DONNA JUANNA
REGÉNYES KÖLTEMÉNY
TIZ
JELENETBEN
IRTA
CZÓBEL MINKA
BUDAPEST
SINGER ÉS WOLFNER
KIADÁSA
1900.
Elektronikus változat:
Budapest :
Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2018
Készült az
Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az
Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN
978-963-417-306-9 (online)
MEK-17885
TARTALOM
I. LUBRIKA. II. VEZEKLÉS. III. ÉRZELGÉS. IV. KÖZVÉLEMÉNY. V. HÓDOLAT. VI. TISZTESSÉG. VII. TULNANRÓL. VIII. IRGALOM. IX. SZERELEM. X. EPILOG. |
(Sziklás uton jő fel egy sötét menet, bársonynyal bevont koporsót hoznak. Magas nőalak megy utána, kékes-fekete, őszbe vegyült haja repül a forró szélben, égő sötét szeme mereven néz a koporsóra: Őrült Johanna kiséri férje holttestét Burgosból Granadába.
Felérnek egy fennsikra. Csak kiégett szürke sziklák, egyes hasadékokból magasan nyúlik ki égő sárgán a Ginster virága. Alkonyodik.)
Johanna
Itt
tegyétek le, itt maradunk éjjel.
Nem birok már ez őrült
szenvedélylyel
Látni akarom, ismét-ismét látni,
Szép halott
arczát ujra megimádni.
Ez éjjel az enyém - még ma, meg holnap
-
Aztán - -
(Kaczag, s elfordul.)
Egy apród
Még
most se hagy békét a holtnak.
(Leteszik a koporsót. Ezüst oroszlán lábai a nehéz ládának megcsikordúlnak a kövön.)
Johanna
Vegyétek
le azt a rut fedelet,
Mely minden boldogságot elfedett.
(Leveszik a fedelet, látható lesz a király már feloszlásba menő arcza.)
Egyik szolga
Phü!
hogy büzlik már!
(Egy udvarhölgy a koporsóhoz közelit.)
Johanna
(Felsivít.)
Oda
ne merj menni!
Kastiliai Johanna már semmi?
Hogy kinoztok!
Egy
barát
(Nyugtatóan.)
Felséges
asszonyom
A virrasztás terhét ugy gondolom
Megosztjuk véled.
Johanna
Nem,
- csak el, csak el!
Ha szükségem lesz rátok, hi a jel.
A
virrasztás enyém, én őrzöm álmát,
Rakjátok koszoruba mind a
fáklyát.
Most menjetek! Csak messze-messze tőlem.
(A kiséret
eltünik a sziklák mögött. Johanna vércsevisítással borúl a
halottra.)
Te! te! te! el akarsz szökni előlem?
Hiába! most az
egyszer ugy sem hagylak,
Megtartalak egész, egész magamnak.
Te
szép! te mindenem, e nagy világon
Csak egyszer ölelj mint
nászéjszakánkon,
Csak egyszer még!
A
halott
(Felegyenesedik.)
Johanna
Uram
segits!
A
halott
Mit
rémülsz?
Hiszen hivtál! s most tőlem visszaszédülsz?
Johanna
Hát
igaz? Visszaszállt imámra lelked?
A
halott
(Rettentően
kaczagva.)
Lelkem?! mi köze hozzád? mit ismerted?
Nem azt
hivtad, - de minden mocskos vágyat,
Mely bennem rövid életemben
támadt
Jer drágám hozzám - itt a koporsóba
Pihenni! - milyen
édes pásztoróra!
Johanna
(Hátrál,
két kezét maga elé tartva.)
Jaj, nem a koporsóba, hisz' ez
rémes!
Hagyjál, nem mehetek! -
A
halott
Miért
nem édes?
Nász-ágy, koporsó, hisz ez egy, nem látod?
Amottan,
ha elhullatod virágod
Gyümölcsöt bár ha érlelhetsz belőle
A
koporsóé az már jó előre.
Jer melegits fel tested
melegével!
Fázom! - - ha nem akarsz, mért ébresztél fel?
(Magához húzza Johannát, ki már nem ellenkezik. Egymás mellett pihennek egy őrült szerelmi ölelésben. A fáklyák nyugtalan fénye libeg-lobog felettük.)
(Terem egy magános királyi várban. Őrült Johanna egy feszület előtt térdel kétségbeesve.)
Johanna
Segits
megváltóm, mennyei királyom!
Muljék el rólam ez az őrült
álom.
Jézus segits, külömben elveszek,
Hozzád kiált vezeklő
gyermeked!
Egy öreg
dajka
(Belép. Egy ideig aggódva
figyeli Johannát, aztán csendesen hozzá lép. Kérő hangon:)
Kegyes
jó urnőm, ne öld ugy magad!
Siralmad megrenditi a falat.
Már
ide s tova elmulik egy éve,
Hogy urunk királyunk Istenhez
tére,
Enyhüljön végre szörnyü bánatod!
A multat vissza ugy sem
hozhatod,
Megadtad neki a végtisztességet,
Utolsó utján hiven
elkisérted,
Mellette hány kietlen vad hegyen
Virasztottál
siralmas éjeken.
Most óra hosszant imádkozol érte,
Mit tehetsz
még? Nyugodj meg végre, végre!
Johanna
(Komoran.)
A
halott csöndes, már nem bántana
Sem emléke, sem szerelmes
szava,
De nem nyugszik meg itt szivem alatt
A testet öltött
bünös gondolat.
A dajka
Mi?
Johanna
Gyermeke.
A
dajka
(Félre)
Szegény
megőrült végkép
Csak emlegeti szörnyü bünét vétkét.
Johanna
Tudom
mit gondolsz: hogy csábit a képzet
De nézd eltorzult alakom. - A
végzet
Teljesül ujból. Kétkedhetsz még benne?
Anya leszek.
A
dajka
De
ki gyermeke lenne?
Johanna
(Büszkén,
ünnepélyesen.)
A halottjából visszasírt királyé
És hitveséé:
őrült Johannáé.
A
dajka
(Keresztet vet.)
Szent
Isten el ne hagyj!
Johanna
Figyelj
rám kérlek,
Érzem, tudom soká már ugy sem élek.
Ha megszületik
árva gyermekem,
Első sikolyával száll életem.
Mig testvéri
királyi diszben járnak,
Ő marad csak meg névtelen árvának,
De
hagyok fejedelmi örökséget
Néki is: világhóditó szépséget.
Majd
vedd magadhoz ezt a gyermeket,
Minden gyöngyömet, minden
kincsemet
Mennyi csak kell legyen részed belőle
A többit tedd
el neki jó előre.
Hogy mivel birok? régen elfeledtem,
De
dusgazdagok lesztek mind a ketten.
Neveld fel, s mondd neki, hogy
szerelemmel
Ne szeressen soha, de tiszta szemmel
Nézzen az
életadó napvilágba.
A szerelem e föld legszörnyübb átka,
A
halálnak gonoszabbik testvére,
Az őrületnek kezdete és
vége,
Halállal még megküzdhet földi ember
De soha a nagy rémes
szerelemmel.
(Szük utcza, ódon házak, egy félig palota félig kolostorszerü épület repkénynyel befutott, rácsos ablaka alatt egy ifju: Don Salvador, mandolinnal kiséri énekét.)
Don
Salvador
(Halkan, szenvedélyesen
énekel.)
Donna Juanna imádom képed
Nélküled halott, hideg az
élet,
Vad szenvedélyem őrjöngő lángja,
Szikráit minden
csillagra hányja.
Koronád légyen: csillagok fénye,
Puha
zsámolyod: lelkem reménye,
Hozzád szól szivem elhaló hangja:
Donna
Juanna, Donna Juanna!
