Gálos Rezső
Mikes Kelemen
TARTALOM, BEVEZETÉS
Tartalom
BEVEZETŐ
I. RÁKÓCZI MELLETT
1. Mikes gyermekkora
2. A fejedelmi udvarban
3. Lengyel- és Franciaországban
4. Török világban
5. Bonnac-né. Rodostói élet
6. Az első alkotások
7. Francia kalandorok
8. A fejedelem halála
II. TÖRÖKORSZÁGI LEVELEK
1. A munka keletkezése
2. A Törökországi levelek tartalma
3. Adomái, történetkéi
4. Rákóczi József és a levelek második csoportja
5. 1740 után. A levelek utolsó csoportja
6. Mikes hazafisága
7. Mikes és a haladó eszmék
8. Mikes az író. Nyelve, stílusa
III. AZ ALKONYAT
1. Újabb írói munkálkodás
2. A Mulatságos Napok
3. Az idő jól eltöltésének módja. Utolsó művei
4. Utolsó évtizede
5. Műveinek sorsa
MIKES MUNKÁINAK IDŐRENDI ÁTTEKINTÉSE, FORRÁSAINAK MEGJELÖLÉSÉVEL
FORRÁSOK
Bevezetés
A hadjárat, amely Buda visszafoglalása után hazánkból a törököt végképpen kiűzte, nem hozta meg népünk igazi fölszabadulását. A Habsburg-uralom, minthogy Nyugat-Európában mindinkább talajt vesztett, hazánk felé nyújtotta ki csápjait. A gyarmat szerepét szánta Magyarországnak. A katolikus reakcióval karöltve egyre fokozottabb elnyomással, mind tűrhetetlenebb állapotokat teremtett. Az ország földaraboltságát továbbra is megtartotta, megakadályozta a gazdasági élet egyesítését, az ipar kialakulását és vele a polgári-nemzeti fejlődés kibontakozását.
A gyarmati kizsákmányolás főképpen a jobbágyságot sújtotta, amelyet a birtokos nemesség amúgy is kiszipolyozott, kifosztott, s amely eddig is állati sorban tengődött. A vérig sarcolt nép nyomorát a szörnyű hadiadón, a vámokon, a katonáskodáson kívül még az adókivetés körül és egyebütt elkövetett hivatali visszaélések is fokozták. - De az uralkodó osztály is a maga bőrén tapasztalta a gyarmatosítás veszedelmeit. Gazdasági érdekeit nem ok nélkül féltette, s ezenfelül meg kellett érnie politikai hatalmának teljes kisemmizését is. Az elkeseredéssel együtt nőttön-nőtt a Habsburg-gyűlölet és vele erősödött az ellenállás.
A nemesség nem mert szembeszállni a zsarnoki hatalommal, a jobbágyság vette kezébe a függetlenség zászlaját. A sok szenvedés, sanyarúság már 1695 óta állandó mozgolódást, forrongást teremtett soraikban. Egymásután lobbant fel a fölkelés lángja majd a Dunántúl (Veszprémben és Kőszegen), majd a Duna-Tisza-közén; végül Erdélyben csapott magasra. A kitörések jelezték, hogy országszerte mindenütt morajlik. Bujdosó szegénylegények, volt végvári katonák, tűrhetetlen sorsukból menekülő jobbágyok gyülekeztek itt is, amott is, és szították egy készülő parasztháború tüzét. Az agyongyötört parasztságot és a velük tartő nincstelen kisnemességet forradalmi láz járta át.
A jobbágyság forradalmi törekvéseinek és az uralkodó osztály fokozódó ellenállásának összetalálkozása megteremtette a lehetőségét egy, a közös ellenség ellen kigyúló nemzeti szabadságharcnak. Csak a vezető hiányzott hozzá. Mérhetetlen hazaszeretet, önzetlen elgondolás és merész elhatározás kellett ahhoz, hogy valaki a megindítandó nagy harc élére álljon és a hatalmas jobbágytömegekkel a szabadság ügyét diadalra vigye. Kimagasló egyéniségével, nagyszerű adottságaival erre volt elhivatva múltunknak egyik legfenségesebb, legdicsőbb alakja, II. Rákóczi Ferenc.
