SOÓS KATALIN
FÉLPOHÁR ASZÚ
GYERTYAFÉNYBEN

 

APA ELTŰNIK

 

Kicsöngettek. Végre! - gondolta Annamari. Amióta a nagyszünetben bejelentették az óraváltozást, csak erre várt, és azon törte a fejét, mit is csináljon az elmaradó hatodik órában. Nem, hazamenni egy órával előbb - semmiképpen.

Az osztálytársaival sem akart együtt lenni. Most nem tudna semmiségeken nevetgélni. A gondjairól nem szólhat. Nem. Senkivel sem akart beszélni. Alighogy kicsöngettek, máris rohant le a lépcsőn, menetközben odakiáltott egy 'Csókolom'-ot a portásbácsinak és már kint is volt a kapun. Az első utcán automatikusan jobbra fordult, ahogy a lányokkal szoktak hazamenni. Nem szerette ezt az utcát. A házak falai teli voltak lyukakkal a forradalom óta, és a nyitott kapuikon, mint odvas szájból, mindig büdös, állott szag áradt ki, amitől undorodott. Amint lehetett, a következő széles utcára balra fordult. Ez kivezetett a Mester utcára, ahol villamos járt. De hová menjen? Ki segíthet?

A hátitáskája teli volt, mégsem az volt nehéz. Elgondolkodva ment, nem is érezte, hogy a kinőtt cipője szorítja a lábát. Ekkor megcsapta a sarki cukrászdából kiáradó friss sütemények vanília illata. Megcsikordult a gyomra. Éhes volt. A porcukros kenyér tízórai nem volt túl tápláló. De hát otthon már nem volt semmi.

Régebben, mielőtt a Nő és a Férfi meg nem érkezett hozzájuk és be nem költöztek a szobájukba Anya mindig szalámis és sonkás szendvicset csomagolt tízóraira. De mit keresnek ezek az emberek náluk? Azt mondták 1-2 napra jöttek, állítólag apa küldte őket. De már harmadik hete, hogy a gyerekszobában laknak. Az ő szobájukban! Neki és Panninak, a kishúgának át kellett menniük anyáék szobájába. Apa azóta sem jött haza és most hárman alusznak anyáék ágyában.

A cukrászda! A Tank ott lakik fölötte, abban a házban! Talán ő tud segíteni, hiszen apa gépírónője volt, mielőtt nyugdíjba nem ment. És most is néha jön segíteni anyának, amióta olyan beteges lett. Igen, ha jött trampli cipőjében dobogva, mint egy tank, mindent megcsinált, kitakarított, kimosott és bevasalt. De azért mindig tett megjegyzéseket anya gyengeségére. Katonás volt, határozott és szigorú. Annamarira rá sem nézett, nemigen szólt hozzá. Annamari félt tőle. Talán anya is?

Anya, aki megszokta, hogy mindenki azt csinálja, amit ő akar vagy kíván, most annyira megváltozott! Szót sem mer szólni a Nőnek. Amikor megérkeztek, rögtön elvonultak, és hosszasan beszélgettek anyával. Valamit mondhattak neki, hogy ennyire más lett. De mit? Mert azóta anya mindig csak sír és szó nélkül főz nekik, amit parancsolnak. Annamari látta, amikor a Nő körbejárt a lakásban és mindenhová benézett, még a kamrába és a konyhaszekrénybe is! Azt nézhette is! Anya a forradalom óta mindig tartalékolt ennivalót. Gyönyörű rendben sorakoztak a dzsemek, befőttek a polcokon és illatoztak a felaggatott kolbászok, szalonnák.
De azóta a Nő dirigált mindent, a Férfi állandóan a szobában volt, velük nem is beszélt. Rendszeresen bevitte a telefont és hosszasan tárgyalt. Ha viszont anyát hívták, a Nő rögtön ott termett mellette és anya nem mondhatott senkinek semmit arról, ami náluk történt, mert ha elkezdte, akkor a Nő rögtön lenyomta a telefont és leszidta anyát!
Anya minden szekrény kulcsát oda kellett adja a Nőnek! Most már anyának elfogyott a pénze, nincs semmije már, mert apa nincs itthon. Az új cipőt sem tudja megvenni neki. Enni is csak azt esznek, ami maradt a kamrában. Bezzeg a Nő mindennap megköveteli, hogy anya vacsorát készítsen és azt a húst süsse meg nekik, amit papírba csomagolva odaad neki. Ők meg híg leveseket, grízestésztát meg hasonlókat tudnak csak enni. Vajon ma is ez lesz az ebéd? Hányingere van hacsak rágondol is! Mégis a legnagyobb szenvedése az, amikor anya vele küldi be a vacsorát a Nőnek meg a Férfinak. A frissen sült hús meg krumpli illata mindig megkínozza. De neki kell bevinni a tálcát, mert anya állandóan sír. A konyhában mindig azt hajtogatja: Micsoda szégyen! A mi családunkban! Vagy máskor: Hogy ez pont vele történt? És mindig azzal fejezi be, hogy ilyenkor hol van apa? Mikor jön már haza? Meddig kell még neki ezt szenvednie? És sír. Anya fél, hogy a Nő ezt meglátja és ezért újabb kínzásokat talál majd ki. Pedig hát ő az, nem anya, aki szenved, amikor vele viteti be a vacsorát nekik! Csak az illata is mennyei! Nyelt egy nagyot és befordult a házba.