Virágból lenne
nyoszolyád vetve,
Takarót szőnék fehér kebledre,
Kert
illatából, madár dalából
Tündérek csipkés gondolatából.
Drága
kövekkel hinteném utad,
Föld nyomorát, hogy feledni
tudjad,
Elaltat szivem mámoros hangja!
Donna Juanna! Donna
Juanna!
Hű szerelemnek soha
sincs vége. -
Tetetett szived, jég hidegsége!
Jer hadd el,
fényes zord palotádat,
Itt a szerelem, amott csak bánat.
(Mind
hevesebben)
Donna Juanna, meghalok érted,
Ha sóvárgásom te meg
nem érted.
(Sikoltva)
Halld! hogy hi szivem zokogó
hangja:
Donna Juanna, Donna Juanna!
Donna
Juanna
(Kinyitja a ház ajtót, s
Don Salvadorhoz lép.)
Itt vagyok, mit akarsz?
Don
Salvador
(Elejti a mandolint, nem
tud szólni, csak bámulja Donna Juanna földöntúli szépségét.)
Donna
Juanna
Mit
kivánsz tőlem.
Don
Salvador
Hiszen tudod - -
Donna
Juanna
Dehogy!
titok előttem,
Csak azt hallottam, nevemet kiáltád,
Mint
vizbefuló hi egy mentő bárkát.
Don
Salvador
(Kitörve)
Oh égi
angyal, szerelmedre vágyom,
Ne légy kegyetlen, éltem,
boldogságom
Mind tőled függ.
Donna
Juanna
Ah
értem! évek óta
Fülembe zug a rég elcsépelt nóta,
Ezért igazán
kár volt lesietnem.
Don
Salvador
Miért gunyolsz? hisz
neked nem vétettem
Hisz meghalok, ha nem érintem ajkad.
Donna Juanna
Ez
igy is, ugy is megeshetik rajtad,
Mindnyájunknak sorsa ez.
Don
Salvador
De
mit tegyek?
Donna
Juanna
Játszd ujból az előbbi
éneket
Itt holdfénynél. Ily szerelmi lehellet
Megnyugtató, s
regényes is a mellett.
Don
Salvador
Kétségbe ejtesz, őrület
lesz végem.
Donna
Juanna
Barátom, hányszor mondták
már ezt nékem!
És dehogy őrültek meg - vagy ha meg is
Vérükbe
volt a bűn, s az őrülés is.
Don Salvador
Hát
nem szeretsz?
Donna
Juanna
Miért
ne szeretnélek?
Jó fiu vagy -
Don
Salvador
Ez
minden mit elérek?
Donna
Juanna
(Gőgösen
felegyenesedve)
Arczátlan, ha még másra többre
vágynál
Ne merd keresni Donna Juannánál.
Don Salvador
(Hevesen)
Ha igy
szakitod minden álmam széjjel,
Hogy mertél még is hozzám jönni
éjjel?
Donna
Juanna
Miért?
Don
Salvador
Feleded,
hogy férfi vagyok,
Szerelmes férfi!
Donna
Juanna
S
ez aztán nagy ok.
Don Salvador
És
hirneved?
Donna
Juanna
Ezen
szót sohsem értem.
Van tisztaság s piszok, vétek és érdem,
Az
emberek hosszan beszélnek róla,
Majd helyesen, majd ismét buta
módra,
Kedvük szerint, - de többnyire bután,
Ugy gondolom ez a
"Hirnév" talán?
Don Salvador
(Reá
se hallgat, de tárt karokkal rohan felé.)
Oh Juanna, Juanna!
Donna
Juanna
(Arcza egyszerre Medusa
fej lesz, izmos keskeny keze egy tőrt von ki ővéből,
villámgyorsasággal Don Salvadorra
tartja.)
Ne
merészelj!
Don Salvador
(Visszaretten.)
Tőröd
nem félem, nem ijeszt e vészjel,
De arczod, oh ez szörnyü! ezt ne
lássam
Soha többé ily rémes változásban!
Donna Juanna
(Nevetve.)
Jó
markolat lehet a tőrhöz arczom,
Hogy győztes lettem minden ilyes
harczon,
Tőrömmel bár mi ügyetlenül bánok.
(Szeliden
mosolyogva.)
Édes Don Salvador, jó éjt kivánok!
(Bemegy a
házba, hallani, hogy zárja be maga után a nagy nehéz zárat.)
(Egy széles tér, nyüzsgő embertömeg, kik a felállitott sátrakban vásárolnak, jönnek mennek.
Balra Maur izlésű székesegyház, jobbra gyönyörü kert, melyben oleanderek és gránátfák viritanak.
Donna Juanna kilép a kert rácsos kapujából, gránátvirággal kezében a székesegyház felé tart.)
Egy
halárus
(Halat nyujt felé.)
Szép
Donna vedd meg ezt!
Egy
aranymives
(Egy más sátorból
corall-zsinórt mutat neki)
E
füzért nézd meg,
Mi gyönyörüen illenék ez néked
Sötét hajadba.
A
halárusné
Ni,
mi büszkén léptet,
Még meg se látja az ily szegény népet,
Nem
néz se bal se jobbra, megy magába
Azt gondolnák, valami király
lánya.
Egy
órás
(Titkolódzva.)
Pszt! ha
nem is, de királyné volt anyja.
A
halárusné
Miféle királyné?
Az
órás
Őrült
Johanna.
A
halárusné
Beszélj bolondot! - a
vén dajka lánya,
Ki szolgált hajdan a királyi várba'
Jól
ismerem.
Az
órás
Már
ilyet csak nem képzel
Az ember tiszta józan földi észszel
Hogy
ez a gyöngyvirág, ez égi termet
Egy olyan rücskös vén csobakon
termett?
A
mézeskalácsosné
Akkor mért nem
királyi vár lakója?
Mért nem infánsné? - Utczák kóborlója!
Azért
hogy haja és ruhája hosszabb.
Phü! az ilyen utczai lánynál
rosszabb.
Szegény asszony vagyok, de azt kén' látnom
Hogy
igy magába tekeregne lányom,
Összetörném még csontját is. -
Az
órás
Hja,
néni
Kigyelmed az ily dolgot ugy sem érti.
Nem infánsné ez,
csak oly fattyu gyermek
- Hát persze, ilyen nincsen jó embernek,
-
De mikor Johanna férjét kisérte
Vagy is holttestét, csak ugy
bomlott érte
Az apród, ki a koporsónál állott.
- Nem
féltékenyek már a holt királyok.
Ez életében sem volt. - Hát ki
tudja
Mire volt jó Őrült Johanna utja?
(Ha! ha! ha! kaczag és
szemével hunyorit.)
Egy
aggszűz
(Szörnyűködve.)
Hogy
is beszélhetsz ilyet? Jaj a férfi
Mind rossz. Tisztességes lány
meg sem érti
Gonosz
beszédjét.
(Kiváncsian.)
De
mondd csak, ugy szemre
Szép volt az a kis apród? -
Egy katona
(Donna
Juannát
bámulva)
Istenemre,
E
hölgy elbüvölt! Hogy ha nem is kérte
Megküzdenék a Sátánnal is
érte.
(Ez alatt Donna Juanna lassan halad a széles téren végig. Mintha mit se hallana, mit se látna. Utczai suhanczok hozzá tolakodnak.)
Egyik
suhancz
Donna Juanna, add nékem
virágod!
Másik
suhancz
Nem, nékem add, ha nem
teszed, megbánod!
Donna
Juanna
(Rájuk se néz, megy
tovább.)
