehtól, mely jelentékeny telepitvény Afrika belsejében és tizennégy mérföldnyi gyorsasággal haladtak óránkint a czél felé. A léggömb irányitása nagyon nehéz volt, mert nem emelkedhettek nagyon magasra, anélkül, hogy jelentékenyen ki ne terjeszszék a gázt, mert a föld maga is 3000 lábnyi magasságban feküdt, a doktor tehát nagyon ügyesen követte egy lejtő kanyarulatait. Két óra felé a Viktória már ott lebegett Kaseh városa felett, mely 350 mérföldnyire feküdt a parttól.

"Zanzibárból reggeli kilencz órakor indultunk el, szólt a doktor, midőn áttekintette jegyzeteit; két napi utazás után, kerülő utainkon, megtettünk közel 500 földrajzi mérföldnyi utat. Burton és Speke kapitányoknak négy és fél hónapra volt szükségük, hogy ugyanezt az utat megtegyék."



TIZENÖTÖDIK FEJEZET.

Kaseh. - A zajos vásár. - A Viktória megjelenése. - A Wauganga. - A hold fiai. - A doktor sétája. - A lakosság. - A királyi Tembe. - A szultán feleségei. - Királyi részegség. - Joet imádják. - Hogy tánczolnak a holdban. - Hirtelen fordulat. - Két hold a mennyboltozaton. - Az isteni nagyság állhatatlansága.

Kaseh, mely Közép-Afrikának igen fontos pontja, nem város, valamint a szó valódi értelmében a belföldön nincs is város. Házait mindenfelé gondosan ápolt kertek környezik.

Unyamwesy a tulajdonképeni Holdföld. Afrikának legtermékenyebb és legdiszesebb része, középpontjában van Unyanembe, hol néhány tiszta arab származásu család tölti el csendesen életét. Sokáig kereskedtek Afrika belsejében és Arábiában gummival, elefántcsonttal, indiai szövetekkel meg rabszolgákkal és nagyon jelentékeny nyereségre tettek szert.

Képzeljétek magatoknak a bennszülöttek számos házikóit, a nagy áruraktárakat, szép fákat, az üde lombozatot és előttetek van Kaseh. Itt van a karavánok általános gyülhelye, melyek délről elefántcsonttal és rabszolgákkal megrakodva érkeznek, mig a nyugatról érkezők pamutot és üvegárukat hoznak a nagy belföldi tavak törzseinek.

Igy mindig nagy csődület volt a vásárokon. A mesztiszek kiabálása, a dobok és kürtök harsonája, az öszvérek nyeritése, a szamarak orditása, a nők éneke és a gyerekek sirása borzasztó hangversenynyé fajult.

A forgalom, mozgás, zaj egyszerre lecsendesült. A Viktória megjelent a levegőben, méltóságteljesen lebegett és lassankint leszállt a nélkül, hogy eltért volna függőleges irányából. A férfiak, nők, gyermekek, rabszolgák, kereskedők, arabok és szerecsenek, mind eltüntek a "Tempes"-ekbe és kunyhókba.

"Kedves Sámuelem, szólt Kennedy, ha ily hatást érünk el a népnél, akkor nem tudom mint léphetünk velük alkuba.

- Nagyon egyszerüen lehetne végezni velük. Nyugodtan össze kellene szednünk a legértékesebb árukat, anélkül, hogy a kereskedőkkel törődnénk, igy meggazdagodhatnánk.

- A bennszülöttek tényleg megijedtek tőlünk, szólt a doktor, de a babona és a kiváncsiság majd csak előhozza őket.

- Gondolja uram?

- Nemsokára meglátjuk, de jó lesz, ha nem megyünk nagyon közel hozzájuk, mert Viktóriánknak nagyon megárthatna egy nyil vagy golyó.

- Beszélgetésbe szándékozol hát elegyedni ezekkel az afrikaiakkal?

- Ha rákerül a sor, miért ne? felelt a doktor. Emlékszem, hogy Burton és Speke urak csak dicsérni tudták a lakosság vendégszeretetét. Mi is megkisérthetjük hát e kalandot."

Ezalatt a Viktória a földhöz közeledett és horgonyát megvetette egy, a vásártérhez közel lévő fa csúcsába. E perczben az egész lakosság ismét kibujt odujából. Elsők voltak a helység varázslói, kik fekete tökküvegcséket hordtak övükben és egyéb, a varázslathoz szükséges felszereléseket. A tömeg lassanként egészen a közelükbe merészkedett, a dobosok versenyeztek egymással a zajban, összecsapták kezeiket és égnek emelték.

"Igy szoktak imádkozni, szólt Fergusson doktor, ha nem tévedek, itt nagyszerü szerepre vagyunk hivatva.

- Jól van, uram, játsza hát el!

- Téged, derék fiam, talán Istenként fognak imádni.

- Nos, ezen nem busulok, nincs ellenemre a tömjén."

E perczben az egyik varázsló, egy "Myanga" kezével intett s a zaj egyszerre mély csenddé változott. Ezután ismeretlen nyelven néhány szót szóltak a doktorhoz. A doktor, ki nem értette meg, arabsul beszélt s azonnal választ kapott ugyan-e nyelven. A szónok nagyon diszes beszédet tartott és a doktor nemsokára tisztában volt azzal, hogy a Viktóriát a holdnak tekintik saját személyében és hogy abban a hiszemben vannak, hogy a szeretetreméltó Luna látogatott el ide három fiával együtt.

A doktor méltóságteljesen felelt, hogy Luna istennő minden ezer évben körútra indul, hogy szemtől-szembe közeledjék hódolóihoz. Felszólitotta hát a népet, hogy vegyék hasznát a látogatásnak és fejezzék ki esetleges óhajaikat.

Azt felelték neki, hogy "Mwani" szultán már régóta beteg és az égtől várja a segélyt. A varázsló felkérte hát Luna fiait, fáradjanak el hozzá. Fergusson értésére adta kisérőinek a meghivást.

"És tényleg el akarsz menni a néger királyhoz? szólt a vadász.

- Igen; a nép nagyon kedvező hangulattal van eltelve irántunk; a levegő nyugodt, egyetlen szelő sem mozog; a Viktóriát tehát nem kell féltenünk.

- De mit fogsz tenni?

- Légy egészen nyugodt, kedves Dick, néhány kis gyógyszerrel majd csak kisegitem magam a bajból. Azután a tömeghez fordult és körülbelül ilyformán beszélt:

- Luna meg akar könyörülni Unyamway szeretett uralkodóján és ránk bizta meggyógyitását. Készüljön hát fogadtatásunkra!"

A zaj megkétszereződött és az egész tömeg megindult.

"Most barátaim, szólt Fergusson doktor, mindent vigyázva kell elrendeznünk; lehet, hogy nagyon gyorsan kell elutaznunk. Dick itt marad a hajóban és a durrgázfujtató segélyével elegendő hajtóerőt fog készletben tartani. A horgony jól megakadt, nincs hát mitől tartanunk. Én leszállok a földre, Joe elkisérhet, de a létra lábánál vissza kell maradnia.

- Hogyan, te egyedül merészkednél e szerecsen barlangjába?

- Sámuel ur! kiáltott Joe, ön nem akarja, hogy oldala mellett maradjak?

- Nem, egyedül megyek; e jó emberek azt hiszik, hogy Luna ellátogatott hozzájuk és engem megvéd az ő babonaságuk. Ne féljetek hát és maradjon mindenki a maga helyén.

- Nos, a mint tetszik, szólt a vadász.

- Vigyázz a gáz feszültségére.

- Légy nyugodt."

A bennszülöttek kiáltozása mindinkább növekedett; mind nagyobb erélylyel kérték az ég segitségét.

"Nézzék csak! szólt Joe. Ugy látom, hogy kissé nagyon is parancsolólag lépnek fel jó Lunájuk és isteni fiai ellen."

A doktor magához vette uti gyógyszertárát és leszállt a földre, mig Joe előtte haladt. Azután oly méltóságteljesen, mint ez hozzá illett, leült a létra aljára, arabs módra keresztbe vetette lábait és a tömeg egy része tiszteletteljes kört vont körülte. Ezalatt Fergusson doktor zeneszó és vallási tánczok kiséretében, lassan haladt a "királyi Tembe" felé, mely jó messzire feküdt a városon kivül. Közel három óra lehetett, s a nap oly fényesen világitott, mintha ő is hozzá akarna járulni Luna fiainak dicsőitéséhez.

Fergusson Sámuel méltóságteljesen lépkedett. Nemsokára hozzá csatlakozott a szultán természetes fia, egy fiatal, meglehetősen jó külsejü ficzkó, ki az ország szokásai szerint, egyedüli örököse az atyai javaknak. Földre vetette magát Luna fia előtt, de ez kecsesen intett neki, hogy csak keljen fel.

Három negyedórával később a lelkes körmenet, árnyas ösvényeken, a délszaki növényzet pompája közt, a szultán palotájához ért, egy négyszögletes, Ititenga nevü épülethez, mely a közel domb alján állt. Vöröses szinü cserépedények hosszu sora ékesitették a falakat. A fedél nem nehezedett közvetlenül a falakra, ugy hogy a levegő szabadon keringhetett az épületben. Más nyilás nem is volt rajta, se ablak, se ajtó.

Fergusson doktort a testőrség és a kegyenczek tisztelettel fogadták. Ez emberek tiszta ősképei voltak a közép-afrikai néptörzseknek. Számtalan apró fonatba csavart hajuk vállaikra hullt alá; arczukat fekete vagy kék sávokkal tarkitották, melyek halántékuktól egészen szájukig nyultak le. A katonák sagajeval, ijjal és nyilakkal voltak felszerelve, mely utóbbiak kutyatejbe mártattak, derekukon pedig apró víszekerczék lógtak.

A doktor betért a palota belsejébe. A szultán betegsége daczára a máskülönben is roppant nagy zaj a menet megérkeztekor még bóditóbbá vált. Ő felsége női serege az "Upatu" valami dobféle hangszer akkordjaival fogadták, mig két művész a kivájt fatörzsekből készült, öt láb magas "Kilindo"-n dolgozott teljes erejéből.

A legtöbb nő igen csinosnak látszott és nevetve, kaczagva szitták nagy, fekete pipáikból a dohányt és thangot; hosszu, kecsesen rendezett ruháikban "jól festettek" és a tökrostokból készült "kil"-t övükhöz erősitve viselték. Hatan közülök, kik a többiektől elkülönitve, kegyetlen halálbüntetést vártak, nem épp a legkevésbé vigak voltak a társaságban. A szultán halálával élve temetik el őket, hogy őt örökös magányában vigasztalják.

Miután Fergusson doktor gyorsan áttekintette az épületet, odalépett az uralkodó faágyához. A negyven éves férfit látta benne, kinek egészségét a sok dőzsölés ugy aláásta, hogy megmentése lehetetlen volt. Betegsége, mely már évek óta húzódott, tulajdonképen állandó részegség volt. A királyi korhely már majd egész eszét elvesztette és a világ minden ammoniakja sem lett volna képes őt talpra állitani.

A kegyenczek és nők térdeiket hajtották meg e látogatás alatt. Valami erős szer néhány cseppjével a doktor pár pillanatra megelevenitette és ezt roppant kedvező jelnek tekintette a környezet. Az orvos tiszteletére persze örömkiáltásba tört ki mindenki.

Ez pedig, ki teljesen megelégelte a jelenetet, gyors mozdulattal eltávolitotta nagyon is buzgó tisztviselőit, kisietett a palotából és a Viktória felé irányitotta lépteit. Időközben hat óra lett.

Fergusson távollétében Joe nyugodtan várt a hágcsó mellett; a néptömeg a legnagyobb tisztelet jeleivel halmozta el, miket ő, mint Luna igaz fia, fesztelenül fogadott el. Istenség létére nagyon is kedélyesen vigyorgott; sőt a fiatal afrikai hölgyeket is mulattatta, kik viszont nem győzték őt eleget nézni.

"Csak kinálgassanak, hölgyeim, mondá, mert ha az istennő fia vagyok is, de azért elég jó ördög vagyok."

Adományokat nyujtottak feléje, miket a "Mzimu"-kban (fetis sátrakban) szokás letenni.

Árpakalászok voltak és "Pombe".

Joe kötelezettnek érezte magát arra, hogy az utóbbit, a mi nagyon erős sörfajta volt, megizlelje, de torka nem birta elviselni, bármint megedzette is a whisky és a pálinka. Iszonyu pofákat vágott, de a környezet ezt kegyes mosolynak vélte.

Majd mikor a lányok tánczra kerekedtek ő is közéjük vegyült, ide-oda forgott, kezeivel, lábaival, térdeivel tánczolt, megközelitő fogalmat nyujtván ezzel nézőinek arról, hogy az istenek mikép tánczolnak a holdban.

Ép javában folyt az ünnepély, a mikor Joe megpillantotta a doktort, ki nagy sietve jött az ujjongó tömeg által kisértetve. A törzsfőnökök és bűvösmesterek roppant izgatottaknak látszanak, körülveszik Fergussont, sarokba szoritják, fenyegetik.

Különös változása a sorsnak! Mi történhetett? A szultán talán a mennyei orvos kezei alatt talált elpatkolni?

Kennedy figyelő helyéről vette észre a veszélyt, de okát nem tudta megérteni. A léggömb, melyet a gáz feszültsége szerfelett kiduzzasztott, nagyon vágyott már a levegőbe. A doktor most a hágcsóhoz ért. A babonás félelem még mindig tartóztatja a tömeget, hogy tettlegességre vetemedjék személye ellen. Gyorsan felmászik és Joe sietve követi.

"Egyetlen pillanatot sem vesztegethetünk el, sugta neki ura hirtelen; a horgony kiszedését meg se kisértsd! Ketté vágjuk a kötelet! Kövess!

- Mi történt az istenért? kérdé Joe, a mint a hajóba szállt.

- Mi baj? kérdé Kennedy is, kezébe ragadva karabélyát.

- Oda nézzetek! felelt a doktor és a szemhatárra mutatott.

- Nos? kérdé a vadász.

- Nos? A hold!"

A hold tényleg piros szinben, ragyogva kelt fel, tüzes golyónak látszott azurlapon, az égboltozaton; az volt, az és a Viktória! E szerint hát vagy két hold létezik, vagy pedig az idegenek csalók, cselszövők, hamis istenek!

Ez volt a tömeg természetes gondolatmenete, ez okozta hangulatában a hirtelen változást. Joe nem fojthatta el kaczagását. Kaseh lakossága ujjongásba tört ki; az ijjak és muskéták a gömb felé fordultak. De a büvölők egyikének intésére lehulltak a fegyverek, ez a fára mászott azzal a szándékkal, hogy megragadja a horgonykötelet és a gépet a földre huzza le. Joe fegyverével akarta megrohanni.

"Kettévágjam a kötelet? kérdé.

- Várj! ez volt a doktor egyetlen válasza.

- De a néger?...

- Még talán megmenthetjük horgonyunkat; nagyon szeretném. A kötél átmetszésére még mindig ráérünk."

A büvölő megmászta a fát és az ágak eltörése által felszabaditotta a horgonyt; a gömb által hevesen felrántván, magával ragadta a büvölőt is, ki a horgony karjai közt ült. A tömeg bámulata végtelen volt, a mikor egyik Wangangaját a végtelen világürben látta eltünni.

"Hurráh! kiáltott Joe, mig a Viktória nagy gyorsasággal emelkedett.

- Jól kapaszkodik! szólt Kennedy; ez a kis légutazás bizonyára jót fog neki tenni.

- Ne szabaditanánk fel a szerecsent egyetlen ütéssel? kérdé Joe.

- Piha! felelt a doktor, szép lassan letesszük megint és ez az eset kétségkivül még fokozni fogja hirnevét a nép között.

- Isten gyanánt fogják esetleg tisztelni, szólt Joe.

A Viktória körülbelül ezer lábnyi magasságba ért; a néger mégis halálos félelemmel kapaszkodott a horgonykötélbe. Könnyü nyugati szél a városon túl űzte a gömböt.

Fél órával később, midőn a doktor látta, hogy a táj elhagyatott, a durrgáz fujtató lángját lecsavarta és ujra a föld felé közeledett. Mikor már csak vagy husz lábnyira voltak a talajtól, a néger hirtelen határozott; leugrott macska gyanánt talpra esett és gyorsan futott Kaseh felé, mig a hirtelen megkönnyebült Viktória ismét a levegőbe emelkedett.



TIZENHATODIK FEJEZET.

Vihar előjelei. - A Holdföld. - Az afrikai szárazulat jövője. - Az utolsó itélet gépe. - A táj képe naplementekor. - Állat- és növényvilág. - Vihar. - A tűz földöve. - A csillagos ég.

"Igy járhat az ember, mondá Joe, ha Luna engedélye nélkül utóda gyanánt akarja magát feltüntetni. Az a bolygó majd hogy nagy bajt nem okozott nekünk. Ön, doktor ur, talán orvosi hirnevét koczkáztatta a beadott orvossággal?

- Beszéld hát el, szólt a vadász, miféle ember volt az a kasehi szultán?

- Egy öreg, már félholt korhely, felelt a doktor, kinek halála nem képez valami nagyon érezhető veszteséget. De a mese tanulsága az, hogy a földön minden mulandó.

- Annál rosszabb, vélekedett Joe, tiszteletet szerezni, istent játszani... ez való nekem. De nézzék csak uraim, mily poros pofával néz le ránk a hold. Ez jele annak, hogy nagyon haragos!"

E beszélgetések folyamán, mialatt Joe az égnek csillagzatát egészen más szempontból nézte, az égboltozat északon mindinkább elborult. A földtől számitott mintegy háromszáz lábnyi magasságban, erős szél észak-északkeletnek űzte a Viktóriát. Felette tiszta volt a sötétkék ég, de érezni lehetett kietlen nyomását. Mfuto termékeny, hullámszerü sikjai gyorsan repültek el alattuk. Ez a szinjáték bámulatra méltó volt és kellő elismerésben részesült.

"A Holdföld kellő közepén vagyunk, mondá Fergusson doktor, mert nevét, melylyel már az ókor felruházta, megtartotta mai napig; kétségkivül azért, mert a holdat itt mindig tisztelték. Valóban pompás földrész és bujább tenyészetet sehol sem lehetne találni.

- Ha ilyesmi London közelében volna található, ugy az persze nem volna természetes, de azért mégis igen csinos volna. Miért is van ez a sok szépség csak a barbár országok számára fentartva?

- És lehet-e tudni, felelt a doktor, hogy ez a föld nem lesz-e valaha a czivilizáczió központja? A jövő népei talán itt fognak letelepedni, ha Európa országai már nem birják lakóikat táplálni.

- Azt hiszed? kérdé Kennedy.

- Kétségkivül, édes Dick. Ha végigpillantasz az események fejlődésén, te ugyanerre következtetésre fogsz jutni. Ázsia tudvalevőleg a világ bölcsője. Négyezer évig dolgozott és termelt. Ha aztán kövek kerülnek oda, a hol Homér aranykalászai ringtak, gyermekei elhagyják a kimerült és elkonyult emlőket; az ifju, hatalmas Európára vetik magukat, mely még csak kétezer éve táplálja őket. De a termőképesség már ott is csökken; a betegségek, a rossz aratások mind csak azt mutatják, hogy az életerő fogytán van. Nos, és nem látjuk-e most, hogy a népek Amerika tápláló emlői felé sietnek, mely ugyan nem kimerithetetlen, de még nem kimeritett forrás? Ez az uj szárazulat is meg fog vénülni; szüzi erdőit elfogják pusztitani, talaja elgyengül, mert erejét a termelés tulságosan veszi igénybe: a hol most két aratás van évente, idővel egy is alig lesz. Akkor végül Afrika fogja kincseivel megkinálni az uj nemzedékeket; az idegenekre nézve vészthozó éghajlatot meg fogják szabaditani ártalmas alkatrészeitől, a szétszórt vizeket hajózható csatornába fogják összegyüjteni és igy e föld, mely felett most lebegünk, termékenyebb, gazdagabb, frisebb lesz, mint a többiek, nagy birodalommá fog fejlődni, a hol még bámulatosabb találmányok fognak megszületni, mint a milyen a gőz és a villanyosság volt.

- Ezt szeretném én megérni, szólt Joe.

- Ahhoz, fiam, nagyon is korán keltél fel.

- Különben is, szólt Kennedy, minden valószinüség szerint az az idő, a mikor az ipar mindent a maga hasznára zsákmányol ki, nagyon unalmas lesz! Annyi gép feltalálása után, az emberek végül egymást fogják megsemmisiteni általuk! Én mindig azt gondoltam magamban, hogy a végitélet napja akkor fog bekövetkezni, amikor egy óriási, három milliárdnyi légköri feszültségig átmelegitett kazán, a levegőbe fogja röpiteni földgömbünket.

- Én is ugy gondolom, hogy az amerikaiak nem lesznek az utolsók, kik ezen a gépen dolgozni fognak, szólt Joe.

- Megengedem, hogy vannak közöttük nagy rézmüvesek, szólt a doktor; de ne kövessük e tárgyalások menetét és elégedjünk meg azzal, hogy ezt a Holdföldet csodáljuk, miután abban a szerencsében részesülünk, hogy láthatjuk."

A nap ép utolsó sugarait vetette a felhőkön keresztül és aranyos szegélylyel vonta körül a talaj legkisebb domborodásait is. A szem előtt óriási fák, megmérhetlen cserjék terültek el, melyek áthatolhatlan keritést képeztek a tisztásokon lévő falvak körül.

Nemsokára feltünt a Tanganyka-tó fő folyama, a Malagasari, mely mind magába fogadta a kisebb folyócskákat és patakokat. Nagy púpú állatok legeltek partján, melyek majdnem teljesen eltüntek a dús fűben. Az erdőkben oroszlánok, leopárdok, hiénák és tigrisek húzták meg magukat, hogy a nap utolsó melege elől is meneküljenek.

"Mily pompás vadászterület, kiáltott Kennedy lelkesedéssel; ha csak találomra lőnék is az erdő mélyébe, okvetlenül leteritenék egy vadat. Nem tehetnénk kisérletet?

- Nem kedves Dick, viharos éj közelg; itt pedig borzasztóak a viharok, a hol a napot egy villanytelephez lehet hasonlitani.

- Igaza van uram, a meleg szinte fullasztó, a szél teljesen lecsendesült és látszik, hogy valami készülőben van.

- A levegő villamossággal van telve, felelt a doktor, minden élő lény érzékeny a levegő ily állapota iránt, mely az elemek küzdelmét megelőzi s megvallom, hogy még sohasem érintettem általa ily fokig.

- Nem lenne ily körülmények között tanácsos, ha leereszkednénk? kérdé a vadász.

- Sőt ellenkezőleg, Dick, én feljebb szeretnék szállni, csak attól félek, hogy a légköri áramlatok e keresztezése következtében, elüzetem rendes utamról.

- Nem szándékozol tehát tovább haladni azon az uton, melyen a parttól kezdve jártunk.

- Ha lehetséges lesz, közel hét-nyolcz foknyira inkább észak felé tartok és megkisértem felszállani a szélességig, a hol a Nilus forrásait sejtik. Talán nyomokat találunk Speke kapitány expedicziójából, vagy észrevesszük Heuglin ur karavánját. Ha számitásom helyes, most a hosszuság 32°40' foka alatt vagyunk és egyenesen az egyenlitő fölé szeretnék emelkedni.

- Nézd csak, kiáltott Kennedy, félbeszakitva kisérőjét, nézd csak ott a nilusi lovakat, melyek a tavakból kiemelkednek és krokodilusokat, melyek oly zajosan kapkodják a levegőt!

- Majd megfulnak a melegtől! szólt Joe. Ó, mily remek módja az utazásnak! Mily megvetéssel nézhetünk e gonosz fenevadakra! Sámuel ur! Kennedy ur! Nézzék csak azt az állatcsoportot! Lehetnek vagy kétszázan. Ugy-e farkasok?

- Nem, Joe, vadkutyák; hires faj, mely még az oroszlánnal is szembe száll. Az ő támadásuk a legborzasztóbb az utasra nézve, mert azonnal széttépik.

- Ugy hát Joe nem fogja megkisérteni, hogy szájkosárral lássa el őket, felelt a vidám ficzkó; de különben is, ha ez természetükben fekszik, ugy nem szabad rossz néven vennünk tőlük."

A közelgő vihar behatása alatt, lassankint vége szakadt a beszélgetésnek; a levegő elveszitette minden visszhangzó képességét, a madarak mind eltüntek a nagy fák között; az egész természet magán viselte a közelgő vizözön előjeleit. Kilencz órakor a Viktória mozdulatlanul megállott, Msene felett, mely nagy egyesülése a falvaknak, de a falvakra a sötét árnyékban alig lehetett ráismerni.

"Megfulok szólt a skót, miközben a mennyi levegőt csak lehetett, magába szitt. Nem mozdulunk tovább e helyről, leszállunk?

- De a vihar! szólt a doktor meglehetősen nyugtalankodva.

- Ha félsz, hogy a szél elragad, akkor mégis csak arra kell elszánnod magad, hogy leszállj a gömbbel.

- A vihar talán még nem tör ki ez éjjel, szólt Joe, a felhők nagyon magasan vannak.

- Egy okkal több, mely visszatart, hogy föléjük emelkedjem. Nagyon magasra kellene felszállnunk, a földet elveszitenénk magunk alól és egész éjjel nem tudnánk, hogy haladunk-e és mely irányban.

- Határozz, kedves Sámuel, a dolog sürgős.

- Boszantó, hogy a szél lecsendesült, szólt Joe; messzire elvitt volna bennünket a vihartól.

- Nagyon sajnos, mert a felhők veszélyt hoznak reánk, ellenkező áramlatokat szülnek, melyek örvényükbe sodorhatnak és villámokat, melyek meggyujthatnák léggömbünket. Ha pedig horgonyt vetünk egy fa csúcsában, a szelek ereje a földhöz vághat bennünket.

- Mit tegyünk hát?

- A Viktóriát a föld és ég veszélyei között, egy közepes égövben kell tartanunk. A durrgáz fujtatóhoz elegendő mennyiségü vizkészletünk van és kétszáz font sulyterhünket sem érintettük még. Szükség esetén igénybe venném ezt is.

- Majd mi ébren maradunk veled, szólt a vadász.

- Nem barátim, menjetek csak aludni. Ha kell, majd felkeltelek benneteket."

Kennedy és Joe lefeküdtek és a doktor egyedül maradt a megmérhetetlen világürben. Időközben mély sötétség szállt le. Hirtelen hatalmas villámsugár czikkázott át az árnyon és borzasztó mennydörgés reszkettette meg az ég mélyét.

"Vigyázz! kiáltott Fergusson. Az alvók már felébredtek az iszonyu ropogás következtében.

- Leszállunk? kérdé Kennedy.

- Nem, a léggömb nem tudna ellentállni. Szálljunk magasabbra, még mielőtt a felhők vizzé lesznek és a szelek felszabadulnak!

És erőteljesen belehajtotta a durrgázfujtató lángját a kigyócső igavonalába.

Egy másik villám szakitotta meg a felhőket és ezt még más husz követte.

"Elkéstünk és gyulékony levegővel teli léggömbünknek most tüzözönön kell keresztül haladnia.

- A földre, szálljunk a földre! szólt Kennedy ismételten.

- A veszély, hogy a villám belénk csap, mindig ugyanaz lenne és a léghajó nemsokára elszakadna a fák ágai között!"

- Sámuel ur, emelkedünk!

- Gyorsabban! még gyorsabban!

Afrikának e részében nem ritkaság, hogy egy percz alatt, husz, harmincz villám czikkázik, az ég a szó szoros értelmében lángokban áll, és a mennydörgések szünet nélkül tovább tartanak.

Fergusson doktor teljes hőben tartotta durrgázfujtatóját, a léggömb kiterjeszkedett és emelkedett. Kennedy a hajó közepén térdelt és a sátor függönyeit tartotta. A léggömb körben forgott és az utasok annyira szédültek, hogy alig birtak a léghajóban maradni. A szél belekerült a gömbbe és a selyem szövet dübörgött nyomása alatt. A Viktória ezalatt mindegyre emelkedett és a lángtenger közepén állott.

"Isten oltalmába ajánljuk magunkat szólt Fergusson doktor, az ő kezében vagyunk; csak ő menthet meg bennünket. Készüljünk el a legrosszabbra, bár mi csak nagyon lassan eshetünk."

Társai nem hallották a doktor hangját, de a czikkázó villámok közepette, láthatták nyugodt arczát. A léghajó folyton forgott, de szüntelenül emelkedett. Egy negyed óra multán tul volt a viharos felhők légkörén, a villamos kiáramlások alatta fejlődtek ki. Ez egyike volt a legszebb látványoknak, melyet a természet az embernek nyujthat. Mélyen alant a vihar, fenn a csendes, csillagos mennyboltozat. Fergusson doktor a légmérőre nézett, mely tizenkétezer lábnyi magasságot jelzett. Esti tizenegy óra volt.

"Hála az égnek, vége minden veszélynek, csak ebben a magasságban kell megmaradnunk, szólt a doktor.

- Borzasztó volt! kiáltott Kennedy.

- Ilyen élményeknek is megvan az érdekességük, szólt Joe; kis változatosságot hoznak az utazás egyformaságába és én egy cseppet sem sajnálom, hogy ily módon fentről nézhettem alá a viharra. Remek látvány!"



TIZENHETEDIK FEJEZET.

A holdhegyek. - A zöld oczeán. - Kivetik a horgonyt. - Az elefánt mint vontató. - Jól táplált tűz. - A vastagbőrü halála. - Sütőkemencze a szabad ég alatt. - Lakoma a zöldben. - Egy éj a szilárd talajon.

Hétfőn, reggeli hat óra felé, a nap megjelent a láthatáron, a felhők szétoszlottak és kellemes szél járta be a kora hajnalt. Az ellenkező áram közepén, a léggömb majdnem ugyanazon helyen forgott és alig tért le utjáról; a doktor összevonta a gázt és leereszkedett, hogy inkább éjszaki irányba térjen. Kutatásai sokáig hiábavalók voltak; a szél nyugatra vonta, mig szemei előtt voltak a hires holdhegyek, melyek félkörben feküsznek a Tanganyka-tó csúcsa körül; a hegyeknek néhány különálló orma örök hóval van fedve.

"Itt fel nem fedezett földön vagyunk, szólt a doktor; Burton kapitány messzire eljutott nyugatra, de nem jutott el a hegyekig, mert létezésüket is tagadta, mig Speke kapitány meg van győződve létezésükről; mi barátaim, mi nem kételkedhetünk létezésükben.

- Elhaladunk fölöttük? kérdé Kennedy.

- Ha Isten is ugy akarja, nem. Reménylem, hogy kedvező szélre találok, mely elvisz az egyenlitő felé; sőt szükség esetén várok és ugy teszek Viktóriámmal, mint egy hajóval, mely kellemetlen szél idejében kiveti horgonyait."

A doktor várakozásai nemsokára beteljesültek. A Viktória mérsékelt gyorsasággal északkeletnek haladt.

"Jó irányban haladunk, igy szólt, miután megtekintette iránytűjét; és alig vagyunk kétszáz lábnyi távolságban a földtől, mindmegannyi szerencsés körülmény, hogy ez uj vidékeket kikutassuk.

- Sokáig maradunk ebben az irányban? kérdé Kennedy.

- Talán. Czélunk az, hogy a Nilus forrásaihoz jussunk, és még hatszáz mértföldnél több utunk van hátra, hogy elérjünk a legvégső határig, melyet az északról jövő felfedező utazók elértek.

- Még azért sem szállunk le a földre, hogy tagjainkat kissé kinyujtsuk? kérdé Joe.

- Ó, igen. Azonkivül takarékoskodnunk kell élelmi szereinkkel és útközben, te derék Dickem, majd ellátsz bennünket friss hússal.

- A mikor akarod, Sámuel barátom.

- Azután meg vizkészletünket is meg kell ujitanunk, ki tudja, minő száraz vidékekre fogunk eljutni? E tekintetben sem lehetünk tehát elég gondosak."

Délben a Viktória a hosszuság 20°15' és a szélesség 3°15' foka alatt volt. Ellebegett Uyofu falu felett, mely Unyamwesi legvégső, északi határát képezi, elment az Ukerewe-tó mellett, melyet még nem láthattak.

A három utas elhatározta, hogy a legelső kedvező kikötőhelynél kiszállnak. Hosszabb ideig szándékoztak pihenni, hogy gondos vizsgálat alá vegyék a léghajót. A durrgázfujtató lángját mérsékelték; a hajóból kivetették a dús fűbe horgonyukat és egyetlen kiemelkedő pontot sem találtak, akárcsak egy zöld óczeánon járnának, melyből nem emelkedik ki semmi.

- Még sokáig haladhatunk igy, szólt Kennedy. Sehol sem látok fát. A vadászat ezen a vidéken nagyon kérdésessé válik.

- Várj csak, kedves Dickem. Itt e fűben, mely náladnál is magasabb, ugy sem tudnál vadászni. Végül majd csak találunk alkalmas helyet."

Tényleg remek utazás volt, de egyszerre megrázkódott a léggömb. A horgony talán belekerült valamely, a fűben elrejtve levő sziklahasadékba.

- Erősen állunk, kiáltott Joe.

- Nos, dobd hát ki a létrát, parancsolá a vadász.

Még alig fejezte be e szókat, midőn iszonyu kiáltás hangzott a levegőben.

- Mi az? kiáltott Kennedy.

- Különös kiáltás!

- Megálljatok! hiszen tovább megyünk!

- A horgony talán elszabadult!

- Nem, még mindig fog! szólt Joe, ki a kötelet rángatta.

- A szikla megy tovább!"

Különös mozgás volt észlelhető a fűben; csigaszerü, szürke alak emelkedett ki a zöld hullámokból.

"Kigyó! kiáltott Joe, és Kennedy karabélya után nyult.

- Nem, szólt a doktor, elefánt ormánya ez.

- Sámuel, egy elefánt!... e szókkal a vadász vállhoz emelte fegyverét.

- Várj Dick, várj csak egy keveset; az állat kétségkivül magával ragad bennünket.

Az elefánt meglehetős gyorsasággal futott előre. Nemsokára tisztásra ért, honnan egészen jól lehetett őt látni, remek hajlásu, nyolcz láb hosszu agyara volt s a horgony ezek között akadt meg.

"Csak vigan előre! kiáltott Joe elragadtatással. Ez megint ujabb módja az utazásnak, minek nekünk a ló, mikor mi elefánttal is utazhatunk.

- De hová visz ez bennünket? kérdé Kennedy.

- A hova magunk is igyekeztünk, kedves Dick; csak légy egy kis türelemmel."

Az állat gyorsan vágtatott tova és a doktor kezében tartá fejszéjét, hogy szükség esetén elvágja a kötelet. Igy folyt ez az ut közel egy fél óráig s az elefánt egy csepp fáradságot sem mutatott. De a talaj megváltozott s arra kényszeritette a doktort, hogy szállitó eszközét cserben hagyja. A tartomány északi részében erdő mutatkozott és igy szükségessé vált a léggömbnek vezetőjétől való elválasztása. Kennedy megbizást kapott, hogy lőjje agyon az elefántot. Kennedy lőtt, de golyója az állat fejét érte, a mitől ugy meglapult, mintha vasat ért volna. Az elefánt még gyorsabban száguldott tova.

"Gyalázat! kiáltott Kennedy. Majd egy hegyes golyót röpitek a vékonyába. Óvatosan megtöltötte karabélyát és lőtt. Az elefánt borzasztó kiáltást hallatott és még jobban futott.

- Ej, nekem is kell segitenem, Dick ur, különben nem lesz vége a dolognak."

Most már két golyó akadt meg az állat oldalában s a vér patakokban ömlött sebeiből.

- Csak folytassuk a tüzelést, Dick ur.

- Még pedig szüntelenül, tette hozzá a doktor; már alig vagyunk husz toisnyira az erdőtől.

Tiz lövés dördült el egymás után. Az elefánt olyat ugrott, hogy az egész léghajó megremegett tőle. Helyzetük most már komoly lett; a rázkódás következtében a doktor elejtette fejszéjét, a kötelet sem elszabaditani, sem elvágni nem tudták. A léggömb már nagyon közel volt az erdőhöz, midőn az állatnak abban a perczben lőtték ki a szemét, a mikor fejét megemelte; térdei meghajlottak s igen jó czélpontot nyujtott a vadásznak.

"Most a szivébe lövök", szólt a vadász. Az elefánt ismét felorditott fájdalmában, azután testének egész sulyával ráesett agyarára, melyet ketté tört. A szegény állat kiszenvedett.

Joe lebocsátkozott a kötélen, megvizsgálta a horgonyt, az erősen ott akadt az egészen maradt agyaron. Most lejött Sámuel is, Dick is.

"Pompás állat kiáltott Kennedy. Mily óriási tömeg! Indiában sohasem láttam ilyen óriási elefántot.

- Nem csoda, kedves Dick; Közép-Afrika elefántjai a legszebbek. A vadászok, mint Anderson és Cumming a Fok környékén annyira vadásztak rájuk, hogy az állatok mind kivándoroltak az egyenlitő felé; ott majd nagyobb tömegben találunk elefántot.

- Egyelőre is, reménylem, hogy ebből pompás pecsenyére tehetünk szert, szólt Joe. Én majd ellátom a konyhát, mig Kennedy ur vadászatra megy és uram a Viktóriát vizsgálja meg.

- De jól osztottad be az időt, szólt Kennedy, de én is jól felhasználom ám mit nekem szántatok.

- Menj barátom, szólt a doktor, de vigyázz, ne menj nagyon messzire.

- Légy nyugodt."

Dick eltünt fegyverével az erdő mélyében. Joe munkájához látott. Üreget vájt a földbe, azt megtöltötte rőzsével és meggyujtotta. Az elefántnak levágta ormányát és egyik lábát, mert az a legizletesebb része. Mikor a rőzse már mind elégett, a gödör, melyet kitisztitott a hamutól, nagyon meleg volt. A hust begöngyölte illatos levelekbe, betette a forró üregbe, a hus fölé ismét tüzet rakott és mikor a tüz elégett, a hus épen jól megsült. Azután megteritett, kétszersültet tálalt, pálinkát készitett és a közeli patakból friss vizet meritett.

Ezalatt a doktor komoly vizsgálat alá vette a léghajót, rendben talált mindent, a legkisebb sérülés sem volt rajta észlelhető; a burkolat teljesen áthatlan volt még. A szemle befejeztével a doktor hozzálátott jegyzeteinek rendezéséhez, vázlatot csinált a tájról és lerajzolta a léghajót is, a mint mozdulatlanul lebegett az óriási elefánt teste felett.

Két óra elteltével visszatért Kennedy, ki egy csomó foglyot és egy zergeczombot hozott magával. Joe magára vállalta ez étkek elkészitését is. Azután jelentette, hogy meg van teritve az asztal. Az étkeket kitünőknek találták, Kennedy négy ember helyett evett és szinte mámorosnak látszott. Egész komolyan ajánlatot tett a doktornak, hogy telepedjenek meg itt az erdőben és kezdje meg az afrikai Robinsonok életét. Joe azonnal kijelentette, hogy ő magára vállalja Péntek szerepét.

A táj oly nyugodtnak, oly elhagyottnak látszott, hogy a doktor itt akarta tölteni az éjet. Joe nagy körben tüzet rakott a vadállatok ellen, melyeket már idecsalt az elefánthus illata. Kennedy gyakran használta karabélyát a nagyon is merész látogatók ellen, de az éj mindazonáltal nyugodtan telt el.



TIZENNYOLCZADIK FEJEZET.

Karagwah. - Az Ukerewe-tó. - Egy éjjel a szigeten. - Az egyenlitő. - Léghajózás a tó felett. - A vizesések. - A föld látképe. - A Nilus forrásai. - A Benga sziget. - Debono Andrea névaláirása. - A zászló Anglia czimerével.

Másnap, öt órakor reggel, kezdetüket vették az utazáshoz való előkészületek. Joe szétzuzta az elefánt agyarait a fejszével, melyet szerencsésen megtalált ujra. A most már szabaddá lett Viktória tizennyolcz mérföldnyi gyorsasággal vitte az utasokat éjszakkelet felé. Mult este a doktor a csillagok magassága utján meghatározta az irányt. A szélesség 2° 40' foka alatt voltak, délre az egyenlitőtől, mi százhatvan földrajzi mérfölddel egyenlő; elhaladt sok falu felett s nem törődött a nép orditozásával, átrepült a Bubemhe lejtői felett, később Tangában meglátta a Karagwa hegylánczolatok első kiágazásait. A régi monda szerint e hegyek képezik a Nilus bölcsőjét és ez most közel állt a valósághoz, mert ezek határolják az Ukerewe tavat, mely állitólag a nagy folyam vizének tartályát képezi.

Kafuróból végre megpillantotta a láthatáron az annyira keresett tavat, melyet Speke kapitány 1858-ban, augusztus 3-án vett észre. Fergusson Sámuel nagyon meg volt hatva. Felfedező utazásának egyik főpontját majdnem elérte már és a távcsövön keresztül nézve, figyelmét nem kerülte el e titokteljes föld egyetlen zúgja sem.

A tó közelében közepes hegyek emelkednek, a föld maga csak nagyon kevés helyen van művelve. Közel ötven köralaku kunyhó egyesülése képezi Karagwah fővárosát. A magasból is meg lehetett különböztetni a bámészkodó arczokat. Tizenkét órakor a Viktória a déli szélesség 1° 45' foka alatt volt; egy órakor a szél a tó felett hajtotta.

Speke kapitány Nyanza[14] Viktóriának nevezte. E helyen a tó kilenczven mérföldnyi széles lehet; déli végén a kapitány egy szigetcsoportot talált, melyet a Bengali archipellágusnak nevezett el. A tavon nem mehetett át, mert nem kapott bárkát és igy a nagy Ukerewe szigetet sem látogathatta meg. E népes szigeten három szultán uralkodik s apály idejében csak félszigetet képez.

A Viktória a doktor boszuságára inkább északról közeledett a szigethez, pedig ő inkább déli körvonalait szerette volna meghatározni. Felülről nézve, a tónak nyugat felé oly nagy volt a kiterjedése, hogy szinte tengernek lehetett volna tartani; a két part közt oly nagy a távolság, hogy a közeledés lehetetlen, különben is itt borzasztó nagy viharok járnak. A doktor is csak nagynehezen irányozhatta gömbjét; félt, hogy keletnek tereltetik, de egy áramlat szerencsésen egyenesen észak felé hajtotta és este hat órakor a Viktória a szélesség 0°30' és a hosszuság 32°52' foka alatt lebocsájtkozott egy kicsiny elhagyatott szigetre, húsz mérföldnyi távolságban a parttól.

Egy fába vetették horgonyukat, de hogy a földre menjenek, arra nem is gondolhattak, mert valamint a tó partján, ugy itt is óriási mennyiségben lepték a földet a moszkitó legyek. Joet össze-vissza szurkálták, mig a horgonyt megerősitette, de ő ezzel nem sokat törődött. Ámde a doktor jól lebocsájtotta a kötelet, hogy e kellemetlen vendégek fel ne látogassanak a hajóba. Ő is háromezerhétszázötven lábnyi magasságban határozta meg a tó fekvését a tenger szine felett, mint a hogy ezt Speke kapitány tette.

"Itt szigeten vagyunk hát, mondá Joe és ugy vakaródzott, hogy még vére is kibuggyant.

- Minden veszély nélkül körüljárhatnánk, felelt a vadász, mert e szeretetreméltó rovarokon kivül nem látni élő lényt.

- Boldogok lehetünk, hogy itt horgonyt vethettünk, mert a tó partjain mindenütt vad néptörzsek laknak. Aludjatok tehát, szólt a doktor.

- Te nem fogsz lefeküdni, Sámuel?

- Nem. Nem tudnám behunyni szemeimet. Ha holnap a szél kedvez, egyenesen északnak haladunk majd és talán felfedezzük a Nilus forrásait, az eddig megfejthetlen titkot. Ily közel a nagy folyam forrásaihoz nem tudok aludni."

Kennedyt és Joet nem izgatta fel annyira a tudományos lelkesedés és nemsokára elaludtak. Szerdán, április 23-án a Viktória utra készült; az eget felhők boritották, melyeket mihamar szétoszlatta a heves szél. A léghajó néhány perczig ide-oda ingadozott és végre egyenes irányban haladt északnak. Fergusson doktor tapsolt örömében.

"Jó uton vagyunk, igy kiáltott, vagy még ma meglátjuk a Nilust vagy soha! Barátim, itt haladunk át az egyenlitőn! Most már kellő helyre jutottunk.

- Ohó! kiáltott Joe, ön ugy véli, hogy az egyenlitő itt szeli ketté a földet?

- Igen, derék fiam.

- Nos, akkor, bocsánat uram, ezt meg is kell ám egy kicsit ünnepelnünk és pedig minden további időveszteség nélkül.

- Áldozzunk föl egy pohárka groggot e nap ünnepére! felelt a doktor nevetve."

Igy ünnepelték meg a vonalon való áthaladást a Viktórián. A léghajó ezalatt gyorsan szállt előre. Nyugatról látható lett az alacsony part, a háttérben az ugandai és usogai fennsik.

A szél erősen felkavarta a tó hullámait s ezek örvényeiről a doktor megitélte, hogy a tó nagyon mély lehet.

"Ez a tó, igy szólt a doktor, minden valószinüség szerint fenséges fekvésénél fogva természetes folyammedrét képezi az Afrika keleti részében levő folyamoknak. Az ég esővel pótolja itt azt, a mit másfelől elvon tőle. Most már majdnem bizonyosra veszem, hogy a Nilus ott ered.

- Majd meglátjuk", szólt Kennedy.

Kilencz óra felé a nyugati parthoz közeledtek; elhagyottnak és erdősnek látszott. Most már feltünt a tó másik partja is. Ez annyira kanyarodott, hogy nagyon tompa szögben, az északi szélesség 2°40' foka felé nyúlt ki. Magas hegyek emelkedtek a Nyanzának ezen a végén; de köztük, mélyen kivájt örvényben, habzó folyó tört magának utat.

"Nézzétek, kiáltott a doktor s mohón jártatta körül tekintetét, nézzétek barátim! Az arabok elbeszélése pontos volt! Egy folyóról beszéltek, melybe az Ukereve tó ömlik északfelé: ez a folyó létezik, folyásával egy irányban haladunk, oly gyorsan folyik, hogy szinte össze lehetne hasonlitani a magunk gyorsaságával és ez a vizcsepp, mely lábunk alatt elfolyik, minden valószinüség szerint egyesülni fog a Földközi tenger áramlataival! Ez a Nilus!

- A Nilus! ismétlé Kennedy, kit elragadott Fergusson Sámuel lelkesedése.

- Éljen a Nilus!" szólt Joe, ki szeretett éltetni, mikor jó kedve volt.

Óriási sziklák meggátolták néha a titokteljes folyó menetét: a viz habzott, örvények és vizesések képződtek, melyek a doktort még csak jobban megerősitették nézetében, hogy itt keresendők a Nilus forrásai. A körülfekvő hegyekből számtalan, esésükben vadul habzó patak ömlött. A földből vékony vizsugarak bugyogtak, melyek egymásba folytak és mindannyian a leendő folyóba siettek, mely, miután magába fogadta őket, folyammá lett.

