---

Tartalom

Előszó

Farkas Ádám: A védelmi érdekek sajátossága és jelentősége a dualista Magyarországon, különös tekintettel a háborús jogalkotásra
Kelemen Roland: Sajtójog és sajtószabadság: az első világháborús kivételes hatalmi szabályozás

Sajtójogi forrás-válogatás

---

Előszó

Az emberiség történelme során számos háború, természeti csapás, járvány írták felül az együttélés hétköznapi normáit, szabályait. Az ilyen különleges helyzetek orvoslásának jogi kereteit, rendkívül egyszerű módon tudták megoldani a középkor és kora újkor uralkodói. Abszolút uralkodóként magukat kivételes helyzetekben a jogi szabályozáson kívül helyezték, vagyis a normál helyzetben hatályos normák csak addig kötötték őket, amíg az állam – vagyis saját érdekük – léte nem került veszélybe. Bodin – az uralkodói szuverenitás egyik elméleti atyja – szerint "bár a szuverént köti a jog, rendkívüli helyzetekben nem köteles betartani saját ígéreteit s a jog kötöttségeit."

Az államfő és a jog viszonyának ilyetén felfogásában jelentős változást idéztek elő a hoszszú XIX. század eseményei. Az államról alkotott korábbi kép gyökeres változásokon ment keresztül.

Egyre szélesebb körben deklarálták az egyének és közösségeik alapvető jogait, amelyeket az állam köteles tiszteletben tartani, sőt egyes jogok esetében már azok intézményi kereteit is biztosítania kellett.

Ugyancsak hatást gyakorolt ezen szemléletre az ipari forradalom, amely jelentős gazdasági, társadalmi, geopolitikai változásokat eredményezett. Ennek következménye a tömegtermelés kialakulása, amelynek köszönhetően óriási nyersanyagigény jelentkezett, mely a nagyhatalmak figyelmét ismételten a meglévő és lehetséges gyarmatok, illetve a gyarmati rendszer újraosztása irányába fordította. Ennek okán, egyik nagyhatalom sem kívánt kimaradni az új területek megszerzéséből, a meggyengült nagyhatalmak gyarmati területeinek újraosztásából. Emellett a tömegtermelést nagy mennyiségű árufelesleg követte, melynek új piacokat kellett találni, amely törekvés szintén a harmadik világban kifejtett erőszakban nyilvánult meg.

A megjelent technológiai újítások révén – távíró, telefon, rádió – jelentősen felgyorsult az információáramlás, amely következtében a nyomtatott sajtó röviddel az események után, vagy akár már közben is olyan adatokhoz juthatott, amelyekre korábban napokat, heteket vagy akár hónapokat kellett várni. Ennek okán akár szinte valós időben tudott közvetíteni információkat az olvasóihoz.

Ezen tényezők a XIX. század végére ténylegesen globálissá tették a gazdasági kapcsolatokat, a nagyhatalmak politikai játszmáinak sakktáblája pedig immár kiterjedt a teljes glóbuszra, mely a vesztfáliai – multipoláris – világrend ethoszának, vagyis a nagyhatalmi egyensúly elvének köszönhetően állandóan forrongott.

Ezek együttese jelentősen átalakította a hadviselést, valamint az állam védelmével kapcsolatos kihívásokat is. A hadviselés területén megjelenő modern eszközök révén az egyes had seregek akció rádiusza jelentősen megnövekedett, a mozgósítási idő töredékére csökkent, az utasítási lánc lerövidült, a tájékoztatás felgyorsult, valamint az új típusú harcmodorok okán az államot és polgárait bárhol és bármikor potenciális veszélyforrások fenyegették.

Az abszolút uralkodók hatalmának jelentős korlátozásával, továbbá az alapjogok biztosításával jelentősen csökkent az állam mozgástere, amely korlátok vészidőszakokban már-már az állam létét fenyegették, mivel annak a megváltozott viszonyokra való reagálási képessége jelentősen csökkent. A megoldást a kiforrott vagy kialakulóban lévő jogállamok tekintetében kizárólag alkotmányos keretek között lehetett megtalálni, kialakítani. Ennek módja lett a végrehajtó hatalom számára biztosított kivételes hatalmi felhatalmazás, amely alkotmányos keretek között lehetővé tette a végrehajtó hatalom számára többek között az alapjogok korlátozását akár törvény ellenében is, köztük a sajtószabadságot, amely a fentebb felvillantott fejlődése következtében a háború során létrejövő hadviselési érdekeket potenciálisan veszélyeztette, továbbá a közigazgatás hatékonyságának növelését, militarizálását, az egyes döntések meghozatalának gyorsítását.