Első suhancz
Ni,
hogy megy, mint egy páva!
Mind
(Orditozva.)
Páva!
páva!
A
halárusné
Betege már a város
ifjusága
Varázsának meg ördöngős szemének,
Megrontja mindet -
Sátán égetné meg!
Első
suhancz
(Gúnydalt kezd
énekelni.)
Megy a páva, megy a páva,
Azt hiszi, hogy király
lánya,
Nincs a fején csipkefátyol
Szeretőt lel ő akárhol,
Nincs
a fején keszkenője
Pedig száz a szeretője.
Mind
(Orditozva.)
Száz
a szeretője! száz a szeretője.
Don Salvador
(Jő
az egyház felől. Magában.)
Bár egy lenne, s ez Don Salvador volna!
(Megy Donna Juanna felé, de a mindig orditozó tömeg kellemetlenül hat reá. Kitér egy mellékutczába. A lárma, a zürzavar növekszik. A katona kirántja fegyverét, de rárontanak mind s leteperik).
Egyes hangok
Boszorkány te
ifjuság megrontója!
El kell pusztitani.
Don
Fernandó
(Egy csillagász, szép
magas, már kissé őszülő férfi sietve jő. Donna Juannához érve,
izgatottan sugja:)
Jer
elkisérlek.
A székes egyházig. - Ne habozz kérlek.
A nép már
hetek óta háborog.
Ilyen időkben megszokott dolog,
Hogy utat
nyit minden kegyetlenségnek
Csak alkalmat keres reá.
Donna
Juanna
(Nyugodtan.)
Nem félek!
Don
Fernandó
Esztelenség egy
felbőszült tömegben
Megmaradni. - Mit tehetünk mi ketten?
Láttad
a katonát ott elterülni?
Donna Juanna
Jó
mig lehet a veszélyt elkerülni,
De hogy ha egyszer nekünk fordult
éle
Nincs menekvés már, - nézzünk szembe véle.
(Gyors, határozott léptekkel a
legzajongóbb csoport felé tart, ez mintegy varázsszóra szétválik,
utat nyit előtte, sorfalat képez.
Elbűvölve néznek Donna
Juannára. Midőn elhaladt:)
Egyik suhancz
(Felkiált.)
De
gyönyörü!
Második
suhancz
Tán
azt hiszed, rád nézett?
Reám tekintett, azzal az igézet,
Varázst
szóró, tüzben uszó szemével,
Mintha csak mellényemet tépné
széjjel,
Mintha csak pillantásától lyuk égne,
Éppen itten, a
szivem közepébe.
Egy idősebb férfi
De engem ért
ruhája, itt a helye,
Illatos volt, mint piros szegfü kelyhe.
Egy asszony
Mi jó, mi szép! mi
angyal arcza van!
Ki rá néz, nem lehet boldogtalan
Azt hittem,
Isten különös kegyéből,
A szentséges szűz, szállt hozzánk az
égből,
Hogy erre ment el.
A katona
(Ki
kiszabadulva a lecsöndesült tömegből, mozdulatlanul áll, s szemeivel
Donna Juannát kiséri, sóhajtva:)
Oh
Donna Juanna!
Az egész csoport
(Ujjongva,
lelkesülten.)
Donna Juanna, üdvözlégy Donna Juanna!
Don Fernando
(A kert rácsához
dőlve, figyeli a tömeget.)
Hogy röpitik felé a mámor
szárnyán
Szerelem kardalát; - fényes szivárvány
Mely minden
perczben eső cseppé válhat,
Ma szerelem, holnap már fojtó
bánat,
Vagy gyülölség, mely széttépné, megölné
Bálványát sárba
dobná, összetörné,
De most előtte még meghajlik térde,
Mind
képes volna itt meghalni érte.
(Egész hévvel.)
Szépséges
csillag, oh Donna Juanna!
(Mosolyog)
S én, az őszülő, rideg
csillagász
Ugy sóhajtok utánna, ez a láz
Ugy elfogott, mint ama
gyermeket
Ki ma még ifju testével szeret.
A csillagok közt is
csak őtet látom,
Őt, az égbolt legfényesbb csillagát,
Őt, a
legnagyobb vétket e világon,
Őt, a szerelmet, mely öl, s éltet
ád.
Őt, ki az élet első sugara,
Őt, a rémest, ki a halál
maga:
Szerelem sötét átkát fényes napját,
S e földön itt
megtestesült alakját:
Donna Juannát!
(Egy épület tetején csillag vizsgáló: Műszerek, óriás földgömbök és távcsövek. Az egyetlen kis fenyüfa asztalon kék ernyővel ellátott lámpa égi jelekkel és számitásokkal tele irt papirlapokra veti világát.
A helyiség többi része félhomályban van. Mintegy beleolvadva Don Fernando magas alakja, hosszu, sötétlila talárban. Egy emelvény előtt áll, melyen trónszerű arany támlásszék.
Ezen ül Donna Juanna, hosszu hófehér ruhában, fejét arany karika övezi gyémánt csillaggal. Az emelvényt mint egy lugas veszi körül fehér liliomok, gránátvirágok, piros szegfük sokasága.
A trón felett egy része a tetőnek nyitva áll s az égbolt csillagaival mintegy menyezetet képez Donna Juanna feje felett.)
Donna
Juanna
Hogy halad műved?
Közeledsz a véghez?
Sok munka kell még a befejezéshez?
Don Fernando
A
hogy vesszük, - mi számitásban áll
A legpontosabb mértékben
talál.
De mit ér mindez? ha a nagy rejtélyhez
Világok
titokzatos életéhez
Nem férkőzhetünk soha közelebb.
Donna Juanna
S
épp ezt fürkészi kutató szemed?
Don Fernando
Mit
ér, ha tudom is, hogy győzök végre
- Melyet ma még kétkedve
tesznek félre
Számitásimat - majdan elfogadja
Egy később
tudománynak minden nagyja.
Melyekre ma csak szánva mosolyognak
-
Hypotéziseim - mind győzni fognak
De reménytelen mind e
tudomány
Mert ez életben soha a talány
Mélyére nem hat.
Donna
Juanna
S
még sem nyughatsz tőle?
Don Fernando
Nem,
mert valami késztet csak előre
Előre menni. - Sokszor
nevetek
Tudákos Abrakadabrám felett.
Kinek mi haszna, hogy
feláldozom
Egy álomképért éjjem, nappalom?
Mig elsiklik az élet
legjobb része,
Fejem felett, s én alig veszem észre.
Tudni,
hogy ez már igy lesz! - Istenem - -
Donna
Juanna
Talán kivánod, hogy máskép
legyen?
Don
Fernando
Isten őrizzen!
Donna
Juanna
Don
Fernando, látod
Te ismered a fájó boldogságot,
Egy vagy, a
választottak seregéből
Ki minden remény, s illusió nélkül,
Él
egyedül, - ki tudja, - hogy talán
A
felébredés késő hajnalán
Csak fényesebb legyen napjuk világa?
Don Fernando
De
ha nem ébredünk fel e világra? -
Rettentő lenne a csalás, a
végzet
Mit rajtunk elkövet az ős természet.
Donna Juanna
Ugy
mindörökre alszunk legalább.
Eltünik e zavargó délibáb,
Nincs
kérdés többé. - Vágy és képzelet
Nyugszik.
Don
Fernando
A
megfejtést igy képzeled?
Donna Juanna
Nem
- fel fogunk ébredni - tudom érzem.
Nem járnak gondolatim oly
merészen
Hogy a Semmit,
e legnagyobb fogalmat
Megérthetném, ott hol már minden hallgat.
