---

Tartalom

Zubánics László: Előszó
Dr. Tóth Mihály: A Szolyvai Emlékparkbizottság tevékenysége és a rehabilitálás ügye Ukrajnában
Marosi István: A "Holnap is felkel a nap..." - Kárpátalja a 20. században egy görögkatolikus pap élettörténetén keresztül (Az egykori Gulágrab, Dr. Ortutay Elemér születésének 100. évfordulója alkalmából) című kiállítás megnyitója
Dr. Dupka György: A Kárpát-medencéből elhurcolt magyar és német rabok nyomában Oroszföldön és a Kaukázus országaiban
Matkovits-Kretz Eleonóra: Az internált magyarság és németség emlékét megörökítő rendezvények, oroszországi, kaukázusi, erdélyi, felvidéki, ukrajnai történelmi emlékutak. Lágerjárat - utazó vagonkiállítás Magyarországon, könyvbemutatók és más programok a GULÁG-GUPVI Emlékévben
Korszun Alekszej: A kárpátaljai tömeges elnyomás 1953. március elején Sztálin halálával megszakadt
Csordás László: Elrabolt évek (A kényszermunkatáborok világa női nézőpontból, két kárpátaljai emlékirat alapján)
Marcsák Gergely: A sztálini elhurcolások témája Vári Fábián László műveiben
Bimba Brigitta: "A mártírok vére megvetés! " - emlékezés id. Pocsai Vincére. Egy interjú vázlatai alapján
Mádi Bianka: Ugocsa-vidéki népcsoportok deportálásának és internálásának folyamata 1944-1955 között. Deportálás és internálás az Ugocsa-vidéki Verbőcön, Feketepatakon, Salánkon és vonzáskörzetükben
Kosztyó Gyula: Az Uszta-Priscsepa partizánosztagok tevékenysége Kárpátalján (1944. augusztus 8. - október 26.)

FÜGGELÉK
Vári Fábián László verse
Lőrincz P. Gabriella verse
Shrek Tímea kisprózája
Lágerballada
Fogolykarácsony Szolyván
A Kárpát-medencéből elhurcolt magyar és német rabok nyomában Oroszföldön és a Kaukázus országaiban. A november 18-i nemzetközi emlékkonferencia programja
Megemlékezés, koszorúzás, emléktáblák avatása a Szolyvai Emlékparkban (2016. november 19.)
A Szolyvai Emlékpark GULÁG-GUPVI programjához kapcsolódó fontosabb rendezvények
Fontosabb kárpátaljai események, megvalósult projektek a GULÁG emlékévben (2016)
A Szolyvai Emlékparkbizottság GULÁG-GUPVI kutatóinak, az együttműködő partnerek és más szerzők munkáinak, gyűjtemények, konferencia rendezvények fontosabb jegyzéke (1988-2016)
A kötet szerzői

---

Előszó

"Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti, és az vesztesége az egész emberiségnek" - fogalmazta meg egykor a történészek számára sajátságos krédóként Ipolyi Arnold történész, nagyváradi püspök. A múltunkról szólni voltaképpen egyfajta állásfoglalás is. Éppen ezért fontos, hogy ne csupán a csupasz adatokat ismerjük, de azokról nyilvánosan felvállalható véleményünk is legyen. Történelmünkkel csakis akkor kerülhetünk egységes kapcsolatba, ha a megfelelő színvonalú műveltséggel együtt a gondolkodás történetiségét is elsajátíthatjuk. Azaz az embert, eseményt, összefüggést mindig a hely, az idő és a körülmények figyelembe vételével mérlegeljük. Nem kétséges, hogy a történelem körültekintő vizsgálata olykor illúziókat rombol, ugyanakkor valódi értékeket ad cserébe. Bizonyos, hogy történelmi hagyományra holnap is szükségünk lesz, mert okulni akarunk belőle, gazdagodni általa, élni vele!

De mi legyen azzal a történelemmel, amelyet gyakorlatilag elfelejtettünk, vagy inkább elfelejtettek velünk? Kárpátalja szempontjából gyakorlatilag az egész XX. század ilyen történelemről szól, amikor az egymást követő államok nem csupán a könyvespolcokat söpörték le, hanem az emberi fejekben is megpróbálták elültetni, hogy az előző rendszer csak romokat hagyott maga után.

Az 1944 után bekövetkező szovjet rendszer ennél sokkal tovább ment, hiszen az "ezer évig nem volt itt semmi"-gondolat megvalósítása során olyannyira bilincsbe verte az emberi lelkeket, hogy a legtöbben még a nyilvánvaló dolgokról sem mertek beszélni. A túlélés kényszere miatt az 1944. novemberi eseményekkel kapcsolatban a kárpátaljai magyarság gyakorlatilag szilenciumot vett önmagára, s ez a hallgatás nem akart megtörni, hiszen a félelem a sejtek szintjén mélyen beitta magát az emberekbe. A Szovjetunió széthullásának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy végre megszólalhassanak a még élő szemtanúk, hogy elmondhassák azokat a szörnyűségeket, amelyeket Szolyvától Nyugat-Szibériáig kellett megélniük a Gulágokon.