"Ez a Nilus! ismétlé a doktor a teljes meggyőződés hangján.

- De, szólt a vadász, mint jöhetnénk tisztába azzal, hogy ez a folyó ugyanaz, melyet az északi utazók felfedeztek?

- Biztos, megczáfolhatlan bizonyitékokat fogunk nyerni, felelt Fergusson, csak a szél kedvezzen nekünk még egy óráig."

A hegyek szétváltak és számos falvaknak adtak helyet. E vidék törzsei nagyon izgatottaknak és ellenségeseknek mutatkoztak: több volt bennük a düh, mint a jóindulat. A Viktóriának lőtávolban kellett maradnia muskétáiktól.

"Itt bajosan fogunk kiköthetni, szólt a skót.

- Nos, felelt Joe, annál rosszabb ezekre a bennszülöttekre nézve. Megfosztják magukat a velünk való mulatozástól.

- Mégis ki kell szállnom, szólt Fergusson doktor! ha csak egy negyedórára is. Különben nem tudom meghatározni felfedezésünk eredményeit.

- Mulhatatlanul szükséges, Sámuel?

- Mindenesetre; és mi kiszállunk, még ha fegyvereinket használnunk kellene is.

- Nekem mindegy, felelt Kennedy gyengéd tekintetet vetve puskájára.

- Nem az első eset lenne, hogy fegyveres kézzel szolgálják a tudományt; hasonló dolog történt egy franczia tudóssal a spanyol hegyek között, midőn a föld délkörének megmérésével volt elfoglalva.

- Ne félj Sámuel és bizzál két testőrödben.

- Már helyben vagyunk, doktor úr?

- Még nem; sőt még magasabbra fogunk szállani, hogy megtekintsük a főbb pontok alakulását."

A könenygáz kiterjedt és alig tiz percz mulva a Viktória kétezerötszáz lábnyi magasságban lebegett a föld fölött. Onnan látni lehetett a folyók egész hálózatát, melyeket a folyam fogadott medrébe.

"Alig vagyunk már kilenczven mérföldnyire Gondokorotól, szólt a doktor s vázlatot csinált a térképen; és alig öt mérföld választ el attól a ponttól, melyhez az északról érkező utazók eljutottak. Most közeledjünk óvatosan a földhöz."

A Viktória több mint kétezer lábbal ereszkedett le.

"Most, barátaim, legyetek elkészülve mindenre.

- Készen vagyunk, felelt Dick és Joe.

- Jól van."

A Viktória nemsokára ott lebegett száz lábnyi magasságban a földtől, a folyam medre mellett. A Nilus ezen a helyen ötven toise széles és a bennszülöttek a partja mellett fekvő falvakban, lármás mozgalomban voltak. A második fok alatt hirtelen esést képezett, mely közel tiz láb magas és következéskép átjárhatlan.

"Ez az a vizesés, melyet Debono megjelölt", kiáltott a doktor.

A folyó medenczéje kitágult és számos szigettel volt behintve, melyekről Fergusson Sámuel le nem vette tekintetét. Kikötőhelyet látszott keresni, a melyre még eddig nem talált. Néhány négert, kik egy csolnakban a léghajó alatt eveztek, Kennedy puskalövéssel üdvözölt, anélkül, hogy talált volna, de ez arra birta őket, hogy oly gyorsan, a mint lehetett, ismét a parthoz evezzenek.

"Szerencsés utat, kiáltott Joe utánuk. Az ő helyükön, nem igen térnék többé vissza és elkerülném az olyan szörnyeteget, mely tetszése szerint szórja a villámokat."

Fergusson hirtelen távcsöve után nyult és egy szigetre irányitotta, mely ott terjedt el a folyam közepén.

"Négy fa; igy kiáltott; nézzetek ott le!"

Tényleg négy fa látható volt.

"Ez a Benga szigete! Kétségkivül az! szólt folytatólag.

- Nos, mi van vele? kérdé Dick.

- Ha Isten ugy akarja, ott kiszállunk.

- De, Sámuel ur, ugy látszik, hogy e szigetet lakják!

- Joenak igaza van; ha nem tévedek, közel húsz bennszülöttből álló csoportot látok.

- Majd futásra birjuk őket, mi nem lesz nagyon nehéz dolog, felelt Fergusson.

- Megkergetjük ám!" felelt a vadász.

A nap tetőpontján állott. A "Viktória" a szigethez közeledett. A négerek, kik Makado törzséhez tartoztak, hatalmas kiáltást hallattak; az egyik a levegőbe dobta kalapját, Kennedy czélzott és a kalap darabokban hullott szét. Ez jeladás volt az általános menekülésre. A folyam két partjáról egyik golyó és nyil a másikat érte, de a léghajónak nem ártott egy sem, mert ez egy sziklahasadékban vetett horgonyt. Joe lebocsájtkozott.

"A létrát! kiáltott a doktor. Kennedy, kövess engem!

- Mit akarsz tenni?

- Kiszállunk; tanura van szükségem.

- Készen vagyok.

- Te, Joe, őrködjél itt!

- Legyen nyugodt, uram, gondját viselem én mindennek.

Jer, Dick, szólt a doktor, midőn lába szilárd talajt ért. Társát egy sziklacsoporthoz vonta; keresett-kutatott a bokrok között és véresre karczolta kezeit. Hirtelen élénken megragadta a vadász karját.

"Nézz oda! igy szólt.

- Betük! kiáltott Kennedy.

És tényleg látható lett a sziklába bevésett két betü; tisztán olvasható volt:

A. D.

"A. D., szólt Fergusson doktor, Andrea Debono! Névaláirása az utazónak, ki legmesszibbre követte a Nilus folyását!

- Ez tagadhatlan tény, Sámuel barátom!

- Meg vagy most már győzve?

- A Nilus ez! most már nem kételkedhetünk benne!"

A doktor erre pontosan lerajzolta a betük alakját és nagyságát.

"És most térjünk vissza léghajónkhoz! szólt Fergusson.

- Gyorsan; ott látok néhány bennszülöttet, kik ismét erre tartanak a folyón keresztül.

- Azzal most ne sokat törődjünk; ha a szél néhány órán át észak felé visz bennünket, elérjük Gondokorot és még kezet foghatunk földieinkkel!"

Tiz perczczel később a Viktória méltóságteljesen emelkedett fölfelé, mig Fergusson doktor elért sikere jeléül, szétbontotta az angol czimeres zászlót.



TIZENKILENCZEDIK FEJEZET.

A Nilus. - A reszkető hegy. - Az országra vonatkozó emlékjelek. - Az arabok elbeszélései. - A Nyam-Nyam. - Joe okos gondolatai. - A Viktória ide-oda jár. - Léghajózások. - Blanchardné asszony.

- Merre haladunk? kérdé Kennedy, midőn látta, hogy barátja az iránytűt nézi.

- Észak-észak nyugatnak.

- Az ördögbe is! Ez nem észak!

- Nem, Dick; és alig hiszem, hogy mi Gondokoróba érünk; sajnálom, de végre is, mi összekötöttük a keleti felfedezéseket az éjszakiakkal; hát nem szabad panaszkodnunk."

A Viktória mind inkább eltért a Nilustól.

"Vessünk még egy utolsó tekintetet erre a még át nem haladott szélességi fokra, melyen tul nem haladhattak még a legrettenhetlenebb utazók sem, szólt a doktor.

- Igy hát felfedezéseink megegyeznek a tudomány sejtelmeivel és feltevéseivel? kérdé Kennedy.

- Teljesen. A Bahr-el-Abiad fehér folyó forrásai, egy tóban vannak elrejtve, mely tenger nagyságával bir: ott nyeri eredetét; a költészet majd veszit, mert a folyamok e királyáról, mennybéli eredetet képzeltek. A régiek azt hitték, hogy egyenesen a napból jön alá.

- Ujból vizesések lesznek láthatókká - szólt Joe.

- Ezek a makadói vizesések, melyek három szélességi fokra terjednek! Oh, miért nem követhettük néhány órányi távolságban a Nilus folyását.

- Itt alattunk, szólt a vadász, egy hegy csúcsát látom.

- Ez a Logwek, az arabok reszkető hegye, Debono ur ezt az egész vidéket bejárta, Satif Effendi név alatt".

A szél most éjszaknyugat felé terelte a Viktóriát. Hogy a Logwek hegyet elkerüljék, alacsonyabb áramlatot kellett keresniök.

"Barátaim, szólt a doktor, még csak most kezdjük meg igazán afrikai felfedező utunkat. Eddig főleg elődeink nyomdokait követtük. Most már egy előttünk ismeretlen világba fogunk jutni. Nem fog cserben hagyni bátorságunk bennünket?

- Soha! kiálták Dick és Joe egyhangulag.

- Induljunk hát utnak és az ég őrködjék felettünk!"

Tiz órakor este az utasok hegyszakadékok, erdők és szétszórt falvakon keresztül elértek a reszkető hegy fölé, melynek lejtői felett elsimultak. Ez emlékezetes napon, április huszonharmadikán, gyors szél által hajtatva, háromszáztizenöt mérföldnyi utat tettek meg, tizenöt órai utazás alatt.

De utazásunknak ez az utolsó része szomoru benyomást hagyott hátra bennünk. Az utasok gondolataikba voltak elmélyedve. Talán visszaemlékeztek távol hazájukra és barátaikra? Joe mint rendesen, most is bölcs volt. Ő természetesnek találta azt, hogy hazája nem mehet el mindenhová, de tisztelte Fergusson és Kennedy hallgatását. Este tiz órakor a Viktória horgonyt vetett a reszkető hegy[15] másik oldalán; megvacsoráztak és aztán sorban felváltva egymást, mindnyájan elaludtak.

Másnap ismét vigabb arczok lettek láthatók, kedvező szél volt és Joe vigsága a reggelinél ismét jó kedvre deritette a kis társaságot. A föld, a melyet most be akartak utazni, igen nagy, a hold és derfuri hegyekkel határos; terjedelemre nézve Európához hasonlitható.

"Most mindenesetre Usoga földét utazzuk be, szólt a doktor; a földrajzi tudósok azt állitották, hogy Afrika középpontjában egy óriási beltenger van, most majd meglátják, hogy helyes-e ez a feltevés.

- De mint jutottak e feltevéshez? kérdé Kennedy.

- Az arabok elbeszélése után. Néhány Kasehbe érkező utas rabszolgákat látott, kik az ország belsejéből jöttek; kikérdezték őket országuk felől, az értesitéseket egybeszedték és ebből következtettek. Mindenesetre valami igaz is van a dologban, mert például a Nilus eredetét illetőleg sem tévedtek.

- Nagyon helyesen! szólt Kennedy.

- Ez értesitések után térképeket igyekeztek rajzolni és én egyik ilyen térkép szerint szándékozom utunkat folytatni és szükség esetén javitást is eszközlök rajta.

- E nagy ország emberlakta-e? kérdé Joe.

- Igen, de csak nagyon gyéren. Az elszórt néptörzseket Nyam-Nyam név alatt ismerik. E név csak hangutánzás, az evés hangját utánozza.

- Nagyszerü! kiáltott Joe, nyam! nyam!

- Ugy ám, vén legényem, de ha te közvetlen okozója lennél ennek a hangutánzásnak, nem tartanád oly nagyszerünek. E néptörzsek mind emberevők.

- Igaz ez tényleg?

- Igaz ám; még azt is állitották, hogy a bennszülötteknek ép olyan farkuk van, mint a négylábu állatoknak, de később felismerték, hogy állatbőrbe vannak öltözve.

- Annál rosszabb rájuk nézve. Az ilyen nagy fark igen nagy szolgálatot tehetne nekik, elkergethetnék a moskitokat velük. De ha emberevők, nekem csak az a kivánságom, hogy én ne gerjeszszek bennük nagy étvágyat. Ha már fel kell falatnom magamat, azt akarom, hogy ebből önre Dick ur, és önre Fergusson ur, némi előny származzék. Szégyelném magam, ha ezeknek a négereknek kellene táplálékul szolgálnom.

Délután forró köd szállt fel a földről, melyet már alig láthattak. A doktor, félve attól, hogy valami sziklába beleütközik, már öt órakor megadta a jelt a megállásra. Az éj minden baj nélkül mult el.

A mouson másnap rendkivül erős volt; a szél belekapaszkodott a gömb alsó üregeibe és hevesen rázta a szekrényt, melyen keresztül a csövek vonultak. Joe kötelekkel erősitette meg ezeket. Egyidejüleg azt is észlelte, hogy a léghajó torkolata még mindig légmentesen el van zárva.

"Ennek kettős jelentősége van reánk nézve, szólt Fergusson doktor; először is elkerüljük a ránk nézve oly értékes gáz veszteségét, azután meg nem hagyunk környezetünkben oly lobbanékony anyagot, mely esetleg még lángot is vethetne.

- Az borzasztó lenne. Leesnénk a földre? kérdé Dick.

- Leesni? nem! a gáz nyugodtan elégne és mi lassan-lassan leszállnánk a földre. Hasonló esete volt Blanchardné asszonynak, a franczia léghajósnőnek. Egy tűzijáték alkalmával léggömbje lángot vetett, de nem esett le s kétségkivül meg is menekült volna, ha gömbje bele nem ütődik egy kéménybe, melyről leesett a földre.

- Reméljük, hogy velünk nem fog ilyesmi történni, felelt a vadász.

- Én is azt hiszem, kedves Dick; különben is a baleseteket a légutazásoknál rendesen a vigyázatlanság, vagy a készülékek hiányos épitése okozta. Néhány ezer léghajós expediczióra alig esik husz halálthozó baleset. Általában a legtöbb veszély a felszállásnál és a kikötésnél fenyeget.

- Itt a reggeli ideje, jelenté Joe; most meg kell elégednünk kávéval és húskivonattal, mig Kennedy urnak ismét alkalma nyilik arra, hogy egy darab jó vadhússal ellásson bennünket.



HUSZADIK FEJEZET.

A mennyei palaczk. - A füge-pálmafák. - A "mammouth-trees"-ek. - A harczi-fa. - A szárnyas fogat. - Két néptörzs küzdelme. - Vérfürdő. - Isteni közbenjárás.

A szél erős lett és a Viktória ide-oda szállt a levegőben. Majd észak, majd délfelé hányódott és nem tudott állandó áramlatot találni.

"Nagyon gyorsan megyünk, anélkül, hogy előre jutnánk, szólt Kennedy, midőn a delejtű gyakori ingadozását látta.

- A Viktória legalább is tizennyolcz mérföldnyi gyorsasággal halad óránkint," felelt Fergusson Sámuel. Nézzetek le és győződjetek meg arról, mily gyorsan tünik el lábunk alatt a rét és mező. Ez az erdő meg ép olyannak látszik, mintha tisztára ránk akarná vetni magát.

- Az erdőből már tisztás lett, szólt a vadász.

- A tisztásból falu, szólt Joe néhány perczczel később, sőt már néhány csodálkozó néger arczot is vélek látni!

- Ez nagyon természetes, felelt a doktor. A franczia parasztok, mikor először láttak egy léggömböt, reá lőttek, mert légbeli szörnyetegnek tartották. A sudáni négernek is meg van tehát a joga arra, hogy nagyra mereszsze szemeit.

- Szeretném őket megtréfálni, szólt Joe, mig a Viktória vagy száz lábnyira ellebegett egy falu fölött. Ha ön, doktor úr megengedi, néhány üres palaczkot dobnék le közéjük. Ha egészen érnek le a palaczkok, akkor imádatjuk tárgyává teszik, ha pedig összetörnek, a darabkákból amuletteket készitenek!"

És e szavakkal ledobott egy palaczkot, mely nyomban ezer darabra tört szét, mig a bennszülöttek hangos kiáltásokba törtek ki és kerek sátraikba menekültek. A mint kissé tovább haladtak, Kennedy igy szólt:

"Nézzétek csak azt a fát; fent egészen más mint lent.

- Nini, szólt Joe, ebben az országban egyik fa a másikon nő!

- Közönséges fügefatörzs, magyarázá a doktor, melyre termékeny földréteg került valamikép. A szél egy napon pálmamagvakat hozott oda és a pálmafa úgy kinőtt, akárcsak a mezőn ültették volna.

- Pompás divat, meg is honositom majd Angliában, kiáltott Joe. A londoni parkokban ez igen jó lesz, ha még attól eltekintek is, hogy a gyümölcsfák sokszorositásának kitünő módszere. Kertek létesülnének a magasban és a kisbirtokosok ezt igen megbecsülnék."

E pillanatban a Viktóriának feljebb kellett szállnia, hogy áthaladhassanak egy erdő fölött, melyben háromszáz méter magas fák, százesztendős banánok nőttek.

A doktor érdekesen beszélt a remek erdőkről, hol százhusz láb átmérőjü fák sem tartoznak a ritkaságok közé, mire Joe csak annyit jegyzett meg, hogy a ki négyezer esztendeig él, az ráért arra is, hogy annyira megvastagodjék. De a beszélgetés folyamán az erdő szépen elmaradt már és helyette sátrak tüntek fel, melyek köralakban voltak egy tér körül épitve. A tér közepén egyedülálló fa nőtt, melynek láttára Joe nagy lelkesen igy kiáltott fel:

"No, ha ez négyezer év óta ilyen virágokat hajt, nem igen dicsérem érte."

És egy óriási sykomore-ra mutatott, melynek törzsét a feléje halmozott embercsontok teljesen elboritották. A virágok, melyeket Joe emlitett, frissen levágott és a fa héjába tőrökkel beékelt emberfejek voltak.

"A kannibálok hadi fája! mondá a doktor. Az indiánok csak a koponyabőrt szedik le, az afrikaiak azonban az egész fejet.

- Izlés dolga! jegyzé meg Joe.

De a véres fejekkel ékitett falu is eltünt már a szemhatáron és Joenak ujabb látványosságra nyilt alkalma.

Éles szemével, a nagy távolban, néhány csapat ragadozó madarat pillantott meg.

"Sasok, kiáltott Kennedy, távcsövével szemlélve azokat, pompás madarak, melyek sebes röpte a mienkével egyenlő.

- Mentsen meg bennünket az Isten támadásaiktól, mondá a doktor, félelmesebbek ezek a vadállatoknál és néptörzseknél.

- Eh! gunyolódott a vadász, néhány puskalövéssel majd szétkergetem az egész sereget.

- Bár ha bizom is ügyességedben, ez által nem szeretném próbára tenni azt, kedves Dick; a gömbünket burkoló szövet, csőrük egyetlen vágását sem birná kiállani. Remélem azonban, hogy gépünk inkább elijeszti e szörnyü madarakat, mintsem ide csábitaná azokat.

- Ah, remek gondolatom támadt, szólt Joe, különben is tuczatszámra teremnek ma ezek agyamban; ha az élő madarakból fogatot állitanánk össze és ezt hajónk elé csatolnánk, a derék madarak átczepelnének bennünket a levegőn!

- Ezt a tervet komolyan is felvetette már valaki, felelt Fergusson, de nem tartom czélszerünek, mert e madarak roppant makacs természetüek.

- Idomitani kellene őket, inditványozta Joe, zablya helyett szemellenzőt kell a pofájukra erősiteni, hogy oldalt ne igen láthassanak. Hacsak egy szemük maradna meg, jobbra vagy balra térnének le és ha teljesen vakok, el sem indulnának a helyükről.

- Engedd meg, hogy a kedvező szelet többre becsüljem, mint a te sasfogatodat, kedves Joe; és kevesebb élelembe is kerül és mégis csak biztosabb módszer."

Tizenkét óra volt. A Viktória már jó ideje mérsékeltebb sebességgel haladt. Az utazók egyszerre kiáltást, sipitást, fütyülést hallanak és a mint lenéznek, oly jelenet tárul fel szemeik előtt, mely szivük legmélyéig hatotta meg őket. Két néptörzs elkeseredett harczot vivott egymással, a nyilak fellegei repültek ide-oda. A gyilkolási kedvben levő küzdők észre sem vették a Viktória közeledését, de a mint megpillantották, megálltak, - majd erősebb lett az ujjongás, néhány nyil a csolnak felé is repült és ezek egyike oly magasra jött, hogy Joe a kezével elfoghatta.

"Távozzunk körükből! kiáltott Fergusson doktor. Az ilyen eshetőségnek nem szabad magunkat kitennünk."

Az öldöklést mindkét fél szekerczékkel és sagajokkal folytatta tovább; a harczban résztvett nők a levágott véres fejeket gyüjtögették, majd halmazba rakták azután a csatatér oldalain.

"Szörnyü jelenet! szólt Kennedy undorral eltelve.

- Csunya ficzkók! jegyzé meg Joe; de ha egyenruhába bujnának, nem volna rajtuk semmi különös.

- Elkerülhetetlen vágyat érzek magamban, hogy közvetitő legyek a háboruban, szólt a vadász, kezébe fogva karabélyát.

- Nem szabad! szólt a doktor határozottan; törődjünk mi csak a magunk ügyével! Tudhatod-e, hogy kinek van itt igaza? Fussunk el inkább! Ha a nagy hadvezérek igy uralhatnák hőstetteik szinhelyeit, mihamar elmenne a kedvük a hadakozások és vérontásoktól!"

A vad pártok egyikének vezére athleta termetü, óriási erejü volt. Ép most veti magát egy sebesültre, kinek egy ütéssel leveszi karját, majd kezébe ragadja és mohón szájához emelve, beleharap.

"Ha! kiáltott Kennedy; az undoritó bestia! Nem állom tovább."

És a harczos, kit homlokán ért a golyó, összerogyott. Hirtelen elesténél bámulat és rémület fogta el a harczosokat; elleneik bátorsága megujult és néhány másodpercz alatt az egyik fél elhagyta a csatateret.

"Magasabban keressünk alkalmas áramlatot, mely elvezet innen, mondá a doktor, ez a jelenet undorral tölt el!"

De végül látnia kellett még, hogy a győztes fél mint vetette magát a holtakra és sebesültekre, mint kapkodták ki egymás kezéből a még meleg husdarabokat. Ezután délnek fordult a Viktória és elhagyta a vérfürdő e szinterét. A földön most a talaj egyenetlensége tünt fel és sok vizfolyás, mely keletnek sietett. Mikor az éj leszállt, a Viktória 150 mérföldnyi ut befejeztével, a hosszuság 27-ik és az északi szélesség 4°20' foka alatt vetette ki horogonyait.



HUSZONEGYEDIK FEJEZET.

Különös zaj. - Éjjeli támadás. - Kennedy és Joe a fában. - Két lövés. - Segitség! Segitség! - Válasz franczia nyelven. - A reggel. - A hittéritő. - A mentési terv.

Az éj nagyon sötét volt. A doktor nem tarthatott szemlét a táj felett; a horgony egy magas fába akadt, melynek zagyva tömegét alig lehetett az árnyékban felismerni. Fergusson, mint rendesen, kilencz órától fogva teljesitette az őrszolgálatot, tizenkét órakor pedig Dick váltotta fel.

"Őrködjél a legnagyobb gondossággal.

- Gyanus talán valami előtted?

- Nem, de különös zajt hallottam, nem tudom biztosan, hogy a szél merre terelt bennünket, de nem árt, ha nagyon óvatosak leszünk.

- Talán vadállatok orditozását hallottad.

- Nem, füleimnek egész másként hangzott. Egy szóval, a legkisebb gyanus dolgot észlelve, ne mulaszd el, hogy bennünket felkölts.

- Légy egészen nyugodtan.

Miután az orvos még utoljára figyelmesen, de minden eredmény nélkül hallgatódzott, lefeküdt és nemsokára mélyen elaludt.

Az eget felhők boritották, de szél egy csepp sem járt; a Viktória teljesen nyugodtan lebegett a fa fölött. Kennedy a hajóra támaszkodott és áttekintette a durrgázfujtatót. Szemeit a láthatár felé irányitotta és ugy tetszett neki, mintha bizonytalan tüzet látna fellobogni. Egy perczre már biztosra vette, hogy kétszáz lépésnyi távolban látja e fellobogást. De ugy látszik, hogy csak felizgatott képzelete szülte az egészet, mert ismét sötét lett minden. Kennedy ujra megnyugodott, midőn harsány füty szelte át a levegőt.

Valamely állat kiáltása volt ez, vagy emberi ajkakról eredt a hang? Bár Kennedy az egész helyzet komolyságát ismerte, mégis késett, hogy barátait felköltse. Nemsokára ugy tetszett neki, hogy gyanús alakok kusznak a fán, s a holdnak gyenge sugaránál, mely egy pillanatra a villámhoz hasonlóan előtünt, tisztán látott az árnyban mozgó alakokat. Eszébe jutott a kaland a kutyafejü majmokkal, s most már felköltötte a doktort. Ez azonnal felébredt.

"Csendesen! szólt Kennedy, beszéljünk halkan.

- Valami veszély mutatkozik?

- Igen, keltsük fel Joet is."

Amint ez is felébredt, a vadász elbeszélte, a mit látott.

"Ismét azok az átkozott majmok volnának?

- Lehetséges; mindenesetre meg kell tennünk óvóintézkedéseinket.

- Joe és én, szólt Kennedy, majd lemegyünk a létrán a fára.

- És ez alatt, szólt a doktor, én elkészitek mindent, hogy könnyen kereket oldhassunk.

- Helyes!

- Fegyvereiteknek csak végszükségben vegyétek hasznát, szükségtelen, hogy itt eláruljuk jelenlétünket."

Dick és Joe csak igenlő jeladással feleltek. Nesztelenül leosontak és védett helyet foglaltak el a faágon, melybe a horgony bevésődött. Néhány perczig mozdulatlanul hallgatództak. Az ágak halk recsegésénél Joe megragadta a skót kezét:

- "Nem hallott ön semmit?

- Igen, a nesz közelg.

- Ha kigyó volna? A füty, melyet ön hallott...

- Nem, én azt hiszem, hogy az embertől eredt!

- Ez mindenesetre jobb volna, szólt Joe magában.

- A zaj növekszik, szólt Kennedy néhány percz mulva.

- Igen, ugy látszik, hogy feljebb másznak.

- Te őrködjél ezen az oldalon, én meg a másikon.

- Jól van."

Ott ültek mindketten, külön egy-egy faágon, a lomb sürüsége folytán a sötétség még áthatatlanabb volt, de nem Joe szemeinek; mig a fa alsó részére mutatott, igy suttogott Kennedy fülébe:

"Négerek."

Most már suttogva kiejtett szavak is megütötték füleiket. Joe lövésre készen tartotta fegyverét.

"Várj!" szólt Kennedy parancsolólag.

Nemsokára megmászták a vademberek a baobabot; ott kusztak mindannyian végig az ágakon; most már testük kigőzölgése is elárulta, hogy itt vannak, mert valami bűzös zsirral kenik be magukat. Nemsokára két néger mutatkozott Kennedy és Joe előtt.

"Vigyázz! parancsolá Kennedy. Tüzelj!"

A kettős lövés menydörgésként hangzott el, s jajkiáltások kisérték. Néhány percz mulva eltünt az egész csapat. De a lárma közé megmagyarázhatlan kiáltás vegyült; egy emberi hang franczia nyelven igy kiáltott: "Segitség! segitség!" Kennedy és Joe nagy csodálkozva és sietve a hajóra szállt.

"Hallottátok? kérdé a doktor.

- Igen! az aggódó kiáltást: Segitség! segitség!

- Egy franczia e barbárok kezei között!

- Egy utazó!

- Talán hittéritő!

- A szerencsétlent, szólt a vadász, minden valószinüség szerint nagyon megkinozzák."

A doktor hiába igyekezett, hogy izgatottságát rejtegesse:

"Kétség sem fér hozzá, igy szólt. Egy szerencsétlen franczia e vadak körmei közé jutott. De addig nem távozunk el innen, mig megmenthetésére minden lehetőt el nem követtünk. Lövéseink nem várt segélylyel kecsegtetik; nem fogjuk megfosztani őt ez utolsó reménysugártól. Ti is igy gondolkoztok?

- Természetesen, Sámuel; várjuk parancsaidat.

- Ugy hát készitsük el tervünket és hajnalhasadtával megszöktetjük a francziát. A négereket, az iménti viselkedésük után itélve nagyon könnyen el lehet innen kergetni. Ugy látszik még nem ismerik lőfegyvereinket.

- Segitség! segitség! kiáltott egy hang ép oly panaszosan, de gyengébben, mint az imént.

- A barbárok! kiáltott Joe izgatottan. Talán még az éjjel megölik.

- Az nem valószinü barátaim, e vad néptörzsek világos nappal ölik meg foglyaikat, a nap fényére szükségük van munkájukhoz.

- Nem lenne jó, ha az éjet arra használnám föl, hogy e szerencsétlen közelébe lopódzam? szólt a skót.

- Én elkisérem önt, Dick ur!

- Megálljatok barátaim! ez a terv becsületére válik sziveteknek és bátorságtoknak, de mindannyiunkat veszélybe sodornátok és annak, kit megmenteni akartok, nem tennétek szolgálatot.

- Miért? kérdé Kennedy. E vadak meg vannak rémülve, elszóródtak; nem igen fognak többé visszatérni.

- Dick, kérlek, fogadj szót nekem, én mindnyájunk érdekében cselekszem; ha megtámadnának és foglyul ejtenének, veszve volna minden!

- De ez a szerencsétlen vár, remél és nem kap választ; senki sem siet rajta segiteni! Azt kell hinnie, hogy elméje csalta meg, hogy nem hallotta lövéseinket!...

- Megnyugtathatjuk őt, felelt Fergusson doktor.

És kezéből szócsőt csinált és erőteljes hangon igy kiáltott az idegen nyelvén:

- Bárki légy is, bizzál. Három jó barát van közel!"

Borzasztó üvöltés volt a válasz.

- Megfojtják őt! kiáltott Kennedy. Közbejöttünk csak siettetni fogja kinszenvedéseit. Cselekednünk kell!

- De hogyan Dick? Mit tehetsz ebben a sötétségben?

- Óh! bárcsak már világos lenne! sóhajtott Joe.

- Nos, mi lenne akkor? kérdé a doktor sokat jelentőleg.

- Akkor a dolog nagyon egyszerü volna, felelt a vadász. Én leszállanék a földre és ezt a csőcseléket a szélrózsa minden irányába kergetném fegyveremmel.

- És te, Joe? kérdé Fergusson.

- Én óvatosabb lennék. E nyil segélyével, melyet röptében fogtam fel, értésére adnám a fogolynak, hogy merre szökjék, a mennyiben egy papirkát ragasztanék a nyilra, vagy pedig egészen hangosan beszélnék vele, a négerek ugy sem értik meg nyelvünket.

- Tervetek kivihetetlen, barátaim; a szerencsétlenre nézve a szökés járna legnagyobb nehézségekkel. A te terved, kedves Dick, talán sikerülne; de ha nem, te is veszve volnál és nekünk egy helyett most már két embert kellene megmentenünk. Nekünk egészen másként kell eljárnunk.

- Mindenesetre azonnal kell cselekednünk! felelt a vadász.

- Talán! szólt Sámuel, nagyon hangsulyozva ez egyetlen szót.

- Képes-e ön eloszlatni ezt a sötétséget?

- Ki tudja, Joe?

- Ha ön ezt igazán megteheti, ugy ön a világ legelső tudósa.

A doktor nehány perczig gondolataiba merült és társai várakozólag néztek rá. Most Fergusson ismét megszólalt.

- Halljátok az én tervemet. Kétszáz font súlyterhünk még érintetlen. Ha a fogoly, kit szenvedései nagyon elgyengithettek, nyom is annyit, mint egyikünk, még marad vagy hatvan font súlyterhünk, mit kidobhatunk, hogy gyorsabban emelkedjünk.

- Hogy szándékozol eljárni? kérdé Kennedy.

- Következő módon, Dick: ha eljuthatok a fogolyig és az ő súlyának megfelelő súlytehert dobok ki, még sem változtattam a gömb egyensúlyán semmit; de ha akkor a négerek elől akarok menekülni s gyorsan akarok felszállni, a durrgázfujtatónál erősebb szert kell alkalmaznom. Ha tehát a súlyteher többletet a kellő perczben ledobom, bizonyára gyorsan emelkedem. Ez mindenesetre kellemetlen körülmény ránk nézve, mert ha később le akarok szállani, bizonyos mennyiségü gázt kell feláldoznom, mi arányban áll a súlyteherhez, melyből a kelleténél többet dobtunk ki. De hát mindezzel nem szabad törődnünk, mikor egy emberélet megmentéséről van szó.

- Igazad van, Sámuel, mindent fel kell áldoznunk, hogy megmentsük szegényt.

- Készüljünk tehát; e zsákokat vigyétek a hajó széléhez, hogy egyetlen lökéssel megszabaduljunk tőlük. A sötétség elfedi készületeinket és csak akkor oszlik majd el, ha elkészültünk. Készen vagytok?

- Igen, felelt Joe.

- Jól van. Most pedig figyeljetek mindenre. Joe majd ledobja a súlytehert, mig Kennedy elrabolja a foglyot; de a mig nem intézkedem, ne tegyetek semmit. Joe, szabaditsd ki a horgonyt és siess vissza a csolnakba."

Joe lecsuszott a kötélen és néhány percz mulva ismét megjelent; az elszabaditott Viktória majdnem mozdulatlanul lengett a levegőben.

Ezalatt a doktor meggyőződést szerzett magának, hogy elegendő gázmennyiség van-e a vegyszekrényben a durrgázfujtató szükségletének megfelelő táplálására, ugy hogy a Bunsen telepet egy kis időre nélkülözhesse. Azután elővette a két teljesen elkülönitett vezetéksodronyt, melyek a viz felbontására szolgáltak és uti bőröndjéből két darab hegyes szenet vett ki, melyet a sodronyok végeire ráerősitett. A mint a doktor befejezte munkáját, oda állt a csolnak közepébe, mindegyik kezébe egy-egy széncsúcsot vett és a két sodrony véget közel hozta egymáshoz.

Hirtelen beható, vakitó, elviselhetlen fényü világosság keletkezett a két széncsúcs között; óriási villamos fénycsomó a szó szoros értelmében megtörte az éj sötétjét.

"Óh, uram, kiáltott Joe.

- Csitt, suttogott a doktor.



HUSZONKETTEDIK FEJEZET.

A fénycsóva. - A hittéritő. - Szöktetés egy fénysugárban. - A Lázár rendi szerzetes. - Kevés remény. - A doktor gondja. - Lemondásteljes élet. - Átkelés egy vulkán fölött.

Fergusson mindenfelé világitott beható fénysugarával és oly helyen állott meg vele, a honnan a rémület kiáltását hallotta. A baobab, mely fölött a Viktória majdnem mozdulatlanul lebegett, egy tisztás közepén nőtt ki. Közel ötven kicsiny kunyhót lehetett megkülönböztetni, mely kunyhók körül fekete alakok hullámzottak ide-oda. Száz lábnyira a gömb alatt, egy czölöp volt felállitva, melynek aljában emberi lény feküdt; még fiatal, közel harmincz éves férfiu volt, ki félig le volt vetkőztetve, teste vértől ázott és sebektől volt boritva, feje pedig mellére hanyatlott. Világos, kerek hely a fején, félig benőtt tonsurát mutatott.

"Ez egy hittéritő, pap! kiáltott Joe.

- Szegény, szerencsétlen ember! szólt a vadász.

- Megmentjük őt, Dick, megmentjük!" szólt a doktor.

Midőn a négerek megpillantották a fényben uszó gömböt, könnyen érthető rémület vett erőt rajtuk. Kiáltásukra a fogoly is felemelte fejét és a nélkül, hogy tudta volna mi történik, nem várt megmentői felé nyujtá kezeit.

"Él, ő él! kiáltott Fergusson. Hála Istennek! A vadak roppant meg vannak ijedve. Készen vagytok, barátaim?

- Igen, Sámuel.

- Joe, oltsd el a durrgázfujtatót."

A doktor parancsát teljesitették; az alig érezhető szellő a Viktóriát lassan a fogoly fölé terelte, mig a gáz összehuzódása folytán lassan leereszkedett. Fergusson még mindig szórta fénysugarait a tömegre, melyen leirhatlan félelem vett erőt és kunyhóikba menekültek, mig a fogoly már csak egyedül maradt a czölöpnél. A hajó most a földhöz közeledett. Ezalatt a négerek legbátrabbjai belátták, hogy áldozatukat el akarják rabolni tőlük, vad kiáltással visszatértek tehát; Kennedy felkapta fegyverét, de a doktor ráparancsolt, hogy ne lőjjön.

A pap ott feküdt a földön s nem volt ereje, hogy felemelkedjék. Mikor a csolnak közel ért a földhöz, a vadász eldobta fegyverét, megragadta a foglyot és a csolnakba fektette, ugyanabban a perczben, midőn Joe a kétszáz font sulyu terhet kivetette. A doktor most azt várta, hogy rendkivüli gyorsassággal fel fognak szállani, de legnagyobb meglepetésére a gömb, miután három-négy lábnyira felemelkedett a földtől, nem mozdult többé.

"Mi tart vissza bennünket? kérdé Fergusson ijedten.

Néhány vad ide sietett és dühödt kiáltást hallatott.

"Óh, kiáltott Joe, ki a csolnakból kihajolt, ez átkozott ficzkók egyike bele kapaszkodott.

- Dick! Dick! kiáltott a doktor, a vizes ládát!"

Dick azonnal megértette, hogy barátja mit akar és egy vizes ládát dobott ki a csolnakból, melynek száz fontnál több volt a sulya. A Viktória most háromszáz lábnyira felszállt a levegőbe. Erre a léggömb hirtelen, ezer lábnál magasabbra szállt fel.

"Mi történt? kérdé Kennedy, ki majdnem elveszitette az egyensulyt.

- Semmi, a gaz ficzkó elbocsájtotta a csolnakot, felelt Fergusson nyugodtan.

Még látható volt a vad ember, amint leesett a földre és összezuzódott. A doktor most eltávolitotta egymástól a villanyos sodronyokat és ismét sötét lett minden. Reggeli egy óra volt. A franczia végre magához tért ájulásából és felnyitotta szemeit.

- Ön meg van mentve, szólt a doktor hozzá.

- Megmentve? felelt angolul a beteg, és szomoruan mosolygott. Köszönöm, testvérem. De az én napjaim, sőt óráim már megszámlálvák!"

S a hittéritő kimerülten, ismét elájult.

"Meghal! kiáltott Dick.

- Nem, nem, felelt Fergusson és a szegény vérző test felé hajolt. A doktor tépést csinált zsebkendőjéből és a beteg sebeire tette, miután kimosta azokat. Majd sziverősitő orvosságot hozott gyógyszertárából és néhány cseppet a beteg összeszoritott ajkai közé öntött.

"Köszönöm, köszönöm", szólt ez gyenge hangon.

Most belátták, hogy a betegnek nyugalomra van szüksége; a doktor összevonta a sátor függönyeit is ismét átvette a gömb kormányát. Ez száznyolczvan fonttal megkönnyebbült és a durrgázfujtató segélye nélkül is a levegőben maradt; reggel enyhe áramlat észak-északnyugatra terelte. Fergusson néhány perczig gondolkozva nézte a beteget.

"Bár csak életben maradna ez az uj kisérőnk! szólt a vadász. Van reményed?

- Igen, Dick; kellő ápolás mellett és e tiszta levegőben talán életben marad.

A doktor elrendelte, hogy a beteg álma ne zavartassék meg egész nap.

Este felé a Viktória a homályban egy helyen maradt és Joe, majd Kennedy felváltották egymást a betegnél, mig Fergusson mindnyájuk biztonsága felett őrködött. Másnap a Viktória egy kissé előre jutott, nyugat felé. A hittéritő most kissé erősebb hangon hivta barátait s mikor a függönyöket félrevonták, élvezettel szivta be a friss levegőt.

"Hogy érzi magát? kérdé Fergusson.

- Talán jobban, volt a válasz; de titeket, barátaim, eddig csak álmomban láttalak! Kik vagytok, hogy utolsó imámba foglalhassalak benneteket.

- Angol utazók vagyunk, felelt Sámuel. Afrikát léghajón utazzuk be és igy részesültünk a szerencsében, hogy önt megmenthettük. Ön hittéritő?

- Én Lázárrendi hittéritő vagyok. Öt év óta nem kaptam semmi hirt hazámból, meséljetek valamit Európáról, Frankhonról!"

Fergusson sokáig mesélt Frankhonról, hogy megfeleljen a hittéritő óhajtásának. Ez mohón hallgatta és könnyei végig peregtek orczáin. Azután egy csésze teát készitettek a betegnek, melyet az jóizüen szürcsölt ki; egy kissé most már fel is ülhetett és elmosolyodott, a mint látta, hogy a tiszta égürben viszik őt.

"Ti merész utazók vagytok, igy szólt, s merész vállalkozástok sikerülni fog. Ti viszontlátjátok majd rokonaitokat, barátaitokat és hazátokat!...

A fiatal hittéritő megint annyira elgyengült, hogy ujra le kellett feküdnie; Fergusson néhány órán át mint egy holtat, ugy tartotta karja között. Nem tudott uralkodni meghatottságán, midőn érezte, mint száll ki az élet a testből. Ujból bekötözte a martir sebeit és vizkészletének legnagyobb részét feláldozta, hogy felüditse a láztól forró tagokat. A gondos ápolás alatt, a beteg ismét magához tért egy kissé s ha életét nem is, de eszméletét visszanyerte. A pap töredezett szavaiból a doktor meg tudta annak történetét.

"Beszéljen anyanyelvén, igy szólt hozzá, én megértem önt és ez kevésbé fogja megerőltetni."

A hittéritő szegény fiatal ember volt Aradonból, Bretagne egy falujából; már gyermekkorában a papi pálya felé vonzódott. A lemondásteljes élettel a veszélyeket is egyesiteni vágyott és a hittéritők rendébe lépett, kiknek Paulei szt. Vincze volt dicsőségteljes alapitójuk. Husz éves korában már ott járt a néptörzsek közt, melyek a Nilus felső vidékeit lakják; tanitásait két évig visszautasitották, ezer szenvedést kellett eltürnie, de ő folyton tanitott, oktatott és imádkozott. Egy év óta körülbelül a "Barafri" nevü néptörzsnél tartózkodik, mely Afrika egyik legvadabb népét képezi. A főnök pár nap előtt halt meg és most haláláért a hittéritőt okozták, elhatározták, hogy feláldozzák. Már negyven órája kinozták és mint a hogy a doktor vélte, csakugyan a legközelebbi déli órában kellett volna meghalnia.

A mint a puskák ropogását hallotta, az életkedv elragadta: "Segitség! Segitség!" kiáltotta hangosan és álmodni vélt, a mikor egy, az égből jövő hang vigasztalni kezdte.

"Nem az életemet sajnálom, tette hozzá; az Isten kezében van!

- Beszéljen még, szólt a doktor, megmentjük önt a haláltól, a mint a kinzásoktól is megmentettük.

A hittéritő ismét elgyengült. Igy telt el a nap remény és félelem közt; Kennedy nagyon meghatott volt és Joe is többször törülgette szemeit. A Viktória csak lassan haladt előre; a szél kimélni látszott drága terhét. Este felé Joe óriási fénysugarat jelzett nyugat felől. A doktor rendkivüli figyelemmel vizsgálta e természeti tüneményt.

"Csak egy tűzokádó hegy lehet, mely erősen működik, mondá.

- De a szél arra visz bennünket, szólt Kennedy.

- Nos, akkor majd elegendő magasságban ellebegünk felette."

Három órával később a léghajó ott repült a hegyek felett, előtte egy vulkán tölcséréből ömlött a tüzes láva. Pompás, de egyuttal veszélyes látvány, mert a szél állandóan e tűztömeg felé űzte a léghajót. Miután a vulkán oly akadály volt, melyet meg nem lehetett kerülni, felette kellett elrepülni. A durrgázfujtató teljes erővel működött, a Viktória hatezer lábnyi magasságba került, saját teste és a vulkán közt mintegy háromszáz toisennyi űrt hagyva.

A haldokló szerzetes fekhelyéről nézi a tüzes krátert, melyből mennydörögve lövelnek ki a vakitóan piros lángcsóvák.

"Mily szép ez, mondja, és mily végtelenül nagy az Isten hatalma még a legborzasztóbb természeti tüneményekben is!"

Esti tiz óra felé a hegy már csak vörös pontnak látszott a szemhatáron és a Viktória alacsonyabb égövben folytatta útját.



HUSZONHARMADIK FEJEZET.

Joe haragja. - Egy igazságos ember halála. - A virrasztók. - Szárazság. - A temetés. - A kovatömbök. - Joe elragadtatása. - Drága súlyteher. - Az aranyhegyek felvétele. - Joe kétségbeesése kezdődik.

Pompás éj szállt le a földre; a hittéritő ereje teljesen megfogyott.

"Nem fog többé felépülni, mondá Joe. Szegény ember! Alig lehet harmincz éves!

- Karjaink közt fog kimulni, kezdé a doktor; ő nem remélt már. Lélegzete mindinkább gyengül és mitsem tehetek érte.

- Az alávaló gazok, tört ki Joeből a méltatlankodás, és ez a jámbor ember még mentegetni tudja őket; meg is bocsájt nekik.

- Az ég még egy szép éjet küldött le rá, Joe, az utolsót talán. Azt hiszem, nem sokat fog már szenvedni, hanem békésen, csendesen fog jobblétre szenderülni."

A haldokló néhány szaggatott szót ejtett ki és a doktor közelebb ment hozzá. A csillagok rezgő fényüket szórták és a hold sugarai halvány takarót képeztek felette.

"Barátaim, mondá halkan, megválok tőletek! Isten, ki a jót megjutalmazza, biztos révbe vezéreljen benneteket!

- Ne mondjon még le minden reményről, szólt Kennedy; ez az állapota elmulhat és a halál nem jön még. Lehet-e ily remek nyári éjjelen meghalni?

- A halál itt van, felelt a hittérítő, hadd nézzek nyugodtan a szemeibe. A halál csak az örökkévalóság kezdete és minden földi gondnak vége. Segitsetek, hogy letérdelhessek, testvéreim, kérlek."

Kennedy felsegitette; szivszaggató látvány volt, a mint erőtlen tagjai megtörtek alatta.

"Istenem! Istenem! kiáltozott a haldokló apostol, könyörülj rajtam!"

Arcza földöntuli fényben ragyogott. Távol a földtől, melynek örömeit sohasem ismerte, az éj közepén, mely enyhe fényével világitott neki, utközben az ég felé, melyhez ugy közeledett, mintha mennybe menne, már most is uj életre látszott ébredni. Utolsó mozdulatával is uj barátait áldotta meg; aztán visszahanyatlott Kennedy karjaiba, kinek arczát a könyek áztatták.

"Vége szólt a doktor feléje hajolva; meghalt!"

És a barátok letérdelve imádkoztak.

Holnap reggel majd eltemetjük Afrikának ezen az ő vérével áztatott földjébe, szólt azután Fergusson. A doktor, Kennedy és Joe azután az éj további részében felváltva őrködött a holttest mellett és egyetlen szó sem zavarta a tiszteletteljes, áhitatos csendet.

