---

Tartalom

Szlovákok a történelem meg én
Adalékok Lietava építéstörténetéhez
Kik az arománok?
Néhány vonás Stibor vajda portréjához
Osemsto rokov Frivaldu
Egy középkori román eredetű nemesi család a Felvidéken
Középkori templomszentély Frivaldon
Frivald középkori Szűz Mária-szobra
Mária Angyalok Királynője
Néhány adat a románság magyarországi történetéhez
Frivaldi zarándoklat
Frivald nyolcszáz éve
A Rajeci völgy betelepülése és középkori története
A Rajeci völgy a reformáció és a katolikus restauráció korában
"Nemzetes" családok a Rajeci völgyben
Frivald jubileuma
Rajec vára és temploma
A Rajeci völgy megnemesített soltészcsaládainak címerei
A sujai Sujánszkyak
Küzdelmek és átalakulások a Rajeci völgyben
Ünnepség Rajecen
A Frivaldszky család 600 éves
Búcsú a Rajeci völgytől
Irodalomjegyzék

---

Előszó

Fiatalkoromban származásuk szerint osztályozták az embereket. Sőt, a negyvenes évek elején mindenkiből - hogy úgy mondjam - még családkutató is lett. Mintegy 13 éves koromban, 1949 táján nekem is megmutatta apám azokat a dokumentumokat, amelyeket ő is emiatt beszerzett. Ám ő még azt is meg szerette volna tudni egy füst alatt, hogy hogyan vagyunk rokonai annak a három természettudósnak, akikről még a Pallas Lexikonban is lehetett olvasni. Hiába, mert a szálak Szlovákiába vezettek, pedig engem is érdekelni kezdett a dolog.

Humán osztályba jártam, a budai Rákócziba. A gimnáziumban osztályelső voltam latinból és fizikából. A latint meg a történelmet előbb Dr. Lukács Zsófia tanította, majd mikor Zsófi nénit elüldözték, a latint Dr. Szerdahelyi Andor, azaz Cox tanár úr vette át. Igazából ő lelkesített be a latinba. Az érettségi után vagy negyven évig nem láttuk egymást. Egyszer, felszállva egy villamosra éppen Cox (tanár úr) előtt találom magamat. Köszöntem, s már akartam volna mondani, hogy ki vagyok, ám ő rám szegezte az ujját: "Ki ne mondd! Ki ne mondd! - Frivaldszky! Versmértékben fordítottad Horatiust!" Elképesztő memóriája volt.

Akkor, 1955-ben érettségi után humán szakra lelkiismereti konfliktusok nélkül jelentkezni nem lehetett, így lettem végül mérnök. Ám a Műegyetemen, az (építő)mérnöki karon, ahol végeztem, nem egymagam voltam ilyen előzményekkel. Évfolyamunkról egy 6-7 fős lelkes csapatnak tanrenden kívüli művészettörténet előadást tartott Pogány Frigyes, a legendás építész professzor. Az ő szemével látok többnyire ma is. Firenzét, Rómát feltétlenül. Abban az időben a József Attila Szabadegyetemen nagy emberek is előadtak. Bartha Dénes tanár úr pl. Bachról. A Felső-Krisztinában, a plébánián két teológiai tanár is lakott: a biblikus Szörényi Andor és Gál Ferenc dogmatika-professzor. Prédikációik, amelyekért mi fiatalok lelkesedtünk, egyetemi előadásokkal is felértek.

Amit az ember nem tudott meghallgatni, ahhoz hozzáfért könyvekből. Filozófiatörténet, irodalomtörténet, nyelvészet, néprajz, történelemfilozófia. Ennyifélével foglalkozni ugyan őrültség, de volt benne rendszer. Évfolyamtársaimmal sorra nyertük egyéniben, csapatban az egyetemközi, budapesti kvízbajnokságokat, amelyek akkor jöttek divatba Magyarországon "szellemi öttusa" néven.

