---

Tartalom

BEVEZETŐ

BENEDEK PÁPA ÉS A DOMINUS EST

AZ ÉRVÉNYTELEN PÁPAVÁLASZTÁS LEHETŐSÉGÉRŐL
IV. Pál pápa bullája
A szentgalleni "maffia"

A KAZAHSZTÁNI KATOLIKUS PÜSPÖKÖK NYILATKOZATA AZ AMORIS LAETITIÁVAL KAPCSOLATBAN

"KATOLIKUS EGYHÁZ, MERRE TARTASZ?" CÍMŰ KONFERENCIA (RÓMA, 2018. ÁPRILIS 7.)
Brandmüller bíboros
Burke bíboros és a formális korrekció
Róma Apostoli Szentszéke mint "cathedra veritatis" (az igazság széke)
A pápa esküje a hagyományhoz való hűség mellett
Római konferencia - visszhangok

A LA SALETTE-I MIASSZONYUNK ÜZENETÉRŐL

XXIII. JÁNOS ÉS A MÁSODIK VATIKÁNI ZSINAT

AZ ÚJ SZENTELÉSI SZERTARTÁSRÓL

A MARXIZMUS ÉS A KOMMUNIZMUS

OROSZORSZÁG FELAJÁNLÁSA SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉNEK

A FORRADALOM ÉS A KÖZTÁRSASÁG
XIII. Leó "közeledési" politikája

A MODERNIZMUS LÉNYEGE: A TANÍTÁS ELVÁLASZTÁSA A GYAKORLATTÓL

A SZABADKŐMŰVESSÉG

AZ EGYHÁZ MINT TÖKÉLETES TÁRSASÁG ÉS AZ ÁLLAM

ECCLESIA MILITANS (KÜZDŐ EGYHÁZ)

A PAPSÁGRÓL ÉS A NŐK PAPPÁ SZENTELHETŐSÉGÉNEK KÉRDÉSÉRŐL

A PROTESTÁNSOK ÁLDOZTATÁSÁNAK BOTRÁNYÁRÓL

A KÜSZÖBÖN ÁLLÓ IFJÚSÁGI SZINÓDUSRÓL, A PÁN-AMAZÓNIAI SZINÓDUSRÓL ÉS A PAPI CÖLIBÁTUSRÓL

EURÓPA BEVÁNDORLÁSI PROBLÉMÁJA

A LITURGIÁRÓL
A latin és az anyanyelv használata a liturgiában
A szépség szerepe a liturgiában és a belső részvétel
A szentmise ad orientem (kelet felé történő) bemutatása

---

Bevezetés

"Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?" (Mk 4,38) - ébresztették Jézust a megriadt tanítványok a Genezáreti-tavon a tajtékzó hullámok közt hánykolódó bárkában.

A katolikus Egyház nehéz és rendkívüli időket él át napjainkban. Talán soha nem volt ennyire időszerű kimondani, hogy a katolikus hitben még egy pápának sincsen joga forradalmat csinálni. A drámai helyzetet azonban a katolikusok jelentős része még mindig nem ismeri fel, vagy nem veszi elég komolyan.

A tájékozatlanság egyik felelőse a média. A hivatalos katolikus médiumok jellemzően inkább palástolják a nyilvánvaló problémákat. A kínos részleteket egyszerűen nem hozzák le a hírek között, vagy szépítik, átírják a valóságot. Az anomáliákat azonban nemcsak elkendőzik, hanem alkalmasint védelmükbe is veszik, és még az is előfordul, hogy a hamis tanokat meggyőződéssel propagálják. A világi média pedig vígan társul ehhez: a tradíciótól való elszakadást, az elvilágiasodást, a tanítás megváltoztatását, "modernizálását" a világ ujjongva ünnepli, és minden ártó jelenséget főcímekben közvetít.

Tény az is, hogy sok katolikus híján van az elégséges ismereteknek, vagy ami még ennél is rosszabb, nem törődik a hitével. A modernizmus vallásossága szubjektivista, emocionalista, a hitet és az értelmet szétválasztó, végső soron agnosztikus hozzáállásra nevel, amelyben a hit igazságai és követelményei elsikkadnak, és a szubjektív érzéseknek, valamint a világ éppen uralkodó ideológiájának adják át a helyüket. Ezért - bár a modernizmus eretnekségének tüneteit már a legeldugottabb plébánián is érzékelni lehet - nagyon sokan nem veszik észre a rendellenességeket. Sok katolikus, sőt jó néhány pap és püspök is közönnyel vagy olykor helyesléssel reagál, és csak akkor háborodik fel, ha valaki megpróbálja kimozdítani a komfortzónájából.

