---

Tartalom

Nagy Zoltán: Előszó
Payr Sándor: Nagy István, dunántúli evangélikus püspök születésének kétszázadik évfordulójára
Csepregi Zoltán: Korszakok határán
Melléklet

---

Előszó

Lassú léptű időt írtunk. Ismét bárkába hívtuk múltunk minden írott és csak az előttünk sorra atyáihoz megtérő öregeink emlékezetében is egyre hunyó fénnyel tovább élt emlékeinek lélek-madarait. Régi levelek, feljegyzések, szikár szavú jegyzőkönyvek sorai nyomán rajzolódik ki a kép, hogyan vert gyökeret egy wittenbergi szerzetes tanítása itt a Sió és a Sárvíz mentén, hogyan vált teremtő, az ég felé templomot emelő hitté. Maroknyi magyar jobbágy és paraszti sorban élő kisnemesi család megveti lábát a földön, termővé teszi újra az elvadult tájat és ötven év múltán mindenében megerősödve új templomot emel. Ahogyan a könyveknek, úgy a templomoknak is megvan a sorsuk és megvan a sorsa az azt emelő lelkeknek.

Az 1780-81-ben készült első katonai felmérésen tisztán látszik, hogy a Sió és a Sárvíz köze hatalmas mocsár. Fehérvártól le egészen a Sárközig. Az egész Mezőföld nem más, mint többé-kevésbé összefüggő lápvilág, ahol a szigetekben szinte őrzés nélkül lehet tartani a marhát, a széleket szántó és szőlő szegélyezi. Templom épült a láp partján. Nagy, akár ezer lelket is befogadó Isten háza. Népünk mindent elsöprő életösztönéből fakadó derű és diadal ez. Siklós-békás-szúnyogos mocsár mentén templomot építeni a még meg sem született utódoknak! Messze idegenben tanult, de mindig hazajött tanítóink, papjaink, Apáczaik, Misztótfalusiak is ilyen lápra termett templomok. Ilyen volt Nagy István is. Alkotó őrizője hitének, népének. Püspökként ide telepítette a székhelyet, nem hagyva el gyülekezetét.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy aktív munkássága leginkább a köszöntésekből, dicséretekből, levelezésekből rajzolódik ki, alig maradt ránk valami, ami az Ő keze nyoma. Ami ma is mindenki számára tisztán látszik, az a templom és az iskola - és 200 év emlékezete. Vezérigéje a szószék felett a zsoltáros szavával maga az ősiség, neki természetes jelen volt. Kétszáz év telt csak el halála után, és mégis egy világ választ el bennünket. Ezt a világnyi falat szeretné bontani ez a kis könyv, közelebb hozva egy embert, aki életével felrajzolta annak a Sárszentlőrincnek kereteit, melyet ma is szeretve lakunk. Szándékaink szerint ez a kis könyv újabb lakója annak a Noé bárkájának, melyből semmi, egy tájszó sem maradhat ki, mert semmi sem fölösleges, ahogyan Kányádi írja. Zsoldosvezérnek lovas bronzszobor, világot építő lelkésznek könyv legyen az emlékmű!

Nagy Zoltán

---