Csomor Henriett
HATÁRTALAN KÉPZELET
5.-ik Verseskötet
E-könyv
KIADOTT KÖNYVEIM 7.
KÉSZÜLT 2018 JANUÁRJÁBAN.
TARTALOM
Kedves Olvasóim...
Bizonyára sokak számára, ismerős már a nevem. Csomor Henriett vagyok, egy baranyai faluban élek Hosszúhetényben.
Szabadidőmben írogatok, sosem tanultam a versírásnak különböző formáit. Inkább csak a szívemre s a lelkemre hallgatva vetem a sorokat papírra.
Egy alkalommal rádöbbentem, hogy kiszámíthatatlan, s nem tudni jópár év múlva mi lesz velem, vagy tudok-e még írni egyáltalán. Az írás fontos nekem, s szeretném a tudatomban úgy megőrizni, hogy valahol megmaradnak.
Ezt az ötven hangulati verset egy csokorba szedve most útjára bocsájtom, Határtalan képzelet címmel.
Kedves olvasóm fogadják szeretettel az 5.-ik verses kötetemet. Melyhez jó olvasást és kellemes időtöltést kívánok.
Maradok tisztelettel:
Csomor
Henriett
Hosszúhetény
2018. január 09.
Kedves Olvasók!
Csomor Henriett /Henka/ régóta kedves barátom, akivel évekkel ezelőtt volt szerencsém megismerkedni, s együtt dolgozni egy alapítványnál. Henka nagyon kedves, mosolygós, s fölöttébb vidám természetű lány. Mozgássérülése ellenére öröm a közelében lenni, történeteit, meséléseit hallgatni. Írásaiban a belőle áradó humor, életöröm, tenni akarás sugárzik.
Novelláin, versein keresztül megismerhetjük egy mozgássérült lány mindennapi nehézségeit, s ezáltal bepillanthatunk életébe, gondolataiba.
Ajánlom minden kedves olvasó figyelmébe ezeket a műveket!
Jó olvasgatást kívánok mindenkinek!
Üdvözlettel: Koncz-Salamon Szilvia
Hálásan köszönöm Koncz-Salamon Szilviának az irodalmi munkámban a helyesírás javítási munkáját.
A MEK dolgozóinak köszönöm áldozatos munkájukat.
Köszönöm Koncz-Salamon Szilviának a megtisztelő ajánlást verseskötetemhez.
Soha nem
volt anyámnak
csicsás ruhája, sem puccos kalapja.
Csak egy
aranylánca.
Mióta az eszemet tudom,
mindig a nyakába
lógott.
Nem is kellett rá vigyáznia, mert
nem volt aki
bántsa.
Örök emlékként viselte, szüleitől kapta,
s gyűjtögette
az aranyat.
Egyesíteni szerette volna.
Elvitte s szép hosszú
lánccá beolvasztatta,
mintha balalajka sírna az éjszakában.
A
balerina úgy táncolt a medálon.
Egy napon láncát levette
nyakáról,
hogy el ne szakadjon,
s betette az ékszeres
dobozba.
Többé nem sír a balalajka az éjszakában.
A balerina
sem táncol már kecsesen a medálon.
Csak édesanyám sír, siratja
láncát.
Nincsen nyugta drága lelkének,
mert egyetlen nemes
emlékétől
fosztották meg.
S a galád tolvaj nem is sejti,
hogy
egy élet emlékét őrizte nyaklánca.
Elveszett kincsét nem pótolja
semmi sem.
Bánat rágja belülről jóságos szívét.
Ne sírj drága
anyám!,
mert könnyes bánatod szétzúzza
gyenge lelkem.
Drága
könnyeid egyedül
csak nekem fájnak.
Valahol a csillagos
éjszakában
elhalkult a balalajka. Csak keserves sóhajtását hallom
drága édesanyámnak.
2016. június 27.
05.
Más
volt az én gyermekkorom
Milyen szép
lenne a világ,
ha csak azokkal lehetnénk,
akiket szívből
szeretünk.
Soha nem lenne megvetés és félrelökés.
Úgy az élet
majdnem tökéletes lenne.
Hiába van két pici gyerek a
családban,
mégse jönnek hozzám,
mert ott a nagyi, s a dédi.
S
én már hasztalan, s felesleges vagyok.
Hiába, elveszett már a
szeretet.
Csak a dédi hablatyolását hallani.
Neki meg már
úgyis mindegy, csak
hallassza a hangját.
Én meg inkább
elbujdokolok,
mert fájdalom égeti szívemet.
Be kell látnom, a
világ nagyot változott.
Hinni szeretném, hogy egyszer
talán
megértitek e sorokat.
Más volt az én
gyermekkorom.
Rajongtam drága nagypapámért,
ki járni sajnos nem
tudott.
De az ölelő két karja mindennél
fontosabb volt.
2016. augusztus 16.
Madárász
kígyó fenn a fán,
retteg
a család.
Menekül
a sok madár.
Feltűnt
egy esős
nyári napon a vén diófán.
Tetszett
élénk vöröses színe.
Fogalmam sem volt, mi
díszeleg
összecsavarodva
a törött diófaágon.
Anyám
bölcsen rávágta: egy fiatal taplógomba.
Nap
napot követett, s fel sem tűnt,
hogy
nincs már a vén fán.
Tekergőzik
összevissza a nagy udvarban.
Sziszegve elvész a zöld fűben, az
álnok kígyója.
Ajtót, s ablakot csukni kell, hívatlan
csúszómászó
meg ne lepjen.
Báró kutyám jól vigyázz,
madarásszal
szembe ne szállj.
Hagyd,
hadd tekergőzzön el a mihaszna jószága.
Hajnal ébredését dalolva
köszöntsék
a
dalos ajkú madarak.
Nyugalom
szálljon ismét a kék ég alá.
Te
is Báró kutyám, bátran rohand
körbe a hatalmas udvart.
Ne itt
ülj a szoknyám alatt.
2016. július 21.
Zamatos
borban vígan
lubickol a muslinca.
Zsíros vacsora mellé
csúszik
a kadarka.
Dalra fakad a fáradt gazda.
Derék asszonyát ölébe
veszi,
két erős karjával öleli.
Egyetlenét el sosem
engedné.
Életük nehéz, de egy szavuk sincsen.
Mert amikor a két
fekete szempár
egymásra néz, szerelem tüze gyúl.
Szalma ágyon
alszik a két kicsi lurkójuk.
Élvezik, övék a nagy határ,
szaladgálnak,
pocsolyába tapicskolnak, mint a kiskacsák.
De
estére hazatérnek a szülői házba.
Haza hívja őket a szülői
szeretet.
Szíveiket melengeti az átható szeretet.
Lyukas a
tető, elöregedett már
a kis parasztház.
Javításra
szorul.
Egymaga nem győzi a kemény munkát.
Most az éves
terméssel kell foglalkozni.
Majd ha a hordóban lesz az
újbor.
