Kober Leó
Háborús ABC
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
1. A - ÁGYÚ
2. B - BÚCSÚZÁS
3. C - CIRKÁLÓ
4. CS - CSATATÉR
5. D - DRÓTAKADÁLY
6. E - ELŐRE...!
7. F - FEDEZÉK
8. G - GÉPFEGYVER
9. GY - GYALOGSÁGI ROHAM
10. H - HUSZÁROK
11. I - ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART...
12. J - JÁRŐR
13. K - KÉZIGRÁNÁTVETŐ
14. L - LÖVÉSZÁROK
15. LY - LYUK
16. M - MENETSZÁZAD
17. N - NÉPFÖLKELŐ
18. NY - NYÁR
19. O - OROSZOK
20. Ő - ŐRSZEM
21. P - PÁNCÉLOS VONAT
22. R - REPÜLŐ
23. S - SEBESÜLT
24. SZ - SZABADSÁGON
25. T - TÁBORI LELKÉSZ
26. TY - TYUHAJ...!
27. U - U-NASZÁD
28. Ü - ÜDÜLÉS
29. V - VÖRÖSKERESZTES VONAT
30. Z - ZEPPELIN
31. ZS - ZSÁKMÁNY
Előszó
E bevezető sorok nem akarják Kober Leó HÁBORÚS ÁBC-ját az olvasónak bemutatni, Kober Leó nem szorul bemutatásra; itthon is, a külföldön is ismeretes az ő mesteri rajzolóképessége és aki nem ismerné, annak a következő rajzokban ő maga mutatkozik be, ékesebben és meggyőzőbben, mint a puszta szóval lehetne. Rajzoló tolla erővel ragadja meg a valóságot, de finoman érzi a dolgok festőiségét is és a háború megkapó és szomorú érzései kelnek e rajzokból.
Az Abécé gyermekek számára van és itt az a kérdés vetődik fel, gyermekek számára való ez az Abécé? Mindenesetre gyermekek számára való is, mert képeskönyv ez mindnyájunk számára. Az Abécé az a szalag, melyre a háborús jelenségek mint gyöngysor föl vannak fűzve. A gyermeket érdekli a szalag is, mert az Abécé nagy helyet foglal el lelki életében; minket a gyöngysor ragad meg, bármily rendben fűződnek egymáshoz az egyes szemek. A gyermek szereti a kerek egységet és ezzé teszi az Abécé szalagja a képeknek ezt a sorozatát. A mi képzeletünk e néhány képen át szinte a végtelenség felé fordul. És ha ezer betűje volna az Abécénak, ki volna-e ennyi képpel merítve a háború vad változatossága? Viszont a gyermek szomjú kíváncsiságának tán ezer kép is kevés volna; mi az egész háborút ki szeretnők már törülni emlékezetünkből. Mi a háborúnak most már csak végső jelenetét szeretnők megélni: a békét. Ők a boldogok! A háborúnak csak regényességét, festőiségét érzik és élvezik; nekünk végig kell küzdenünk a háborút és elszenvednünk szenvedéseit.
De helyes-e, hogy a gyermek képzeletét a háború képeivel, hatalmas jelenségeivel, gazdag változatosságával megtöltjük? Nekünk ez már nem árthat, de nem élesztjük-e ezzel a gyermek lelkében szunnyadó háborús ösztönöket? Mert a fejedelmek és minisztereik üzenik meg ugyan egymásnak a háborút, de a népek küzdik azt végig és nem küzdhetnének, ha a háborús ösztönök nem élnének lelkükben. Jó-e, ha a neveléssel is erősítjük ezeket? Már az Abécé tanulása közben is izgassuk őket? Nem kellene-e egészen máskép nevelni a gyermekeket, hogy a háborút ne lássák abban a romantikus fényben, mely képzeletüket feltüzeli? Most sokat beszélnek általános lefegyverzésről, mint a tartós béke múlhatatlan föltételéről. Ámde fontosabb volna a belső lefegyverzés, mely nélkül a külső nem ér sokat. Háborús eszközök hamar készülnek, ha a háborús akarat él a lelkekben. Jó-e tehát a HÁBORÚS ÁBÉCÉ?
De a valóságot sem titkolhatjuk el a gyermekek előtt sem; nem nevelhetjük őket egy képzeletbeli világban, egy képzeletbeli világ számára. A mi millió meg millió embernek nagy élménye volt, a minek nyomai, hatásai az utolsó kis faluban is évtizedekig fenn fognak maradni, amiről sok éven át beszélni, mesélni fognak, ami az egyiknek nagy gyásza, a másiknak nagy büszkesége lesz: arról csak a serdülő gyermek ne vegyen tudomást? És épp a magyar gyermek ne tudjon meg semmit a háborúról? Nem tudhatjuk, milyen lesz a jövő, az emberiség jövője, Magyarország jövője. Mondják, hogy épp a kis nemzeteket meg akarják ezentúl óvni a nagyok erőszakosságától. De azt tudjuk, hogy Magyarországot idáig fiainak hősiessége mentette meg a csúf haláltól. Nekünk ne dicsőítse senki a béke áldásait, mi sohasem fogunk más nemzetek ellen törni. Ha ezentúl nem lesz szükség rá, hogy hazánkat fegyverrel megvédelmezzük, annál jobb. De egyelőre, míg az örök béke álmai meg nem valósulnak, jó lesz a fegyvert megbecsülni és megbecsülni az erős kart, mely a fegyverrel megvédelmezi a hazát és megbecsülni az erős szívet, mely a kart megacélozza. Gyermekeinknek tudniok kell, hogy mi igazságos harcot harcolunk, mert a haza fennmaradásáért, a magyar nemzet létéért küzdünk; ha senki nem tör ellenünk, akár a rozsda marhatja kardunkat; de amíg a világ olyan, amilyen, készen kell állnunk a harcra. A háború, mint most tapasztaljuk, rettenetes csapás; a hódító háború őrület; az emberiségnek ez a mostani önmarcangolása bűn és esztelenség. Küzdenünk kell most ellenségeink ellen és küzdenünk kell ezután a háború ellen, mely az egész emberiségnek közös ellensége. De azt az utóbbi háborút nem úgy vívhatjuk, hogy elbújunk a háború elől és elfelejtjük és tudomást sem akarunk róla venni. Nem a gyávaságnak, hanem az erőnek a békéjét keressük. Tudnunk kell, hogy hősiesen küzdöttünk, mert csak a hősies nemzetek lehetnek egészen és tartósan békések. Megmutattuk, hogy nem hagyjuk magunkat, ha bennünket bántani akarnak; akkor - talán - nem fognak bántani. A háborút két ok szüli: ha valaki azt hiszi, hogy nagyon erős, vagy ha valaki azt hiszi, hogy a másik nem erős. Ha erősek leszünk, egyik okból se fognak bennünket bántani akarni. Nekünk nem kell félnünk a HÁBORÚS ÁBÉCÉ-től, inkább ellenségeinknek. A HÁBORÚS ÁBÉCÉ ne harciassá tegyen bennünket, de igenis erőssé és öntudatossá, akkor jó hatást tett és a maga körében jó feladatot végzett.
DR. ALEXANDER BERNÁT.