---

Tartalom

1. Bevezetés

2. Rendszerszerű adatközlés: A [±HUMÁN] jegy a névmási visszautalásban
2.1 Alapvető megfigyelések a [±HUMÁN] jeggyel kapcsolatban
2.2 Mondaton belüli visszautalás [±HUMÁN] szereplőre
2.2.1 Fókuszban álló antecedensre történő visszautalás
2.2.2 Posztverbális helyzetben lévő antecedensre történő visszautalás
2.2.3 Topikban álló antecedensre történő visszautalás
2.2.4 Is-kvantorban álló antecedensre történő visszautalás
2.3 Az adatok összegzése, általánosítások

3. Hasonló felépítés, új szemlélet: A főnévi komplementumzóna
3.1 Főnévi komplementumzóna a magyarban?
3.2 Kedvezőségi feltételek a főnévi posztnominális komplementumzónában

4. Hova vezetnek az adatok: A -nAk ragos birtokos előtti nem birtokosi pozíció
4.1 Megjelenhet valami a -nAk ragos birtokos előtt?
4.2 A komplex esemény alapú magyar deverbális főnévi kifejezések szerkezete

5. Az eddigiek összegzése: a -hatnék képzős főnevek
5.1 A -hAtnék képzőről általában
5.2 A képzett főnév alakja
5.3 A -hAtnék képzős főnevek viszonya a képzés alapjául szolgáló igéhez
5.3.1 Az argumentumstruktúra öröklése
5.3.2 Az információszerkezet öröklése
5.3.3 A képzés alapjául szolgáló igék alaptípusai
5.4 A képzésre vonatkozó megszorítások
5.5 A -hAtnék képzős főnevek főnévi és igei tulajdonságai
5.5.1 Igei tulajdonságok
5.5.2 Főnévi tulajdonságok
5.5.3 Összefoglalás

6. Összegzés

Irodalom

---

Bevezetés

Jelen munka azt tűzi ki célul, hogy egy új nyelvészeti műfaj, az átfogó generatív nyelvészeti forrásnyelvtanok módszertanát bemutassa, finomítsa, valamint hogy az ilyen típusú nyelvtanok jogosultságát igazolja az első magyar átfogó generatív forrásnyelvtanból (Alberti és Laczkó 2018) vett példacsoportok segítségével. Az egyes fejezetekben különböző területekről vett példákkal világítom meg, hogy milyen elvek mentén épül fel egy ilyen jellegű "alkalmazott generatív nyelvészeti" munka, és miben más, mint az elméleti nyelvtudomány körébe tartozó generatív nyelvészeti írások.

Az átfogó generatív nyelvészeti forrásnyelvtanok (Comprehensive Grammar Resources) ötletét Henk van Riemsdijk vetette fel 1992-ben. A cél eredetileg egy új típusú holland nyelvtan megírása volt, amely azután Kenesei István 2008-ban történő bevonásával egy több nyelvet leíró sorozat megírására bővült. A sorozat első, holland nyelvről szóló kötetei 2012-ben jelentek meg (Broekhuis et al. 2012). A holland projekt fő "motorja", Hans Broekhuis 2016-ban csatlakozott a sorozatszerkesztők csapatához, de már a kezdetektől tevékenyen részt vett a magyar nyelvről szóló kötetek előkészítésében azzal, hogy rengeteg hasznos tapasztalatát megosztotta a szerkesztőkkel és a szerzőkkel. A magyar átfogó generatív nyelvészeti forrásnyelvtan munkálatai 2012-ben kezdődtek el ténylegesen az OTKA NK 100804 "Átfogó magyar nyelvtan" támogatásával, én magam is akkor csatlakoztam ehhez a projekthez a főnévi kifejezésekről szóló kötet egyik szerzőjeként, és az elmúlt öt évben végig itt is dolgoztam.