Ahogy hűvösödni kezdenek a nappalok,
megfoltozom a
tetőt.
S te, kis angyalom, drága kis kezeddel
dagasztod az
aranysárga cipót.
Édes kis lurkóinknak újat hoz ősztől az
élet.
Iskola kapui kinyílnak előttük.
A gólyák is melegebb
éghajlatra költöznek.
Cseppet se félj kis angyalom, a huncut
hold,
s a csillagok őrködnek majd felettünk.
2016. július 23.
Írok neki
keserves szívem bánatáról,
összetört lelkem
fájdalmáról.
Könnyeimmel meg is pecsételem.
E tiszta papírra
írt levelem
lehet, összetéped és tűzbe dobod.
A hamu
martalékává lesz,
amit a szél visz tova.
Sok éve annak, hogy
tiltotta
felé szép szavaimat.
pedig olyan szépen vitte a
sorokat,
a fájdalom parázslón éget.
Próbáltam magamból kiölni
a
szeretet összes magjait.
Csak a szeretetre méltó
embert
láttam,
Aki egykor elfogadott,
szép szavaival elárasztott.
Ki
tudja mára már hova tűntek
a gyönyörű évek?
Irigylésre méltóak,
akik írhatnak
neki gyöngybetűs szép sorokat.
Nekem csak a síri
sötét éj maradt,
amikor a képzeletem szárnyra kél,
s a titkok
ajtaján belépve
szívem szívéhez ér,
s karomba
ölelhetem.
Gyönyörű fáradt homlokát
gyengéden simogathatom.
Ha
eltávolodnék,
mint az est hajnalcsillaga,
abba bele is halnék.
2017. április 23.
09.
Hatvanhatodik
éved fényében.
Születésnapodra
Édesanyám,
egyetlenegy szerettem,
gyermekkorom őrzője, múló napjaim
öröme.
Gyorsan szállnak feletted az évek.
Féltelek, mert
annyira szeretlek, s
nem szeretném, hogy beteg, s öreg
legyél.
Gyermekként mindig azt hittem,
ha valakinek ősz a haja,
s ránc
ül arcán, az már öreg.
Az ősz gyönyörű gyümölcshozó
havában,
októbernek nyolcadik napján,
szívem-lelkem melegével,
szerényen,
téged ünnepellek hatvanhatodik
születésnapod
fényében.
Most, hogy elnézlek, nem látlak
öregnek,
anyukám.
Szeretném
megmutatni neked a világ minden
zeg-zugát,
ahol én jártam.
Szeretném, ha együtt hallgatnánk a tenger
morajlását,
hol sirályok sírnak, s a hullámok kövekhez
csapódnak.
Lábnyomainkat forró homokban hagynánk.
Sötét
éjszakába ezernyi kis csillag gyúlva gyúlna.
Huncut hold fénye
tenger sós vizén csillámlik,
pezsgő dugója durran, talpas
poharunkba édes nedüje csurran.
Szeretném, ha gondtalan lennél, s
végre élnél.
Könnyeim arcomon szerteszét gurulnak,
s csak
annyit szeretnék még kérni tőled
drága
édesanyám, hogy élj még nagyon soká.
2016. október 8.
Gyakran
eltűnődöm a világ folyásán.
A beteg, ki ágynak esik,
igyekszik
hamar felépülni.
Veleszületett betegséggel küzdő ember
azért
küzd, hogy megtegyen
pár lépést egyedül,
ne legyen kolonc a
más nyakán.
Fiatalok
milliói nyúlnak a
drog
után, először csak menőségből.
Mikor már függővé válnak,
lopnak,
csalnak, s hazudnak,
csakhogy droghoz jussanak.
Szeretteiket
eltaszítják maguktól,
inkább élnek szennyben és
mocsokban,
tönkretéve önmagukat,
csakhogy felszívják a drog
kristályokat.
Napokig manókat s fehér egereket
látnak kijönni a
falból.
Ötödik napon már hallucinál,
s a hangot hallja, mely
egyfolytában
ismétli: öld meg magad.
Fiatal lány, ki csak
tipródik az életben,
pedig egészséges keze, lába.
Mégis a drog
egyetlen hű barátja,
s nem érdekli, hogy szíve alatt
egy új
élet fejlődik.
Életben maradásra magzatának cseppnyi esélye,
de
ha mégis, akkor fel is kéne nevelnie
szeretetben és
egészségben.
De következményekre fittyet hány az oktalan
leány.
Mégis, ki érti ezt?
2016. október 20.
Megjegyzés:
egy késő esti tv műsor alapján íródott vers,
amely a drog
következményeiről szólt.
Gondold meg
jól mit teszel,
mielőtt orvoshoz mennél.
Ne ülj ott
várakozón,
elvesztegetett percekért kár.
Csodákra ne várj,
hisz
ő is csak ember,
betegségedre gyógyírt nem lel.
Vedd sorsodat
kezedbe,
hallgass a józan eszedre!
Próbáld gyógyítani
önmagad!
Fűben, fában, orvosság.
Nem kell ide
vajákosság,
szemed előtt egy cél lebegjen.
Életben maradni
önmagadért,
s a családodért, hogy láthassanak,
s szerethessenek
még nagyon soká.
S ha jobb napokra ébredsz, légy
hálás
önmagadnak, hogy még élsz.
Családodban oszlasd el a félelmet,
hogy
még nem hagyod itt őket...
2016. november 17.
12.
Ha
taszít benneteket látványom
Kegyetlenül
könyörtelen az élet.
Az egyiknek sikerül, a másiknak
küzdeni
kell mindenért.
Nem hagytak megszületni
rendesen az égiek.
Nem
adatott meg rögtön nekem
a járás, úgy mint neked.
Elképzelni sem
tudjátok
milyen szerencsések vagytok.
Ha mozogni
láttok,
nevettek és kigúnyoltok.
Azt gondoljátok szenvedek
mert
nehezen járok.
Pedig én örülök, hogy
még visz kicsit a
lábam.
De ti földön futók, porig aláztok,
s a lelkembe
tapostok.
Ahogyan rólam sugdolóztok.
Rosszul hiszitek, hogy
eszem sincsen,
ha már mozogni is alig tudok.
Tény, hogy én is
gyarló ember vagyok,
teszem a dolgom, ahogyan mások.
Jogom van
nekem is járni.
Bárhogy is lesz, a lépcső három fokán
fel
akarok jutni!
Ha taszít benneteket látványom,
nézzetek fel a
kék égre.
Adjatok hálát Istennek,
hogy egészségesek vagytok.
2017. január 21.
Annyi éven
át feleslegesen
gyötörtem magam.
bízva, hogy egyszer
egészséges
leszek.
S többé nem sebeznek
az emberek.
Örökké
rabként élek,
mert sérült vagyok.
Fogva tartják
rabbilincsek lábaim.
Láncait letépni már nem tudom,
így csak
agyammal szárnyalhatok.
