Tóth J. Zoltán
A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
I. RÉSZ. A rágalmazás és a becsületsértés a jogfilozófiai és a jogbölcseleti gondolkodásban
1. A defamatorikus cselekmények megítélése a jogfilozófia történetében
1.1. A rágalmazás és becsületsértés az ókori filozófiai gondolkodásban
1.2 A középkori és kora újkori teológiai és szekuláris elméletek
1.3. A felvilágosodás korának gondolkodói a szólás szabadságáról, valamint annak a defamatorikus cselekményekkel való kapcsolatáról
1.4. A deontológiai és az utilitarista megalapozások
2. Mill és az angolszász posztmilliánus gondolkodás: a rágalmazás és becsületsértés kérdése a modern jogbölcseletben és politikai filozófiában
2.1. A milli alapvetés
2.2. A milli eszme továbbfejlesztése az angolszász jog- és politikaelméletben
3. Összegzés
II. RÉSZ. A rágalmazás és a becsületsértés Európában és Magyarországon
1. Bevezetés
2. A rágalmazás és becsületsértés a főbb európai jogrendszerekben
3. A rágalmazás és becsületsértés az egyéb európai uniós tagállamokban
4. A rágalmazás és a becsületsértés magyarországi szabályozástörténete
5. A rágalmazás és a becsületsértés a mai magyar jogban
5.1. A rágalmazás és a becsületsértés büntetőjogi szabályai
5.2. Kitekintés: egyéb defamatorikus tényállások a mai magyar büntetőjogban
5.3. A rágalmazás és becsületsértés a rendszerváltás után: az "alkotmányos büntetőjog" korszaka
5.4. A méltóság védelmének mint a véleménynyilvánítási szabadság korlátjának explikálása az Alaptörvényben
6. Összegzés
III. RÉSZ. A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában
1. Bevezetés
2. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának működése és döntéshozatali rendszere
3. Az origó: a véleményszabadság és a becsületvédelem kollízióját feloldó Lingens-határozat
4. A politikusokra vonatkozó közlések alapján indult ügyekben született határozatok: az Emberi Jogok Európai Bírósága posztlingensi gyakorlatának első évtizede
5. Az Emberi Jogok Európai Bírósága politikusokra vonatkozó szólással kapcsolatos újabb határozatai
6. A szólásszabadság határai és a személyiségvédelem érvényesülése a politikus sértettek elleni rágalmazási és becsületsértési ügyekben
7. Az uralkodó személye megsértésének megítélése a strasbourgi esetjogban
8. A szólásszabadság érvényesülése a politikusnak nem minősülő közszolgákkal kapcsolatos ügyekben
9. Az igazságszolgáltatásban közreműködő személyek jó hírnevének vagy jogainak védelme, valamint a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából alkalmazott büntetőítéletek megítélése
10. Egyéb esetek
11. Összegzés
Előszó
Jelen könyv a rágalmazással és a becsületsértéssel, valamint érintőlegesen az egyéb defamatorikus deliktumokkal kapcsolatos szabályozással foglalkozik. Célja egyrészt annak áttekintése, hogy milyen elméleti problémák vetődnek vagy vetődhetnek fel a szólásszabadságnak a méltóság, illetve a becsület védelme érdekében történő, kriminális jellegű korlátozásai során, másrészt annak felvázolása, hogy e problémákra milyen válaszok születtek és születnek az ilyen jellegű korlátozásokat alkalmazó (jellemzően európai) államokban, ezen belül is elsősorban Magyarországon. A könyv továbbá választ keres arra a kérdésre is, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) véleménynyilvánítási szabadsággal kapcsolatos gyakorlata milyen követelményeket támaszt az európai államok defamatorikus jogi szabályozásával szemben, illetve e követelmények mennyiben érvényesülnek ma az európai országok büntető jogalkotási és jogalkalmazási praxisában.