Másnap reggel délről fujt a szél és a Viktória lassan lebegett el a puszta hegyes táj felett. A doktor elhatározta, hogy vulkánikus sziklák által képezett szakadékokba fog lebocsájtkozni és ott rendezi a temetést. A körülálló hegyek megvédik a gömböt a szelek ellen és igy egész a földig leszállhat, mert fa nem volt seholsem, melybe a horgonyokat lehetett volna beakasztani. Ámde a hittéritő elragadása alkalmával veszendőbe ment sulyteher folytán a léghajó csak ugy eshetett, ha aránylagos mennyiségü gázt illant el belőle. Fergusson tehát felnyitotta a szelepet, a köneny sziszegve tódult ki és a Viktória a szakadékba ereszkedett le.

A mint a hajó a földet érte, a doktor elzárta a csapot; Joe, egyik kezével a hajó szélébe kapaszkodva, kiugrott, másik kezével jókora köveket gyüjtött, hogy ezek az ő sulyát pótolják. Majd mindkét kezét is gyüjtésre használhatta és a mint vagy ötszáz kő együtt volt a hajóban, a doktor és Kennedy is kiszállhattak. A kövek oly rendkivül sulyosak voltak, hogy ez a körülmény Fergusson figyelmét is felkeltette és közelebbről vizsgálta meg anyagjukat. A talajt köröskörül kovák és prohyttartalmu szikladarabok boritották.

"Különös felfedezés!" dörmögött a doktor.

Kennedy és Joe ezalatt a sir számára keresett alkalmas helyet. Izzó hőség uralkodott e szakadékban, mert a déli nap sugarai ép függélyesen estek le.

Első sorban a sziklatörmeléket kellett eltisztogatni, azután meglehetősen mély gödröt ástak, hogy a hullát a vadállatok ki ne túrhassák. Majd a vértanu porhüvelyét bocsájtották le, a sirt felhantolták és szikladarabokból emléket állitottak föléje. A doktor ez idő alatt folytonosan elmerengve nézett maga elé. Nem hallotta társai hivását, a nap heve ellen sem igyekezett ugy védekezni, mint ők.

- Mire gondolsz? kérdé Kennedy.

- A természet különös ellentétére, a véletlen csodálatos játékára, tudjátok-e, hogy a lemondás ez embere, e nemes sziv milyen földben nyugszik.

- Mit értesz ezalatt? kérdé ujból a skót.

- E szerzetes, ki a szegénységet fogadta meg, aranybányában nyugszik itt.

- Aranybányában? kérdé Joe és Kennedy szerfelett meglepetve.

- Igen, felelt a doktor a leghatározottabban. E tömbök, miket értéktelen kövek gyanánt dobtok félre, a legtisztább érczből valók.

- Lehetetlen! Lehetetlen! szólt Joe ujból.

- Ti sokáig járhatnátok e palarétegek közt, a nélkül, hogy aranyat találnátok."

Joe bolond módjára rohant a szerteszórt darabok felé és Kennedy is nem kevésbé volt izgatott.

"Csendesülj kedves Joem, szólt Fergusson.

- Doktor ur, önt ez oly hidegen hagyja.

- Gondold meg kérlek, mit érnénk e sok gazdagsággal? Hisz nem vihetjük el magunkkal.

- Hogyan? Nem vihetjük el? Hiszen...

- Kissé nehéz teher lenne a mi csolnakunkban! Nem is akartam veled e fölfedezést közölni, nehogy bánatossá tegyelek. Vigyázz barátom, rád ne ragadjon az aranyláz, nem tanitott meg e boldogult, hogy a földi kincs csak hiuság?

- Az mind igaz, felelt Joe, de mégis - ez az arany! - Kennedy ur, nem volna ön hajlandó innen egy pár milliót elvinni?

- Mit csináljunk, szegény Joem? felelt a vadász; nem kincseket gyüjteni jöttünk mi ide, s igy nem is vihetünk kincseket magunkkal.

- Sulytehernek a homok helyett, nem vihetnénk ebből az érczből?

- Nos, nem bánom, felelt Fergusson, de aztán ne haragudjál, ha néhány fontot kidobunk a hajóból.

- Beh kár, hogy ez a sok arany itt parlagon hever! sóhajtott fel Joe.

- Tudod mit, felelt a doktor, pontosan feljegyzem e hely fekvését és mire visszatérsz Angliába, polgártársaidnak értésére adhatod ezt.

- Belenyugszom mindenbe, doktor ur, de legalább a csolnakot rakjuk meg vele, ha utazásunk végével még marad belőle valami, az tiszta nyereségünk lesz."

Joe munkához látott, teljes erővel dolgozott és közel ezer fontot halmozott össze a kovadarabokból, melyek az aranyat magukba foglalják. Ezalatt a doktor a magasságot vizsgálta és ugy látta, hogy a sir, a hosszuság 22°58' és az éjszaki szélesség 4°55' foka alatt fekszik. Fergusson ezután még egy utolsó tekintetet vetett a sirdombra, mely alatt ott fekszik a szerencsétlen franczia, azután visszatért a csolnakhoz. Szivesen illesztett volna egy keresztet az afrikai sivatagban oly magánosan álló sirdombra, de seholsem volt egyetlen fa sem látható.

A doktort nagy gond bántotta. Szivesen feláldozta volna minden aranyát, ha csak egy kis vizet talált volna. A mióta kidobta a vizes ládát, hogy a négerek elől meneküljön, még nem pótolta azt másikkal s miután a durrgázfujtatót folyton táplálni kellett, most már az ivóvizzel is takarékoskodott. Mikor a csolnakhoz ért, Joe azt már jól megrakta kövekkel, de azért nem szólt egy szót sem, beszállt a hajóba és a skót is elfoglalta helyét.

Fergusson meggyujtotta durrgáz fujtatóját, a kigyócső átmelegedett, a könenyáram néhány másodpercz alatt helyre volt állitva, a gáz kiterjedt, de a gömb nem mozdult.

"Joe, szólt a doktor.

Joe nem felelt.

"Joe, hallod? Meg kell tenned azt a szivességet, hogy ez érczből bizonyos mennyiséget ledobjál.

- De doktor ur, hiszen ön megengedte...

- Megengedtem, hogy pótold a sulytehert, de többet nem.

- De...

- Örökre itt maradjunk e sivatagban?

Joe kétségbeesett tekintetet vetett Kennedyre, de ez olyan arczot mutatott, mint a ki nem akar a sors ellen küzdeni.

"Nos, Joe?

- Az ön durrgázfujtatója talán nem működik? kérdé az önfejü.

- Látod, hogy igen, de a gömb csak ugy emelkedik, ha megfosztod egy kis sulytehértől."

Joe megvakarta a füle tövét, elővett egy darab kovát, a legkisebbet és ledobta. A Viktória meg sem mozdult.

"Nos, igy szólt, még mindig nem emelkedünk?

- A mint látod; csak folytasd."

Kennedy kaczagott és Joe elhatározta, hogy majd még vagy tiz fontot feláldoz. De a gömb még mindig nem mozdult s Joe elsápadt.

"Szegény fiam, szólt Fergusson, ha nem tévedek Dick, te és én összesen négyszáz fontot nyomunk; legkevesebbet tehát ennyit kell kidobnod, miután csak ez a suly felel meg a mienknek.

- Négyszáz fontot dobjak el! kiáltott Joe panaszosan.

- S még egy kevéssel többet, hogy felszállhassunk."

A derék fiu felsóhajtott és hozzálátott a gömb megkönnyitéséhez. Időnkint még megállt:

"De most csak felszállunk, doktor ur.

- Nem, még most sem, volt a válasz.

- Azt hiszem, már megmozdul!

- Csak tovább!

- Már emelkedik! egész határozottan emelkedik!

- Csak folytasd!"

És ekkor Joe kétségbeesetten megragadott egy utolsó kődarabot és kidobta; és ime, a Viktória közel száz lábnyira felemelkedett és nemsokára ott lebegett a körül fekvő hegyek fölött.

- Nos Joe, ha oly szerencsés lész, hogy haza viheted a még megmaradt érczet, még mindig mint dúsdazdag ember fejezed be élted végnapjait."

Joe nem felelt a doktor vigasztaló szavaira, lefeküdt vagyona mellé.

"Lásd, kedves Dick, szólt Fergusson, mily hatalommal van az arany még a legjobb emberre is. Mennyi szenvedélyt, vágyat és büntettet szülne ez az aranybánya felfedezése."

Ugyanaz nap este, a Viktória kilenczven mérföldnyire jutott előre nyugatnak; most egyenes vonalban számitva - ezernégyszáz mérföldnyi távolságban voltak Zanzibártól.



HUSZONNEGYEDIK FEJEZET.

A szél lecsendesül. - A sivatag közeledése. - Vizszükség. - Az éj az egyenlitő alatt. - A jelenlegi helyzet ismertetése. - Kennedy és Joe erélyes válaszai. - Még egy éj.

A Viktóriát egy magánosan álló, majdnem teljesen kiszáradt fához erősitették és az éj a legnagyobb nyugalomban telt el. Az utolsó napok alatt az utasoknak igen sok részük jutott az izgatottságból s most végre gondoskodhattak egy kis nyugalomról is.

Reggel felé az ég ismét fényesen áttetsző volt; a gömb felszállt a légbe és számos hiábavaló kisérlet után, egy nem nagyon gyors áramlatra talált, mely éjszaknyugatra terelte.

"Nem jutunk előre, szólt a doktor; ha nem tévedek, közel tiz nap alatt megtettük utazásunk felét, de a jelenlegi körülmények között eltarthat hónapokig is, mig utazásunkat befejezzük; annál nagyobb baj, hogy vizszükség fenyeget bennünket.

- Szinte hihetetlen, hogy e nagy utakon ne találjunk folyóra, tóra vagy valamely patakra.

- Én szivből óhajtom.

- Talán befolyással van Joe rakománya utazásunk gyorsaságára?

Kennedy ezzel csak boszantani akarta Joet, de ez haragvó tekintettel felelt neki. A doktor hallgatott, borzalommal gondolt a Sahara kietlen sivatagjaira, a melyekben a karavánok hetekig járnak anélkül, hogy kutat találnának, melyben szomjuságukat olthatnák. A doktornak ez aggodalma nagyon befolyásolta az utazók kedélyét; nem beszéltek egymással, csak nagyon keveset és mindenki saját gondolataiba volt elmerülve. Joera már egyáltalán ismerni sem lehetett, amióta olyan tengernyi sok aranyat látott. Epedő tekintetet vetett kincseire, melyek holnap már talán értéktelenekké válnak.

A föld különben itt nyugtalanitó látványt nyujtott, mindinkább magára ölté a sivatag jellegét. Nem tünt fel egyetlen falu, egyetlen kunyhó sem. Növényzet egyáltalán nem volt látható és ez még komorabb gondolatokat szült a doktorban. Ugy látszott, hogy erre még sohasem járt karaván, különben megmaradt volna valamely nyoma, ember- vagy állatcsontok alakjában. De a visszatérésre még sem gondolhattak s a doktornak ez nem is volt szándékában. Nagyon örült volna a viharnak, mely elragadta volna e táj felett, de még egyetlen felhő sem volt látható! E nap befejeztével a Viktória alig tett meg harmincz mérföldnyi utat.

Ha csak a vizszükségtől nem kellett volna félniök! De az egész készlet három gallonból[16] állott. Ennek egyharmadát égető szomjuk oltására és másik kétharmadát a durrgázfujtató táplálására szánták. Ezzel csak négyszáznyolczvan köbláb gázt fejleszthettek és miután a durrgázfujtató óránkint közel kilencz köblábat emészt fel, még csak ötvennégy óráig tartó utra gondolhattak.

"Ötvennégy óra! szólt Fergusson kisérőihez. De miután szilárdan el vagyok határozva, hogy éjjel nem utazom, mert félek, hogy elkerülök valamely vizet, még három és fél napunk van az utazásra, ez alatt minden áron vizre kell szert tennünk. Kötelességemnek tartottam, barátaim, hogy megismertesselek benneteket a helyzet komolyságával, mert én csak egyetlen egy gallont teszek félre a szomjuság oltására és ez nagyon csekély mennyiség, szükségleteink fedezésére.

- Nos, miután panaszunk ugy sem ér semmit, használjuk fel ezt a három napot arra, hogy elhatározásra jussunk. Addig pedig kétszerezzük meg éberségünket."

A vacsoránál pontosan kimérték a vizet s a grogba több pálinkát öntöttek. De óvatosan kellett bánniok ez itallal, mert ez a helyett, hogy oltaná, még növeli a szomjuságot.

A csolnak az éjen át megmérhetlen messzeségü fennsikon pihent, honnan nagy esést tekinthettek át. Magassága alig tett ki nyolczszáz lábat a tenger szine felett. Ez a körülmény ismét egy kis reménynyel tölté el a doktort, mert arra emlékeztette, a mit a földrajzi tudósok egy Közép-Afrikában levő nagy vizsíkról állitottak. Ha ez a tó tényleg létezik, akkor azt meg kell találniok; az ég még mindig a legkisebb változást sem mutatta.

A nyugodt éjjelt, ha ez egyáltalán lehetséges, még az előbbinél forróbb nap követte. Kora reggeltől fogva a légmérséklet elviselhetlen, nyomasztó hőséggé növekedett. A doktor elkerülhette volna ezt a beható meleget, ha feljebb száll, de akkor nagyobb mennyiségü vizet kellett volna elpazarolnia és azt nem akarta; gyenge áramlat a nyugati láthatár felé terelte a gömböt. A mai reggeli egy kevés száritott hus és pemmicanból állott. Déli tizenkét óra felé a Viktória alig szállt néhány mértföldet.

"Nem utazhatunk gyorsabban, szólt a doktor, nem vagyunk többé a helyzet urai, hanem a körülményekhez kell alkalmazkodnunk.

- Kedves Sámuelem, szólt a vadász, ilyen alkalmakkor a csavargőzös még sem megvetendő valami.

- Ugy van, Dick, csak vizre ne lenne szüksége, hogy elmozdulhasson. Ennek következtében helyzetünk tökéletesen ugyanaz lenne. Eddigelé egyébként, e tekintetben még nem létezik gyakorlati felfedezés. A léghajók ugyanily fokon állnak, mint a hajók álltak a gőz felfedezése előtt. Hatezer év kellett, mig a lapátkerekeket és csavarokat kitalálták, mi is várhatunk tehát még jó ideig.

- Átkozott hőség! és Joe tiszta izzadsággyöngyöket törülgetett homlokáról.

- Ha vizünk volna, hasznunkra fordithatnánk ezt a hőséget, mert kiterjeszti a könenyt és igy kevésbé kell a kigyócsövet heviteni. Ó, az az átkozott vadember, kinek fel kellett áldoznunk becses vizládánkat.

- Sajnálod, hogy megtetted, Sámuel?

- Nem én; hisz kinos haláltól menthettük meg általa azt a szerencsétlent! De azért annak a száz font viznek nagy hasznát vehetnénk most. Segélyével még tizenkét-tizenhárom napig utazhatnánk tovább és igy biztosan kikerülnénk a sivatagból.

- Nem tettük meg eddigelé legalább felét az utnak? kérdé Joe.

- Távolság tekintetében igen, de a mi az időtartamot illeti, nem, ha ugyanis cserben hagy bennünket a szél; ugy látszik, hogy egészen elcsendesül.

- No, doktor ur, nem szabad panaszkodnunk; eddigelé elég jól ment a dolgunk és én nem tudok csüggedni. Fogunk mi vizet is találni, én mondom azt, én - Joe!"

A talaj ezalatt mértföldről mértföldre sülyedt. Már csak fűszálak pótolták a kelet szép fáit és a távol hegycsúcsokról levált szikladarabok itt éles kovakövekké zúzódtak szét, melyekből mihamar homok és finom por lett.

"Nézd, Joe, ilyennek képzelted te Afrikát; most már láthatod, hogy joggal mondhattam neked; légy türelemmel és várj.

- De doktor ur, hisz az nagyon természetes, hőség és por. Ostobaság lenne, ha egyebet keresne itt valaki. Erdőitekben és sivatagjaitokban nem sokat hittem, mondá folytatólag és nevetve; nagyon esztelen dolog volt! Nem lett volna érdemes, hogy ily messzire utazzunk, ha nem lett volna egyéb látni valónk, mint a miben Angliában is részünk lehet. Most először érzem, hogy Afrikában vagyok és nem bánom, hogy megizlelhetem egy keveset."

Estefelé azt jelentette a doktor, hogy a Viktória ez izzó napon húsz mérföldet sem haladt. A mint a nap leszállt, meleg homály vette körül. A következő nap május elseje volt, csütörtök; de a napok, kétségbeejtő gyorsasággal követték egymást. Az alig észrevehető légmozgás inkább csak lehelet volt, mint szellő és attól lehetett tartani, hogy még ez a lehelet is megszünik.

A doktor helyzetének vigasztalan voltát törhetetlen erélylyel tűrte. Távcsövével minden pontot kikutatott, a meddig a szemhatár ért; az utolsó dombokat is ellapulni, a tenyészetet még inkább megfogyni és eltünni látja és rémülettel észleli, hogy a végtelen sivatag terül el előtte. Fergusson nagyon jól érezte felelőssége terhét, bár egy szót sem szólt felőle. Vajjon nem kényszeritette ugyszólván kisérőit, hogy vele jőjjenek e veszélyes világba? Ez az utazás nem volt-e talán arra való kisérlet, hogy a lehetetlenség határát is tullépje? Isten maga is nem-e talán csak későbbi századoknak tartotta fenn e titokzatos világrész felkutatását?

A mint az rendszerint történni szokott a csüggedés perczeiben, ugy itt is egymásra gyültek a kinzó gondolatok és az eszmék csodálatos csoportositásával, Fergusson Sámuel tultette magát minden következtetésen. Miután azzal tisztában volt már, hogy mit nem kellett volna tennie, azon kezdett most tanakodni, hogy mittévő legyen. Lehetetlen lenne a visszatérés? Nincsenek-e a magasban oly áramlatok, melyek őt kevésbé sivár tájakra juttathatnák vissza? A már átutazott földet ismeri, de a mi előtte fekszik még, arról sejtelme sincs. A mint igy az önvádak kinozták, legjobbnak tartotta, ha őszintén nyilatkozik társai előtt; kifejtette előttük a dolog állását, megmutatta nekik a már történteket és azt, a minek történnie kell. A legrosszabb esetben visszafordulhatnak, vagy legalább is megkisérthetik azt. Véleményüket kivánta e tekintetben hallani.

"Az én véleményem teljesen megegyezik az uraméval, szólalt meg Joe. A mit ő fog elszenvedni, azt én is elbirom és még könnyebben, mint ő. A hová a doktor ur fog elmenni, én is követni fogom.

- És te Kennedy?

- Kedves Sámuel, én nem vagyok az az ember, ki kétségbe szokott esni; e vállalkozás veszélyeit senki sem ismerte jobban nálamnál, de attól a percztől fogva, hogy te daczoltál velük, én is szemet hunytam. Jelen helyzetünkben az a nézetem, hogy ki kell tartanunk a czélig. A veszélyek egyébként a visszafordulásnál is oly nagyok lehetnek. Ha tehát előre megyünk megbizhatol bennünk.

- Köszönöm, barátaim, felelt a doktor, kit ez odaadás meginditott; vártam e hűséget és önfeláldozást, de szükségem volt e bátoritásra is. Ujból köszönöm."

És mindhárman férfiasan szoritottak kezet egymással.

"Hallgassatok meg, kezdé Fergusson ujból. Számitásaim szerint legfölebb háromszáz mérföldre vagyunk a guineai öböltől; a sivatag ama fele nem nyulhat nagyon messzire, mert a partot lakják és jó darabra ismerik. Szükség esetén arra felé fogunk szállni, és nem hiszem, hogy ne találnánk oázist, vagy kutat, a hol vizkészletünket megujithatjuk. Csak szelünk volna, mert máskülönben mozdulatlanul kell a levegőben vesztegelnünk.

- Várjunk türelemmel, mondá a vadász.

És e napon mindegyikük mohón vizsgálta a végtelen légürt. Nem mutatkozott semmisem, a mi reményt kelthetett volna; a nap leszálltánál eltüntek a talaj utolsó lejtői is. A sivatag volt mindenütt.

Az utasok alig jártak ma tizenöt mérföldet, de azért ép ugy, mint előtte való nap, százharminczöt köbláb gázt fogyasztottak el, hogy a durrgázfujtatót működésben tartsák és a nyolcz pint vizből kettőt kellett szomjuságuk csillapitására forditani.

A nap nyugodtan mult el, nagyon is nyugodtan; a doktor szemeit sem tudta behunyni.



HUSZONÖTÖDIK FEJEZET.

Némi kis bölcsesség. - Felhő a szemhatáron. - Ködben. - A nem várt léggömb. - A jelek. - A Viktória pontos látképe. - A pálmafák. - Egy karaván nyomai. - Kút a sivatag közepén.

Másnap az ég ép oly tiszta, a légkör mozdulatlan volt.

"A sivatag közepén vagyunk, mondá a doktor. Beláthatatlan homokpuszta! Mily különös látvány! Mily furcsa módon osztotta el a természet adományait! Miért ott a dús tenyészet, itt pedig a rendkivüli szárazság... egy és ugyanazon szélességi fok és ugyanazon napsugarak alatt!

- Az okkal keveset törődöm, kedves Sámuelem, felelt Kennedy. Engem csak a tény érdekel.

- Egy kicsit mégis csak jó a bölcselkedés; semmiesetre sem árthat meg.

- Nos igen, hisz ráérünk; nem vehető észre, hogy előre jutnánk. A szél lengeni sem mer, szunnyad.

- Már nem marad igy sokáig, szólt Joe, ugy tetszik nekem, mintha ott keleten néhány felhőt látnék.

- Valóban! Joenak igaza van, jegyzé meg a doktor is.

- De jó lenne, ha esőt és jó erős szelet kapnánk, mondá Kennedy.

- Majd meglátjuk, Dick, majd meglátjuk.

- De péntek van ám, doktor ur, és a pénteki napot sohasem szerettem valami nagyon.

- Előitéleted valószinüleg megváltozik ma.

- Magam is óhajtom, Fergusson ur... Most nagyot lélegzett és homlokát törülgette... A melegség szép dolog, kivált téli időben, de nyáron kár oly nagyon pazarolni.

- Nem félsz attól, hogy a napsugarak túlságos hatással lesznek gömbünkre?

- Nem; a guttapercha, melylyel a szövet át van húzva, még magasabb hőfokot is elbirna. A gömb belsejében gyakran százötvennyolcz foknyi melegség is volt (70 fok Celsius) és a burokban eddigelé nem igen esett kár.

- Felhő igazán felhő!" kiáltott Joe, kinek éles tekintete bátran versenyezhetett minden távcsővel.

És most tényleg felhőréteget lehetett észlelni, mely lassan emelkedett a szemhatár felé. És mert az mozdulatlan maradt, a doktor ebből azt következtette, hogy légáramlat nem igen van közte. Reggeli nyolcz óra felé tünt fel e sürű tömeg és még csak tizenegy órára ért a nap közelébe, mely teljesen eltünt mögötte; e pillanatban a felhő alsó rétege elvált a szemhatár vonalától, mely ismét teljes fényben ragyogott.

"Egyes felhő, melyre nem sokat épithetünk, vélekedett a doktor. Nézd csak, Dick, alakja most is épp olyan még, a milyen reggel volt.

- Nem is érezni se szelet, se esőt.

- Folyton egy magasságban marad.

- És mi nem kereshetnénk fel azt a felhőt, mely semmikép sem akar felettünk kiürülni?

- Félek, hogy nem sokat érnénk vele, válaszolt Fergusson; aztán meg jó adag vizünkbe és gázunkba is kerülne. Mostani helyzetünkben azonban semmit sem szabad megkisérletlenül hagynunk és igy hát emelkedjünk."

A doktor a durrgázfujtató lángját behajtotta a kigyócsőbe, - roppant melegséget keltett ezzel és a gömb mihamar emelkedni kezdett. A föld felületétől számitott ezerötszáz lábnyira odaértek az árnyas felhőtömeghez, mely azonban minden nedvesség hijával látszott lenni. A legkisebb szellőt sem lehetett érezni. A gőzbe burkolt Viktória kissé gyorsabban haladt ugyan, de egyéb hasznuk sem volt a dologból.

A doktor épp e csekély eredményt emlegette, midőn Joe, legnagyobb meglepetés hangján igy kiáltott:

"De ez mégis különös! Doktor ur, Kennedy ur! Ez bámulatos!

- Mi az, Joe?

- Nem vagyunk itt egyedül; cselszövő emberek utánozták, ellopták találmányunkat!

- Megbolondult, vagy mi a baja? kérdé Kennedy. A nap talán megzavarta szegénynek az eszét?

- De nézze csak, doktor ur, kiáltott Joe ismételten és egy határozott pontra mutatott az égre.

- Szent Pátrikra mondom, a ficzkónak igaza van, kiáltott most Kennedy ujra; szinte hihetetlen! Sámuel, nézd csak! Egy másik léggömb! Még másik utasok is vannak, nem csak mi!"

És tényleg, kétszáz lábnyi magasságban egy léghajó csolnakkal és utasokkal lebegett a levegőben.

- Adjunk jelt, szólt a doktor; Kennedy vedd elő a lobogót és mutasd meg neki szineinket."

A másik léghajó utasainak ugyanez a gondolatuk támadott, mert ott is kinyult egy kéz ugyane szinekkel és a lobogót ott is ugyanily módon lobogtatták, mint itt Kennedy.

"Mit jelentsen ez? kérdé a vadász csodálkozva.

- Te magad adsz jelt onnan felülről is kedves Dick, felelt Fergusson nevetve. Ama csolnak utasai mi vagyunk és a gömb, a mi Viktóriánk.

- Bocsánat doktor ur, de ezt nem hiszem, ez lehetetlen.

- Lépj hát, fiam, a csolnak szélére és mozgasd karodat."

Joe ugy tett, amint a doktor mondta és mozdulatai ott utánzásra találtak.

"Ez egész egyszerüen délibáb, az optikának nagyon egyszerü természetes jelensége, mely a légrétegek egyenetlen sürüségében leli magyarázatát, szólt a doktor.

- Nagyon érdekes látvány! szólt Kennedy, és mily pompás látványt nyujt a mi Viktóriánk, a mint ily méltóságteljesen ellebeg.

- Önök uraim, értelmezhetik a dolgot, a mint akarják, én nagyon különösnek tartom, mondá Joe."

A kép lassankint eltünt; a felhők felszálltak, a Viktória visszamaradt és egy óra mulva az égboltozat ismét olyan tiszta volt, mint a gyémánt. A szél még gyengébb lett és a doktor elbátortalanodva a földhöz közeledett. Az utasok visszaestek komor hangulatukba és hallgatva türték az égető nap okozta kinokat.

Négy óra felé Joe ugy látta, mintha nem nagyon messzire két pálmafa emelkednék.

"Pálmafák! kiáltott Fergusson izgatottan, akkor ott forrásnak, vagy kutnak is kell lennie. Lesz hát végre vizünk, most már nincs messze a menekülés, mert ha lassan jutunk is előre, végre mégis csak elérünk czélunkhoz.

- Nos doktor ur, de hát ha előbb innánk? A levegő fullasztóan meleg.

- Jól van, fiam, igyunk."

Ittak és az egész készlet leapadt három és fél pintre. Hat órakor a Viktória ott lebegett a pálmafák felett; ez két kiszáradt, kisértethez hasonló fa volt, minden lombozat nélkül. Fergusson nem tudta leküzdeni ijedtségét, mikor a fák szemébe ötlöttek. Alattuk megpillantottak egy kiszáradt kutat és a nedvességnek sehol semmi nyoma. Sámuel szive összeszorult erre a látványra. Amint nyugat felé tekintettek, egész sorát látták a korhadt csontoknak és a kut mellett csontvázak hevertek. Minden valószinüség szerint a karaván eljutott idáig, a gyengébbek összerogytak a homokban és az erősebbek itt haltak meg a várva-várt forrásnál. Az utasok elképedve néztek egymásra.

"Ne szálljunk itt ki, szólt Kennedy kérő hangon; s itt ugy sincs egy csepp viz sem.

- Nem, Dick, erről meg kell győződnünk. A kutat jól meg kell vizsgálnunk, egykor még is volt itt forrás.

A Viktória horgonyt vetett; Joe és Kennedy a saját sulyuknak megfelelő homokot tettek a csolnakba és kiszálltak. Lementek a kutba, de egyetlen csepp vizre sem akadtak, az már régen kiapadt. A doktor látta, a mint társai kimerülten jönnek ki a kutból és azonnal felfogta, hogy fáradozásuk sikertelen volt.

A mig vacsoráztak, egyetlen szót sem szólottak. Pedig még eddig nem ismerték a szomjuság valódi kinjait és csak kétségbeesetten néztek a jövő elé.



HUSZONHATODIK FEJEZET.

Száztizenhárom fok. - A doktor fontolgatásai. - Kétségbeesett keresés. - A durrgázfujtató kialszik. - Százhuszonkét fok. - A sivatagot szemlélik. - Éjjeli séta. - Pusztaság. - Ájulás. - Joe tervei. - Egy nappal elhalasztva.

A Viktória az elmult napon alig tett meg tiz mérföldnyi utat és mégis százhuszonkét köbméternyi gázt használtak fel, csakhogy fennmaradhassanak. Szombat reggel a doktor jelt adott az indulásra.

"A durrgázfujtató már csak hat órán át dolgozhatik, igy szólt kisérőihez; ha ez idő alatt nem fedeztünk fel sem forrást, sem kutat, akkor csak az Isten tudja, hogy mi lesz velünk.

- Rossz szél jár ma reggel, doktor ur, szólt Joe, de talán majd kerekedik nagyobb is."

Hiu remény! Oly szélcsend uralkodott, mely a hajókat hosszu időre leköti a délövi tengerekben. A meleg tűrhetetlen lett és a hőmérő az árnyékban száztizenhárom fokot[17] jelzett. Joe és Kennedy lefeküdtek és ha nem is akartak aludni, de a kábultság egy nemében igyekeztek elfelejteni borzasztó helyzetüket. A szomjuság kinjai kegyetlen módon jelentkeztek. A pálinka, a helyett hogy oltotta volna szomjuságukat, csak még növelte azt és megérdemelte a "tigristej" nevet, melyet a bennszülöttek adtak neki. Volt ugyan még két pint vizük, de egyik sem merte ajkait ezzel a drága cseppekkel megnedvesiteni. Két pint viz a sivatag közepette.

Fergusson azt a kérdést tette fel magában, helyesen cselekszik-e, midőn a viz oly nagy részét szét bontja, csak azért, hogy a gömböt fent tartsa? Igaz ugyan, hogy egy kis távolságban előre jutott, de az rá nézve most nagyon mindegy, itt van-e jelenleg, vagy hatvan mérföldnyire hátrább, ugyan-e szélesség alatt, ha vize elfogy. Ha most meg volna az a két gallon, hiába elfogyasztott viz, kilencz napig tartózkodhattak volna itt a sivatagban. - Ily gondolatok keringtek agyában, mig fejét kezeibe támasztotta és órákig elmerült tompa gondolkozásába.

"Utolsó kisérletet kell megtennünk, szólt reggeli tiz óra felé magában; még egyszer megkisértjük, nem találunk-e légköri áramlatot, mely magával ragadhatna bennünket és még ha utolsó segélyforrásainkat kell is erre feláldoznunk."

És mig társai érzéketlen félálomban feküdtek, ő magas hőfokra emelte a léghajó könenygázát; a léghajó kiduzzadt és a gáz feszültsége alatt egyenesen a nap függélyes sugaraiba emelkedett. De hiába keresett a száztól egészen ötezer láb magas rétegekben szelet; a levegőben teljes nyugalom látszott uralkodni. Végre a viz, a gömb táplálására, teljesen elfogyott; a durrgázfujtató gáz hiányában kialudt, a Bunsen telep beszüntette működését és a gömb összeesett és lassan lebocsájtkozott a homokba ugyanarra a helyre, hol a csolnak az imént bevéste nyomait.

Tizenkét óra volt. A felvétel szerint a hoszszuság 19°35' és a szélesség 6°51' foka alatt voltak, tehát közel ötszáz mérföldnyire a Tsad tótól és négyszáz mérföldnél is messzebb, Afrika nyugati partjaitól. Mikor a csolnak a földre ért, Dick és Joe felébredtek mély álmukból.

"Megálltunk? kiáltott a skót.

- Nem tehetünk másként," volt a komoly válasz.

Kisérői megértették őt. A gömb teljesen mozdulatlan és teljes egyensulyban maradt. A csolnakot megrakták homok teherrel, mely megfelelt az utazók testi sulyának, ők maguk pedig kiszállottak. Joe elkészitette a vacsorát, de alig ettek belőle és egy korty forró vizzel fejezték be, ezt a szomoru étkezést. Az éjen át nem őrködött, de nem is aludt senki. A meleg rettenetes volt. A fél pint vizet, a mi még meg volt, a legvégső szükség esetére tették el.

"Megfulok, panaszkodott Joe, a meleg mind tűrhetetlenebbé lesz; de nem csoda, hiszen száznegyven fok[18] meleg van.

A homok éget, mintha kályhában tüzesitenék, szólt a vadász és még egyetlen felhő sem mutatkozik! meg kell őrülnünk!

- Nem szabad kétségbe esnünk, szólt a doktor megnyugtatólag. E nagy meleget rendesen igen nagy viharok szokták követni, egy óra alatt is igen nagy változás létesülhet.

- Óh, bár csak látnánk belőle valamicskét, sóhajtott Kennedy.

- Nos, felelt a doktor, nekem úgy tetszik, mintha a légsulymérő gyenge hajlamot mutatna az eséshez.

- Adja az Isten, Sámuel! Mi ide vagyunk lánczolva a földhöz, mint a szárnyaszegett madár.

- Azzal a különbséggel, kedves Dick, hogy a mi szárnyainkban nem esett kár s én reménylem, hogy nemsokára kellő hasznukat vehetem.

- Óh bár csak szél kerekednék; kiáltott Joe. Ha eljuthatnánk egy kuthoz vagy patakhoz, akkor már minden rendjén volna. Ennivalónk van még egy hónapra is, de a szomjuság nagyon kegyetlen."

Mikor az éj beállt, a doktor elhatározta, hogy a nyugtalanitó hangulatot, mely erőt látszott rajta venni, gyors séta által leküzdi; néhány óráig be akarta járni a homoksivatagot, nem keresni, csak járni akart.

"Jertek velem, igy szólt társaihoz, a gyors mozgás jó hatással lesz rátok is.

- Lehetetlen, felelt Kennedy; egyetlen lépést sem tudnék tenni.

- Én meg inkább alszom, szólt Joe.

- Alvás és nyugalom halálthozó lehet rátok nézve, barátaim. Igyekezzetek lerázni magatokról ezt a merevséget és jertek velem."

Miután a doktor nemsokára meggyőződött arról, hogy Dick és Joe nem szándékoznak vele menni, egyedül indult útnak. Eleinte csak nagyon nehezen tudott elindulni, mint a mikor a gyógyuló beteg megkisérli a járást; de nem sokára észlelte, hogy a mozgás jó hatással van reá. Már néhány mérföldnyire haladt nyugat felé, midőn hirtelen szédülés vett rajta erőt. Ugy érezte, mintha egy örvény fölött lebegne és térdei meginogtak. A Viktória eltünt az árnyékban és a doktoron, a merész utazón, leküzdhetlen ijedtség vett erőt. Ujra meg akart fordulni, de ez lehetetlen volt; kiabált, de még a visszhang sem felelt neki. És igy egyedül, a sivatag néma csendjében, ájulva rogyott a homokba.

Éjfélkor nyitá fel szemeit ujra és hű Joeja karja között látta magát. Joe nyugtalan volt ura hosszas távolléte miatt, követte nyomait a homokban és végre rátalált ájultan fekvő urára.

"Mi történt önnel, doktor ur? kérdé aggodalmasan.

- Semmi, kedves Joe, csak egy kis gyengeség az egész.

- Reménylem, nem lesz semmi komolyabb jelentősége, de kérem, álljon fel, támaszkodjék reám és jöjjön el velem a Viktóriához. Mily vigyázatlanság öntől, hogy ilyen veszélynek tette ki magát. Kirabolhatták volna, tette hozzá Joe nevetve. De beszéljünk komolyan. Helyzetünk igy nem tarthat tovább, mert ha nem lesz szél, el vagyunk veszve."

Lassan haladtak előre és Fergusson nem felelt.

"Hármunk közül egynek fel kell áldoznia magát a másik kettőért és ez az egy természetesen én leszek.

- Mit akarsz ezzel mondani? Mire gondolsz?

- Az én tervem nagyon egyszerü, ellátom magamat élelmiszerrel és mindaddig előrehaladok, mig valamely helységbe érek, mi végre még is csak be fog következni. Ha egy faluba érek, átadom az ön üzenetét egy czédula alakjában, melyre ön néhány szót fog arabul irni. Igy vagy segélyt hozok önnek, vagy koczkára teszem önért életemet. Mit szól ön ehhez?

- Terved oktalan, de becsületére válik szivednek. Lehetetlen, te nem hagyhatsz el bennünket.

- Kisértsük meg; önnek és Kennedy urnak ez nem válnék hátrányára, mert ha a kedvező szél hamarább érkezik, mint az én segélyem, önnek nem kell reám várakoznia és nekem még talán, várakozáson felül sikerülne a tervem.

- Nem, Joe, nem; ne váljunk el egymástól, ne szaporitsuk bánatunkat még ezzel is. Talán nemsokára jóra fordul helyzetünk. Várjunk megadással.

- Jól van, doktor ur; egy napig várok még, de tovább nem. Ma vasárnap, vagy is jobban mondva hétfő van, most már reggeli egy órára jár az idő; ha kedden nem emelkedhetünk, akkor megkisértem tervemet."

A doktor hallgatott, nemsokára a csolnakhoz ért és leült Kennedy mellé. Ez tompa gondolkozásba volt merülve.



HUSZONHETEDIK FEJEZET.

Tulságosan nagy meleg. - Elmezavarok. - Az utolsó vizcseppek. - Egy kétségbeesett éjszaka. - Öngyilkossági kisérlet. - A samum. - Az oázisok. - Him és nőstény oroszlán.

Hajnalhasadtakor a doktor legelőbb is a hőmérőt nézte, a higanyoszlop alig észrevehetőleg leszállt.

"Semmi, igy szólt, semmi. Ez már mégis kétségbeejtő állapot.

Joe hallgatott; ő vándorutja felől gondolkozott. Kennedy nagyon betegnek érezte magát, midőn fekhelyéről felkelt, iszonyu szomjusági kinokat szenvedett. Száraz száján keresztül alig volt képes egyetlen hangot kiejteni. Volt még ugyan néhány csepp viz és bár mindenki vágyott volna utána, hogy megigya, egyik sem mert érte nyulni.

A három társ az állati mohóság érzetével nézett egymásra, mi leginkább Kennedynél ötlött szembe. Erőteljes alakja leghamarabb áldozatául esett a nélkülözéseknek. Egész nap lázban volt, rekedt kiáltást hallatott, vagy beleharapott ökleibe, ereit fel akarta vágni, hogy vért igyék.

Estefelé Joen is őrülési rohamok vettek erőt, a homoksikot óriási tónak nézte. Egynéhányszor az áttüzesedett földre vetette magát, hogy kedve szerint igyék és szájában a forró homokkal, ismét felállott.

"Átkozott dolog, kiáltott dühösen, hiszen ez sós viz!"

Azután erőt vett rajta a vágy, hogy mig Fergusson és Kennedy mozdulatlanul feküsznek, ő kiigya a megtakaritott vizcseppeket. Nem tudott többé megszabadulni ettől a gondolattól és térden csuszva a csolnakhoz közeledett. Mohó tekintetet vetett a vizet tartalmazó palaczkra, utána nyult és ajkaihoz emelte. Ekkor szivszaggató hangon kiejtett szókat hallott maga mellett: "Adjatok inni! inni!" Kennedy volt, ki oda vonszolta magát, térden állt és sirva kért vizet. Joe is sirt; odanyujtotta a szerencsétlennek a vizet és ez kiitta az utolsó cseppig.

"Köszönöm! szólt alig hallhatóan.

De Joe nem hallotta, ő is visszahanyatlott a homokba.

Végre elmult ez a borzasztó éj és mikor hajnalodott, a szerencsétlenek érezték mint fonnyadnak el tagjaik lassankint az égető napsugarak alatt. Joe fel akart emelkedni, de nem tudott és igy tervét sem vihette ki. Mikor felnézett, megpillantotta Fergussont, ki keresztbefont karokkal, mint egy őrült mindig egy pont felé tekintett.

Kennedy rémületet keltő állapotban volt; fejével folyton bólintott, mintegy vadállat a ketreczben. Hirtelen megpillantotta puskáját.

"Óh! igy kiáltott és emberfeletti erővel felemelkedve, őrülten a fegyverre vetette magát és a szájának irányitotta.

- Uram, uram! kiáltott Joe és meg akarta őt gátolni szándéka kivitelében.

- Bocsáss el! takarodjál innen!" kiáltott a skót nyögve.

Küzdöttek egymással, mint két elkeseredett ellenség.

"Menj innen, vagy lelőlek!" ismétlé Kennedy.

De Joe erőszakosan belékapaszkodott; igy küzdöttek egy perczig, a nélkül, hogy a doktor ebből észrevett volna valamit. Ekkor a fegyver eldördült és a lövés durranására Fergusson felegyenesedett mint egy kisértet és körül tekintett. De tekintete egy percz alatt megélénkült, kezét kinyujtotta a láthatár felé és majdnem emberfeletti erővel kiáltott:

"Ott! ott! ott lent!"

Oly határozottság látszott vonásaiban, hogy Joe és Kennedy szétváltak és felnéztek. A sikság olyan volt, mint a viharos napon felkavarodott tenger. Délkelet felől, rendkivüli gyorsasággal porfelhő közeledett. Reményteljes tekintet sugárzott ki Fergusson szemeiből.

"A számum! igy kiáltott.

- A számum! ismétlé Joe, a nélkül, hogy tudná, mit ért ez alatt.

- Annál jobb, kiáltott Kennedy kétségbeesett dühvel, annál jobb, legalább meghalunk.

- Annál jobb, mert élni fogunk!" felelt a doktor.

Sietett kidobni a homokot, mely a csolnakot a földhöz lánczolta. Társai végre megértették és ők is segitettek neki munkájában.

"Most Joe, igy szólt a doktor, dobj ki vagy ötven fontot érczedből."

Joe azonnal eleget tett e felhivásnak és gyorsan muló sajnálkozás fogta el. A gömb emelkedni kezdett.

"Ideje volt!" kiáltott Fergusson.

A számum tényleg villámgyorsasággal közeledett; ha a Viktória csak néhány perczig késett volna, a vihar darabokra tépi szét. Az óriási forgószél már majdnem elérte.

"Dobj ki még több sulyterhet! kiáltott a doktor Joenak. S Joe egy óriási kovadarabot kidobott. A gömb gyorsan a forgószél fölé emelkedett és kiszámithatatlan gyorsasággal elragadtatott.

Sámuel, Dick és Joe hallgatva nézték a felkavargott homoktengert és felfrissültek kissé a szélben. Három órakor a vihar megszünt, a homok számtalan kisebb hegyet képezett és az ég ismét nyugodt lett. A Viktória, mely most ismét mozdulatlan volt, ott lebegett egy zöldelő fákkal telt oázis felett, mely mintegy sziget kimagaslott a homoktengerből.

"Ott, ott van viz!" ujjongott az orvos, egyidejüleg kibocsájtotta a könenygázt, a felső csapda kinyitása által, azután szeliden lebocsájtkoztak a földre, a hova kétszáz lépésnyire az oázistól, szerencsésen meg is érkeztek.

Négy óra alatt az utasok kétszáznegyven mérföldnyi utat tettek meg. A csolnakot egyensulyba hozták és Kennedy és Joe kiugrottak belőle.

"Fegyvereiteket! kiáltott Fergusson. Ne feledkezzetek meg fegyvereitekről és legyetek óvatosak.

Kennedy azonnal elvette karabélyát és Joe egy másik fegyvert vett el. Gyorsan haladtak előre a zöld fákig és nem törődtek a nyomokkal, melyek a nedves talajba betaposódtak. Hirtelen, közel husz lépésnyi távolságban orditás hallatszott.

- Oroszlán! kiáltott Joe.

- Épen jól jön, szólt a vadász elkeseredetten. Ha küzdelemről van szó, nagyon erősnek érzem magam.

- Csak vigyázzon, Dick úr, legyen óvatos! gondolja meg, hogy egyikünk életétől függ mindnyájunk élete."

De Kennedy nem hallgatott reá, fegyverét lövésre készen tartva, előre ment. Egy pálmafa alatt, fekete sörényes, óriási oroszlán állott, mely várni látszott a támadást, mert a mint a vadász feléje közeledett, óriási ugrással mellette termett. De még lábai alig érték a földet, midőn egy golyó szivébe hatolt. Holtan rogyott össze.

"Hurrah! hurrah! kiáltott Joe.

Most Kennedy a kuthoz sietett és a nedves lépcsőn lehaladva, ott feküdt egy friss forrás előtt és itta a pompás vizet, Joe is igy tett és sokáig nem tudtak betelni a vizzel.

"Vigyáznunk kell Dick úr, hogy ne ártsunk magunknak," szólt Joe és fellélegzett.

De Dick még mindig ivott és nem felelt.

"És Fergusson ur?

Ez egyetlen szó ismét magához téritette Dicket; megtöltött egy palaczkot vizzel és felsietett. De itt lábai majdnem meggyökereztek a meglepetéstől; egy sötét alak elzárta a kijárást. Joenak is, neki is, vissza kellett lépniök.

"Be vagyunk zárva!

- Az lehetetlen! Mi lehet az?"...

Dick alig fejezte be szavait, midőn iszonyu orditás meggyőzte őt arról, minő ujabb ellenséggel áll szemközt.

"Még egy másik oroszlán! kiáltott Joe.

- Alighanem a nőstény! de várj csak!... egy percz alatt megtöltötte karabélyát és tüzelt, de az állat eltünt.

- Előre! vezényelt Kennedy.

- Nem Dick ur, ön még nem ölte meg az állatot, különben ide esett volna be; meg vagyok győződve, hogy lesben áll odakünn s a melyikünk először lép ki, áldozatául esik.

- De mit tegyünk? Innen ki kell jutnunk. Sámuel vár reánk.

- Csaljuk csak ide az állatot és vegye most át az én puskámat karabélya helyett.

- Mit akarsz tenni?

- Mindjárt meg fogja látni."

Levetette vászon zubbonyát, megerősitette elől a fegyveren és csaléteknek kinyujtotta azt a kút nyilásán. A vadállat azonnal neki rontott. Kennedy várta megjelenését és egy golyóval összezúzta az állat vállait. Az oroszlán a kút lépcsőjére gurult és Joet magával ragadta; már érezte az óriási állat talpait, midőn egy második lövés is eldördült és Fergusson, kezében a még füstölgő fegyverrel megjelent. Joe gyorsan felemelkedett és urának odanyujtotta a vizzel telt palaczkot.

Fergusson egy másodpercz alatt kiüritette a palaczk tartalmát; a három utas azután szive mélyéből mondott hálát az Istennek csodás megmentésükért.



HUSZONNYOLCZADIK FEJEZET.