Erdőt, mezőt csak
képzeletemben
járhatom.
Az isten csak ezt
engedte meg nekem.
Nem
ringathatom kezemben
édes gyermekem.
Nem ölelhetem
karjaimban
szép kedvesem.
Görcsös mozgásom miatt
gondolják
rólam,
hogy nincsen eszem.
Befelé hullnak fájó,
lázadó
könnyeim.
Lelkemben tüzesen ég dühöm.
Miért kell így
megalázniuk???
Egyszer majd elhagyom a keresztem,
mikor majd
rám dobják a sárga földet.
S akkor majd lelkem
egészségesen fog
lebegni.
Onnan majd letekintek rátok.
De én nem vetlek meg
benneteket,
nem vinne rá a lélek.
2017. március 26.
14.
Temető
gyertyaláng fényében
Halottak napjára
Temető
csendjében susognak az őszi fák.
S
te nagyon rég itt pihensz már.
S
én sokat gondolok reád, nagyapám.
Néha hazajövök tehozzád,
s
akkor itt állok sírodnál.
Gyújtok egy gyertyát.
Dermesztő hideg
sírkövedre teszem.
Tenyeremmel próbálnám felmelegíteni,
de
a hideg kő nem engedi át
szeretetem melegét.
Számomra
oly rövid volt az életed,
alig szerethettelek, s máris
elmentél.
Csak
egyszer még hazajöhetnél ezen
az
egy napon, mikor a temető
gyertya
lángjától fényesedik,
s
krizántém illata száll a levegőben.
Magamhoz
ölelnélek, s elmondanám
tenéked,
hogy a szívem gyakran jár nálad.
A
csillagok már fenn ragyognak az égen, és
a
sápadt hold is fázósan reszket az égbolt közepén.
Búcsúzóul,
drága nagyapám, még egyszer
végigsimítom nevedet
sírköveden.
Szíved, s lelked tovább
ragyog az én
szívemben.
2016. október 31.
Csendes
éjben kihaltak az utcák.
Sűrű hóesésben hófehér párnák
ültek a
piros háztetőkre.
Fehér ruhát öltenek a fák.
Angyalok suhannak
át a csillagos
ég sötétjén.
Jégvirágok ülnek az ablakon.
Díszes
fenyőfán égősorok villognak.
Cikázva játszanak a csodaszép
fények.
Mennyből az angyalt zengnek az ajkak.
Advent négy
gyertyáját meggyújtják
Mennyei csendben harangok zúgnak.
Térdigérő
hóban éjféli misére ballagnak
a hitüket vesztett emberek.
Eljöttek
a remény templomába.
az oltár elé borulva dicsőíteni,
mert
Betlehemben
megszületett a kis Jézus.
2016. december 16.
Oh zöld
fenyő, oh szegény fenyő.
Ötven év alatt megöregedtél.
Sűrű
lombod közt megannyi
madár született és búslakodott.
Erős
gyökereiddel kapaszkodtál
a földben.
Tomboló szélviharban
sem
hagytad leesni lakóidat.
Számtalanszor voltál
kitéve
esőnek, hónak, fagynak.
Napsütésben ragyogtál, s
volt,
hogy zúzmarában tündököltél,
Odakinn sűrűn hull a hó,
jégvirágok
ülnek az ablakon.
Száncsengő csilingelő hangja
hallatszik a
dombtetőről.
Oh zöld, oh szegény fenyő.
Kivágtak megszokott
helyedről.
Mindenki karácsonyfája lettél
egy nagy téren.
Még
egyszer ragyoghatsz
itt a Földön.
Gyarló emberek örömére,
s
a kisded születésére hisszük:
elhozza nekünk a
szeretetet.
Csillagokkal, s varázsgömbökkel díszítettek.
Hópelyhek
táncolnak neked a légben.
Fényárban úszol mindenki örömére.
2016. december 11.
Megjegyzés:
2016 decemberében ötven éves fenyőt
állítottak Pécsen a Széchényi
téren...
Sietve
távozik az óév.
Feledésbe merül a
kopottas bánat.
Pár óra
múlva beköszön
az újév.
Addig is légy vidám,
s
bizakodó.
Reméld, hogy az
új esztendő jobb lesz,
mint a
tavalyi.
De ha nem történik
semmi rossz sem veled,
már az is
félsiker.
S ha megéled a
következő évet,
te vagy a nyerő.
De
most ne gondolkodj
efféle ostobaságokon.
Az életedet
úgysem
tudod jobbra fordítani.
Éjfélkor öblítsd le a
poros
úttól torkodat,
s vágj bele az újévbe.
Igaz, megint
elmaradt
az újévi malac.
Azért én kívánok néked
sikerekben
gazdag,
boldog új esztendőt.
2017. január 1.
Csillagos
éjszakában süvít a szél,
hajlongnak a kopár fák.
Fázósan
reszket a sápadt holdsugár.
Sűrű nagy pelyhekben esik a
hó.
Reggelre hófehér lesz a kunyhó.
Menyasszonyruhát öltenek a
fák.
Pihe puha párnák ülnek
a háztetőkön.
Az ereszről
jégcsapok lógnak,
s jégvirág ül az ablakon.
Temérdek hótól
roskadoznak a bokrok.
Ragyogó nap fényétől csillog a havas
táj.
Csodálatos látvány.
Fagyos nádasban dideregve
megbújnak
a vadkacsák,
befagyott tó jegén korcsolyáznak
dalolászva.
Tópartján a kalyibából
szegfűszeges forralt
bor
illata száll feléd.
Egy pohárkára becsalogatja fázós
lelkedet.
Mire leszáll a magányos éj, hazaérsz.
Kandallóban
pattog a tűz.
Rengeteg fa fogy ebben
a kutyahidegben.
Dobja
feléd melegét.
Közelébe ülsz,
halk duruzsolására
álomba
szenderülsz.
2017. január 15.
Ha majd
milliomos leszek,
vesszek neked egy luxus autót.
Kapud elé
állok, s
eszeveszettül dudálok,
míg kiskapudban nem
állsz.
Rohanok eléd, nyakadba
ugrok, teljesen beléd
bújok.
Olyan jó téged látni.
Könnyeimen nem ér ám gúnyolódni.
A
kormányt neked átadom,
műszerfalra teszem lábaim.
Fütyülünk a
galád világra.
Lehúzott ablaknál belekap a
szél hosszú, göndör
hajunkba.
Vigyél el a hullámzó Balatonra.
Mártózzunk meg hűs
vízében.
Sátrat verünk közel a parthoz.
Hófehér hattyúk parthoz
úsznak,
kecses nyakukat száraz kenyérért nyújtogatják.
Mozog a
nádas, kacsa mama meleg
fészekbe hajtja pelyhes
kiskacsáit.
Távolban, a naplemente fényében
vitorlások
ringatóznak.
Szorongok, de nem szólok,
hisz a kedved nem
szeretném szegni.
Csak ölellek, bársonyos hangodra
sokáig
szeretnék emlékezni.