Don Fernando
Csak
legalább ne kötné mindörökre,
Anyag a lelket, e kis földi
rögre!
Mig benne él, a lélek meg van csalva.
Mért is oly
szörnyü az anyag hatalma?
Donna Juanna
Azt
hiszem, Don Fernandó, hogy a lélek
Hatalma százszor szörnyebb.
Don
Fernando
Hogyan
érted?
Donna
Juanna
Szegény anyag, mely békén
nyughatott
Vagy csak félig tudatos alakot
Vett fel, beöltözött
fémnek, virágnak -
Lélek, e szörnyü ragadozó állat
Lassan
egészen hatalmába kapja,
Van már mozgása vágya gondolatja,
A
lélek
felé fordul szenvedélye:
Hogy örökösen egy maradjon véle
Ez
minden vágya.
Don
Fernando
S
aztán?
Donna
Juanna
Szörnyü
próba:
Kegyetlen vad rabszolga hajcsár módra
Kergeti, üzi e
szegény kis testet,
Mely hihetetlen fáradságtól reszket,
Üzi
utálatos káros munkára,
Világ veszélyre, saját romlására,
Csakhogy
perczekre szünjék meg uralma
A nagy kényurnak, - széles
birodalma
Terjedjen - s mely lényege mélyén támad -
Kielégitsen
minden gonosz vágyat.
Don
Fernando
Fogalmakat zavarsz tán?
hiszen éppen
A test gyönyörködik földiességben.
Donna Juanna
Oh
nem, szegény, törékeny gyönge állat
Ellenszegül kinzója
parancsának,
Kidobja a gyomor tulterhelését
Ki, minden
szenvedélyek őrülését,
Borzad, vétektől, sötétségtől,
vértől
Minden rúttól, piszok minden nemétől
Védekezik. - Nem
használ semmi, semmi.
A kegyetlen kényúr készteti menni
Mások,
s önmaga elpusztitására
Mig végre szokásból hajt parancsára.
S
bár mi e tudatos
szörnyeteg vétke
Ő az öntudatlan
lakol meg érte?
Don Fernando
Ki
adta ezen gondolatot néked?
E fogalmat?
Donna
Juanna
Maguk
a teremtmények
A szörnyü lélek-hasiték sugárok
Melyeket minden
ember-arczban látok.
Don
Fernando
Szemek sugárja?
Donna
Juanna
Igen,
a szemek.
Menj egy tömegbe, s szived megremeg
Azon mélységes
gonoszság tüzétől,
Mely feléd árad mindegyik szeméből.
Nincs
alkalom, idő, hogy tetté váljék
A gonoszság, mely mint villámló
árnyék
Ott kisért tapadó érzékiségben,
Féktelen vadság,
kicsinyesség képen.
Don Fernando
S
te azt hiszed, a lélek okozója?
Donna
Juanna
Egyedül. - A testet
ösztöne óvja,
De ott a nagyobb erőnek hatalma
Mely folyton,
folyton csak vesztére csalja.
A lélek átformálhatná a testet
De
csak rá rak egy sulyosabb keresztet.
Átszellemithetné anyag
szövetjét,
S csak megfertőzésében leli kedvét.
Az egyedüli
hatalom a lélek,
De minő hatalom! - Mig Istenének
Szava hivja
Szépségre boldogságra
Ő csak a rút, az ős Sátánt imádja.
Don
Fernando
Asszony! a porba borulok
előtted
Uj-világok fogalmát kaptam tőled
Szavadban hallom az
Isten szavát:
Emelkedés kérlelhetlen tanát,
Melyben már nem
számit "test gyöngesége"
S
a véteknek már többé nincs mentsége.
Donna
Juanna
(Félbe szakitja.)
Olvasd
fel kérlek jegyzetidet nékem
Az üstökösök pályáiról értem.
Don
Fernando
(Felveszi iratait az
asztalról. Donna Juanna lábaihoz ül, olvasni akar. Azonban felpillant
a tetőhézagra, hol már az első
korai derengés látszik.)
Donna Juanna, már első sugárja
A
hajnalnak, száll tornyom ablakára,
Virrasztástól már fáradt tán
szemed,
Nem kivánod, hogy elkisérjelek?
Donna
Juanna
Köszönöm! te hü gyöngéd jó
barát,
Látom nemes szived gondolatát:
Félsz: az emberek mint
tépnek majd széjjel
Ha megtudják, hogy veled voltam éjjel.
-
Hiszem! - esküdni fognak földre, égre
De hisz rosszabbat nem
mondhatnak végre
Rólam sem, mint mit ők maguk mivelnek
S mint
legfőbb jót és szépet ünnepelnek.
De olvass kérlek - tanulmányod
vége,
Érdekesebb mint emberek beszédje.
Don
Fernando
(Mélyen meghajlik, s
olvasni kezd.)
(Egy lugosban az öreg dajka és Don Pedro, egy középkoru kissé elhizott, de még mindig szép ember, különös gazdagon és igen sok izléssel öltözve.)
Don
Pedro
(Folytatva egy
párbeszédet.)
- - Nem oly megvetendő ám a vagyon.
Hiszen tudod,
gazdag vagyok nagyon.
Hajóim pompáznak majd minden révben,
Távol
földrészek kincsét hozva nékem,
Érczét önti felém száz arany
bánya.
A dajka
De
ha ő mit sem ád a gazdaságra!
Hisz vagyonból neki is jutott
bőven,
De ő azt csak ugy szórja elmenőben
Nem is kérdi ki keze
nyul utánna,
Aranyit mind a szegényeknek hányja.
Hát még ha
holmi mázolást meglátott
Mi néki kell - odaadná a világot.
Uram
bocsáss! - hogy jön ily badarságra? -
Azt mondja: - műremeknek
nincsen ára.
Ha nem mondanám néhány rossz fillérre,
Hogy ez már
az én
fáradságom bére,
Keze közt minden végkép széjjel
folyna,
Mindketten szépen eléheztünk volna.
Don Pedro
De
mondd csak jó öreg, ki hagyta rája
Mind e vagyont? minő a
családfája?
Kik szülei?
A
dajka
Nem
- esküvel igértem
Hogy ezt a titkot soha meg nem sértem.
Don Pedro
Csak
annyit árulj el, ugy egyre-másra:
Előkelő, nemes-e származása?
Bár
szerelmes szivem repedne meg
De olyan nőt soha nem
vehetek
Hitestársul, ki, bár tündöklő légyen
Minden nemes
lélekbeli erényben,
De már jövendő gyermekimbe oltja
- Mi egy
család legfájóbb szégyenfoltja: -
Alacsony származása
bélyegét.
(Hangos nevetés hallszik háta mögött. A lugasba lép.)
Donna Juanna
Ne féltsd Don Pedro
gyermekid nevét
Hiszen ha származásom nem ütné meg
Az
általad felállitott mértéket
Keresztet kellene örökre vetni
A
ritka tisztességre: nőd lehetni
Fenyegetésed szörnyü. Hogy ne
érjen
E keserü csalódás, fájó szégyen
Jó előre inkább lemondok
róla.
Don
Pedro
(Zavartan.)
Ne hajts
szép Donna pár elejtett szóra
Hiszen, ki rád néz egyszer, ugy is
látja:
Előkelő vagy, mint egy király lánya.
Szegény beszédemet
te félre érted;
S én ugy, de ugy szeretlek - égek érted!
(Letérdel
Donna Juanna előtt.)
Donna Juanna
E
mozdulat Don Pedro, kényelmetlen
Ne fáradj kérlek.
Don
Pedro
Mért
vagy oly kegyetlen
Legalázatosabb szolgád szivével?