Az emberiség történelmének korai szakaszától kezdve különös kapcsolatunk vannak halottainkkal. Érezni véljük segítő kezüket még onnan a túlvilágról is, ápoljuk velük a "kapcsolatokat", vasárnaponként virágot viszünk nyughelyükre. Az idősebb nemzedék tagjai még "el is beszélgetnek" egykori szeretteikkel megosztva velük örömeiket-bánataikat. A sztálini táborokban, vagy az odavezető úton elpusztult több tízezer magyarnak nincsen sírja. Sokakat a vasúti töltések oldalában kapartak el, mások jeltelen tömegsírokban nyugszanak. Gyakorlatilag ezeket az embereket a szörnyű halál kiragadta abból a körforgásból, ami a falusi ember mindennapjait jellemezte, s nem volt megfogható hely, ahol rájuk emlékezni lehetett volna.

A rendszerváltást követően végre tárgyiasult az emlékezés helye is, hiszen minden magyarlakta településen felavatták az elhurcoltak emlékművét, illetve a Szolyvai Emlékparkban is sikerült a jövő számára megőrizni azok neveit, akik magyarságukért szenvedtek vértanúhalált. Ez a szám napjainkra eléri a tízezret. Valamikor nyáron egy zarándokcsoporttal találkoztam a parkban, s az emberek elmondták, hogy elborzasztó ez a rengeteg, márványba vésett név.

Az elmúlt két évtizedben számos dokumentumkötet, visszaemlékezés, lágerverses kötet látott napvilágot, azonban egyre kevesebben lesznek - mi több, napjainkra gyakorlatilag teljesen el is fogytak - azok a túlélők, akik élőszóval is tanúságot tehetnek a rendszer borzalmairól. Hiszen emlékük akkor él tovább igazán, ha az egész közösség emlékezik rájuk. Ehhez kívánunk hozzájárulni azokkal az emlékkonferenciákkal, amelyeket évről évre megszervezünk, illetve a témához szervesen kapcsolódó kiadványok megjelentetésével.

A szájhagyomány útján továbbadott történetek egy része sajnos a túlélőkkel együtt odaveszett. Az 1997-es kárpótlási folyamat során magam is közel 3000 sorstragédiát hallgattam meg röviden, hogy a dokumentumokat megfelelő módon kitölthessem. A feszített munkatempó miatt nem is gondolhattam arra, hogy ezeket egyenként feljegyezzem. Ma már sajnálom, hogy mindez nyom nélkül odaveszett.

A "malenykij robot" olyan történelmi esemény, amelynek ott a helye a történelemkönyveinkben. Az elmúlt 2 évtized kutatásainak, publikációinak köszönhetően ma már elegendő információ áll rendelkezésünkre. A GULÁG-GUPVI- emlékév keretében sok olyan ember is tudomást szerzett a Szovjetunióba való elhurcolásokról, akinek korábban idegen volt ez a téma. Emberi sorsokról, élettörténetekről van szó, s az ember akaratlanul is elfogódik, amikor egy-egy túlélő megosztja velünk gondolatait.

A "málenkij robot" a zsidónak minősített magyarok kiirtása és a 2. magyar hadsereg Don-kanyari pusztulása mellett a második világháború három legnagyobb magyar tragédiájának egyike, s Szolyvát, az első gyűjtőtábort, ahol emberek ezrei vesztették életüket, nem véletlenül nevezik a magyarok Golgotájának.

Sokan azt gondolják, hogy a "málenkij robot" csupán Kárpátalja magyarságát érintette. A szovjet hadsereg túlkapásait a szomszédos régiók lakosai is megszenvedték: az egykori Ung megye szobránci, nagykaposi, Bereg megye vásárosnaményi járásai, Szatmár és Máramaros lakosai közül is sokan a szolyvai gyűjtőtáborban fejezték be földi pályafutásukat. A novemberi szolyvai megemlékezések keretében három szatmári település (Tiszabecs, Uszka, Milota) halottainak nevei is helyet kaptak a Szolyvai Emlékparkban, s zajlik a csonkaberegi adatok összegyűjtése is.

A GULÁG-GUPVI-emlékév keretében Kárpátalja-szerte bemutatásra került a Veritas Történetkutató Intézet által összeállított "Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944-1956" kiállítás anyaga (amely a közeljövőben ukrán nyelven is megtekinthető lesz), illetve Lovász M. Noémi kolozsvári festőművész mellett Matl Pétert is "megihlette" a málenkij robot témája, s ennek köszönhetően több helyszínen, így Sztarij Szamborban, illetve a beregszászi Európa-Magyar Házban is kiállítottuk "Ötösével" című pasztellsorozatát 2016-ban újabb márványtáblákkal és nevekkel "gyarapodott" a Szolyvai Emlékpark, amely mára a Kárpát-medencei magyarság egyik zarándokhelyévé vált, ahol különösen a nyári időszakban naponta több százan is megfordulnak. A sztálini terror áldozatainak sírjait ugyan nem őrzi kegyelet, de mi, valamennyien el tudjuk érni, hogy emlékük fennmaradjon. Ehhez az emlékezéshez járul hozzá a jelen konferenciakötet is.

Gut, 2017. január 9.
dr. Zubánics László,
a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke

---