Meg olvasván Túdós Nagyon Tisztelendő Kassai Jó'sef Szerentsi Plébános Úr' - Sáros-Patakon 1817-ben nyomtattatott Grammatikájának egygy részét, ezen észre vételek, és talán nem hibáson jutának eszembe.

Ezen Grammatika vagy azért botsáttatott köz' kézre, hogy a' Magyar nyelvet tanúlni iparkodó Valaki, ebből hasznos előmenetelt tegyen, vagy hogy a' Magyar a' Magyar nyelvben eddig ejtett hibáit ezen könyvnek vezérlésével meg jobbíttsa, és tisztán, rendesen, 's a' Magyar Szók' gyökeres mivoltából származott szabások szerént beszéllyen ez után, és írjon. Vagy azért is, hogy az eddig betsben lévő Grammatikusoknak írásait a' maga ítélő Széke' eleibe idézze, azokat bírói hatalommal meg ítélje, és olly' másolhatatlan Végzést hozzon azokról, hogy a' melly magyar igék eddig húzomos maradást találtak is a' Magyaroknál, ha azokra a' számkivetés' büntetését ki mondja T. Kassai Úr; azonnal takarodjanak ki a' Magyarok' társaságából, bútsút vegyenek régi lakásoktól, és másutt keressenek menedék hellyet. A' mellyeket pedig még ithon maraszt; de hibásoknak talál: azok a' Kassai Úr' rendszabásai szerént megjobbíttassanak. Hogy illy erős hatalommal bírni magát ítéli T. Kassai Úr, kitetszik könyvéből, mellyben hol egygyik, hol másik Grammatikusba belé kap, tsipdesi, és egész bátorsággal egygyben, vagy másban hibásnak mondja.

A' mi a' magyarúl való meg tanúlást illeti, tüzesen erősítem, hogy a' ki magyarúl nem tud, a' T. Kassai Úr' Grammatikájából meg nem tanúl; de a' ki tud is, ha nyelve' hibái jobbításának megszerzésére méllyebben bé botsátkozik ezen könyvbe; egygy olly tekervényes, és szövevényes kanyarodásokkal egymásban ütköző, 's sokfelé ágazott ösvényekre akad, mellyekből egy Ariadnénak fonala nélkűl nehezen szabadúl ki, és sokat, a' mit eddig hellyesen tudott is, kétségbe fogja hozni, s a' nyelv' jobbítására iparkodván, egygy kábúlást okozó zűrzavarba belé fúl.

Hogy bírói hatalmat tulajdonít magának más Grammatikusok felett, azt könyvének folyamattyában több hellyeken mutattya: mert most a' Debretzeni, majd Sz. Páli, már Verseghi, Molnár, Révai Grammatikáknak Szabásait rázogattya, ítéli, jobbíttya, és olly bátorságoson magának tulajdonított hatalommal, hogy szinte kötve akarja vinni az Olvasót a' maga állításainak hellybe hagyására, mint régen Pitagorás maga tanítványait; tsak azon tekintetből, hogy T. Kassai Úr mondja. Az igaz, hogy sok Szókat a' Szók" gyökeréig való béfúrással akar másképpen kitsíráztatni; de az illyen erőltetett fejtegetésekkel nagyobb homályba bújtattya sok Szóknak értelmét, 's ki írása' módját, és sokszor olly' erőszakoson, és nevetségesen, kitekeri eddig a' könyvekben, 's írásokban merőn álló ízetskéit a' Szóknak, hogy szinte maga az íge is tsudálkozik, mi lett illy hirtelen belőlle.

A' Szó-Könyvére útasíttya gyakran az Olvasót, melly még a' Nyomtatók' keze alá nem jutott. Ezen munkája, mint hallom, a' Magyar Szóknak eredetéről íratott, ezt keresi. Ítéletet arról nem tehetek, mivel még közönségessé nem tétetett. Azt azonban hellybe nem hagyhatom, hogy arra útasíttya, Grammatikájában az Olvasót, a' mi még, úgy szólván, nints; de azt még inkább nem, hogy a' maga állításainak erősítésére ugyan a' maga könyvét hívja bizonyságul.

Mível tehát a' Magyar Grammatikusoknak nem tsak hadat izent T. Kassai Úr; hanem birtokaikba bé is rontott nagy bátorsággal, 's tetemes kár tétellel: méltó, hogy a' Magyar Tudósok is fegyvert rántsanak, támadják meg ellenségeket, és az ettől tett károkat, 's rongálásokat a' magyar Szavaknak Országában, állítsák hellyre: mivel sok íge a' maga birtokából ki üttetett, mások eldaraboltattak, némelyek meg tóldattak, némellyek sok aprólékos okoskodással régi értelmekből ki vetkeztettek, és mind ezek egy magának olly hatalmat tulajdonító írótól, a' ki a' maga próba köve alá merte venni minden Magyar Grammatikusok' írásait.

Én minek előtte T. Kassai Úr' Grammatikájának egygy részéből ki szedegetett jegyzéseimmel megbizonyítsam ezen vélekedésemnek valóságát; azt mondom közönségesen az emberi szóllásról. Az ígék, szavak, szózatok azon külső jelek, mellyekkel egygyik ember meg ismérteti a' másikkal a' maga gondolkodását, ki fejti, 's tudtára adja szándékát, akarattyát; de ezen szóbéli jelek nem folynak, nem vétetnek a' dolgok' belső természetéből, hanem az emberek' önként való tetzésekből. Ugyan azért azon egygy valóságot p. o. Víz, külömböző hangokkal nevez a' Magyar, Deák, Német, 's a' t. de a' Magyarnál is ez az íge Víz jelenthette volna azt, a' mit ma bornak mondunk; ha a' nyelv első Építőinek így tetzett vólna. Mivel tehát a' Szó, 's valaminek neve nem származik a' dolgoknak állat szeri valóságából, mint a' füst a' tűzből, vagy a' sóhajtás a' lélek' indúlattyából; a' szókról, az ígékről, nem bőltselkedhetik senki egygy olly' Filosófusi lélekkel, apró el osztásokkal, magából a' dolog' természetéből ki vontt okokkal, mint in Physicis vagy Metaphysicis; hanem egész okoskodásunk a' szók eránt a' szokásból, és többségnek ítéletéből, a' nyelvet tsínosító tudósoknak írásaiból hozhatunk ítéletet, és ezekhez alkalmaztatván magunkat, hozzá tévén azomban a' magunk okos, de nem temérdekűl, megkülönözött észre vételünket, írhatunk valami jót a' Magyar nyelv' tökélletesebbítésére. Ha pedig különös képzelődéstől elragadtatván, 's valami igen újjat akarván a' Világ' szeme' eleibe tenni, hajszálni vékonyságra esztergályozzuk, és por apróságig darabollyuk az ígéket, a' mit világosítani akarunk, homályt eresztünk arra, tévelygésbe hozzuk az Olvasót, üdőt vesztünk, kevés hasznot teszünk, de szemes Criticusokra is találunk.