---

Tartalom

Előszó helyett
Az értelmiség - a felvilágosodás és nemzeti ébredés szellemi irányítója
Rövid korrajz
Az Ész mindenhatóságába vetett hit utópiája
Vallás- vagy egyházellenesség?
A tolerancia-elv
Szellemi előzmények
Idegenből hazafelé nézve
Legyen világosság! - de mekkora?
A műfordítás mint kapunyitás
A magános küzdelmek ideje lejárt
Egységes nemzeti nyelv nélkül nincs polgári nemzet
A színház - világi szószék
A könyv a szellemi műveltség legfőbb hordozója
Az erdélyi magyar sajtó bölcsőjénél
"Egyedül az eredeti jó munka a nemzetnek tulajdonbirtoka"
Az olvasóközönség kialakulása
Az önszerveződő tudományos élet
Ha az ember tetszés szerint formálható, akkor neveléssel minden cél elérhető
"Az egész világ egy nagy köztársaság"
A Mester nyomában
Zárszó
Jegyzetek

---

Előszó

Aki meg akar maradni ebben a mindent érdektelen szürkévé foncsorozó globalizálódó világban, annak okosan kell sáfárkodnia örökségével.

Kisebbségeknél ez egyenesen sorsdöntő.

Tudva, hogy múlt nélkül nincs jövő, fák nem nőnek gyökerek nélkül, a beolvasztó többségi hatalmak mindig arra törekedtek, azon fondorkodnak ma is, hogy a kisebbségekből kilúgozzák az eredettudatot, eltüntessék történelmi örökségük szellemi és tárgyi bizonyítékait.

Erre Románia ultranacionalista politikája "remek" példa volt és maradt.

Éppen ezért nekünk, erdélyi magyaroknak nagyon is indokolt időnként tűnt idők eseményzuhatagából követendő példaképeket felragyogtatni.

Magam ilyen morális iránytűnek éreztem azt a szemlélet- és cselekvésmódot, ahogyan a XVIII. század második felében és a következő évszáz első tizedeiben élt erdélyi magyar értelmiség legjava csatázott édes anyanyelvünkért az erőszakos germanizálással szemben; ahogy igyekezett rádöbbenteni főbenjáró bűneikre a nyelvcseréig is elmenő nemzeti közömbösség fertőjébe süllyedt bizonyos felső(bb) köröket, illetve identitásának igazi értékeire és emberi méltóságára ébreszteni a Habsburg-prés alatt tengődő Erdély magyarságát.

Harmadfélszázaddal később elmondhatjuk: az idő mintha állni látszanék errefelé: az "új gazda" és az ősi honában idegenként kezelt alárendelt viszonya mit sem változott. Sőt...

A vizsgált kor értelmiségének erkölcsi tudata és annak értéke főleg a tettekben megvalósuló magatartásokból fog összeállni. A konkrétumok világában barangolva, igyekeztem minél több valóságterületet becserkészni. Ezért esik szó a könyvben a nyelvújitás mellett műfordításról, irodalomról, színjátszásról, könyvnyomtatásról, könyvtárakról, iskolákról, nevelésügyről, önszerveződő tudományos életről, szabadkőművesekről... Széttekintve, mozaikkockákból rakosgattam össze az intelligencia jellemző karakterjegyeit, ethoszát.

Egyébiránt Erdélyben tételesen kifejtett erkölcsrendszerek akkortájt nem voltak. Az etikum iránti elméleti igényű érdeklődés csak a korszak vége felé kezdett körvonalazódni. A szellemi élet ilyetén alakulását a rendi társadalom túlzott hagyománytisztelete és Erdély függőségi helyzete mellett a legsürgetőbb teendők határozták meg. Elmélyült elmélkedéshez lelki nyugalom, társadalmi béke és anyagi biztonság kell. Ezek akkor hiánycikkek voltak ezen a történelmi tájon. Az egyidejüleg ki- és átalakuló hártyavékony értelmiségi réteg különben sem "fecsérelhette" el szellemi energiáit "holmi" elvont elméletek megkomponálására, ilyesminek különben sem volt hagyománya errefelé. Versenyt futva az idővel, neki erősen életszagú és halaszthatatlan feladatokkal kellett megbirkóznia. Felzárkózni és felzárkóztatni az országot a jóval fejlettebb Nyugathoz! - ez volt az idő tájt Erdélyben a legfőbb erkölcsi parancs.

Ez a könyv nem kortörténet. Ilyesmit nem is szabad számon kérni tőle. Tudva, hogy az erkölcs tettekben vizsgázik, magam a kései utódok elmékezetére is érdemes habitusok iránt érdeklődtem, remélve, hogy ami igaz, szép és felemelő, az nemesít, hitet ad és delejez. Szeretném, ha így lenne. Nagy szükség lesz rá...

A. K.

---