Az átfogó generatív nyelvészeti forrásnyelvtanok lényege, hogy leíró nyelvészeti munkák, amelyek bár generatív nyelvszemléletűek, nem elméleti jellegűek, sőt amennyire lehetséges, elméletfüggetlenek kívánnak lenni - így adva meg a lehetőséget arra, hogy különböző elméleti keretekben dolgozó nyelvészek tudják felhasználni az általuk kínált rendkívül szisztematikusan elrendezett nyelvi adatokat. Ezeknek az átfogó generatív nyelvészeti forrásnyelvtanoknak a révén a nagyobb (nyelvész)közönség számára is hozzáférhetővé válnak olyan adatok, amelyek elérésére eddig nem volt lehetőség, mert (i) mélyen be voltak ágyazva tudományos publikációk elméleti fejtegetéseinek szövevényeibe (amelyeket azóta esetleg elméleti szempontból többé-kevésbé már meghaladott a tudomány), (ii) vagy korlátozott terjesztésű publikációkban bukkantak fel, illetve (iii) az adott témaként szolgáló nyelven íródtak, nem pedig angolul. Bár a munka úgy indult, hogy a feladat alapvetően a magyar generatív nyelvészeti szakirodalom összefoglalása lesz, már nagyon korán kiderült, hogy az a rendkívüli következetesség és rendszerszerűség, ahogyan az adatokat egy ilyen forrásnyelvtanban be kell mutatni, messze túl fog nőni egy szakirodalmi összegzés keretein. Mi magunk lepődtünk meg sokszor azon, hogy az adatoknak a különböző jegyek szerint való összeszedése mennyire messzire, akár teljesen új jelenségek felfedezéséhez is vezethet.

...

Az átfogó forrásnyelvtanokkal tehát a "kemény" elméleti nyelvészet körébe sorolt generatív szintaxis sajátos "alkalmazott" műfaja jött létre, ahol ezúttal az elméletsemleges nyelvleírás a cél, kiszolgálva sokféle nyelvészt (a generatív paradigmán kívül és belül, a határokon innen és túl). Ezek a munkák a rendszerszerűen közölt adataikkal az elméleti kutatásoknak is új lendületet adhatnak, és olyan témákkal gazdagíthatják a vizsgálandó jelenségek körét, mint például a főnévi kifejezésekben megjelenő operátorzóna lehetősége (mely témáról lásd például Alberti et al. 2017a).

Az elkövetkező fejezetekben néhány olyan jelenséget fogok bemutatni a maga teljességében a magyar főnévi kifejezésekről szóló átfogó generatív nyelvészeti forrásnyelvtanból (Alberti és Laczkó 2018), amelyek megírásában tevékenyen részt vettem. Ezek a részek lehetőséget adnak annak bemutatására, hogy miként, illetve milyen elvek mentén épül fel egy átfogó generatív nyelvészeti forrásnyelvtan, továbbá milyen módszertani dilemmákat kellett az adott részek kapcsán megoldani. Mindenütt azt a gondolatmenetet fogom követni, hogy (i) milyen tényezőket tárt fel a témában eddig a magyar generatív szakirodalom, (ii) e tényezők keresztosztályozásos áttekintése milyen körben reális, és (iii) ez a fajta áttekintés milyen tudományos eredmények elérését segítette elő. A második fejezet a névmások révén történő visszautalással foglalkozik a [±HUMÁN] jegy köré csoportosítva a gondolatokat, a harmadik fejezet témája a (korábban még puszta létében is vitatott) főnévi komplementumzóna lesz, a negyedik fejezetben az (1) példában már említett -nAk ragos birtokos előtt megjelenő nem birtokosi pozícióval foglalkozom, az ötödik fejezet pedig egy korábban csak érintőlegesen említett deverbális főnévképzőt, a -hAtnék főnévképzőt veszi górcső alá. A legfontosabb gondolatokat a hatodik fejezet összegzi.

Jelen munka végső formájának kialakításához jelentős mértékben hozzájárultak értékes kritikiai megjegyzéseikkel Dr. Siptár Péter, az MTA Nyelvtudományi Intézetének egyetemi tanára és tudományos tanácsadója, Dr. Fóris Ágota, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense, valamint Dr. Kádár Edit, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem egyetemi docense. Ezúton is köszönöm értékes segítségüket. A megmaradt hibákért kizárólag a szerző a felelős.

---