Pompás est. - Joe konyhája. - Előadás a nyers husról. - James Bruce története. - A bivouak. - Joe álmai. - A hőmérő esik. - A hőmérő ismét emelkedik. Készülődések az indulásra. - Az orkán.

Az est pompás volt és a jó barátok, miután a vacsoránál felüdültek, egy mimosa lombjai alatt töltötték az estét. Téa és grogban ma nem takarékoskodtak. Kennedy bejárta a kis paradicsomot és arra a meggyőződésre jutott, hogy ők itt az egyetlen élő lények. Lefeküdtek hát takaróikra és álmukban kerestek feledést átélt szenvedéseikért.

Május hetedikének reggelén a nap fényesen sütött, de sugarai nem tudtak keresztül hatolni a sürü lombozaton. Miután volt elég élelmiszerük, a doktor elhatározta, hogy itt várja be a kedvező szelet. Joe ide szállitotta mozgó konyháját és egy cseppet sem takarékoskodott a vizzel.

"Mily különös egymásutánja a búnak és örömnek, szólt Kennedy; mennyi bőség az oly kinos nélkülözések után! Ó, én már majdnem eszemet veszitettem.

- Kedves Dick, ha Joe nem lett volna, te most nem bölcselkednél az emberi dolgok állhatatlansága felett.

- A derék fiu, a hű barát! kiáltott Kennedy és kezét odanyujtotta Joe felé.

- Mégis csak nyomoruságos teremtések vagyunk, szólt a doktor, hogy ilyen csekélység annyira erőt vett rajtunk. Az igaz, hogy étel nélkül sokkal tovább meglehet az ember, mint viz nélkül.

- Meghiszem azt; különben is szükség esetén meg lehet enni mindent, a mi utjába akad az embernek, még emberhúst is, bár nyomja egy kicsit a gyomrot. A vadak persze már megszokták a nyers hús evését; én a magam személyében nagyon undorodnám tőle.

- Tényleg nagyon utálatos dolog lehet, szólt a doktor, és senki sem akart hinni az első afrikai utazóknak, midőn arról meséltek, hogy különféle néptörzsek táplálkoznak nyershussal. James Brucenak e tekintetben mulatságos kalandja volt. Figyeljetek ide, majd elmondom nektek.

James Bruce Skócziában született. 1768-tól 1772-ig a Nilus forrásainak felkutatása czéljából bejárta egész Abessyniát a Tjana tóig; azután visszatért Angliába és csak 1790-ben hozta nyilvánosságra útleirását. Elbeszéléseit nem akarta elhinni senki, mert az abessyniaiak szokásai és életmódjuk teljesen különbözött az angolokétól. Többek között, nem akarták hinni neki, a mikor azt mondta, hogy Kelet-Afrika népei nyers húst esznek; azt mondták, hogy ő ugyan állithat mindent, mert senki sem fog utána menni, hogy meggyőződést szerezzen. Bruce nagyon bátor, de nagyon hirtelen természetü volt. Egy nap, midőn társaságban volt, egy fiatal skót ismét tréfálódzni kezdett a dologról. Bruce felállott, kiment és egy szelet nyers beefsteaket hozott be, afrikai módra besózva és borsozva: "Uram, igy szólt a skóthoz, ön kételkedett állitásaimban és ez által nagyon megsértett engem. Abban, hogy ezt a tényt kivihetetlennek tartotta, nagyon tévedett s hogy ezt a jelenlevőknek bebizonyitsuk, ön vagy megeszi ezt a nyers húst, vagy szavaiért elégtételt fog nekem adni." A skót félni kezdett és mindenféle arczfintorgatások között megette a húst. Bruce ezután a legnagyobb hidegvérüséggel igy szólt: "Ha talán még mindig megmarad a mellett, uram, hogy állitásaim valótlanok, legalább nem fogja mondhatni, hogy egyszersmind lehetetlenek is."

- Nagyon jól volt! szólt Joe. Ha Angliába visszatértünkkor valaki kételkednék állitásunk valódiságáról, akkor oda adnék neki egy darabot, a mi Viktóriánkból, hogy egye meg, de só és bors nélkül!"

Mindenki kaczagott Joe ötletén. Igy telt el a nap kellemes beszélgetés közt és a mult már mindinkább elmosódott emlékükben. Joe legszivesebben itt maradt volna, mert nagyon tetszett neki ez a hely és egész komolyan bejegyezte jegyzőkönyvébe, hogy ez oázis a hosszuság 15°43' és a szélesség 8°32' foka alatt fekszik. Kennedy csak azt sajnálta, hogy ebben a kis erdőben nem vadászhatik, szerinte itt már csak a vadállatok hiányoznak, hogy a hely tökéletesen kellemes legyen.

"Rövid az emlékező tehetséged, kedves Dick, szólt a doktor. Már megfeledkeztél a him és nőstény oroszlánról?

- Eh, mit! szólt a vadász megvetéssel. De az oázisban való ittlétük arra enged következtetni, hogy nem vagyunk messzire a termékeny földtől.

- Nem biztos, Dick. Az éhség és szomjuság gyakran nagyon messzire űzi őket, s a következő éjjelen jó lesz, ha óvatosságból egy kis tüzet rakunk. De vigyázzunk, hogy fel ne gyujtsuk e szép oázist, hogy más utasok is találjanak itt menedéket.

- Gondolja doktor ur, hogy ezt az oázist ismerik?

- Mindenesetre. Megállóhelye ez a Közép-Afrikába induló karavánoknak és attól tartok, hogy ez a látogatás nem lenne inyedre.

- Vannak erre felé is olyan nyam-nyamok?

- Kétségkivül! Igy nevezik mind e törzseket és ugyanegy éghajlat alatt, ugyanazon fajoknak egy és ugyanoly szokásokkal is kell birniok."

Joe erőteljes "Püh"-vel fejezte ki undorát.

"Mindazonáltal ezt nagyon természetesnek találom! Ha a vadak egy izlésen lennének a müvelt európaiakkal, mi volna a különbség? Lehetnek itt egészen kedves emberek, kik egy cseppet sem kéretnék magukat, hogy elemészszék a skót nyers beefsteakjét és még őt magát is."

E nagyon értelmes beszéd után, Joe tüzet rakott, de lehetőleg kicsire. Szerencsére ez óvintézkedések szükségteleneknek bizonyultak és a három utas felváltva teljes nyugalomban aludt.

Másnap reggelre az idő még nem változott; tiszta és szép maradt. A gömb teljesen nyugodt volt és mozgékony testének egyetlen ingadozása sem árulta el a legkisebb szellőt sem. A doktor ismét aggódni kezdett, ha az utazás nagyon hosszura nyulna, nem maradna elég élelmiszerük. Mikor már majdnem megölte őket a vizhiány, majd éhen haljanak?

Fergusson azonban ismét visszanyerte bizalmát, mikor látta, hogy a hőmérő higanyoszlopa nagyon jelentékenyen esik; ez szemmel látható jele volt a légkör változásainak; elhatározta tehát, hogy megteszi előkészületeit az utra, hogy azonnal felhasználhassa az első kinálkozó alkalmat. A tartályszekrényt, valamint a vasládát teljesen megtöltötték.

A doktornak most ismét helyre kellett állitania a léghajó egyensulyát és Joet arra kényszeritették, hogy értékes aranyérczének jelentékeny részét feláldozza.

Egészsége visszatértével azonban ismét birvágyó gondolatok ébredtek benne és furábbnál furább arczokat vágott, mielőtt kész volt urának engedelmeskedni; ez pedig nyugodtan bizonyitgatta neki, hogy ily nagy terhet nem vihet magával és választást engedett neki a viz és az arany közt: Joe most már nem habozott tovább, nagy becsü kavicsainak egy részét odavágta a homokba és igy kiáltott:

"Maradjon azoknak, kik utánunk jönnek ide, ugy is meglepi majd őket, ha ilyen helyen lelik fel boldogságukat.

- Hátha valami tudós utazó találja meg e kőmintákat? szólt közbe Kennedy.

- Ugy bizonyára sok kötetben fog meglepetésének kifejezést adni! Lehet, hogy nemsokára aranytartalmu kovarétegről értesülünk majd, melyet Afrika homoksivatagjaiban találtak.

- És akkor Joe lesz ennek az oka."

A gondolat, hogy valami tudóst lóvá tehet, megvigasztalta Joet, sőt mosolygásra is birta.

A doktor egész nap hiába leste az időváltozást. A hőmérséklet folyton emelkedett és az oazis árnyéka nélkül már elviselhetetlen lett volna. A hőmérő a napon száznegyvenkilencz fokot mutatott. Ennél magasabb hőfokot még nem észleltek eddig. Joe ép ugy, mint előtte való este elrendezte a nyughelyeket és mialatt a doktor, később pedig Kennedy őrködött, nem történt semmi nevezetesebb dolog. Reggeli három óra felé azonban, midőn Joe állt őrt, a levegő hirtelen lehült, az eget felhők boritották és mind sötétebb lett.

- Fel! fel! kiáltott Joe, felkeltve társait; itt a szél!

- Végre, szólt a doktor, az égre pillantva; vihar támad; a Viktóriába! a Viktóriába!

Legfőbb ideje volt a beszállásnak. A Viktória meghajlott az orkán ereje alatt és tovaragadta a csolnakot. Ha a sulyteher egy része véletlenül kihull, a gömb elrepült volna. De Joe gyorsan a Viktóriához futott, megragadta a csolnakot, mig a gömb homokra hajolt le és közel volt a szétrepedéshez. A doktor elfoglalta helyét, meggyujtotta a durrgázfujtatót és a felesleges sulyterhet kidobta. - Az utasok még egy utolsó pillantást vetettek az oazisnak a vihar erejétől meghajlott fáira, majd a keleti széltől hajtatva, nemsokára eltüntek a sötétben.



HUSZONKILENCZEDIK FEJEZET.

A tenyészet jelei. - Egy franczia iró fantasztikus gondolata. - Pompás egy ország. - Adamov királyság. - Speke és Barton felfedező utazásai Barth utaival összekötve. - Az Atlántike hegyek. - A Benue folyam. - Yola városa. - A Bagele. - A Mendif-hegy.

Az utasok elindulások perczétől kezdve roppant gyorsasággal haladtak; vágyva vágytak az után, hogy már tullegyenek a sivatagon, mely majdnem végzetessé vált rájuk nézve. Reggeli kilencz óra után a tenyészet előjelei mutatkoztak, fűszálak, melyek e homoktengeren rezegtek és mint hajdanában Kolumbus Kristófnak, ugy nekik is a lakott föld közeledését jelezték.

Fergusson örömmel üdvözölte ez uj tájat és az árboczkosár matróza módjára ő is kiáltotta volna: "Föld! Föld!" Egy órával később az egész terület elnyult szemei előtt; kietlen kép volt még ugyan, de legalább már néhány fa nőtt a talajból.

- Most tehát már polgárosult országokban járunk? kérdé a vadász.

- Polgárosult? Ugyan, Dick ur, hová gondol? Hisz lakosoknak a nyomát sem lehet látni.

- Ha ily gyorsan haladunk tovább, az is meglesz nemsokára, szólt Fergusson.

- Négerföldön vagyunk még, Sámuel ur?

- Még mindig, Joe, aztán az arabokhoz megyünk.

- Az arabokhoz, doktor ur? valódi arabokhoz, kiknek tevéik is vannak?

- A teve nélküliekhez; ez állatok itt nagyon ritkák, majdnem teljesen ismeretlenek; csak pár fokkal északibb tájakon találhatók.

- No ez nekem sehogy sem tetszik.

- Miért, Joe?

- Mert kedvezőtlen szél esetén hasznunkra lehetnének. Nekem ugyanis megint egy gondolatom támadt, doktor ur. A tevéket a csolnak eleibe lehetne fogni és azok vontatnának bennünket.

- Szegény Joe fiam, ez a gondolata már másnak is megvolt és egy szellemes, franczia iró meg is valósitotta már - persze regényben. Az utasok tevék által vontatják magokat, oroszlán jön, mely elnyeli a tevéket, de elnyeli a gyeplőket is és igy annak kell a tevék helyén vontatnia.

Joe, kit bántott némileg, hogy az ő eszméjét már gyakorlatilag is alkalmazták, azon gondolkozott, hogy miféle állat nyelhette volna el az oroszlánt, de nem birt eredményre jutni és igy hát ujra a tájat kezdte nézni.

Alattuk nagy terjedelmü tó csillogott, melyet hegynek még nem mondható magaslatok környeztek; amott völgyek zöldültek, pálmafák inogtak tizenöt láb hosszu leveleikkel; a selyemgyapjufa magvai finom szálaival töltötte be a levegőt, a pendanus erős illatot árasztott még abba az égövbe is, a merre a Viktória lebegett el.

"Pompás föld, mondá a doktor.

- Az állatok már mutatkoznak, igy az emberek sem lehetnek messze, szólt Joe.

- Oh mily remek elefántok! kiáltott Kennedy; nem lehetne itt egy kis vadászatot rendezni?

- Már hogy állhatnánk meg ily heves szélben, kedves Dick? Csak viseld kissé a tantalusi kinokat! Később aztán kárpótolhatod magad értök."

Vadászember tényleg izgatottá válhatott itt. Ujjai görcsösen szorongatták puskája agyát. Ez ország állatvilága méltó párja a növényzetnek. A bivalyok oly magas füben henteregnek, hogy majd elvesznek benne; szürke, fehér és sárga elefántok zúzva, törve járták be az erdőket. A befásitott hegyaljakból vizek erednek, melyekben orrszarvuak fürdenek. Igazi gyüjteménye a ritka állatoknak e bámulatos üvegházban, a hol ezernyi csillogó, tarka madár röpköd. A pazar bujasággal ékitett természetről a doktor rögtön fölismerte az adamowai büszke királyságot.

"Most már az ujabb felfedezők nyomaiba lépünk, szólt a doktor kisérőihez, ez szerencsés körülmény, barátaim. Burton és Speke kapitányok utait össze fogjuk köthetni Barth utaival; elhagytuk az angolokat, hogy egy hamburgi utazót találjunk és nemsokára elérjük a legvégső pontot, a hová e merész utazó eljutott.

- Én ugy vélem, kezdé Kennedy, hogy e két felfedező-ut közt nagy földterületnek kell léteznie, ha ugyan az általunk bejárt utból lehet következtetnem.

- Ezt könnyen kiszámithatjuk; fogd kezedbe a térképet és nézd meg, hogy az Ukerewe tónak Speke által elért déli csúcsa mely hosszusági fok alatt van?

- Majdnem a harminczhetedik alatt.

- És hol van Yola városa, melyet ma este fogunk felvenni, a hová Barth jutott?

- Körülbelül a tizenkettedik hosszusági fok alatt.

- Összesen tehát huszonöt fok; minden egyest hatvan mérfölddel számitva, ezerötszáz mérföldet tesz ki.

- Szép sétaut azoknak, kik gyalog járnak.

- Pedig be fogják járni. Livingstone és Moffat mind beljebb hatol; a Nyansa, melyet felfedeztek, nem nagy távolban van a Burton által kikémlelt Tanganyka tótól. Még e század vége előtt e megmérhetlen területek bizonyára ismertek lesznek. De... szólt aztán Fergusson, iránytűjére pillantva,... sajnálom, hogy a szél ennyire nyugatra visz, inkább észak felé szerettem volna kerülni.

Tizenkét óráig tartott út befejeztével a Viktória Nigriczia határai felett szállt; e föld első lakosai, a chua-arabok, nomád nyájaikat legeltették. Az Atlantike hegyek ormai túlemelkedtek a szemhatáron, ezeket még európai láb sohasem járta, magasságuk körülbelül ezerháromszáz toise lehet. Nyugati lejtőjük ad irányt az összes vizeknek, melyek Afrika e részéből az óczeán felé folynak; e vidék holdhegyeit képezik.

Végül egy igazi folyam tünt fel, melyet a közelében levő óriási hangyabolyokról, a Benuenek ismert fel a doktor. A bennszülöttek "a vizek forrásának" nevezték el.

Ez a folyam lesz egykoron Nigriczia belsejében a természetes közlekedési vonal, magyarázá a doktor társainak. Derék kapitányaink egyikének parancsnoksága alatt a "Plejade" gőzös már Yola városig jutott el rajta. Látjátok tehát, hogy már ismert földeken járunk.

Számos rabszolga a földeket művelte és majd megmerevedtek a bámulattól, midőn a Viktória lebkő gyanánt repült el felettük. Estére, negyven mérfölddel Yola előtt megállt és a távolban a Mendif-hegy éles orma nyult a magasba.

A doktor kidobatta a horgonyt, mely egy magas fa koronájában akadt meg; de a túlheves szél egész éjjel ugy rázta a csolnakot, hogy helyzete gyakran veszélyes volt. Fergusson egész éjjel a szemét sem hunyta be; kész lett volna a kötelet átvágni, hogy e kinoktól szabaduljon. A vihar azonban végre lecsendesült és a csolnak ingása türhetővé vált.

Reggel mérsékelt szél lengett, de azért elvitte az utasokat Yola városától, mely kevéssel ezelőtt épittetvén fel a fullanok által, szerfelett érdekelte volna Fergusson; mind a mellett bele kellett nyugodniok, hogy északnak, sőt kissé keletnek haladtak.

Kennedy vadászni szeretett volna e tájakon; Joe azt állitotta, hogy a konyhára nagyon ráférne már egy kis hús; de mert a vad lakosok még rá is lőttek a Viktóriára, a doktor pihenés nélkül folytatta útját. Bármint igyekezett azonban, csak északkeletnek került, épp a Mendif-hegy felé, melynek orma a fellegek közt tünt el; e hegység csúcsai a Niger völgyet a Tsad-tó medenczéjétől választják el.

Majd a Bagela tünt fel tizennyolcz falujával, melyek ugy ragadtak a hegy lejtőjéhez, mint a gyermekek anyjuk öléhez. Három órakor a Mendif-hegygyel szemben repült a Viktória. Körülhajózni nem lehetett, igy hát felette kellett elhaladni. Oly hőmérséklet segélyével, melyet a doktor még száznyolczvan fokkal emelt, majdnem ezerhatszáz fokkal felérő hajtóerőt kölcsönzött a gömbnek. Nyolczezer lábnál magasabbra emelkedett; ez volt az utazás folyamában elért legmagasabb pont, a hol a hő annyira alászállt, hogy a doktornak és társainak takarókba kellett burkolódzniok.

Fergusson gyorsan ereszkedett le ismét, mert a gömb burkolata a pukkadásig feszült, de azért még volt annyi idejük, hogy a hegy vulkánikus eredetét igazolhatták. A Mendit oldalain lerakott madárürülék olybá tüntette ezt fel, mintha mészsziklából állana.

Öt órakor a hegy lejtője irányában evezett a Viktória és egy nagy, minden emberi lakástól távol eső tisztáson állapodott meg; a mint a csolnak a földet érte, megtették az intézkedéseket, hogy megerősitsék, és Kennedy fegyverrel kezében rohant előre. Rövid idő mulva már féltuczat vadkacsával megrakodva tért vissza, melyeket Joe művészettel készitett el. A lakoma pompás volt, majd zavartalan, nyugalmas éj követte azt.



HARMINCZADIK FEJEZET.

Mosfeia. - A seik. - Denham, Clapperton, Qudney, Vogel. - Loggum fővárosa. - Toole. - Szélcsend Kernak felett. - A kormányzó és udvara. - A támadás. - Galambok mint gyujtogatók.

Május 11-ikének reggelén a Viktória tovább folytatta kalandos repülését; az utasok épp oly bizalommal voltak iránta, mint a tengerész hajója iránt. Dühöngő orkánok, tropikus forróság, veszélyes indulások és még veszélyesebb kikötések daczára mindig és mindenütt szerencsésen járt ez ideig. Fergussont arra utalta most a józan ész, hogy a barbárság és fanatizmus ez országában a legszigorubb óvatossággal járjon el; behatóan tanácsolta tehát kisérőinek, hogy mindenkor pontosan figyeljenek mindenre, a mi esetleg történhetnék. A szél kissé inkább északra hajtotta őket és kilencz óra felé Mosfeiát pillantották meg, a két magas hegy közt, magaslaton épült várost; fekvésénél fogva valóban megtámadhatatlan; szűk, sárban és bozót közt elnyuló utcza képezi az egyetlen, odavezető ösvényt. E pillanatban egy seik, kit lovas csapat kisért, tarka ruhákba öltözve, vonult be a városba.

A doktor leszállt hajójával, hogy a bennszülötteket közelebbről lássa, de a mint a gömb hozzájuk közeledett, ezek annál rémültebb arczot mutattak és oly gyorsan menekültek, a mint csak szamaraik és lábaik birták őket. Csak a seik nem mozdult el helyéből; ő megtöltötte muskétáját és büszkén várt. A doktor most mintegy százötven lábnyira közelitette meg és válogatott szavakkal arabs üdvözletet intézett hozzá. A mint a seik, ezen, mintegy az égből eredő szavakat meghallott, végig nyult a föld porán és a doktor nem birta őt áhitatában megzavarni.

"A dolgok természetében fekszik, mondá Fergusson, hogy e népek emberfeletti lényeknek tartanak bennünket. Ha majd egyszer a seik a mai találkozásról fog beszélni, a tényt bizonyára arabs képzelete virágaival fogja feldisziteni. Elképzelheted, hogy a mondák világában mily dicsfénynyel leszünk majdan övezve.

- A czivilizáczió álláspontjából tekintve, jobb lenne, ha egyszerü embereknek tartanának bennünket; a négerek igy még sokkal többre becsülnék az európai hatalmat.

- Helyesen mondád, kedves Dick; de mit tehetünk ellene? Bármily értelemben magyaráznád is ezeknek a léghajó szerkezetét, ők a veled való találkozásban mindig csak a felsőbb lények bevatkozását látnák.

- Doktor úr, ön épen az imént az első európaiakat emlitette, kik e földet kifürkészték; kérem, mondja el, kik voltak azok?

- Kedves Joe barátom, mi most azon az úton járunk, a hol előttünk Denham őrnagy járt; itt Mosfeiában fogadta őt a mandarai szultán; a seikot elkisérte a fellatáhk elleni hadjáratban, de az őrnagyot bizony kirabolták, levetköztették és sohasem tért volna vissza Kukaba, Bornu fővárosába, ha egy lónak a hasa alá nem csuszhatik és őrült vágtatással el nem menekülhet a győzők elől.

- De hát ki volt az a Denham őrnagy?

- Egy rettenthetlen angol, ki 1822-től 1824-ig Clapperton kapitány és Qudney doktor társaságában Bornuba vezetett expedicziót. Denham több utazást tett Bornuba, Mandarába és a tó keleti partjaira; azalatt pedig 1823. deczember 15-én Clapperton kapitány és társa Szudánban Sackatnig hatolt előre, hol azonban Qudney a fáradalmaktól kimerülten, Murmur városban meghalt.

- Afrikának ez a része tehát sok áldozatába került a tudománynak? kérdé Kennedy.

- Igen, a földrészek végzetesek; mi egyenesen Baghirmi királyság felé megyünk, melyet Vogel 1850-ban utazott be, hogy Wadaig behatolhasson, de ott eltünt. Azt a fiatal embert huszonhárom éves korában küldték útra, hogy Barth doktor munkáiban részt vegyen; 1854. deczember elsején találkoztak; akkor kezdte meg Vogel a terület átkutatását; 1856 körül, utolsó leveleiben annak a szándéknak ad kifejezést, hogy Wadai királyságot fogja bejárni, a hová még ez ideig európai ember nem hatolt; ugy látszik, hogy Wara fővárosig eljutott, a hol egyesek állitása szerint megölték, mások szerint pedig elfogták, mert állitólag a környék egyik megszentelt hegyére akart felmászni. Tudvalevőleg Heuglin úr indult el a Lipcsében szervezett expediczióval, hogy Vogel nyomait feltalálja és igy talán már legközelebb biztos értesüléseink lesznek ez érdekes, fiatal utazó sorsáról.

Mosfeia már rég eltünt a szemhatáron és most Mandare bámulatos termékenységét csodálhatták az utasok; itt akáczfa erdők pompáztak, ott piros virágu kalászok ringtak; a Shari, mely nyolczvan mérfölddel odább ömlik a Tsadba, szilaj gyorsasággal hömpölygött tova.

A doktor, Barth térképein mutogatta társainak e folyam menetét.

"Láthatjátok, mondá, hogy e tudós munkái rendkivüli fontosságuak; mi most egyenesen Loggum kerület felé haladunk és meglátjuk talán Kernák fővárosát is. Ott halt meg a szegény Toole, alig huszonkét éves korában. Fiatal angol volt, altiszt a 80-ik ezredben, ki pár héttel előbb csatlakozott Denham őrnagyhoz Afrikában. E megmérhetetlen terület méltán nevezhető az európaiak sirkertjének.

Néhány, ötven láb hosszu canot evezett a Sharin felfelé, az ezer lábnyi magasságban repült Viktória csak kis mértékben vonta magára a bennszülöttek figyelmét. A szél mindinkább csendesülni kezdett.

- Még egyszer el kelljen a szélcsend kinjait szenvednünk? kezdé a doktor.

- Sebaj, Fergusson ur, most sem a vizhiány, sem a sivatag nem aggaszt bennünket.

- De annál inkább a vad néptörzsek.

- Ott tünik fel valami, a mi városhoz hasonlit, jelenté Joe.

- Az Kernak; a szél utolsó lehe odavezet bennünket és pontos tervrajzot készithetünk a városról.

- Nem mennénk talán még közelebb? kérdé Kennedy.

- Nincs könnyebb annál, Dick. Ép a város felett lebegünk, megeresztem egy kicsit a durrgázfujtató csapját és azonnal esünk."

A Viktória fél órával később, kétszáz lábnyira a földtől, mozdulatlanul állt.

Loggum fővárosát most egész terjedelmében úgy át lehetett tekinteni, akár csak tervvázlata feküdt volna az utasok előtt; igazi város volt, házsorokkal és meglehetősen széles utczákkal; egy nagy tér közepén ép rabszolgavásárt tartottak; a vevők csődültek, mert a mandarinnák, kik rendkivül kicsiny kezeik és lábaik folytán közismeretesek, igen keresett és jól megfizetett áruczikket képeztek.

Amint a Viktóriát megpillantották, ismétlődött a már oly sokszor észlelt jelenet. Előbb kiáltozni kezdenek, majd megkezdődik a csodálkozás, mindenki abban hagyja a munkáját és felnéz. Az utasok érdeklődéssel nézték e különös várost és a gömb egészen leereszkedett, hatvan lábnyira a földtől.

Most a loggumi kormányzó lépett ki házából, zöld zászlót bontottak ki és az iszonyuan lármázó tömeg a kormányzó körül csoportosult. Sámuel beszélni akart, de ez lehetetlen volt. A nép nagyon büszkének és okosnak látszott; jelenleg mindannyiokat nagy zavarba hozta a Viktória ittléte s az utasok nemsokára láthatták, hogy a kormányzó esetleges ellenség legyőzésére készül. Nem használt semmit, hogy Joe tarka kendőt lobogtatott, a magyarázgatási kisérleteknek nem volt eredménye.

Ezalatt a kormányzó csendet parancsolt és beszédet intézett az utazókhoz, melyből azonban azok egyetlen szót sem értettek. Annyit a doktor azonban mégis megértett a kézmozdulatokból, hogy távozásra szólitják fel őket. Szivesen elment volna, de a nagy szélcsendben még erre gondolni sem lehetett. A gömb mozdulatlansága nagyon elkeseritette a kormányzót és az udvari hivatalnokok most fülsiketitő zajba törtek ki. Különös alakjuk volt az udvari hivatalnokoknak. Egyiknek nagyobb hasa volt, mint a másiknak, sőt ugy látszik, mintha hamis hasat viselnének. Ezáltal igyekeznek megnyerni a kormányzó kegyét. A test gömbölydedsége becsvágyról tesz tanuságot. Most ezek és a négerek egyszerre kezdtek orditozni és vagy tizezer kar nyult a Viktória felé.

Mikor látták, hogy lármájukkal nem érik el a kivánt sikert, most már az utazókra veszélyesebb módszerhez folyamodtak. A katonák ijakkal és nyilakkal felfegyverkezve sorakoztak, de a Viktória felduzzadt és nyugodtan felszállt. Most a kormányzó kapta kezébe a muskétát és a gömb felé irányitotta, de Kennedy megfigyelte mozdulatát és karabélya golyójával a seik kezében zuzta szét a fegyvert.

E váratlan lövés eredménye általános szökés lett; mindenki lehető gyorsan sátrába vonult vissza és a város a nap további folyamában üres és elhagyott maradt.

Az éj leszált, de a bucsuzó nappal együtt az utolsó szellő is megszünt és be kellett érniök a háromszáz lábnyi magasságban való nyugodt lebegéssel. A sötétséget nem zavarta egyetlen őrtüz fénye sem; siri csend borult a tájra. A doktor megkettőztette éberségét és méltán. Tizenkét óra felé az egész város lángba látszott borulni, ezer tüzvonal keresztezte egymást, akárcsak tüzijátékot rendeztek volna lent.

"Igen különös tünemény! gondolta magában a doktor.

- Isten óvjon bennünket, kiáltott most Kennedy, a tüz emelkedni és felénk közeledni látszik."

És tényleg, a dühöngő orditozás és muskétalövések pattogása közt a tüztömeg a Viktória felé emelkedett és Joe sulytehert készült kidobni. De a doktor mihamar megtalálta a tünemény magyarázatát. Ezerszámra bocsájtottak a gömb felé oly galambokat, melyek farkához gyulékony anyagokat erősitettek és a szegény állatok most ijedten röpködtek a levegőben. A doktor késedelem nélkül dobott ki a csolnakból egy jókora darab kovát és a lehető leggyorsabban kitért e veszélyes madarak utjából. Két óra multán eltünt már minden nyomuk.

"Most nyugodtan alhatunk", mondá a doktor.

Joe még a kalandon gondolkozott.

"Vademberektől nem rossz gondolat, gondolta magában ő is.

- A galambokat itt általában gyujtogatásra használják, de ez egyszer a falu magasabbra szállt a gyujtogatóknál.

- Gömbünknek tulajdonképen nincs is félelmes ellensége, jegyzé meg Kennedy.

- No ezt nem merném ily határozottan állitani.

- Hol rejlik a veszély?

- Mindenek előtt azok vigyázatlanságában, kik a csolnakban ülnek; azért hát barátim, mindig és mindenütt vigyázzunk!"



HARMINCZEGYEDIK FEJEZET.

Éjjeli utazás. - Mindhárman. - Kennedy ösztöne. - Óvintézkedések. - A Shuri folyó. - A Tsad tó. - A tó vize. - Az orrszarvu. - Hasztalanul kilőtt golyó.

Reggeli három óra felé Joe, ki az őrségen állt, azt látta végre, hogy a város tünedezni kezd alattuk, a miből azt következtette, hogy a Viktória ismét elindult. Kennedy és a doktor felébredt. Az utóbbi az iránytűt nézte és megelégedéssel észlelte, hogy a szél észak-északkeletnek ragadja a léghajót.

"Ma szerencsénk van, minden tervünk sikerül; még valószinüleg ma fogjuk a Tsad tavat felfedezni, mondá Fergusson társainak. Derék Viktóriánk pompásan viselte magát. De május 12-ike van; ápril 18-án indultunk utnak, eszerint hát huszonhét napja utazunk. Még vagy tiz nap és czélhoz érünk.

- Mit gondolsz, hová jutunk?

- Nem tudom, de nem is sokat törődöm vele.

- Éljenek a légutak! ujjongott Joe, huszonöt napja vagyunk itt és pihentek vagyunk, talán nagyon is pihentek, mert lábaim zsibbadni kezdenek és szivesen futnék megint vagy harmincz mérföldet.

- No, e kedvtelésnek majd Londonban hódolhatsz megint, itt nem szeretem, ha valamelyikünk kiszáll a léghajóból, mert ha valami előre nem látott körülmény folytán elindulnunk kell, ki tudja találkozhatunk-e még valaha ez életben. Azért nem szeretem azt sem, Kennedy, ha te vadászni jársz... kivált miután már egy zergét, egy elefántot és két oroszlánt a másvilágra küldtél. De mit is érsz azzal, ha ez állatokat pusztitod, melyek semmiféle hasznot sem hajthatnak neked? Ha mindig oroszlánra emelnéd puskádat, érteném buzgalmadat,... de egy zergéért bizony kár fáradni".

A Viktória folyton esett, de azért még elég magasságban volt. Az utasok egyenes irányban, a Shari folyását követték; e folyam bájos partjai a különféle fák sűrűjében vesztek el. A krokodilusok a nap fényében sütkéreztek, ügyesen buktak a viz alá, majd a folyam közepén zöldelő szigetekre másztak ki.

Maffatang kerület igy terült el az utasok szemei előtt és reggeli kilencz óra felé végre elérték a Tsad tó déli partját.

Ez tehát Afrika Kaspi tengere, melynek létezését oly sokáig mesének vélték; ez az a beltenger, a hová csak Denham és Barth expedicziói hatoltak előre.

A doktor vizsgálni kezdte a tó alakulásait, melyek annyira különböztek az 1847-ben megfigyelt alakulásoktól, de térképet rajzolni a Tsad tóról tiszta lehetetlenség, miután iszap és szinte átjárhatlan sár környezi, melyekben Barth egykor majdnem tönkre ment. Ez iszapok évről-évre vizzé változnak és ily módon nagyobbitják a tavat, vagy a part mellett fekvő városok elsülyednek, mint a hogy Ngornu városa is elsülyedt 1856-ban.

A doktor meg akarta vizsgálni a vizet, melyet sokáig sós izünek tartottak és miután a csolnakkal veszély nélkül bocsájtkozhattak a viz szinéig, az utazók közel öt lábnyira közeledtek hozzá. Joe lebocsájtott egy palaczkot és félig megtelve ismét visszahuzta. A viz nem volt iható, mert nagyon erős nátron mellékizü volt. Mig Fergusson, kisérletének ezt az eredményét feljegyezte, puskalövést hallott maga mellett; Kennedy nem tudott ellentállani a kisértésnek és golyót röpitett egy óriási orrszarvu felé, de ez nyugodtan lélegzett tovább és eltünt, de csak, mert a lövés zaja megijesztette.

"Szigonynyal sokkal inkább lehetne czélt érni! szólt a bölcs Joe.

- Hogy érted azt?

- Nos, horgonyunkkal; ez lenne az ilyen állatkának megfelelő horog. De ehető-e ez a hal, Fergusson ur?

- Nem hal ez fiam, hanem emlős állat, a vastagbőrüek osztályából; de husa kitünő és főáruczikkét képezi a tó partján lakó néptörzseknek. Csak a hasán és czombjai között sebezhető meg és Dick golyója még alig érintette; a tó északi részén majd egész állatseregletet találunk, a mikor Kennedy kénye-kedve szerint vadászhatik.

- Nos, szólt Joe, akkor Dick ur egy orrszarvut vegyen czélba; nagyon szeretném e hüllő husát megkóstolni. Különben sincs helyén, hogy előre jutottunk egészen Afrika közepéig és még mindig csak foglyot és fürjet eszünk."



HARMINCZKETTEDIK FEJEZET.

Bornu fővárosa. - A biddiomáh-k szigete. - A kondorkeselyük. - A doktor aggodalmai. - Óvintézkedés. - Támadás fenn a magasban. - Szakadás a gömb burkolatában. - Az esés. - A magasztos önfeláldozás. - A tó északi partja.

A Viktória, a Tsad tóhoz való érkezte óta, oly áramlatba jutott, mely nyugat felé vitte. Egy óra körül a gömb hét-nyolcz mérföldnyire haladt előre a szárazföld felé. A doktor eleinte nem nagyon örült ennek az iránynak, de nem panaszkodott, mikor megpillantotta Kukát, Bornu fővárosát; a város pipaagyagból készült falakkal volt körülvéve és néhány mecset emelkedett nehézkesen az arabs házak felett, melyek nagyon hasonlitottak mindmegannyi játékkoczkához.

Kuka két városból áll, melyeket a "Deudal", egy háromszáz toise-nyi körút választ el egymástól. Az egyik oldal a gazdagok városrésze; a másik a szegényeké; szomoru gyülekezése az alacsony, kúpalaku kunyhóknak; Kennedy a két város és oly Edinburg között, mely a sikságon terülne el, bizonyos hasonlatosságot látott. Az utasok nem igen soká élvezhették ezt a látványt, mert a gömböt az e vidék légáramlatait jellemző mozgékonyságánál fogva, ellenkező szél, elragadta és a Tsad tóhoz terelte vissza őket.

De most áttekinthették a tó számos szigeteit, melyeket a biddiomáh-k, a vérszomjas és nagyon rettegett tengeri rablók lakják. E vadak, kiknek szomszédsága ép oly félelmetes, mint a Sahara tuaregjeié, nyil és kőlövésekkel fogadták a Viktóriát; de ez nemsokára tul volt a szigeteken. E perczben Joe egy tekintetet vetett a láthatárra és ily szókkal fordult Kennedyhez:

"Nini, Kennedy ur, ez önnek való dolog, ki mindig csak a vadászatról álmodozik és ez egyszer, hiszem, uramnak sem lesz kifogása lövései ellen.

- Mi ujság van?

- Látja ott azt a sereg nagy madarat, melyek egyenesen felénk igyekeznek?

- Látom, felelt Kennedy; lehetnek vagy tizenketten.

- Tizennégyen, ha megengedi, szólt Joe.

- Adja az ég, hogy elég gonoszak legyenek ahhoz, hogy a lágyszivü Sámuel ne szólhasson mellettük.

- Nem lesz semmi kifogásom, felelt Fergusson, de óhajtom, bár e madarak jó messzire lennének tőlünk. A legnagyobb fajtáju kondorkeselyük és ha megtámadnak bennünket...

- Nos, hát majd védekezünk ellenök; egy egész fegyvertáram van készletben, hogy kellő módon fogadhassam őket. De alig hiszem, hogy veszélyesek lehetnének reánk nézve.

- Ki tudja, szólt a doktor odavetőleg.

Tiz percz mulva a sereg már csak lőtávolban volt; tizennégy madár töltötte meg a levegőt rikácsoló kiáltozásával; a Viktória jelenléte nem ijesztette meg, de izgatta őket, és egyenesen neki rontottak.

"Hogy kiabálnak! szólt Joe; nem igen van inyükre, hogy ide merészkedtünk.

- Tényleg iszonyu, borzasztó a külsejük, szólt a vadász; veszélyeseknek tartanám őket, ha Pudrey Moore-féle karabélylyal lennénk felszerelve.

- Arra nincsen szükségük," felelt Fergusson, ki nagyon elkomolyodott.

A kondorkeselyük ezalatt mind szükebb kört vontak a Viktória körül. A doktor, ki mind nyugtalanabb lett, elhatározta, hogy felemelkedik és igy tér ki utjából a veszélyes szomszédságnak; kiterjesztette a gömb könenygázát és ez mihamar felszáll, de a keselyük vele szálltak és egy csepp kedvet sem mutattak ahhoz, hogy elmaradjanak tőle.

"Ugy tesznek, mintha valami szándékuk lenne velünk," szólt a vadász és megtöltötte karabélyát. Őrült kedvem volna, hogy közéjük lőjjek.

- Nem, Dick, ne tedd azt; ne dühösitsük fel ok nélkül az állatokat. Ezzel csak támadásra izgatnánk őket.

- Reménylem, hogy hamar végzek velük.

- Ez egyszer tévedsz, Dick.

- Mindegyikük számára van egy golyónk készletben.

- És hogy akarod elérni őket, ha a gömb felső részére vetik magukat? Helyzetünk ép olyan komoly, mintha a száraz földön egy sereg oroszlánnal, vagy a tengerben egy sereg czethallal állanánk szemben.

- Komolyan beszélsz Sámuel? Úgy inkább várunk.

- Jobb is, készülj a támadásra, de parancsom nélkül ne tüzelj.

A madarak most a gömbtől nem messzire csoportosultak. Óriási nagyok voltak, testük meghaladta a három lábat. Szárnyas czeteknek lehetett volna nevezni őket, mert borzasztó módon hasonlitottak azokhoz.

"Követnek bennünket, szólt a doktor, és mi hiába szállnánk még magasabbra, röptükkel utól érnének bennünket.

- Mit tegyünk?" kérdé Kennedy. Úgy látom tizennégyen vannak és ha összes fegyvereinket felhasználjuk, tizenhat lövésünk van rendelkezésünkre. Én egy meghatározott számot átveszek közülük.

- Nem kételkedem ügyességedben Dick, de ismétlem, hogy a mint a felső gömböt megtámadják, mit sem tehetünk ellenük; el fogják tépni külső burkolatát és mi most háromezer lábnyi magasságban vagyunk!"

E perczben a legvadabb madarak egyike, harapásra és tépésre készen a Viktória felé szállt.

"Tüzelj! tüzelj! kiáltott a doktor és a következő perczben a madár halálra sebesülve forogva esett le a földre. A lövés megijesztette a keselyüket és egy perczre elmenekültek, de mindjárt visszatértek ujabb támadásra. Kennedy és Joe folyton lőttek. De a madarak most megváltoztatták eddigi módszerüket; egyetértve felemelkedtek a Viktória fölé. Kennedy az arczába tekintett Fergussonnak.

Ez kedélyének és egykedvüségének daczára elsápadt. A hallgatásnak borzasztó percze következett. Azután olyan zaj lett hallható, mint a mikor selymet tép valaki és a csolnak megingott az utazók lábai alatt.

"Elvagyunk veszve, kiáltott Fergusson és szemeit a gyorsan emelkedő hőmérőre irányitotta. Azután hozzátette: "Vessétek ki gyorsan a sulyterheket!" Néhány percz mulva az összes kovadarabokat kidobták.

- Még mindig esünk!"... Üritsétek ki a viztartályokat!... Joe! Hallod?... Beleesünk a tóba!"

Joe engedelmeskedett. De a csolnak mindinkább közeledett a tóhoz s már alig volt kétszáz lábnyi távolságban a Tsadtól.

"A készletet! Az élelmiszereket! kiáltott a doktor. És kidobták az élelmiszereket tartalmazó ládákat is. Az esés gyorsasága megszünt, de a szerencsétlenek még mindig estek!

"Dobjatok ki még többet! még mindig többet! kiáltott a doktor ujból.

- Nincs már semmi, szólt Kennedy.

- De igen! felelt Joe röviden és gyors kézmozdulattal magára mutatott, azután eltünt a csolnak szélén keresztül.

- Joe! Joe! kiáltott a doktor megrémülve.

De Joe már nem hallhatta. A Viktória megkönnyebbülve, ismét a levegőbe vette utját, ezer lábnyi magasságba szállt fel és a szél, mely belekapaszkodott az összehuzódott burkolatba, elterelte a tó éjszaki partjára.

"Elveszett! szólt a vadász kétségbeesetten.

- Elveszett, hogy bennünket megmentsen," szólt Fergusson.

És nagy könycseppek peregtek végig a rettenthetlen férfiak orczáin. A csolnak fölé hajoltak, hogy talán még megtalálják a boldogtalannak nyomait, de már nagyon messzire voltak a szerencsétlenség szinhelyétől.

"Mire határozzuk el magunkat? kérdé Kennedy a doktort.

- A mily gyorsan csak lehet, a partra szállunk és várunk."

Hatvan mérföldnyi ut végével, a Viktória, a Tsad tónak északi részén lévő elhagyott parton lebocsájtkozott. A horgonyokat egy közép magasságu fába akasztották és a vadász megerősitette azt. Eljött az éj, de sem Fergusson, sem Kennedy nem tudott egyetlen perczig sem aludni.



HARMINCZHARMADIK FEJEZET.

Sejtelmek. - A Viktória egyensulyának helyreállitása. - Fergusson doktornak uj számitásai. - Kennedy vadászata. - A Tsad tó teljes kifürkészése. - Tangalia. - Visszatérés. - Lari.

Május 13-nak reggelén az utazók elsőben is a partnak általuk bevett részét fürkészték ki; ez egy szigetforma volt, óriási sár között. Az áthidalhatlan sarak biztositották a Viktória helyzetét, csak a tóval határolt részre kellett vigyázni. A két barát még nem mert szerencsétlen kisérőjükről beszélni; Kennedy mondta el először a doktornak sejtelmeit.

"Joe talán még nincs elveszve, igy szólt, ügyes fiu, jó uszó, aminőre csak ritkán lehet találni. Viszontlátni fogjuk őt, bár most még nem tudom, hogy és mikor.

- Hallgass meg, Dick, felelt a doktor meghatott hangon; minden lehetőt el fogunk követni, hogy barátunkat megtaláljuk. Legelőbb meg kell tudnunk, hogy hol vagyunk, azután a Viktóriát meg kell szabaditanunk külső burkolatától, a minek ugy sem vehetnénk hasznát és megszabadulunk hatszázötven font sulytól."

Kennedy és a doktor munkához láttak; nagy nehézségekkel kellett megküzdeniök, darabonkint kellett letépni az erős selyemszövetet és vékony csikokba szaggatni, hogy a hálóból kiszedhessék. A ragadozó madarak csőre által okozott repedés csakis néhány lábnyi hosszu volt. Ez a munka legalább is négy órát vett igénybe; a mint a belső gömböt megszabaditották burkolatától, látták, hogy abban egy csepp kár sem esett. A Viktória most már egy ötöddel kisebb volt s a különbség oly szembeötlő lett, hogy Kennedy meg volt lepve.

"Elegendő lesz ez? kérdé a doktortól.

- E tekintetben mitől se félj, Dick, én majd ismét helyrefogom állitani az egyensúlyt és ha szegény Joenk visszatérne, vele együtt folytathatjuk utunkat.

- Ha emlékezetem nem csal, Sámuel, ugy esésünk idejében nem messzire voltunk egy szigettől.

- Erre én is emlékszem; de valamint a Tsad minden szigetét, valószinüleg ezt is tengeri rablók és gyilkosok lakják; e vadak mindenesetre tanui voltak szerencsétlenségünknek és mi lesz Joeból, ha kezeik közé kerül és nem védi meg őt a babona?

- Ismétlem, hogy olyan ember mint ő, ki tudja szabaditani magát a hinárból; nagyon sokat bizom ügyességében és lélekjelenlétében.

- Reménylem. Most, Dick, vadászhatsz a környéken, de ne menj el messszire; nagyon sürgőssé válik, hogy megujitsuk élelmiszereinket, melyek legnagyobb részét feláldoztuk.

- Jól van, Sámuel; nem maradok sokáig."

Kennedy kettős lövetü fegyvert vitt el és a magas füvön keresztül egy közeli bozót felé haladt. Számos lövés hatolt a doktor füléhez s igy arra a meggyőződésre jutott, hogy a vadászat nem eredménytelen.

Ezalatt Fergusson jegyzéket készitett a csolnakban még meglevő tárgyakról és helyreállitotta a második léghajó egyensulyát. Az uj Viktóriának hatvanhétezer köbláb volt a beltartalma és harminczháromezernégyszáznyolczvan köbláb gázt tartalmazott; a duzzasztó készülék jó állapotban látszott lenni: sem a telepben, sem a kigyócsőben nem esett kár. A jelenlegi gömb hajtóereje tehát közel háromezer fontot tett ki; ha a doktor a készülékek, az utasok, a vizkészlet, a csolnak és minden hozzá tartozó dolog sulyát, valamint ötven gallon vizet és száz font friss húst egybe vet, ez kétezernyolczszázharmincz fontnyi összsulyt eredményez. Igy tehát még százhetven font sulyterhet is vihet magával előre nem látott esetekre és a léghajó egyensulyban lesz az őt környező levegővel.

