---

Tartalom

Előszó
Báró Eötvös J. életrajza

Gondolatgyöngyök.
  Vágyam.
  Jutalmunk.
  Alkonyunk.
  Életünk. I. II.
  Vigasz I. II.
  Életünk nehézségei.
  Előitéletek.
  Érzéketlenség.
  Boldogság.
  Lemondás.
  Javak.
  Hiúság. I. II.
  Szerelem. I. II.
  Sziv és ész.
  Türelem.
  Önismeret.
  Szépség.
  Élet nyomorusága.
  Tapasztalások. I. II.
  Társaság.
  Önzés.
  Önzés büntetése.
  Szegénység.
  Fiatalság.
  Gyermekek.
  Nevelés. I.-V.
  Kitünö emberek. I.-VIII.
  Nagyság. I. II.
  Népszerüség.
  Szabályok. I.-VI.
  Észrevételek. I.-XVI.
  Novella.

Egy gazdasszony levelei.
  Első levél.
  Második levél.
  Harmadik levél.
  Negyedik levél.
  Ötödik levél.
  Hatodik levél.
  Hetedik levél.
  Nyolczadik levél.
  Kilenczedik levél.
  Tizedik levél.
  Tizenegyedik levél.
  Tizenkettedik levél.
  Tizenharmadik levél.
  Tizennegyedik levél.
  Tizenötödik levél.
  Tizenhatodik levél.
  Tizenhetedik levél.
  Tizennyolczadik levél.

Különféle alkalmi iratok.
  Magyar gazdasszonyok 1863.
  Magyar gazdasszonyok egyesülete 1863.
  Hazai festészetünk s muzeumunk érdekében.
  Az év utolsó napján. 1863.
  Újévre. 1864.
  Újévre. 1865.
  Levél Heckenast Gusztávhoz, az "Anyák hetilapja" kiadójához.

Gyöngysorok.
  Isten.
  Haza.
  Természet.
  Árny és felhő.
  Lélektan.
  Ábránd.
  Szerelem.
  A nő hivatása.
  Nevelés.
  Nép.
  Szabadság, egyenlőség.

---

Előszó

Érzem, hogy e kötet elé néhány bevezető szót írni kötelességem.

Nehéz föladat e pillanatban.

Még annyira új a fájdalom azon férfiúnak elköltözése felett, kinek vesztét a haza s mindnyájunkra nézve, megszokni talán soha nem lehet, hogy azt kimondani is alig van erőm, hogy hálám épen oly mély a dicsőültnek emléke iránt, mint fájdalmam nem vigasztalható a felett: hogy báró Eötvös József halálát is meg kellett érnem.

Szavakkal nehéz volna kifejezni, mennyivel tartoztam én és gyermekeim báró Eötvös Józsefnek; ő valóságos Gondviselés volt felettünk.

Évek előtt, mint nehéz csapásoktól sújtott fiatal asszony költöztem vissza Pestre, születésem helyére, körülvéve három akkor még egészen piczi, s már apátlan gyermekemtől.

A kegyetlen végzet igen korán fosztott meg engem a leggyöngédebb férjtől, s gyermekeimet a legszeretőbb apától.

Báró Eötvös József volt az, ki úgy szólván első perczétől kezdve szerencsétlenségemnek, pártfogásával gyámolított.

Talán, mert a családi boldogságot senki nála szentebbnek nem tarthatta, azért érté úgy meg nagy veszteségemet, azért lőn ő az, kinek szent keze a szenvedések sötét napjain, fölépíté számomra ég és föld között a hitnek szilárd hídját, melyen, mint kedves, de komoly anyai kötelességeim kivánák, biztosan haladhattam; - azért jelölte ki előttem az ő keze az utat, melyen azontúl működnöm kelle: az irodalmi s nevelési tért.

És kimeríthetlen volt jósága, nemesszivüsége.

Mintha a földnek minden gyarlóságán felül állna, mintha Isten példáját követné, kinek világokat alkotó keze az utolsó fűszálról sem feledkezik meg, legnagyobb fáradalmai között is oly természetesen, oly egyszerűen igyekezett szemei előtt tartani egy bajokkal küzdő családnak sorsát, ugy sietett szellemileg gyámolítani minden irodalmi s egyéb vállalatomnál, oly szent örömöt érzett minden sikernél, oly nemes készséggel nyujtá kezét, hol segítségre volt szükségünk, mintha mindez csak kötelessége lett volna egy oly írótársa hátrahagyott családja iránt, ki gyász végzetét nem érdemlé.

Hiszen ez egész kötet tanúsítja, hogy fáradt, s dolgozott is értünk, mert akart segíteni, s akarta azt is talán, hogy e gyűjtemény, hogy e halhatatlan szellemi ajándoka legyen a szegény, a sokat szenvedett költőnek, férjemnek gyermekei számára egy szent hagyomány, oly örökség, mely arra intse őket, hogy mert oly szomoru volt sorsa a legjobb apának, báró Eötvös József részvétét, pártfogását, kárpótlásúl adta az ég nagy veszteségükért.

A "Gondolatokat", melyekkel e kötet kezdődik, azon czélból ajándékozá nekem, hogy ha valamely vállalathoz, irodalmi téren, szükségelnék tőle valamit, használjam ezeket föl belátásom szerint.

A nagybecsü "Novellát" egy almanachomhoz irta.

A remek szép regénynyel, melyet hősnője nevében, levelekben intézett hozzám, s mely halála által, fájdalom, örökre töredékben maradt, a szerkesztésem mellett kiadott "Magyar gazdasszonyok hetilapját" kivánta érdekemben, emelni.

A gyönyörü czikkeket, melyek a regényt követik, ugyan e laphoz írta, ugyan azon czélból.

Az általam szerkesztett "Anyák hetilapja" kiadójához irott szép levele, ismét csak nemes pártfogásának emléke, míg a könyvet befejező "Gyöngysorok" összes szépirodalmi műveiből fűzve, hasonlólag arról tanuskodnak: hogy jósága, mint maga az ég, határtalan volt.

Bár nem kétlem, hogy e haza határai között minden irányban részvét és kegyelet fog lenni párnája e gyűjteménynek, ez örökzöld koszorúnak, mégis oltárt szeretnék épiteni, melyen pihenhessen, melyen átnyújtsam azt az olvasó közönségnek.

Hiszen babérlombokból kötöttem koszorúm, könyeimmel öntöztem minden levelét, hogy még a harmat is, mely reá hull, szívből, egy mélyen megindult anyának szivéből eredjen.

Pest, martius 19-én 1871.
Vachott Sándorné

---