A Tank nem ment férjhez. Biztos szerelmes volt apába, fantáziált Annamari. Apába mindenki szerelmes. A Házirend melletti Lakónévjegyzékben hamar megtalálta Tank nevét. Elfogódva csöngetett be az emeleti lakásba. Amíg várakozott az ajtó ólomüvegének mintáját leste. Vajon itthon van-e a Tank? Beengedi egyáltalán? Mit mondjon majd neki? Kergetőztek benne a gondolatok.
Percek múlva meghallotta Tank jellegzetes dobogó lépteit. Kinézett a kukucska ablakon és amikor észrevette, hogy Annamari az, kinyitotta a nagy bejárati ajtót és beengedte az előszobába.

A Tank most nem viselt kötényt, mint náluk. Egy aprókockás szoknya volt rajta, fehér blúz és mellény. Úgy nézett ki, mint az iskola igazgatói irodájában a nénik. Vastag lábán az ormótlan fűzős magasszárú. Ortopéd cipő - mondta rá egyszer anya.
A Tank megállt előtte és szemüvege fölött kíváncsian nézte a kislányt: Ugyan mi történhetett, hogy ez a nyakigláb gyerek idejött?
Annamari össze kellett szedje minden bátorságát, hogy el merje mondani Tanknak, hogy mi történt: hogy anyának nincs pénze, nem telefonálhat senkinek, senkivel nem beszélhet és nem kérhet segítséget senkitől. Ha talán a néni... holnap eljönne, magától... ha hozna rendes ennivalót... apa ha előkerül, biztosan kifizeti neki... és... Annamari várakozásteljesen nézett rá. Vajon megértette a néni?

Amíg Annamari először halkan, akadozva, majd belemelegedve beszélt, az idős nő figyelmesen nézte a kislányt: fél hosszú hajjal keretezett sápadt arcát, nagy szürke szemét, amiben most aggodalom és segélykérés sugárzott felé.
A kislány elakadt. Nem tudta mit is mondjon még. Vajon a Tank megértette, amit mondott? Már majdnem elsírta magát tehetetlenségében, amikor a beállott csöndben olyan hangosan korgott a gyomra, hogy Tank is meghallotta.
- Te gyerek, hát ennyire súlyos a helyzet? Azzal a tükör alatti kis asztal mellett álló két szék egyikére nyomta. Ülj le, mindjárt jövök! Azzal kiment a konyhába.

Annamari csak most nézett körül. Vele szemben a fogason lógott Tank jól ismert ballonkabátja, fölötte a polcon a mindig hordott kalapja, kesztyű, sál. A keskeny cipős szekrény tetején horgolt terítő, rajta egy kék üvegtál, benne kulcsok. Oldalt a falon egymás alatt két fekete-fehér bekeretezett látkép. Az egyiket felismerte: a Pozsonyi vár. Talán Tank is pozsonyi? Onnan ismeri apát?
Nem mert jobban körülnézni, pedig a félig nyitott ajtón keresztül jó lett volna többet látni a szobából. Csak a kályha, mellette fotel, előtte kis asztalka, rajta könyv, szemüveg, egy kistálkában cukorka tűnt elő.
Pár perc múlva a néni egy szelet vajaskenyérrel és egy pohár tejjel jött vissza. Annamari nagyon szégyellte magát, de hálásan fogadta a felajánlott ételt. Az idős nő csak nézte, hogyan eszik a kislány, majd halkan, szokatlanul kedvesen megszólalt:
- Jól van Annamari. Értem a helyzetet. Holnapra bevásárolok és rendes időben elmegyek hozzátok. Mintha bejárós napom lenne nálatok. Titokban nyugtasd meg anyádat, hogy az öreg Matild tudja a dolgát!

