---

Laistrom

Herculeszhez
Az Olvasóhoz
A' nagy titok
A' kész Irók
Soloecismusz
Synizésisz
A' vak
A' nehéznyelvű
Orthoepia
Az Igazságkereső
Correctio
Írói érdem
Szokott és szokatlan
A' Neo- és Palaeologósz
Eggy Fecsegőhöz
Fonákság
Pirító javallás
Fenntebb stylus
Arbuscula
Prózai 's Poetai szóllás
A' két Természet
Lukai
A' szavas Idióta
A' Pedánt
Az Avatlan
Az Iskola' törvényei
Purismusz
A' Szép és a' Jó
Legfőbb leczke
A' békák
Kocczantyúsi
A' Disztichon' feltalálása
Himfy
Ráday
Fábchich
Péczeli
Báróczy
Baróti Szabó
Sylvester
Kis és Berzsenyi
A' Lúdhattyú
Epigrammai Morál
Az én Sugallóm
Magyarázatok

---

Ismertetés

A Tövisek és Virágok epigrammáihoz a mintát a klasszikus görög epigramma és a martialisi, ez a koncentrált szatíra adta neki. A polgári ízlés meggyökereztetésére, a régi, maradi, provinciális, patriarkális ízlés rombolására írta őket; szatírát, gúnyképet akart adni velük, s nem utolsósorban az volt a célja, hogy könnyed, kecses mozgásra is tanítsa azokat, akik medve módján csak gravitással, nehézkesen tudnak mozogni. Nem egyszerűen a nyelvújítás védelmére vállalkozott, hanem az irodalmi ízlés fejlesztésére, a tisztább ízlés megteremtésére. Az epigrammák többsége nem nyelvi, hanem esztétikai állásfoglalást tartalmaz.

A kötetke Goethétől vett jelmondata, mely szerint a szellem és a művészet alkotásai nem a durva tömeg számára készülnek, azt a gyanút kelthetné, hogy Kazinczy elefántcsonttoronyba húzódik vissza, formalista, esztétizáló költőként. Az igaz, hogy arisztokratikus humanizmusa az általános emberi kultúra hordozójának csak a művelt emberek kisebb közösségét tekintette. Ámde az olyan epigrammák, amilyen a Fentebb stílus vagy a Két természet, bár pór sereget, népet és durva valót emlegetnek, nem a nép, hanem a műveletlen tömeg, s a népies műveltség patriarkális iránya ellen kelnek ki: Kazinczy szakít azzal a teológián, szentíráson, ponyván fölnevelkedett ízléssel, amely addig nagy népszerűségnek örvendett, s ezzel szemben a külföldi remekekből levont ízlésszabályokat akarja bevezetni. A "durva nép" tehát elsősorban nem a parasztság, amelynek ebben az időben még nincs is irodalmi ízlése, hanem a patriarkális, feudális gondolkozása értelmiség, a "napkeleti fejek".

A gyűjtemény negyvenhárom darabja közül csak kettő foglalkozik a nyelvújítással, három az idegen szavak kiejtésével. A többi esztétikai tárgyú. Dicséri bennük mindazt, ami kiragadja az írót a hétköznapiságból és a költészet tárgyát s nyelvét, a polgári európai irodalom szintjére emeli fel. Viszont éles gúnnyal támadja mindazokat, akik tudás és ízlés nélkül akarnak költők lenni. Több epigrammái szentel a nagy elődöknek (Sylvester, Ráday, Báróczi) és a kritikára szoruló, de általa is megbecsült kortársainak (Himfy, Baróti Szabó).

Forrás: A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig

https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/03/157.html

---