---

Tartalom

Előszó
Vargyas Lajos: Honfoglalás előtti hagyományok Szent László legendájában
Mezey László: Athleta Patriae. A korai László-irodalom kialakulása
Fodor Adrienne: László-legendák XV-XVI. századi magyarországi breviáriumokban
Madas Edit: "Szent László királnak innepéről" - Az Érdy-kódex László-napi beszédének forráselemzése
Kumorovitz L. Bernát: Szent László vásár-törvénye és Kálmán király pecsétes cartulája
Gerics József: Judicium Dei a magyar állam XI. századi külkapcsolataiban
Török József: Szent László a középkori magyarországi liturgiában
Lukács Zsuzsa: A Szent László legenda a középkori magyar falképfestészetben
Marosi Ernő: Magyarországi művészet Szent László korában
H. Kolba Judit: Szent László alakja a középkori ötvösművészetben
Wehli Tünde: II. Komnénosz János és Piroska - Eiréné ábrázolása a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyház mozaikképén

Képmellékletek

---

Előszó

A Szent István Társulat szinte alapítása óta (1847) célkitűzéseinek megfelelő történeti munkák kiadására is gondot fordított. Ennek jele már az első évtizedekben feltűnik Cesare Cantú nagy világtörténetének (16 kt.) megjelentetésével. A következő évtizedek, sőt évszázad folyamán megjelent jelentősebb, máig használatos munkák közül most csak néhányat említünk meg, hogy a Társulat kiadói tevékenysége e vonatkozásainak folyamatosságát és megőrizni kívánt színvonalát érzékeltessük. Czinár Mór pannonhalmi bencés 1858-ban adta ki rendtársa, Fuxhoffer Damján Monasteriologia Regni Hungariae c. munkáját (I II. 1858). Balics Lajos A római katholikus egyház története Magyarországban az Árpádok korában (I-II. 1-2) 1885-1870-ben, Fraknói Vilmos Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szent-Székkel (I-III.) 1903-ban került kiadásra. Nagy részben máig is nélkülözhetetlennek mutatkozik a Serédi Jusztinián bíboros, prímás szerkesztésében Szekfű Gyula és Gerevich Tibor közreműködésével létrehozott Szent István Emlékkönyv (I-III. 1938). Hazai és külföldi kutatóknak ma is hasznos segítséget nyújt Gombos Albin háromkötetes forrásközlése: Catalogus Fontium Historiae Hungaricae ... ab anno DCCC ad annum MCCCI ... (1938). Eredeti forráskutatások eredményeinek közlésére is gondolt a Társulat. Bunyitay Vince, Rapaics Rajmund, Karácsonyi János, majd később Kollányi Ferenc és Lukcsics József gondozta az Egyháztörténeti Emlékek a hitújítás korából öt kötetét (1902-1916). A magyar historiográfiához való legjelentősebb hozzájárulást bizonyára a Monumenta Vaticana Res Hungariae Illustrantia kötetei (I-XII. 1886-1909) jelentik. Ezek, valamint Bossányi Ákos Regesta supplicationum 1342-1398 (I-II. 1916-1918) című kötetei adják máig a legtöbbet a, sajnos, még mindig csak kezdeteinél tartó, magyar érdekű forrásokat a Vatikánban feltáró munkából.

Ez a legjelentősebb, legmaradandóbb értékű publikációkban bemutatott folyamatosság értékes alapnak bizonyult az újrakezdést és egységes elgondolást biztosító sorozatunk számára, melynek a Hungaria Sacra elnevezést adtuk. A kezdeményezés maga, a megvalósítás elvi biztosítása Társulatunk fővédőjének, Lékai László bíboros, prímásnak köszönhető. Érdeklődése, állandó bátorítása tette lehetővé az első lépések megtételét az új egyháztörténeti sorozat érdekében.

A Hungaria Sacra számos, ma is tartó európai egyháztörténeti rokonvállalkozás - mint a Germania Sacra, Helvetia Sacra, Italia Sacra - közül a legutóbb említettet tekinti mintaképének. Célunk a magyar egyház történetének, mint a magyar történelem szerves részének tényszerű feltárása, megismertetése, egy majdani nagy összefoglalás előkészítése érdekében. Az Italia Sacra példáját követve a Hungaria Sacra műfaj dolgában nem kötött. Helyet foglalhatnak tehát benne tanulmánykötetek, monográfiák, forrásközlések és forrássorozatok. Ugyanígy teljes nyitottságot kell megőriznünk a múltat feltáró különböző tudományágakat is érdeklő publikációk sorozatunkba felvétele tekintetében.

E szempontok érvényesítését kívánja bemutatni ez a beköszöntőnek szánt, egészen szerény terjedelmű tanulmánykötet. De az is kitűnhet belőle, hogy az egyháztörténetet nem tekinthetjük csupán apologétikus célzatú teológiai stúdiumnak, hanem olyan tudományt látunk benne, mely módszereit, tudományos etikáját tekintve egy a históriai diszciplínák közül. Ezért más nem köthet, mint az antikvitástól örökölt norma, ahogyan Cicerótól halljuk: "ki nem tudja, hogy a história első törvénye: senki ne merjen hamisat, senki ne féljen igazat mondani" (De oratore, 2, 62). Vizsgálati anyagunk jellege és vizsgálódásaink teljes perspektívája viszont a Zsoltáros szavait idézi fel: "Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, melyeket véghezvitt. Intelmeket írt Jákob elé, tanítást adott Izraelnek..." (Zs. 77 (78), 3-5.)

1980. december
Szent István Társulat

---