Megtette tehát ennek megfelelően intézkedéseit is, s mire Kennedy visszatért, már mindent rendben talált. A vadász nagyon sok vadszárnyast hozott magával és most hozzáfogott a hus elkészitéséhez. Mire mindennel elkészült, elhelyezte a csolnakban. Az éjjel felváltva őrködtek s az ébren lévő mindig hallgatódzott, nem hallja-e Joet. Hajnalhasadtakor a doktor felkeltette Kennedyt.

"Sokáig gondolkoztam, mit tehetnénk, hogy társunkat feltaláljuk.

- Bármit szándékozol is tenni, Sámuel, én mindenben alávetem magamat akaratodnak; szólj.

- Mindenek előtt Joenak hirt kell adnunk.

- Az természetes; ha ez a derék fiu azt gondolhatná, hogy elhagyjuk őt...

- Lehetetlen! sokkal jobban ismer ő bennünket, semhogy ilyen gondolata támadhatna, de azt meg kell tudnia, hogy hol vagyunk.

- Mily módon?

- Ismét elfoglaljuk helyünket a csolnakban és felszállunk a levegőbe.

- De ha a szél magával ragad bennünket?

- Az szerencsére nem fog megtörténni. Igyekezetünknek oda kell irányulnia, hogy egész nap a viz felületén tartsuk magunkat. Joe okvetlenül itt pillant meg majd, a hol szüntelenül keresni fog bennünket. Talán még az is sikerül neki, hogy értésünkre adhatja tartózkodási helyét.

- Ha egyedül van és szabad, úgy biztosan meg fogja ezt tenni. De mit teszünk, ha nem kapunk tőle jelt és nem is találjuk meg nyomát? még erre az esetre is kell gondolnunk.

- Úgy azon igyekszünk majd, hogy ismét elérjük a tó északi részét; ott majd várunk és kikutatjuk a partokat, a hol Joe menedéket kereshetett és addig nem távozunk, mig megmentésére nem tettünk meg mindent.

- Fel tehát!" szólt a vadász.

A doktor, térképe után itélve, arra a meggyőződésre jutott, hogy a Tsad északi részén, Lari városa és Ingemi falu között fekszik e kis földdarab, melyről most eltávozni szándékozik. Reggeli hét órakor nagy nehezen felszedték a horgonyokat, melyeket Joe oly ügyesen tudott elszabaditani. A gáz kiterjedt és az uj Viktória kétszáz lábnyira felszállt a levegőbe. Eleinte ingadozott egy kissé, de élénk áramlata magával ragadta, a tó fölé terelte és nemsokára husz mérföldnyi gyorsasággal haladt óránként.

A doktor folytonosan fel és leszállott; Kennedy gyakran lőtt karabélyával. A szigetek fölé érve, vigyázatlan módon még nagyon is lebocsájtkoztak, hogy kikutassanak minden bokrot, de hiába volt minden keresés.

"Nem látunk semmit, szólt Kennedy két órai keresés után szomoruan.

- Csak légy türelemmel, Dick; még nem szabad elveszitenünk reményünket; most már nem vagyunk messzire a szerencsétlenség szinhelyétől".

Tizenegy órakor a Viktória körülbelül kilencz mérföldnyire haladt előre; most más áramlatba jutott, mely majdnem derékszögben eddigi utjával, keletnek terelte. A léghajó most egy nagyon népes sziget fölött szállt, melyben a doktor Farram szigetére ismert; e szigeten van a Biddimálik fővárosa. Azt remélték, hogy Joet futni látják, segélyért kiabálva, de még nyomára sem találtak eddig; a dolog kétségbeejtő volt! Fél háromkor a Viktória a Tsad északi részén fekvő Tangalia nevü faluhoz ért; ez volt a legvégső pont, a hova Denham eljutott. A doktor nyugtalankodni kezdett a szél állandó iránya miatt; látta, hogy visszakerül keletnek és meglehet, hogy Közép-Afrika végtelen sivatagjaiba jut.

"Most meg kell állnunk, de sőt ki is kötünk; különösen Joe miatt válik a dolog szükségessé, hogy a tó fölött térjünk vissza; csak arról van szó, hogy ellenkező áramlatra találjunk."

Tovább egy óránál keresett a különféle légkörökben és végre ezer lábnyi magasságban talált egy heves áramlatot, mely a gömböt északnyugatra terelte. Sámuel és Dick most meggyőződtek arról, hogy Joe nincs egyik szigeten sem, különben talált volna utat, módot, hogy jelenlétét elárulja.

"Talán a partra hurczolták" gondolta a doktor magában, midőn a Tsad északi partjára tekintett. Hogy Joe talán megfult, ez nem volt valószinű. Agyukban persze megvillant a rémes gondolat, hogy itt a krokodilusok nagyon gyakoriak, de erről egyik sem mert szólni a másiknak. Lassankint azonban annyira erőt vett rajtuk ez a gondolat, hogy Fergusson nem tudta tovább leküzdeni s minden bevezetés nélkül igy szólt:

"Krokodilusok csak a szigetek, vagy a tavak partjain szoktak megfordulni és Joe elég ügyes ahhoz, hogy elkerülje őket; azonkivül nem nagyon veszélyesek, az afrikaiak pl. bátran fürödnek s nem félnek támadásaiktól."

Esteli öt óra felé, a doktor Lari városát jelezte. A helység közel ötven kunyhóból állott és a lakosság pamutszüreten munkálkodott. A heves szél messzebbre terelte a gömböt, mint a hogy a doktor szerette volna és visszakerültek a szigetre, a hol a mult éjt töltötték. Fergussonnak nagy fáradságába került, hogy a léghajón uralkodni tudjon, de végre, az éj beálltával, a szél lecsendesült és a két barát kétségbeesett hangulatban ébren töltötte az éjet.



HARMINCZNEGYEDIK FEJEZET.

Az orkán. - Kényszerült elutazás. - Egy horgony elveszte. - Komor fontolgatások. - Egy elhatározás. - A forgó szél. - Az eltemetett karaván. - Kedvezőtlen és kedvező szél. - Visszatérés délre. - Kennedy az őrhelyen.

Reggeli három órakor a szél oly heves volt, hogy a Viktória veszélyben volt, ha lenn marad. A nád melyben kikötöttek, folyton dörzsölte és elszakitással fenyegette.

"Innen el kell mennünk, Dick, szólt a doktor, ebben a helyzetben nem maradhatunk tovább.

- De Joe?

- Nem fogom őt elhagyni, arról meglehetsz győződve, és ha az orkán száz mérföldnyire vinne is el éjszaknak, én visszatérek. De ha itt maradunk, mindnyájunk biztonságát teszszük koczkára.

- Nélküle utazzunk? kérdé a skót, a fájdalmas sajnálkozás hangján.

- Azt hiszed, felelt Fergusson, hogy az én szivem nem fáj épen ugy, mint a tied? De nem kell-e alávetnem magam a parancsoló szükségnek?

- A mint akarod, felelt a vadász, induljunk hát."

De az elutazás nagy nehézségekkel járt. A mélyen elsülyedett horgony daczolt minden erőlködéssel és a léggömb, mely ellenkező irányba huzott, csak még növelte a bajt. Kennedy nem tudta kiszabaditani a horgonyt a sok nád közül és még attól kellett tartani, hogy a Viktória felszáll még mielőtt Dick helyet foglalt volna benne. Fergusson nem akarta ennek kitenni magát, felszólitotta Dicket, hogy üljön a csolnakba és elvágta a horgonykötelet. A Viktória háromszáz lábnyi magasságba szállt fel és egyenesen éjszaknak fordult.

Fergusson mit sem tehetett ellene, keresztbe fonta karjait és komoly fontolgatásokba merült. Néhány percznyi mély hallgatás után igy szólt a nem kevésbbé szomoru Kennedyhez:

"Talán Istent kisértettünk; az ilyen utazás nem áll az ember jogában!... és nehéz sóhaj szállt fel a kebléből.

- Néhány nap előtt még boldogoknak mondtuk magunkat, hogy nagy veszély elől menekedtünk, felelt rá a vadász. Mindhárman kezet szoritottunk egymással!

- Szegény Joe, a derék sziv! ha egy perczre elvakitotta is gazdagsága, mégis szivesen feláldozta kincseit! Most messzire van tőlünk és a szél ellenállhatlan erővel visz bennünket tova!

- Hallod, Sámuel, ha a tó néptörzsei között talált menedéket nem tehetne ugy, mint Denham és Barth, a midőn ide kerültek? Ezek mégis csak viszontlátták hazájukat.

- Oh, szegény Dickem, Joe egyetlen szót sem ért a nép nyelvéből! Az általad emlitett utazók csak ugy juthattak előre, hogy számos ajándékot küldtek a főnököknek, azután meg expedicziójuk jól fel volt fegyverkezve és felszerelve. És mégsem tudták elkerülni a legborzasztóbb nemü kinokat és szenvedéseket! Mi lesz szerencsétlen társunkból? Még a gondolat is borzasztó és még sohasem éreztem nagyobb gondot!

- De azért visszatérünk még, Sámuel.

- Igen, Dick, még ha cserben hagyjuk is a Viktóriát, ha gyalog kellene visszafordulnunk a Tsad tóhoz és érintkezésbe kellene lépnünk a bornui szultánnal! Az arabok nem emlékezhetnek vissza kellemetlenül az első európaiakra.

- Én mindenüvé követlek, szólt a vadász erélyesen, mindenkor számithatsz reám! Inkább lemondunk arról, hogy ezt az utazásunkat befejezzük! Joe feláldozta magát mi érettünk, most mi áldozzuk fel magunkat érte!"

Ez az elhatározás uj bátorságot csepegtetett beléjük és erőseknek érezték magukat egy és ugyanazon gondolatnál. Fergusson hiába igyekezett, hogy ellenkező áramlatba jusson, mely közelebb vigye a Tsad tóhoz, lehetetlen volt ez és a hevesen tomboló orkán még kikötni sem engedte őket.

Igy járta be a Viktória a Tibbuk földjét; keresztül metszette a Belad-El-Dseridik töviskes sivatagot és előre haladt a karavánok nyomaitól barázdás homoktengerben; látható volt nehány arabs sátor és néhány teve is; de a Viktória tovább vonult, mint egy bolygó csillag és három óra alatt hatvan mérföldnyi távolságot járt be a nélkül, hogy Fergusson fékezni tudta volna futását.

"Nem állhatunk meg, nem ereszkedhetünk le! igy kiáltott. Nem látszik egyetlen fa, vagy kiemelkedés. A Saharán megyünk hát keresztül? Az ég határozottan ellenünk van!"

Igy beszélt kétségbeesésében, midőn éjszakon összetornyosulni látta a sivatag homokját és tovaszáguldozni az ellenkező légáramlat következtében.

E zürzavar közepette, a homoklavina által eltemetve, nyomorultul pusztult el egy karaván. A tevék tompa, keserves nyögést hallattak és a fullasztó ködön keresztül kétségbeesett kiáltás és orditozás hatolt hozzájuk. Hol az imént még sima pusztaság terült el, most egy még mozgásban levő domb keletkezett - egy elnyelt karaván óriási sirja.

A doktor és Kennedy elsápadva nézték e rettentő látványt; gömbjük kormányozhatására nem is gondolhattak, az egy cseppet sem engedelmeskedett már a gáz különféle nyomásainak. E légfergetegbe kerülve, széditő gyorsasággal forgott; a csolnakban a különféle készülékek és tárgyak egymáshoz verődtek és az utasok, kik görcsösen kapaszkodtak a kötelekbe, a vihar zajában még nem is szólhattak egymáshoz.

Kennedy haja vadul lebegett homloka és szemei körül és szótlanul belemeredt az orkánba. A doktor ellenben, e fenyegető veszély közepette, ugy látszik ismét visszanyerte nyugalmát és merészségét; arcza egy csepp ijedtséget sem árult el, még akkor sem, midőn a Viktória egy utolsó, heves forgás után hirtelen megállott. Az éjszaki szél kerekedett felül és most éppen ellenkező irányba terelte tova, mint reggel, de ép olyan gyorsasággal is.

"Hová kerülünk? kiáltott Dick aggodalmasan.

- Bizd azt a sorsra, kedves Dick, helytelen volt tőlem, hogy csak egy perczig is kételkedtem benne, jobban tudja az, mint mi, hogy mi van hasznunkra és most visszavisz bennünket arra a helyre, melyet nem reméltünk viszontlátni."

Az imént még olyan sima talaj fel volt kavarva, mint a viharos tenger; a szél még mindig erősen fujt és a Viktória valóságosan átlebegett a levegőn. Nem haladtak ugyanazon uton, mint reggel; a helyett, hogy viszontlátták volna a Tsad partját, még mindig sivatag volt előttük. Kennedy figyelmessé tette erre barátját.

"Sebaj, nyugtatta meg őt a doktor; ránk nézve az a fődolog, hogy ismét eljussunk délre; valószinüleg Wuddie vagy Kuka városba jutunk Bornuban és én ott okvetlenül megállok.

- Ha te meg vagy elégedve, úgy én is, felelt a vadász. Adja az ég, hogy ne legyünk kénytelenek beutazni a sivatagot, mint ama szerencsétlen arabok! A mit ma láttunk, az borzasztó volt.

- Pedig ez oly gyakran fordul elő. A sivatagokon keresztül való utazás ép annyi veszélylyel jár, mint az óczeánon való hajózás; a sivatagban is el lehet merülni és a vándorokra ezenkivül a legnagyobb nélkülözések és fáradalmak várnak.

- Úgy látszik, mintha a szél gyengülne, szólt Kennedy; a por, mely a homok felett kering, kevésbé sürü már és hullámzó vonalai lassankint elsimulnak és a láthatár tisztul.

- Annál jobb; pontosan kell kémlelődnünk a távcsővel; egyetlen pontnak sem szabad elkerülnie figyelmünket!

- Bizd azt reám, Sámuel; amint az első fát látom, majd megmondom neked."

És Kennedy a távcsővel kezében, odaállt a csolnak széléhez.



HARMINCZÖTÖDIK FEJEZET.

Joe története. - A biddiomáhk szigete. - Imádás. - Az elnyelt sziget. - A tó partjai. - A kigyófa. - Gyalog utazás. - Szenvedések. - Moskitok és hangyák. - Éhség. - A Viktória elvonulása. - A Viktória eltünése. - Kétségbeesés. - A sár. - Egy utolsó kiáltás.

Mi történt Joeval urának hiábavaló kutatásai alatt?

A mint a tóba vetette magát és ismét a felszinre jutott, elsőben is felnyitotta szemeit és feltekintett. Észrevette, hogy a Viktória ismét magasan lebeg a tó felett és szüntelenül emelkedik. Mindig kisebb és kisebb lett, végre megragadta az északi áramlat és eltünt a láthatár mögött.

"Igazán szerencse, szólt Joe magában, hogy ez a gondolatom támadt. Mindenesetre Kennedy ur jutott volna reá különben és ép oly kevéssé habozott volna a kivitelben, mint én magam, mert az természetes, hogy egy ember feláldozza magát két ember megmentéseért. Ez mennyiségtanilag helyes."

Miután Joe e tekintetben megnyugodott, magáról kezdett gondoskodni: egy megmérhetlen, ismeretlen, vadtörzsek által környezett tó közepén volt. Ez egy okkal több volt arra nézve, hogy mások segitsége nélkül mentse meg életét; ettől nem riadt hát vissza.

A ragadozó madarak támadása előtt, melyek különben az ő véleménye szerint, kondor-keselyükhöz méltóan viselkedtek, egy szigetet pillantott meg a láthatáron; elhatározta, hogy e sziget felé veszi utját és miután megszabadult ruhájának legakadályozóbb részétől, hozzálátott az uszáshoz. A hat-hét mérföldnyi séta a vizben, nem okozott neki valami nagy nehézséget és most már csak arra gondolt, hogy minden erejéből és egyenesen a sziget felé úszszon.

Másfél óra multán már nagyon megcsökkent a távolság, mely a szigettől elválasztotta.

De mennél jobban közeledett a szárazföldhöz, egy gondolat annál inkább foglalkoztatta, mely eleinte csak futólag tünt fel, de utóbb már nem engedte háttérbe szorittatni magát. Tudta, hogy a tó partjait óriási krokodilusok teszik bizonytalanná és nagyon jól ismerte ez állatok falánkságát.

Bármennyire is megszokta a derék fiu, hogy mindent természetesnek találjon, mégis borzasztó ellenszenvet érzett e gondolat további kivitele tekintetében. Attól félt, hogy a fehérnek husa nagyon is izleni találna a krokodilusoknak és ezért csak nagyon óvatosan és éles szemlét tartva, vonult előre. Már az egyik, zöld fákkal árnyalt parttól alig volt két uszó tempo távolságban, midőn mosusszal teli légáram szállt felé.

"Egészen ugy áll a dolog, a mint gondoltam! szólt magában; krokodilus koma már nincs messzire!"

Sietve alámerült, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy bele ne ütközzék egy óriási testbe, melynek pikkelyes bőre keményen érintette. Elveszettnek hitte magát és kétségbeesett gyorsasággal kezdett uszni; ismét feljött a viz felszinére, ujból lélegzetet vett és azután ismét eltünt. Tizenöt perczig kimondhatlan aggodalmakat szenvedett, melyek elnyomták minden bölcseségét és néha hallani vélte maga mögött az óriási állkapocs zaját, mely elnyeléssel fenyegette.

A lehető leghalkabban uszott a viz alatt, a midőn hirtelen ugy érezte, hogy előbb megragadják a karját és azután egész testét.

Szegény Joe! Még utoljára urára gondolt és azután kétségbeesetten kezdett küzdeni, mely küzdelem alatt csak azon csodálkozott, hogy nem huzzák le. Nagyon jól tudta, hogy a krokodilusok a viz fenekén szokták elnyelni áldozatukat. De ő ugy érezte, hogy a felszinre vonszolják.

Alig vett itt lélegzetet és alig nyitotta fel szemeit, midőn két ébenfa szinü néger között látta magát, kik jó erősen fogva tartották és különös kiáltást hallattak.

"Nini, krokodilusok helyett négerek! kiáltott Joe csodálkozva; valóban még jobban szeretem, őket azoknál a fenevadaknál! De hogy merhetnek ezek a ficzkók itt fürödni?"

Azt nem tudta, hogy a Tsad-tó lakói veszélytelenül merülnek alá a krokodilus-tóba, anélkül, hogy csak törődnének is ez állatokkal.

De nem került-e Joe egyik veszélyből a másikba? ezt beakarta most várni és mert időközben nem volt jobb dolga, a partra vezettette magát.

"Ezek valószinüleg a levegő egy óriásaként látták a Viktóriát ellebegni a tó felett! a távolból tanui voltak esésének és mindenesetre a kellő tisztelettel viseltetnek majd oly férfiu iránt, ki az égből pottyant alá. Hagyjuk meg egyelőre örömüket!"

Ennyire jutott Joe fontolgatásával, midőn különféle nemü, de szinben egyenlő tömeg orditó lármája között a partra szállott. A Bidiomahk egy törzsénél volt, kik pompás fekete bőrüek. Még ruházata miatt se kellett pirulnia, "öltözetlen" volt a vidék legujabb divatja szerint.

De még mielőtt ideje lett volna, hogy számot tegyen helyzetéről, már látta, hogy élénken nyilvánuló tiszteletben részesitik. Ez némi megnyugvást szerzett neki, bár még nagyon jól emlékezett a kasehi kalandra.

"Már sejtem, hogy ismét istennek kell lennem; valószinüleg megint valami fia leszek Lunának! Nos, végre ez a mesterség is van olyan jó, mint akármelyik másik, különösen, ha nem nagy a választás. Ha a Viktória ismét erre vitorlázik, felhasználom uj helyzetemet, hogy imádóimat a csodás mennybemenetel látványában részesitsem."

Mig Joe ezekkel a gondolatokkal foglalkozott, a tömeg mind szükebb kört vont körülötte; a földre vetették magukat, orditoztak, megtapogatták és lassan-lassan mind bizalmasabbakká lettek; de arra is gondoltak, hogy pompás lakomával tisztelik meg, mely lakoma savanyu tejből és mézből állott, melybe tört rizst öntöttek. A derék ficzkó nem akarta elmulasztani ezt a jó alkalmat, azonnal hozzálátott a kitünő lakomához, mely talán a legjobb volt egész életében és a nép magas fogalmat nyerhetett arról, mint szoktak az istenek ilyen alkalmakkor eljárni.

A mint az est beállt, a sziget varázslói hódolatteljesen kézen fogták Joet és a kunyhóhoz vezették őt, melyet amulettek környeztek. Mielőtt Joe bement, egy kissé aggodalmas tekintetet vetett a csonthalmazra, mely a szentély körül emelkedett, és mig kunyhójába volt bezárva, elég ideje volt, hogy helyzetéről gondolkozzék.

Az est és az éj egy részében éneket hallott és azonkivül olyan zajt, mely az afrikai füleknek kétségkivül nagyon édes volt, mert a dobnak egy fajtáját pergették és ócska vasat verdestek egymáshoz; erőteljes orditó karok kisérték a testkiforgatások- és arczfintorgásokkal vegyes tánczokat, melyeket ott jártak a szent kunyhó körül.

Joe mindezt tisztán láthatta a házikónak sár- és nádból összerakott falain keresztül és minden más alkalommal a legnagyobb élvezettel nézte volna a szertartásokat, de elméjét nemsokára nagyon kellemetlen gondolatok foglalkoztatták. Ha még oly nagyon igyekezett is, hogy a dolgokat jó oldalukról fogja fel, azt a tényt még sem lehetett bölcselkedésekkel megczáfolni, hogy egyedül került a terra inkognitaba, egy vad néptörzs közé és ez a tény nagyon alkalmas volt arra, hogy komor gondolatokat keltsen fel benne!

Daczára e vigasztalan látképnek, a fáradtság néhány óra mulva legyőzte a komor gondolatokat és Joe mély álomba merült, mely mindenesetre eltartott volna reggelig, ha nem zavarta volna a nedvesség, mely az egész kunyhó körül elterjedt.

E nedvesség valóságos viztömeggé változott, mely elég magasra terjedt, hogy Joe derekáig érjen.

"Mi az? kiáltott meglepetten; áradás! valószinüleg uj kinzási módja az átkozott négereknek! eszembe sincs, hogy bevárjam, mig a viz összecsapódik fejem fölött!"

E szókkal bedöntötte a falat és a tó közepén volt! A sziget nem létezett többé, az éj folyamán eltünt a vizben és azon a helyen, a hol zöldelt, a Tsad tó széles felülete terjedt el.

"Nagyon szomorú föld a birtokosokra nézve!" gondolta magában Joe és ujra hozzáfogott úszási gyakorlataihoz.

A Tsad tónak nagyon gyakori természettüneménye, megszabaditotta a derék Joet. Nem egy sziget, mely oly szilárdnak látszott, mint a szikla, tünt el ily módon, és a parti lakosoknak gyakran kellett magukhoz fogadniok a szerencsétleneket, kik az ilyen veszedelmek elől megmenekedtek.

Joe nem ismerte a Tsad tó e különösségeit, de nem mulasztotta el az alkalmat, hogy hasznát ne vegye.

Nemsokára megpillantott egy uszó bárkát, egy durván kivájt fatörzset és gyorsan feléje közeledett. Szerencsére volt benne két pagaj (evező) is és Joe meglehetősen gyors áramban, nemsokára a tó felett evezett.

"Lássuk csak, mily irányban vagyok, szólt magában. A gönczöl szekere majd segitségemre lesz, hiszen ő becsületesen meg szokott felelni hivatásának és mindenkinek megmutatja az északi irányt."

Joe legnagyobb megelégedéssel látta, hogy az áram a Tsad tó északi partja felé tereli és megnyugodott ebben. Reggeli két órakor, tövises náddal benőtt, szilárd talajon kötött ki; egy fa nőtt ki itt, mely hajlékkal kinálta ágai között. A nagyobb biztonság kedvéért, Joe felmászott a fára és anélkül, hogy valami sokat aludt volna, bevárta a reggelt.

A mint a reggel gyorsan és hirtelen felvirradt, mint a hogy ez az egyenlitő vidékein lenni szokott, Joe egy tekintetet vetett a fára, mely menedékeül szolgált; meglehetősen váratlan látvány ijesztette őt meg. Az ágak kigyókkal voltak telve; a lombozat eltünt öleléseik alatt; azt hitte volna az ember, hogy ez egy különös fajtájú fa, mely ily csodás állatokat terem. A nap első sugarainál mozogni kezdtek, és Joe a hüllők füttyei és sziszegései közben leugrott a fáról.

"Ez megint olyas valami, amit Európában nem hinne el senki", gondolta magában.

Ő nem tudta, hogy Vogel doktor utolsó leveleiben már irt a Tsad partok különösségeiről és megemliti azt is, hogy itt a mászók oly mennyiségben találhatók, mint sehol másutt a világon.

Ez éj élményei után Joe elhatározta, hogy a jövőben óvatosabb lesz. Most északkeleti irányba indult útnak, miközben lehetőleg elkerült minden kunyhót, házat, árkot és minden olyasmit, mi emberi lakhoz hasonlitott.

Hányszor nézett a magasba; mindig remélte, hogy megláthatja majd a Viktóriát és bár egész nap hiába kereste szemeivel, Fergusson Sámuelbe helyezett bizalma mégsem csökkent. A jellem nagy tetterejére vallott ez, hogy ily bölcsen fogta fel a helyzetet.

A fáradtsághoz nemsokára az éhség is járult, mert gyökerekből vagy a pálma gyümölcseiből nem lehet megélni harmincz mérföldnyi fárasztó gyaloglás után és ő ezalatt körülbelül ennyit tett meg nyugat felé. Testén, vagy husz helyen megvoltak ugyan a tövisek nyomai, melyekkel a tó nádja, az ákácz és a mimózák vannak ellepve és véres lábai nagy fájdalmakat okoztak neki a járásnál. Mindennek daczára erős maradt a fájdalmakkal szemben és elhatározta, hogy az éjet ott tölti a tó partjain.

Itt nagyon sokat kellett szenvednie a számtalan férgek utálatos csipéseitől; legyek, moskitok és fél hüvelyknyi nagyságu hangyák, a szó szoros értelmében ellepik a földet. Kétórai pihenés után, Joenak már egyetlen rongya sem volt meg kevés ruházatából; a férgek elnyeltek mindent.

Borzasztó éjjel volt, mely a fáradt vándornak egyetlen órai pihenőt sem nyujtott. Körülötte a vadállatok rémes hangversenye zengett az éjben; a vadkan, a vadbivaly, az ajub (a vizilónak egy nagyon veszélyes neme) folytonos ott járt Joe fekhelye körül, vagy ott tartózkodtak a bokrokban és a tó parti vizeiben.

Végre felvirradt a hajnal; Joe gyorsan felkelt és leirhatlan undor fogta el, amikor látta, hogy egy óriási béka, egy tisztátlan, undoritó állat, mely most nagy, kerek szemeit rámeresztette, megosztotta vele fekhelyét. Joet az utálat megmegborzongatta; de feltápászkodott, elfojtotta magában az ellenszenves érzést és sietett, hogy tagjait a tó vizébe mártsa. A fürdő lecsillapitotta némileg az émelygést, mely erőt vett rajta és miután megrágott néhány levelet, ismét utnak indult oly határozottsággal, melyről nem tudott volna magának számot adni. Már nem volt tiszta tudatában tetteinek és mégis oly erőt érzett magában, mely felülkerekedett kétségbeesésén.

Ezalatt borzasztó éhség kezdte kinozni; gyomra, melyben kevesebb volt a türelem, mint urában, lázadni kezdett. Szerencsére kénye-kedve szerint olthatta szomjuságát és a mikor a sivatagbeli szenvedések jutottak eszébe, még aránylag boldog volt, hogy nem kell elszenvednie e parancsoló szükséglet kinjait.

"Hol lehet vajjon a Viktória? kérdé magában... a szél éjszakról fuj! Vissza kellett térnie a tó fölé. Sámuel ur bizonyára ujabban berendezkedett, hogy ismét helyreállitsa az egyensulyt, de a tegnapi nap erre elegendő volt, ma tehát nem volna lehetetlen, hogy... De ugy teszek, mintha sohasem fognám őt viszontlátni. Ha végül sikerülne, hogy elérhetem a tó egyik nagy városát, akkor oly helyzetben volnék, mint az utazók, kikről sokat beszélt nekünk. Miért ne járhatnék ugy, mint azok? Sokan közülök visszatértek ismét, miért ne... Jól van tehát. Csak bátorság!"

Mig a bátor Joe igy beszélgetett magában és ezalatt mindinkább előre haladt, csekély távolságban egy sereg vad embert pillantott meg. Még idejekorán megállott, hogy észre ne vegyék őt és keresztül kandikált a bokrokon, hogy lássa, mit művelnek. Épen azon voltak hogy a nyilakat a farkastej nedvébe mártsák, ez a vidék lakóinak főfoglalkozása a mit rendesen bizonyos ünnepélyességgel végeznek.

Joe, ki megmozdulni sem mert és visszafojtotta lélegzetét, egy bozótba rejtőzött el; midőn szemeit véletlenül megemelte, a lombozat között megpillantotta a Viktóriát, valóban a Viktóriát, mely alig száz lábnyi magasságban fölötte, a tó fölé vitorlázott. Jelenleg teljes lehetetlen volt, hogy a gömbről hallják vagy lássák őt.

Köny tódult szemeibe, nem kétségbeesésében, hanem a tiszta hálából. Ura keresi őt! Ura nem akarja őt cserben hagyni! De a szegény fiunak most be kellett várnia, mig a feketék eltávoznak, csak azután hagyhatja el rejtekhelyét és siethet a Tsad partjai felé.

De ni! e perczben a Viktória eltünt a láthatáron. Joe elhatározta, hogy vár reá; bizonyára visszatér majd megint. És tényleg ismét eljött erre, de inkább keleti irányban. Joe futott, intett és kiabált... de hiába! a heves szél ellenállhatlan gyorsasággal ragadta magával a gömböt!

Az erély és remény most először hagyták el a szerencsétlent és elveszettnek hitte magát; nem kellett-e azt hinnie, hogy ura elment s soha sem tér vissza többé? nem mert többé gondolkozni helyzete felől és nem is fontolgatott többé.

Daczára annak, hogy lábaiból ömlött a vér, és teste össze-vissza volt horzsolva és zuzódva, mégis egész nap és egész éjjel járkált, mint a bolond, majd a térdein vonszolta magát előre, majd kezein és minden pillanatban elérkezni látta az időpontot, amikor ereje elhagyja és meg kell halnia.

A mint már jó ideig haladt igy előre, iszapos, vagy jobban mondva olyan helyre ért, melyet később iszaposnak ismert föl, mert az éj már néhány óra óta leszállt; még mielőtt Joe észrevette volna, sűrű iszapba esett és érezte, hogy daczára kétségbeesett ellentállásának, mindinkább alásülyed a süppedékes talajba; néhány percz mulva már övig benn volt a sötét iszapban.

"Ez hát a halál! gondolta magában, és milyen halál!"...

Őrült erőlködéssel igyekezett kiszabadulni, de a szerencsétlennek igyekezete csak arra szolgált, hogy még gyorsabban készüljön el a sir, melyet ő maga ásott magának ily módon. Egyetlen fadarab, vagy nád sem volt sehol, melybe belekapaszkodhatott volna! Borzasztó tisztán látta, hogy vége van!... Szemei lecsukódtak.

"Uram! uram! segitség! segitség!... igy kiáltott.

És e kétségbeesett, magános, már félig elfúló hang elveszett az éjben.



HARMINCZHATODIK FEJEZET.

Sötét pont a láthatáron. - Egy arabs csapat. - Az üldözés. - Ő az! - Esés a lóról. - A megfojtott arab. - Kennedy egy golyója. - Hadi csel. - Szöktetés repülés közben. - Joe megmentése.

A mióta Kennedy a csolnakban elfoglalta figyelő helyét, folytonosan és a legfeszültebb figyelemmel nézett körül a láthatáron. Rövid idő mulva e szavakkal fordult a doktorhoz:

"Ha nem csalódom, ott ember- vagy állatcsapatot látok, mely előre siet, mintha üldözne valakit. Ugy van! Embert vadásznak. A ki elől fut, az a menekülő.

"Egy menekülő! szólt Sámuel meghatottan. Ne veszitsük el szem elöl, de egyelőre várjunk még egy keveset."

Nemsokára három-négy mérföldnyire megelőzték a lovasokat, kik a legnagyobb gyorsasággal száguldottak tova.

"Sámuel! Sámuel! kiáltott Kennedy remegő hangon.

- Mi bajod Dick?

- Elmém csal? lehetséges volna?

- Nos?

- Ő az, Sámuel, ő az!

- Ő!" kiáltott most Fergusson is.

Ő! ezzel ti volt fejezve minden; nem kellett nevet sem emliteniök.

"Lóháton van, alig néhány lépésnyire üldözői előtt! menekül!

- Valóban az Joe! szólt a doktor elsápadva.

- Menekülése közben nem vehet észre bennünket!

- Nem sokára látni fog, szólt Fergusson és mérsékelte durrgázfujtatója lángját.

- Mikép akarod azt elérni?

- Öt percz mulva ötven lábnyi távolságban leszünk a földtől és tizenöt percz mulva szorosan ő felette.

- Egy lövés által majd figyelmessé tesszük őt.

- Nem, azt nem, mert nem fordulhat vissza. El van zárva az utja.

- Mit tegyünk hát?

- Várjunk.

- Várjunk, mikor ezek az arabok nyomában vannak?

- Majd utólérjük őket és ellebegünk felettük! Most már alig vagyunk két mérföldnyi távolságban tőle és ha lova még birja...

- Nagy Isten! kiáltott Kennedy.

- Mi baj van?"

Kennedy ijedten kiáltott fel, amikor látta, hogy Joe a földre esett; lova, mely szemmel láthatólag elgyengült és teljesen kimerült, összerogyott.

"Látott bennünket! kiáltott a doktor ujjongva; mikor az imént felállott, jelt adott!

- De az arabok utól fogják őt érni! miért vár? Óh, a bátor fiu! Hurrah!" ujjongott a vadász, ki már nem tudott uralkodni örömén.

Esése után, Joe azonnal felugrott és mikor rögtön utána, a lovasok leggyorsabbja utólérte, egy oldalugrással kitért utjából, azután mint a párducz, rávetette magát az arabra, torkon ragadta, megfojtotta őt saját kezeivel és miután a holttestet lefektette a homokba, folytatta tovább szökését.

Az arabnak dühös kiáltása hangzott a levegőben.

De miután az üldözés teljesen elfoglalta őket, még nem vették észre a Viktóriát, bár az csak ötszáz lépésre volt mögöttük és alig harmincz lábnyi magasságban a földtől. Ők maguk körülbelül husz lóhossznyira voltak a menekülőtől.

Az üldözők egyike mindjobban közeledett Joehoz és lándzsájával már keresztül akarta döfni, midőn Kennedy biztos szemmel és ép oly biztos kézzel gyors megállást parancsolt neki golyójával, melytől azonnal szörnyet halt.

Joe a lövésre meg sem fordult. A csapat egy része megállt futásában és néhányszor arczczal a homokba buktak, mikor a Viktóriát megpillantották, de a többiek még folytatták az üldözést.

"Mi az ördögöt csinál ez a Joe? kiáltott Kennedy. Nem áll meg!

- Joe kitünően viseli magát, Dick, én már kitaláltam szándékát; ő a léghajó irányában marad és számit arra, hogy megérjük. Óh, a derék fiu! az araboknak orra előtt fogjuk megmenteni őt! Most már csak kétszáz lépésnyi távolságban van tőlünk.

- Mit tegyek? kérdé Kennedy.

- Mindenekelőtt, tedd félre fegyveredet.

- Jól van!... Kennedy letette fegyverét.

- Tudsz-e te százötven font sulytehert a karjaidban tartani?

- Még többet is.

- Nos, az elegendő lesz."

És a doktor Kennedy karjaira rakta a homokzsákokat.

"Maradj a csolnak hátterében és légy készen, hogy e sulyterhet egyetlen lökéssel kidobd. De vigyázz, mint az életedre! ki ne dobd mig nem mondom.

- Légy nyugodt.

- Mert különben elkerülnők Joet és ő el volna veszve!

- Bizd csak rám!"

A Viktória most majdnem a lovas csapat fölött lebegett, mely a lovak kantárszárait eleresztve száguldott Joe mögött. A doktor ott állt a csolnak előrészén és kezében tartotta a felcsavart hágcsót, hogy a kellő perczben lebocsássa. Joe még ötven lépésnyire megelőzte üldözőit. A Viktória ellebegett e távköz fölött.

"Kennedy, vigyázz!

- Készen vagyok!

- Joe, vigyázz!" kiáltott a doktor messze elhallatszó hangon és ledobta hozzá a létrát, melynek első hágcsói a föld porát érintették.

A doktor kiáltására Joe, anélkül, hogy lovát megállitotta volna, visszafordult, a létra közelébe ért, megragadta és ugyanabban a perczben a doktor igy kiáltott Kennedyre:

"Most!

- Megtörtént!"

És a Viktória, megkönnyebbülve oly tehertől, mely nehezebb volt Joenál, százötven lábnyi magasságban felszállt a levegőbe.

Mig a létra nagy ivekben himbálódzott, Joe görcsösen kapaszkodott belé, azután leirhatlan mozdulatot tett az arabok felé, egy bohócz ügyességével felmászott társaihoz, kik tárt karokkal fogadták.

Az arabok a meglepetés és düh kiáltását hallatták, mikor a szökevény ilyen röptiben menekült meg előlük és a Viktória oly gyorsan eltávozott.

A mint Joe a csolnakba ért, csak ennyit szólt:

"Doktor úr! Dick ur!", azután az óriási fáradalmak és a kimerültség folytán, mély ájulásba esett, mig Kennedy, majdnem őrülten az örömtől, igy kiáltott:

"Meg van mentve! meg van mentve!

- Ismét nálunk van tehát!" szólt a doktor, ki visszanyerte szokásos nyugodt hangulatát.

Joe majdnem teljesen mezitelen volt és ez, valamint vérző karjai és mindenütt sebekkel teli teste, eleget mondtak kinjairól, a melyeket elszenvedett. A doktor bekötötte a sebeket és gondosan lefektette a sátorban.

De Joe nemsokára magához tért ájultságából és egy pohárka pálinkát kért, mit Fergusson szivesen adott neki, mert azt hitte, hogy Joeval nem kell ugy bánni, mint más emberrel. Miután a derék fiu ivott, megszoritotta a doktor és Kennedynek a kezét és késznek nyilatkozott arra, hogy élményeit elmondja.

De Fergusson még nem engedte meg neki a beszédet és igy nemsokára visszadőlt és mély álomba merült, melynek már igen nagy szükségét érezhette.

A Viktória most ferde irányban, nyugat felé haladt. Erős szél következtében még egyszer láthatták a tövises sivatag szélét és ellebegtek a pálmák felett, melyeket a szél meghajlitott, vagy letördelt; és miután Joe elrablása óta, majdnem kétszáz mérföldnyi utat tettek meg, a Viktória estefelé már a tizedik hosszusági fokon haladt keresztül.



HARMINCZHETEDIK FEJEZET.

A nyugatra vezető út. - Joe ébredése. - Önfejüsége. - Joe történetének vége. - Tagelel. - Kennedy aggodalmai. - Ut északon. - Egy éj Anghade mellett.

A szél az éj folyamán kipihenni látszott a mult nap fáradalmait és a Viktória békésen időzött egy nagy sikomore koronája felett; a doktor és Kennedy felváltva őrködtek és Joe ezt arra használta fel, hogy jól aludjék és pedig egyhuzamban, huszonnégy órán keresztül.

"Ez rá nézve a legjobb gyógyszer, szólt Fergusson; a természet majd maga gondoskodik róla, hogy ujból megerősödjék."

Nappal megint heves, de nagyon szeszélyes szél kerekedett, mely gyakran megváltoztatta irányát, a Viktóriát délnek terelte, hogy azután ismét elvigye északnak, végül pedig nyugati irányban ragadta el.

A doktor, kezében a térképpel, megtekintette Damarghu királyságot, a hullámos, nagyon termékeny területet, a hol a kunyhók selyem krepin-szálakból és hosszu nádvegyülékből vannak épitve; a felszántott földeken malmok voltak kis állványokon, melyek az egerek tolakodásai ellen szolgáltak védelmül.

Nemsokára elérték Czinder városát, melynek nagy vesztőhelye képezi nevezetességét; a középponton áll a halál fája; a hóhér ott őrködik lábánál és aki a fa árnyékába ér, azt azonnal felakasztják.

Kennedy megnézte az iránytűt és nem tudta visszafojtani megjegyzését: "Most megint északnak megyünk.

- Sebaj! ha utunk Timbuktuba visz, nem lesz okunk a panaszra! kedvezőbb viszonyok közt még soha sem járt szebb utat.

- De jobb egészséggel sem, tette hozzá Joe gyorsan és jóságos arczát örömtelten dugta ki a sátor függönyein keresztül.

- Itt van Joe barátunk is, a mi megmentőnk! kiáltott Kennedy; nos, hogy vagy?

- Nagyon jól, Kennedy ur, nagyon jól! még sohasem éreztem magamat jobban! Misem tisztitja meg jobban a vén embert, mint egy fürdő a Tsad-tóban és utána egy kis kéjutazás. Ön nincs velem egy véleményen?

- Jó lélek! felelt Fergusson és megszoritotta a kezét; mennyi aggodalmat és nyugtalanságot szenvedtünk miattad.

- Hát én önökért! vagy azt hiszik, hogy egészen nyugodt voltam az ön sorsuk miatt? Legyenek meggyőződve, hogy nem kevesebbet aggódtam!

- Mi sohasem fogjuk megérteni egymást, ha te a dolgot ily oldalról fogod fel.

- Látom, hogy esése nem változtatott rajta egy cseppet sem! tette hozzá Kennedy.

- Nemes önfeláldozásod megmentett bennünket, fiam, mert e nélkül, a Viktória bele esett volna a tóba és akkor senki sem huzhatta volna ki onnan.

- Ha az én önfeláldozásom, amint ön ugrásomat nevezi, tényleg megmentette önöket, doktor ur, úgy mindenesetre megmentett engem is, mert most mindhárman jó egészségben együtt vagyunk. Igy hát egyikünk sem vethet a szemire a másiknak semmit.

- Ezzel a ficzkóval sohasem fogjuk megértetni magunkat, szólt a vadász.

- A megérthetés legjobb módja abban rejlik, hogy ne beszéljünk többet e dologról. A mi megtörtént, az megtörtént! Akár jó, akár rossz volt is az, még sem érünk vele semmit, ha visszatérünk reá.

- Te önfejü! szólt a doktor nevetve. Legalább most elmondhatod nekünk történetedet.

- Ha érdekli önöket! de előbb, ha megengedik, ehető állapotba fogom helyezni ezt a kövér libát! látom, hogy Dick ur nem vesztegette idejét.

- Amint akarod, Joe.

- Lássuk, mint izlik ez az afrikai vad az európai gyomornak."

A libát mihamar megsütötte a durrgázfujtató lángja mellett és azután megették. Joe jó adagot evett belőle, mint a hogy ez olyan emberhez illik, ki már néhány nap óta nem evett. A tea és grog után, kalandjairól kezdett mesélni. Bizonyos izgatottsággal beszélt, miután egyidejüleg az ő szokott okoskodásaival világitotta meg az eseményeket. A doktor többször megszoritotta kezét, mikor látta, hogy a derék szolga sokkal többet gondolt urának jólétével, mint a saját életével. Mikor ama szigetnek, a Tsad-tó által történt elnyeléséről beszélt, a doktor megmagyarázta neki, hogy az ilyen természeti jelenségek, ott nem tartoznak a ritkaságok közzé.

Végre, elbeszélése folyamán, Joe elérkezett ahhoz a perczhez, mikor az iszapban elsülyedve, az utolsó kétségbeesett kiáltást hallatta.

"Elveszettnek hittem magam, igy folytatta beszédét és gondolataim önre irányultak. Még egyszer hozzáfogtam, hogy kiszabaditsam magam onnan; hogy mikép? azt nem tudnám pontosan megmondani, de egy csepp kedvem sem volt ahhoz, hogy minden ellentállás nélkül elnyelessem magamat. Hirtelen, alig két lépésnyire tőlem, frissen levágott kötélvéget pillantottam meg, a legnagyobb erőmegfeszitéssel, amennyire csak lehetett, odáig elvánszorogtam és megragadtam a kötelet. - Huztam, a kötél nem engedett; kiemelkedtem rajta és rövid idő mulva biztos talajon állottam. A kötél végén egy horgonyt találtam; a Viktóriának egy horgonya volt!... Oh, kedves doktor ur, joggal nevezhettem mentő horgonyomnak, ha ugyan önnek nincsen ellene kifogása. Láttam, hogy önök itt kikötöttek és a kötél fekvése után itélve, tudtam, hogy önök minő irányban haladtak. Bátorságommal visszatért erőm és az éjnek egyrészében tovább gyalogoltam, mindjobban eltávolodva a tótól. Végre elértem egy megmérhetetlen nagyságu erdőt, hol egy tisztáson, békésen legeltek lovak. Vannak az emberi életben oly pillanatok, a mikor mindenki tud lovagolni, ugy-e? Én a magam részéről, egyetlen perczet sem töltök hiábavaló tünődéssel, felugrom az egyik ló hátára és a legnagyobb gyorsasággal észak felé vágtatok. Nem mondok el önöknek semmit a városokról, a melyeket nem láttam, sem a falvakról, melyeket elkerültem. Áthaladok a termőföldeken, keresztül török a sürűségeken, átmászom keritéseken, hajtom és serkentem a lovamat és eljutok végre a termőföldek széléhez. A sivataghoz érek, jól van! ez épen kedvemre való dolog. Innen nagyobb tért fogok áttekinthetni. Mindig reméltem, hogy megpillantom a Viktóriát, a mint ide-oda lebeg és engem vár. De semmit, épen semmit sem láttam! Három óra mulva, én balga, az araboknak egy tanyázó helyéhez érek, óh, minő vadászat!... Látja Kennedy ur, valójában véve, a vadász nem tudja, hogy mi az a vadászat, a mig nem hajszolták egyszer őt magát. És mégis, ha elkerülheti, azt tanácslom neki, inkább ne kisértse ezt meg soha! Lovam a bágyadtságtól összerogyott, a ficzkók szorosan mögöttem voltak; leugrom s hátulról megragadom az egyik arabot! Semmi rosszat sem gondoltam és reménylem, nem is fog reám neheztelni, hogy megfojtottam! De én láttam önöket... és a többet már tudják. A Viktória ott siet már mögöttem, önök reptükben felkapnak engem, mint a hogy a lovas felfog egy gyűrűt. Nem volt igazam tehát, mikor minden reménységemet önökbe helyeztem? Most már láthatja Sámuel ur, hogy az egész história nagyon egyszerüen és természetesen folyt le. Nagyon szivesen kész volnék reá, hogy az egészet átéljem még egyszer, ha ezzel szivességet tehetnék önnek; a mint már mondtam, doktor ur, nem is érdemes a dologról beszélni.