Jelenleg feltartóztathatatlan tendenciának látszik az emberi méltóságot, illetve a becsületet és a jó hírnevet sértő tényállítások vagy véleménynyilvánítások büntetőjogi üldözésének visszaszorulása az európai jogrendszerekben: egyrészt a legtöbb országban, ahol e szankció (még) létezik, csökken az alkalmazott büntetések átlagos mértéke, másrészt egyre több ország hagy fel e cselekmények büntetőjogi üldözésével általában. Ez a tendencia azonban nem jelenti azt, hogy a hasonló magatartások jogellenesből jogszerűvé, azaz a jog által megengedetté, vagy legalábbis eltűrtté válnának; pusztán annyit jelez, hogy egyre több országban vélik úgy, hogy az egyébként is sokszor inadekvát büntetőjogi büntetések helyett a magánjogi szankciók megfelelőbb eszköznek bizonyulnak e cselekmények visszaszorítására. Ez már csak azért is így van, mert a gyakorlatban a polgári jogi jogkövetkezmények (pl. a rágalmazás, becsületsértés, kegyeletsértés stb. miatt kiszabott nem vagyoni kártérítés, sérelemdíj vagy más hasonló szankciók) a legtöbb jogrendszerben nagyobb hátránnyal járnak, mint a - tipikusan megrovásban, próbára bocsátásban, egy-két havi átlagjövedelemnek megfelelő mértékű pénzbüntetésben megnyilvánuló - büntetőjogi büntetések.
A strasbourgi Bíróság gyakorlata is abba az irányba tereli az európai állami jogalkotókat, hogy csak a méltóság elleni súlyos - azaz megalapozott és lényeges társadalmi érdek által nem védett - támadásokat fenyegessék pönális jogkövetkezménnyel, valamint a tagállami bíróságokat, hogy még ilyen esetekben is csak enyhe büntetéssel szankcionálják a hasonló magatartásokat (amibe egyszerű defamatorikus deliktum miatt még a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása is csak egészen szélsőséges esetekben fér bele). A szólás más, konkrét veszélyhelyzetet előidéző fajtáival (pl. a gyűlöletbeszéd különböző megnyilvánulásaival, a rémhírterjesztéssel stb.) természetesen más a helyzet, ez utóbbiak azonban jelen könyv vizsgálódásának keretén kívül esnek.
Mindezek miatt az európai országok szemléletmódja is lassan közelít az angolszász megoldáshoz, vagyis a rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi szankcionálásának mellőzéséhez, ám a széttagolt és viszonylag konzervatív európai jogi szabályozás miatt nem várható, hogy az elkövetkező évtizedekben mindenhol teljesen megszűnjön e cselekmények büntetőjogi fenyegetése. Az azonban valószínűnek tűnik, hogy ahol meg is marad a büntetőjogi szankcionálás lehetősége, az valóban ultima ratio jelleggel fog érvényesülni, vagyis a büntetőjogi büntetéseket egyre inkább csak a legsúlyosabb, a polgári jogi (vagy más, pl. szabálysértési jogi vagy sajtójogi) szankciók révén nem kezelhető esetekre fogják alkalmazni. Mindez természetesen nem teszi feleslegessé annak feltárását, hogy az ilyen cselekmények miatti büntetések léte milyen elméleti alapokon igazolható, illetve milyen korlátok állíthatók fel az ilyen szankciók alkalmazásával szemben, sőt a különböző szabályozási megoldások legitimálásának igénye kifejezetten kívánja a jogfilozófiai, jogbölcseleti és alkotmányelméleti megalapozást.
Jelen könyv első része ezen elméleti alapok bemutatására vállalkozik: ismerteti a jogfilozófiai gondolkodásban kikristályosodott valamennyi jelentősebb álláspontot, áttekinti az ókori, középkori és újkori bölcselőknek a defamatorikus magatartások büntethetőségével kapcsolatos nézeteit, részletesen elemzi az e kérdéskör elméleti megközelítésében úttörő szerepet játszó és ma is gyakran hivatkozási alapnak tekintett John Stuart Mill teóriáját, továbbá a milli gondolatokat cáfolni vagy továbbfejleszteni kívánó XIX-XX. századi, illetve kortárs elméleteket. A második rész ismerteti a büntetőjogi rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó tételes jogi szabályozást a főbb európai jogrendszerekben, áttekinti a defamatorikus kriminális tényállások magyarországi szabályozástörténetét, bemutatja az ezzel kapcsolatos ma hatályos anyagi jogi normákat és az ezek gyakorlati alkalmazására vonatkozó rendesbírói gyakorlatot, valamint elemzi az Alkotmánybíróság azon határozatait, amik a véleménynyilvánítási szabadság és az emberi méltósághoz való jog ütközése feloldásának - a becsületet vagy jó hírnevet sértő magatartások büntetőjogi üldözhetősége tekintetében releváns - alkotmányossági sarokpontjait jelentik. Végül, a harmadik rész bemutatja az EJEB defamatorikus bűncselekmények megítélésével kapcsolatos gyakorlatát, részletesen elemezve az - e tekintetben a strasbourgi Bíróság alaphatározatának számító - 1986-os Lingens-döntéstől kezdve hozott valamennyi relevánsnak tekinthető határozatát.