Ki tudja, mikor hallak ismét.
Ma még itt
vagy velem, de
holnap már ki tudja merre jársz.
S ha majd
egyszer megunod
a világjárást luxus autóddal,
kérlek, gyere el
hozzám, dudálj
eszeveszettül, s rohanok karjaiba zokogva.
2016. június 21.
Bolyongva
kereslek csillagom.
Nem lellek sehol sem.
Hogy is
lelhetnélek,
hisz túl távol vagy tőlem,
s nem tudok ellene
tenni semmit sem.
Néha képzeletemre hagyatkozom.
Most is úgy
érzem, itt vagy velem.
Tárt karokkal szaladsz felém,
s én is
igyekszem eléd,
karjaid közt lehessek minél előbb,
s
ölelhesselek olyan gyengéden,
ahogyan a szívem kívánná.
Kezedet
szeretettel nyújtod felém
fénylő csillagom, s én boldogan
elfogadom.
Most az egyszer nem hallottam
csacsogni a kis
patakot, mely
annyiszor feledteti bánatom.
Csak rád
figyeltem.
Repítettél árnyas lombok alatt.
Csuda jó kedvünk
volt.
Bársonyos hangodon dalra fakadtál.
Felértünk a
dombtetőre, s leültünk.
Öled rejtekében megpihentem.
Féltettem
a boldog percet, hogy vége szakad.
Gyengéden átöleltem
derekadat.
Suttogásomat csak te hallhatod.
A perc minden
másodpercében
feléd szállnak gondolataim.
Isten szép
madárkáinak dalával
szeretetem minden cseppjét neked küldöm.
Ott
vagyok a hajnali szellő lágy fuvallatában,
s simogatom gyönyörű
arcodat.
Oly gyorsan elillant a képzelet, mint a
lila ibolya
illata.
Nélküled sivár lett ismét a nagy erdő.
Zokogva szívemre
teszem kezem:
s megtalállak szívem legszebbik szobájában.
2016. 05. 21.
Édesanyám
adta keresztnevemet,
így lettem Henriett.
Hivatalosan Henrietta
lennék,
de én azt nem szeretem,
mert az olyan úrinős.
Az
úrinők csak kenik-
fenik magukat,
állandóan szépítik
arcukat.
Vagány vagyok, szeretem
a szabadságot.
Sosem
siránkozom.
Motorra pattanok, szélben
lobog éjfekete
hajam.
Mindig hazavisz a szűnni
nem akaró honvágyam.
Édesanyám
ölelő karjaiban
a szeretet melegét érzem.
Jó kis nehézséget
okozott
nagyszüleimnek a nevem.
Sokaknak tetszett e francia
név
annak idején.
Néhány falubélinek ismeretlen
druszája így
lettem.
Virágzó tavasznak, márciusának elején.
Kéklő ibolya
tengere
hullámzik pincénk domboldalán.
Édesanyám szed egy
csokorral
belőle nevem napján.
2017. február 25.
Mikor
nem vagy velem,
csendesen megszakad a szívem.
Szörnyen keserves
a hiányod,
kergetném az időt, de
sajnos, alig moccan.
Belehalok
a perc minden másodpercében,
amikor
nem vagy velem.
Egész testemben zokogom.
Úgy fáj a
hiányod!
Talán
sosem láthatlak ebben
a
cudar és keserves életben.
Mégis
te vagy szívem
legszebb ajándéka.
Nélküled
tűnik el a nyári nap
a kéklő hegyek mögött.
Szívem majd
meghasad bánatában.
Annyira féltelek, csak reménykedem,
hogy
jól vagy.
Leszállt a csendes est,
fátyolos
fényében ragyog a hold.
Fénytelenek
a csillagok, akárcsak én.
Hófehér párnám tiszta könny,
s
valahol, túl a sötétségen,
szívem
gyengédséggel ér szívedhez.
Kedves
arcod arcomon pihen.
Selymes,
gyönyörű arcodat cirógatom.
Gyengéden, s hosszan ölelsz.
Oly jó
ez az édes nyugalom, amit
a
múló pillanat ad nekem.
Karjaimmal
óvlak, s őrzöm
édes álmod nyugalmát, szép csillagom.
Oh ég,
holdas ég, az egyetlen
gyönyörű
érzést ne vedd el tőlem.
2016. augusztus 2.
Ágyamban
fekszem a sötétben.
Összegömbölyödve szívedhez simulok.
Még nem
alszom, csak ölellek.
Erősen zakatol bennem a vágy.
Látni
szeretnélek csak egyetlen egyszer.
Még nem alszom, mert a vágy
oly
erősen él bennem.
Szemem még nyitva van.
Oly szép volt a
látomás.
Szeretnélek egyszer átölelni,
s átadni szeretetem
minden
cseppjét, hogy érezd, mennyire szeretlek.
Oly szép a
látomás.
Teraszodon tündöklőn öltönyödben,
piros rózsáid közt
állsz.
Neved napja előtt
nagy ajándékot kaptál.
Öröm
sugárzott arcodról.
Gyönyörű lelkedet tükröző hangszerét,
a
theremint, életre keltheted bús dalaival.
Gyönyörű őszben theremin
halk
bús dallamára.
Bársonyos dallamodra táncolva földre
érnek,
mielőtt meghalnak a rozsdás száraz falevelek.
2016. szeptember 6.
24.
Gúzsba
köti lelkemet a félelem
Versem a költészet napjára íródott.
Néha úgy
félek a jövőmtől, az egyedülléttől.
Gúzsba köti lelkemet a
félelem.
Megdermed a testem, s elakad a szavam.
Mi lesz, ha
anyám nem lesz velem?
Nem akarom elveszíteni mostani életem.
Nem
hagyhatom veszni lelkem kincseit,
a sok versem.
Istenem, mi
lesz velem?
Távolból látom magam.
Koldusként végzem, ez lesz a
sorsom.
Tiszta lyuk lesz nagykabátom,
s piszkos az
arcom.
Utcasarkon kerekes székemben fogok harmonikázni.
Nagyon
sokan akarnak megalázni,
s nem borulhatok többé
édesanyám
keblére vigasztalódni.
Egy csendes sikátorban, a csillagos
éjben,
örökre lehunyom szemeimet.
Egyetlen boldogságomat,
az
én verseimet,
ha valahol megtaláljátok,
kérlek mentsétek meg
az
elkövetkezendő nemzedéknek.
Elmondhassák, hogy ennek
a
mozgássérült csavargónak,
lelke öröme volt a verselés.
2017. április 10.
Eljöttél
hozzám, mikor a
legnagyobb szükségem volt rád.
Kilátástalan
voltam, azt se
tudtam,
fogok-e járni valaha még.
Ostoba
műtét, mely csak a
fájdalmamat enyhítette, de
a
járás nem jött vissza.
Hiába
volt a sok gyógytorna, s
hiába kísért anya járás közben,
s
buzdított: menni fog egyedül is!
