Tartalom

Előszó

Mit előszó gyanánt irnom kellene, az már mind a fönebbi ajánlásban foglaltatik, kivéve azt, mi ezennel következik. Sok szúnyogom van már fogva és papirra tapasztva, s azt már csak meglehetősen tudom, hogy ezek mit fognak tapasztalni és énekelni; mivel azonban igen sok még a szúnyog hazánk minden részében, főkép mióta az első gőzhajó a szűz Tisza hullámmosta vidékéről is fölzavará őket füstös csókjaival, nagyon természetes, hogy még sok szúnyogot fogandok, s aztán nem az én hibám lesz, ha ezek nemcsak emberekről, hanem állatokról is énekelni fognak, miután elhagyatott vidékeiken embert és tornyot talán nem is láthattak soha. Egyébiránt pedig valljuk meg őszintén, nem közelitnek é napjainkban emberek és állatok egymáshoz annyira, hogy sokszor nemcsak valamelly tapasztalatlan falusi szúnyog, hanem a legfurfangosabb városi ember is alig tudja őket egymástól megkülönböztetni, melly meg különböztetést nem is igen tartják az emberek lényegesnek, mert hiszen ki nem tudja, hogy még a legmüveltebbek közt is sokan találkoznak, kik magokat egyenesen és nyiltan arszlánoknak nevezgetik, és szinte kevélykednek abban, hogy állatokká lettek, ámbár füleikről mindjárt meg lehet ismerni, hogy ők bizony nem arszlánok.

De tekintsünk csak kissé körül, hogy a fönebbi állitást ezen sajátszerü közelitésről egészen igazolva láthassuk. Némellyek a kutyák s lovak érdemes fajából annyira ki vannak mindenféle mesterségre, sőt müvészi fogásra tanitva, hogy sok embert valóban megszégyenitnek, mig viszont nem ritkán találkozunk emberekkel, kik tiz s több évig ronták a tanuló termek levegőjét - s mégsem méltók bocskorsziját megoldani sok lónak, ha ezen utóbbiaknak sokkal jobb dolguk nem volna, hogysem bocskorban járni kényszerülnének. Sok madár beszélni is megtanul, és pedig mindig azon emberek nyelvét tanulja meg, kik közt tartózkodik, mig sok ember nem tud beszélni, midőn szólnia kellene, sokan pedig idegen nyelvvel rontják a levegőt. Igen, mondja erre talán valamelly lágyszivű emberbarát, de a madár nem tudja ám, mit beszél! Igaz, de boldog isten, hány emberrel találkozunk mindennap, kik szinte nem tudják, mit beszélnek! De lássuk tovább a roppant hasonlatot állatok és emberek közt. Valamennyi kutya közt az agár legkevesebbet ugat, és mégis - ő fogja el a nyulat, s az emberek közt is az jut leggyorsabban célhoz, ki legtöbbet tud hallgatni; a róka ravasznak mondatik, pedig váltógyakorlatot, vagy üzletet nem folytat; a farkas megfojtja az ártatlan bárányt, hát az emberek körmei közt hány ártatlan embertárs vérzik el; a szamár legtöbb terhet visel s csak kóróval él, és az emberek közt is azoknak van legnyomorubb sorsuk, kik legtöbbet dolgoznak; a patkány farkát hordóba mártja, azután végig nyalja és igy jóllakik borral, az emberek pedig e helyett cimeiket használják, miknek segitsége által sok élvezethez és jogbitorláshoz jutnak; a majom szeretetből agyon nyomja kölykét, hát ember mennyi okozza szellemi halálát gyermekének, oktalan s bálványozó szeretet által! A csalogány csak tavaszkor énekel, a szinházi énekesnők is csak akkor, midőn kedvök van; a szarvas nem látja szarvait, habár ölnyi nagyságuak is valamint az emberek sem, kik ezen kitünő díszjelt viselik.

De elég, ezekből is átlátni méltóztatik a nyájas olvasó, mikép az állatokat és embereket egymástól elválasztó vonal annyira össze van olvadva, hogy bizony nem lesz csoda, ha a tapasztalatlan szúnyogok őket néha néha összevegyitendik. -