Mért üznél
gunyt sovárgó szerelmével?
Donna
Juanna
Csalódsz Don Pedro,
tiszteletem tárgya
Maradsz mindig.
Don
Pedro
Hisz
egy jó házasságra
Nem kell egyéb, a többi ugyis álom,
Im
szivem, kezem néked fölajánlom!
Donna
Juanna
Végtelen tisztesség ez
rám, de látod
El nem fogadhatom e boldogságot.
Don Pedro
Miért?
- ez csak szégyellős lány beszéde.
Gondold meg: az idő is eljár
végre
S ha még ma szebb vagy Isten angyalánál,
Nálam jobbra
mégis hiába várnál.
Donna Juanna
Nem
várok semmit! - Se kérni, se adni!
Don Pedro
Csak
nem akarsz végkép aggszűz maradni?
Donna Juanna
Ifju szüz
szivesebben. De a végzet
Mást rendel, mint azt elmés
megjegyzésed
Mutatja is: "az idő eljár végre."
Don Pedro
De
hát ki lesz Donna Juanna férje?
Donna
Juanna
Senki!
Don
Pedro
(Magánkivül.)
Csak
nem lész apácza?
Donna
Juanna
Nem
én.
Don Pedro
Mi
hát?
Donna
Juanna
Mi
vagyok, s voltam: egy egyén:
Donna Juanna!
Don
Pedro
Hisz
ez őrület!
Hogy tőlem
megvonod szerelmedet
Ez még hagyján. - De hogy szépséged bája
Ne
légyen soha senki boldogsága!
Donna Juanna
Kit
szépség boldogit az mind rám nézhet. -
Külömben oly gondos a jó
természet,
Annyi a "boldogitó hölgyek" száma,
Mért
tünnék fel az "egyesnek" magánya,
Ha annyi boldogitja
a világot?
Don Pedro
Mért
nem töltöd be női hivatásod?
Donna
Juanna
Többek között talán, mert
ölni félek.
Don
Pedro
(Galánsan.)
Gyilkosságától
szép szemed tüzének?
Donna
Juanna
(Megvetőleg.)
- Ugyan!
- - de mert ki éltet ád, ha bánja,
Ha nem - egy lényt dob mindig a
halálba.
Don Pedro
(Halkan
a dajkához.)
Szegény megőrült, de kár, de kár érte.
(Távozni
akar.)
Donna Juanna
(Észre veszi
szándékát, szelid arczczal.)
Hogy jó Don Pedro kezemet
megkérte,
Sohsem felejtem el a tisztességet,
Igérem,
gondolkozom még a végett,
Érdemes lehetek-e szerelmére?
Don Pedro
(Ijedve.)
Kényszer
ne legyen a szerelem bére.
Donna Juanna
Oh dehogy kényszer,
csak az igaz érdem.
Meggyőző fényes diadalát értem.
Don Pedro
(Mindig nyugtalanabbul
halkan a dajkához.)
Jaj mi bűbájos! menekülök tőle.
Jó házias
nő sohsem lesz belőle,
Őrült is tán? s oh jaj, keserü végzet:
Ez
az egy csak, ki engem megigézett.
(Kis oldal lépésekkel a
kijárathoz csuszik, s gyorsan eltünik a bokrok között.)
Donna Juanna
(Mig látja,
biztatóan, kedvesen mosolyog reá.)
Donna Juanna
(Egyedül egy
nagy sötét teremben. Egyik széles ajtaja a teremnek nyitva áll, s egy
kápolnába vezet, hol a hold fénye siremlékeken játszik.
Mintha a holdsugár ködöt szivna a földből, lassan szállnak fel felhőszerű képződések, ezekből alakok bontakoznak ki s tolulnak be a terembe.)
Donna Juanna
Mi régen várom
őket, lassan szállnak
Felém, ama multakba olvadt árnyak.
Olyan
volt akkor is a véges ember?
Szeretett-e végtelen
szerelemmel?
Nemesebb volt-e vágya, szenvedélye,
Gondolatának
volt-e fénye, mélye?
Vagy akkor is csak ugy csörgött
utánna
Kicsinyesség nehéz rabszolga láncza?
Multak alakjai, oh jöjjetek!
Vagy nem!
- inkább sohsem feleljetek
Kérdésimre, ha bennetek se látok
Mást
- mint az ismert szörnyü sivárságot.
Már késő - jönnek! - de hisz hivtam őket
A
nagynevü emberi vezetőket.
Fellebben-e most ama titkos fátyol
Mely
elválaszt a lényeges világtól?
Nem - érzem -, nincs más
lényeg eme habban
Csak embert látok - ujabb változatban.
Jöjj
végcsalódás, im, már nem fél hived,
Mindent nyerhet, ki mindent
elveszitett.
Julius Caesar
(Alakja bontakozik
ki a ködből. Mintegy álomból ébredve.)
Felébresztett egy régi régi
álom:
Im Kleopátrát ujra megtalálom.
Meguntam már hatalmat,
dicsőséget,
Nem kivánok semmit - csak téged! téged!
Szép volt,
midőn száz ezrek szive vére
Hullott értem dicsőség
mezejére.
Vérpiros mámor mely fejembe szálla.
Földünk
legégetőbb nagy boldogsága.
De szebb a percz még, ha
istennő-tested
Harczoktól bágyadt karjaimban reszket.
S még én
adom a nagyobb boldogságot:
"Hódol, ki meghóditott egy
világot!"
Lábadnál - mi egy mindenséget ér -
Gyomként
hever a százados babér.
(Levesz fejéről egy hervadt, véres
babérkoszorut, s leteszi Donna Juanna lábai elé.)
Donna Juanna
Csalódsz Caesar -
nem vagyok Kleopátra,
Nem vágyom eme véres babér ágra,
Jobb is
lesz, ha az fejeden marad:
Igy nem látszik meg, hogy kihullt
hajad.
Julius Caesar
(Fellázadva, de a
lázongásba mindinkább ködszerü lesz.)
Ki vagy te asszony, ki látni
mered
Caesar hiányit? - mintha lényemet
Szivná fel szemed égető
sugárja!
(Mindjobban szétoszlik, összezsugorodik, mig végre csak
egy holdsugár marad a helyen, hol állott.)
Donna Juanna
És ez volt egykor a
világ királya! - -
Hát nem elég, hogy annyi élő ember
Még
holtak is üldöznek szerelemmel?
Jó Don Fernando, most már értlek
végre:
Mi reménytelen a nagy titok mélye?
Megfoghatatlan
örökre a lényeg.
S ha látszólag néha felénk is téved,
Mi,
bárminő alakban hozzánk szállhat:
Csak a durvább állatból leszűrt
állat.
(A ködben most látható lesz szent Ágoston alakja, előbb
csak homályosan, majd mindig világosabban bontakozik ki.)
Szent Ágoston
Csalódsz leányom
mert nem ismered
A csodálatos szellem életet,
Az erőt, mely
magasztos szentek vértje,
Kegyelme szivedet még sohsem érte,
S
a legnagyobb, - Ő - az Isteni bárány.
Ki egy világot vált meg élte
árán! -
Donna Juanna
(Szenvedélyesen.)
Oh
váltson meg hát! s az övé leszek!
Nem adom másnak sohsem
szivemet
De váltson meg vad kétely sárkányától
Váltson meg az
utálatos haláltól,
Mely, mig elringat édesen az élet
Felettünk
lebeg mint sötét itélet.
S ha még tudnánk: ki hibája, ki
vétke
Hogy gyöngék vagyunk? s hogy szenvedünk érte.
Mi távol
mélységén a mindenségnek
Fogamzott meg, a "Rút"
fogalma: vétek?