Akkor se ment, csak
gyötrődtem,
vert a víz félelmemben, s
egy
lépés sem ment egyedül.
Csak
vergődtem, mint a hal a parton.
Dühödtem kiáltottam: vágta
volna
le az orvos a lábam!
Semmire
sem jó ez már.
Miért
kell ennyit kínlódnom?
Könnyebb lett volna inkább a halálba
mennem.
Álmaimban
láttam menni magam,
megőrjített a csalfa illúzió.
Reményvesztett
voltam,
s te reményt adtál, pedig alig ismertél.
Sosem láttuk
egymást.
Törődtél velem, olyan más lett minden!
Lelkem
gyógyulni kezdett!
Szavaid sokszor szívemig hatottak,
s
megmutattad merre, hogyan tovább,
sohasem sürgettél.
Szívedet
adtad, s én szívembe zártalak.
Pedig oly távol vagy, s mégis oly
közel.
S elvittél egy szebb világba, az irodalom világába,
ahol
csend, nyugalom honol.
Lassan, nagyon lassan felkeltem és
elindultam.
Avval a hittel, s erővel, amelyet
szívembe, s
lelkembe ültettél.
Hálás szívvel köszönöm, amit értem
tettél.
Könnyeim
lábad elé gurulnak számtalanszor.
Messzi
távolból is érzem, erősen fogod kezem.
2016. szeptember 19.
26.
Képzeletemnek
nem szab határt semmi sem
Kopár őszi
fák,
téli álmukat alusszák.
Mégis oly jó kijárni hozzátok.
Csak
ülök itt köztetek
az erdő közepén,
mintha vágyódva várnék
valakit.
Pedig tudom, nem jön el
az, kit oly régóta
várok.
Szemem a vén fák közé téved,
s oly nagyra nől bennem, a
vágy
hogy a képzeletemnek már nem
szab határt semmi sem.
Ropog
az avar, mintha valaki
járna rajta.
Könnyeim arcomat
mossák.
Remegő ajkam hangtalanul hívna,
s bíztatnálak, hogy
nemsokára
leérsz a fák közül.
Gyere, gyere csak kedves.
Nemsoká
itt vagy, s átölelhetlek.
Drága simogató érzés járja
át lelkem,
egészét.
Szívemben hordom szeretetét.
S mintha ölelnélek,
szívem
köré fonom kezem.
Mennyei csendet hallgatom.
Tomboló
szél söpri a száraz faleveleket.
Kék égbolton fekete varjak
károgva,
csoportosan vonulnak.
Szárnyuk suhogását tisztán
hallani.
Esőtől duzzadt kis patakom
locsogva, csacsogva
kísér,
míg utol nem ér.
2016. november 29.
Szentestén
átsuhantam
ablakod résein,
asztalodra tettem egy kis
fenyőágat.
Abban a kis fenyőágban,
a tűlevelei között én
vagyok.
Ne félj, ha kezedbe veszed,
nem bök meg, csak
én
simogatom szép ujjaidat.
Ágyadon ülsz, drága
szívedből
szeretet árad.
Gyönyörű arcodra
könnyeid gurulnak
két szép
szemedből.
Észrevétlenül odaosontam melléd.
Könnyem csordul az
örömtől,
hogy láthatlak.
Leguggoltam eléd, derekadat
átöleltem.
Könnyeidet óvatosan letöröltem.
Drága kis kezeidet,
amíg csak lehetett,
óvatosan fogtam.
Aztán kimentél
szent
karácsony ünnepét ünnepelni.
Én pedig itt maradtam
e
szeretetteljes ünnepen,
a fenyőág közé bújva,
hogy örökké
óvhassalak.
2016. december 17.
Nem is
olyan rég,
csodálatos volt a ráeszmélés.
Drága költőm gyönyörű
verseit
olvasva elfog a büszkeség.
Olyan szép volt a
rádöbbenés,
s a felismerés.
Szívem reszketett és
könnyek
szöktek szemembe örömömben.
A példaképem
lettél..
Kitartó szorgalmával, s türelmével.
Az egész világ
olvassa
irodalmi gyöngyszemét.
Benne látom az
örök
elszántságot.
Sosem hagyja el panasz ajkát,
pedig
ezernyi gond állja útját.
Ő csak törekszik a szépre,
jóra.
Oroszlán erő rejtőzik benne.
Sosem adja fel
küzdelmét,
még ha meg is torpan.
Büszkén felnézek rá,
mert ő
az én példaképem.
Istenem, engedd meg kérlek, hogy
drága kis
szíve örökké éljen.
2017. március 10.
A ragyogó
csillagokat is
keresni kell az égen.
Én is úgy keresem
az én
csillagomat.
Egyre csak keresem, s nem lelem.
Nélküle elveszett
vagyok,
Nem látom, s nem is hallom,
némák a
csillagok.
Égbekiáltóan fájdalmas a hiánya.
Mintha megállt
volna
körülöttem az idő.
Hol van az én gyönyörűm?
Nevét
ismétli sírástól remegő ajkam.
Oly távol vagy tőlem,
Csak
bolyongok a messzi idegenben.
Szívem vérzik bánatában.
Lelkem
reszkető sodrában.
Zokogás rázza testem egészét.
Elbújni volna
jó, ahol senki se látja
könnyeim árját.
Vajon hol lehetsz, mi
lehet veled?
Futnék hozzád süvöltő szél viharában.
Csak le
tudnám tépni magamról a szorongást,
mely fogva tartja keserű
szívem.
Vigasztalni próbálom magam.
Amit a szívem diktál, azt
teszem.
Várlak, örökké csak várlak, én kedvesem.
Mert aki nem
tud eljönni,
arra örökké várni kell.
2017. február 05.
30.
Áprilisi
hóesés születésem napján
Öregszem,
de még sohasem
láttam ekkora hólepelt
tavaszi vetésen.
Lilaakác
körbe futja a ház falát.
Virága hó alól fázósan
kidugja kis
fejét.
Ravasz ez a tavasz.
Elfagyasztja a rügyeket bontó
fáknak
virágait.
Lassan, de biztosan
elérkezik születésem
napja,
áprilisnak szeszélyes havában.
Negyvenhárom évvel
ezelőtt
szenvedve vajúdott értem Anyám.
Gyakran
emlegetik,
türelmetlenül várták,
hogy végre megszülessek.
Óvott
és védett jóanyám, amíg lehetett,
de hamar megtanultam,
hogy
küzdeni kell az életben mindenért.
A Humort sem lehet
könnyen feledni,
s néha egy göndör kacajt el kell engedni,
amely
szívből jön.
Felfutni a domboldalra,
kezemben színes
léggömbbel,
és hirtelen elengedni.
Zöld fűnek illatos
ágyán
hanyatt feküdni.
Önfeledten egy boldog percnek élni,
úgy,
mint most, ahogy simogatva
arcomra hull egy
bolondos áprilisi
hópehely.