- Derék Joem, felelt a doktor meghatottan, nem csalódtunk, a mikor okosságodban és ügyességedben biztunk!

- Eh, mit! csak mindig az eseményeket kell követni és kétes dolgoknak mennyire csak lehet elejét venni. A legbiztosabb ugy venni a dolgokat, mint a hogy jönnek."

Joe elbeszélése alatt, a gömb gyorsan szállva nagy utat tett meg: Kennedy most egy kunyhócsoportra mutatott, mely a láthatáron városnak látszott. A doktor elővette térképét és a kis Tagelel mezővárost felismerte Damerghuban.

"Itt megint Barth útjára jutunk, igy szólt; Tagelelben vált meg két kisérőjétől, Richardsontól és Overweg-től. Az elsőnek a Zuiderbe, az utóbbinak a Maradiba vezető uton kellett volna haladnia; emlékeztek még, hogy e három utas közül csak Barth látta viszont Európát.

- Most tehát egyenesen északnak haladunk? kérdé a vadász, miközben a térképen a Viktória irányát követte.

- Igen, kedves Dick.

- És nem nyugtalanit ez téged némileg?

- Miért nyugtalanitana?

- No, mert ez az út Tripoliszba visz bennünket, a nagy sivatagon keresztül.

- Oh, annyira nem jutunk, Kennedy barátom, vagy legalább is reménylem, hogy nem.

- Hol szándékozol megállni?

- Nem lenne rád nézve érdekes, ha ellátogatnál egyszer Timbuktuba?

- Timbuktuba?

- Ej persze, vegyült most Joe a társalgásba; a ki Afrikában volt, annak látnia kell Timbuktut is.

- Te léssz az ötödik vagy hatodik európai, ki ezt a titokteljes helyet látni fogja.

- Jól van tehát, menjünk Timbuktuba!

- Ha elérünk a szélesség tizenhetedik és tizennyolczadik foka közé, kedvező áramlatot keresünk majd, mely nyugatra visz bennünket.

- Nagy darab úton kell még észak felé haladnunk? kérdé a vadász tovább.

- Legalább is még százötven mérföldnyire.

- Úgy hát alszom egy keveset.

- Jó pihenést, Kennedy ur; feküdjék le ön is, doktor ur; az urak nagyon fáradtak lehetnek; én igazán szemtelen módon engedtem, hogy önök virraszszanak.

A vadász kinyujtózott a sátor alatt, de Fergusson, a kin a fáradtság nem igen tudott erőt venni, ott maradt figyelő helyén.

Három óra mulva, a Viktória rendkivüli gyorsasággal áthaladt egy sziklás területen és a gránit alapon nyugvó magas, kopár hegyháton; egyes különálló csúcsok még négyezer lábnyi magasságot is elértek. Zsiraffok, zergék, struczmadarak, csodás ügyességgel ugrottak az akácz, mimosa és datolya-pálma erdőkön keresztül; a kopár sivatag után a Kailuák földjén ismét mutatkozott a tenyészet teljes pompájában; a kailuák épugy eltakarják arczukat egy pamutkötővel, mint veszélyes szomszédaik, a tuaregek.

Esti tiz órakor kétszázötven mérföldnyi remek utazás befejeztével a Viktória egy jelentékeny város fölött állt meg; a hold fényénél fel lehetett ismerni, hogy annak egy része romokból állott, néhány mecset-torony tünt fel imitt-amott a hold halavány sugara által megvilágitva. A doktor, a csillagok magassága után itélve, kifürkészte, hogy az aghadesi szélesség alatt van.

Ez a város, mely hajdan nagyon jelentékeny kereskedelem központját képezte, már részben romban hevert akkor, midőn Barth doktor ellátogatott oda.

A Viktória, melyet az árnyékban nem vettek észre, két mérföldnyi távolságban kötött ki Aghadestől, egy nagy kölesföldön. Az éj meglehetősen nyugodt volt és reggeli öt óra felé már megvirradt, mig könnyü szél nyugatnak vitte a gömböt, sőt még elcsalta egy keveset délnek is.

Fergusson ezt a szerencsés körülményt felhasználni sietett. Gyorsan felemelkedett és az első, világos hajnalsugárnál ellebegett.



HARMINCZNYOLCZADIK FEJEZET.

Gyors utazás. - Okos elhatározások. - Karavánok. - Állandó esőzések. - Gao. - A Niger. - Golberry, Geoffroy, Gray. - Mungó park. - Laing. - Caillié René. - Clapperton. - Lander John és Richard.

Május 17-ike nyugodtan és minden esemény nélkül telt el; a sivatag ujból kezdetét vette; a közepes erejü szél a Viktóriát délnyugatra vitte; ez sem jobbra, sem balra nem tért el az uttól és árnyéka egyenes vonalat vont a homokban.

Mielőtt a doktor elindult, óvatosságból frissen megtöltötte a viztartályokat; félt, hogy nem fog kiköthetni ezen a földön, melyet az auelimminiani tuagerek bizonytalanná tesznek. A fennsik, mely ezernyolczszáz lábnyira emelkedett a tenger szine fölé, délnek lejtőssé lett. Miután az utasok keresztül mentek a tevék által gyakran bejárt uton, mely Aghadesből Mursukba vezet, este száznyolczvan mérföldnyi út befejeztével, nagyon egyhangu földterület fölött voltak, a szélesség 16° és a hosszuság 4°55' foka alatt.

E napon Joe elkészitette a még meglevő vadhúst, melylyel eddig csak nagyon sommásan bántak el. Nagyon izletes vadkacsát tálalt fel este. Miután a szél kedvező volt és a hold megvilágitotta halvány fényével az éjszakát, a doktor elhatározta, hogy nem szakitja félbe utazását, a Viktóriát ötszáz lábnyi magasságra engedte felszállani és az most oly nyugodtan repült tova, hogy még egy szeliden alvó gyermek álmát sem zavarta volna meg.

Vasárnap reggel uj változás mutatkozott a szél irányában; a Viktória északnyugat felé szállt; néhány holló ott repült a levegőben és a láthatáron egy sereg héját láttak, melyek szerencsére, tiszteletteljes távolban maradtak.

E madarak látása arra birta Joet, hogy urának szerencsét kivánjon az uj léggömb berendezését illetőleg.

"Hol volnánk most, ha a Viktóriának csak egy burkolata lett volna? mondá. Ez a második gömb olyan, mint a hajónál a csolnak; hajótörés esetén menekvésre lehet használni.

- Igazad van, Joe; csakhogy uj csolnakom egy kis gondot okoz nekem; meg sem közeliti a hajót.

- Mit akarsz ezzel mondani? kérdé Kennedy.

- Azt, hogy az uj Viktória meg sem közeliti jóság tekintetében a régit. Hiba esett-e a szövetben, vagy megolvadt-e a guttapercha a kigyócső melege következtében, de én bizonyos gázveszteséget észlelek, mely eddig még nem valami jelentékeny ugyan, de mégis feltünik már. A gömb hajlandóságot mutat az eséshez és hogy fent tarthassam, jobban ki kell terjesztenem a könenygázt.

- Átkozott dolog! szitkozódék Kennedy; ezen aligha fogunk segithetni.

- Sajnos, de bajosan, kedves Dick; azért jól tesszük, ha éjjel is utazunk, hogy a megállást elkerüljük.

- Messzire vagyunk még a parttól? kérdé Joe.

- Melyik parttól fiam? Tudjuk, mi, hogy a véletlen hova visz bennünket? Csak annyit mondhatok neked, hogy Timbuktu még négyszáz mérföldnyi távolságban fekszik nyugatnak.

- És mennyi időre van szükség, hogy odajuthassunk?

- Ha a szél nem terel el bennünket messzire, reménylem, hogy kedden este oda érünk.

- Mindenesetre hamarabb ott leszünk, mint ez a karaván", szólt Joe.

Fergusson és Kennedy letekintettek és emberekből és állatokból álló hosszu menetet pillantottak meg, mely a sivatagon igyekezett keresztül; több mint százötven olyan fajtáju teve volt, melyek tizenkét mutkal[19] aranyért, ötszáz fontnyi teherrel a hátukon teszik meg az utat Timbuktuból Tafiletig; mindegyiknek a farka alatt egy kis zsákja volt, melynek az volt a rendeltetése, hogy ürüléküket felfogja; ez az egyetlen tüzelő anyag, melyre a sivatagban számitani lehet.

A tuaregek tevéi a legjobb fajtájuak; három, sőt hét napig is ellehetnek ital és táplálék nélkül; gyorsaságuk tulhaladja még a lovakét is és okosan engedelmeskednek a khaber (karavánvezető) szavának. A tevéket ezen a vidéken "Mehari" név alatt ismerik.

E részleteket mondta el a doktor társainak, mialatt elvonulni látták a férfiak, nők és gyermekek hosszu sorát, kik nehezen haladtak tova a gördülő homokban. Néhány tövis, elszáradt fü és imitt-amott egy-egy nyomoruságos bokor alig kölcsönöztek a talajnak némi szilárdságot. A szél majdnem azonnal ellepte a léptek nyomait.

Joe tudakozódott, hogy az arabok mint határozhatják meg az irányt a sivatagban, hogy el ne kerüljék az elszórva lévő kutakat.

"Az arabokat, szólt Fergusson magyarázólag, kitünő észszel áldotta meg a természet, hogy utukat ki tudják fürkészni; ott, hol az európai nem tud eligazodni, ők még nem is haboznak; egy jelentéktelen kő, kavics, fűcsomó, de még a homok különféle árnyalata is elegendő nekik arra, hogy biztosan haladhassanak czéljuk felé.

A mig az éjjel tart, a gönczöl szekere adja meg nekik ez irányt; különben sohasem tesznek meg óránként két mérföldnél több utat és a mig a déli forróság tart, pihennek; ugy most már elképzelhetitek, hogy mennyi időre van szükségük, hogy keresztül utazzák a kilenczszáz mérföldnél nagyobb Sahara sivatagot".

A Viktória most eltünt a csodálkozó arabok szemei előtt, kik valószinüleg megirigyelték gyorsaságukat. Este a léggömb elvonult a hosszuság 2°20' foka alatt[20] és az éjen át még egy foknál többet is áthaladott.

Hétfőn az idő teljesen megváltozott; az eső nagyon erősen kezdett ömleni. Meg kellett akadályozni ez áradást és a sulyemelkedést, melylyel a gömböt és csolnakot megnehezitette. A folytonos eső elegendő magyarázatát adta a mocsaraknak, melyek mindenütt ellepték ezt a vidéket; a tenyészetet itt is nagy részben a mimozák, baobabok és tamarindák képezték.

Itt terült el a Sonray tartomány, melynek falvai különös látványt nyujtanak, a kunyhótetőnek különös alakja folytán. A lakások olyanok, mint ha örmény kalapokat tettek volna rájuk. Csak kevés hegy emelkedett és csak épen annyi domb, a mennyi szükséges volt, hogy szakadékokat és medenczéket képezzenek a gyöngytyukok és vadkacsák nagy tömegének, melyek itt találhatók. Imitt-amott, heves futásában, egy folyam szelte keresztül az utakat, melyen a bennszülöttek haladtak végig, olyan formán, hogy nádba kapaszkodtak, mely innen is, tul is, a fákhoz volt erősitve. Az erdők helyett, iszapos vizek lettek láthatókká, melyekben krokodilusok, orrszarvuak és vizilovak kerestek rejtekhelyet.

"Nemsokára elérünk a Nigerhez, szólt a doktor; a táj a nagy folyók közelében, egészen más alakot ölt. Ezek a viziutak teremtették meg legelsőbb a tenyészetet, mint a hogy később elhozzák majd a művelődést is. Igy a Niger partján, kétezerötszáz mérföldnyi futásában, a legfontosabb afrikai városok vannak.

- Megálljunk csak, szólt Joe közbe, ez eszembe juttatja ama ravasz ember történetét, ki különösen abban csodálta a gondviselés bölcsességét, hogy a nagy folyókat egyenesen a nagy városokon keresztül vezette!"

Délben a Viktória a hajdani Gao főváros felett evezett el; most már csak néhány szegényes kunyhó egyesüléséből áll és kis mezővárost képez.

"Ott haladt át Bart, Timbuktuból való visszatérte után, a Nigeren, szólt Fergusson; ez az a folyam, melyet már az őskorban is ismertek, a Nilus vetélytársa, melyet a pogányhit égi eredetünek képzelt, valamint ez, ugy az is igénybe vette mindenkor földrajzi tudósaink figyelmét; és ennek kikutatása még több áldozatot követelt, mint amaz".

A Niger két, egymástól messze fekvő part között folyt; vize nagy erővel ömlik délnek, de az utazók nem tekinthették meg közelebbről folyásának csodálatos vonalait, röptiben tovább siettek.

- Erről a folyamról akartam beszélni nektek s már is mennyire távol van tőlünk. Dhiuleba, Mayo, Egghirreu, Quorra és más nevek alatt óriási földterületen folyik végig és hosszuság tekintetében vetekedhetik a Nilussal. Mind e nevek körülbelül annyit tesznek, hogy "folyam", a különféle országok nyelve szerint, a melyeken keresztül folyik.

- Barth doktor követte ezt az utat? kérdé Kennedy.

- Nem, Dick; mikor elhagyta a Tsad tavat, beutazta Bornu legfőbb városait és Saynál, Gaotól négy foknyira délnek, áthaladt a Nigeren; azután behatolt a felfedezetlen vidékek belsejébe, melyeket a Niger, íves folyásában, körülfog és nyolcz havi uj fáradalmak után, megérkezett Timbuktuba. Ezt az utazást, kedvező szél esetén, mi meg fogjuk tenni három nap alatt.

- Felfedezték a Niger forrását? kérdé Joe.

- Már régen. A Nigernek és mellékfolyóinak kifürkészése már számos felfedező utazást okozott, melyek közül csak a legfőbbeket akarom megemliteni. 1749-1788-ig, Adamson beutazza a folyam területét és ellátogat Goré-ba; 1858-1888-ig Golberry és Geoffroy bebarangolja Senegambia sivatagjait és eljutnak egészen a mórok országába, kik megölték Saugniert, Brissont, Adamot, Rilayt, Cocheletet és még sok más szerencsétlent. Azután következik a hires Mungo-Park, Scott Walter barátja, ki, mint ez, szinte skót volt. 1795-ben a londoni afrikai társaság által kiküldetvén, Bambarrába érkezik, látja a Nigert, egy rabszolgakereskedő társaságában megtesz ötszáz mérföldnyi utat, kifürkészi a Gambiát és 1797-ben visszatér Angliába. 1805. január 30-án Anderson sógorával, Scottal, a rajzolóval és egész sereg iparossal ismét elutazik, megérkezik Goré-ba, harminczöt katonából álló fedezettel látja el magát, augusztus 19-én viszontlátja a Nigert, de a negyven európaiból, az emberfeletti fáradozások, nélkülözések, a rossz bánásmód és a kedvezőtlen időjárás következtében már csak tizenegyen maradtak életben; november 16-án érkeznek Mungo-Park utolsó levelei nejéhez és egy évvel később e vidéknek egy kereskedője által megtudták, hogy a szerencsétlen utazó, deczember 23-án érkezett Bussába a Nigerhez, bárkáját feldöntötték a folyam örvényei, őt magát pedig megölték a bennszülöttek.

- És ez a rettenetes halál nem tartóztatta a többi kutatókat?

- Ellenkezőleg, Dick! mert most már nem csak a folyamot kellett kifürkészniök, hanem fel kellett keresniök az utazók leveleit és jegyzeteit. 1816-ban expedicziót szerveztek Londonban, melyben Gray őrnagy is részt vesz; ez elérkezik a Senegálba, előre hatol Futa-Dhiallonig, meglátogatta a Fulah-k és Mandingók néptörzseit és minden különös eredmény nélkül visszatér Angliába. 1822-ben Laing őrnagy kikutatja Nyugot-Afrikának azt az egész részét, mely szomszédságában van az angol gyarmatoknak és az övé a dicsőség, hogy ő jutott elsőnek a Niger forrásaihoz; az ő nyilatkozatai szerint ez óriási folyó forrása alig van két láb széles.

- Könnyen átugorható, szólt Joe.

- Könnyen? az még kérdés, felelt a doktor. Ha hinni lehet a hagyománynak, ugy mindenki alámerül, ki ugrással akar áthaladni a forráson; a ki vizet akar meriteni belőle, láthatatlan kéz által visszatartatva érzi magát.

- Az ugy-e meg van engedve, hogy ezt ne higyjük? kérdé Joe.

- Mindenki tetszése szerint tehet. Öt évvel később, Laing őrnagy átkinlódott a Saharán, előrehatolt Timbuktuig és néhány mérfölddel messzebb, éjszaknak, iszonyu halált szenvedett az Ulad-Shimanok által, kik arra akarták kényszeriteni, hogy musulmanná legyen.

- Ujabb áldozat, szólt a vadász.

- Most egy bátor fiatal ember, kinek nagyon csekély segélyforrások állottak rendelkezésére, belefogott az ujabb utazások legcsodálatosabbjába és azt szerencsésen be is fejezte; René Caillié nevü francziáról beszélek. Különféle készülődések után 1819-ben és 1824-ben, végre 1827. április 19-én uj utazásra indult Rio-Nuneczbe; augusztus 3-án oly kimerülten és betegen érkezett Timébe, hogy utazását csak 1828-ik év januárjában, azaz hat hónappal később folytathatta, keleti öltözéke által megvédve, egy karavánhoz csatlakozott, márczius 10-én elért a Nigerhez, behatolt Dsenna városába és lefelé haladt a folyamon Timbuktuig, hova április 30-án meg is érkezett. Egy másik, Imbert nevü franczia, talán 1670-ben látta ezt az érdekes várost; egy Robert Adams nevü angol pedig 1810-ben; de Caillié René volt az első európai, ki pontos adatokat hozott haza e városról; május 4-én elhagyta a sivatag királynéját; 9-én alaposan megtekintette a városokat, melyeknél Laing őrnagyot megölték; 19-én megérkezett El-Arawanba és elhagyta e kereskedelmi várost, hogy ezer veszély között, bejárja az Afrika déli és északi vidékei között levő vadonokat; végre ismét bevonult Tangerba és szeptember 28-án elvitorlázott Toulonba; tizenkilencz hónap alatt, daczára száznyolczvan napi betegségének, beutazta Afrikát nyugattól északnak. Ha Caillié Angliában született volna, az ujkor legbátrabb utazójaként tisztelnék, mint Mungo-Parkot, de Frankhonban nem tisztelik érdeme szerint.[21]

- Rettenthetlen ember, szólt Kennedy; és mi lett belőle?

- Meghalt harminczkilencz éves korában, fáradalmai következtében; azt hitték, hogy eleget tettek azzal, midőn 1828-ban neki itélték oda a földrajzi társaság diját; Angliában a legnagyobb tisztelet nyilvánitásokban részesitették volna! Mig különben Caillié René azt a csodálatraméltó utazást befejezte, egy Clapperton nevü, angol kapitány, Denham kisérője, ugyane vállalatot tervezte, melyet ugyanoly bátorsággal, de kevesebb szerencsével be is fejezett. 1828-ban a Benin medrénél, a nyugati parton, vonult be Afrikába, követte Mungo-Park és Laing utját, Bussában megtalálta az előbbinek halálára vonatkozó bizonyitékokat, augusztus 20-án megérkezett Sackatuba, hol mint foglyot visszatartották és hol kilehelte lelkét hű szolgája, Lander Richard karjai között.

- És mi lett Landerből? kérdé Joe érdeklődéssel.

- Sikerült neki ismét elérnie a partot; visszatért Londonba és magával hozta a kapitány irományait, valamint saját utazásának pontos leirását is; azután felajánlta a kormánynak szolgálatait, hogy kiegészitse a Niger kifürkészését; társul magával vitte John bátyját, ki második gyermeke volt a szegény, cornuvallisi szülőknek és mindketten végig haladtak 1829-1831-ig a Bussa folyón, egészen annak torkolatáig és faluról-falura, mérföldről-mérföldre leirták utjukat.

- Igy hát az a két testvér elkerülte a rendes sorsot? kérdé Kennedy.

- Igen, ezen a felfedezési uton; de 1833-ban, midőn Richard belefogott egy harmadik Niger utazásba és közel ért a folyam torkolatához, egy ismeretlen kéz golyója megölte. Látjátok tehát, barátaim, hogy a föld, melyen jelenleg utazunk, számos esetben tanuja volt a nemes önfeláldozásoknak, melyek nagyon is gyakran halállal jutalmaztattak!"



HARMINCZKILENCZEDIK FEJEZET.

A Niger hajlásában levő föld. - Fantasztikus látképe a Hombori hegyeknek. - Kabra. - Timbuktu. - Barth doktor terve. - A hanyatlás. - A hova az ég vezet.

E barátságtalan hétfőn, Fergusson doktor örömét lelte abban, hogy ezerféle részletet mondott el kisérőinek a földről, melyet jelenleg beutaztak. A meglehetősen egyenletes terület nem akadályozta előrehaladásukat, de annál nagyobb gondot okozott a doktornak a gonosz és őrült erővel dühöngő északi szél, mely eltávolitotta őt a Timbuktu szélességétől.

Miután a Niger északon elért egészen a városig, óriási ivben egy térdet ir le és messze kiterjedő vizsugárral az óczeán felé ömlik.

E hajláson belül a föld talaja nagyon különböző; majd dús tenyészetben pompázik, majd meg nagy szárazságban sinylik. Parlagon levő sikságok váltakoznak a kukoricza földekkel, melyeket ismét terjedelmes, dudvával benőtt lapályok követnek; mindennemü vizimadarak, pelikánok, vadkacsák, jégmadarak, egész seregben élnek a folyamok és lápok partjain.

Időnkint láthatók a tuaregek egyes tanyái, kik bőrfedél alatt kerestek menedéket, mig a nők ellátják a házon kivül levő munkákat, megfejik tevéiket és nagy pipából füstölnek.

Esti nyolcz órakor a Viktória, több mint kétszáz mérföldnyire haladt előre és most pompás kép tárult az utazók elé.

Néhány holdsugár utat tört magának a sürü felhőkön keresztül és az esőrétegek mellett elsurranva, a Hombori hegyek csucsaira vetődtek. Mi sem csodásabb, mint ezek a hegycsucsok, melyek olyan külsővel birnak, mintha bazaltból volnának; fantasztikus körvonalakban váltak el a sötét mennyboltozattól; egy középkori nagy város, mondaszerü romjainak tünhettek volna fel, azután ismét sarktengeri jéghegyeknek látszottak az éj sötétében.

"Ez az Udolfo titkainak szinhelye, szólt a doktor; Radcliff Ann, nem irhatta volna rémesebben a hegyeket.

- Valóban, szólt Joe, este nem szeretnék egyedül sétálni e kisérteties vidéken; ha nem lenne olyan nehéz, az egész tájat el szeretném vinni magammal Skócziába, a Lomond-tó partjához nagyszerüen illenék és a turisták tömegesen özönlenének oda.

- A mi gömbünk, sajna, nem elég nagy ahhoz, hogy megszerezhessed magadnak azt az élvezetet. De ugy veszem észre, hogy irányunk változik. Jól van! A manók itt nagyon szeretetreméltóaknak látszanak! egy kis délkeleti szelet lehelnek felénk, mely majd jobban előre terel bennünket".

És a Viktória tényleg inkább északnak haladt és 20-án reggel, a csatornák, folyók és folyamok feloldhatlan hálója felett lebegett el, melyek a Nigerbe ömlenek. E csatornák nagy része, melyek sürü fűvel voltak benőve, dús legelőkhöz hasonlitottak. Itt találta meg Fergusson ismét Barth utját; ez itt ült hajóra, hogy a folyamon lehaladjon Timbuktuig. Itt a Niger nyolczszáz toise széles és cruciferekkel és tamarindákkal sürüen benőtt partok között folyik; a gazella nyájak, melyek itt ugrándoztak, gyürüs szarvaikkal, behajlitották a magas füvet, a hol az aligator leselkedett rájok.

A szamarak és tevék hosszu sora, melyek áruikkal megrakodva érkeztek Dsennából, ott állottak a szép fák árnyékában. A folyam fordulatánál, az alacsony házak egész amfitheatruma tünt elő, a háztetőkön és terraszokon a körülfekvő réteken összegyüjtött takarmány volt halmazba rakva.

"Ez Kabra, kiáltott a doktor örömmel, a timbuktui kikötő; a város alig van ide öt mérföldnyire.

- Meg van ön elégedve, Fergusson ur? kérdé Joe.

- El vagyok ragadtatva, fiam!

- Jól van, minden kitünően megy".

És két óra mulva csakugyan meglátták a sivatag királynéját, a titokteljes Timbuktut. Mint Athennek és Rómának, ennek is tudós iskolái és bölcsészeti tanszékei voltak egykor.

Fergusson a legkisebb részben összehasonlitott mindent a Barth által rajzolt tervvel és meggyőződött arról, hogy az nagyon pontos volt.

A város, egy terjedelmes homoksikba illesztett nagy háromszöget képez, csucsa éjszaknak nyulik és szöget hasit ki a sivatagból; alig tengődik itt néhány fűnem, törpe mimosa és eltörpült bokor.

A mi Timbuktu látképét illeti, egy rakás tekegolyót képzeljünk magunk elé; a város madártávlatból ezt a benyomást gyakorolja. Az utczák meglehetősen szükek és részben égetett nyerskőből épitett házakból és négyszögletes szalma és nádkunyhóból állanak. A terraszokon időnkint látni lehet a lakosokat, tarkán pompázó viseletükben, a mint hanyagul heverésznek, kezeikben lándzsájukkal vagy muskétájukkal. A napnak e szakában a nők még nem mutatkoznak.

"Pedig szépeknek mondják őket, szólt a doktor. Látjátok a mecsetek három tornyát, ezek maradtak meg a nagyszámu tornyok közül. A város sokat veszitett régi fényéből!

A háromszög csúcsán emelkedik a Sankore mecset karzataival, melyek meglehetősen tiszta kivitelü oszlopokra nehezednek. Kissé messzebb, a Sane-Gungu kerületben a Sidi-Jahia mecset és néhány kétemeletes ház áll. Ne keressetek palotákat és emlékszobrokat; a seik csak egyszerü kereskedő és királyi lakhelye - iroda.

- Nekem ugy tetszik, mintha félig elpusztitott sánczokat látnék; szólt Kennedy.

1826-ban, a fullánok rombolták le azokat. Addig a város egy harmaddal nagyobb volt, mert Timbuktu, mely város után mindenki vágyott, a XI. századtól fogva, a Tuaregek, a Sonrayeek, a Marokkóiak és a Fullánok tulajdonát képezte; és a művelődésnek ez a nagy központja, a hol oly tudósnak, mint Achmed-Baba, a XVI. században ezerhatszáz kéziratból álló könyvtára volt, most már csak Közép-Afrikának rakodó helyét képezi".

A város jelenleg tényleg nagyon elhanyagoltnak látszott; az oly városok járványos könnyelmüségét árulta el, melyek már romlásnak néznek eleibe. Óriási romhalmazok tornyosultak a külvárosokban és a piaczon levő dombbal, a terület egyedüli egyenetlenségeit képezték.

Mikor a Viktória elvonult, egy kis mozgalom támadt; a dobokat megpergették; de a helység valamely tudósának alig volt ideje, hogy megfigyelje e csodás természeti jelenséget; mert az utazókat a sivatag szele gyorsan tovább terelte és ismét a folyam tekervényes folyását követték és Timbuktu nemsokára már csak rövid emléke volt utazásuknak.

"És most, szólt a doktor, vezéreljen bennünket az ég, a hova akar!

- Bárcsak nyugatra vinne, szólt Kennedy.

- Eh mit! szólt Joe, ha arról lenne szó, hogy ugyanazon az uton térnénk vissza Zanzibárba és át kellene hajóznunk az óczeánon Amerikáig, én nem riadnék vissza.

- Arra első sorban képeseknek kellene lennünk, Joe.

- És miért ne tudnánk megtenni?

- Mert nem lenne hozzávaló gázunk, fiam; a gömb emelkedő ereje észrevehetőleg csökken és nagyon kell takarékoskodnunk vele, hogy a Viktória elvigyen bennünket a partig. Sőt még arra is kényszerülve leszünk, hogy sulyterhet dobjunk ki. Terhünk nagyon is nehéz.

- Ez a henyélésből ered, doktor ur! Ha az ember egész napon át függő ágyában nyujtózik, mint a renyhe, akkor mi sem természetesebb, minthogy az ember meghizik és nehezebb lesz. Hiszen utazásunk alatt valóságos henye életet élünk, mire haza jövünk, ijesztő módon meg leszünk hájasodva.

- E gondolatok méltók egy Joehez, szólt a vadász, de várd csak meg a végét, nem tudhatjuk, hogy az ég mit tartogat számunkra, utazásunk czélja még messzire van. Sámuel, hol reméled elérni az afrikai partot?

- Zavarban volnék Dick, ha erre felelnem kellene. Mi nagyon változékony szeleknek vagyunk kitéve. Boldog volnék, ha Sierra Leone és Portendi között köthetnék ki, ott van egy bizonyos terület, hol barátokra találnánk.

- És abban az élvezetben részesülnénk, hogy kezet szorithatnánk velük! de követjük-e jelenleg legalább az óhajtott irányt?

- Nem nagyon pontosan, Dick; nézd meg az iránytüt, mi délnek haladunk és a Niger forrásaihoz felmegyünk.

- Kitünő alkalom, hogy felfedezhessük azokat, vágott közbe Joe gyorsan; amennyiben persze még nem volnának felfedezve. Nem lehetne talán még másokat is felfedezni?

- Nem, Joe, de légy nyugodt, reménylem, hogy nem jutunk el egészen odáig".

Az est beálltával a doktor kidobta az utolsó sulyteher-zsákokat; a Viktória ismét emelkedett, de a durrgázfujtató, bár teljes lánggal működött, alig tudta fentartani; most már hatvan mérföldnyire voltak Timbuktutól délre és másnap reggel, az utazók a Niger partján ébredtek fel, nem messzire a Debo tótól.



NEGYVENEDIK FEJEZET.

Fergusson doktor aggodalmai. - Folytonos déli irány. - Sáskafelhő. - Dsenna látképe. - Sego látképe. - Szélirányváltozás. - Joe sajnálkozása.

A folyam most a nagy szigetek által keskeny erekre oszlott, melyek nagyon gyors áramban folytak tovább. Az egyik szigeten néhány pásztorkunyhó emelkedett, de lehetetlen volt pontosan meghatározni fekvésüket, mert a Viktória gyorsasága mindinkább növekedett. Sajnos, de mindjobban délnek vette irányát és néhány percz alatt áthaladt a Debo tavon.

Fergusson különféle égövekben keresett légköri áramlatokat, miközben a legvégsőig kiterjesztette a gázt, de hiába. Nemsokára felhagyott e kisérlettel is, mert ezzel csak siettette a gázveszteséget, mely a léggömb elkoptatott falai felé tolult.

A doktor hallgatott, de nagyon aggódott; ez a konok szél, mely mindenkép Afrika déli részébe akarta terelni, meghiusitotta minden számitását; nem tudta többé, hogy kire vagy mire számithat. Hogy járnának, ha ahelyett, hogy az angol vagy franczia birtokokra kerülnének, egyenesen a barbárok közé vetődnek, a guineai parton? Hogy várakozhatnék ott hajóra, mely őt Angliába vigye vissza? A jelenlegi szélirány Dahomey királyság felé tereli őket, a legvadabb néptörzsek közé és olyan király hatalmába, ki a nyilvános ünnepélyeknél ezernyi emberáldozatot mészároltat le!

Másrészt meg a gömb mindinkább elgyengült és a doktor érezte, hogy már nem remélhet sokat szolgálatától. De miután az időjelző kissé emelkedett, átengedte magát a reménynek, hogy az esőzés megszünte egy kis változást fog előidézni a légköri áramlatokban.

De Joe következő véleménye a helyzet helyes felfogására vezette:

"Jól van! szólt ez, az eső még megkétszereződik, és ez egyszer valóságos árviz fog elönteni bennünket, ha ama felhőből szabad következtetnem."

- Még egy felhő! sóhajtott Fergusson.

- Még pedig alapos! tette hozzá Kennedy.

- Ilyet valóban még sohasem láttam, szólt Joe, olyan mint egy halszálka tömeg, mely zsinórra van füzve.

- Ismét szabadon lélegzem, kiáltott a doktor, midőn távcsövét letette. Nem felhő.

- Hát mi? kérdé Joe csodálkozva.

- Sáska-sereg, mely ugy vonul el, mint egy viharfelhő.

- Ezek sáskák volnának?

- Milliárdnyi sáska. Jaj az országnak, a hová lebocsájtkoznak, pusztává lesz azonnal.

- Szeretnék tanuja lenni.

- Várj még egy kicsit, Joe; tiz percz mulva körülbelül utolér bennünket ez a felhő és akkor majd tapasztalásból itélhetsz.

Fergussonnak igaza volt; a sürü, sötét és több mérföldnyi kerületü felhő süketitő zajjal közelgett, mialatt a földre vetette árnyékát és az "Acridium" elnevezés alatt ismert sáskák megszámlálhatatlan tömege, a Viktóriától körülbelül száz lépésnyi távolban, egy élénken zöldelő mezőre ereszkedett le. Negyedórával később tovább repült a tömeg és az utazók csak a távolból észlelhették, hogy a fák és bokrok egészen kopaszok lettek, a rétek pedig olyanok voltak, mintha lekaszálták volna azokat. Mintha a hirtelen beállt tél fosztotta volna meg a tájat minden varázsától.

"Nos, Joe?

- Nos, doktor ur, nagyon érdekes volt, de egyuttal nagyon természetes is. A mit egy sáska kicsiben tenne meg, azt milliárdok nagyban végzik el.

- Borzasztó eső és sokkal pusztitóbb a leghevesebb jégviharnál, jegyzé meg a vadász.

- És nincs mód, a melylyel védekezni lehetne ellenük, tette hozzá Fergusson; az ország lakói gyakran gondolnak arra, hogy az erdőket, sőt a mezőket is felgyujtják, hogy ilykép tartóztassák fel e rovarok repülését, de az első sorok belevetették magukat a lángokba, melyeket szárnyukkal eloltottak és elfojtottak, a többi tömeg aztán győzelmesen vonult tovább. Szerencsére, még e tájakon is némi kárpótlást nyujtanak pusztitásaikért; a bennszülöttek tömegekben gyüjtik össze az állatokat, nagy élvezettel fogyasztván azokat.

- A levegő bolharákjai, vélekedék Joe, ki nagyon sajnálta, hogy "önképzés czéljából" meg nem izlelhette husukat.

Estefelé posványosabb lett a terület; az erdőket egyes facsoportok váltották fel, a folyók partjain itt-ott dohányültetvények tüntek fel és dús terményekről tanuskodó takarmányföldek. - Egy nagy szigeten Dsenna városa tünt fel, földből épitett mecsetjének két tornyával; dögletes bűz terjedt el, mely a falakhoz ragadt millió és millió fecskefészekből áradt szét. Néhány baobab, mimosa és datolyapálma koronája nyult fel a házak közt; még éj idején nagy élénkség látszott itt uralkodni. Dsenna nagy kereskedést űz; Timbuktut mindennel ellátja, a mire szüksége van; hajói a folyamon, karavánjai az árnyas utakon szállitják oda a legkülönfélébb, ipari termékeket.

"Ha ez nem nyujtotta volna utazásunkat, mondá a doktor, én szivesen leszálltam volna a városba; van itt bizony akárhány arab, ki Franczia- vagy Angolországban utazott és a ki e szerint ismerné járművünket. A fenforgó körülmények közt azonban ez oktalanság lett volna.

- E látogatásunkat legközelebbi kirándulásunkra halasztjuk el, szólt Joe nevetve.

- Ha nem csalódom különben barátaim, a szél némi hajlandóságot mutat, hogy keletnek forduljon. Ily alkalmat nem szabad hasznavétlenül elszalasztanunk.

A doktor néhány, feleslegessé vált tárgyat, vizespalaczkokat és egy husládát, melyet már nem használtak többé, kidobott a csolnakból és ily módon a Viktóriát oly égövben sikerült megtartania, mely tervének kedvezett. Reggeli négy órakor a nap első sugarai ragyogták be Segot, Bambarre fővárosát, mely várost az jellemzi, hogy négy különálló városból van egybekapcsolva. Az utasok csak futólag láthatták a mór mecseteket és a járművek sürgését, forgását, melyek a lakosokat a különböző városrészekbe szállitották, a délkeleti szél sokkal gyorsabban üzte őket tova, mintsem pontosabb betekintést nyertek volna a városba. Igy hát elvonultak a nélkül, hogy ők láttak volna valakit és a nélkül, hogy őket látta volna valaki. A doktor aggályai lassankint mind megszüntek.

"Még két napig ily gyorsan ez irányban és elérhetjük a Senegalt.

- Akkor aztán barátságos területekre értünk? kérdé a vadász.

- Még nem egészen; de ha a Viktória cserben hagyna bennünket, franczia gyarmatokra kerülhetnénk. Oh, bár csak eltartana még pár száz mérföldig, akkor aztán fáradalmak, megerőltetés és veszély nélkül juthatunk el a nyugati partig.

- És akkor aztán vége a tréfának, vélekedett Joe. Ha nem a mesélés kedvéért, sohasem tenném többé lábamat a szárazföldre. Mit gondol, fognak-e nekünk hinni, doktor ur?

- Ki tudja, kedves Joe barátom? De elvégre is egy tényt nem fognak eltagadhatni, ezer tanu látta, a mint Afrika egyik oldalán elutaztunk, és majd másik ezer fogja látni, a mint a tulsó oldalon érkezünk meg.

- Ez esetben lehetetlennek tartom azt az állitást, mintha nem tettük volna meg Afrika felett az utat, jegyezte meg Kennedy.

- Óh, Sámuel ur, szólt Joe, nagyot sóhajtva, tömör aranyból való kovaköveimnek elvesztését még tovább is fogom sajnálni! Akkor volna még csak súlya szavunknak és hitele elbeszélésünknek is. Minden szemernyi arany a hallgatók tömegét csábitotta volna hozzám, kik elbeszélésemet csodálattal hallgatnák és engem szörnyen bámulnának".



NEGYVENEGYEDIK FEJEZET.

A Senegal közeledése. - A Viktória mindinkább esik. - Még több sulyterhet dobnak ki. - Al-Hadsi, a marabut. - Pascal, Vincent és Lambert urak. - Mahomed vetélytársa. - Az alig megmászható hegyek. - Kennedy fegyverei. - Joe hadicsele. - Állomás egy erdő felett.

Május 27-én, reggeli kilencz óra felé, a tájnak uj látképe nyilt. A messzeterjedő lejtők dombokká változtak, miből hegyek közelségére lehetett következtetni. Fergusson doktornak erről már elődei elbeszéléséből volt tudomása. Ezeknek, a négerek és barbárok közepette ezer nélkülözést és iszonyu veszélyeket kellett eltűrniök; a végzetes éghajlat Mungó-Park kisérőinek legnagyobb részét elragadta. Fergusson határozottan feltette tehát magában, hogy e kietlen földre nem lép.

De egy pillanatnyi nyugalma sem volt; a Viktória szembeötlőleg esett; mindinkább több és több nélkülözhető tárgyat kellett kidobni, a mi kivált akkor vált szükségessé, ha egy hegyháton kellett átrepülni. Több, mint százhusz mérföldnyi uton mindig emelkedni és esni kellett és igy tisztességesen megunta azt. A gömb, akárcsak második Sisiphus-szikla lenne, folyton ujra esett; a kevésbbé duzzadt léghajó alakja már keskenyebb lett; megnyult és a szél mély redőket vágott meglazult burkolatába.

Kennedy már huzamosabb idő óta figyelte e tüneményeket és most aggódva fordult a doktorhoz:

"Megrepedt talán a gömb? kérdé.

- Nem, felelt Fergusson, de a guttaperchát a melegség megpuhitotta, vagy talán meg is olvasztotta. A köneny most a selyemszöveten át illan el.

- Nem lehet ellene semmit sem tenni?

- Semmit; az egyetlen mód a csolnak könnyitése; dobjunk el mindent, a mi eldobható.

- De mit? kérdé Kennedy, a már meglehetősen kiüritett csolnakra nézve.

- Dobjuk el a sátrat; súlya elég jelentékeny".

Joe, kinek ez utasitás szólt, a kör fölé szállt, mely a háló köteleit tartotta egybe; innen könnyen leoldhatta a sátor sürü függönyeit, ledobta most azokat.

"Egy egész néger törzset teszünk vele boldoggá, mondá; legalább is ezer bennszülött ruházkodhatik belőle; ők a szövettel nagyon takarékoskodnak".

A gömb kissé emelkedett, de nemsokára észlelni lehetett, hogy ujra esik.

"Nem marad egyéb tennivalónk, minthogy kiszállunk, szólt Kennedy; lássuk csak, lehet-e még valamit e burkolattal csinálni.

- Ismétlem, Dick, azon mit sem változtathatunk.

- Mit tegyünk hát?

- Feláldozunk mindent, a mire nincs elkerülhetlenül szükségünk; én minden áron kerülni akarom, hogy e szélességi fok alatt megálljunk; az erdők, melyek koronái fölött ép most lebegünk, a legkevésbé sem biztosak.

- Hogyan! Oroszlánok? Hiénák? kiáltott Joe megvetőleg.

- Veszélyesebb lények még azoknál is; emberek, még pedig a legkegyetlenebbek Afrikában.

- Honnan lehet ezt tudni?

- Az utazóktól, kik előttünk jártak itt; aztán a francziáknak, kik a Senegal gyarmatot lakják, kényszerüségből összeköttetésbe kellett lépniök az őket környező népekkel; Faidherbe ezredes helytartósága idejében messzire bejárták a területet; a tiszt urak, mint Pascal, Vincent és Lambert értékes feljegyzéseket csináltak expediczióikról; átkutatták ama, a Senegal kanyarulata által képezett területeket, a hol a háboru és pusztitás csak romokat hagyott hátra.

- Tulajdonkép mi történt itt?

- Halljátok hát; 1854-ben egy marabut, a senegali Fute vidékéről, Al-Hadsi, ki Mohamed gyanánt isteni tulajdonokkal kérkedett, harczra szólitotta az összes törzseket a hitetlenek, azaz, az európaiak ellen. Feldult, elpusztitott mindent a Senegal és mellékfolyója közt. Három, általa vezetett csorda gyujtogatva, gyilkolva járta be az országot, nem kimélve sem a falvakat, sem a sátrakat. Ő maga a Niger völgyben, Sego városig hatolt előre. 1857-ben tovább haladt északnak és Medine erődöt ostromolta, melyet a francziák épitettek a folyó partjain; e telepitvényt Holl Pál védelmezte hősiesen, több hónapon keresztül élelmiszerek és hadi felszerelések hiánya daczára addig tartva állását, mig Faidherbe ezredes felmentette. Al-Hadsi és csapatai a Senegálon keltek át és Kaartában folytatták vérengzéseiket, rablótámadásaikat. Ép ezek itt a területek, a hová rablócsapataival menekült és biztositalak, nem lenne valami nagy élvezet, ha kezeibe kerülnénk.

- Nem is kerülünk, szólt Joe, - ha mindjárt csizmáinkat kellene feláldoznunk, hogy a Viktóriát megmentsük.

- Nem vagyunk messzire a folyótól, kezdé a doktor ujból; de már előre látom, hogy léghajónk nem fog bennünket oly messzire elvinni.

- Csak a partnál lennénk már, vélekedett a doktor; a többi aztán majd megválnék.

- Megkisértjük, hogy odáig juthassunk; csak egy körülmény nyugtalanit némileg.

- És az?

- Hegyeken kell még átrepülni és ez nehéz lesz, mert a léghajó felhajtó erejét nem birom fokozni, ha a legnagyobb melegséget állitom is elő.

- Várjunk, felelt Kennedy, majd meglátjuk.

- Szegény Viktória! siránkozott Joe; megszerettem, mint a hogy a tengerész szereti hajóját és nehezemre fog esni, hogy megváljak tőle! Persze, nem olyan szép már, mint a milyen az elutazásnál volt, de azért nem szabad megróni! Kitünően szolgált és fájni fog lelkemnek, ha cserbe kell hagynom.

- Ne aggódjál Joe; ha elhagyjuk, csak kényszerüségből teszszük; addig elczipel még, a mig ereje teljesen el nem fogy. Még csak huszonnégy órára kérem szolgálatát.

- Bágyadni kezd, szólt Joe sajnálkozva, mialatt a gömböt nézte; soványodik; életereje fogy; szegény gömb!

- Ha nem tévedek, most tünnek fel azok a hegyek, melyeket az elébb emlitettél, Sámuel.

A doktor távcsövén néz keresztül.

- Tényleg azok, mondá; magasságuk igen jelentékenynek látszik, nehéz lesz azokon túlemelkedni.

- Nem lehetne megkerülni?

- Nem hiszem, Dick; nézd csak mily óriási területüek; a szemhatár felét elfoglalják.

- Sőt ugy látszik, hogy mind szükebbre szorulnak körültünk, szólt Joe; jobbról és balról közelednek.

- Mindenkép át kell jutnunk felettük".

A veszélyes akadályok nagy sebességgel közeledtek, vagy helyesebben szólva: a szél óriási erővel, hegyes sziklacsúcsok felé hajtotta a Viktóriát, minden áron felébe kell emelkednie, hogy szét ne zúzódjék rajta.

"Kiüritjük vizládánkat, rendelkezett Fergusson és csak egy napi készletet tartunk meg.

- Megtörtént, jelezte Joe.

- Emelkedik a gömb? kérdé Kennedy.

- Csak vagy ötven lábbal, hangzott a doktor kevésbé vigasztaló válasza, ki folyton nézte a légsulymérőt; de ez nem elég".

Az éles sziklacsúcsok ugy közeledtek most az utazók felé, mintha a gömbre akarnák magukat vetni; ennek még ötszáz lábbal is magasabbra kellett volna emelkednie, hogy felettük ellebeghessen.

Most kidobták a durrgázfujtató készletét is; csak néhány pintet tartottak meg. De ez sem segitett a dolgon.

"És mégis minden áron túl kell szállnunk rajta! magyarázá a doktor.

- Dobjuk ki az üres ládákat is, ajánlá Kennedy.

- Dobjátok ki!

- Oh, mily szomoru az, mondá Joe, ha az ember sorra eltünni látja vagyonát.

- A mi téged illet Joe, eszedbe ne jusson, hogy majd ismét ugy akard magad feláldozni, mint a multkor; bármi történjék is, esküdjél meg, hogy nem fogsz bennünket elhagyni.

- Ne busuljon, doktor ur, nem fogunk elválni".

A Viktória most husz toise-nyi magasságot ért el, de a hegy nyerge még mindig túl jut rajta. Meglehetősen egyenes hegynél képezte befejezését a rovátkás, porladozó falnak és ez még hétszáz lábbal emelkedett túl az utazókon.

