---

Tartalom

Csak egy szóra
Hadnagy József: Fatányéros
Albert-Lőrincz Márton: (Kaláka)

SZEPTEMBERI VERSEK
Albert-Lőrincz Márton: (Kronosz, ezüstben)
Hadnagy József: Kinek vasat szült az anyja
Albert-Lőrincz Márton: (Tűz elem)
Albert-Lőrincz Márton: (Engedd)
Hadnagy József: Alea iacta est
Albert-Lőrincz Márton: (A költő és az utókor)
Hadnagy József: Zeusztól ne félj
Hadnagy József: Valahogy
Albert-Lőrincz Márton: (Neked is el kellett lopnod a tüzet)
Albert-Lőrincz Márton: (Kagylókürtöm)
Hadnagy József: Köveken álmodtam
Albert-Lőrincz Márton: (Kőbérlő szavak)
Hadnagy József: Száműzetés
Albert-Lőrincz Márton: (A szó természete)
Hadnagy József: Szindbád emlékezik
Albert-Lőrincz Márton: (Csak a nyelv)
Hadnagy József: A szó dicsérete
Albert-Lőrincz Márton: (Nincs választás)
Albert-Lőrincz Márton: (A vers)
Hadnagy József: Patak
Albert-Lőrincz Márton: (A versről és a korról)
Hadnagy József: Változó idő
Hadnagy József: Idővonat
Hadnagy József: Mint halott szó a metaforában
Albert-Lőrincz Márton: (Játszóterünk)
Hadnagy József: Három gyerek
Hadnagy József: Órák
Hadnagy József: Bárkát az anyanyelvnek
Albert-Lőrincz Márton: (Barmok között)
Hadnagy József: Nagy kicsi ország
Albert-Lőrincz Márton: (Nem tudni)
Hadnagy József: A költő kiszámíthatatlan
Albert-Lőrincz Márton: (Frontvonalak)
Hadnagy József: Indián kút
Albert-Lőrincz Márton: (Írjak a versről)
Albert-Lőrincz Márton: (Nincs csatabárd)
Hadnagy József: Arctalan világ
Albert-Lőrincz Márton: (Mintha)
Hadnagy József: A múlt hegyei között
Albert-Lőrincz Márton: (Fali selyemkép)
Hadnagy József: Kronosz az élők temetőjében
Albert-Lőrincz Márton: (Ahhoz képest)
Hadnagy József: A Michigan-tó partján
Albert-Lőrincz Márton: (Blakeney fókái)
Hadnagy József: A közömbösség büntetése
Albert-Lőrincz Márton: (Miért?)
Albert-Lőrincz Márton: (Az asszony siráma)
Hadnagy József: Esti hír
Albert-Lőrincz Márton: (Barátunk lábát törte)
Hadnagy József: Sziszifuszi munka
Albert-Lőrincz Márton: (Skarabeusz)
Albert-Lőrincz Márton: (Ha kővé válna)
Hadnagy József: Gyöngyszemek
Albert-Lőrincz Márton: (Hazug álmok)
Hadnagy József: Reggeli hír
Albert-Lőrincz Márton: (Kétely)
Albert-Lőrincz Márton: (C'est par là)
Hadnagy József: Betűrosta
Albert-Lőrincz Márton: (Mert látni kell)
Hadnagy József: Tudom, hogy meghalok
Albert-Lőrincz Márton: (Kronosz, kinőtt rövidnadrágban)
Hadnagy József: Égtartó torony
Albert-Lőrincz Márton: (Harag virága)
Hadnagy József: A legritkább drágakő
Albert-Lőrincz Márton: (Kép hóval, fénnyel)
Albert-Lőrincz Márton: (Amikor meghaltam)
Albert-Lőrincz Márton: (Ó, Kronosz)
Hadnagy József: Ki vagyok?
Albert-Lőrincz Márton: (Két vér)
Hadnagy József: Kronosz, a színészek és Shakespeare
Hadnagy József: Ábrahám léptei
Albert-Lőrincz Márton: (Terah fia az Olümposzon)
Albert-Lőrincz Márton: (Terv)
Hadnagy József: Pohárköszöntő emlékezéssel
Albert-Lőrincz Márton: (Ha zárva volna)
Hadnagy József: Hátra se nézel
Albert-Lőrincz Márton: (Zsánerkép egérrel)
Hadnagy József: Csillagszerver
Hadnagy József: Ki-ki a maga tengelye körül
Albert-Lőrincz Márton: (Naponta)
Hadnagy József: Felejtés a szemfedő
Albert-Lőrincz Márton: (A szent)
Albert-Lőrincz Márton: (Elkeveredik)
Hadnagy József: Nincs veszély
Albert-Lőrincz Márton: (Az már bizonyos)
Hadnagy József: Pecsét
Albert-Lőrincz Márton: (Gyöngykaláris)
Hadnagy József: Ráfok a keréken
Albert-Lőrincz Márton: (Aprócska csíny)
Hadnagy József: Figyelmeztetés
Albert-Lőrincz Márton: (Ne hagyd)
Hadnagy József: Homérosz, hagyj el engemet
Albert-Lőrincz Márton: (Kronosz könnyei)
Hadnagy József: A költői hang
Albert-Lőrincz Márton: (Adagio)
Hadnagy József: Kőbugyor
Albert-Lőrincz Márton: (Makacs litánia)
Albert-Lőrincz Márton: (Vityebszk fölött)
Hadnagy József: Könnyű volna
Albert-Lőrincz Márton: (Szomorú dialektika)
Hadnagy József: Az én apám sok ember
Albert-Lőrincz Márton: (Erózióban)
Hadnagy József: Tornyok
Albert-Lőrincz Márton: (Fekete lovak)
Hadnagy József: A kőszobrok is elindulnak
Albert-Lőrincz Márton: (Felröppenő madár)
Hadnagy József: Felfüggesztett idő
Hadnagy József: A mindenség kódja: VFLT
Hadnagy József: A gravitáció is cserben hagy
Hadnagy József: Ballada arról, hogy mi minden lehettem volna
Albert-Lőrincz Márton: (Az égi kert füvén)
Hadnagy József: Uranosz édenkertje
Albert-Lőrincz Márton: (Történet)
Hadnagy József: Kronosz első hegyi beszéde
Hadnagy József: Kronosz második hegyi beszéde
Albert-Lőrincz Márton: (Elfogy a jó)
Albert-Lőrincz Márton: (Asztalnál, kikericsekkel)
Hadnagy József: Látomás az Alpokban
Hadnagy József: Szobrok lettünk
Albert-Lőrincz Márton: (Kergetőzve)
Hadnagy József: Élni épen
Hadnagy József: Kronosz harmadik hegyi beszéde
Albert-Lőrincz Márton: (Számadás)
Hadnagy József: Az élet bináris fundamentuma
Albert-Lőrincz Márton: (Felségterület)
Hadnagy József: Látomás, hátranézetből
Hadnagy József: Kronosz negyedik hegyi beszéde
Albert-Lőrincz Márton: (Isten is és ember is)
Hadnagy József: A költő mindenes
Albert-Lőrincz Márton: (Szindbád alkuja Kronosszal)
Albert-Lőrincz Márton: (Memento)

