Megpillantván e művecskét, sokan bizonyára azt fogják kérdezni, hogy mi indithatott engem ennek a némileg exczentrikus hangzású thémának a kidolgozására most, midőn igazán égető szükségét érezzük annak, hogy egyrészt szakművekben (melyeknek abszolut hiányát oly fájdalmasan kell tapasztalnunk) a siketnémák, vakok s hülyék oktatásának annyi nyilt kérdéseit tárgyalhassuk, másrészt alkalmas munkák terjesztése által a nagy közönség felé fordulhassunk, s figyelmét és érdeklődését hazánknak ijesztően nagyszámu, minden oktatás nélkül teljes elvadultságban s elzárkozottságban felnövő tanköteles siketnéma, vak s hülye gyermekeire irányozhassuk.

A feleletet erre a kérdésre a következőkben adom meg.

Midőn 1888-ban az aradi siketnéma-iskola felügyelő-bizottsága "A siketnémák és azok oktatása" czim alatt, előfizetés utján akarta kiadni azon sajtó alá készitett munkámat, mely egészen a nagyközönség számára készült, mi volt az előfizetésre való felhivás eredménye? Az, hogy a 12 ivre tervezett munka egy ivének költsége sem lett előfizetés utján fedezve; minek folytán a munka kiadása abban maradt.

De nem maradt-e abban hasonló okból 1887-ben Scherer István, a "Kalauz a siketnémák oktatása és nevelése terén" czimű szaklapunk ügybuzgó szerkesztője, szintén ily irányban tervezett művének kiadása is daczára annak, hogy előfizetési felhivását a következő figyelemre méltó szavakkal vezette be: "A siketnémák elhanyagolt állapotát tekintve azon óhaj vezérelt, vajha sikerülne azok sorsát minél szélesebb körben ismertté tennem. Reménylem, hogy megismerve azt, az érdeklődés oly irányban nyilvánulna, melytől e szerencsétlenek jövőjére nézve üdvös eredmény volna várható. Szakértekezések és módszertani munkák kevés vonzerővel birnak a nagy közönségre s nem alkalmasak arra, hogy általános érdeklődést ébreszszenek. A történelmi formát választottam tehát s munkámat "A siketnéma-oktatás történelme hazánkban" czim alatt fogom közrebocsátani."

Látni való ebből, hogy még nincs kellően előkészitve a talaj és főleg a mi az előfizetéseket illeti, éppen nem lehet boldogulni a nagyközönségnek szánt, siketnémák vagy vakok oktatásával foglalkozó munkákkal.

És ha igy áll a dolog az ilyen könyvekkel, micsoda reményekkel lehetne egy 200-250 frtnyi nyomatási költséggel járó, szorosan vett szakmunka kiadására vállalkozni, mikor a hazánkban siketnémák és vakok oktatásával foglalkozó szakemberek száma - sokat mondok - aligha több negyven-ötvennél?

A jelenlegi viszonyok között az vállalkozhatik csak a siketnémák és vakok érdekében irt munka kiadására, a ki vagy oly helyzetben van, hogy szellemi munkáján kivül még tetemes anyagi áldozatokkal is járulhat e szerencsétlenek sorsának javitásához, vagy pedig megtalálja a módját annak, hogyan nyujthat egy lehetőleg kevés költséggel előállitható művecskével úgy a laikusnak, valamint a szakembernek érdekes olvasmányt.

Nos, én most azon reménynyel kecsegtetem magamat, hogy talán eltaláltam a módját.

Mert azt hiszem, hogy elég eredeti és érdekes formában sikerül e dolgozattal felhivnom a közönség érdeklődését s figyelmét a siketnémák és vakok oktatására, midőn e szerencsétleneket nem csupán úgy mutatom be, hogy megjelenésük elszomoritó és kínos hatását szükségképen éreztetem az olvasóval, hanem bemutatom őket álmaik szerint is, melyek érdekfeszitő lélektani problémát képeznek.

Ne csodálkozzanak tehát, főképen tisztelt kartársaim, ha e művecskét megpillantják. Mert a szánandó sorsú siketnémák és vakok oktatása érdekében fáradoztam akkor is, midőn összeállitottam! Csakhogy más alakban, más fegyverzettel kisérlem most meg a siketnémák és vakok iránti százados közönynek érczkapuját döngetni.

Mert nem az eszköz, nem a forma, hanem a czél lebeg szemeim előtt és ez esetben követtem Rückert szavait:

"Ob ich's ersteig, ob erreite,
Ob ich's erkriech, ob erschreite,
Ob erstreit', ob erspiel',
Ist eins am Ziel."

Aradon, 1891. deczember hó 31-én.
Roboz József