Zord társadalmi vihar söpört végig az 1950-es években az országon, és tartott egészen 1956-ig.

A fényes szelek 1945-ben keltek lábra, ám a nyomában keletkező tavaszi szivárvány tüneményes színei, hamarosan tarjagos viharfelhőkké csipkéződtek. A falvak évszázados rendje, előbb csak málladozott, majd kezdetét vette az elvándorlás. A kezdeti csöpögő "népmozgalom", a személyi kultusz téves intézkedései következtében, társadalmi szinteket öltő zuhatagként ömlött a városokra, leginkább Budapestre.

A falvakban, a dicsőséges földosztások után, a hatalom véres marka szövetkezetekbe kényszerítette az újonnan földhözjuttatottakat. A kisiparosokat felszámolták... Az így világgá menesztett mesteremberek egy része belépett a sebtében megalakított kisipari szövetkezetekbe, maradékát a szövetkezet elől menekülő parasztokkal, a munkanélkülivé vált gyerekeikkel együtt, a nagyipar szippantotta fel...

Nógrád megye, északkeleti részén elterülő, palóc településeiről, hétfőkként, kora hajnalban, külön erre a célra összeállított munkásvonat indult Budapestre. Ezek a munkásvonatok - eleinte egyszerű marhavagonokból álltak -, mire Pestre érkeztek, mint szardíniásdobozokban a heringek, zsúfolásig megteltek utasokkal, holott Váctól egyetlen állomáson sem állt meg. A Nyugati pályaudvaron, álmosan és agyongyötörve potyogtak le a peronok betonjaira, ahonnét nyakukba véve a várost, többségükben egyenesen a munkahelyükre villamosoztak, ahol mindannyian kispénzű segédmunkásokként dolgoztak. Legtöbben egyszerű ágyrajáróként éltek a számukra olyannyira idegen fővárosban. A "tehetősebbek" albérlőkként, a szerencsésebbek - az akkoriban létesülő, kevéske és szegényesen berendezett - munkásszállásokon húzták meg magukat. Példamutatón összetartottak. Alig akadt nap, hogy munkaidő után - sokan egy s ugyanazon munkahelyen dolgoztak, ahová egymást ajánlották, vitték be -, szabadidejükben ne találkoztak volna. Együtt jártak moziba, az olcsóbb szórakozóhelyekre, leginkább a Népligetbe, vagy, ha mást nem, az utcákat rótták... Szombatonként, a kora délutáni órákban, a Nyugati pályaudvarról induló munkásvonattal tértek haza szeretteikhez. A családosok rendszeresen, a nőtlenek általában havonként egyszer-kétszer...

Ezeknek a fővárosba kapaszkodó, gyökér nélküli, honvággyal teli, kisebbségi, kitaszítottsági érzésekkel küszködő - végül így-úgy mégis magukra találó - "városi- falusi" fiataloknak állít emléket e regény, néhány kiragadott személy, többségükben egy-egy villanásnyi, igaz történetének elmesélésével...

A neveket megmásítottam. A megnevezett falut három szomszédos településből "olvasztottam egybe". Ha valaki mégis a saját nevét vélné felfedezni, az csak a véletlenek egybeesése lehet.