S ha ez csak Sátán kisértése itten,
Mért engedi
meg a hatalmas Isten?
(Mint fénysugár lebeg felé.)
A Megváltó
Minden hang, minden
sugár mondja néked
A megfejtést. - De ha te még sem érted!
Tán
ha lehull rólad "föld gondolatja"
A test - az ujabb
változás megadja
Neked fogalmát egy nagyobb világnak
Mit most
látsz: csak névtelen fények - árnyak.
Látod ki vagyok? nézz bele e
fénybe!
(Krisztus alakja mindjobban látható lesz, már Donna Juanna
előtt áll. Galiléai öltözetben.)
Donna Juanna
A
Megváltó vagy, egy világ reménye
Oh válts meg hát! s szivem neked
ajánlom.
A Megváltó
A
szeretet nem alkuszik leányom!
Donna
Juanna
(Csábitóan közeleg a
Megváltóhoz. Hizelgő majdnem szerelmes hangon:)
S ha én egyedül a
te szived kérem!
A
Megváltó
(Szelid
szemrehányással.)
Donna Juanna kaczérkodnál vélem!?
Donna
Juanna
(Egyszerre igen komoly
lesz, arczára visszatér a hideg büszke kifejezés.)
És ha teszem! -
mi különös van benne?
Hát férfi, s nő nem mindig együtt menne?
Ha
Isten
mint férfi
a földet járja,
Csodás-e, hogy hozzá szegődik párja
Az asszony
is? -
(Keserüen.)
S
én, ki reménykedék.
Hogy más titkokat is rejt a nagy ég
Mint e
buta játék örök alakját
Kik folyton, folyton csak egymásnak
adják
Vágy és utálat habzó serlegét. -
Meguntam már végkép e
szép mesét,
A paradicsomról, - hol egymást nézi
Kigyó szemekkel
a nő és a férfi.
(Heves kitöréssel.)
Hát hol van a nagy Isten,
ki nem
ember?
Keresem rég halálos szerelemmel.
Keresem mindhiába - meg
nem leltem.
Oh vezess hozzá, mert elsorvad lelkem!
A Megváltó
Juanna, bár még
homályos szemed
Az igaz utat bizton megleled.
Izzó körödben nem
tenyészhet vétek,
Ég benned a tüz, mely tisztára éget.
Ki
érthetné meg e magasztos lázat?
Lásd, e szegény alak csak
magyarázat!
(Magára mutat, szive a ködszerü testen keresztül izzóan világitani kezd, mig az egész alak beleolvad a fénybe, s a káprázatosan világitó sziv, mind magasabbra lebegve eltünik az égbe.)
(Hó boritott csúcsai egy magas hegységnek. A hó őv alatt sűrű fenyü rengeteg. Donna Juanna a fenyüfák között lassan törekszik felfelé a hóban.
Egy magaslatra ér. Sötét köpenybe burkolva. A fehér fátyol alatt mely fejét takarja, haja kibomlott, s repül a szélben. Alakja körvonala élesen rajzolódik a fehér hó alapon s messziről látszik. Megáll.)
Donna Juanna
Üdvöz légy szüz
hó, szép fehér világa!
Tisztább élet gyöngéd erős virága
Itt,
hol elnémulnak a szenvedélyek
Ujult boldogság erejével élek.
(Kiterjesztett karokkal áhitatosan néz
a fehérségbe. A fenyves felől gyorsan közeledik egy alak. Vad sötét
arcz, égő szemek. Egykor gazdag piros bársony ruhája kopott és
tépett, hiányos, de értékes fegyverzete töredezett. Sokszor
vissza néz mintha üldöznék.
Midőn meglátja Donna Juannát durván
felkaczag:)
Az idegen
Minő szerencse nem is
gondolám,
E pusztaság havába szép leány.
Éhezve, fázva, üldött
farkas módra,
Járom e rút vidéket hetek óta,
Hetek óta már,
hogy asszonyt nem látok
S most, egy ily kedvemre valót találok!
És
ha megfognak - ejh az ördög bánja!
Ember az ember, - kedvem van e
lányra.
(Pár lépés távolságból oda kiált.)
Hé tubiczám, hideg
van e hegyen,
Jer ölembe, hogy melegebb legyen!
Donna Juanna
(Nem szól csak
merően néz reá.)
Az idegen
(Szemtelenül,
de kissé zavartan.)
Néma vagy szentem, vagy befagyott
nyelved?
Pedig fogadom, elég vigan pergett.
Donna Juanna
(Változatlanul
nézi.)
Az idegen
(Mind zavartabb, habozóbb lesz,
azonban, mintegy erőt véve magán, Donna Juannára rohan, felé kap, de
visszarántja kezét, mely át van szurva, s hevesen vérzik.
Felkiált.)
Ördög pokol! hiszen a szerelem
E vadonba gonosz
tövist terem!
Donna Juanna
(Tőrjét, melylyel
az idegen kezét átszurta, ismét visszahelyezi ővébe. Mint egy kérlelő
hangon.)
Bocsáss meg, hogy rajtad ily sebet ejték
- Kényszerült
védelem - nem volt más mentség.
Nyujtsd felém, szegény megsérült
kezed,
Hogy bekötözhessem vérző sebed.
Az idegen
(Mintha Donna
Juanna szavára minden akarata elveszett volna, majdnem alázatosan
nyujtja felé kezét.)
Donna
Juanna
(Fátyolából egy darabot
tép el, s gondosan kötözi be a sebet. Gyöngéd hangon.)
Oh szegény
kéz! hogy másra nem használod!
Véle téped szét minden boldogságod.
Az idegen
Talán
tudnád?
Donna
Juanna
Mit?
Az
idegen
Hány
áldozat vére
Szárad üldöződ átkozott kezére?
Donna Juanna
Mit
sem tudok, de szenvedsz, ezért szánlak.
Az idegen
Hát
lehet olyan még, ki engem
szánhat?
Gyujtogatott, rabolt, gyilkolt e kéz,
Hová csak ért
felzúdult ott a vész.
Most számkivetve, rút halálra
szánva
Becstelenül bolyongok a világba.
Donna Juanna
S
mondd, van valakid ki hiven szeret?
Van jó anyád, gyermek vagy
hitvesed?
Mondd, hogy ha van, hogy hírt vihessek nékik,
Tudom
léptedet aggódva kisérik.
Az
idegen
(Merengve.)
Mi különös
- hogy üldözött halálba
A gyülölségnek minden undok átka,
S
most hallom ezt a bűbájos zenét
Egy égi angyal távol énekét.
Donna
Juanna
(Leoldja köpenyét, s a
szökevény vállára akarja adni.)
Az idegen
Mit
mivelsz szép hölgy?
Donna
Juanna
Árva
idegen
Hogy hosszu, jégboritott éjeken
Hajléktalan, ne fázzál
oly nagyon,
Felső ruhámat néked itt hagyom.
Az idegen
Ne
tedd, nem érdemli ily üldött állat
Hogy miatta megfázzék gyönge
vállad.
Átkos utamra elég meleget
Sugárzik nekem áldott szép
szemed.
E pillanatot soha nem felejtem,
E pillanatban ébredt
fel csak lelkem.
Donna
Juanna
(Ismét felé nyujtja a
köpenyt. Határozottan:)
Vedd, akarom!
Az
idegen
(Félénken nyul
utánna.)
Jó,
legyen kivánságod,
Megteszek bár mit, hogy ha te
kivánod!
S most mondd, tehetek még valamit érted?
Donna Juanna
A
nap halad - menekülj - Isten véled!
Az idegen
Oh
maradj még, látod, a halál árnya
Hogy nő reám, az ég előttem
zárva.