KÉT VERS EGY TÉMÁRA
Albert-Lőrincz Márton: (A szamáriai ember)
Hadnagy József: (A kékvérű idegen)
Albert-Lőrinc Márton: (Képrögzítés)
Hadnagy József: Búcsú
Albert-Lőrinc Márton: (Dunafejfa)
Hadnagy József: Homo sapiens
Hadnagy József: Nincs más út, talpra
Albert-Lőrinc Márton: (Úttalan utakon)
Albert-Lőrincz Márton: (Világosság)
Hadnagy József: A szorítóban
Albert-Lőrincz Márton: (Falak)
Hadnagy József: Sírásaim megritkultak
Hadnagy József: Az én vonatom
Albert-Lőrincz Márton: (Tükröm, tükröm...)
Hadnagy József: Por és hamu
Albert-Lőrincz Márton: (Vagyok)
Albert-Lőrincz Márton: (Vasárnap van)
Hadnagy József: Sugárzó árnyék
Hadnagy József: Őrszem
Albert-Lőrincz Márton: (A csomag dilemmája)
Albert-Lőrincz Márton: (Asszonyok)
Hadnagy József: Idegen nő
Hadnagy József: Tizenkét szép asszony
Albert-Lőrincz Márton: (Útszélek szorításában)
Albert-Lőrincz Márton: (Navigare necesse est)
Hadnagy József: Szindbád álmodik
Hadnagy József: Szomjas szarvas
Albert-Lőrincz Márton: (Papagájok)
Albert-Lőrincz Márton: (A mulandóság dicsérete)
Hadnagy József: Héphaisztosz
Hadnagy József: Desszert
Albert-Lőrincz Márton: (Vers a tökéletességről)
Még csak egy szóra

