Szabó Dezső
Segítség!
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
ELSŐ KÖTET
ELŐSZÓ.
ELSŐ KÖNYV: PARASZTOK
MÁSODIK KÖTET
ELSŐ KÖNYV: BACZÓ MÓZES BOLDOGSÁGA
MÁSODIK KÖNYV: A MEGTALÁLT SZOBOR
HARMADIK KÖTET
ELSŐ KÖNYV: AZ ÖSSZETÖRT SZOBOR
MÁSODIK KÖNYV: AZ ÖSSZETÖRT SZOBROK
HARMADIK KÖNYV: SEGÍTSÉG!
Előszó
Akarat ez a regény: feltartott paizs, védelemre rándult meztelen mell. Nem azt várom, hogy életed kis esztétikai itéleteket nyálazzon ki olvasására. Ezt a regényt nem lehet a szép és a csúf itéletével elintézni. Amint nem lehet így elintézni a vihart, a szerelmet, a végtelen emberi nyomoruságot. Semmit: ami élet és halál. Élet és halál ez a regény: tett, ölelés, bántás. Kétségbeesett kiáltás ez a regény.
Ez a kiáltás nem csak az enyim s nem én kiáltottam el először. Koppány, Dózsa György, kuruc Pázmán Péter, Zrinyi, a költő, Katona József, Berzsenyi és mások: más-más hangon jajgatták be a zuhanó időbe. De a magyar Vazul fülei nem hallottak, szemei nem láttak a Szent István ólmán keresztül. Most az én véres örökségem ez a kiáltás, hogy egy nehéz röggel fájdalmasabb legyen a magyar temető.
Ne irodalmat vakarózz, ne esztétikát ténferegj ez előtt a megáradt sírás előtt. Rontson be a véredbe, mint halálos méreg, vagy mint elküldött megváltás. Húrozza fel minden idegedet, lökje meg az izmokat, az agyvelőt: kiálts vérrel serkedő nemet, vagy zokogó igent. Rázz öklöt ellene, tagadd, káromold, üsd. Vagy sírd, jajgasd, üvöltsd fájdalmát és végtelen szerelmét.
És mégis kérlek, anyából szakadt ember, anyai mellen szoptatott lélek: szabadulj rövid időre az étvágy és a vér, a hit és a rögzött vélemény nehéz lökéseitől. Légy csak ember: nyitott szemű igazság, szánalom és sebezhetetlen jóság. Olyan lélekkel hajolj ezekre a fájdalmas lapokra, amilyennel az édesanyád életét akarnád megérteni.
Nem mond ez a könyv gyűlöletet semmilyen anya fia ellen. Életből, munkából kizárást nem kiván semmilyen vér ellen. Minden küzdő ember benne van életem ölelésében s rokonnak látom a tragikus ember minden arcát. De fáj nekem az Ézsau-magyar.
De fáj, sajog, éget, de éjszakáim lidércnyomása, nappalaim láza a mostoha faj: Európa tépett, rongyos, kilökött Hamupipőkéje. Olyan sajátos szépségű arc, ős kincsű lélek, dúsan termő jóság. És minden szépsége el van rejtve a világ lelkétől. És minden kincse ügyes másoknak lakodalom s neki örök nagypéntekje van. És minden jósága ravasz másoknak jövő, neki átok és koldusbot.
Nem azt akarom, hogy más vér fölött uralkodjék. Azt akarom, hogy más vér ne nyomja szegényt. Nem azt kivánom, hogy elvegye mások vetését. Könyörgök: hogy ne vegyék el az ő munkája falatjait. Nem mást akarok hontalanná tenni. Segítségért kiáltok, hogy más ne túrja ki arról a földről, mely szenvedő, munkás apái porából állott össze.
Ime nyilván mondom: jőjjön minden vérű tiszta szándék, minden ősű erős gondolat, minden anyáju hősi elszántság a magyar munka, a magyar nyelv, a magyar jövő munkás egységébe. Mi legyünk az emberiség legszélesebb ölelése, a mi alkotásunk teljék fel az ember minden szinével. Nem azt kivánom, hogy a magyar tűzhelynél hátrány legyen az, hogy valaki más vérű. Azt kérem: ne legyen előny az, hogy valaki nem magyar.
Oh, elátkozott és meddő marad az én magyarságom is? Hiszen ez a magyarság az egész ember megteljesedése.
...