"Tiz percz mulva porrá zúzódik csolnakunk a sziklákon, ha nem sikerül felettük elmennünk, szólt a doktor, mintha magában beszélne.

- Nos, Sámuel ur? kérdé Joe.

- Csak pemmican készletünket tartsd meg és dobd le mind azt a nehéz hust".

A gömb ismét ötven fonttal könnyebült meg, észrevehetőleg emelkedett, de mit ért vele, ha a hegyek nyergén nem repülhettek át? A helyzet borzasztó volt. A Viktória nagy sebességgel sietett; világos volt, hogy az esetleges összeütközésnél darabokra kell zúzódnia.

A doktor körülnézett a csolnakban - valósággal üres volt már.

"Ha meg kell lennie, fegyveredet fogod feláldozni, Dick.

- Fegyvereimet? kiáltott a vadász megindultan.

- Ha kérlek rá, ugy az elkerülhetetlenül szükséges is.

- Sámuel! Sámuel!

- Ólom- és lőporkészleted, fegyvered, életünkbe kerülhetnek.

- Közelebb érünk, mind közelebb!" kiáltott Joe.

A hegy még tiz toise-nyira emelkedett a Viktória fölé. Joe megragadta a takarókat és ledobta, azonkivül a nélkül, hogy Kennedynek erről szólt volna, ledobott néhány golyóval és ólommal telt zsákot.

A gömb ismét emelkedett; áthatolt a veszélyes szirten és felső sugarát megvilágitották a nap sugarai. De a csolnak még ott volt a sziklatömbök alatt, melyeken mulhatatlanul összezúzódik.

"Kennedy! Kennedy! kiáltott a doktor; dobd el fegyvereidet, vagy pedig veszünk.

- Várjon csak, Dick ur, várjon csak! kiáltott Joe.

És Kennedy, ki feléje fordult, látta, a mint kiugrik a csolnakból.

"Joe! Joe! igy kiáltott.

- A szerencsétlen!" szólt a doktor.

A hegy csúcsa e helyen közel husz lábnyi széles lehetett és a másik oldalon a lejtő kevésbé volt meredek. A csolnak épen e meglehetősen egyenletes fensik magaslatára ért és hegyes kavicsokkal behintett talajon siklott végig.

"Elvitorlázunk felette! Szerencsésen túl vagyunk rajta! kiáltott most egy hang, melynek hallatára Fergusson szive megdobbant.

A bátor ficzkó kezeivel belekapaszkodott a csolnak alsó szélébe, gyalog futott végig a hegycsúcson és ily módon megkönnyitette súlyával a gömböt; sőt minden erővel beléje kellett kapaszkodnia, mert az elszökni igyekezett előle.

A mint a léghajó a tulsó lejtőhöz ért és mély örvény tátongott Joe előtt, ez ügyes ugrással fentermett, felkúszott a köteleken és ismét beszállt a csolnakba.

"Mi sem könnyebb ennél, szólt odavetőleg.

- Derék Joem, barátom! szólt a doktor rezgő hangon.

- Oh! a mit az imént tettem, az nem önért történt, ez tisztán Dick ur karabélyának szólt! Az arabssal való história óta, tartoztam neki ezzel és én meg szoktam fizetni tartozásomat, most kvittek vagyunk... E szókkal a vadásznak odanyujtotta kedvencz fegyverét...! Nagyon fájt volna nekem, ha látnom kell, mint válik ön meg tőle".

Kennedy melegen megszoritotta a kezét és egyetlen szót sem birt szólani.

A Viktóriának most mindig csak esnie kellett; a mi természetesen, igen könnyen ment; nemsokára leszállt egészen kétszáz lábnyi távolságra a földtől és most egyensúlyban lebegett. A szakadozott talaj nagyon egyenetlen volt és ez egyenetlenségeket éjnek idején bajos volt elkerülni. Az éj gyorsan közeledett és daczára ellenkezésének, a doktornak még arra is kellett rászánnia magát, hogy holnapig megálljon.

"Keressünk kedvező helyet, éjjeli pihenőre, mondá:

- Ah! szólt Kennedy, rászántad magad végre?

- Igen, sokáig tanakodtam oly terven, melyet most kiviszek. Most csak hat óra, igy hát még elég időnk van. Joe, dobd ki a horgonyokat.

Joe engedelmeskedett és a két horgony már ott csüngött a csolnak alatt.

- Nagy erdőket látok, szólt a doktor; elvitorlázunk majd a fák csúcsai felett és a gömböt beleakasztjuk majd az egyik fába. A világ minden kincseért sem szeretném az éjet a földön tölteni.

- Ki fogunk szállhatni? kérdé Kennedy.

- Mire lenne az jó? Ismétlem, hogy veszélyes dolog lenne, ha elválnánk egymástól. Azonkivül meg segitségetekre van szükségem, egy nagyon nehéz munkához".

A Viktória, mely végtelen erdők felett lebegett el, hirtelen lökéssel megállott; a horgonyok beakadtak. Az éj beálltával a szél lecsendesült és a gömb majdnem mozdulatlanul, ott lebegett a nagy, zöld terület felett, melyet egy sykomore erdő lombkoronái képeztek.



NEGYVENKETTEDIK FEJEZET.

Nemes versengés. - Utolsó áldozat. - Kiterjesztés. - Joe ügyessége. - Éjfél. - A doktor őrködése. - Kennedy őrködése. - Elalszik. - Az égés. - Az üvöltés. - Hatáskörön kivül.

Fergusson doktor első sorban is megjelölte a hely irányát, a csillagok magassága szerint; alig volt már huszonöt mérföldnyire a Senegaltól.

"Minden, a mit elérhetünk, barátaim, igy szólt miután megcsinálta a térképen a felvételt... az, hogy áthaladjunk a folyamon; de mert itt sem hid, sem bárka nincsen, mindenkép hajónkon kell ez utat megtennünk, és még jobban kell súlyát csökkenteni.

- De nem látom be, mint lehetséges ez, felelt a vadász, ki féltette fegyvereit; hacsak fel nem áldozza egyikünk magát, amennyiben visszamarad... és ezt a megtiszteltetést én a magam részére igényelném.

- Hogy is ne! szólt Joe; talán nem szoktam meg...

- Ez egyszer nem kiugrásról van szó, hanem arról, hogy gyalog érjek Afrika partjáig; én kitünő gyalogos vagyok, jó vadász...

- Sohasem fognám ezt megengedni! kiáltott Joe.

- Nagylelkü vitátok hiábavaló, derék barátaim, szólt Fergusson; reménylem, hogy nem jutunk a legvégsőig; de ha ez az eset mégis beállana, akkor együtt maradnánk, hogy együtt vergődjünk keresztül a vidéken.

- Ez már aztán beszéd! szólt Joe; egy kis gyalogséta nem fog nekünk ártani.

- De előbb, szólt a doktor, megteszszük az utolsó kisérletet Viktóriánk megkönnyitésére.

- Melyik lesz az? kérdé Kennedy; arra már nagyon kiváncsi vagyok.

- Ki kell dobnunk a durrgázfujtató szekrényeit, a Bunzen-féle telepet és a kigyócsövet. E dolgokkal közel kilenczszáz fontnyi terhet czipelünk a levegőben.

- De, Sámuel, hogyan akarod aztán a gáz kiterjesztését eszközölni?

- Máskép kell boldogulnunk.

- De...

- Hallgassatok rám, barátaim; nagyon pontosan kiszámitottam én a gömbnek még meglevő emelkedő erejét; ez ép elég ahhoz, hogy elvigyen bennünket a még megmaradt kevés eszközzel; alig lesz ötszáz fontnyi terhünk, még a két horgonyt is beleszámitva, melyet megtartani szándékozom.

- Kedves Sámuelem, felelt a vadász, te az ilyen dolgokhoz jobban értesz, mint mi; csak te magad tudod megitélni helyzetünket; mondd meg nekünk, hogy mit tegyünk és mi engedelmeskedni fogunk.

- Várom parancsait, doktor ur.

- Ismétlem, barátaim, hogy bármennyire megfontolandó is ez az elhatározás, fel kell áldoznunk készülékünket.

- Áldozzuk hát fel! munkára tehát!" kiáltott Kennedy és Joe.

Ez nem csekély munka volt; a készüléket darabonkint kellett szétszedni; előbb eltávolitották a vegyszekrényt, azután a durrgázfujtató szekrényét és végül a szekrényt, melyben a viz felbomlása megy végbe. A három utazó teljes erőmegfeszitésére volt szükség, hogy kitépjék a tartályokat a csolnakból, a hova erősen be voltak illesztve; de Kennedy oly erős, Joe oly ügyes és Sámuel oly találékony volt, hogy végre elvégezték ezt is; a különféle darabokat egymás után kidobták és azok eltüntek, hatalmas pusztitást végezve a sykomorék lombjaiban.

"A négerek nem kevéssé csodálkoznak majd, ha e tárgyakat megtalálják az erdőben, tréfálódzott Joe; még arra is képesek, hogy bálványokat csinálnak belőlük!"

Most a csövekre került a sor, melyek a gömbbe voltak beillesztve és melyek a kigyócsővel voltak összeköttetésben. Joenak sikerült a kautsuk részeket néhány lábnyira a csolnak fölött levágnia, de a csövekkel nem végezhetett oly könnyen, mert ezek felső végei rézsodronyokkal, a szellentyü karikájára voltak erősitve.

Most Joe csodálatraméltó ügyességet fejtett ki; hogy a burkolatot meg ne sértse, daczára az ingásoknak, mezitelen lábakkal és a háló segélyével felmászott a gömb tetejébe és ott ezer nehézség leküzdése után, egyik kezével a sima felületbe kapaszkodva, felszabaditotta a külső táblákat, melyek a csöveket tartották. Az utóbbiakat most már könnyen el lehetett távolitani és a gömb alsó folytatásán keresztül kihuzták azokat; a gömböt azután erős kötéssel légmentesen elzárták.

A Viktória megszabadulva e jelentékeny tehertől, ismét a levegőbe igyekezett és jó erősen megrángatta a horgonykötelet.

Nagy fáradtság után e munkákkal végre elkészültek éjfélkor és sietve ették meg vacsorájukat, mely ma csak pemmikán és hideg grogból állott. A doktor már nem bocsájthatott Joenak meleget rendelkezésére.

Kennedy és Joe annyira el voltak fáradva, hogy már alig tudtak lábaikon megállani.

"Menjetek aludni, barátaim, szólt Fergusson; két óráig én őrködöm és azután négy óráig felváltatom magam Kennedy által. Joe azután még őrködhetik négytől hat óráig, a mikor majd elindulunk. Őrködjék az ég felettünk ez utolsó napon!"

A nélkül, hogy soká kérették volna magukat, a doktor két társa kinyujtózott a csolnak fenekén és nemsokára mélyen elaludtak.

Az éj zavartalanul telt el; néhány felhő a hold utolsó negyedének enyhe fényében oszlott szét és a rezgő sugarak alig tudtak áttörni a sötéten. Fergusson a csolnak szélére támaszkodott és körüljáratta tekintetét; figyelmesen őrködött a komor lombsátor felett, mely lábai alatt elterült és megvonta tőle a kilátást a földre. A legkisebb nesz gyanusnak tetszett előtte és feszült figyelemmel hallgatta még a levelek enyhe suttogását is.

Oly hangulatban volt, melyet a magány még növelni szokott és a mikor bizonytalan rémképek támadnak az agyban. Most, hogy az utazás befejezéséhez van közel, miután annyi akadályt legyőzött és most végül azon a ponton volt, hogy czélt érjen, aggodalma nőttön nőtt, lelki izgatottsága hatalmasabb volt; nem tudott megszabadulni attól az érzelemtől, hogy utazásának befejezése előtt, még legyőzhetlen veszélyek várnak reájuk. Különben sem volt jelenlegi helyzetük valami megnyugtató; itt voltak egy barbár ország közepében, olyan szállitó eszközzel, mely minden perczben megtagadhatja a szolgálatot. A doktor nem bizhatott már többé gömbjében; annak az időnek már vége, a mikor biztonsággal és bátran kezelhette, mert megbizhatott benne.

Ilyen és hasonló gondolatok között, Fergusson időnkint bizonytalan neszt vélt az óriási erdőkben hallani, sőt néha ugy tetszett neki, mintha hirtelen tűz villanna a fák között. Élesen nézett le és távcsövét az illető helyre irányozta, de semmi sem mutatkozott; majdnem még mélyebb csend következett.

Fergussont kétségkivül megcsalta érzéke; ujból hallgatódzott, a nélkül, hogy a legkisebb neszt hallotta volna és miután őrködésének ideje letelt, felkeltette Kennedyt, a legnagyobb éberségre intette és lefeküdt Joe mellé, ki nyugodtan és mélyen aludt.

Kennedy rágyujtott pipájára, megdörzsölte szemeit, melyeket csak nagynehezen tudott nyitva tartani, azután leült a csolnaknak egy sarkába, fejét kezébe támasztotta és erősen pöfékelt pipájából, hogy álmát elűzze.

Mindenütt a legnagyobb csend uralkodott; könnyü szél járta be a fák koronáit, könnyedén himbálta a csolnakot és észrevétlenül álomba ringatta a vadászt; Kennedy a legnagyobb erőlködéssel felnyitotta néhányszor szemeit, kitekintett a sötétbe, a nélkül azonban, hogy az álmosságtól láthatott volna valamit és végül, a kimondhatlan fáradtság következtében, mélyen elaludt.

Hogy meddig feküdt igy, azt nem tudta, de hirtelen különös pattogás ébresztette fel; szemeit nagyra meresztette és felemelkedett. Beható fény tükröződött arczán vissza - az erdő lánggal égett!

"Tűz van! Tűz van!" kiáltott a nélkül, hogy még felfoghatta volna, mi történik.

Társai felpattantak.

- Mi történt? kérdé Sámuel.

- Tűz van, felelt Joe... de mit...

E perczben orditás hallatszott a hatalmasan kivilágitott lomb alatt.

- Ah, a vadak! kiáltott Joe. Felgyujtották az erdőt, hogy annál biztosabban elégethessenek bennünket.

- Kétségkivül a talibák! Al-Hadsi marabutjai!" szólt a doktor.

A Viktóriát tűz vette körül; a száraz fa recsegése belevegyült a zöld lombok sistergésébe; a tenyészet minden élő részecskéje e pusztitó elem áldozatául esett; a szem mindenütt csak tüzet látott; a nagy fák feketén tüntek elő az izzó kemenczeből, mig koronájukról köröskörül, izzó széneső hullott alá. A tűz visszatükröződött a felhőkben és az utasok ugy érezték, mintha egy tüzes golyó közepébe kerültek volna.

"Meneküljünk! kiáltott Kennedy; menjünk a földre! ez az egyetlen módja, hogy megmenekülhessünk!"

De Fergusson erős kézzel visszatartotta őt és odarohanva a horgonykötélhez, egy csapással elvágta azt. A lángnyelvek már felfelé nyultak a gömbön és annak fénylő falait nyaldosták; de a Viktória, megszabadulva kötelékeitől, ezer lábnyi magasságot túlhaladva, felszállt a levegőbe.

Borzasztó kiáltás és lövöldözés hallatszott lenn az erdőben, de egy áramlat, mely hajnal hasadtával keletkezett, a gömböt megragadta és ez eltünt nyugati irányban.

Reggeli négy óra volt.



NEGYVENHARMADIK FEJEZET.

A talibák. - Üldözés. - Kietlen föld. - Mérsékelt szél. - A Viktória esik. - Az utolsó készletek. - A Viktória ugrásai. - Védekezés puskalövésekkel. - A szél erősebb lesz. - A Senegal. - Guinea vizesései. - A megmelegitett levegő. - Átkelés a folyamon.

"Ha nem lettünk volna olyan óvatosak, hogy még tegnap este megkönnyitettük a terhet, szólt a doktor, most menthetetlenül el volnánk veszve.

- Igy látni, hogy mit ér az, ha kellő időben végez az ember mindent, okoskodott Joe; igy szerencsésen megszabadul és mi sem természetesebb.

- Semmikép sem vagyunk még veszélyen kivül, szólt Fergusson.

- Mitől félsz még? kérdé Dick. A Viktória a te engedélyed nélkül nem eshetik és még ha esnék is...

- Ha esnék? Nézz csak körül, Dick!"

Épen kiértek az erdő szélére és közel harmincz lovast pillantottak meg, kik bő lábravalókba és lebegő burnuszokba voltak öltözve; lándzsákkal és muskétákkal felfegyverkezve és gyors, tüzes paripákon a Viktória irányát követték, mig ez hatalmas gyorsasággal folytatta utját.

Az utasokat megpillantva, vad kiáltásba törtek ki és megfenyegették őket fegyvereikkel; düh és fenyegetődzés tükröződött vissza napbarnitotta arczukon, melyeknek a ritka, de bozontos szakál annál vadabb külsőt kölcsönzött; minden erőlködés nélkül áthaladtak a fensikokon és lejtőkön, melyek a Senegal felé esnek.

"Csakugyan ők azok, szólt a doktor; a kegyetlen talibák, Al-Hadsi vad marabutjai! Inkább vadállatokkal szeretnék körülvéve lenni az erdőben, semhogy e banditák kezei közé kerüljek.

- Külsejük nem valami bizalmat keltő, szólt Kennedy; erőteljes ficzkók!

- E bestiák szerencsére nem tudnak repülni; szólt Joe; ez már aztán mégis csak ér valamit.

- Nézzétek ezeket a feldúlt falvakat, a leégett kunyhókat! szólt Fergusson; ez az ő művük; itt, a hol egykor művelt földek és vidékek terültek el, kietlenséget és pusztaságot terjesztettek mindenütt.

- Jó, hogy nem érhetnek el bennünket, felelt Kennedy; ha sikerül nekünk, hogy közéjük és közénk a folyam kerül, biztonságban leszünk.

- Igen, Dick, csak esnünk nem szabad, szólt a doktor, egy tekintetet vetve a légsulymérőre.

- Mindenesetre jó lesz Joe, ha fegyvereinket készen tartjuk, szólt Kennedy.

- Az semmikép sem árthat, Dick ur; még nagy hasznunkra lesz, hogy utközben el nem dobtuk azokat.

- Karabélyom! kiáltott a vadász lelkesedéssel; reménylem, hogy soha sem kell majd megválnom tőle... És a legnagyobb gondossággal megtöltötte; ólom és lőpor még elegendő mennyiségben volt.

- Milyen magasságban vagyunk? kérdé Kennedy a doktort.

- Közel hétszázötven láb magasságban; de most már esés vagy emelkedés utján nem kereshetjük a kedvező légáramlatot, hanem akarva, nem akarva, követnünk kell a gömböt.

- Ez nagyon kellemetlen, dörmögött Kennedy; a szél meglehetősen mérsékelt, ha olyan orkán ragadott volna el bennünket, mint a mult éjjel, e borzasztó ficzkókat már régen elveszitettük volna szem elől.

- E ficzkók rövid ügetésben követnek bennünket, mintha kedélyes sétalovaglásban vennének részt, szólt Joe boszusan.

- Ha lőtávolban volnának, szólt a vadász, nagyon nagy élvezetem telnék benne, ha kifordithatnám őket a nyeregből.

- Nagyon jól van, felelt Fergusson, de akkor mi is lőtávolban lennénk és a mi Viktóriánk könnyü czélpontja lenne hosszu muskétájuknak, és hogy milyen helyzetben lennénk, ha golyóik szétszaggatták volna gömbünket, ezt magad is kitalálhatod".

A talibák egész délelőtt folytatták üldözésüket. Reggeli tizenegy órakor az utasok alig voltak tizenöt mérföldnyire nyugatnak.

A doktor rövid szemlét tartott, hogy nem mutatkozik-e még bármily kicsiny felhő is az égen. Folyton attól félt, hogy a légkör megváltozik. Mi lenne belőlük, ha visszatereltetnének a Nigerhez? Azonkivül még tisztában volt azzal, hogy a gömb észrevehetőleg esik; az indulás óta, már háromszáz lábnyira esett és a Senegalnak még közel tizenöt mérföldnyi távolságban kell lennie, a jelenlegi gyorsaság mellett tehát három órai utazásra kell számitani.

E perczben az utazók figyelmét ujabb kiáltás vonta magára, a talibák nagyobb gyorsaságra serkentették lovaikat.

A doktor megnézte a légsulymérőt és azonnal megértette ez orditozás okát.

"Esünk? kérdé Kennedy.

- Igen.

- Az ördögbe is!" gondolta magában Joe.

Egy negyed órával később a csolnak már alig volt százötven lábnyi távolságban a földtől, de a szél hevesebben fujt.

A talibák megsarkantyuzták lovaikat és nemsokára valóságos muskétatűz keletkezett a levegőben.

"Nagyon messzire vagyunk, tökfilkók, kiáltott le Joe, azt hiszem jó lesz, ha e ficzkókat kissé nagyobb távolságban tartjuk".

És Joe tüzelt, miközben a legközelebb ért lovast vette czélba. A taliba leesett a földre, kisérői megállottak s a Viktória egy kis előnyt nyert.

"Ők óvatosak, szólt Kennedy.

- Mert ugy gondolják, hogy ugy is a körmeik közé kerülünk, szólt a doktor. Ha még jobban esünk, hatalmukban vagyunk, mindenkép ismét emelkednünk kell.

- Mit dobjak ki? kérdé Joe.

- Pemmikán készületünket! Azzal is megszabadulunk harmincz fonttól".

Joe engedett ura parancsának.

A csolnak, mely már majd a földet érte, a talibák dühös kiáltásai között ismét emelkedett; de egy félórával később a Viktória ismét alászállani kezdett. A gáz eltünt a burkolat likacsai között.

A csolnak nemsokára a földet érte. Al-Hadsi négerei feléje rontottak; de alig érte a Viktória a földet, hirtelenében, mint a hogy ezt a léghajóknál már észlelték, egy ugrással ismét fenn termett, hogy egy mérfölddel messzebb ujra leereszkedjék.

"Tehát mégsem menekülhetünk meg előlük, szólt Kennedy dühösen.

- Dobd ki pálinkakészletünket, Joe, kiáltott a doktor, műszereinket, mindazt, a minek csak némi súlya van, még utolsó horgonyunkat is, a szükség parancsolja!"

Joe kidobta a légsulymérőket és hőmérőket, de ez mind csak nagyon keveset ért és a gömb, mely egy perczre emelkedett, a következőben ismét leesett a földre. A talibák ott száguldottak mögötte és már csak kétszáz lépésnyi távolban voltak tőle.

"Dobd el a két fegyvert, kiáltott a doktor.

- Nem addig, a mig legalább el nem sütöttem", felelt a vadász.

És négy lövés egymásután csapott a lovasok közé; négy taliba esett a földre, a talibák iszonyu kiáltozása közt.

A Viktória ismét emelkedett; óriási nagy ugrásokat tett meg, mint egy nagy ruganyos labda, mely visszapattan a földről.

Különös látvány volt ez, a mint a szerencsétlenek óriási légugrásokban igyekeztek menekülni és Antheushoz hasonlóan, uj erőt látszottak nyerni, a mint a földet érintették.

De a helyzetnek nemsokára véget kellett érnie. Majdnem tizenkét óra volt már; a Viktória elgyengült, mindinkább kiürült, mindjobban kezdett egy palaczkhoz hasonlitani, burkolata lomha, lötyögőssé lett és az összehuzódott selyem ránczai egymásra nehezedtek.

"Az ég is elhagy bennünket, szólt Kennedy, esnünk kell".

Joe nem felelt, urára nézett.

"Nem, szólt ez nyomatékosan, még több mint százötven font terhünk van kidobni való.

- Ugyan mi az? kérdé Kennedy, ki tisztára azt gondolta, hogy a doktor megbolondult.

- A csolnakot! felelt Fergusson nyugodtan. Kapaszkodjunk a hálóba! a háló likacsaiban tarthatjuk magunkat és igy elérhetjük a folyót! Gyorsan, gyorsan!"

És a bátor férfiak nem haboztak egy perczig sem és megkisérelték ezt a mentő eszközt. Mint a hogy a doktor megmondta nekik, belekapaszkodtak a háló likacsaiba. Joe egyik kezével kapaszkodott és a másikkal elvágta a csolnak köteleit; ez abban a perczben esett le, a mikor a léghajó véglegesen le akart bocsájtkozni.

"Hurrah! Hurrah!" kiáltott Joe, mikor a gömb megszabadulva terhétől, háromszáz lábnyira felszállt a levegőbe.

A talibák megsarkantyuzták lovaikat; gyors futásban haladtak előre; de a Viktória, mely most erőteljes légáramba került, elsietett előlük és gyorsan tovaszállva, egy dombnak vette utját, mely nyugatról szegélyezte a láthatárt; ez kedvező körülmény volt az utazókra nézve, miután elvonulhattak felette, mig Al-Hadsi csapatja kénytelen volt északnak fordulni, hogy megkerülje a magaslatot.

A három utas a hálóba fogódzott; sikerült nekik azt maguk alatt összekötni, ugy, hogy az himbálódzó zsákot képezett.

Egyszerre csak, a mint tulhaladtak a dombon, a doktor diadalmasan ujjongott:

- A folyam! a folyam! a Senegal!

És tényleg, két mérföldnyi távolban, a folyam hömpölygette széles viztömegét, az átellenes, alacsony termékeny part biztos menedéket nyujtott és kedvező helyet, hogy a kikötést eszközölhessék.

- Még egy negyedóra és meg vagyunk mentve! szólt Fergusson.

De máskép történt, az üres gömb mindinkább oly földterületre esett, mely minden tenyészetet nélkülözött; hosszu lejtők és sziklák által megszakitott sikok, alig néhány csomó sűrű, a nap heve alatt elszáradt fű.

A Viktória többször érintette a földet, hogy azután ismét felszálljon; ugrásai mind kisebbek és rövidebbek lettek; az utolsónál beleakadt a hajó felsőrészével egy baobab magas ágaiba, az egyetlen, különálló fába a kietlen vidéken.

"Vége! sóhajtott a vadász.

- És alig vagyunk száz lépésnyire a folyamtól!" tette hozzá Joe.

A három szerencsétlen a földre szállott és a doktor elvezette társait a Senegalhoz.

A folyam itt hosszantartó dübörgést hallatott; a mint Fergusson a partra ért, felismerte a guinai vizeséseket! Egyetlen bárka, vagy élő lény sem volt a parton látható.

Hétezer lábnyi szélességben, tombolva hömpölygött alá a Senegal, százötven lábnyi magasságból. Keletről folyt nyugatnak és a sziklalánczolat, mely futását elzárta, északról délnek vonult. A vizesés közepén különös alaku sziklák magaslottak ki, óriási, özönviz előtti állatokhoz hasonlóan, melyek a viz közepén megkövesedtek.

Az első perczben megértették, hogy ezen a folyamon nem lehet áthaladni és Kennedy alig tudta leküzdeni kétségbeesését.

De Fergusson doktor erélyesen bátor kifejezéssel hangjában és tekintetében, igy kiáltott: "Még nincs vége mindennek!

- Azt ugy is tudtam", szólt Joe, eltelve ura iránt a régi szilárd bizalommal, melytől semmi sem foszthatta meg.

A száraz fű látása merész gondolatra birta a doktort. Egy módon talán még megmenekülhetnek. Kisérőit gyorsan visszavezette a léggömb burkolatához.

"Legalább egy órányi uttal előbbre vagyunk e ficzkóknál, szólt barátaihoz, de ne vesztegessünk időt és gyüjtsetek össze nagy csomót abból a száraz fűből, legalább száz fontra van szükségem.

- Mit akarsz vele? kérdé Kennedy.

- Nincs több gázom; igy tehát nem tehetek egyebet, minthogy a folyamon melegitett levegő segélyével haladjak át.

- Oh, Sámuelem, te igazán nagy ember vagy!"

Joe és Kennedy azonnal munkához láttak és nemsokára hatalmas szénarakás gyült össze a baobab mellett.

Ezalatt a doktor kitágitotta a léghajó nyilását, a mennyiben sokat levágott annak alsó részéből, de előbb gondoskodott arról, hogy a könenygáz maradékát, mely esetleg még meg volt benne, a csap kinyitása által eltávolitsa; azután jókora csomó füvet összegyüjtött a burkolat alatt és azt meggyujtotta.

Csak nagyon kevés idő szükséges ahhoz, hogy egy gömb megteljék meleg levegővel; száznyolczvan foknyi[22] meleg elég, hogy a bezárt levegő sulya, ritkitás által, felében megcsökkenjen. Igy a Viktória lassankint ismét magára öltötte gömbölyü alakját; fűben nem volt hiány, a tüzet jól tartották és a gömb azonnal láthatólag gömbölyödött.

Most háromnegyed egyre volt.

E perczben, közel két mérföldnyi távolságban, éjszaki irányban, megjelent a talibák bandája, hallható volt kiáltásuk és a lovak patkóverése, melyek a legnagyobb gyorsasággal rohantak előre.

"Husz percz mulva itt vannak, szólt Kennedy.

- Füvet, füvet! Joe. Tiz percz mulva magasan fenn vagyunk a levegőben!"

A Viktória kétharmadrészben felduzzadt.

"Most kapaszkodjunk a hálóba, mint az elébb.

- Készen vagyunk!" felelt a vadász.

Tiz percz mulva a gömbnek néhány rázkódása jelezte igyekezetét, hogy a levegőbe készül felszállni. A talibák közeledtek, alig voltak már ötszáz lépésnyi távolságban.

"Kapaszkodjatok erősen! kiáltott Fergusson.

- Ne féljen semmitől, doktor ur".

Ez még egy csomó füvet dobott lábával a tűzhelyre.

A gömb, melyet a hőség most teljesen felduzzasztott, elszállt, végig a baobab ágain.

"El!" kiáltott Joe.

Muskétatüz volt a válasz, egy golyó még vállát is érintette, de Kennedy előrehajolt, egyik kezével kilőtte karabélyát és még egy ellenséget teritett le.

Leirhatatlan üvöltés követte a léggömb futását, mely majdnem nyolczszáz lábnyi magasságban szállt fel. Gyors szél ragadta meg és a gömb aggodalmat keltő módon ingott, mig a rettenthetlen doktor és kisérői látták, mint tárul fel előttük a zuhatag.

Tiz perczczel később a merész utazók, a nélkül, hogy egy szót váltottak volna egymással, lassankint leszálltak a folyó tulsó partja felé.

Ott magukon kivül a csodálkozástól és az ijedtségtől, tiz férfiuból álló csoport állt meglepetten, kik franczia egyenruhába voltak öltözve. Elképzelhető bámulatuk, midőn a folyam jobb partján felszállni látták a gömböt. Közel voltak hozzá, hogy egy égi jelenséget lássanak benne. De vezérük, egy tengerésztiszt és egy hajózászlós, európai lapokból már értesültek Fergusson doktor merész vállalatáról és azonnal meg tudták magyarázni maguknak az eseményt.

A gömb, mely lassankint ismét összehuzódott, mind mélyebbre esett a merész léghajósokkal, kik hálójába kapaszkodtak és most már kétségessé vált, hogy elérik-e majd a tulsó partot; ezért a francziák belevetették magukat a folyóba és karjaikba fogták fel az angolokat, midőn a Viktória, néhány toisenyi távolságban a Senegal balpartjától, lebocsátkozott.

"Fergusson doktor? kiáltott a tiszt.

- Ő és két barátja", felelt a doktor nyugodtan.

A francziák kivitték az utasokat a folyamból, mig a félig kiürült gömb, vad örvény által elragadtatva, mint egy óriási hólyag uszott tova, hogy aztán a Senegal vizeivel, belemerüljön a guinai zuhatagba.

"A szegény Viktória", kiáltott Joe.

A doktor nem tudta visszafojtani könyeit; kitárta karjait és hatalmas érzés vett rajta erőt, midőn barátait szivére ölelte.



NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET.

Befejezés. - A jegyzőkönyv. - A franczia telepitvények. - A medinai állomás. - A Bazilic. - Saint-Louis. - Az angol háromárboczos. - Visszatérés Londonba.

Az expedicziót, mely ott volt a Senegal partján, a kormányzó küldte ki; két tisztből, Dufraisse tengerésztiszt és Rodamel, zászlótartóból, egy őrmesterből és hét közkatonából állott. Két nap óta azzal voltak elfoglalva, hogy alkalmas helyet találjanak, egy Guinában való állomás szervezésére, midőn tanui voltak Fergusson doktor érkezésének.

Könnyen elképzelhetjük a szerencsekivánatokat és ölelkezéseket, melyekkel a három utazót majdnem agyon nyomták. A francziák, kik saját szemükkel látták az utazás befejezését, természetes tanui lettek Fergusson doktornak.

A doktor azért mindjárt előre megkérte őket, hogy nyilvánosan hitelesitsék megérkezését a guinai zuhataghoz.

"Nem lesz kifogásuk ellene, ugy-e, hogy aláirják a jegyzőkönyvet? kérdé Dufraisse hadnagytól.

- Szivesen szolgálatára állok, volt az udvarias válasz.

Az angolokat elvezették, a folyam partjain ideiglenesen felállitott őrhelyhez; ott a legfigyelmesebb fogadtatásban részesültek és sok élelmiszert találtak. Itt a következő szavakban vették fel az alábbi jegyzőkönyvet, mely jelenleg a londoni királyi földrajzi társaság levéltárában őriztetik.

"Mi, alulirottak kijelentjük, hogy az alább emlitett napon láttuk, a mint Fergusson doktor és két kisérője, Kennedy Richard és Wilson József[23], egy gömb hálójában függve, ideérkeztek, mely emlitett gömb, néhány lépésnyi távolságban tőlünk, beleesett a folyamba, az ár elragadta és végül elmerült a guinai zuhatagokban.

"Fent emlitett adataink hitelesitéseül, aláirtuk ezt a jegyzőkönyvet, megegyezőleg a fent emlitett, esetleges jogerős bizonyitékokkal.

"Kelt a guinai zuhatagoknál, 1862. május 24-én.

"Fergusson Sámuel, Kennedy Richard, Wilson József; Dufraisse, tengerész hadnagy; Rodamel, hajózászlós; Dufays, őrmester; Flippeau, Mayor, Pélissier, Lorois, Rascagnet, Guillon, Lebel, katonák".

Igy végződött Fergusson doktor és bátor kisérőinek csodautazása, mely kétségbevonhatlan bizonyitékkal nyert beigazolást; barátoknál voltak, vendégszeretőbb néptörzseknél, kik a franczia telepitvényesekkel érintkezésben állanak.

Május 24-én, szombaton, megérkeztek Senegalba és ugyanaz hónap 27-én a medinei állomásra, mely kissé magasabban feküdt a parttól.

A franczia tisztek tárt karokkal fogadták és a vendégszeretetnek minden elképzelhető jelével halmozták el őket. A doktornak és kisérőinek majdnem azonnal alkalmuk nyilott, hogy egy kis gőzösre, a Basilicra üljenek, mely a Senegalon, egészen annak torkolatáig lehaladt.

Tizennégy nappal később, junius 10-én, utasaink megérkeztek Saint-Loisba, hol a kormányzó nagy tisztelettel és ünnepséggel fogadta őket; most már teljesen kipihenték a fáradalmakat és izgalmakat. Joe egyébként mindenkinek, a ki hallani akarta, a következőket mesélte el:

"Egészben véve a mi utazásunk meglehetősen egyhangu volt és olyan egyénnek, ki szereti az izgató kalandokat, egy cseppet sem tanácslom az ilyenforma vállalatot. Könnyen megunja az ember a históriát és ha nem lett volna egy kis érdekes élményünk a Tsad-tó és a Senegal mellett, meghalhattunk volna az unalomtól!"

Egy angol háromárboczos akart ép elindulni; a három utazó késedelem nélkül a hajóra szállt és junius 15-én megérkeztek Porthsmouthba és a rákövetkező napon Londonba.

Nem is szándékozunk a fogadtatást leirni, melyben a királyi földrajzi társaságnál részesültek, az elismerésekről nem szólunk, melylyel mindenütt találkoztak. Kennedy nemsokára visszautazott kitünő karabélyával Edinburgba, mert nagyon vágyott már, hogy megnyugtathassa öreg gazdaasszonyát.

Fergusson doktor és hű Joeja megmaradtak azoknak, a kiknek az utazás alatt ismertük őket, de a nélkül, hogy erről tudomásuk lett volna, változás jött létre viszonyukban.

Barátokká lettek.

Egész Európában nem akart vége szakadni a merész felfedező utazókról szóló dicsőitéseknek és a "Daily Telegraph" azon a napon, a melyen kivonatot közölt az utleirásokból, kilenczszázhetvenhétezer példányt nyomatott.

Fergusson doktor, a királyi földrajzi társaságnak egy nyilvános ülésén jelentést tett léghajóbeli expedicziójáról és a maga, valamint két kisérője részére megkapta az aranyérmet, jutalmául az 1862. év legcsodásabb felfedező utazásáért.


V É G E.






EGY DRÁMA MEXIKÓBAN.

A MEXIKÓI TENGERÉSZET ELSŐ HAJÓI.



I.
Guajan szigetről Acapulcoba.

Az 1825-ik év október hava 18-ik napján az "Ázsia", egy spanyol nagy hadihajó és a "Constanzia", nyolcz ágyus vitorlás, a Marianne szigetek egyikénél, Suaja szigeténél horgonyzott. E jármüvek már ezelőtt hat hónappal hagyták el Spanyolországot és a rosszul táplált, hanyagul fizetett és a nagy munkától kimerült legénység közt titokban forradalmi tervek érlelődtek. A fegyelem ellen kiváltkép a Constanzián történtek kihágások, melynek kapitánya, Don Orteva, vaserélyü és hajthatatlan akarattal biró férfiu volt. Néhány nehezebb és annyira váratlan sérülés, hogy ezeket csak az óvatosság hiányának lehetett hibájául felróni, a hajót ismételten feltartóztatta menetében. Most a Don Roque de Guzuarte által vezetett Ázsia is kénytelen volt horgonyt vetni. Egy éjjel ugyanis a Constanzia iránytűje, teljesen érthetetlen módon, eltörött. Más alkalommal a főárbocz kötelei és támasztó rudai bizonyultak oly hiányosoknak, mintha késsel vagdalták volna azokat össze, ugy hogy az egész árbocz teljes felszerelésével kidőlt. Végül, a kormányrúd kötelei is ép egy fontos gyakorlat alkalmával szakadtak ketté, két izben is.

Guajan szigete ép úgy, mint az összes Marianne-k, a Philippinák főparancsnokságához tartozik. Itt tehát a spanyolok itthon voltak és káraikat minden tekintetben helyrehozhatták.

A szárazföldön való ez, önkéntelen tartózkodás alatt Don Orteva elmondta Don Roque-nak a hajóján észlelt fegyelemlazulásra vonatkozó nézeteit és a két parancsnok kölcsönösen kétszeres óvatosságra és szigorra kötelezte magát.

Don Ortevának mindenekfelett két emberét, Martinez hadnagyot és José árboczőrt kellett szemmel tartania.

Martinez hadnagyot, ki tiszti állását már a hajó előrészén ismételten történt gyanus összejövetelekkel beszennyezte, többször is meg kellett büntetnie; tiszti teendőit a Constanzián, fogsága idejére, Pablo tisztjelölt látta el. José árboczőr közönséges, alávaló jellem volt, ki hűséget csak a kapott jutalomhoz mérte. De ennek ismét Jacopo főintéző, ki Don Orteva bizalmát is teljesen birta, nézett a körmeire.

Pablo tisztjelölt azokhoz a ritka, nyilt és bátor emberekhez tartozott, kiket nemeslelküségük a legfenköltebb tettekre buzdit. Jótevőjéért, Orteva kapitányért, ki őt árvaságában magához fogadta és felnevelte, bizonyára szivesen ment volna a halálba is. Jacopo főintézővel folytatott ismételt beszélgetései alatt ifjusága hevétől és szive vonzalmától elragadtatva, tisztára kimutatta a valóban gyermeki szeretetet, mely őt Don Ortevahoz fűzte és a derék Jacopo melegen megszoritotta kezét, hogy vele való egyetértését bizonyitsa. Ámde mit tehetett e három ember az ellenszegülő egész legénység szenvedélyei ellen? Mig ők éjjel-nappal azon fáradoztak, hogy a viszálkodás fel-fellobbanó lángját mérsékeljék, Martinez és José annál sikeresebben szitotta a lázadás és a legalávalóbb árulás tüzét.

A kormányőr, Martinez hadnagy, Guajan szigetén, egy alacsony kunyhóban, néhány evezőssel és a két hadihajónak mintegy husz legényével volt együtt.

"Pajtások, kezdé Martinez, hála a váratlan sérüléseknek, a hajó és a naszád a Mariannek mellett horgonyt vetni volt kénytelen és igy nekem alkalmam nyilt, hogy veletek észrevétlenül beszélhessek.

- Bravó! hangzott már e bevezetésnél is minden torokból.

- Beszéljen, hadnagy úr, kiáltott több legény, hadd halljuk a nézeteit.

- Halljátok hát tervemet, szólt Martinez. A mint a két hajót hatalmunkba keritettük, Mexikó partja felé evezünk. Ti azt tudjátok, hogy az uj államszövetség még teljes hijával van minden tengeri hatalomnak. Ott láttatlanul is megveszik hajóinkat és igy nemcsak elmaradt zsoldunk kerül ki a vételárból, de szép feleslegünk is marad, melyet egyenlő arányban oszthatunk fel.

- Helyes! Elfogadjuk!

- És miféle jelt állapitsunk meg, hogy a két hajón egyidejüleg járjunk el? kérdé José árboczőr.

- Az Ázsiáról egy röppentyü fog felszállni, felelt Martinez. Akkor aztán rajta! Tizen vagyunk egy ellen és a hajó meg a naszád tisztjei is odalesznek, mielőtt még feleszmélnek.

- Mikorára várható e jel? kérdezte a Constanzia néhány evezőse.

- Pár nap mulva, a mint Mindanao sziget felső végére érünk.

- A mexikóiak azonban ágyugolyókkal fognak bennünket fogadni, jegyezte meg José árboczőr. Ha nem tévedek, a szövetségi kormány elhatározta, hogy minden spanyol jármüvet a legszigorubb módon fog ellenőrizni és megfigyelni, ugy hogy a remélt pénz helyett esetleg vas- és ólomszállitmány lehet a részünk.

- E tekintetben légy nyugodt, José! felelt Martinez, már messziről megismertetjük magunkat.

- És mily módon?

- Mexikó lobogóját fogjuk kitűzni.

E szavaknál a hadnagy a lázadók szemei előtt egy zöld-fehér-vörös zászlót bontott szét.

Mexiko függetlensége e küljelének láttára mély csend állott be.

- Nos, talán ismét Spanyolország szineire vágytok? kiáltott a hadnagy gunyosan. Rajta! Aki e vágyat érzi, váljék el tőlünk és kedvező szél mellett, Don Orteva vagy Don Roque? parancsnoksága alatt utazzék tovább. Mi, kik elszántuk magunkat, hogy megtagadjuk az engedelmességet, mi majd csak elérjük czélunkat.

- Igen, bizonyára! kiáltott az egész gyülekezet.

- Bajtársak! szólt még Martinez folytatólag, tiszteink a paszátszelek segélyével a Sunda szigetek felé szándékoznak bennünket hajtani; de mi majd megmutatjuk nekik, hogy szelük nélkül is eluszunk a Csöndes-Oczeán áramlatai ellenére!"

E titkos összejövetelben résztvettek szétmentek és különböző irányból ismét visszatértek hajóikra.

Másnap, már hajnalban, az Ázsia és a Constanzia felszedte horgonyait és a naszád, valamint a sorhajó is dagadó vitorlákkal indult délnyugatnak, Uj-Hollandia irányába. Martinez hadnagy ismét szolgálatát teljesitette, de Orteva kapitány rendeletére pontos megfigyelés alatt állt.

Don Ortevát időközben komor sejtelmek nyugtalanitották. Szomorkodott a spanyol haditengerészet hanyatlása miatt, melyet a fegyelmetlenség a pusztulás felé visz. Hazafisága a sok csapást sem tudta megszokni, melyek most egymásután érték hazáját és melyeket Mexikó elszakadása tetőzött be. Néha-néha Pablo tisztjelölttel beszélgetett e komoly tárgyakról, de kiváltkép a spanyol hajórajnak minden tengeren birt hajdani fenhatóságáról.

"Fiam, mondá egy napon, a mi tengerészeinkből eltünt a fegyelem szelleme. Kiváltkép az én hajómon fenyegető lázadás jelei mutatkoznak és megtörténhetik - én legalább ilyesmit sejtek - hogy nyomorult árulás folytán vesztem el életemet! De te meg fogsz boszulni, ugy-e bár, hogy megboszuld egyidejüleg Spanyolországot is, melyet bennem akarnak sujtani.

- Esküszöm, kapitány! felelt Pablo.

- Naszádon időközben előtte senkit sem tégy ellenségeddé, de emlékezzél annak idején, fiam, hogy e boldogtalan korban azzal szolgálunk a hazának legtöbbet, ha komolyan vigyázunk a nyomorultakra, kik el akarják árulni és kellő időben fenyitjük meg őket.

- Megigérem, hogy életemet koczkáztatom, felelt a fiatal ember, sőt szivesen megyek a halálba is, ha kell, hogy az árulók bünhődhessenek."

A hajók már három napja hagyták el a Mariannek szigetcsoportozatát. Kedvező szellőben repült a Constanzia a végtelen tengeren. A kecses, karcsu és gyors naszád végigugrált a hullámokon, melynek habjai megnedvesitették nyolcz hatfontosát.

"Tizenkét mérföld, hadnagy, mondá egy este Pabló tisztjelölt Martineznek. Ha a szél hátunk mögött marad és tovább is igy haladunk, az átkelés nem sok időbe fog kerülni.

- Adja az ég! - Eleget szenvedtünk már, vége lehet kinlódásunknak!"

José árboczőr e pillanatban ép a félfedélzet közelében volt és meghallotta a hadnagy utolsó szavait.

- Nemsokára szárazföldet kell megpillantanunk, tette hozzá Martinez hangosabban.

- Igenis, Mindanao szigetét, felelt a tisztjelölt. Mi a keleti hosszuság 140 foka és az északi szélesség 8 foka alatt vitorlázunk el és ha nem tévedek, ugy a sziget...

- A hosszuság 140 foka és 30 percze és a szélesség 7 foka alatt fekszik," szólt közbe Martinez.

José kissé megemelte fejét és megérthetetlen jelt adva, eltávozott az elővédbe.

"Öné az éjféli őrködés, Pabló? kérdé Martinez.

- Igen, hadnagy úr.

- Már hat óra; nem tartóztatom önt tovább.

Pabló eltávozott.

Martinez egyedül maradt a hátsó fedélzeten és szemeit az Ázsia felé irányitotta, mely a brigg szele alatt vitorlázott. Az est pompás volt és egyike ama remek éjeknek volt várható, melyek a forró égöv alatt, oly frissek és nyugodtak.

A tiszt a sötétben felkereste a fedélzeti őrség embereit. Megismerte Josét és még több tengerészt, kikkel Guajanban alkudozott.

Martinez gyorsan közeledett a kormányoshoz, kinek halkan odasugott néhány szót.

