Eszter édesanyja van a fényképen az ő szüleivel, akik Eszter nagyszülei, de soha nem találkozhatott velük.

Amikor megtalálta a fényképet, akkor váltak számára a kincses lakás legendájából hús-vér emberekké.

Eszter az egész családját siratta el abban a percben, és mindazt, ami örökre eltűnt velük együtt az életéből. A biztonságot, a bizalmat, a nagymama süteményét, ölelését, a nagypapa szeretetét, a családi hagyományokat, amiket soha nem ismerhetett meg.

A megtalált tárgyaknak már nincsen semmi használati értékük, hiszen a zsidó vallás előírásai szerint a kegytárgyaknak hibátlannak, és tisztának kell lenniük. Amiket a nagypapája elrejtett már nem voltak azok.

A történetben benne van, hogy már nem zsidó vallásúak, azért sincsen számukra értéke annak, amit találtak.

A nagypapája, amikor elrejtette mindazt, ami számára kincs volt, és inkább meghalt, minthogy elárulja a rejtekhelyüket, el sem tudta képzelni, hogy milyen sok idő fog eltelni addig, amíg a családja megtalálja ezeket, és mennyire nem lesz már hasznukra az elrejtett kincs.

Eszter abban a pillanatban értette meg, hogy nem csak a nagyszüleitől, hanem az anyukájától és tőle is mennyi mindent elvettek.

Rengeteg munkám fekszik ebben az alkotásban. Nagyon sokat olvastam erről a tőlem távol eső vallásról, és a történetben szereplő történelmi eseményekről ahhoz, hogy - remélhetőleg - hitelesen tudjam megírni.

A legnagyobb kétségeim a jiddis szavak helyes használata tekintetében vannak, mert az általánosan közismert szavakon kívülieket egy szótárból néztem ki.