Tartalom

Bevezetés

Ez a kézirat a Szent Benedek-Rend pannonhalmi főmonostorának tulajdona. Könyvtári jelzése 10. a. E. 8/1. Hajlítható, szines-virágos borítékba fűzött 232x190 mm nagyságú könyv; 69 számozott és beírt, 21 számozatlan, üres lap, a 65-66. levél után azonban még egyszer 65-66. számozás következik. Fűzés előtt vágta ki valaki a 25-26. levelet, fűzés után a címlapot s a 33-34. levelet. Címlap híján az énekeskönyv összeíróját nem tudjuk megállapítani. A 67. lapon levő bejegyzés (kiadásunkban 29. 1) az utólag hozzáírt Jacobus Vebe névvel, s a még utána következő három vers más kéz írása. A Vebe név tehát a gyüjtemény törzsére (1-66. 1) nem vonatkozhatik. A borítéklapon egy címke is van. Ennek szövegét is kivakarta valaki, az évszámot azonban megpróbálták ceruzával megint odarajzolni: így alakult ki az 17.6 szám, amely a nyilván Révai kiadásából származó Faludi-versek miatt csak 1796-ot jelenthet. Ez tehát a könyv megkezdésének vagy befejezésének s inkább az előbbinek évszáma.

A könyv kétségtelenűl másolat: nem emlékezetből készült, mint Horváth Ádám gyüjteményének nem maga költötte csoportja, hanem más énekeskönyvekből, néha talán tollbamondásra írott másolat; a könyv irója nem is tudta mindegyik ének dallamát: erre vall a helyenként romlott szöveg, a verssorokban a fölösleges szótag, vagy egy-két szótag elhagyása. Ellenben egészen egyéni, sajátos a helyesírás, amely egyfelől íző, vagy szokatlanúl őző nyelvjárásra, másfelől idegen, valószínűleg németes kiejtésre vall, egészében pedig sokszor kezdetleges jellemű.

Azt sem lehet megállapítani, honnan került a kézirat a pannonhalmi könyvtárba. Két bencésről tudunk, akik énekeskönyveket gyűjtöttek. A jeles költő Kovács Márknak (1782-1854) egy Hézagpótló énekeskönyvecskéje 1821-ben jelent meg Győrött, ennek egyetlen példánya sem ismeretes; azontúl is több, bár inkább egyházi énekeskönyvnek volt a szerzője; de a népköltészet iránt való nagy szeretetét a maga próbálkozásai is mutatják. - A német népköltés emlékeinek tudós gyüjtője volt Sztachovits Remig (1812-1884), sokan küldtek hozzá népdalgyüjteményeket, magyar énekeskönyv is kerülhetett közéjük. Pannonhalmára juthatott könyvünk valamelyik bencés plébános hagyatékából is, aki falujában kaphatta. A találgatás hiába való. A helyesírásból következtetve, bár latin műveltségű, de nem papi ember volt a másoló, hanem olyan valaki, aki latinul sokat, magyarul ritkán szokott irni.

[...]