Ami a családtörténetet illeti, azonban csak akkor jött számomra újból elő, amikor édesapám 1970 táján olyan súlyosan megbetegedett, hogy többé már nem kérdezgethettem azokról a régi dolgokról, amelyeket fiatalkorában átélt. Halála után, 1974-től csak rokonoktól kaphattam a múltról felvilágosítást, tőle már nem. 1972-ben apai unokatestvérem egy hivatalos útján betért abba a szlovákiai kis hegyi faluba, Frivaldba, (mostani neve Rajecká Lesná) ahonnan származunk. 1975-ben eljutottam én is ide, meg Biccsére, a reneszánsz várkastélyban elhelyezett szlovák állami levéltárba, ahol a családunkat érintő iratokat őrizték. Igazgatója, a magyar, de a kitelepítés fenyegetésében magát szlováknak identifikáló dr. Jozef Kočiš bevezetett a levéltári kutatás rejtelmeibe. Nagyon szívélyes volt, szállást is biztosított a vár vendégszobájában. Volt úgy, hogy hétvégén egymagam voltam a kastély lakója. Amikor kimentem a városba, magam mögött becsuktam a várkaput és a hatalmas kulcsot zsebre vágtam.

A biccsei levéltárban meg is találtam hamar a kapcsolatot a többi Frivaldszkyval, s tengernyi egyéb adatot a faluról és vidékéről, a Rajeci völgyről. Azt is megtudtam, hogy az első, Frivaldon megtelepedett ősöm erdélyi román volt. Azt is, hogy Frivald híres Mária-búcsújáróhely. Azt már magam derítettem ki, hogy minden közhiedelem ellenére első említése nem 1418-ban, hanem 1413-ban volt. Azt is magam tapasztaltam, hogy a szlovák templomok általában sokkal népesebbek, mint a magyarok. Elbuszozva a faluba meghatottan fényképezgettem. A templomban kifüggesztett kiírásból azt tudtam meg, hogy a szolgálatokat még ma is a középkori jobbágytelkek neveit őrző falurészek rendjében osztják el. Megismerkedtem a plébánossal, Alexander Klabníkkal, aki szeretettel fogadott. Amikor pedig beültem a kocsmába, azaz a termelőszövetkezeti italboltba, s lekönyököltem a korsó sör mellé, mint a helybeli legények, hirtelen az a gondolat szállt meg, hogyha több, mint 200 éve az ősöm - teszem azt - nem kerekedik fel, s nem jön le Jászberénybe, én is egy lennék most közülük. Tudtam, hogy a gondolat biológiailag egyáltalán nem korrekt, ám engem mégis mélyen megérintett.

1976-ban kapok egy levelet egy húsz éves szakmunkás fiútól, Bohuslav Peknýtől, aki elmondja, hogy minden érdekli, ami falujáról, Frivaldról szól, ezért összeszedem neki, amit addig gyűjtöttem. Ekkortájt futottam össze egy egykori rákóczis iskolatársammal is, az eggyel alattam járt Engel Pállal, aki akkor a Posta könyvtárosa volt. Megtudva, hogy történész lett, és Zsigmond király korával foglalkozik, meg-megkerestem erről-arról a véleményét kérve.

1976-ban újra jártam Biccsén. A zsolnai telefonkönyvből kinéztem Gašpar Frývaldsky címét, aki elvitt Šimunsky-ági rokonaihoz Frivaldra. A nagymama fejből tudta a családjuk négy generációs genealógiáját, minden leszármazottal, évszámmal együtt. De a földpadlós gerendaházak Frivaldon őriztek 19., sőt 18. századi iratokat, szerződéseket is. 1982-ben, 1985-ben és 1988-ban ha lehetett, már vittem fiaimat is. Szlovák nyelvtudásom alapjait egy társalgási zsebkönyvből és Kavuljak Lietavájából nyertem, amelynek egy példányával Kočiš igazgató úr ajándékozott meg. Olykor szókincsemet szlovákosra alakított orosz szavakkal bővítettem. Az igazgatón kívül ugyanis mindenki mással csakis szlovákul lehetett kommunikálni. A magam részéről egyébként csak rokonszenvvel találkoztam, amikor valaki ottanit egy általam szlováknak ítélt mondattal megszólítottam. Sorba jártam Zsolna, Pozsony, Nyitraivánka, Liptószentmiklós, Lőcse, Eperjes, Kassa, Rozsnyó, Besztercebánya levéltárait is, sőt átzarándokoltam Lengyelországba, Ószandecre is - nem sokkal a szentté avatása előtt - Árpád-házi Kinga sírjához.