Annamari nem is tudta minek örüljön jobban? Megnyugodott, hogy Matild néni megértette, amit ő kimondani sem mert. Holnap el fog jönni és segíteni fog. A kapott szelet kenyér és a pohár tej megerősítette ezt az érzést. Már majdnem örvendezve vette hazafelé az utat. Sikerült! Tudott segíteni anyának és Panninak. És biztos volt benne, hogy kiderül mi történt apával és hamarosan hazajön és otthon lesz az egész család együtt, mint régen.

Reménykedve indult el. De valami mégis nyomasztotta. Elkapta Matild néni egy pillantását és az nem hagyta nyugodni. Jó, holnap majd eljön, és megoldja a problémát. De miért egy idegennek kell ezt megtenni? Anya miért nem tudja? Most már nem kell sírnia, és ha nem sír, akkor most már ő is beviheti a vacsorát. És amíg ő iskolában van, addig megint játszhat Pannival. Hát nem látja, hogy mennyire hiányzik neki apa? De nemcsak Panninak, hanem neki is, nemcsak anyának! Nem értette, hogy lehet az, hogy engedelmeskedik a Nőnek? És miért fél tőle? A gondolatra, hogy talán anya csinált valamit, azért nincs itthon apa... Egyszerre megtorpant ettől a gondolattól. Nem. Az nem lehet! De akkor miért sír állandóan? Annamari össze volt zavarodva. És megint ott tartott, hogy nincs kitől kérdezzen. Már nem is lépegetett olyan könnyen hazafelé, és az iskolatáska megint húzta a vállát. Így magában tépelődve érte el az átjáróházat. Mielőtt kilépett a kapun, automatikusan megállt és felnézett a házukra.
Igen, Panni megint ott gubbasztott az ablakban, figyelve az utca életét. És unatkozott. Szegényke mindig egyedül van, sóhajtott Annamari. Őt várja, hogy ebéd után együtt legyenek, játsszon és mókázzon vele. Majd csak ősszel megy iskolába, de óvodába sem vették fel, mert anya háztartásbeli. Az utolsó napokban nem is olvas neki, nem játszik vele, meséket sem talál ki. Csak sír, és a konyhában gubbaszt és sajnálja magát. Teljesen ki van, hogy nincs itthon apa. Szegény anya, nem hívhat fel senkit és senkinek nem mondhatja el, mi történt. Ő is teljesen egyedül van. Mindegyikük. Meddig még?
Panni észrevette őt, de Annamari a szájára tett ujjal mutatta, hogy ne szólaljon meg!

Összezavarodva, kétségek és remények között ment fel a lépcsőn, az emelet egyre magasabbnak tűnt. Becsöngetett. Be kellett csöngessen saját magukhoz! Ezt határozottan megalázónak érezte. Dühös volt, mert oda kellett adnia a lakáskulcsát a Nőnek és persze a lift kulcsot is! A Nő minden szekrény kulcsát - még az üveges könyvszekrényekét is elvette anyától. És a komódét is, ahol a porcelánok és az ezüst volt. Ki tudja mit csináltak egyedül a lakásban, amikor anya Pannit vitte levegőzni. Bezzeg, ha ők mentek el! Mindig lezárták a gyerekszobát, ahová hetekkel ezelőtt betelepedtek.

Mire felért, anya már az ajtóban várta Pannival. Ez szokatlan volt. Meglepődött. Anya olyan furcsa volt. Mi történt? Délelőtt minden előzetes bejelentés, megbeszélés nélkül a Nő és a Férfi elment! Egy nagyobb táska volt náluk, mint amikor jöttek. Annyit mondtak: ma már nem jönnek vissza. Talán majd egyszer. Később.
Anya a váratlan közléstől megint nem tudott szólni. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy a kulcsokat visszakérje. Amíg itt voltak, nem volt módja megnézni a szekrényeket, hogy hiányzik-e valami. Hát bizony hiányzott! Anya karórája, amit apa hozott neki Svájcból és egy félholdvégű mutató azt is jelezte, hogy hányadika van. És a kedvenc háromszögletű ezüst kávés tálca és a kutyás fedelű ezüst cukortartó, amit Pannival annyira szerettek. Anya, bár fel volt háborodva, ennek ellenére nagyon megkönnyebbült - csakhogy végre elmentek és végre magukban lehetnek! Már csak apa hiányzott...
Egészen megvidámodva ették meg a szerény ebédet. Anya teljesen ki volt cserélve, csakúgy buzgott benne a tettvágy. Annamari csodálkozva figyelte, amint felszabadultan sorra adta ki a parancsait. Megértette, hiszen ő is így érzett. Az eddig visszafojtott tétlenség, várakozás tört most a felszínre, mozgatta tagjaikat. Újra szólt a rádió, amit a Nő az első nap bevitt magukhoz és bőgettek, ha nem akarták, hogy ők hallják, miről beszélnek. Most megint a megszokott klasszikus zene szólt. Együtt dolgoztak. Lehúzták az ágyneműt, mindent kicseréltek, amihez "Ezek" hozzáértek, mondta anya. Annamari felhúzta a redőnyt, amit a nő mindig leeresztve tartott, inkább egész nap égették a lámpát. A nyitott ablak mellett nekiállt takarítani. Bár anya nem is mondta, de ő még a bútorokat is lemosta, mielőtt visszaköltöztek a szobájukba. Hiszen ez Panni és az ő szobája!