Azonnal észrevehető volt, hogy a kormány rúdja jobban a szél felé fordul, valamint az is, hogy a brigg, határozottan a sorhajó felé tart.

A hajón levő szokás ellenére, Martinez fel és alá járt a szélben, hogy az Ázsiát jobban megfigyelhesse. Nyugtalanul forgatta kezében a távcsövet.

A másik hajón hirtelen robbanás hallatszott.

E jelre Martinez felugrott egy magasabb helyre és hangosan igy kiáltott:

"Mindenki a fedélzetre jöjjön! Vonják be a nagy vitorlákat."

E pillanatban már Don Orteva is kijött a többi tisztekkel az őrszobából és a hadnagyhoz fordult.

"Miért e harczjáték?" kérdé.

Választ sem adva e kérdésre, Martinez leugrott és az elővédhez sietett.

"Le a vitorlarúddal! parancsolá. Meghúzni a vitorlaköteleket! Az előárbocz koronafáját meglazitani!"

Ezalatt az Ázsián ujabb robbanások hallatszottak.

A legénység engedelmeskedett a hadnagy parancsának, a hajó a szél ellenére fordult és a kis árboczka s vitorla segélyével, mozdulatlanul állt.

Don Orteva odafordult ahhoz a kevés emberhez, kik közelében maradtak.

"Hozzám! Ide, derék fiúk!" kiáltott.

Azzal Martinez felé lépett.

- Ragadjátok meg e tisztet! parancsolá.

- Halál a parancsnokra! felelt Martinez.

Pablo és két tiszt kardot és pisztolyt ragadt. Néhány matróz, Jacopoval az élükön, ezek segitségére siettek, de a lázadók leverték, lefegyverezték és ártalmatlanokká tették őket.

A tengerészkatonák és az őrség a fedélzet egész szélességét elfoglalták és igy indultak tisztjeik ellen. A hiveknek, a mint az őrszobába látták magukat visszaszoritva, nem lehetett egyebet tenniök, minthogy a lázadókra vetették magukat.

Don Orteva Martinezre emelte pisztolyát.

Az Ázsia fedélzetéről most röppentyü szállt fel.

"Győzelem! Győzelem!" kiáltott Martinez.

Don Orteva golyója czélt tévesztett.

Az egész jelenet nem sokáig tartott. A kapitány szemtől szembe állt a hadnagygyal, de nemsokára legyőzetett, nehéz sebet kapott és a túlhatalom elnyomta őt. Pár pillanat mulva a tisztek hasonló sorsban részesültek.

A hajó kötélzetébe lámpákat akasztottak, válaszul az Ázsia kötélzetében láthatókra. A lázadás a sorhajón egyidejüleg tört ki és ép oly sikeres volt.

Martinez hadnagy most a Constanzián parancsnokoskodott és foglyait össze-vissza hányták be a tanácskozási terembe.

De az első vér láttára a legénység vad ösztöne is kitört. Már nem elégedtek meg a győzelemmel, öldökölni is akartak.

"Fojtsátok meg őket! üvöltött néhány dühöngő. Öljétek meg! Csak a halottak azok, kik már nem beszélhetnek."

A vérszomjazók élén Martinez már a tanácskozási terem felé hatolt előre, a legénység többi része azonban ellene volt az öldökölésnek és igy a tisztek megmenekültek.

"Vezessétek Don Ortevát a fedélzetre", parancsolá Martinez.

A parancs teljesitve lőn.

"Orteva, szólt Martinez, én most mindkét hajón parancsolok. Don Roque ép ugy foglyom, mint te. Holnap mindkettőtöket egy puszta szigetre fogunk kitenni; aztán Mexiko valamelyik kikötőjébe evezünk és a járműveket eladjuk a köztársasági kormánynak.

- Áruló! kiáltott Orteva válaszkép.

- A nagy vitorlákat hozzátok ismét ki és szélnek menjetek. Ezt az embert a közfedélzeten kell jól megkötözni."

Ezzel Ortevára mutatott. Parancsát most is teljesitették.

"A többiek a rakodóba jönnek. Szél ellen megyünk. Előre! Gyorsan, bajtársak!"

A felvonulás nyomban megtörtént. Orteva kapitány tehát most, a nagy árbocz vitorlája alá rejtve, a hajó széliránya alatt volt, de még mindig hallani lehetett, a mint hadnagyát, "árulónak" "gazembernek" nevezgette.

Martinez, dühében magán kivül, fejszét ragad és a deszkavédnek ront. A többiek visszarántják a kapitánytól; de ő, egyetlen hatalmas csapással kettévágja a nagy vitorla árboczrudját. A szél által most hevesen a tulsó oldalra forditott rúd a kapitányt éri és szétzuzza ennek koponyáját.

A hajón a rémület kiáltása tört az ég felé.

"Véletlen baleset folytán vesztette életét! magyarázá Martinez hadnagy. A hullát dobjátok a tengerbe!"

Szavainak ismét megfeleltek.

A két hajó a lehető leggyorsabban vitorlázott Mexiko irányában.

Másnap sziget került az útba. Az Ázsia és a Constanzia csolnakait vizre bocsájtották és a tisztek, Pablo tisztjelölt és Jacopo evezős kivételével, kik mindketten alávetették magukat Martinez hadnagynak, az elhagyott földrészre kerültek. Pár nappal később, egy angol czetvadászhajó szerencsére megtalálta az elhagyottakat és Manilába szállitotta.

Mint esett az, hogy Pablo és Jacopo az árulók táborába tért át? Elbeszélésünk további folyama majd megvilágitja azt.

Pár héttel később mindkét hajó, a monterey-i öbölben, Ó-Kalifornia északi részén horgonyozott. Martinez a kikötő katonai parancsnokaival közölte szándékát. Késznek nyilatkozott arra, hogy a két spanyol hajót az összes készletekkel és teljes hadi felszereléssel átadja a mexikói szövetségnek, mely még teljes hijával van a tengerészetnek és a legénységet is rendelkezésére bocsájtja a szövetségi kormánynak. Viszonzásul ez fizesse ki nekik mindazt, a mi a legénységnek Spanyolországból történt elindulása óta kijár.

Ez ajánlatra azt felelte a kormányzó, hogy ily szerződés megkötésére nincs kellőleg meghatalmazva. Azt ajánlotta tehát Martineznek, hogy személyesen forduljon Mexikóba, a hol az ügyet maga is könnyen elintézheti. A hadnagy megköszönte a tanácsot, az Ázsiát, mely egy álló hónapig szolgálaton kivül volt, Montereyben hagyta és a Constanziával ismét elindult. Pablo Jacopo és José a személyzet létszámába tartozott és a hajó, kedvező szél mellett, összes vitorláit kifeszitette, hogy az acapulcoi kikötőt mielőbb elérhesse.



II.
Acapulcoból Cigualanig.

Mexikónak a Pacific-oczeán mentén lévő négy rendbeli kikötője, San-Blas, Zacahile, Tehuantepec és Acapulco közt, az utóbbi nyujtja a hajósoknak a legtöbb segitséget. A város ugyan szerfelett nyomoruságosan épült és igen egészségtelen, de az öböl biztos és akár száz hajót is magába fogadhat. Magas, meredek partok védik a járműveket minden oldalról és ezzel oly békésen csendes medenczét képeznek, hogy a szárazföld felől érkező utas bizvást, hegyek által köritett beltengernek tarthatná azt.

Acapulcot az időben három védbástya fedezte, melyek a jobb oldalon voltak, mig a kikötő bejárását két ágyuból álló telep védte, melynek tüzvonala szükség esetén a Santo Diego erőd tüzvonalát metszhette derékszögbe. Az utóbbiban különben harmincz ágyu volt, melynek segélyével az egész öbölt uralta és menthetetlenül átfurt volna minden hajót, mely talán erőszakkal akart a kikötőbe behatolni.

A városnak tehát aligha kellett a tenger felől jövő támadástól tartania és mégis, három hóval a fent leirt események után, borzasztó rémület fogta el.

A nyilt tenger felől hajót jeleztek. A gyanus vitorlás szándékai és czélja által nyugtalanittatván, a lakosok kebleit feltünő aggodalom töltötte be. Az uj szövetséges állam ugyanis még mindig a spanyol uralom visszatérésétől félt. Nagyon is érthető ez a Nagy-Britanniával már megkötött kereskedelmi szerződés és annak daczára is, hogy Londonból már megérkezett az ügyvivő, ki a szabad állam elismerését hozta magával; érthető különösen azért, mert a mexikói központi hatalomnak egyetlen hadihajója sem volt, melylyel partjait védelmezhette volna.

A jármű mindenesetre csak valami merész sarczoló hajó lehetett, melynek félig kifeszitett vitorláit eléggé megduzzasztotta a fagyasztó északnyugati szél, mely ősztől a tavaszi napéjegyen idejéig, a Csendes-óczeán e táján nyilván az egyetlen szél, Acapulco lakói azonban e tekintetben még sem voltak eléggé biztosak és már-már arra készültek, hogy az idegenek esetleges kitöréseit mindenkép megakadályozzák, a midőn a rettegett jármű, az árbocz rudja hegyébe kitüzte a mexikói függetlenség lobogóját.

Fél ágyulövésnyi távolban a kikötőtől, a Constanzia, melynek nevét a csúcsról már tisztán el lehetett olvasni, hirtelen horgonyt vetett. A vitorlákat odafüzték a rudakhoz és csolnakot bocsájtottak le, mely nemsokára a kikötőbe ért.

A mint kiszállt, Martinez hadnagy azonnal odament a kormányzóhoz, hogy elmondja neki idejövetele czélját. Ez minden tekintetben helyeselte a hadnagy elhatározását, hogy személyesen megy el Mexikóba, hogy ott az illető adás vételi szerződést Guadalupo Vittório tábornokkal, a szövetség elnökével véglegesitse. Alig terjedt el ennek hire a városban, az öröm kitörése általános volt. Az egész lakosság összefutott, hogy a mexikói hadi tengerészet első hajóját lássák és annak birtokában, valamint a spanyolok közt uralkodó fegyelmetlenség e tiszta példájában csak arra való biztatást láttak, hogy korábbi uraik minden ujabb kisérletének még határozottabban és sikeresebben ellentállhassanak.

Martinez visszatért hajójára. Pár órával később a Constanzia már a belső kikötőben ringott és legénységét Acapulco örömtől izgatott lakóinál szállásolták el.

De a mint Martinez parancsra hivta össze embereit, Pablo és Jacopo nyomtalanul eltünt.

A föld minden országától Mexikó, annak a fensiknak magasságával és kiterjedésével különbözik, mely közepét foglalja el. A Kordillerák lánczolata az Andesek neve alatt áthuzódik egész Közép-Amerikán, keresztül szeli Guatemalát és Mexikóba léptével két ágra oszlik, melyek a terület partjaival párhuzamosan haladnak. Ez ágak tulajdonkép csak az anahuaci óriási fensik lejtőit képezik, mely a szomszédos tengerek szine felé mintegy 2500 láb magasságig emelkedik. A lépcsőzetes sikok e sorozata, mely sokkal terjedelmesebb, de ép oly egyforma, mint a perui és ujgranadai, körülbelül három ötödrészét foglalja el az országnak. Mexikó régi területére lépve, a Kordillerák a "Sierra Madre" nevet veszik fel és három ágra történt eloszlásuk után, körülbelül San Miguel és Quanaxaso városok magasságában, elterjednek és az északi szélesség 57 fokáig nyulnak.

Acapulco kikötő és Mexikó város közt, mely terület körülbelül nyolczvan mérföldet tesz ki, a talaj kevésbbé szaggatott és a lejtők is kevésbbé meredekek, mint Mexikó és Vera Kruz közt. Átlépve a nagy óczeánnal szomszédos granithegyeket, melyek közé az acapulcoi kikötő is beékeltetett, az utazó már csak azon porpirsziklákkal találkozik, melyekből az ipar a gipszet, a bazaltot, az ónt, a rezet, vasat, az ezüstöt és aranyat nyeri. De ép az Acapulcoból Mexikóba vezető utnak vannak remek részletei, ép itt vannak a növényvilágnak is sajátos tüneményei, melyek két egymás mellett lovagló, - pár nappal a Constanzia megérkezése után tovaügető lovas figyelmét is felkeltették néha, jobbára azonban észrevétlenek maradtak.

E lovasok Martinez és José voltak. Az utóbbi pontosan ismerte az utat. Hányszor barangolta már be az anahuaci hegyeket! Ép ez okból visszautasitották az ajánlatot is, hogy indiánus vezetőt vigyenek magukkal, - kitünő lovakat szereztek és a lehető leggyorsabban igyekeztek Mexikó fővárosa felé.

Két óráig tartó, éles ügetés után, mialatt beszélgetni sem tudtak, megálltak.

"Lépésben, hadnagy! kiáltott José kimerülten, Santa Maria! No én már a legélesebb északkeleti szélben is inkább töltök két órát az árboczkosárban.

- Siessünk! felelt Martinez. - Te jól ismered az utat, ugy-e bár, José, - pontosan ismered?

- Akárcsak a Cadixból Vera Kruzba vezetőt, de itt sem az öbölviharoktól, sem a taspani és sandanderi homokzátonyoktól nem kell félnünk;... Lépésben!

- Nem, inkább gyorsabban, szólt Martinez, megsarkantyúzva lovát. Pablo és Jacopo eltünése nyugtalanit. Talán ők akarnának a dologból hasznot húzni és a mi részünket el akarják venni?

- Szent Jakabra mondom! Még csak ez kellene, felelt az árboczőr hidegen, hogy olyan tolvajokat tudjon valaki meglopni, mint a milyenek mi vagyunk!

- Hány napig kell Mexikóig utaznunk?

- Négy-öt nap alatt odaérünk, hadnagy. Az egész út csak séta. De lépésben! Hisz látja, hogy az út nagyon meredek."

Tényleg itt már a hegyek első hullámvonalai kezdtek mutatkozni.

"Lovaink nincsenek megpatkolva, szólt az árboczőr tovább, és patáik mihamar elkopnak e gránittalajon. De azért mi rosszat se mondjon ez utról. Arany van alatta és ha most el is megyünk felette, hadnagy, ez még nem jelenti azt, hogy meg is vetjük!"

A lovasok egy kicsiny, legyező- és szágópálmák, valamint nopálok által beárnyalt magaslatra értek. Lábaiknál nagyterjedelmü, jól megmüvelt sik terült el a távolba, a forró földöv egész pompáját tárva fel szemeik előtt. Balról mahagoni erdő határolta a remek tájképet. Karcsu borsbokrok lengetik ruganyos ágaikat a Csendes-óczeán felől jövő, égető leheletben; ott ismét czukornáddal beültetett mezők sárgulnak. Hatalmas gyapotültetvények zajtalanul mozgatják szürkeselyem szirmaikat. A forró földövi tenyészet összes, különböző termékei, a dahliák, mentzeliák, helicanthusok, szinpompájukkal ékesitik a föld e remekszép zugát, mely egyébként a mexikói terület legtermékenyebb részét képezi is.

Igen, ez az egész szép természet, a nap égető sugarainak behatása alatt, éledni látszott. De ugyane izzó nap alatt a szerencsétlen lakosokat a sárgaláz hidege is kinozza! Ép ezért, ez alig lakott és jobbára elhagyatott vidékeket az élet zaja és mozgalma is alig zavarja valaha.

"Miféle csúcs az, mely ott a szemhatáron nyulik előttünk a magasba? kérdé Martinez kisérőjétől.

- A Brea csúcsa, mely különben alig emelkedik túl az azt környező sikon, felelt az árboczőr odavetőleg.

E hegycsúcs képezte a hatalmas Kordillerák lánczolatának első, szembeötlő nyulványát.

"Siessünk, szólt Martinez, maga járván elől a jó példával. Lovaink a nyugati Mexikó haciendáiból származnak és a Savannákon át tett utjukban megszokták a talaj egyenetlenségét. Felhasználjuk majd a lefelé vezető utat és menekülni igyekszünk a végtelen, elhagyatott tájtól, mely nem alkalmas arra, hogy bennünket felviditson.

- A lelkiismeret bántja talán Martinez hadnagyot? szólt Jose vállát felvonva.

- A lelkiismeret?... Nem, az nem!..."

Elérték a Brea csúcsát, a hová meredek ösvényeken jutottak. Mély szakadások tátongtak feléjük, de azért ezek még távolról sem hasonlithatók össze a Sierre Madre mérhetetlen mélységeivel. Az átellenes lejtőn is elhaladva, a lovasok megállottak, hogy lovaikat pihentessék.

A nap mihamar eltünt a szemhatáron, mikorára Martinez és társa Cigualan faluba ért. Csak kevés sátor áll itt, szegény indiánok nyomoruságos kunyhói, kik "Mamsos"-oknak, azaz földmunkásoknak neveztetnek. A letelepült benszülöttek általában igen lusták, mert csak egybe kell gyüjteniök a gazdagságot, a mit a bőkezü föld pazarul nyujt. Roppant mérvü restségük lényegesen megkülönbözteti őket a fensik indiánusaitól, kiket a szükség tett szorgalmasokká, ép ugy, mint az északi nomádoktól is, kiknek soha sincs állandó lakásuk, mert csak rablásból és fosztogatásból élnek.

A spanyolok e falucskában nem valami nagy vendégszeretetre találtak. Az indiánusok csak régi elnyomóikat látták bennök és egy csöppet sem siettek, hogy segitségükre legyenek.

Aztán meg őket megelőzőleg más két utazó jött a faluba, kik a talált élelmiszereket javarészben elhordták.

A hadnagy és az árboczőr e véletlen esetre, mely elég gyakran fordult elő, nem fektetett valami nagy sulyt.

Martinez és José düledező falak alatt keresett menedéket, hol gőzön főtt bárányfejből álló ebédjüket elkészithették. E czélból lyukat ástak a földbe, ezt kavicsokkal elegyes száraz fával töltötték meg, hogy a meleg megmaradjon, aztán teljesen elégették a fát; az izzó hamura aztán, minden további kikészités nélkül az illatos levelekbe göngyölt húst tették, majd ágakkal és jól letaposott földdel légmentesen zárván el az egészet. Pecsenyéjük mihamar megsült és oly étvágygyal fogyasztották el, milyennel csak a hosszu utat megtett emberek dicsekedhetnek. Étkezés után, a tőrt kezükben tartva, elnyultak a földön. A fáradságtól elfeledték azt, hogy fekhelyük nagyon kemény, - a maringuik csipései sem zavarták őket, igy hát mihamar elaludtak.

Martinez azonban nyugtalan álmában is többször ismétlé Pablo és Jacopo neveit, kiknek eltünése szüntelenül nyugtalanitotta őt.



III.
Cigualanból Tascoba.

Másnap, már kora reggel felnyergelték a lovakat. Az utasok ismét a csak ritkán járt ösvényeken haladtak keletnek, a nap irányában. Eleinte elég jól ment minden. Eltekintve a hadnagy csöndes, szótlan magaviseletétől, mely oly nagyon ellenkezett az árboczőr jó kedvével, mindkettőjüket a világ legbecsületesebb embereinek lehetett volna tartani.

A talaj mind hegyesebb lett. Nemsokára már a chilpanimyoi rengeteg fensik terült el szemeik előtt a láthatár legszéléig, a hol egész Mexikóban a legszebb légmérséklet uralkodik. E földterület, mely minden tekintetben a mérsékelt földövi országokhoz hasonlit, 1500 lábnyi magasságban emelkedik a tenger szine felett és itt az alantabb fekvő tájak fullasztó melege, valamint a magasabb vidékek dermesztő hidege, egyaránt ismeretlen. Jobbról elhagyva e paradicsomi oázist, a spanyolok San-Pedro faluba értek, három órai pihenés után azonban ismét tovább folytatták utjukat a Tutela-del-Rio nevü kis város felé.

"Hol alszunk ez éjjel? kérdé Martinez.

- Tascoban, hadnagy, felelt José. Ez a faluk mellett valóságos nagy város.

- A hol jó szállást is lehet kapni?

- Kétségkivül. Szép mennyboltozat alatt, pompás levegőben. Ott a nap heve nem oly égető, mint a tenger partján. Itt észrevétlenül folytonosan hegynek megyünk és lassankint oda jutunk, hogy a Popocatepetl ormán - megfagyunk.

- Mikor érünk a hegyekre, José?

- Holnapután este, hadnagy és azok nyergéről, nagy távolból persze, megláthatjuk utazásunk czélpontját. Ó, Mexikó aranyváros! Tudja-e, hogy mire gondoltam ép most, hadnagy?"

Martinez nem felelt.

"Azon tünődtem, hogy mi lehetett a brigg és a sorhajó tiszteiből, kiket a szigeten kitettünk."

Martinez összerezzent.

"Nem tudom!... felelt aztán dörmögve.

- Én azt hiszem, szólt José ujra, hogy a büszke urak egyszerüen éhen haltak. A kikötésnél többen a tengerbe is estek, melyet ott egy czetfajta, a tintoree, tesz bizonytalanná és nem kegyelmez senkinek. Santa Maria! Ha Don Orteva kapitány ismét feltámadna, bátran elbujhatnánk a legelső czet hasába! De feje nagyon is erősen verődött össze az árbocz rudjával és mert a kötelek oly váratlanul szétszakadtak...

- Fogsz-e hallgatni!" rivalt rá Martinez.

A tengerész mérsékelte kissé beszéde árját.

"A kételkedés és csüggedés itt nem is való, mondá magában, majd ismét hangosan folytatá: Visszatérésünk után különben otthoniasan fogok e pompás Mexikóban megtelepedni. Ott ananászok és banánok közt járkál az ember és legfölebb arany és ezüst szirtekbe ütközik.

- És ezért lettél árulóvá? kérdé Martinez.

- Miért ne, hadnagy? Ugy is csak pénzkérdés az egész!

- Ah... szólt Martinez megvetőleg.

- És ön? fordult most José a hadnagyhoz.

- Én?... Nálam rangkérdés volt. A hadnagy a kapitányon akart boszút állani.

- Vagy úgy!"... szólt José odavetőleg.

Ez a két ember, az ellenkező indokok daczára, teljesen egyensulyozta egymást.

"Vigyázz!... kiáltott Martinez és megállitotta lovát. Mit látok ott lent?"

José felegyenesedett a nyeregben.

"Senki sincs ott, felelt.

- De mégis! Láttam, amint egy ember hirtelen elbujt, mondá Martinez.

- Képzelődöl!

- Nem, nem, láttam! ismétlé a hadnagy.

- No, nem bánom keresse hát."

José nyugodtan folytatta utját.

Martinez egyedül ment egy magnolia bokor felé, melynek ágai meggyökeredznek a mint a földet érik és ily módon áthatolhatatlan sürüséget képeznek.

Csöndesnek és elhagyatottnak látszott minden.

Hirtelenében valami kigyóvonal félét látott az árnyékban mozogni.

Piczi kigyó volt, melynek fejét valami kő zúzhatta össze, mig testének többi része még most is villanyáramlat behatása alatt látszott remegni.

"Itt volt valaki!" kiáltott a hadnagy.

Martinez babonásan és bűnös tudattal nézett körül. Borzadni kezdett.

"Ki lehetett az, vajjon ki?... mondogatta magában.

- Nos, mi ujság? kérdé José, ki most szintén odajött.

- Semmisem volt! felelt Martinez. Induljunk tovább!"

Az utasok most hegynek lovagoltak a Mexale hosszában, mely a Rio Balsa kis mellékerét képezi. Nemsokára néhány füstoszlop jelezte az emberek közelségét és a Tutela-del-Rio nevü kis város is feltünt szemeik előtt. De mert a spanyolok siettek, hogy még az éj leszállta előtt Tascoba érjenek, e városból, kis pihenés után, ujra elmentek.

Az út most nagyon meredek és egyenetlen lett, úgy hogy csak lépésben jutottak tovább, a mi különben lovaik megszokott menési módját képezte. Itt-ott olajerdők zöldeltek a hegylejtőkön. A talaj, valamint a légmérséklet és a tenyészet is lényegesen másnak bizonyult itt az előbbiekhez viszonyitva.

Nemsokára beesteledett. Martinez néhány lépésnyi távolban követte vezetőjét, Josét. Ez a mindinkább fokozódó sötétségben csak nehezen tudott eligazodni és járható ösvényt igyekezett találni és sokat szitkozódott, majd a kiálló kövek miatt, melyekben lova megbotlott, majd egy faág miatt, mely arczát ütötte meg és mely kioltással fenyegette a kitünő szivart is, melyet szítt.

A hadnagy mindig kisérője szerint irányitotta lovát. Titkon a lelkiismeret emésztette, bár tiszta fogalma nem volt az érzelmekről, melyek kinozták.

Ezalatt besötétedett. A lovasok meggyorsitották lovaik lépteit. Megállás nélkül haladtak el Contepec és Ipuale falvak mellett és szerencsésen érkeztek meg Tasco városába is.

Josénak igaza volt. Ez nagy város volt a már elhagyott telepitvényekhez képest. A legnagyobb utczában még vendéglő-féle is volt. Valami kocsis forma ember átvette lovaikat és az utasok beléptek a ház főszobájába, a hol hosszu és már megteritett asztalt találtak.

A spanyolok egymással szemben ültek le melléje és elfogyasztották az ételeket, melyek a benszülöttek szájaize szerint valók lehettek ugyan, de európaiak csak kinzó éhségükben élvezhették. Csibeaprólék zöld fahéjból készült mártással, rizs piros szegfüszeggel és sáfránynyal fűszerezve, tyukhus olajjal, mazsolával, hagymával, édes tök, Carbanzos és Portulak képezte a "menü"-t, de minden fogáshoz még a "tortillas" azon forró érczlemezeken sütött tengeri liszt kalácskák járultak. Végül italt is szolgáltak és aztán lefeküdtek.

Bár nem a legkivánatosabb módon, de éhségük mégis csillapult és a kimerültség folytán Martinez és José mihamar mély álomba merült.



IV.
Tascotól Cuernavacaig.

A hadnagy volt az első, ki reggel felébredt, de már akkor is jó késő volt.

"José, kelj fel! Indulnunk kell!" kiáltott.

Az árboczőr messzire nyujtotta karjait maga elé.

"Melyik utra térünk? kérdé Martinez.

- Ó, itt kettőt is tudok, hadnagy.

- És melyik az?

- Az egyik Zacualican, Tenancinpo és Tolucán át vezet. Tolucától Mexikóig az út nagyon szép, mert ott már elértük a Sierra Madre magaslatát.

- És a másik?

- A másik kissé keletnek térit el bennünket, de ott szép hegyek, a Popocatepetl és az Icatacihualt mellett haladunk el. Ez a biztosabb, kevésbbé járt út. Szép, tizenöt mérföldnyi séta, lassan eső sikon át.

- Rövidebb utra hát és gyorsan előre, sürgetett Martinez. - Hol fogunk ma meghálni?

- Na, ha tizenhét mérföldet haladunk, Cuernavacaig érünk," felelt az árboczőr.

A két spanyol bement az istállóba, felnyergeltették lovaikat; a "mochillas"-okat, azaz a nyeregkápába erősitett zsebeket tengeri halból készült kalácscsal, granátalmákkal és sült hussal töltötték meg, mert a hegyek közt annak a veszélynek voltak kitéve, hogy nem kapnak ennivalót. Számláikat kiegyenlitvén, felültek lovaikra, melyeken keresztbe vetett lábakkal és jobbkezükre támaszkodva, lovagoltak el.

Most először láttak itt egy tölgyfát, jót jelentő fát, melynek lábánál az alacsonyabb vidékek egészségtelen kigőzölgései megszünnek. E tájakon, melyek 1500 méternyire emelkednek a tenger szine felé, a spanyol hóditás óta bekerült növények a belföldi termékekkel vegyülnek el. Buzaföldek mosolyognak e termékeny oázisban, a hol Európa minden hasznos növénye megterem. Ázsia és Francziaország fái itt egyaránt zöldelnek. A gyeppázsiton a keleti virágok diszlenek a mérsékelt földöv ibolyája, buzavirágja mellett. Némely helyen gyantatartalmu növények csoportja nő és a levegőt a vanilia finom illata tölti meg, mely a balzsam és ambrabokor árnyékában diszlik. A két kalandor is teljesen jól érezte magát a huszonhét foknyi melegben, a milyen Halepo és Chilpanzinye vidékén szokott rendszerint emelkedni, a miért is általában a "mérsékelt földdaraboknak" nevezik.

Martinez és társa azalatt mind feljebb jutott az anahuaci fensikon, átkelve a hatalmas hegyoldalokon, melyek Mexikó kertjében ágaznak szét.

"Ah! kiált José hirtelen, itt az elsője a három hegyi folyamnak, melyeken át kell gázolnunk".

Lábaik alatt tényleg mélyen kimosott meder nyult el.

"Utolsó ittlétem alkalmával, jegyzé meg José, e meder száraz volt. Kövessen hadnagy!"

Mindketten a sziklába vésett ösvényen lovagoltak le és könnyen átlábalható sekélyeshez értek.

"Ez volna az egyik, szólt José.

- A többieken is ép oly könnyen átlehet kelni? kérdé a hadnagy.

- Ép igy, felelt José. A mikor az eső megdagasztja e patakokat, a kicsiny Ixtolucca-folyóba rohannak, melylyel majd a hegyek közt fogunk találkozni.

- E pusztaságban azonban nincs mitől tartanunk?

- Nincs, ha csak egy mexikói tőr nem fenyeget!

- Persze, vélekedék Martinez. E felvidék indiánusai már rég óta igen ügyesen tudtak vele elbánni.

- És hányféle nevet adtak e kedvencz fegyverüknek, szólt az árboczőr pótlólag és nevetve, estogue, verdugo, puna, anchillo, beldoque, navaja, stb. A szó ép oly gyorsan kerül nyelvükre, mint a tőr a kezükbe! De Santa Maria, hisz ez jó, mert legalább a karabélyok láthatatlan golyóitól nem kell félnünk. Én nem tudok borzasztóbbat elképzelni, mintha az ember nem is tudja, hogy ki küldte a másvilágra.

- Mely indiánus törzsek laknak e hegyek közt? kérdé Martinez.

- Ej nó, ki tudná azt a sok törzset mind felsorolni, melyek Mexikó ez Eldorádójában tanyáznak? képzelje csak el hadnagy, azt a sok keresztezést, melyeket én gondosan tanulmányoztam, hogy egyszer később, hozzám illő és előnyös házasságot köthessek. Ott a mesztiz, ki spanyol apától és indiánus anyától származott; a castisa, kit mesztiz nő és spanyol férfi nemzett; a mulatt, kiben spanyol és néger vér kering; a monisk, ki mulatt nőtől és spanyol férfitől származott; az albino, kinek morisk nő az anyja és spanyol az apja; a tornatraz, albino apától és spanyol anyától; a tintinelarie, tornatraz apától és spanyol anyától; a lovo, kit indiánus nő néger apával nemzett; a caribujo, kiben angol és mulatt vér vegyül; a grifo, kinek néger nő és lovo férfi képezték szüleit; az albarazado, kit coyot férfi nemzett indiánus nővel; a chanisa, ki meztizi nőtől és indiánus férfitől származott; végül a mechino, ki egy lovo nőnek és coyot férfinek köszönheti életét!"

José adatai egészen pontosak voltak; az e vidékeken nagyon kétes fajtisztaság az embertani kutatások elébe nagy akadályokat gördit. De társa tudós fecsegése daczára is Martinez mihamar ismét előbbi némaságába merült. Sőt önként el is távolodott tőle kissé, mert jelenléte nyomasztólag látszott reá hatni.

Nemsokára két másik hegyi patak szelte át utjukat. A hadnagy meglepetve állott meg, a midőn száraz medrüket találta csak, mert lovát remélte itt megitathatni.

"Igy állunk most, mint a hajó szélcsendben, a mikor élelmiszere és vize elfogyott, mondá José. Eh, kövessen csak. Ama tölgyek és szilfák alatt keressünk majd egy fát, melyet itt "Ahuehuelt"-nek neveznek és ami ép annyit jelent, mint a korcsmák ajtaja fölé tüzött koszoru. Árnyékába mindig lehet üditő forrást találni és hacsak vizet ad is, de azért biz' isten nem szabad felednie, hogy a viz a puszták bora!"

A lovasok ügetve mentek fel a legközelebbi magaslatra és csakhamar találtak is egy fát az emlitett fajtából. De a remélt forrás kiapadt és a jelekből itélve, csak igen röviddel ezelőtt.

"Ez különös, szólt José.

- Ugy-e bár ez feltünő, mondá Martinez és elsápadt. Előre tehát, gyorsan előre!"

Cacahuimilcham falucskáig a lovasok egy árva szót sem szóltak egymáshoz. Ott kiüritették egy kicsit mochillasaikat, aztán továbbra keletnek Cuernavace felé fordultak.

A táj most már vad nagyszerüségét mutatta és sejteni engedé az óriási ormokat, melyek bazaltfalai feltartóztatják a Nagy-Oczeán felől jövő fellegeket. Egy hatalmas szikla hajlásainál feltünik a még a régi mexikóiak által épitett Cochicalcho erőd, melyek fensikja kilenczezer négyszögméterre terjed. Az utasok felmásztak a hatalmas sziklacsúcsra, mely azt betetőzi és melyet rideg kőpillérek és fenyegető romok koszoruznak. Leszálltak, lovaikat egy szilfa törzséhez kötötték és mert mindenkép utjuk irányával óhajtottak tisztába lenni, a kolosszuson kúszva másztak a tetejébe.

Az éj már ereszkedni kezdett; köröskörül mindennek körvonala elmosódott az alkonyatban, képzeletbeli alakot öltve. A régi erőd nem keveset hasonlitott egy óriási, mozdulatlan fejü, félig fekvő bivalyhoz és Martinez nyugtalan tekintete még a kisérteties állat testén is röpke árnyakat vélt látni. De hallgatott, nehogy José gunyolódó modorát kihivja. Ez a hegy gyalogösvényein haladt lassan tovább; de a mint egyszer egy kinyuló szirt mögött eltünt, "Santa Maria" és ehhez hasonló felkiáltásai nemsokára a hadnagyot is odacsalták.

Most hirtelenében egy hatalmas éjjeli madár szállt a magasba, nehézkesen csapkodva szárnyaival és rekedt hangokat hallatva.

Martinez összerezzent.

Mintegy harmincz lábbal felette, hatalmas sziklatömb észrevehetőleg ingott talapzatán. Most elszabadult és villámgyorsasággal, mennydörgésszerü zajjal, utjában mindent szétzuzva, tátongó sötét örvénybe rohant.

"Santa Maria! kiáltott az árboczőr. - Hadnagy ur!

- José?

- Ide!"

A két spanyol ismét összekerült.

"Ez jó kis görgeteg volt! Jobb lenne talán, ha ujra lemennénk," szólt a tengerész.

Martinez szótlanul követte és nemsokára ismét leértek az alsó fensíkra.

Itt széles barázda jelezte a sziklatömb romboló utját.

"Santa Maria! kiáltott José elrémülve. Lovaink eltüntek, szétzuzódtak, megdöglöttek!

- Igazán?

- Győződjék meg róla maga."

A fa, melyhez az állatokat kötötték, tényleg ezekkel együtt eltünt.

"Hátha még rajta ültünk volna..." jegyzé meg az árboczőr nagy bölcsen.

Martinez a rémülettől félig megmerevedett.

"A kigyó, a forrás és most a görgeteg!" dörmögött.

Egyszerre csak, szemeit kimeresztve, odaugrik Joséhoz.

"Nem emlitetted ép most Don Orteva kapitányt?" kérdé dühtől reszkető ajkakkal.

José visszariadt.

"Óh, ne bolondozzék, hadnagy! Intsünk lovainknak még egy utolsó üdvözletet és aztán előre! Itt nem jó lenni, a mikor az öreg hegy fejét rázza!"

Némán és nagyokat lépve, haladt a két spanyol tova és éjfél körül Cuernavacába értek; lovakat azonban nem birtak szerezni és igy hát másnap gyalog indultak a Popocatepetl-hegy felé.



V.
Cuernavacából Popocatepetlig.

A hőfok mindinkább csökkent; vége szakadt minden tenyészetnek. E járhatatlan magaslatok, a "hideg földrészek" tisztára a jeges földövhöz tartoznak. A komorabb részek fenyveseinek merev árnyai, már-már feltünnek e magas hegyhátak utolsó lánczolatai közt és mind ritkábbakká lesznek a források e, jobbára szakadozott trachytból és porladozó bazaltból képzett pusztaságában.

A hadnagy és kisérője már hat órája vergődik nagynehezen tovább, kezeiket a sziklák éles szélein, lábaikat pedig az út hegyes kövein sebzik véresre. Nemsokára pihenni kénytelenek. José egy kis eledelt készit.

"Őrült gondolat volt, hogy nem a rendes útra tértünk!" mondá mintegy magában.

Mindketten azt remélték, hogy Aracopistlában, egy - a hegyek közt teljesen eltünő - falucskában, találnak majd valami szállitó eszközt, melylyel befejezhetik utjukat. De mily keserves volt csalódásuk, a midőn itt sem találtak semmit, a midőn itt is a legnagyobb szükséget észlelték és ugyanazt a barátságtalan fogadtatást, mint már azelőtt Cuernavacában. És czéljukat mégis el kell érniök.

Most a Popocatepetl rengeteg orma nyulik előttük oly magasságba, hogy a tekintet a felhők közt tünik el, a mikor a végső csúcsokat keresi. Az út kétségbeejtően fárasztóvá lett. Mindenütt mérhetetlen mélységek tátongtak és a széditő ösvények inogni látszottak a vándorok léptei alatt. Hogy eligazodhassanak, a hegynek egy 5400 méteres lejtőjét kellett megmászniok, melyet az indiánusok "füstölő sziklá"-nak neveztek el és melyen még ma is ujabb vulkánikus kitörések nyomai látszanak. Sötét barlangok szakitották meg meredek oldalait. José utolsó utja óta ujabb alakulások zavarták meg e puszta területet, igy mindent idegennek talált. Gyakran el is tévedt az alig felismerhető ösvényeken és gyakran megállt, hallgatódzott, a mikor a sziklaóriás méhében gyanus zaj volt hallható.

A nap már észrevehetőleg hajlik. Az éj felé eső oldalokon szakadozott felhők méginkább elsötétitik a tájat. Eső, zivatar készül, mely tünemények e magaslatokon, hol a viz könnyen párologhat el, nem ritkák. E sziklákon egyébként eltünt a tenyészet minden nyoma, miután ezek már az örök hó körébe nyultak be.

"Nem birok tovább menni! szólt végre José és a kimerüléstől összerogyott.

- Csak előre!" felelt Martinez hadnagy lázas türelmetlenséggel.

A Popocatepetl mélységeiben tompa, távoli dörgés zúgott.

"Vigyen el az ördög, ha még valaha ezen utra teszem a lábaimat! esküdözött José.

- De most kelj fel és siess!" sürgette Martinez durva hangon.

Arra kényszeritette Josét, hogy ez - ha inogva is - tovább haladjon.

- És sehol egy élőlény, a ki vezethetne bennünket, morgott az árboczőr.

- Annál jobb, felelt a hadnagy.

- Ön bizonyára nem tudja, hogy Mexikóban évente legalább ezer gyilkos űzi mesterségét és hogy ez a vidék nem ép a legbiztosabb.

- Annál jobb, szólt Martinez ujra.

A sziklákon, a nap utolsó sugarai által beragyogott nagy esőcseppek tüntek fel.

"Mit látunk majd, ha e hegyek elmaradnak mögöttünk? kérdé a hadnagy.

- Jobbról Mexikót, balról Pueblát, felelt José, - ha ugyan egyáltalán láthatunk majd valamit. De az lehetetlen lesz. Nagyon is sötét van. Előttünk, a tulsó oldalon, az Icctacihualt-hegy emelkedik, a völgyben pedig a kitünő karban tartott út nyulik el. De valjon, elérhetünk-e odáig!

- Előre, ne habozzunk.

José adatai helyesek voltak. A mexikói fensík, hatalmas hegyek négyszeres keretébe van zárva. Terjedelmes, tojásdad alaku medenczét képez, melynek hosszátmetszete tizennyolcz, szélessége tizenkettő, kerülete pedig hetvenhét mérföld. Köröskörül magas hegyormok nyúlnak ki, melyek közt kiváltkép a Popocatepetl és Icctacihualt érdemel emlitést. Ha az utas feljutott a magas határszélre további nehézség nem igen gördül többé utjába. Lefelé menet már járhatóbbá válik az ösvény, végül pedig Mexikó felé kitünő országut visz északi irányba. Nyár- és szilfák fárasztó sorai itt az artekek-dynasztiájának királyai által ültetett cyprusokat és a "sinus"-t lehetett találni, mely a nyugati szomorúfüzekhez hasonlit. Itt-ott jól művelt földek, kertek találhatók, melyekben bőven diszlenek a virágok, mig az alma-, cseresznye- és gránátfák a sötétkék ég alatt - a mi a fensíkok vékony és száraz levegőjének következménye - egyforma bujasággal tenyésznek.

A hegyek közt iszonyu hatalommal zúgott a mennydörgés. A csak időnként szünetelő eső és szél még fokozta a visszhangot.

José minden lépésnél szitkozódott. Martinez hadnagy félve, remegve vetett egy-egy pillantást kisérőjére, kiben bűnrészesét látta és a kit a messze távolban, ártalmatlannak óhajtana tudni.

Vakitó villám szakitotta meg a sötétséget. Az árboczőr és a hadnagy egy ösvény szélén állt!...

Martinez odalépett Joséhoz. Kezét erősen odatette vállára és igy szólt:

"José, én félek...

- A zivatartól?

- Az éj viharától nem félek, de az, mely bensőmben dúl...

- Ah, ön még mindig Don Ortevára gondol!... Szégyelje magát, hadnagy, engem igazán nevetésre késztet!" felelt José, ki persze nyomban megszünt nevetni; a mint Martinez dühös tekintetét látta.

Ujabb és iszonyu mennydörgés hangzott el.

"Légy csendesen, José, hallgass! kiáltott Martinez, ki már alig birt magán uralkodni.

- Ez az éj ugyan alkalmas az erkölcsi oktatásokra! felelt az árboczőr. Ha ön fél, hadnagy, hunyja be szemeit és dugja be füleit.

- Azt hiszem, nyög Martinez, hogy ott látom a kapitányt... Don Ortevát... szétzúzott agygyal!... Ott... ott!"

Bágyadt villámfénytől megvilágitva, körülbelül husz lépésre a vándorok előtt, sötét árny egyenesedett fel.

Egyidejüleg José Martinezt pillantja meg, ki halálsápadt arczczal, komor tekintettel, markában tőrt szorongatva, áll mellette.

"Mi az, mi az?..." kiált.

Villám fénye esik mindkettőjükre.

"Segitség!" ordit José.

De már csak egy holttest fekszik a földön. Martinez pedig ujabbkori Kainként, véres kezével a zivatarba menekül.

Pár pillanattal később két férfi hajolt az árboczőr hullája felé, kik igy szóltak:

"Ez volna az egyik!"

Martinez őrültként bolyongott a pusztaságban. Fedetlen fővel futkározott az esőben, mely patakokban ömlött.

"Segitség! Segitség!" kiáltott, elcsuszva a síkos köveken.

Egyszerre csak dörgő zugást hall.

Martinez megáll és vadul száguldó hegyi patakot lát.

A kis Ixtolucca-folyó volt, mely ötszáz lábnyi mélységben hömpölygött lábai alatt.

Pár lépéssel odább, a folyó felett, agavekötelekből hid volt kötve. E hid, melyet a partokon csak két czölöp tartott, kifeszitett szál gyanánt ingott most.

Martinez görcsösen ragadja meg a köteleket és félve kúszik a hidon. Nagy erőlködések árán az ellenkező partig ér.

De e pillanatban hirtelen egy árny terem előtte.

Martinez némán hátrál és az ép elhagyott partot igyekszik ujra elérni.

De itt egy férfi sötét árnyéka rémiti.

Térdein csuszva, kétségbeesésében fuldokolva, ujra elvergődik a hid közepéig.

"Martinez, én Pablo vagyok! kiált egy hang.

- Martinez, én Jacopo vagyok! szólt egy másik.

- Te áruló vagy... meg kell halnod!

- Gyilkos vagy... meg kell halnod!"

Két erős ütés... a czölöpök, melyek a hidat tartották, megdőlnek a fejszék alatt...

Iszonyu zaj támad és Martinez, kezeit égnek emelve, az örvénybe bukik.

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Jó darabbal lejebb, hol az Ixtoluccának járható gázlója volt, a tisztjelölt és a kormányos ujra találkozott.

"Megbosszultam Don Ortevát! mondá Jacopo.

- És én, szólt Pablo, én spanyol hazámért álltam bosszút!"

Igy keletkezett a mexikói tengerészet. Az árulók által kiszolgáltatott két spanyol hajó az ifju szabad államé maradt, magvát képezvén ama hajóhadnak, melylyel Texas és Kalifornia csak nemrégiben az Egyesült-Államok tengeri hatalmát merte versenyre kihivni.


V É G E.





JEGYZETEK


1 Az angol délkör szerint számitva, mely a greenwichi csillagvizsgáló tornyon megy át.

2 Fergusson doktor elutazása óta megtudták, hogy Heuglin ur bizonyos tárgyalások következtében más uton indult el, mint a milyent expedicziójának elejétől fogva kijelöltek. A parancsnokságot Mauzinger urra ruházták. Az olvasó ne feledje el, hogy az események már 1862-ben játszódtak le. Mert 1863. óta köztudomásu, hogy Vogelt 1856. február 8-án, Abusában, Ware mellett meggyilkolták.

3 Londonnak egy déli külvárosa.

4 1,661 köbméter.

5 E kiterjedésben semmi különös nincs; 1784-ben Montgolfier úr Londonban oly léghajót épittetett, melynek kerülete 340.000 köblábat vagy 20.000 köbmétert tett ki; ez elbirt 20 tonna- vagyis 20.000 kilogrammnyi sulyt.

6 Közel száz liter. Egy gallon 8 pintből áll, egyenlő 4 literrel.

7 Hajó ágyú.

8 Páris, Frimaire 25-én, a 13-ik évben Napoleon császár megkoronáztatása ő szentsége VII. Pius pápa által.

9 A négerek igy nevezik a jégesőt.

10 Körülbelül öt czentiméter. A higanyoszlop körülbelül egy czentiméternyit esik száz méternyi emelkedésre.

11 A függő hálónak egy neme, melyet a délövi utazásoknál szoktak használni.

12 Magas hegy Martiniqueban.

13 Egy toise egyenlő 6 párisi lábbal.

14 Nyanza tavat jelent.

15 A hagyomány szerint, ez a hegy megremeg, amint egy muzulmán lép reá.

16 Körülbelül tizenhárom és fél liter.

17 45° Celsius.

18 60° Celsius.

19 Százhuszonöt frank.

20 Pontosan a párisi délkör.

21 Az angol Fergusson doktor, talán túloz egy keveset; mindamellett be kell vallanunk azt, hogy Caillié René nem örvendett Frankhonban oly hirnévnek, mint azt önfeláldozása és bátorsága megérdemelte volna.

22 Az eredetiben itt ismét 100 fok Celsiusra van átszámitva, mig 180 fok Fahrenheit = 82 fok Celsius.

A forditó.

23 Dick röviditése Richardnak és Joe, Józsefnek.