A rendszerváltozáskor az MTA Magyar Történelemtudományi Társulat, az ELTE Történelmi Segédtudományok Tanszéke és a Legújabbkori Történelmi Múzeum közös pályázatot tűzött ki családtörténeti művekre, hogy az addig rossz szemmel nézett efféle tevékenység termékeit a fiókokból előcsalogassa. Hogy, hogy nem, az enyém első díjas lett. Ehhez azonban meg kell sürgősen jegyeznem, hogy a pályaműben jelentős olyan anyag is volt, amit már hazai kutatással gyűjtöttem.

...

Közben autodidakta történészi tevékenységem kiszélesedett: családtörténetről több olyan területre, amit ezzel kapcsolatban ismertem meg. Így jelentette meg a Műemlékvédelem a Rajeci völgy középkori várának, Lietavának építéstörténetéről szóló első tudományos publikációmat. 1996-ban egy KDNP-s ismerősöm megkért, hogy írjam le véleményemet egy, az Európa Tanácshoz benyújtott, s az arománokról szóló jelentésről, amit egy katalán készített. Attól tartottak, hogy ez hátha valami "román nyomulás", ami ellen tiltakozni kell. Igyekeztem a pontos felvilágosítást megadni, majd az írást azzal a gondolattal zártam, amit magam is mástól hallottam, hogyha mint keresztény vallom, hogy "Szeresd felebarátodat mint önmagadat", akkor ebből az is következik, hogy "szeresd felebarátod nemzeti mivoltát úgy mint a magadét." Ez a kis írás azért lett számomra fontos, mert ennek a gondolatnak az érvényre juttatása ettől kezdve a szlovákiai tevékenységemnek is alapjává vált. Külön érdekessége még, hogy ezekkel az arománokkal később még a kutatások során is váratlanul találkoztam. Az Engel Pállal való konzultációból született két írásom egyikét ő ajánlotta a Turulba, a másikat a román-magyar Mediaevalia Transilvanicá-ba.

1998-ban Frivald megalapításának ünnepén polgármester barátom nagy díszpolgáravatást tartott. Én lettem az egyetlen külföldi közülük. Itt mondtam el újból ezt a gondolatot egy rövid köszönő beszéd keretében, amit persze előzőleg a polgármesterrel közösen írtunk meg. A kapott virágcsokrot a templomba vittem a Frivaldi Máriának. A polgármester erre az alkalomra megjelentetett egy kis füzetet Frivald néprajzáról, történetéről, amelyben rendkívül érdekes és fontos dolgok is voltak, felhasználta benne az egykor tőlem kapott anyagot is. Ezen az ünnepségen adtam hírül azt, hogy a község első említése nem 1418-ban történt, mint eddig tudták, mert a kérdéses oklevél helyes dátuma 1413. Két évvel később újra kiadta ezt a kiadványt, egyebek közt az én falutörténetemmel kibővítve, amit ő a galántai Schmidt Klárával szlovákra lefordíttatott. Itt közlöm teljes egészében, azzal a furcsaságával együtt, hogy pl. Pozsonyt - egyezően a szlovák nyelvhasználattal - 1918 előtt is Bratislavának írja. Hogy foroghat sírjában a nagy kalinyingrádi filozófus, a szegény Immanuel Kant!

...

---