Mivel a büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés megítélésével, illetve e magatartások büntethetőségével (vagy annak módjával és mértékével) kapcsolatos polémia a kortárs jog- és alkotmányelméleti irodalom egyik legmegtermékenyítőbb érdésköreinek egyike, mind az új, a korábbiakat továbbgondoló elméleti álláspontok születése, mind a tételes jogi szabályok e viták eredményeképpen történő változása folyamatos. A könyvben szereplő tények és adatok ugyanakkor szükségképpen a könyv írásakor fennálló, 2016. évi állapotokra vonatkoznak, mindezek okán pedig az idő előrehaladtával egyre pontatlanabbul tükrözik a valódi jogi helyzetet - ilyen értelemben munkánk nem több, mint egy pillanatfelvétel, amely valamely tartós folyamat egy adott időpontban való állapotát örökíti meg.
Bízunk azonban abban, hogy a valóban lényeges kérdések: a véleménynyilvánítási szabadság védelmének, valamint e szabadságnak az emberi méltósághoz való jog védelme és érvényesítése érdekében történő korlátozásának igazolásai maradandó értéket képviselnek, és időtállónak bizonyulnak. Habár az egyensúlyi helyzet megtalálása nehéz, és az az idő múlásával is valamelyest változó követelményeket foglalhat magában, a tapasztalat arra tanít, hogy a szélsőséges, valamely értéket teljesen figyelmen kívül hagyó, doktriner gondolkodás nem vezet az emberek javát szolgáló megoldáshoz. Így a kérdés nem az, hogy szankcionálható- e egyáltalán az ember - emberi mivoltának lényegét jelentő - méltóságának (akár a dehumanizáció szintjét elérő megaláztatásban megnyilvánuló) megsértése, sem az, hogy a becsület és a jó hírnév védelme adhat-e biankó felhatalmazást a puszta kritika betiltásához, hanem az, hogy melyek azok az esetek, amikor a véleményszabadság védelme (illetve az ez által biztosított valamilyen társadalmi érdek) indokolja a becsület vagy jó hírnév esetleges sérelmének eltűrését, és melyek azok a szituációk, amikor a hamis tények állítása vagy az öncélú, a másik személyt emberi mivoltában megalázó, társadalmi megbecsültségét aláásó, bármiféle ténybeli alap nélküli jellemzés (minősítés) már a tételes jog általi védelmet igényel.
Az, hogy e védelem milyen körű, illetve ennek érdekében milyen (büntetőjogi, polgári jogi, sajtójogi stb.) eszközök vehetők igénybe, számos tényező mérlegelésétől függ. E mérlegelés eredménye viszonylag tág határok között is legitim módon változó lehet, szempontjai azonban mára nagymértékben kikristályosodtak. E szempontok fejlődéstörténete jól követhető a jogelméleti gondolkodásban, és kijelenthető, hogy azok mára általánosan elfogadottakká váltak Európában; a magyar joggyakorlat pedig kifejezetten élen jár az elméleti igazolási szempontok gyakorlati érvényesítésében és a jogalkotóval, illetve a jogalkalmazóval szembeni megkövetelésében. Remélhetőleg e történeti fejlődési ív a jövőben sem fordul vissza a régmúlt önkényébe, de nem csap át az "anything goes" radikalizmusába sem; ennek reményében ajánljuk jelen könyvet a Tisztelt Olvasónak, bízva az elmúlt évszázadok tapasztalatainak további felhasználásában és a - méltóság legbenső magjának megőrzését is garantáló - véleményszabadság alapjogi (emberi jogi) vívmányainak megőrzésében.
Budapest, 2016 decembere
A szerző