SOÓS KATALIN
FÉLPOHÁR ASZÚ
GYERTYAFÉNYBEN

 

A SZENTFÖLDI KAVICS

(A szeretet soha el nem fogy)

 

A késő délutáni nap melegében a teraszon összegyűlt család tagjai tűkön ülve, egyre türelmetlenebbül várták, hogy a szülők is csatlakozzanak végre hozzájuk. Egymás szavába vágva találgatták miért is vannak itt, mi az ünnepélyes összejövetel oka.
- Senkinek nincs is szülinapja! - mondta a legkisebb, a copfos.
- És házassági évfordulójuk se... - toldotta a nagylány, aki a nap tiszteletére szoknyában volt...
- Talán nyaralni megyünk... - remélte a kamasz fiú.
- Biztosan apa nyert a pályázaton! - érvelt az egyetemista fiú.
- Kényelmesen ültök? - szólalt meg végre Anya. - Úgy gondoltuk Apával, hogy mindannyian elég felnőttek vagytok már ahhoz, hogy meg tudjuk osztani veletek a mi egyik titkunkat. Örülnénk, ha mindannyian megéreznétek, mi a speciális ebben a történetben. Miért éppen ma akarjuk ezt elmesélni nektek.

Történetünk régen kezdődik, amikor még én is dolgoztam. Az egyik legjobb munkatársamat ti már úgy ismeritek, mint Éva, a legjobb barátnőm. Ő az, aki bármikor jöhet és én is bármikor megkérhetem a segítségét. Még egyikőtök sem volt a világon, de akkor mi már évek óta együtt dolgoztunk a különböző kutatásainkon. Annyira megszállottak voltunk, hogy akár éjjel is hívtuk egymást, ha egy remek megoldást találtunk, hogy megbeszéljük.
Éppen ezért nagyon örültünk, hogy kutatásaink alapján együtt kaptunk meghívást egy nemzetközi konferenciára. A helyszín Tel-Avivban volt. Ez nemcsak nagyon érdekes, de igen izgalmas hely volt. Akkoriban oda magánemberként vagy turistaként szinte lehetetlen volt eljutni. A legjobb az volt benne, hogy mindkettőnknek titokban ez a Szentföldet is jelentette.
Fiatalok voltunk, nagyon ambiciózusak és ezért jól felkészültünk a konferencián tartandó előadásainkra és arra is, hogy megismerhessük a hasonló tudományos témákon dolgozó nemzetközi kollégákat. Bevallatlanul mindketten azt reméltük, hogy közöttük hátha találkozhatunk olyan kutatóval is, akivel nemcsak a munkában, de azt gondoltuk, talán a magánéletben is partnerek lehetünk.

Az alapos felkészülés és a hosszú repülő út után végre megérkeztünk. Már az első este egy állófogadás várt minket, ahol kötetlenül tudtunk ismerkedni a kollégákkal. Képzelhetitek, milyen izgatottan öltözködtünk, hogy elég csinosak legyünk az ünnepi estélyre. A teremben a világ minden részéről érkezett elegáns hölgyekkel és urakkal találkoztunk. Örömmel üdvözöltük az ismeretlen ismerősöket, csatlakoztunk a különböző kiscsoportokban beszélgetőkhöz, lopva azt is néztük, hátha köztük lesz a nagy ő. De sajnos nem találtunk egymásra. Kíváncsian kerestük a szakcikkekből, levelezésekből már ismert kollégákat. Már elég későre járt, amikor kaptunk egy értesítést, hogy a recepciónál vár minket valaki. Hát nem a nagy ő volt, hanem Éva unokatestvére, aki a családjával már évek óta ott élt. Ígéretéhez híven eljött, és felajánlotta, hogy kocsival oda visz minket, ahová akarjuk.
Másnap mindketten megtartottuk az előadásainkat. Alig vártuk, hogy meglóghassunk a szállóból és titokban már a fürdőruháinkat is betettük a táskánkba, hátha...

Nagyon hamar komoly kutatókból felszabadult turistákká változtunk. Élveztük a sétát a történelmi helyeken Jeruzsálemben, a nézelődést a nyüzsgő bazárban, de nem vásároltunk semmit. Nekünk túl szokatlan és erőszakos volt az árusok kiabálása, alkudni sem tudtunk. Hozzá voltunk szokva a bolti fix árakhoz. Meglepetésként az unokatestvér a Genezáreti tóhoz vezetett, egy néptelen, elhagyatott szabadstrandhoz, ahol senki sem járt.
A konferencia szakmai izgalmai, a nyüzsgő Jeruzsálem hangzavara után a táj, a csend és az a tudat, hogy bibliai tájon, Jézus egyik kedvelt helyén voltunk, minket is megérintett: szavak nélkül lépkedtünk a parton. Egy helyen önkéntelenül megálltunk. Élvezettel szívtuk magunkba a tájat, hagytuk hatni ránk a környezet hangulatát. Megilletődve mentünk be egy sekélyebb résznél fürödni a semmihez sem hasonlítóan selymes halványzöld vízbe!
Éváék hívtak, hogy tartsak velük, mert ők még beljebb úsznak a mélybe, de akkor én inkább visszafordultam és hamarosan kisétáltam a köves partra. Hirtelen megéreztem, hogy szabad vagyok.