BESZÉLGETÉS A SZERZŐKKEL

---

Utószó

Szokatlan verskötetet olvashat, aki szeret verset olvasni, egy kétszerzős verskötetet, amelynek gerince jórészt egyetlen hónap alatt született meg, egy intenzív levelezés során. Egymásnak válaszoló versek, levélversek. A többi, itt közreadott vers is ebben a hangulatban keletkezett, a következő hónapokban.

Hogyan is történt? Szeptember elején írtam Jóskának egy verset, amire ő verssel válaszolt, ami engem újabb versre ihletett, és ez így ment jó harminc napon keresztül, az elektromos postának köszönhetően. Ez a Szeptemberi versek alcím magyarázata. Október, november még hullatta versleveleit, tehát megszülethetett a kötet ötlete. Aztán, a télből kifele haladva, azon kaptuk magunkat, hogy elkezdődött valami más: ezúttal egyazon témára írtunk verseket. Cseke Gábor közölte ezeket az "ikerverseket" (így nevezte Bölöni Domokos) a Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti lapban. Ezek a duplexek alkotják kötetünk második egységét, a Két vers egy témára alcím alatti verscsokrot. Ezek is levélversek, két jó barát lírai játéka.

A kötet szerkesztése folyamán szükségesnek tartottuk bevenni a kötetbe olyan régebbi közölt vagy "fiókban" heverő verseket is, amelyek, véleményünk szerint, segítenek az anyanyelvről, az időről, a költészetről, a költemények elkövetőjéről, generációváltásról szóló lírai dialógusunk értelmezésében. A kötet célja önmagunk, szerepünk, felelősségünk megértése, olykor játékos formában, de mindig igazat szólva, abban a Szilágyi Domokostól kölcsönzött hitben, hogy ha igazat mondunk, a vers magától megszépül. Bármilyen párbeszédről is lett légyen szó, annak csak igazat szólva van értelme, félre- és egymás mellett való elbeszélések, hazugságok nem az igazság, hanem újabb, még nagyobb káosz megszületésénél bábáskodnak.

Ünnepként éltük meg ezt a közös utazást, ki a fáradt hétköznapi időből egy olyan világba, ahol a megszokott fogalmak átalakulnak, hajigálható kövekké válnak, amelyek nem kevésbé súlyosak, mint a sziklák kövei, mint az utak kövei. A nyelv kövei, a szavak is ilyenek, olykor megsimogatnak, olykor megütnek. Két költőt szólított meg Kronosz, akinek alakja hol a múlandóságba vetett ember szimbólumaként, hol mitikus valóságában bukkan fel a kötetben, s adja a költők szájába a beszéd eszközét a szót, hogy azt verssé csiszolják. Két költő válaszolt Kronosznak esendő eszközeikkel, esendő érzéseikkel. Nincs boszorkánykonyha, mi értelme is lenne, hiszen itt van közöttünk a rejtekező mindenség, az ember és Isten, az ember és a mítosz, a másik ember, a semmi és a minden, a káosz és a rend: a mindenség fölkínálja magát. Az ember nem léphet ki a zajos világból úgy, hogy a zaj ne kísérje, és nem hallgathat, ha érez, ha lát. A kő - a kötet alapmotívuma - üzenni tud, szavakká tud alakulni, és ezt érti az alkotó is, a fogyasztó-befogadó is. A versek egymásba kapaszkodása, olykor egymásra épülése a vers eszközévé minősül, olykor akár az értelmezés komplementer szerepét is betölti. Így válik egésszé e nem szokványos kötet, mint egy lírai levelezés foglalata. Ha ennél több lett, az Kronosz irányunkban mutatott nagylelkűségének köszönhető. (Albert-Lőrincz Márton)

---