Tartalom

Bevezetés

...

Szent Gellértnek két legendája van: a legenda maior és a legenda minor. A nagyobbik legenda a mondseei bencés kolostor 15. század kéziratai között maradt ránk, s eredetileg egy magyar bencés-kolostoré volt; de megvolt e legenda kézirata Velencében is; 1490-ben még látták Sagredo Miklós patríciusnál. Száz évvel utóbb Wion Arnold a San Giorgio maggiore-kolostor kézirataiból adta ki a nagy legendát (1597), de nem tudni, azonos-e ez a Sagredoéval. (Most a bécsi cs. és kir. udv. - jelenleg áll. könyvtárban van). A kisebbiknek Batthyány püspök három változatát közli: egy esztergomi 13. századi lectionariumból, Temesvári Pelbárt Pomeriumából (De Sanctis) és Oláh Miklós breviáriumából. Karácsonyi János ezeket még többel toldja meg: a corsendonki legendával s ennek muranoi, valamint az 1498-iki (Legendae Sanctorum R. Hungariae) és magyar breviarumi rövidebb alakjával; a Pelbártéhoz hasonló magyar karthauzi-legendával és, távolabbi változatul, Petrus de Natalibus elogiumával. Madzsar Imre utal a velencei Szent Márk-könyvtár egy 12. sz-i legenda minor-kéziratára.

A nagyobbik és kisebbik legenda egymáshoz való viszonyáról többféle a fölfogás. A nagy legenda íratása idejét Karácsonyi a 11. századra, tehát még Gellért századára teszi, de a két utolsó fejezetet későbbi toldaléknak tartja. Ortvay veti föl elsőnek, hogy a legendának épen Walter kanonok a szerzője. Pauler Gyula már a 14. század végére teszi s a legenda és a krónikák közös részleteit közös régebbi forrásnak tulajdonítja. A 11. századnál későbbinek tartja a legendát Marczali és Salamon Ferenc is. Az osztrák Kaindl szerint a kisebbik legenda a 11. század végén, vagy a 12. század elején keletkezett, a nagyobbik a 13. sz.-ban a kisebb legenda alapján készült. Vele szemben Müller Frigyes azon az állásponton van, hogy Walter vagy Gellértnek egy másik kortársa, még 1083 előtt (Karácsonyinál hozzávetőleg 1075 előtt készült a nagy legenda) írt egy Vita S. Gerardi-t s ennek a szenttéavatás (1083) után készült liturgikus célú kivonata a legenda minor. A nagyobbik legenda szerzőjét viszont a toldalék írójában keresi, aki azt 1381-1421. között szerkeszthette, s fölhasználta hozzá a kisebbik legenda és a krónikák szövegét; a krónikairó pedig ismerte a Walter-legendát. Madzsar Imre a Walter-legenda hipotézisét gyöngének tartja, s a nagy legenda keletkezési korát maga is az 1400 körüli időre teszi. A breviáriumok Gellért-officiumaiban pedig mindenütt fölismeri a legenda minor rövidített szövegét, ami a mellett bizonyít, hogy a kisebb legenda volt az egyháznak évszázadokon át hiteles szövege. Szerinte csak a legenda minor hagiografikus termék, mig a nagyobbik legenda nem az, hanem olyan korból való, mikor a legendák igazi jelleme a korszellemmel együtt már megváltozott. Újabban Balogh József megint a Legenda Maior közel egykorusága mellett tör lándzsát s a Legenda Minort a nagy legenda liturgikus lectió céljából készült kivonatának tartja.

Annyi bizonyos, hogy a szöveg ma ismeretes redakciója az Anjouk koránál, de legkorábban a 13. századnál régibb nem lehet. Erre vall, hogy Gellértet a legenda - miután a bolognai iskolát elvégezte - "Magister Gerhardus" -nak nevezi; erre, hogy őt a bolognai főiskolára küldeti, jóllehet a bolognai iskola csak a 12. században kezdi főiskolai hírét nyerni, az egyházjog ("decreta") pedig csak 1150 körül kezd a főiskolán mint önálló tudomány szerepelni. Leginkább pedig a keresztes háborúk visszavetítése Szent István korába anakronizmus ebben a formájában. De az én szerény véleményem is az, hogy ezek interpolatiók. Az előadás közvetlensége s a Balog József fölsorolta okok arról győznek meg, hogy a Legenda Maior közel egykorú bencés munka, amelynek egy 14. századbeli, a másoló interpolatioival bővült szerkezete maradt ránk.

Hogy bencések munkája, ahhoz nem fér kétség. Latens idézetek Szent Benedek reguláiból és bencés consuetudok emlegetése igazolják ezt. Jellemző ilyen részlet a gyrovagus szembeállítása a claustralis monachus-sal, ilyen a synaxis kiemelése: az alázatosság nyolcadik fokául csak Szent Benedek reguláiban szerepel a vita communis - más rend szerzetese inkább a Szent Tamás adta sorrendet vette volna.

A Legenda Maior Batthyány-kiadása nem teljesen kritikai szöveg. Forditásunkhoz a másik, megbízhatóbb kiadást, Endlicherét használtuk föl. A forditás mindvégig Szabó Károly fordításának szem előtt tartásával készült, de fölhasználtam Karácsonyi János megjegyzéseit is. Végül a szolgálóleány énekéről szóló részben Balogh József forditása volt a mintám, bár nem követtem szószerint. - Értelem szerint pontosan egyező, de első sorban élvezhető forditásra törekedtem.