A hívek tudatlanságának legfájóbb oka a bíborosok, a püspökök és a papok többségének mély hallgatása. Rendszerint csak a kevés kritikus és a pápa kritikátlan tisztelői szólalnak meg, akik a Szentatya nyilvánvalóan téves döntéseit is védelmükbe veszik. A némaság magyarázata egyénenként változó: lehet a "paradigmaváltást" üdvözlő egyetértés, a tudás és a tájékozottság elégtelenségéből fakadó nyugalom vagy éppen zavarodottság, a karrier- és pozícióféltésből származó egyéni érdek, az ellentmondásoktól szenvedő tanácstalanság, de a fásult közöny és a félelem is. Az eredmény azonban ugyanaz: az igehirdetés és a lelkipásztorkodás csatornáin csak a legritkábban szembesülnek a hívek a valós helyzettel. Így aztán nincsenek kellően motiválva sem az imádságra, sem a böjtre, sem az engesztelésre önmaguk és a világ üdvösségéért. A magukra hagyott katolikusok pásztor nélküli juhok, akik teljes joggal és érthető módon örömmel fogadják, ha találnak olyan főpapot, akár az USA-ban, akár Guineában, akár Kazahsztánban, aki tiszta és igaz katolikus iránymutatást ad számukra.

Hogy a Kedves Olvasó jobban megértse, miért és miről kérdezem Athanasius Schneider püspök urat a következő beszélgetésben, be kell mutatnom, hol tartunk.

Krisztus földi helytartója fölött Istenen kívül senki sem ítélkezhet. Egy pápa hivatalosan csak saját maga vagy utódja által revideálható. A tanítás tartalma azonban objektíven megítélhető, kérdéseket pedig bárki feltehet. A tévtant nevén nevezni, attól elhatárolódni kötelesség. Továbbá, ha a pápa nem a hit őrzőjeként, hanem önkényuraként viselkedik, ha a személy és a hivatal káros konfliktusba kerül egymással, ha a lelkipásztorkodás elválik a dogmatikus hittartalomtól, és a relativizmusnak és a szituációs etikának adja át a helyét, akkor cselekednünk kell.

Ferenc pápa a megigazulástól és a keresztségtől függetlenítve használja az istengyermekség fogalmát, profanizálja a hit, a szeretet és a béke jelentését, a vallások egyenértékűségét sugallja, és szentáldozáshoz engedi az elvált és új kapcsolatban élő házasságtörőket. Átértelmezi a nagycsütörtöki lábmosás szertartását, Luthert és szándékait méltatja, engedélyezi a katolikus házastárssal rendelkező protestánsok szentáldozását, megtűri a homoszexuális propagandát, a hagyománnyal ellenkező tanítást helyeztet el a katekizmusba. Mindeközben nem kíván válaszolni a hozzá tanbeli kérdéseket intéző bíborosok, püspökök, papok és laikusok kérdéseire, kéréseire. Az anomáliák e korántsem teljes listája csupán illusztrációja annak a súlyos, elsősorban hitbeli válságnak, amelynek a zűrzavarában ma élünk.

Fontos hangsúlyozni, hogy a pápa felelőssége ugyan döntő, de nem kizárólagos, mint ahogy a jelen pontifikátus sem önmagától olyan, amilyen, hanem egy krónikus válság következménye. A baj tehát még annál is sokkal nagyobb és mélyebb, mint amilyennek első ránézésre tűnhet. S mivel az ellenség már gyökeret eresztett a hierarchia legfelsőbb köreiben, ezért a kialakult helyzet a hívő katolikusok részéről elszánt önvédelmet tesz szükségessé. Tudatában kell lennünk annak, hogy a "Sátán gonoszsága és cselvetése" az örök üdvösségünket akarja elveszejteni.

Első teendőnk a még elszántabb hitélet, elsősorban az imádság, a böjt és az engesztelés. A jelen megpróbáltatások, amelyek lassan mindnyájunkat válaszút elé állítanak, meg kell, hogy erősítsenek bennünket a teljes és csorbítatlan hitletéteményhez (depositum fidei) való ragaszkodásban. Tennünk kell azért, hogy ne váljunk a megtévesztés és a hamis tanítás áldozatává. Ehhez az imádság és a szentségek vétele mellett főpapi tanításra, iránymutatásra és buzdításra is szükségünk van. Ezért fordulok Athanasius Schneider püspök úrhoz, és kérem ismét arra, hogy a sokakat érdeklő aktuális kérdések mentén világítsa meg számunkra az Egyház és a világ mostani helyzetét.

Püspök atya jelenlétében, szavait hallgatva eltölt a remény és bizonyosság, hogy az Úr Jézus, kinek parancsára a tanítványok hajóba szálltak, és akikkel a vihar közepette is mindvégig együtt volt, az Egyház hajójában is szüntelenül velünk van. Az Úr közelében mindig biztonságban vagyunk, aki a történelem viharos tengerének is igazi és abszolút ura. Jézus Krisztus az Egyház feje, akinek hatalmában áll, hogy az emberileg nézve már-már megoldhatatlan vészhelyzetből kimenekítsen minket. Athanasius Schneider püspök atya bölcs, igaz és tiszta szavai adjanak erőt, világosságot és bátorságot minden kedves Olvasónak!

Az Úr Jézus fölkelt, és lecsendesítette a vihart. Majd a tanítványokhoz fordult, és így szólt: "Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?" (Mk 4,40)

Budapest, 2018. augusztus 21.

Fülep Dániel
teológus

---