Engedd, hogy édes ajkad nyujtsa nékem,
Végső
engesztelés, vég-vigasz képen
Csókod szentségét utolsó
kenetnek,
Hisz egyedül téged, téged szeretlek!
(Lábaihoz
borúl.)
Donna
Juanna
(Fáradtan,
kedvetlenül.)
Ismét csak e szó! -
Édes Istenem,
Jelentőségét de jól ismerem:
Hogy nincs e földön
szent, melyért ne nyulna
Kicsinyes vágygyal ember mocskos ujja.
Az idegen
(Még mindig Donna
Juanna lábai előtt. Kétségbeesve.)
Bocsáss meg, égi angyal! - Mily
utálat -
Nem voltam más, csak egy kártékony állat
Midőn te
hozzád közeledni mertem.
Szentségtörő kezem reád emeltem.
(Elébe
tartja megsebesült kezét.)
De im e seb, az igaz érzés
csókja
Szivem örökre minden szenytől óvja
Először életemben
ismerem,
Tudom, mi a magasztos szerelem!
Donna Juanna
(Közömbösen.)
Ismerd
meg hát az igaz boldogságot:
Hogy kit szeretsz, azt hófehérnek
látod.
Az idegen
Könyörülj rajtam,
tiszta szüzi lélek,
Hisz oly csekélység csak, mit tőled
kérek:
Egyetlen csók! ha nyujtja tiszta ajkad
Engem vigasztal,
s nem ejt foltot rajtad.
Csak egyszer hajolj hozzám elmenőben!
Donna Juanna
(Mind
közömbösebben.)
Szomjazol? és égő tüzet kérsz tőlem?
(Menni
készül, az idegen követni akarja. Parancsolóan:)
Maradj!
Az
idegen
Összetörve a sziklára
omlik, midőn már Donna Juanna eltünt a fenyük között, megsemmisülve
mondja:)
Nem
voltam érdemes reája,
Hogy felém áldó karjait
kitárja.
(Lelkesülten.)
De igéző szépségét még is láttam.
Eztán
nincs már borzalom a halálban.
Nékem már nem lehet sivár az
élet
Mióta szivem, lelkem az övé lett!
(A hó sürüen kezd esni, lassan elfödi a tájat.)
(Forró nyári délután heves kék ég. Izzó napsugár ömlik szét egy kert felett. A sötét kék vizü tóban hattyuk usznak, hosszú csillámokat hagyva maguk után.
A pázsit elöntve fehér liliomok, piros szegtük és tubarózsákkal. Mámoritó, széditő illat.
Kelet felől nehéz felhők jönnek, távol mennydörgés hangja, már villámok is láthatók az ég alján.)
Donna Juanna
(Maga is
mintegy fényalakká válva, szinte feloszlik a fénybe.
A virágok
meghajlanak hosszu fehér köntöse szegélye alatt, s ingadozva emelik
fel fejeiket léptei után, erősebb, hóditóbb illatot lehelve.)
A
virágok
(Illathangon Donna
Juannához:)
Hozzánk jövél, bűbájod hozva nékünk
Legszebb,
legjobb, öntudatos testvérünk,
Illatunk hangjával köszöntünk
téged,
Szinünk fényével dicsérjük szépséged.
Donna
Juanna
(Összeborzad.)
Az örök
élet, vagy a halál árnya?
E borzalom, mely velőm által járja?
Nap
tüze-e, mely tagjaimba olvad?
Vagy halálba fagyott lehe a
holdnak?
Boldogság-e vagy kétségbeesés?
Parányok
oszlása vagy az Egész?
Lehet-e
még tovább előre menni?
Mi közelit? a Minden?
vagy a Semmi?
Kezükbe
kaptak idegen hatalmak,
Jönnek a nagy ismeretlen fogalmak
Én,
ki a félelmet nem ismerem:
Érzem, hogy teljesül már
végzetem.
Lesz-e értelme, magassága, mélye?
Bármi legyen, im,
szembe nézek véle!
Szivem átlátszó titkát várja, kérdi,
Minő
alakja lesz majd? - - -
(Merően,
várakozva néz a zivatar irányába, mozdulatlanul vár. Egyszerre
hangosan felkaczag:)
Oh,
egy férfi!
Egy lény, tulajdon énem képemása.
Csak a természet
durvább kiadása.
Ez hát a végzethez a magyarázat?
(Heves
kitöréssel.)
Inkább a semmit, mint e bábszinházat!
(Türelmetlenül megfordúl s menni akar. Az irányból, melyre nézett, gyorsan közeledik egy felségesen szép férfi, vonásról-vonásra Donna Juannához hasonlit, csak tartása kifejezése kevésbé tiszta és büszke, inkább kihivó és daczos.)
A férfi
Megállj!
Donna
Juanna
(Gyorsan felé fordul, s
egyenesen szembe néz vele.)
Ki
merészel igy szólni nékem?
A férfi
Szavamra
engedelmet sohsem kértem.
Én, Don Juan - feléd is jő az óra
-
Asszony szivek ura, parancsolója.
Donna
Juanna
(Figyelmesen megnézi,
aztán nyugodtan:)
Szép vagy, látom, parancsolsz a
"nősténynek"
Szemedtől
fellángolnak szenvedélyek,
De ily csodát - ugy-e sohsem képzelted?
-
Asszonyi testben, tiszta csillag lelket?
Don
Juan
(Mosolyogva.)
Uj a
beszéd, kifogástalan termet,
Jól kitanúlhatta már a szerelmet,
De
még sem. - Honnan jönne fanyar bája?
Homlokán szűziesség
koronája.
E jel nem csal. Én már csak ismerem
Minő bokron, minő
virág terem.
Mindegy is, ha csak enyém lesz a rózsa,
Minek még
annyit szónokolni róla?
(Megnyerő barátságos modorral Donna
Juannához:)
Szép Donna, látom, hogy szavam megsértett,
Vezekelve
hajtok előtted térdet,
Megleptél, mint egy tulvilági álom.
Te
vagy a legszebb nő a nagy világon.
Donna Juanna
(Közömbösen.)
Tudom.
Don Juan
(Meglepetve, szinte
rémülten néz reá.)
Tudod!? - s ezt nyiltan mondod nékem?
Donna Juanna
Hisz szépnek lenni,
sem szégyen, sem érdem.
Don Juan
Saját tőrömbe fogtam
meg magam,
Mert Istenemre! igaz lett szavam.
Donna Juanna
S különben, nem
szólsz mindig igazat?
Hiszen hatalmas vagy, erős, szabad!
Hazugság
csak egy gyáva szolga-jel.
Don Juan
De
szerelemben hasznos bármi csel.
Donna Juanna
S
te élvezed az ilynemü hatalmat,
Ha "álarczod"
vivja a diadalmat?
Don Juan
Mért
érinted e rég sajgó sebet?
Nincs diadalaimban élvezet.
Egy
forró vágy csupán, aztán utálat,
Hogy a legyőzött asszony is csak
állat
Ugy mint én. - De mig én szellemem védem,
Ő minden
kincsét oda dobja nekem.
S oh de szegény e kincses háznak
tára!
Hamisitott csók, s hizelgés az ára.
Donna Juanna
S
ha egy vagy másik lelkét néked adja?
Don Juan
Lelkét
tőlem mindegyik eltagadja
Ha van? ha nincs? mit tudok én
felőle,
Legelőbb is azt kérdem: szép-e bőre?
Donna Juanna
S
ha szép?
Don
Juan
(Kedvetlenül.)
Oh
hagyjuk ezt - hisz úgy is látod
Czéltalanúl bolyongom a
világot.