2017. ápr. 22.
Kék az ég,
s zöld a fű,
madarak dalolnak a határban.
Virágzó fákat
darazsak rajzzák.
Széles mosolya van a szőke
napsugárnak.
Vadvirágos réten aranycsengettyűs
barika
ugrabugrál.
Fonott kosárba hímes tojás,
mellette ül két pici
nyúl.
Szemet gyönyörködtetően
szép az ég látványa.
Fodros
felhők lassan gomolyognak.
Hirtelen a felhőből kirajzolódik
a
húsvéti bárány alakja.
Ez mindnyájunk isteni ajándéka.
2017. április 13.
Gyakran
hallom: addig vagy
gyermek, míg van édesanyád!
Ott állsz
öregséged küszöbén,
éjfekete hajadban ősz tincsek
rejtőznek,
ráncok barázdái homlokodon ülnek.
Az ő kedvéért
magadat meghazudtolva
még gyermek vagy.
Hazatérsz hozzá,
becézve simogat,
megfőzi kedvenc ételed.
Szemében ott csillog
örök
reményként gyermeki mivoltod.
Ölelve vigasztal, ha
nyomaszt a bánat.
Édesanyád gyermekkorod becses őrzője.
Csak
sírni ne lásson, mert akkor
megszakad a szíve szegények.
Addig
vagy gyermek,
míg él édesanyád.
2017. május 28.
33.
Gesztenyefának
gyertyavirága
Szeretem a
zöldellő májusnak,
bódító virágillatát.
Haragos zöld
gesztenyefák
lombos ágain gyertyavirág nyílik.
Kék ég felé
emeli fehér fejét,
mintha mindig édesanyámat ünnepelné.
Oly sok
áldozatot hozott értem.
Imádom édes kis szívét.
Élni se tudnék
nélküle.
Szoros köztünk a szeretet kapcsolata.
Keserves
életemnek egyetlen vigasza.
Édesanyám gesztenyevirágot szedett
nekem.
Örömet szerzett vele.
Én nem tudtam leszakítani
a
gyönyörű gyertyavirágot.
Kezembe csak így vehetem,
csodálhatom
virága szépségét.
Tavasz legszebbik havában
mindig
köszönthessem az én
drága Édesanyámat.
2017. május 14.
Te vagy az
én tanárom,
aki feltétel nélkül elfogadott.
Szívét-lelkét adta,
s önzetlenül tanított,
soha meg nem
szidott, csak óvott.
Szép szavaival kedvemre beszélt.
Kinyitottad
előttem a világ kapuját.
Kézen fogtál, s repültünk a magasba.
Túl
a csillagokon át a fény felé.
Száz csodát mutattál,
de nekem te
vagy egyetlen csodám,
akire féltő tekintettel
felnézhetek.
Szeretve könnyes szemmel,
mert annyira büszke
vagyok rád.
Az elmúlt gyönyörű évekért
hálával tartozom.
Szívem
összes melegével, s szeretetével
csendesen ünnepelem.
Mert ő az
én egyetlen tanárom,
akihez örökké
ragaszkodom.
2017. június 08.
Tűnődöm a
sok szép emléken,
melyet gyermekkorom óta
magamban hordozok.
Ez
az egyetlen dolog,
amit rosszakaróim sem vehetnek el,
mert csak
az enyém.
A gazdagság nálam nem pénzben,
hanem a szívemben
rejlik.
Legyek bármerre a világban,
nem feledem otthonom
melegét.
Becsukom szemem, s látom
kicsiny falunk
templomtornyát,
gesztenyefák árnyas lombját,
hegyek haragos
zöld vonalát.
Kék égen fehér, bodros bárányfelhőket.
Poros úton
nemcsak
autó halad, hanem
lovasszekér is szalad,
anyja
mellett kiscsikója baktat.
Édesanyám tüneményes mosolya
előttem,
szeretet csillan smaragdzöld szemében.
Dolgos kezéből
jobban ízlik az étel.
Asztalunknál együtt ül családom.
Friss
ropogós péki kenyeret anyám
kezébe veszi, s keresztet vet rá.
A
látványt örökre agyamba véstem.
Párás két szememből könnyeim
gurulnak,
Nemsokára hazamegyek édesanyám,
hazavágyom.
2017. augusztus. 09.
Megjegyzés: A kenyér ünnepe alkalmából augusztus huszadikára.
Zokogva
kereslek
sötét ösvényeken haladok.
Érted dúdolom bús dalom.
Nem
tudom, merre járok,
csak szaladok, hogy
enyhítsem gyötrő
bánatom.
Gúzsba köti lelkemet a fájdalom.
Rajtam ül a félelem,
mert
nem hallhatom bársonyos hangodnak
simogató szavait.
Nem
hagyhatom elveszni
gyönyörű gyémántom.
Kihunytak belőlem a
fények,
mintha minden elveszett volna,
amely kedves volt
nekem.
Egy kicsit belehalok mindennap.
Egyetlen
vágyam,
megtaláljam fénylő csillagom.
Rettenetes a
hiányod!
Gyere vissza Kedves,
rád várok!
Hozzátok őt nekem
vissza könyörgök.
Ne szóljatok, vérzik a szívem, mintha
rózsa
tüskéi bökdösnék.
Inkább hagyjatok egymagam egy
sarokban.
Emlékeimbe merülve örökké velem vagy
szívem rejtekén.
2017. július 22.
Aki
szégyelli, az
nem érdemli verseim.
Pedig szívem mélyén
féltve
őrzöm gyöngyszememet,
mint egy becses ékszert a dobozában.
Fekete
szörnyként megmérgezte,
s kegyetlenül
szétrobbantotta
gyémánttükrös ártatlan szeretetem.
Elfojtani
késztette bennem érzéseim.
Dühömben szálanként kitépem magamból
a
sok szép virágot, hogy többé ne nyíljanak.
Erőmnek erejével
könnyek nélkül
földbe tiprom mind, hogy
örökre feledésbe
merüljön.
De lelkem tengere újra megnyugszik!
Már nem is
hullámzik,
csak csendesen loccsan a kövekhez.
2017. július 09.
Szép vagy
cudar a világ?
Itt már minden egyre megy.
A virág nyílik, vagy
sem,
kit érdekel, úgyis elmennek mellette.
Csattogva mennydörög
az ég,
veri az ördög a feleségét.
Hull a könnye zápora.
Nyári
záporban ázol-e, vagy fázol-e,
a kutyát sem érdekli.
Folyamatosan
jön rád a légkondi, míg utazol.
Negyven fok van, kit
zavar,
huzatot kaptál, mozdítani sem bírod,
úgy fáj a
nyakad.
Ráadásként jön még a tüdőgyulladás.
Két hétig ágyadat
nyomhatod,
ez aztán az igazi.
De hát nyár van,
gyümölcsfagyidat
nyalod a parton.
Vagy épp csobbansz a
Balaton hűs kéklő
vízébe.
