---

Tartalom

Előszó
A kardvivás oktatása
A vivó-kard
A vivó kard tartása s annak vezetése
Test állások s mozdulatok
  Egyenes állás. Vi-állás. Félkitörés Kitörés. Előremenés vagy lépés. Viszszamenés vagy lépés. Jobb láb hátrahuzás
Dobbantás
A távolság
Vonalak
A testrészek beosztása
Kardforgatás
Nagy és kis tisztelgés
Különféle kardtartások a vivóállásban
Támadások a testre
Egyenes egyes vágások
  Felsőtestrész vágások. Kéz vagy karrész vágások
Egyenes kettős és hármas vágások
Átmeneti vágások
Csel vágások
Szurások
Fokvágások
Elővágások
Kardpenge támadások
  Vascsapás. Vassurolás. Kard lefogás
Visszavágások
Védések
  A vágás kifogása. Egyenes egyes felső testrész védés. Egyenes egyes kéz vagy karvédés
Az egyenes kettős, hármas vágások védései
Az átmeneti vágások védései
A csel vágások védései
Szurások védései
Körvédés
Fokvágás védése
Visszavágások védései
Szükség védések
Az elővágás kikerülése
Ha az ellenfél vascsapással támad
Ha az ellenfél vassurolással támad
Ha az ellenfél a kardot lefogja
A vágás átengedése
Iskola vivás
Balkezessel szemben való vivás
Szabad kéz vivás
Egész testre való vivás
Szabályok a vivóteremben
Szabályok mérkőzésnél

---

Előszó

A test kiképzésével foglalkozó mindenféle sport között aligha nem a vivás az, melynek megtanulása a legnagyobb élvezetet szerzi, s mely az életben a legtöbb haszonnal jár. Mert hiába irunk és irnak czikkeket és röpiratokat a párbaj ellen, azért e társadalmi baj leghevesebb elitélője is, ha valóban önérzetes gentlemann a becsületébe benyuló, vagy azt csak érintő sértést is megtorolatlan nem hagyhat, s elégtételt keres ezen az annyiszor elitélt de társadalmilag bevett, s az állami hatalom által is annyi enyhitő körülménynyel ellátott uton.

Nem következik ugyan ebből az, mintha az embernek csak azért lenne érdemes megtanulnia vivni, hogy adandó alkalommal hasznát vehesse, aminthogy személyes bátorság és lélekjelenlét hiján nem is veheti - hanem érdemes azért, mert ez a testedző sport a mellett, hogy a legkellemesebb szórakozások egyikét nyujtja, öregbiti a férfiui erélyt, önérzetes, öntudatos fellépésre tanitja meg hiveit, s nem csak az izmokat, de a lelket is megaczélozza.

Az a felfogás, hogy a vivni tudás krakéler nemzedéket nevel, nagyon téves, mert egy igazán jó vivó egyrészt nagyon is tisztában van a vivás esélyeivel, másrészt pedig ép testébe megaczélozott idegeivel, sokkal épebb lelket nevelt mint sem az ösztönözné őt holmi tyukszempárbajokra. Hanem - igenis ösztönzi őt arra, hogy bátor öntudatos fellépésü legyen, a maga árnyékától meg ne ijedjen, s becsületén foltot meg ne türjön.

A gyávaságnál egy utálatosabb dolog van: a krakélerség; ezt hallottam én egyszer, az én kedves barátomtól, vivómesteremtől Chappon Károlytól. S ez az egy mondása jellemzi őt teljesen; ez a mondása jutott eszembe mikor elvállaltam megtisztelő kérésére müve elé az előszó irást.

Nem mintha nehéz dolognak találtam volna ajánlani ezt a könyvet, hanem mert feleslegesnek tartok minden előszót. Ha a könyv jó: az előszó felesleges, ha rosz: az előszó nem javit rajta.

Szóval az ember felesleges munkát végez. Ennek pedig nem vagyok barátja. Ez esetben is elég lett volna előszó helyett a szerzőnek azt az egy mondását ideirni. Jellemzi ez az egész embert, meg az egész tanitási módszerét: becsületes, nemes és egyszerü.

Nem krakélereket, de komoly gentleman vivókat akar nevelni, s előkésziti őket nem haszontalan, modern kakasviadalokra, hanem az élet komoly problémáival való bátor szembe szállásra.

Hogy ezután az egész munka milyen egyszerü, világos átnézetü, s a gyakorlott, tapintatos mester észszerü, hasznos iskoláját magában foglaló - azt láthatja mindenki, aki végig olvassa. Ezt felesleges lenne magyarázgatni. Valamint azt is, hogy Chapponnak ez a müve legkevésbbé sem szolgai utánzata az eddigi vivókönyveknek, hanem egy saját lábán járó, saját tapasztalatait összegyüjtött, s azon okult tiszta eszü szakembernek saját áttörése, saját tanitási egyéniségének a produktuma. És még hozzá olyan kézi könyv, melyből a laikus ember is tanulhat, melyet az is meg tud érteni, s mely a vivásban gyakorlottaknak pedig világos tiszta utmutatóul, nélkülözhetlen segédszerül szolgál, s nem a fogalmak teljes összezavarását eszközli, mint a legtöbb, e nemü német munkákból összekompilált érthetetlen és élvezhetlen magyarsággal irott könyv.

Kipróbált érdemü, derék mester derekas és hézagpótló, még irályában is lehetőleg magyaros dolgozata e mü, amint ezt a könyv végigolvasása után önök, szives olvasók is velem együtt el fogják mondani.

Debreczen, 1893. Január hó.
Vértesi Gyula.

---