Már majdnem készen voltak az ágyak áthúzásával, amikor csöngettek. Jaj, ez a csengetés! Egyszerre merevedtek meg. Ugyan ki lehet az? - rándultak össze. Csak nem jöttek vissza?! Riadtan néztek egymásra. Abbahagyták a munkát. Anya lassan, vontatottan ment ajtót nyitni, ők meg nehéz szívvel, összekapaszkodva utána. Két férfi állt a félve kinyitott ajtóban. Rögtön valami igazolványokat mutattak és utána udvariasan megkérdezték, bemehetnek-e, de választ sem várva, határozott léptekkel már bent is voltak a szülők szobájában. Anya ijedten sietett utánuk, Annamari csak bámult, majd lassan kapcsolt és becsukta a bejárati ajtót.
A szobában a két férfi megismételte honnan jöttek. Annamari nem tudta mi az, csak értetlenül nézett a férfiakról anyára és vissza, hátha megvilágosodik a dolog, de láthatóan ő sem értette. Rögtön azt kérdezte, "Hol a férjem?" "Mikor jön haza?" A két férfi mielőtt válaszolt volna, Anyával kiküldették a két kislányt. Anya ettől egészen megrémült, bénultan állt ott, szólni sem tudott. Az egyik férfi intett, mire a két kislány a konyhába menekült. Aggódva találgatták, mi történhetett és ugyan apa mikor jön végre haza? Panni már nagyon szenvedett, hiszen ő volt a kedvenc, és sokszor addig nem is aludt el, még ha apa jó későn érkezett is haza, amíg "jóéjt puszit" nem adott neki. Amíg Panni nyafogott, addig Annamariban össze-vissza kergették egymást a gondolatok, hogy akkor most mi is van? Amire Matild néni meglátogatása után jutott, az most igaz? Vagy anya is áldozat? Mert hogy szenved, azt látja ő is. És vajon hogyan lesz tovább? Mit jelent megint ezeknek az idegeneknek a jövetele? Mit akarnak?
Nagysokára meghallották a bejárati ajtó csukódását, majd sírva anya tűnt fel a konyhaajtóban. Átkarolta őket, magához szorította őket. Könnyei a gyerekek hajára folytak.
- Apa... Apa...
Nem tudta folytatni. Hogyan mondja meg az igazságot a kislányoknak? Járt az agya, de teljesen bénult volt a hírtől, amit igazából nem is fogott fel. Végül annyit nyögött ki:
- Apát elvitték... egy másik városba, ahol olyan munkát kell végezzen, ami nagyon... fontos, és nagyon... titkos - tette hozzá egy kis sóhajjal, hogy ilyen ügyesen kivágta magát. - De majd írhattok neki levelet! - tette hozzá.

 

* * *

 

Epilógus:
Apa, jónevű nőgyógyász, aki soha nem politizált, de a forradalom alatt Annamari egyik osztálytársának apját, akit ellenforradalmisággal vádoltak, meggyógyított egy majdnem halálos vírusos torokgyulladásból(!). És bár a hozzájuk betelepített jó elvtársak, a Nő és a Férfi, nem tudtak terhelő bizonyítékot szolgáltatni, apa több hónapot töltött börtönben, majd vádemelés és minden magyarázat nélkül kiengedték. Később a Nő és a Férfi meglehetősen sok értéktárggyal a táskájukban nyugatra szöktek. A táskát a szökés során elvesztették, amikor azt maguk elé dobva az egy aknán felrobbant. Így tudtak biztonságosan átmenni a határon. Az életmentő kutyás fedelű ezüst cukortartó pedig azóta is a magyar-osztrák földben alszik, vagy ki tudja...

 

 

Ugrás a következő alkotásra vagy vissza a tartalomjegyzékhez.

Irodalmi Rádió Netkötet Program - 2018.