Utálat és vágyak közt hányva-vetve.
Egy pokol láng - e
földön itt feledve
Hogy pusztitson.
Donna
Juanna
Vagy
égi szikra tán
Mely fellángolt az "uj nap"
hajnalán,
De önmagát ismerni nem akarja,
Sugár fényét
füstfátyollal takarja.
Don Juan
Késő,
késő remény - minden hiába!
Te tiszta vagy, ég szenvedélyed
lángja,
De rám terjeszti szárnyát már az éjjel,
Hogy élhetnék
elhamvadt szenvedéllyel?
Donna Juanna
Azt
gondolod, elfogy a napsugár
Ha alkonyatkor nyugalomra száll?
Hogy
elhamvadhatnak a szenvedélyek?
Soha! - a szenvedély maga a
lélek,
Ő hordozója bün és tisztaságnak,
Benne teremnek szent,
mint vétkes vágyak
Ha megutálva bünbe fúlt világod,
A tiszta
szent Szűzt rajongva imádod
Csak szenvedélyed ragad fel az
égbe,
Megforditott menyország: pokol mélye.
Don Juan
Oh
csak hogy hallom szűz ajkad szavát.
Kerestelek évszázadokon
át,
Szerény gunyhók ölén, palota fényben
Vad fájdalomban,
mámoritó kéjben.
Élet-napban, árnyában a halálnak
S most
végre-végre mégis megtalállak!
Szerelmed csillaga felém ragyog!
Donna Juanna
Oh
Don Juan, nem tudod ki vagyok!
Miért lebeg e fény és árny
felettem?
Én a szerelem, s halálból születtem!
Lélekben édes
tulajdon testvéred
Áll előtted. - Nem félsz tőlem?
Don
Juan
Nem
félek!
Donna Juanna
Nem
félsz tőlem, hogy megfagy szived lángja
A boldogság végső
irtózatába?
A fehér tüzben, mely fagyaszt és éget,
Melyben
kezdődik, s belevész az élet.
Don
Juan
Kegyetlen vagy - felébred a
remény -
Fehér virágod kelyhét nyujtsd felém,
Ama gyilkos, édes
fehér virágot,
Melyet szivem csak álmaimban látott!
Donna Juanna
Mit
kivánsz tőlem?
Don
Juan
Halld
szivem szavát
Első
szerelmem mámoros dalát:
Donna Juanna dala
"Szúró
tövissel volt benőve,
Mely hozzád vezetett, az út.
Hervadó
rózsák illatából
Fonok fejedre koszorút.
Érzésem minden drága gyöngyét
Hajadra
hintem, kedvesem.
Csalogány dallal, csillagfénynyel
Betakarlak
szerelmesen.
Csókot kérjek?
Szerelmi csókot
Hány asszony ajk nyujtott felém!
Egy fájóbb
boldogságot adjál,
Mélyebb üdv légyen az enyém.
Szeretni vágyom
végre, végre!
Ah engem hány is szeretett,
Ne légy te hozzájuk
hasonló,
Légy az,
kit én
szerethetek!
Tested-lelked
szépségét adnád?
Adj többet! ez még nem elég!
Ha őrülten
szerelmed kérem,
Légy hideg, tiszta mint a jég!"
Donna
Juanna
Kivánságod már teljesült.
- Kezed
Többé nem érinthet, jöjj közelebb
Ha tudsz. - Csókolja
ajkad ajkamat,
Hiszen tudod szeretlek!
Don Juan
(Őrült
szerelmi vágygyal felé rohan, de egész közelébe érve, mintha
visszadobná valami, majdnem félve,
suttogja.)
Nem
szabad!
Donna Juanna
Mért
nem, ha várlak?
Don
Juan
Minden
kéjnek vége,
Jön a boldogság fényes sötétsége.
Donna
Juanna
(Egészen átváltozva,
ragyogóan.)
Eljöttél hozzám, im most véled szállok
Nyiljatok ki
ismeretlen világok!
(Egymás felé nyujtják felemelt
kezeiket, de nem érintik egymást. Ujjaikból szikrák ömlenek, s mind
sürübben szállnak körülettük.
Merően néznek egymás szemébe.)
Donna Juanna
(Mint egy távol
túlvilági hangon.)
Jöjjetek, jöjjetek
Minden jó szellemek,
Rég
elmúlt lények
Jövendő fények
Lángok honából,
Viz
országából,
Minden mi édes
Keserüséges,
Minden mi élet,
Mi
halálé lett.
Minden mi késztet,
Mi megigézhet,
Minden mi
távol,
Átlátszó fátyol,
Titkos végsejtelem,
Ki nem vagy, s
nem voltál,
Ki a mindenség vagy:
Örök nagy Szerelem
Jer,
várlak!
(A zivatar mind közelebb jön, a villámok sürüen hullanak, mint egy tüzzáporba vonva be a két mozdulatlanúl álló alakot.
Egy irtóztató csattanás. Az ég mintha megnyilna s tüzet öntene.
Midőn a zivatar elvonult, a viruló kert helye egy elhamvasztott rét. Csak ott, hol Donna Juanna és Don Juan álltak a hamu és üszökből magasan emelkedik ki egy hófehér virág, mely szinte lángolni kezd, fehér izzó tüzben.)
(Száz évvel később. Ugyanazon helyen, kiégett szürke sziklák, egyes hasadékokból magasan nyulik ki égő sárgán a Ginster virága.
Egy fiatal utast vezet egy aggastyán, repülő ősz haja egészen bemohosodott arczát veszi körül, de szemei élénken világitanak. Fiatal kisérője szemei sokkal bágyadtabbak.)
Az
utas
Megállj öreg! - vak borzalom
fog el.
Szivében épp ez elbüvölő tájnak,
Miért oly rémes
pusztaság e hely?
- Hová talán csak rossz szellemek járnak. -
Az
aggastyán
Virágos kert volt
egykor e hely itten,
De elpusztitá a hatalmas Isten,
Mert
olyanoknak érte bünös lába,
Kik nem voltak valók a föld
porába
Öreg apám hallotta, mint menydörgött,
Midőn Don Juant
elvitte
az ördög,
És őt, kinek föld sohasem látta mását:
A legszebb
asszonyt, - hű boszorkánytársát.
Mert mind a kettő szörnyen
vétkezett.
Az egyik: mert folyton
szeretkezett,
A másiknak még
bünösebb volt lelke:
Mert a
szerelmet soha sem ismerte.
Pedig
milyen szép, hogy ha nő és férfi
Mértékletesen szeret, egymást
érti,
Ha - - -
Az utas
(Félbe
szakítja.)
Nézd
csak!
Az
aggastyán
Mit?
Az
utas
Oh
jó öreg, nem látod?
E bűbájos, mesés fehér virágot?
Az
aggastyán
(Ijedve.)
Ne
közelits hozzá, a halál árnya
Lakik ama csábitó szép virágba.
Ha
Éva almája vesztünkre érett,
Mit e virág rejt, még gonoszabb
méreg.
Nő, s eltünik, mint egy vészes talány,
Egyszer virit
csak: Pünkösd hajnalán.
Virit három nap, majd eltünik ujra,
Senki
se látta, hogy levele hullna,
Csak van - nincs, mint kit zugó
szélvész kerget,
Azt sem tudja senki, mi magból termett?
S ki
leszakitja, legyen nő vagy férfi,
A reá jövő reggelt már nem éri.
Az utas
(Nem
is hallgat reá, egyenesen a virághoz megy, leszakitja, s szerelmesen
megcsókolja.)
Az aggastyán
(Rémülten menekül.)
Vége.