Te, aki otthon maradtál, füvet nyírsz a kertben.
Kiderül
vagy beborul, már
azt sem tudom, mit is mondtam.
Az éremnek
mindig két oldala van.
Most hogy is van ez?
2017. 06. 23
Sokat
gondolkodtam az
élet nagy dolgain.
Csalfa, vak remény
a
felfogás, hogy az élet boldog.
Sokszor bizonytalan a lét, s
nem
tudom, hol lesz a végső menedék.
Gyermekként biztatnak,
hogy
jól tanulj, mert sokra viheted!
Sérültnek születni kemény
sors!
Küzdeni nehéz, a fejlődést úgysem
veszi észre senki
sem.
Lemondón legyintenek: roncs vagy,
mihez kezdjek most
veled?
Szégyenemben föld alá süllyednék,
ha megnyílna
alattam.
Elbújok, mert még van hova és kihez.
De mihez kezdek
ha nem lesz?
Akkor hol lesz a végső menedék?
2017. június 14.
Fáradt
lelkem kalitkába zárva,
szabadságért kiált,
motorra
pattanok,
élvezem a sebességet.
Kihalt téli utcákon
száguldok,
arcomba vág a hideg szél.
Senki sincs, aki enyhítené
magányos életem,
félelmemben nincs, aki
fogja a kezemet,
üvölt
bennem a fájdalom.
Egyedül vagyok a világban,
rohanok, hogy
felejtsek.
Feltekintek a szürke égboltra,
ilyen szépet még
sohasem láttam.
Ködfátyolban úszik a hegygerinc vonala,
alig
látszik a csúf- fekete
lábas erdő alja.
Mintha égi angyalkák
vigyáznák,
a kopár hegy álmát.
2017. december 03.
Gyere
drágám üljél az ölembe.
Zaklatott lelkemet nyugtasd meg,
hogy
velem vagy.
Ölelj át kérlek, hallani szeretném
szívednek
dobbanását.
Szemem hadd pihenjen
gyönyörű arcodnak
vonásain.
Kérlek, fogd meg kezem, s ne engedd el soha.
Kezednek
gyengéd simogatást
örökké érezem.
Köszönöm kedvességedet,
s
jóságodat angyalom.
Kinn zord az idő, s hull a hó.
Fehér párnák
ülnek
az egyhangú háztetőkön.
Fekete füstfelhő száll a
levegőben.
Ablakpárkányon kiscinke
eleségért
kopogtat.
Csilingelő szán elé
éjfekete lovam fogattam.
Havas
utakon repül a szán,
vidáman nyerít a ló, örül a
fehér
csodának.
Fenyvesek közelébe értünk,
ahol a holdnak ezüstös
fénye
reszket a tónak befagyott tükrén.
2017. november 19.
Ablakomnál
reszket
az ezüstös fényű hold.
Árva, s szomorú az óra
minden
perce nélküled.
Véget ért egy szép nap,
velem voltál az
éterben.
Bársonyos hangodnak
gyönyörű dallamát
hallgattam.
Zakatol bennem a gyötrő félelem.
Mi lehet most
veled Csillagom?
Ránk borul a sejtelmes éjszakának
sötét
fátyla.
Valahol a lélek útján
vágyódásom halk sóhaját
suttogom.
Szívem szívedhez ér boldogan.
Fehér csipkés párnámra
fektetlek.
Gyengéden átölellek, féltve őrizlek.
Arcomat
arcodhoz simítom.
Nem tudod, mekkora kincs vagy számomra.
Lelkemet
átjárja a nyugalomnak
édes érzése.
Homlokodnak mély barázdáit
simogatom.
Csak még egyszer hadd
lássam arcodnak szép
vonásait.
Pihenj kedvesem, karomban
nem érhet baj.
Angyalok
vigyáznak felettünk!
2017. október 31.
Őszt mutat
egy kép a naptárban.
Fehér ló vágtat a határban,
patája alatt
ropog
a színes avar paplanja.
Hej, de felülnék a hátára.
Akkor
se félnék, ha ledobna,
és rám taposna.
Egyszer élek, jól vagy
rosszul,
kit érdekel, a kutya se kíváncsi rá,
csak akkor venné
észre,
ha csontot se kapna.
Szelíden odajön hozzám,
megsimogatom,
bólint egyet fejével, felpattanok hátára.
Lábaimról
leesnek a rabláncok.
Szabad vagyok, szabadnak születtem.
Hegyeken,
völgyeken vágtatok,
szerelmese vagyok
az őszi
színkavalkádnak.
Elnézem a kéklő eget,
s a lassan vonuló
fellegeket.
Vénülő, bús lelkem csendesen ringatózik
a természet
lágy ölén.
2017. október 21.
Futok
hóban, fagyban,
fejemre eső hullik,
azt se bánom.
Mulatni
nem volt kedvem,
szívem hozzád vezetett.
Kapud aljában
megállok,
házadba csendesen szólnék.
Megérkeztem hozzád
kedves
jó barátom,
a türelem rózsát terem,
örömöm úgy is enyém,
ha
látom jössz felém.
Karomat nagy ölelésre kitárom.
Szilveszter
éjszakán
hóembert építünk csak mi ketten,
szenet rakunk
szemének,
fonnyadt répát orrának,
lyukas lábast
kalapjának.
Durrognak a petárdák,
tűzijáték fénye cikázik az
égen.
Átadom neked a gyeplőt,
vezess át kérlek egy szebb,
s
boldogabb új esztendőbe.
2017. december 24.
Őszi
falevél meglepetést tartogat.
Aranysárga napsütés természetbe
csalogat.
Amíg a szem ellát, színes a határ.
Festeni se
lehetne szebbet.
Két hegynek vonalát,
ahogy összeérnek, s
egymásba borulnak
a sárga, bordós lombkoronák.
Azúrkék égbolton
fodros bárányfelhők úsznak,
egybeforr a gyönyör ég és föld
között.
Szívedben érezd mekkora
hatást gyakorol
rád.
Beleborzong a lelked is örömében,
pedig csak itt jártál
a
szomszédos dombtetőn.
Lemenőben már a nap.
Harang zúg a kis
faluban.
Kísérj haza esthajnal csillaga,
haza kéne érni
kapuzárásra.
2017. szeptember 18.
A túlsó
partról a révésznek még nem kell
útra kelnie.
Rozoga
csónakjával még nem kell evezőjével
szelnie a fodrozó hullámokat
értünk.
Pillanatra megérintette arcunkat a kegyetlen
halál
szele.
Azon a ködös téli reggelen,
kisodródtunk egy éles
kanyarban.
Megfogtak bennünket a deres fák.
Erősen toltak a
szakadéktól vissza az útra.
A sokk láncát magamról
letépve
Édesanyámért üvöltöttem.
Mintha kiszaladt volna belőlem
a lelkem.
Csak rohantam, rohantam kétségbe esetten.
Még nem
lehet vége!, még nem veheted el az Édesanyámat.