A gömbölyű kavicsokon óvatosan lépegetve felfigyeltem a különböző színű, szinte szabályos szívalakú kövekre. Egy-egy érdekesebbet begyűjtöttem a markomba. Egyszer csak a lábam alatt egy érdesebb követ éreztem. Észrevettem, hogy a közepe sötétebb, mintha belsejében egy titkot őrizne. Egy félbetört kavics volt. Nem tudom megmagyarázni miért, de felvettem, nézegettem furcsa szerkezetét, mintáját, majd egy hirtelen elhatározással a kezemben szorongatott szívek közé tettem.
Elgondolkodva lépegettem a vízparton. Befelé figyelve, el is felejtve, hol vagyok. Éreztem, ez a furcsa kavics tartogat valamit a számomra. Mit akar tőlem ez a kavics? Távolabbra érve valami megkarcolta a lábujjam: egy másik törött kavics volt az. Felvettem ezt is, forgattam az ujjaim között, majd kíváncsiságból a kezemben szorongatott másik félkavicshoz párosítottam. A két darab minden repedése pontosan illett egymáshoz. Ahogy egybesimultak egy pompás, sima, fényes egységet mutattak. Eggyé váltak!
Végre a távolból a két úszó is visszaérkezett. Elmeséltem a különböző helyeken talált félkövek történetét és Éva kezébe nyomtam az összeillesztett két kavicsot. Ő elmélyülten forgatta azokat, döbbenten hallgatott és telve a Genezáreti tóban való úszás élményével rám nézett és csak annyit mondott:
- Barátnőm, az Úr egy társat készített neked valahol a távolban!
- Várjál! - szólalt meg apa. Most innentől már én szeretném folytatni! Azért hívtunk össze titeket éppen mára, mert 25 évvel ezelőtt, ezen a napon történt velem is egy csoda, amikor jöttem haza Los Angelesből egy kongresszusról, és San Franciscoban vártam a csatlakozásomra. A tranzitváróban felfigyeltem egy hölgyre, akinek szintén magyar útlevele volt és elmerülten angol újságot olvasott. És képzeljétek el, a hölgy helyjegye éppen a mellettem lévő ülésre szólt! Ettől olyan izgatott lettem, hogy teljesen kiszáradt a torkom és nagyon szomjas lettem. A stewardesstől kértem valami innivalót, de szenvtelen hangon közölte, hogy ez most nem lehetséges, majd később jön a kollégája a büfékocsival, majd ő ad. Ekkor az ablaknál ülő újságolvasó hölgy elővett a táskájából egy ásványvizet, kibontotta és mellékelve egy új szívószálat, odanyújtotta nekem. Ez a gesztus teljesen meghatott. Jobban megnéztem a hölgyet és megéreztem, hogy egy nagyon érdekes emberrel hozott össze a sors. Gondolhatjátok, hogy azonnal be is csuktam a megkezdett könyvem!
 
A tízórás út, mint egy pillanat repült el, mert végig beszélgettünk. Egyre jobban felszabadulva, mert feltűnt, hogy milyen sok ismerős, közös témánk van, hogy mennyire hasonlóan gondolkodunk az élet kicsi és nagy dolgairól. Az egyik mondatot én kezdtem el és ő folytatta vagy fordítva, az ő elkezdett gondolatát én tudtam befejezni. Szintre minden téma előjött. A világot ugyanúgy láttuk. Mintha ez a nő a másik felem lett volna! És nagyon jól esett számomra, mert észrevette, amikor elfáradtam. És akkor a hölgy, a nő, az anyátok megnyomott egy gombot az ülésemen és hátra tudtam dőlni. És azóta is ez jellemzi az életünket. Mire leszálltunk, már tudtuk, hogy együtt akarjuk leélni az életünket.
- Én meg reménykedve csak szorongattam a zsebemben a furcsán összesimuló félköveket... - mosolyodott el Anya, majd folytatta:
- Apátok munkatársa pedig úgy lettem, hogy főállású anya lettem! Mert mi Apával most is együtt dolgozunk. Munkatársak vagyunk. Döntöttem. És higgyétek el, hogy Évával a munkánk izgalmas volt és szívesen csináltam, de apátokkal még izgalmasabb lett az életem. És ez állandóan, ma is mindig így van!
Ekkor anya kivette a zsebéből a kis bársonyzacskót, kibontotta és az asztalterítőre helyezte a két félkavicsot.
- Úgy döntöttünk apával, hogy közületek az fogja örökölni ezeket a köveket, akinek először születik kislánya.
- Vagy kisfia - szólt közbe Apa. - Csak egészséges legyen!
- Akkor hozom a csokitortát! - ajánlotta a kis copfos. Mert a kavicsokat meg fogjuk ünnepelni. Ugye?

 

 

Ugrás a következő alkotásra vagy vissza a tartalomjegyzékhez.

Irodalmi Rádió Netkötet Program - 2018.