Magyarországon a XX. század első évtizedének közepére érett meg az igény egy teljes körű felhatalmazási rendszert tartalmazó törvény megalkotására. A korábbi sporadikusan megjelenő szabályok visszaélésekre adtak lehetőséget, amely az ú.n. darabont-kormány ténykedése során ki is csúcsosodott, emellett ekkor már a bécsi udvar is elvárta az ilyen jellegű szabályok megalkotását. Hosszú vajúdás után, 1912-ben került sor a törvény elfogadására, amelynek – mint minden hasonló típusú törvénynek – sarokpontjait jelentették az alapjog korlátoz rendelkezések.

A felhatalmazási törvény alkalmazása alig másfél évvel megalkotása után szükségessé is vált, hiszen a XIX. század kezdetétől meginduló – a fentebb már említett – folyamatok, megállíthatatlanul az első világháború kataklizmájához vezettek.

Eme törvény felhatalmazása kiterjedt a sajtójog, a sajtószabadság területére, ily módon pedig – az éppen a háború évében elfogadott sajtótörvény révén –, a liberálisnak mondható sajtószabályozást, alapjaiban írta felül a háborús jogalkotás.

Napjainkban az első világháborús szabályozás jelentősége abban áll, hogy gyakorlati mintákat nyújthat a jogalkotásnak, hiszen a nyugati államok a jelen évtizedünkben kibontakozó biztonsági kihívások okán ismét vissza-visszatekintenek az esetükben tartósan és széles körben pont a két világégés során alkalmazott, kivételes hatalmi szabályokra is.

A jogszabályalkotó az alkalmazandó jogszabályok között gyakorlati tapasztalatok hiányában, az alapjogok kiszélesedett körében sok esetben csak sötétben botorkál, ahol megpróbál életet lehelni olyan jogszabályi gépezetbe, amely szerkezet fogaskerekei az elmúlt évtizedek békeállapota, valamint az állam elhanyagolt védelmi kapacitásai miatt, részben vagy egész ben berozsdásodtak. Ezen viszonyok között jelenthet a jogszabályalkotó, a kutató számára gyertyafényt a gépezet átvizsgálása során a történelmi – pozitív és negatív – tapasztalatok megismerése, a korábbi minták fellelése, értelmezése és szükség szerinti esetleges megújítása.

Jelen forráskötet célját is ebben látom, hogy az első világháborús kivételes hatalmi felhatalmazás sajtóra, sajtójogra, sajtószabadságra vonatkozó hatását világosan, objektíven tükrözze vissza. A kötetben közölt forrásanyag ugyanis részleteiben is megmutatja, hogy milyen eszközökkel élt a felhatalmazás birtokosa - vagyis a kormány - abból a keretből, melyet a törvényhozó még a béke időszakában megteremtett számára a veszélyek leküzdése érdekében.

A kötet összeállítása során a jogszabályokon túl igyekeztem összegyűjteni a korszak jelentősebb sajtóval, sajtószabadság korlátozásával kapcsolatos képviselőházi beszédeit, valamint minisztertanácsi jegyzőkönyveit, amelyek révén árnyaltabbá válik a felhatalmazás gyakorlásának patológiája.

Ezeken túlmenően, két bevezető tanulmány próbál egyfajta útjelzőként szolgálni a kötetben található források között, megismertetve a Tisztelt Olvasót a korszak történeti, politikai eseményeivel, jogi folyamataival és azokból levonható lehetséges következtetésekkel.

A fenti célokon túl, reményeim szerint a kötet hasznos és értékes olvasmányt jelent olyan olvasók számára is, akik nem szakmai (tudományos, gyakorlati) tevékenységük keretében, hanem a széles látókörű, művelt, de e téren laikus olvasó indíttatásával veszik kézbe a kötetet.

Győr, 2016. szeptember 30.
Kelemen Roland

---