---

Tartalom

1. Bevezetés
2. A rendszerváltás kudarca
3. Jobboldali radikalizmus Magyarországon és Kecskeméten 1989 után
4. Őrségváltás a jobboldalon - Az erkölcsi többlet illúziója
5. Az "új elit" szociológiai vonásai és háttere
6. A kecskeméti Jobbik létrejötte
7. A kecskeméti Jobbik útja, fejlődése, választási statisztikája
8. Posztmodern fiatalok - generációváltás
9. A pártvezér és környezete arcvonásai
10. Mi az eltérés a klasszikus jobboldali radikalizmustól?
11. Minél ostobábbat mond, annál Jobbik
12. Előre középre?
13. Zárszó, személyes és erkölcsi következtetések

---

Bevezetés

Hazánkban a XIX. majd a XX. század történelme során az eszmék, az ideológiák indították az embereket a cselekvésre. Eszmék, melyekért az emberek küzdöttek, áldozatokat hoztak, sok esetben saját életüket is.

Magyarországon a 2010-es évtized közepére lényegében megszűnt az értékelvű, az eszmék, a történelmi példák és az ideológiák által motivált politikai tevékenység. A politikát megjelenítő személyiségek is egyre ritkább esetben bonyolódnak bele ideológiai, történetpolitikai állásfoglalásokba céljaik és tetteik indoklása kapcsán.

Sajnálatos módon ezzel szemben számos esetben a cinikus érdekérvényesítés az, mely minősíti a politikusok viselkedését. Néha azért bevetnek egy kis magyarázatot is.

Mindenki emlékezhet arra, hogy a kilencvenes években számos politikus a korai eredeti tőkefelhalmozás korában érezve magát, kijelentéseket tett e párhuzamról. Ma ezt ugyan nem hangsúlyozzák, azonban annál nagyobb lendülettel gyakorolják. Szintén sokan ugyan nem mondják ki, de követik a reneszánsz pápák elveit, miszerint élvezni kell a pápaságot, amit Isten adott. A politika fő célja az állami pénzforrások feletti rendelkezés megszerzése.

A politika a nagy tömegek számára az anyagi haszonszerzés szinonimájává vált, hogy élesebb jelzőket ne is alkalmazzunk. A lényeg az államhatalom, az újrafelosztás forrásai uralása.

Természetesen azért létezik, a magyar politika több szegmensében azonban bizonyos értelmű társadalmi felelősség, ez azonban messze elmarad az elvárható szinttől.

Teleki Pál gróf, Merjünk magyarnak lenni! című, a nemzetpolitikai elveit összegző művében úgy fogalmaz, hogy az a felelős magyar politikus és értelmiség, aki képes a közérdeknek alárendelni magánérdekeit. Ugyanezen elvet korábban filozófiai szinten definiálták G. W. F. Hegel és az olasz Giovanni Gentile.

Természetesen ezen elvet elsősorban a nemzeti közösségben gondolkodó jobboldal esetében várhatjuk el. Itt szóra sem lehetnek érdemesek a 2004-10 között hazánkban működő, a baloldal, a klasszikus liberalizmus fogalmát is lejárató ámokfutás és a spoil system és pártjai.

Bár a 2010 utáni magyar politikát látszólagosan a jobboldal uralja, tevékenysége messze elmarad a hajdani nagy kormányfő és földrajztudós által meghatározott szinttől és alapelvtől.

Különösen szomorú és illúzióromboló, ha az elvekben a nemzeti-jobboldali radikalizmust hirdető párt az, amely eltávolodik az alapvető morális és nemzetpolitikai elvektől.

Mintegy másfél évtizede, üdítő politikai közegként, a jövendő perspektíváit látszólag magasabb erkölcsi és nemzetpolitikai szinten kifejező erőként jelent meg a Jobbik. Sokan hittük, hogy a magyar történelmi fejlődés végre a felszínre hozott egy rendkívül magas erkölcsi-nemzetpolitikai szinten gondolkodó fiatal elitet. Ezért is áldoztunk rá sokan sok erőfeszítést, munkát, energiát. Természetesen ennek meg is lett a hátrányos következménye az érintettekre nézve az élet számos területén.

A 10-15 éve még lelkesítő illúziók elmúltak, a párt arculata már egyre kevésbé különbözik a magyar politika átlagos erkölcsi-szellemi színvonalától. A Jobbik egyre növekvő számú botlása, kicsinyessége, tévútja kényszerítően hat e rövid összegzés, elemzés közzétételére.

---