A parasztmozgalmak folyamatában a fordulatot az ő birtokain, 1702/3-ban érlelődő parasztfelkelés hozta meg, amelynek élén a tarpai jobbágy, Esze Tamás és Kis Albert állottak. Maguk a javarészt erdőkben és hegyekben rejtőzködő fölkelők gondoltak Rákóczira. 1703 koratavaszán elküldték Lengyelországba egy Bige László nevű embert és egy orosz papot, megtudakolni, hogy él-e még. A két követ hosszas bolyongás után Brezánban talált rá. "Előadták nekem - írja Emlékirataiban Rákóczi - a népnek végső nyomorát, a kétségbeesést, amely arra sürgeti őket, hogy fegyvert fogjanak - ha állapotukat megszánom és bármiféle segítséget ígérek nekik." Kérték, hogy jöjjön haza és álljon az élükre. És Rákóczi 1703 május 6-án kiadta brezáni kiáltványát, s egy nagyon esős nap estéjén elindult "a szegénység teljes nyomorúságának megváltására - a képtelenül hatalmaskodó, zaklató, adóztató, jószágainkat foglaló és fogyasztó, becsületünket taposó, sónkat, kenyerünket elvevő, életünkön uralkodó és kegyetlenkedő birodalom ellen - édes hazánkért, nemzetünkért, régi szabadságunkért." Igazi nagyságához tartozik annak fölismerése, hogy szabadságunk kivívását nem lehet a szegénynép, a jobbágyság szociális helyzetének megváltoztatásától elválasztani.
Kezdetlegesen fölszerelt, harcban gyakorlatlan tömeg volt az, amellyel csatáira indult. Mégis, egyik sikert a másik után érte el. Tokaj várának bevételétől, híres és merész tiszai átkeléséig győzelmei az uralkodó osztályból is (amely kezdetben a némettől is tartott, a népmozgalomtól is reszketett) igen sokat vontak zászlai alá.
Erdélyben is érzett a harcok szele. A megijedt császári tábornok, Rabutin, több főurat megbízott a székelyek toborzásával, köztük a háromszéki főkapitányt, Mikes Mihályt is, akit Rákóczi utóbb "könnyelmű és hiszékenyszellemü embernek" nevezett. Mikes Mihályt a kurucok elfogták és Miskolcra vitték Rákóczihoz; Mikes önként ott is maradt, és a fejedelemnek hosszú időre egyik kedves, bennfentes embere lett. Általa és a vele egyidőben foglyulesett Pekry Lőrinc által hamarosan az erdélyi főnemesek nagy csoportja is csatlakozott Rákóczihoz és egy, Gyulafehérvárt, a fejedelmek régi székhelyén tartott rendi gyűlés már 1704-ben fejedelemmé választotta. A hírt követség vitte meg neki, amelyet Mikes Mihály vezetett. Erdélynek akkor két élő fejedelme is volt. Az egyik a száműzetésben élő Thököly Imre, a másik II. Apafi Mihály, aki lemondott trónjáról és azt elalkudta Lipót császárnak. Apafiról tehát szó sem lehetett. Ha Thökölyt erősítik meg a fejedelemségben, ez nagyon erős török befolyást jelentett volna: a rendek egyhangúlag választották meg II. Rákóczi Ferencet.
A fejedelmi méltóságba csak 1707 tavaszán, Marosvásárhelyt iktattatta be magát - ez volt az utolsó erdélyi fejedelem-beiktatás - s ez alkalomból udvartartását is megszervezte. Ezután Kolozsvárra ment, és húsvét másodnapján ott avatta föl a száz nemes úrfiból álló Nemesi Társaságot, hogy az ő segítségükkel is az "ausztriai kegyetlen birodalom által eltaposott régi, dicsőséges magyar nemzetnek hajdani boldog állapotát helyreállítsa." Belőlük akart megbízható tiszteket faragni, finomabb műveltség megszerzésére bíztatta őket. Jól látta és ismerte a magyar nemesség elmaradottságát. Emlékirataiban is emlegeti, hogy erkölcseik nem nagyon csiszoltak, és a tudományokban is járatlanok. A Nemesi Társaság megalakításával ezen is segíteni akart.
Jól megválogatta a maga közvetlen környezetét is. Az ekkor, Kolozsvárt udvartartásába került ifjak sorában van Mikes Mihálynak atyafiságából egy távolabbi unokaöccs, Mikes Kelemen. Bizonyára nagybátyja közbenjárására került Rákóczi környezetébe, ott is maradt a fejedelem haláláig. A sors "változásai közben sohasem ingott meg, rendületlenül kitartott gazdája mellett, mert senki nála jobban nem látta emberi nagyságát. Jól alkalmazhatjuk rá - és senkire jobban - a fejedelem Emlékiratának szavait: "Nem tudnám kifejezni a szeretetnek, hűségnek, állhatatosságnak, odaadásnak azokat a jeleit, amelyeket - kaptam." Rákóczi arra a kevés nemesemberre érti e mondatát, akik mellette végig kitartottak. Közülük is haláláig a leghűségesebb híve Mikes Kelemen volt.