Nekem Ő az
egyetlen ebben a gyalázatos konok világban.
Orkán erejű szél
visszazökkentett volna a valóságba.
Édesanyámat megleltem
sápatagon mellettem.
Mint egy anyatigris ki a kölykét védi,
úgy
harcoltam az Édesanyámért.
Hiába csitított, mentőért
üvöltöttem,
de a sok balga nép értetetlenül állt előttem.
Látva
anyám fájdalmait, könyörögtem, míg végre megértettek.
Kezét
elengedve, mintha szívem darabokra hullott volna.
Erdész nagyapám
kunyhója előtt szétesett bennem minden.
Hiszem, hogy ő is
védelmezett bennünket
odafentről, a szörnyű pillanatban.
Még
nem vagyok kész, hogy elveszítsem.
Istenem miért kínzol
ennyire?
Ha már megint megtörtél, miért nem nekem lett bajom?
Mit
akarsz még tőlem?
Miért nem vetted el rongy életem inkább,
mint
hogy Őt szenvedni lássam.
Csak Ő maradt nekem, nélküle képtelen
vagyok élni.
Az álmok sohasem hazudnak, igaz néha borzalmasak,
de
mindig képesek megmutatni, hogy mi fog történni.
Nem csitul a
szorongás, pedig már anyám is mellettem van.
Rengeteg víznek kell
lefolynia a Dunán, míg feledni tudom.
2016. május 06.
Tudat alatt
vágyam kerget,
hogy újra lássalak,
csak egy pillanat
erejéig.
De semmi, még álmomban se.
Hasztalan perceimben
rágódom,
ha nem így történt volna, most
én fognám csontos kis
kezedet és
mesélnék neked drága egyetlen nagyapám.
Ahogy te
tetted.
Rajongásig szerettelek!
Kit
érdekelt akkor a rengeteg
játék, mikor ott ülhettem öledben
és
fejem válladra hajtottam.
Úgy hallgattalak, amíg engedtek,
a
bánatod újra nőtt, amint elengedtél.
Gyakran előjönnek az
emlékeimben
a fájdalmaid, amit titkoltál előlem.
Mikor lábam
fájdalomtól ég,
mindig arra gondolok, drága papám,
te ezt hogy
bírtad elviselni?
Csendes,
ártatlan nyugalommal, ágyadba feküdve.
Kínjaid közt rám
mosolyogtál,
s azt mondtad:
Drágám, nincs bajom, adj
egy
puszit, és öleltél.
Neked ez volt a pillanatnyi
gyógyír.
Nekem csak vigasz volt, hogy
még velem maradsz.
Szívem
mélyén mindig
suttogom: bárcsak itt lennél
velem drága egyetlen
nagyapám.
2014. 04.14
Istenem, ha
létezel
ott fenn az égben,
tekints le rám, s
hallgasd meg
egyszerű
imámat.
Oly sokat vesztettem,
s nem
panaszkodtam.
Tűrtem, s próbáltam
jobbra fordítani
sorsom.
Házad csendjében, padok
soraiban nem tudom
rózsafüzérem
morzsolni.
Én nem erre születtem.
Szívemből szeretek
tisztán.
Most mégis hozzád fordulok,
mert lelkem félelemtől
reszket,
ne vedd el tőlem!
Azt, ki igazgyöngy lett
szívemben,
féltőn óvni szeretném szárnyaimmal,
védelmezőn
betakarom.
Szívem keservesen sír utána.
Istenem, csak őt ne
vedd el tőlem!
Ki a legnagyobb támaszom lett
ezen a sötét sivár
világon.
Hagyj, kérlek, előbb elmenni engemet,
hogy többé ne
hulljanak fájó könnyeim.
2014 szept. 19.
Ha majd
egyszer nem leszek...
Kérlek, édesanyám,
zöldellő
dombtetőn
szórd szét hamvaim.
Itt nyugodjak örökre!
Ne sírj,
inkább emlékezz,
mint mondtam tenéked.
Itt voltam szabad,
s
boldog az örök természetben,
hol senki se látott, s
a fák
magukhoz
öleltek, kis madarak
dalára bánatom feledtem.
Hidd
el, édesanyám,
jobb, hogy én hagylak itt előbb.
Csak szenvednék
nélküled.
Az örök életben majd várlak
ölelő karokkal.
Olyan
szeretettel,
mint ahogy te vártál engemet,
mikor
megszülettem.
Nem tudom,
emlékezni fogok-e
a lelkemmel a
zöld
lombú fákra, a kékellő
égboltra, fehér fodros
felhőkre.
Vagy velem együtt ez is elvész majd?
De a lágy szellő
simogató érzése
biztosan megmarad.
Mikor a lágy
szellő
fuvallata átsuhan
a kelő hajnalon,
én simogatlak,
s
fájó, keserű
könnyeidet szárítom.
Csak légy nyugodt!
Én már
békében szunnyadok
az örök természet ölelésében.
2015. február 22.
Volt egy
furcsa álmom,
nem is tudom mire véljem,
hiszen olyan régen
elmentél.
Ez igazságtalan.
Én akkor csak négy éves voltam,
de
emlékszem rád, ahogy
babakocsimban tologattál.
Számos kép
árulkodik róla,
mennyire szerettél.
Nekem mindent
megengedtél.
Kék autómmal behajthattam
féltett rózsáid közé,
neked
az sem számított, pedig fiú
unokáidat rózsáid közelébe se
engedted.
Már tudom, milyen igazságtalan az élet.
Pont téged
veszítettelek el,
aki önzetlen voltál.
Zaklatott voltam, és te
eljöttél
hozzám egy nyugtalan éjszakán.
Fogtad a kezem,
simogattad
arcom, s sétálva bujkáltunk.
Ugyanabban a ruhádban
voltál,
mint amikor az őzikét öledben
simogattad a
fényképen.
Minap hirtelen előkerült erdészkalapod,
de még csak
meg se foghattam,
mert engem nem illet, csak a lányodat.
Semmit
nem ér egy mihaszna sérült érzése.
Nagyanyám szemében olyan
lehetek, mint egy
érzéketlen fatuskó, s a testvérem
is.
Gyermekként véletlen egyszer kezembe
vehettem kalapodat,
nagyapám.
Nem dobáltam, még csak a fejemre sem tettem.
Édes
illatodat magamba szívtam.
Erdészkalapodat majdan valaki
megtalálja
a szemét kupac tetején.
De egyet ígérek, örökké a
szívemben élsz.
Fényképeidet rejti a számítógép,
fogható
emlékeim tőled a kis
piros játékzongora, amit a kórházból
hazafelé
jövet vettél nekem.
Istenem, mennyire szerethettél.
Egy utolsó
emlék, amit míg
élek sosem feledek, senki
a világon el nem
veheti tőlem:
anyával, s apával sétálunk ki
a kórházból, s te
ott állsz az erkélyen,
s integetsz nekem.
2015. november 24.