Tartalom

Előszó

Kemény politikai és irodalmi kisebb tanulmányainak egy jó részét foglalja magában e gyüjtemény, melyet két kötetben a szerző engedelmével ezennel a közönség elébe bocsátok. Oly irónak, mint Kemény, nincs szüksége bevezetőre, s én még akkor sem vállalnék el ily szerepet, ha az megilletne. Nem is azért áll nevem a czimlapon s egészen más okból irok előszót e gyüjteményhez.

Kemény nem szándékozott e kisebb tanulmányait összegyüjteni. Nem egyszer unszoltam erre, de mindig eredmény nélkül. Ugy vélekedett, hogy e folyóiratok, lapok számára, a pillanat szükségeihez képest gyorsan irt s inkább vázolt, mint kidolgozott munkák csak ugy érdemelnék meg az összegyüjtést, ha egyiket másikat egészben vagy részben átdolgozhatná, mihez sem kedve, sem ideje. Hijába mondám, hogy igy is becsesek, s irodalmunkban már annyiban is hézagot töltenek be, a mennyiben az illető tárgyakról jobb dolgozatokat nem birunk. Ellenvetéseimet nem találta elég alaposoknak s megmaradt szándéka mellett.

Nehány év mult el. Egy estve 1867-ben a Pesti Napló szerkesztőségében többen valánk együtt. Alkotmányunk visszaállitását s a magyar miniszterium kinevezését ünnepeltük. Sokat beszéltünk politikáról, de szóba jött az irodalom is. Én a többek között megemlitém, hogy ez esemény bizonyos tekintetben legkevésbbé örvendetes irodalmunkra nézve. Mig uj erők támadnak, némi szünet fog beállani, mert az irók nagy részét benyelik a miniszteri irodák s a politikai hullámzó élet árja. Az ily idő kiválóan alkalmas a régibb irók uj kiadására vagy összegyüjtésére oly kisebb munkáknak, melyek a folyóiratok- vagy lapokba temetve, a nagy közönségre nézve elveszetteknek tekinthetők. Szóba hoztam Kemény kisebb tanulmányai összegyüjtését is. A társaság tulzottnak tartotta aggodalmamat, de óhajtásomat helyeselte. Kemény jó kedvében-e, vagy hogy szabaduljon a zaklatástól, engedett a kérésnek, arra az esetre, ha valaki elvállalja kisebb munkái összegyüjtését, belőlök csak két kötetet szerkeszt s felelősséget vállal a közönség előtt a gyüjteményért, melyet a maga részéről nem talál igazoltnak, annyival inkább, mert most sincs sem ideje, sem kedve a javitgatás- vagy átdolgozásra. Én felajánlám magamat a gyüjtemény szerkesztésére, de elfoglaltságom miatt igéretemet csak most teljesithetem.

Ime e gyüjtemény története, ime az ok, miért áll nevem a czimlapon s miért irok előszót.

Ugy hiszem, nem nehéz elvállalni a felelősséget e gyüjteményért. E tanulmányok nemcsak megjelenésükkor voltak becsesek, de ma is azok, habár, kivéve a stylus némi csekély javitásait, egészen ugy nyomattak le, a mint először irattak.

"Széchenyi István", "A két Wesselényi", melyek Csengery Antal "Magyar szónokok és státusférfiak" (1851) czimü könyvében jelentek meg először, oly kitünő jellemrajzok, melyek bármely irodalom diszére válnának. Szerző Széchenyi pályáját csak 1849-ig rajzolja ugyan; midőn a "Két Wesselényi"-t irta, némely akadályok miatt nem állott rendelkezésére annyi adat, a mennyit óhajtott; mind két jellemrajzban egy pár részletnek kelletén tul kiemelkedése nem kedvez az egész arányosságának: mindamellett e hiányokért gazdag kárpótlást nyujt az a bámulatos egyénités, mely e két férfiu alakját megeleveniti, s az a mélyre ható fejtegetés, mely Magyarország és Erdély politikai ujabb fejlődését, a kort mozgató eszmék történetét előnkbe tárja.

"Erdély közélete 1791-1848-ig" szintén 1851-ben iratott a Pesti Napló tárczája számára. Gróf Bethlen János halála adott reá alkalmat s eredeti czime ez volt: "Visszatekintések Erdély multjára s gróf Bethlen János politikai pályájára." Erdély közéletének korrajzát sehol sem találhatni meg jobban, mint e vázlatokban. Megjelenésekor ugyancsak a Pesti Napló nehány czáfoló észrevételt közlött e tanulmányra, melyekből három csekélyebb érdekü pont alaposságát maga a szerző is elismerte feleletében. Minthogy a szerző e tanulmányán sem javitott, s én nem érezhettem feljogositva magamat a kevésbbé fontos részletek átdolgozására is, kénytelen valék a második kötet végén, függelék alakjában, közölni az egész polemiát, mely eléggé tájékozhatja az olvasót némely hibás adat felől, melyek e munkába becsusztak.

Az "Eszmék a regény és dráma körül" (Szépirodalmi lapok 1853), "Szinmüvészetünk ügyében" (Pesti Napló 1853) szintén kitünő tanulmányok s mintegy alapját vetették meg dramaturgiánk ujabb irányának. "Szalay Magyarország története", "Macaulay Anglia története" (Pesti Napló 1853), "Arany 'Toldi' czimü munkájáról" (Délibáb 1854) könnyedebben irt tanulmányok fölvételét már maga a tárgyalt munkák nagy becse is igazolja. "Idősb Szász Károly" (1860), "Vörösmarty Mihály" (1864) bár kitünő szónoki részletek vannak bennök, inkább tanulmányok, mint emlékbeszédek s jól sorakoznak társaik mellé.

E rövid értesités után nyugodtan bocsátom e gyüjteményt mind a közönség, mind a kritika elébe.

Pest, 1870. oct. 13-án
Gyulai Pál